Stargate SG1 : Késői boldogság - 3. fejezet - A baleset 2.rész

* * *
Másnap kora délután Sam még mindig azon mód ült a kislánya ágya mellett. Ő, aki sosem volt különösebben vallásos, most az összes létező Istenhez imádkozott, hogy segítsenek. Napközben Vala és Cam is benéztek egyszer, néhányszor Cassandra is átment a kislányhoz, Teal’c és Daniel pedig mindvégig mellette voltak. Carolyn az éjszaka és a délelőtt folyamán másfél-két óránként megjelent, hogy ellenőrizze a gyerek életfunkcióit.
Daniel épp a sokadik kávéjáért ment el a kantinba és, hogy hozzon valamit enni Sam-nek és Teal’c-nek, mikor Dr. Lam és Dr. Warner beléptek a kórterembe. Carolyn futó pillantást vetett a másik nő arcára, annak karikás szemeire, nyúzott arcvonásaira, és keserűséggel a szívében lépett oda a kislány ágyához. Végigfuttatta tekintetét a monitorokon és az ágy végére akasztott kartonon, majd így szólt:
– Dr. Warner és én szeretnénk hasi UH-ot végezni, hogy milyen állapotban van Janet mája. – végszóra az egyik nővér hordozható ultrahang gépet tolt be.
Sam csak bólintott, és felállt, hogy helyet adjon a két orvosnak. Mikor a doktornő kissé kitakarta a kislányt, hogy szabaddá tegye a hasát, Sam nem tudott odanézni. Bár a kislány hasán levő seb be volt kötve, maga a hatalmas kötés is szörnyű látványt nyújtott számára. Teal’c azonnal mellé lépett és hagyta, hogy a nő a mellkasára hajtsa a fejét. Néhány percig tartott csak a vizsgálat, és mikor a nővér elhagyta a géppel a helyiséget, Sam kibontakozott barátja karjaiból, és szorongva nézett a két orvosra.
– Sajnálom, ezredes – kezdte mély együttérzéssel Dr. Warner – de az ultrahang megerősítette a délelőtti vérvétel eredményét. A megmaradt májszövet nem regenerálódik, sőt kezd elhalni.
– Az alapján, amit az ultrahangon láttunk, maximum 24 órán belül új májat kell kapnia, kb. annyi ideig tud még a mája működni. Amint leáll, a méreganyag felszaporodik a szervezetében, és kómába esik. Ha ez megtörténik, már nem biztos, hogy tudunk rajta segíteni. Annyira sajnálom, Sam. – tette hozzá fájdalommal a tekintetében Carolyn.
Sam, ahogy a két orvos részvéttel teli szemeibe nézett, érezte, hogy forog vele a helyiség, és térdei nem tartják meg a súlyát. Teal’c, aki mindvégig mellette állt, azonnal elkapta, ahogy zuhanni kezdett.
Mikor az ezredes magához tért, azon az ágyon feküdt, amit még az előző este hoztak neki, hogy le tudjon feküdni. Időközben Dr. Warner kiment, ám Daniel visszaért, és barátja könnyes szemébe nézve a nő tudta, hogy tájékoztatták Janet állapotáról. Sam, Carolyn tiltakozása ellenére, kikászálódott az ágyból, és a kislánya ágyához lépett. Úgy érezte, sikítani tudna a kétségbeeséstől, és könnyektől elhomályosult tekintettel nézte a kicsi lány bájos arcát.
– Sam, O’Neill tábornok még itt van a Bázison. Mielőtt idejöttem, leadtam apámnak a CSK3 küldetés utáni vizsgálatának eredményét, és akkor az irodájában volt. – szólította meg csendesen a doktornő. – Tudom, hogy nem könnyű, de beszélned kell vele. Az élődonoros májátültetés mindennapos manapság már, és egy ilyen kicsi gyereknek egy felnőtt májának kisebbik lebenye is elegendő.
– Más nem lehet donor? – kérdezett közbe Daniel.
– Nem. Sam nem lehet donor, mert nem egyezik a vércsoportjuk, Janet a tábornok vércsoportját örökölte, másrészt a szervátültetés sikerességére akkor van legnagyobb esély, ha vérszerinti rokontól kapja a szervet. Ráadásul Janet szervezete a Tok’ra marker és az ős gén miatt meglehetősen egyedi. Csak a tábornok jöhet szóba.
 – Rendben. – szakadt fel a sóhaj Sam-ből. – Beszélek vele.
– Elkísérjelek? – ajánlkozott készségesen Daniel.
– Azt hiszem, ezt a beszélgetést négyszemközt kell lefolytatniuk. – tette a régész karjára a kezét a Jaffa.
– Inkább maradjatok itt Janet-tel, kérlek. – fűzte Teal’c mondatához Sam.
A két férfi biccentett, és Sam nagy levegőt véve, a legrosszabbra felkészülve indult Landry tábornok irodája felé.
* * *
Az ezredes a tárgyaló felől közelített parancsnoka irodája felé. Már az irodát a tárgyalótól elválasztó üvegfalon keresztül látta, hogy Jack akkor állt fel a Landry asztala előtt álló székek egyikéről, mikor a tárgyalóasztalhoz ért. Vett néhány mély levegőt, hogy valamelyest megnyugodjon, azonban ez nem sokat segített, és miközben a nyitott irodaajtó felé haladt, gombócot érzett a torkában.
Landry tábornok már akkor észrevette az ezredest, mikor felért a lépcsőn, és intett, hogy menjen be.
– Uraim! – lépett a helyiségbe Sam, és megállt a férfi asztalának sarkánál.
– Mit tehetek önért, Sam? – kérdezte a felettese barátságosan.
– Beszélni szeretnék O’Neill tábornokkal, négyszemközt, ha megengedi, uram.
– Természetesen. – emelkedett fel a tábornok a székéből, majd - az ajtót becsukva maga mögött - elhagyta a helyiséget.
Sam rettentően kényelmetlenül érezte magát most, hogy kettesben maradt Jack-kel. Összekulcsolt kezeit tördelte, beharapta az alsó ajkát és kerülte a férfi tekintetét. Fogalma sem volt róla, hogyan kezdjen a mondanivalójába, Jack azonban megelőzte, mielőtt szólhatott volna.
– Hogy van a kislány?
Sam felnézett, és őszinte kíváncsiságot látott a tábornok szemeiben. Nagyot nyelt, mielőtt válaszolt volna, és enyhén megingatta a fejét.
– Nincs jól. Ezért kértem, hogy beszélhessünk.
Jack láthatóan meglepődött, és érdeklődéssel fürkészte a nő arcát. Sürgető kifejezés jelent meg vonásain, és azzal a jól ismert „mondd már!” tekintettel nézett Sam-re, amit általában Daniel érdemelt ki. Sam mély levegőt vett, átkarolta magát mindkét karjával, majd tétovázva szólalt meg:
– Janet… – Sam hirtelen elbizonytalanodott, és megköszörülte a torkát – tudom, hogy dühös leszel, amiért ilyen körülmények között kell megtudnod, – a nő figyelmét nem kerülte el, hogy a férfi felhúzta az egyik szemöldökét a tegező forma hallatán, és ismételt torokköszörülés után, alig hallhatóan kibukott ajkain a lényeg: – Janet a te lányod.
Sam úgy érezte mázsás kő gördült le a szívéről a megkönnyebbüléstől, miközben Jack arcát tanulmányozta bármilyen reakció után kutatva. A férfi arca a másodperc törtrészéig érzelmek százát vonultatta fel az ámulattól a haragig, mielőtt a jól ismert pókerarcot felvette volna. Üres tekintettel meredt néhány pillanatig a nőre, majd gúnyosan felhorkantott:
– Egészen bizonyos ez?
Sam sok mindenre számított, de erre az egyre nem. Lélekben felkészült a kiabálásra, a dühre, a szemrehányásra, azonban ez a reakció letaglózta.
– Tessék? – nyögte, miután kissé összeszedte magát.
– Végül is nem lehetsz biztos benne… – vonta meg a tábornok a vállát, és összefonta a mellkasa előtt a karjait.
A nő szája tátva maradt, elakadt a lélegzete és kikerekedett szemekkel, megütközve nézett a férfire. Próbált bármiféle érzelmet leolvasni az arcáról, sikertelenül. Sam érezte, hogy a sírás kerülgeti, ezért mély levegőt vett, kihúzta magát, és dacosan előreszegett állakkal, távolságtartó hangon szólalt meg:
– Elnézést, hogy feltartottam, uram. – azzal sarkon fordult és a folyosó felé eső ajtón át elhagyta az irodát.
Sam a liftig tudta tartani magát, ott nekidőlt a falnak, és kitört belőle a sírás. Amikor a liftajtók kinyíltak a gyengélkedő szintjén, nem érzékelte a folyosón levő személyzet együtt érző arckifejezését, ahogy a kislánya szobája felé szaladt. Zokogva lépett be az ajtón.
– Sam! – sietett hozzá Daniel. – Mi történt? Ugye nem utasította el Jack a segítséget…
– Meg sem hallgatott. – nyögte. – Nem hitte el, hogy Janet az ő lánya.
Daniel átölelte a síró nőt, és kimondhatatlan dühöt érzett az idősebb férfi iránt. Abban a pillanatban kivágódott a helyiség ajtaja, és egy meglehetősen indulatos Jack O’Neill lépett be rajta.
– Mit képzelsz te magadról, hogy csak így… – kiáltotta a tábornok.
Teal’c a másodperc törtrésze alatt Jack mellett termett és a gallérjánál fogva kituszkolta a folyosóra. Sam a nyitott ajtón keresztül rémülten figyelte a hatalmas Jaffa-t, amint a falhoz szorítja a tábornokot, és tőle meglehetősen szokatlan ingerültséggel, bár szinte alig hallhatóan szólt hozzá:
– Ha még egyszer így mersz beszélni Samantha-val, megöllek. – azzal Teal’c elengedte a döbbent tábornokot, nyugodt, lassú léptekkel visszament a kórterembe és csendesen becsukta maga mögött az ajtót.
Sam tátott szájjal, ámulva nézett óriási barátjára.
– Ennek már épp itt volt az ideje. – nyugtázta Daniel a Jaffa tettét, és az ágy mellett álló székhez kísérte a nőt.
Jack jó néhány pillanatig megrendülten állt a folyosón. Látta már Teal’c-et mérgesnek, de így kikelni magából még soha. Nekitámasztotta a hátát a falnak, és hirtelen beléhasított a felismerés, hogy a Jaffa-nak mélységesen igaza volt. Maga sem tudta volna megmondani, miért így reagált, de abban a pillanatban, mikor a nő elmondta neki, hogy ő a kislánya apja, mérhetetlen keserűség és csalódást járta át a szívét, amit hamarosan a düh váltott fel. Képtelen volt elhinni, hogy Sam ennyi éven át eltitkolta, hogy van egy gyereke, és ugyanazt a fájdalmat akarta okozni a nőnek, amit ő érzett. Ahogy nyugtatta magát, rájött, hogy mekkora ostobaságot csinált, hisz jól látszott Sam-en, hogy valami nagyon nagy baj van. Ahogy az is, hogy mennyire nehezére esik elmondani neki az igazat. Mélyet lélegezve elrugaszkodott a faltól, és a kislány szobájának ajtajához lépett. Csendesen bekopogott, majd résnyire nyitotta az ajtót és bekukkantott. Szóra nyitott ajkain azonban nem jött ki hang az elé táruló kép láttán. Sam az ágy melletti széken ült, az előtte térdelő Teal’c-re borulva, vállait sírás rázta, Daniel pedig mellette guggolva a nő hátát simogatta. Jack aprót köszörült a torkán, majd halkan kérdezte:
– Bejöhetek?
Teal’c kissé elhúzódott Sam-től, aki nem nézett a tábornokra, lehajtott fejjel tanulmányozta ölében nyugvó kezeit. A Jaffa kissé oldalra hajtotta a fejét, hogy a nő szemébe nézhessen. Sam kiolvasta a kérdést barátja tekintetéből, és alig láthatóan biccentett. Jack erre belépett a helyiségbe, és becsukta maga mögött az ajtót. Néhány lépést tett, majd zsebre dugott kézzel megállt az ágy lábánál.
Gyötrelmes arckifejezéssel nézett az ágyban fekvő pici lányra, végigmérte csöpp testét, a homlokát borító kötéstől, begipszelt karján át a takaró alól kilátszó, szintén gipsszel fedett bokáig. Tekintete visszavándorolt a kicsi arcocskára, a keskeny ajkakat, a bájos, fitos orrocskát, a vékonyka szemöldököt és a mézszínű, hullámos fürtöket szemlélte. Lelki szemei előtt élete legtragikusabb eseménye jelent meg, ahogy egy másik szőke kisgyerek kórházi ágya mellett állt ugyanígy megtörve, sok-sok évvel korábban.
Sam ekkor kislánya apjára emelte könnyes szemeit, és látta a férfi arcán megjelenő kétségbeesést. Sejtette, hogy Jack Charlie-ra gondol, elsötétülő tekintete erről árulkodott.
– Beszélhetnénk négyszemközt? – kérdezte rekedt hangon a tábornok.
– Nem hiszem, hogy ez jó ötlet. – vágta oda keményen Daniel, miközben felállt.
– Minden rendben lesz, Daniel. – szólalt meg halkan Sam.
– Biztos? – kérdezett vissza a régész bizonytalan tekintettel.
Mikor Sam határozottan bólintott, Teal’c is felemelkedett, megszorította a nő kezét, majd a két férfi elindult az ajtó felé.
– Kint leszünk. – nézett jelentőségteljesen Jack-re Daniel, és a tábornok tudta, ez inkább neki szólt, mint Sam-nek.
Jack az ágy másik oldalán álló székre ült, és Sam fáradt arcát, karikás szemeit, magába roskadt tartását figyelte.
– Amikor vége lett közöttünk már tudtad, hogy terhes vagy? – kérdezte a tábornok halkan, majd mikor a nő aprót biccentett, fájdalmas hangon hozzátette: – Miért nem mondtad el?
– Mikor?
– Hogy érted?
– Mikor mondtam volna el? Amikor épp azzal vádoltál, hogy a volt vőlegényemmel csallak, akivel mellesleg azért szakítottam, mert téged szerettelek? Vagy amikor azt kiabáltad, hogy látni sem akarsz többé és takarodjak a házadból? – tudakolta a nő szenvedő arccal.
– Előtte, mondjuk…
– Néhány nappal korábban tudtam meg, hogy babát várok. Nem akartam telefonban vagy Skype-on elmondani, úgy gondoltam egy ilyen hírt jobb személyesen közölni. Ráadásul épp a születésnapod volt, és úgy véltem, hogy… – Sam nem fejezte be a mondatot, az emlék még mindig túlságosan szívfájdító volt.
– Ez volt hát a meglepetés, amiről beszéltél. – a nő bólintását látva Jack még borzasztóbban érezte magát. – Azt mondtad az imént Landry irodájában, hogy nincs jól. Mit jelent ez?
– A baleset során a töréseken és az agyrázkódáson kívül súlyosan megsérült a jobb veséje és a mája. A veséjét eltávolították, és a májának is nagy részét. Dr. Lam és Dr. Warner abban reménykedtek, hogy a máj megmaradt része képes lesz regenerálódni, de ma kiderült, hogy nem. Nemhogy újra építené önmagát, kezd elhalni. Az orvosok szerint maximum 24 óra, míg működni tud még, azután… – Sam képtelen volt tovább beszélni, a hangja elcsuklott és szeméből ismét folyni kezdtek a könnyek.
– Új szervet kell kapnia. – jelentette ki Jack.
– Igen. – bólintott Sam, és fáradt, könnyes szemeit a férfire emelte – Én… nézd, tudom, hogy talán nincs jogom bármit is kérni, de… – a nő ismét lehajtotta a fejét és a körmeit babrálta idegességében.
– Sam? – hallatszott a tábornok hangja kissé feszülten a várakozástól, habár a férfi sejtette, hova akar kilyukadni a nő.
Sam a szája szélét rágta, ami jól mutatta Jack számára, hogy a nő mennyire zaklatott.
– B negatív a vércsoportja, ahogy a tiéd és mivel az enyém A pozitív, így én nem… – Sam hangja elakadt, ahogy ismét a férfire nézett, akinek arca és tekintete ezer érzelmet tükrözött. – Megértem, ha nem egyezel bele, csak azt kérem, hogy gondold át.
– Tehát mivel az én vércsoportomat örökölte, én vagyok az egyetlen lehetséges donor. – summázta Jack, majd mikor a nő bólintott hozzátette: – Nem hiszem, hogy túl sok gondolkozni való van ezen. – vonta meg kissé a vállát a tábornok. – Ugye nem feltételezted, hogy hagyom meghalni? – kérdezte megütközve, Sam reményteli, ugyanakkor kétkedő tekintetét látva.
Sam képtelen volt megszólalni a férfi megbántott arckifejezését látva. Nem tudta, mit válaszolhatna. Reménykedett benne, hogy a férfi igent mond, de ugyanakkor nem hibáztathatta volna akkor sem, ha elutasítja a segítséget.
– Mit kell tennem? – törte meg a közéjük telepedett csendet Jack.
– Tessék? – riadt fel a gondolataiból Sam.
Mielőtt a férfi megismételhette volna a kérdést, halk kopogás után Carolyn Lam lépett a helyiségbe.
– Elnézést, hogy zavarok, de ki kell cserélnem Janet infúzióját. – szólt a doktornő.
Sam, ahogy felnézett, látta, hogy valóban, az infúziós üveg lassan kiürül.
– Semmi gond, doki, egyébként is beszélnem kell önnel. – állt fel Jack a székéből.
Carolyn pillanatok alatt kicserélte a kislány infúzióját, ellenőrizte az életjeleit, majd kérdőn a tábornokra nézett.
– Miről van szó? – kérdezte, bár sejtette, mit akarhat a férfi.
– Sam elmondta, hogy mi a helyzet Janet-tel. Mi a teendőm?
– Úgy érti, vállalja a… 
– Természetesen. – szakította félbe a doktornőt Jack türelmetlenül.
– Nos, egy komplex vérvizsgálatra van szükség. Nem elég a vércsoportegyezés, különösen Janet esetében, hisz Sam-től örökölte a Tok’ra markereket. Ez még az előnyünkre is származhat, ugyanis felgyorsíthatja a gyógyulási folyamatot. Ezt már tapasztaltuk, mikor pár éve ki kellett venni a manduláit. Azután végeznünk kell egy hasi ultrahangot, hogy lássuk, milyen állapotban van a mája, tábornok.
– Mennyi idő mindez? – érdeklődött Jack.
– A vérvizsgálat ez esetben hosszabb időt vesz igénybe, kb. 5-6 óra, amire meglesznek az eredmények.
– Az sok. – ingatta a fejét a férfi.
– Sajnálom, uram, de nem tekinthetünk el ettől. Ha bármi miatt is nincs meg a teljes egyezés, az végzetes lehet Janet számára.
– Akkor lássunk neki. – nyugtázta Jack.
– Rendben. Kérem, jöjjön velem a vizsgálóba, ott levesszük a vért és elvégezzük az ultrahang vizsgálatot is. – felelte a doktornő, majd elindult az ajtó felé.
– Köszönöm. – hallotta Jack Sam halk hangját, mikor már majdnem az ajtónál volt.
A férfi visszafordult, néhány pillanatig a nő elgyötört arcát tanulmányozta, majd anélkül, hogy válaszolt volna, magára hagyta őt.
* * *
Az elkövetkező órák feszült várakozással teltek. Jack a vérvétel és az ultrahang után visszament a kislány szobájába, ahol Sam-et ugyanazon a széken ülve találta, mint korábban. Természetesen két testőre - Teal’c és Daniel - is vele volt. Daniel a másik ágy szélén kuporgott, a Jaffa pedig a nő széke mellett ült a földön. Mindhármuk arca végtelen kimerültségről tanúskodott, és a férfi látta, hogy Sam az utolsó erőtartalékait is elhasználja lassan. Szemei karikásak és vörösek voltak a kialvatlanságtól, és Jack biztos volt benne, hogy enni sem sokat evett a baleset óta. Szótlanul ült le az ágy másik oldalán levő székre, majd a térdére könyökölve, állát a tenyerére támasztotta.
Egyikőjük sem érzékelte az idő múlását, és nem tudták volna megmondani, hogy öt perc vagy öt óra telt el, mikorra Dr. Lam - két nővér kíséretében - belépett a kórterembe. Az orvost négy reménykedő szempár fogadta, és ő mosolyogva bólintott a kimondatlan kérdésekre.
– Minden eredményt megkaptam. Elvégezhetjük a műtétet.
– Hál’ Istennek! – szakadt ki Daniel-ből.
Sam láthatóan nem volt képes megszólalni, ahogy Jack sem, és még a Jaffa szeme is könnyes lett a hír hallatán.
– Mikor evett utoljára? – fordult Jack felé a doktornő.
– Valamikor reggel.
– Akkor jó. Morris nővér átkíséri az egyes műtő előkészítő helyiségébe, Dr. Warner már várja. – mikor Jack és a nővér távoztak, Carolyn Sam felé fordult – Janet-et is átvisszük, őt is elő kell készíteni a műtétre. Te pedig addig, míg az operáció tart egyél és aludj.
– Nem hiszem, hogy… – rázta a fejét Sam.
– Nem kérés vagy lehetőség volt, ezredes, orvosi utasítás. – szakította félbe határozottan a doktornő. – Daniel, Teal’c, gondoskodjatok róla, hogy tegye, amit mondtam. – nézett határozottan a két férfire Carolyn.
– Úgy lesz, Dr. Lam. – hajtotta meg a fejét a Jaffa.
Sam felállt a székből a kicsi lány homloka fölé hajolt, és lágy csókot adott rá.
– Szeretlek, Janet. – suttogta, majd felegyenesedett és ellépett az ágytól, hogy helyet adjon a doktornőnek és a nővérnek.
Könnyben úszó szemekkel figyelte, ahogy a nővér és Carolyn leszedik az EKG és EEG tappancsait a kislányról, majd a doktornő leemelte az infúziós palackot az állványáról, és kitolták az ágyat a kórteremből.
– Hozok neked valamit enni. – ajánlotta Daniel.
– Nem vagyok éhes, Daniel. – rázta a fejét Sam.
– Muszáj enned, legalább néhány falatot. – ellenkezett a régész, és a választ meg sem várva kilépett az ajtón.
Sam megadóan sóhajtott, majd Teal’c-hez fordult:
– Elmegyek, addig lezuhanyozom. – mondta, és a Jaffa-tól a szokásos enyhe meghajlással kísért biccentést kapta válaszul.
Amire Sam visszaért, addigra Daniel is újra a kórteremben volt, és a nő számára korábban behozott ágy melletti kis asztalon elhelyezett tálcán különféle ételek sorakoztak. Az ezredes gyomra már az evés gondolatára is bukfencet vetett, de tudta, hogy mind Carolyn-nak, mind Daniel-nek igaza volt, muszáj ennie.
Leült az ágy szélére, és elvett egy tányért a tálcáról. Étvágytalanul eszegette az omlettet, és nem tudta eldönteni, hogy csak ő érzi úgy vagy tényleg fűrészpor ízű. Néhány falat után elhúzta a szája szélét, visszatette a tányért a tálcára, és inkább a kedvenc kék zseléjéért nyúlt. Az már inkább jólesett neki, és hálásan köszönte meg Daniel-nek, mikor az utolsó kanál édességet is a szájába tette.
Daniel elvette tőle a kiürült kelyhet, és a tálcára tette, miközben felvont szemöldökkel nézett a nőre:
– Ennyi? Nem vitted túlzásba… – célzott a minimális táplálékra, amit a barátja elfogyasztott.
– Nem bírok enni, Daniel. – ingatta a fejét Sam.
– OK, akkor feküdj le, ha nem is alszol, legalább pihenj kicsit.
– Nektek sem ártana… – nézett a barátaira Sam a szempillái alól, miközben levette a cipőit.
– Azon leszünk. Carolyn szerint a műtét 6-8 óra is lehet, addig nem tudunk mit tenni. – felelte Daniel.
Sam bólintott, mire a Jaffa és a régész magára hagyták. Amikor becsukódott mögöttük az ajtó, ledőlt az ágyra. Ólmos kimerültség lett úrrá rajta, lehunyta fáradtságtól égő szemeit, és a következő pillanatban már aludt is.
* * *
Az ezredes szaporákat pislogva nyitotta ki a szemeit, és ekkor realizálódott benne, hogy észre sem vette, de elaludt. Felült az ágyban, kezeivel végigsimított kócos haján, majd lehuppant az ágyról és belelépett a cipőibe. Az ágy melletti asztalon álló tálcáról elvette a korábban otthagyott pohár vizet, ivott néhány kortyot, azután az órájára pillantott. Meglepve konstatálta, hogy közel 7 órát aludt. Megigazította a ruháját, és az ajtó felé indult, hogy a műtőhöz menjen, azonban nem jutott odáig, mert a belépő Carolyn megelőzte. Nyugodt arckifejezése láttán a nőben feléledt egy halvány reménysugár.
– Sam! Tudtál pihenni? – kérdezte Dr. Lam.
– Igen, most ébredtem fel az imént. – válaszolta Sam, tekintete azonban fürkészve kutatta az orvos arcát. – Nos?
– Minden rendben ment. Janet jól viselte az operációt, semmi komplikáció nem lépett fel. Eltávolítottuk a régi májat és beültettük a tábornoktól vett májszövetet. Sikeresen hozzákötöttük az epevezetéket, és mielőtt összezártuk a hasfalat meggyőződtünk róla, hogy nincs epecsorgás. Az életfunkciói normálisak, már az intenzív osztályon van. Néhány óra múlva megszűnik a narkózisban alkalmazott gyógyszerek hatása, akkor extubálhatjuk és nem lesz szükség lélegeztetésre. Folyamatosan figyeljük a szív-, vese-, tüdőműködését, a vérnyomást és a testhőmérsékletet. Gyomorszondát helyeztünk el, az elkövetkező néhány napban azon keresztül tápláljuk. Néhány óránként vér- és 10-12 óránként ultrahangvizsgálatokat végzünk majd. Kilökődést gátló gyógyszereket kap infúzión keresztül, immunerősítőt, hogy megakadályozzuk egy esetleges fertőzés kialakulását, illetve Heparin kezelést alkalmazunk a vérrögök kialakulása ellen.
– Mikor derül ki, hogy valóban sikeres volt-e az átültetés? – kérdezett közbe Sam.
– Néhány nap. Az akut kilökődés 1-3 napon belül jelentkezik, ez ellen az imént felsoroltakon kívül szteroidot kap, jelenleg kis mennyiségben. Az első ultrahang után fogjuk látni, hogy szükséges-e emelni a dózist. Amennyiben minden rendben lesz, egy-két hét alatt az átültetett máj teljesen normálisan funkcionál majd. – válaszolt a doktornő türelmesen.
– Mikor fog felébredni?
– Amint megállapítottuk, hogy a kilökődés veszélye már nem áll fenn, vagyis néhány nap múlva elkezdjük kihozni az altatásból.
– Értem és köszönöm, Carolyn. – bólintott Sam. – Bemehetek hozzá?
– Igen, de át kell öltöznöd steril ruhába.
Sam az orvos kíséretében, szó nélkül lépkedett a folyosón az intenzív osztály felé. Még mindig nem volt teljesen nyugodt, de kevésbé érezte feszültnek magát, mint a műtét előtt.
Az intenzív osztály előterében egy nővér steril ruhát és cipővédőt adott az ezredesnek, aki az egyik függöny mögött átöltözött, majd felhúzta a cipőjére a zsákot is, ezután Carolyn kíséretében átment a kislányához.
Sam szíve belesajdult a pici lány látványába. Eddig is borzasztó volt a kislányát a kórházi ágyon fekve látni, de most, intubálva, és a mindenfelé lógó csövekkel, még szörnyűbb volt elviselnie. Dr. Lam, megérezve a másik nő lelkiállapotát, a vállára tette a kezét.
– Nagyon bízom a teljes felépülésben, Sam. A mandulaműtét után már láttuk, hogy a Tok’ra markerek jó hatással vannak a gyógyulására, és azt gondolom, ez esetben is így lesz. Dr. Warner véleménye szerint az ős gén csak még inkább elősegíti a regenerálódást.
– Erről jut eszembe, a tábornok, hogy van? – nézett a doktornőre Sam.
– Nos, vele volt egy kis gond.
– Mi? – kérdezte riadtan Sam.
– A májlebeny leválasztása után nagyon leesett a vérnyomása, a pulzusa pedig jóval a megengedett érték fölé emelkedett. Sikerült stabilizálni, viszont miután Dr. Warner visszazárta a hasfalat, csak nehezen tudták kihozni az altatásból. Jelenleg szívritmus szabályzót kap az infúzióban, és folyamatosan megfigyelés alatt tartjuk.
– Mi történhetett? Számtalan műtéten esett már át, gond nélkül.
– Sok oka lehet. Talán az operáció előtti stresszes állapot, az életkora, de főként, hogy ez egy igen komoly műtét volt.
– Rendben lesz?
– Igen, minden bizonnyal. Később, ha szeretnél, átmehetsz hozzá, a másik intenzíven van.
– Köszönöm. – bólintott Sam, majd leült a kislánya ágya mellé helyezett székre.
* * *
Néhány óra elteltével Daniel és Teal’c is megérkeztek, mindketten steril ruhába öltözve, és reggelit hoztak Sam-nek. A nő még mindig pingpong labda nagyságúnak érezte a gyomrát, és az evés gondolatára is rosszullét kerülgette, de tudta, hogy muszáj ennie, szüksége lesz az erejére. Nagy nehezen letuszkolt a torkán néhány falat rántottát, és megitta a kávéját.
– Megnézem, Jack hogy’ van. Itt maradtok addig? – nézett barátaira, miután befejezte az étkezést.
– Persze. Voltunk nála korábban, Dr. Warner szerint jobban van. – válaszolta Daniel.
Sam biccentett, majd kiment a steril szoba előtti helyiségbe, visszavette a korábbi ruháit, és átment a másik kórterembe.
– Üdvözlöm, tábornok, jól megijesztett bennünket. – hallotta Sam Dr. Warner hangját, amikor belépett Jack szobájába, válaszul a férfi dünnyögött valamit, amit a nő azonban nem értett.
Sam megállt az ajtó mellett, és türelmesen várt, míg az orvos végzett a férfi vizsgálatával. A doktor feljegyezte az eredményeket az ágy végére akasztott kartonra, majd az egyik nővérnek utasításokat adott, azután Sam felé fordult.
– Ezredes!
– Hogy van a tábornok? – kérdezte Sam a férfit.
– Most már rendben lesz. Vérnyomás, szívritmus normális, végeztünk hasi ultrahangot az imént, és a mája is megfelelően működik. Lehet egy kis hányingere, fejfájása, de ez normális.
– Értem, köszönöm.
Az orvos biccentett, majd a nővérrel együtt elhagyták a helyiséget. Sam odalépett Jack ágya mellé, és a férfi sápadt arcát figyelte, ahogy behunyt szemmel feküdt. Mivel azt hitte, Jack visszaaludt, úgy gondolta, majd később visszajön.
– Sam… – hallotta a tábornok kissé erőtlen hangját, amikor elindult az ajtó felé.
A nő megtorpant, és visszalépett az ágyhoz.
– Azt hittem, alszol, nem akartalak zavarni. – magyarázkodott Sam.
– Nem… csak fáj a fejem. – nyögte Jack.
– Igen, mondta Dr. Warner, hogy előfordulhat. – ült le a nő az ágy melletti székre. – Hogy érzed magad? Ezt leszámítva.
– Megvagyok. – legyintett a férfi. – Janet?
– Csak néhány nap múlva derül ki, hogy sikeres volt-e a műtét, de Dr. Lam bizakodó.
– Az jó. – biccentett Jack, majd fájdalmas fintort vágott, és ismét becsukta a szemeit.
– Pihenj, majd később még visszajövök – állt fel Sam, majd hozzátette: – ha nem gond.
– Miért lenne? – nyitotta ki résnyire a szemeit a férfi és kérdőn nézett a nőre.
– Én csak… mindegy. – ingatta a fejét Sam. – Lekapcsoljam a lámpát?
– Igen, köszönöm. – válaszolta Jack, majd elgondolkozva nézett az ajtó felé haladó nő után.
Sam leoltotta a mennyezetvilágítást, így csak az egyik fali lámpa gyenge fénye világított már. Az ajtóból még visszanézett, egy pillanatra találkozott a tekintete a férfiével, majd a nő kilépett a folyosóra és becsukta maga mögött az ajtót.
* * *
Az elkövetkező két napban Sam alig mozdult a kislánya ágya mellől. A két orvos néhány óránként elvégezte a megfelelő vizsgálatokat, és minden alkalommal az eredményekkel megelégedve távoztak. Daniel és Teal’c mindvégig mellette voltak, szinte egy percre sem hagyták magára. Cassandra, akit már kiengedtek a gyengélkedőről, továbbra is lelkiismeret furdalással küszködve jelent meg minden alkalommal, és hiába nyugtatták, hogy nem ő tehet arról, ami történt. A fiatal nő tájékoztatta Sam-et, hogy értesítette az iskolát az esetről, és, hogy felhívta Mark-ot is, aki azonnal Colorado Springs-be akart utazni, de Cassie lebeszélte róla. Landry tábornok is feltűnt néha, és elmondta, hogy beszámolt az Elnöknek az eseményekről. Sam mindezeket rezignáltan vette tudomásul, ahogy azt is, hogy valószínűleg már az egész CSKP tudja azt, amit ő éveket át gondosan megőrzött magának, miszerint van egy gyereke, akinek Jack O’Neill apja. Jelenleg azonban nem különösebben foglalkoztatta a szóbeszéd, ami normál körülmények között idegesítette volna, csak az érdekelte, hogy a kislánya teljesen felépüljön.
Néhány óránként meglátogatta Jack-et is, aki szerencsére sokkal jobban volt, mint az első alkalommal, és szokása szerint halálra idegesítette a személyzetet.
Sam ezúttal is Jack szobájából igyekezett vissza Janet-hez, és magában elmosolyodott a nővérek kétségbeesett arckifejezésére gondolva, akik minden bizonnyal ezer hálaimát fognak elmondani, mikor a tábornok elhagyhatja a gyengélkedőt.
– Sam! – hallotta maga mögül Carolyn hangját, mikor már majdnem elérte a kislánya szobáját.
Az ezredes megtorpant, és mikor hátrafordult, látta, hogy Dr. Warner Carolyn mellett lépked. Felvont szemöldökkel nézett a két orvosra, akik arcán széles mosoly terült el.
– Jó hírek, ezredes. – kezdte Dr. Warner, mikor a nő mellé értek. – A reggeli vérvétel és ultrahang eredmények alapján Janet új mája megfelelően működik. A vérkeringés, az epeelválasztás normális és megindult a sejtregeneráció is. Eltávolítjuk a gyomorszondát, és kihozzuk az altatásból.
– Az elkövetkező néhány napban még csak pépes ételeket fogyaszthat, de fokozatosan visszaállhat a normál táplálkozásra. – tette hozzá Dr. Lam.
– Oh, Istenem… köszönöm. – rebegte Sam, majd benyitott a gyerek szobájába.
Teal’c és Daniel kíváncsian fordították a nyíló ajtó felé a fejüket, de Sam könnyes szemeit látva, mindketten rémülten ugrottak fel a székükről.
– Semmi baj, srácok. – nyugtatta meg a nő a barátait, és néhány szóban elmondta, amit a két orvostól megtudott.
A három barát a kislány ágyától pár lépésnyire figyelte a két orvost, és az időközben érkezett két nővért. Eltávolították a gyomorszondát, levették a kötést a hasáról, és kihúzták a sebből kivezetett kanült, majd friss kötést tettek a sebre. Sam idegesen harapdálta a szája szélét, és remegő kezeit tördelte, miközben a kórházi személyzet dolgozott. A nő egy örökkévalóságnak érezte, míg végül a pici lány szemecskéi megrebbentek. Azonnal oda akart lépni, de Dr. Warner feltartotta a kezét, hogy visszatartsa az aggódó anyát.
– Egy pillanat… – suttogta az orvos Sam kérdő tekintetét látva, majd szintén alig hallhatóan kérte az egyik nővért, hogy kapcsolják le a mennyezeti világítást, így enyhe félhomályba burkolva a szobát.
Eközben Carolyn leült az ágy jobb oldalán levő székre, és a kezébe vette a kislány csuklóját, majd lágy, halk hangon kezdett beszélni hozzá:
– Jó reggelt! – mosolygott, miközben figyelmesen nézte a gyerek reakciót.
A kicsi lassan nyitogatta a szemeit, majd a hang irányába fordította a fejét. Dr. Lam megelégedéssel nyugtázta a kislány tekintetében megjelenő felismerést.
– Megismersz? – kérdezte Carolyn a biztonság kedvéért a kicsitől, majd az apró biccentést látva, folytatta: – Megmondod a teljes neved?
– Ja… Janet… Car… Carter. 
– Hány éves vagy? – bár a kislánynak jól láthatóan nehezére esett szavakat formálni, de a doktornő tudta, hogy muszáj beszéltetnie.
– Hat. – a szó alig hallható leheletként hagyta el a gyerek ajkait, miközben becsukta szemeit.
– Nézz rám, kérlek, és mondd meg, hány ujjamat mutatom. – kérte a doktornő halkan, türelmesen, majd, mikor a kislány ismét kinyitotta a szemeit, feltartotta négy ujját.
– Négy.
– Jól van, még egy kérdés, aztán hagylak pihenni. – bólintott Carolyn. – Hogy hívják az édesanyádat?
– Dr. Samantha Carter. – válaszolt a kislány, majd hirtelen tágra nyíltak a szemei. – Hol a mama?
Carolyn ekkor intett Sam-nek, hogy most már odamehet, és a nő azonnal a kislány ágyának másik oldalánál termett.
– Itt vagyok, édesem. – simított végig lágyan a kicsi lány arcán Sam.
– Mami… fáj… – csordult ki egy könnycsepp Janet szeméből.
– Mi? – nézett ijedten először a kislányra, majd Carolyn-ra Sam.
– A hasam. – felelte a kislány remegő ajkakkal.
– Igen, ez várható volt. – bólintott a doktornő, majd megsimogatta a kislány fejét. – Hamarosan jobban leszel, Janet. – ígérte a gyereknek, majd utasította az egyik nővért, hogy emeljék meg kissé a fájdalomcsillapító mértékét az infúzióban.
Sam a kislányhoz hajolt, megpuszilta a homlokát, és nyugtatóan cirógatta az arcát. A gyerek az anyja felé fordított a fejét, ajkai kinyíltak, mintha mondani akarna valamit, de a szemeit láthatóan csak nagyon nehezen tudta nyitva tartani. A következő pillanatban a feje oldalra billent, miközben a szemecskéi lassan becsukódtak.
– Carolyn… – nézett Sam rémülten a doktornőre.
– Minden rendben, csak visszaaludt. – nyugtatta meg Sam-et Dr. Lam. – Legközelebb már magától fog felébredni, de addig több óra is el fog telni. Biztosan lesznek még fájdalmai, hisz’ ez egy komoly beavatkozás volt, de a nehezén túl van. A következő alkalommal, mikor felébred, átvisszük a régi kórtermébe, nem lesz már szükség intenzív ellátásra.
– Köszönöm, Carolyn.
A doktornő mosolyogva biccentett, majd a két nővérrel és Dr. Warner-rel együtt elhagyták a helyiséget.
– Visszamegyek Jack-hez, elmondom neki, hogy Janet felébredt. – fordult Teal’c és Daniel felé Sam.
Mindketten jóváhagyólag bólintottak, és elfoglalták az ágy két oldalán álló egy-egy széket.
Sam, mikor kinyitotta a tábornok szobájának ajtaját, éles vita hangjai ütötték meg a füleit.
– Nem érdekel, tábornok, amíg én azt nem mondom, nem kelhet fel. Értve vagyok? – hallotta Dr. Lam szigorú hangját, majd a doktornő határozott léptekkel az ajtó felé indult.
Szemét forgatva nézett az ezredesre, és halkan megjegyezte:
– Hogy bírta ezt Dr. Fraiser annyi éven át?
– Néha nehezen. – somolygott Sam, enyhe keserűséggel a szívében gondolva elhunyt barátnőjére.
– Hallom ám! – dohogott a tábornok.
A két nő összemosolygott, majd a doktornő magára hagyta Sam-et Jack-kel.
– Bedilizek itt. – jelentette ki a férfi.
– És megőrjíted a személyzetet is. – nyugtázta Sam, majd odalépett az ágy végéhez
– Hmmm… – mordult fel Jack. – Miért jöttél? – tette hozzá.
– Hm? – szaladtak fel a nő szemöldökei a meglepetéstől.
– Úgy értem, csak nemrég voltál itt. – helyesbített a férfi.
– Ah. Nos, csak gondoltam, szólok, hogy Janet-et sikeresen kihozták az altatásból.
– Jól van?
– Igen, bár fájlalta a hasát, így picit megemelték a fájdalomcsillapító mennyiségét. Legközelebb, mikor felébred, visszaviszik a másik szobába.
– Ez igazán jó hír.
– Igen. – bólintott Sam, majd a fogai közé harapta a alsó ajkát.
Jack jól ismerte a nő ezen szokását, ami annak a jele volt, hogy a nő vacillál valamin. 
– Sam? – nézett kérdőn rá a férfi.
– Én csak… – Sam megköszörülte a torkát, majd sóhajtva folytatta: – még meg sem köszöntem, amit tettél. Megmentetted az életét.
Jack nem válaszolt, csak a nő arcát tanulmányozta. A vak is láthatta rajta a fáradtságot, mind a tartása, mind a karikák a szeme alatt erről tanúskodtak. Mindezektől függetlenül ismét megállapította azt, amit nem is oly régen az Elnök irodájában, hogy a nő ugyanolyan gyönyörű, mint évekkel ezelőtt, sőt talán még sokkal szebb is. Az anyaság megszépít, futott át a klisé az agyán, és - miközben a nő arcát lágyan keretező hosszú tincsekre tévedt a tekintete - magában nyugtázta, hogy ez nagyon is igaz Sam-re.
Sam figyelmét nem kerülte el Jack fürkésző tekintete, ahogy a szemeiben néhány pillanatra felvillanó érzelmek sem. Zavarban volt attól, ahogy a férfi ránézett, szerette volna tudni, mire gondol.
– Én… visszamegyek Janet-hez. – mondta végül.
Jack a gondolataiba mélyedve csak bólintott, de amikor Sam már majdnem az ajtónál volt utána szólt:
– Ha a doki végre megengedi, hogy felkeljek, bánnád, ha meglátogatnám?
– Nem, dehogyis. – ingatta a fejét a nő, majd magára hagyta a férfit.

 

Kategória: Stargate SG-1 - Késői boldogság | Hozzáadta:: Emilia (2017-12-16)
Megtekintések száma: 685 | Helyezés: 5.0/2
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: