Főoldal » Cikkek » YTTINA KENNETH TÖRTÉNETEI » Stargate SG-1 - Késői boldogság

Stargate SG1 : Késői boldogság - 3. fejezet - A baleset 4.rész

* * *
Az elkövetkező hetek végtelen hosszúnak tűntek mind Janet, mind a szülei számára. A kislány egyre nehezebben viselte a gyengélkedőn töltött mindennapokat. Hiába volt szinte mindig valaki, aki próbálta lekötni a gyereket, hiába volt a tanulás, majd – azután, hogy levették a gipszet a karjáról és a bokájáról - a gyógytorna, a kicsi lány napról napra feszültebbé vált. Sam is türelmetlenül várta már, hogy végre hazavihesse a kislányát és az életük visszatérjen a normál hétköznapokhoz. Jack úgyszintén rosszul tűrte a távozása utáni heteket. Ahogy ígérte, esténként felhívta a kislányt, legtöbbször Skype-on beszéltek, és minden hétvégét Colorado Springs-ben töltött.
Négy nappal karácsony előtt végre eljött az a pillanat, amire mindhárman sok hete vártak már, Carolyn egy utolsó ultrahang és vérvizsgálat után közölte, hogy Janet hazamehet. Ellátta Sam-et instrukciókkal azzal kapcsolatban, milyen gyógyszereket kell a kislánynak szednie, és mikor kell legközelebb felülvizsgálaton megjelennie. A kislány mindezek alatt izgatottan toporgott a főorvos irodájában, még a kórházi ruhában, és színpadias sóhajtozással próbálta a felnőtteket sürgetni.
– Na, végre! – szakadt ki a gyerekből, mikor Carolyn átnyújtotta a gyógyszerek receptjeit Sam-nek, és elbocsátotta kis betegét.
– Janet! – feddte az anyja, bár nem túl komolyan.
– Bocsánat, de úgy szeretnék már otthon lenni. – sütötte le a szemét a kicsi, majd felkapta a fejét, láthatóan eszébe jutott valami fontos dolog. – Ugye mehetünk a papa nyaralójába, Carolyn?
– Nos, orvosi szempontból nincs akadálya. – válaszolta diplomatikusan a kérdezett.
– Akkor máris felhívom a papát! – kiáltotta örömmel Janet, és az ajtó felé szaladt.
– Hé, várj egy kicsit, Jan! – fogta meg a kislánya karját Sam. – A papádnak lehet, hogy tart még a megbeszélése, amit tegnap említett. Este, mikor hív elmondhatod neki.
– Azon kívül, megbeszéltük, hogy semmi szaladgálás. – intette Dr. Lam a kislányt.
– Sajnálom, elfelejtettem. – nézett bűnbánóan Janet az orvosra.
– Semmi baj, de kérlek, vigyázz magadra. Épp eleget voltál mostanában kórházban, gondolom, nem szeretnél visszakerülni. – mosolygott a doktornő a gyerekre.
– Nem én! – ingatta hevesen a fejét a kicsi, majd megfogta az anyja kezét, és türelmetlenül húzta kifele a főorvosi irodából. – Megyünk, mami?
Sam nevetve búcsúzott el Carolyn-tól, és indult a kislányával a folyosón a gyerek kórtermébe. Ott átöltöztette, és összepakolták a kislány dolgait. Amikor végeztek elvitte Janet-et Daniel laborjába, és megkérte a régészt, hogy vigyázzon addig a kicsire, míg ő beszél a tábornokkal.
Először azonban a biológia labor felé vette az irányt. Cassandra épp a gépét zárta el, amikor Sam belépett a helyiségbe.
– Sam! Épp indulok haza. – üdvözölte a fiatal nő az ezredest.
– Reméltem, hogy még itt talállak. Carolyn hazaengedte Janet-et.
– Oh, ez remek hír. – mosolygott Cassandra.
– Valóban. Szeretnék neki egy kis meglepetést, de annyira izgatott, hogy nem tudok elmenni nélküle. Most is alig akart Daniel-nél maradni. Vennél egy tortát útközben és tudnál készíteni valami kis rögtönzött dekorációt? Szerintem egy órát tudok nyerni, úgyis beszélnem kell még a tábornokkal is, meg a gyógyszertárba is be kell ugranunk.
– Persze, meglesz. – bólintott Cassie mosolyogva.
– Köszönöm.
Ezek után Sam Landry tábornok irodája felé vette az irányt. Miután a felettesét is tájékoztatta a fejleményekről, és megbeszélték a szabadságát, az ezredes elsietett megkeresni Jaffa barátját - akit az edzőteremben talált - és beszámolt neki a tervükről, majd Teal’c-kel együtt visszasietett Daniel laborjába. Janet már tűkön ült, mire az anyja közel háromnegyed óra után végre belépett a régész birodalmába.
– Indulunk végre? – lépett az anyja elé türelmetlenül.
– Igen, Janet, indulunk. – biccentett Sam, majd megkérte Daniel-t és Teal’c-et, hogy segítsenek felvinni az autójába a kislány dolgait.
Kapóra jött számára, hogy a gyereknek WC-re kellett mennie, mert így - míg a kislány a mosdóban volt - tudatta Daniel-lel is a kis tervüket. Ahogy Sam elindult a kislánnyal, Daniel és Teal’c is beültek a régész autójába és a nő háza felé vették az irányt.
Mivel Sam-nek kerülő úton kellett mennie, hogy útba ejtsék a gyógyszertárat, a két férfi nyert közel 20 percnyi előnyt. Daniel kicsit távolabb állt meg az autójával Sam házától, hogy a kislány ne láthassa a járművet, mikor hazaérnek, és Teal’c-kel segítettek még gyorsan az utolsó simításokat elvégezni a rögtönzött parti dekoráción.
Janet abban a pillanatban már szállt is ki az autóból, ahogy az anyja megállt a garázsfeljárón. Ahogy átlépték a küszöböt, a kislány szája tátva maradt a csodálkozástól. Cassandra jó munkát végzett; az előszobában kifeszített keresztben egy „Isten hozott itthon!” feliratú táblát, és a nappaliban felaggatott néhány lufit, illetve a dohányzóasztalra bekészített egy tálcát, poharakkal és üdítővel.
Mihelyst anya és lánya a nappaliba léptek, Cassie, Daniel és Teal’c mosolyogva köszöntötték „Meglepetés” felkiáltással a kislányt.
– Isten hozott újra itthon, Janet. – lépett a gyerekhez Cassandra és felemelve ölelte magához a kicsi lányt.
– Oh, ez fantasztikus. – nézett körbe a kislány elámulva, miközben Daniel és Teal’c is üdvözölték.
– Egyet értek. Köszönöm, Cass, csodálatos lett minden. – nézett Sam hálásan a fiatal nőre.
Janet boldogan vette birtokba ismét a házat, míg Daniel és Teal’c behordták a csomagjait Sam autójából. Mire a két férfi végzett, addigra Cassandra felszolgálta a szendvicseket és a tortát is.
– Vanília? – jelent meg egy örömteli mosoly a kislány arcán.
– Természetesen, a kedvenced. – bólintott Cassie.
– Köszönöm, Cass. – ült le a kanapéra Janet.
– Szívesen. – felelte a lány, miközben mindenkinek felszolgált egy-egy szeletet az édességből.
Sam közben bekapcsolta a laptopját, és bejelentkezett a Skype-ba. Alighogy elfogyott Janet tányérjáról a torta, a notebook bejövő hívást jelzett. A kislány rutinosan fogadta a hívást, és önfeledt mosollyal üdvözölte a képernyőn megjelenő apját.
– Papa! Tudod mi történt ma? – kezdte izgatottan, majd meg sem várta, hogy az apja válaszoljon, folytatta: – Hazajöhettem!
– Szia, Janet! – köszönt Jack nevetve a kislányának. – Ez igazán nagyszerű hír. – tette hozzá, és ekkor vette észre, hogy valóban a gyerek mögött nem a megszokott kórházi környezetet látja.
– Mikor mehetünk a nyaralódba? Carolyn megengedte, és a mami is szabadságon van, majd csak akkor megy dolgozni, mikor én is megyek iskolába. – folytatta lelkesen a kicsi.
– Tulajdonképpen bármikor, amikor édesanyádnak megfelel. Holnaptól én is szabadságon vagyok, és csak a karácsonyi szünet után, januárban kell dolgozni mennem.
– Akkor már holnap reggel? – kérdezte Janet reménykedő hangon.
– Nos, az még kicsit korai. Reggel terveztem Colorado Springs-be menni, tíz körül ér oda a gépem. Maradjunk annyiban, hogy megbeszéljük a mamáddal.
– Akarsz most beszélni vele?
– Majd később felhívom inkább. – hárította Jack, mert a háttérből hallotta Daniel hangját és úgy gondolta, jobb ezt a kirándulás dolgot négyszem-, illetve négyfülközt megvitatniuk Sam-mel.
Még néhány percet beszélgettek a kislánnyal, majd a másnapi viszontlátás örömével búcsúztak egymástól.
* * *
Sam - miután nagy nehezen ágyba dugta a kislányát a barátaik távozása után, és Cassandra is elment moziba néhány barátnőjével - a nappaliban üldögélt egy csésze teával és Neil deGrasse Tyson Kozmosz sorozatának egyik epizódját nézte a TV-ben. Bár néha megcáfolta magában kiváló kollégája kijelentéseit, mégis élvezettel figyelte okfejtéseit.
– Oh, ha tudnád, hogy mennyire közel jársz az igazsághoz… – csóválta mosolyogva a fejét a férfi egyik állítása után, mikor a dohányzóasztalra helyezett telefonja vibrálni kezdett.
Letette a teáscsészét, és - miután egy pillantást vetett a kijelzőre - fogadta a hívást, miközben lenémította a TV-t.
– Szia, Jack. – szólt a készülékbe Sam.
– Szia, Sam. Nem hívlak nagyon későn? – köszöntötte Jack a kislánya édesanyját.
– Nem, dehogy, még Janet is csak nem régen feküdt le. Alig tudtam rávenni, hogy bújjon ágyba. – válaszolta mosolyogva Sam.
– Érthető. Nagyon várta már, hogy hazamehessen. – nyugtázta a tábornok, majd rátért a lényegre: – Ez az egész kirándulás dolog… OK ez így neked?
– Neked nem? – kérdezett vissza a nő.
– Miért ne lenne az? Arra gondoltam, hogy esetleg más terveid voltak. – válaszolta Jack, és gondolatban hozzátette: „másvalakivel”.
– Nem, semmi, mert a baleset előtt még túl korai volt a karácsonyi időszakra tervezgetni. Tavaly Mark-éknál voltunk karácsonykor, de idén ők June szüleinél töltik az ünnepeket, Cassie pedig a barátjával az ő szüleinél.
– Értem. Beszéltem a Vezérkari Főnökkel az imént, a Peterson-ról elvisz bennünket egy gép St. Cloud-ba, onnan csak kb. fél óra az út a tóhoz autóval.
– Rendben. – hagyta jóvá Sam a férfi elgondolását.
– Ha gondolod, holnapután a délelőtti órákban indulhatnánk. Vagy menjünk már holnap? Azt is el tudom intézni.
– Nem, az kissé korai. Holnap van még néhány dolgom, többek között össze kell pakolom az útra, nem akarok kapkodni.
– Jól van. Azt pedig majd megbeszéljük, hogy meddig maradunk a tónál.
– Rendben. Kimenjünk holnap érted a reptérre?
– Nem szükséges, ne fáradj, majdcsak akad ott valaki, aki elvisz.
– Nem fáradtság, és szerintem Janet is örülne neki. – hárította a nő Jack mentegetőzését.
– Jól van, köszönöm. Ahogy Janet-nek is mondtam 10 körül érek Springs-be, de ha gondolod, felhívlak, mikor leszállt a gép, hogy ne kelljen rám várnotok.
– Akkor viszont neked kellene sokat várakoznod. A Peterson jó fél óra autóval a házamtól. Maradjunk abban, hogy 10-re ott vagyunk.
– OK. – hagyta jóvá Jack a nő javaslatát.
– Akkor holnap… – szólt kissé feszélyezetten Sam, hisz’ megbeszéltek mindent, mégsem akarta ilyen kurtán-furcsán befejezni a hívást.
– Igen… – válaszolta Jack, hasonló hangnemben – ühm… Sam, köszönöm.
– Mit? – kérdezte Sam értetlenül.
– Azt, hogy lehetővé teszed, hogy együtt töltsem veletek a karácsonyt, főként, hogy beleegyeztél, hogy elmenjünk a nyaralómba.
– Nos, Janet nem igazán hagyott nekem választási lehetőséget.
– Igaz. – felelte a férfi elgondolkozva. – Akkor holnap találkozunk. Jó éjt, Sam.
– Jó éjt, Jack.
A tábornok - miután letette a telefont - Sam utolsó mondatán mélázott. Vajon csak azért egyezett volna a nő bele a kirándulásba, mert a kislányuk kívánságát teljesítette? Végül is, mi másért… - vonta le a konzekvenciát Jack. Azon kívül még mindig nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy van-e Sam-nek barátja. Jövőbeli terveit nagyban befolyásolná, ha a nő kapcsolatban élne, ugyanakkor Jack azt is tudta, hogy még, ha Sam-nek nincs is barátja, akkor sem garantálható, hogy újra együtt akarna vele lenni. A férfi szeretett volna a lehető legtöbb időt a kislányával tölteni, és bár a jövő még bizonytalan volt, és ő nem is akart nagyon előre rohanni a tervezgetésben, mégis megvolt már az elképzelése arról, hogyan lehetne Janet számára teljes értékű apa még akkor is, ha Sam nem kíván újra kapcsolatot létesíteni vele.
* * *
Másnap Sam és - a meglehetősen izgatott - Janet pontosan 10 órakor a Peterson Légi Bázis főépületében várták a tábornokot. A férfi gépe alig néhány perccel az érkezésük után érkezett meg, és Janet az egyik ablaküvegnek támasztott homlokkal figyelte, mikor száll ki az apja a gépből.
– Jön már, jön már! – kiáltotta boldogan, mikor meglátta a kifutópályán keresztül sétáló tábornokot.
– OK, OK, de halkabban, Jan! – intette mosolyogva Sam a kislányát.
A gyerek boldogan ugrott apja karjaiba, mikor a férfi belépett az épületbe, és odaért hozzájuk. Jack szorosan ölelte magához a kicsi lányt, és a válla felett üdvözölte Sam-et.
Sam elérzékenyülten figyelte apát és lányát, és hirtelen szörnyű lelkiismeret-furdalás mardosta amiatt, hogy annyi éven át megfosztotta a kislányát ettől. Hosszú évek vívódása tört felszínre benne ismét, ahogy arra gondolt, hogy vajon helyesen cselekedett-e azon a hét évvel ezelőtti estén, vagy erőszakosan a sarkára kellett volna állnia, és elmondania neki, mi is történt a reptér előtt, amit a férfi félreértett.
Sam még mindig a gondolataiba merülve morfondírozott, ahogy rutinosan kormányozta az autóját a karácsony közeledte miatt megnövekedett forgalomban, melyet még az előző este esett nagy mennyiségű hó is lassított. A nő azt sem vette észre, hogy Jack félig oldalra fordulva az ülésen - miközben Janet csacsogását hallgatta - a szeme sarkából őt vizslatta.
A férfi elgondolkozva nézte Sam-et, ahogy vezetett, hosszú, vékony ujjait a kormányon, figyelmes arcát, melynek lágy vonalait kiemelte, hogy a haját ezúttal feltűzve viselte. Ismét csak megállapította azt, amit a mögöttük álló hetekben már oly sokszor, hogy a nő hihetetlen módon sokkal szebb és még inkább kecsesebb, nőiesebb lett az elmúlt hét évben.
– Megérkeztünk! – rántotta ki a két felnőttet az ábrándozásból a kislányuk lelkes kiáltása.
Sam, miközben a garázs elé kanyarodott, magában konstatálta, hogy Brian - Cassandra barátja - megérkezett időközben. A fiatal férfi szorgalmasan lapátolta a havat a házhoz vezető járdán. Érkezésükkor épp végzett, a terasz korlátjának támasztotta a hólapátot, és mosolyogva indult az autó felé.
– Szia, Brian! – köszöntötte kitörő örömmel Janet a fiút, miközben kiszállt az autóból.
– Hercegnőm! – hajtotta meg a derekát játékosan Brian, és úgy tett mint, aki a kalapját lengeti meg üdvözlésül, majd felkapta a kicsi lányt, aki kacagva ölelte át a nyakát.
– Mikor érkeztél? – kérdezte Sam Cass barátját, miután megölelték egymást.
– Bő fél órája. Cassandra mondta, hogy kimentetek a reptérre. – válaszolta Brian, majd az ismeretlen férfire nézett.
– Brian, ő a papám. – mutatta be Janet Jack-et jól hallható büszkeséggel a hangjában, miközben lekászálódott a fiatal férfi karjaiból.
– Brian Morris, örülök, hogy megismerhetem, uram. – hajtotta meg kissé a fejét a fiatalember tisztelettel.
– Jack O’Neill. – mutatkozott be a tábornok a jobbját nyújtva a fiúnak.
Jack tudott róla, hogy Cassandrának van barátja, de még sosem találkozott vele. A szokásos pókerarccal mérte végig a fiatalabb férfit, magas, vékony testalkatát, barátságos arcvonásait, és vidám szürkés-zöldes árnyalatú szemeit.
Sam eközben kinyitotta az autója csomagtartóját, és kivette Jack utazótáskáját onnan. Brian azonnal odalépett, és kezét nyújtotta a táskáért.
– Add csak ide, majd én viszem.
– Köszönöm, és a hólapátolást is. – mondta Sam mosolyogva.
– Semmiség, egyébként sem lett volna semmi dolgom, te is tudod, hogy Cassie senkit sem tűr a konyhában maga körül, ha főz. – felelte Brian somolyogva.
Jack kissé irigyen, talán még inkább féltékenyen figyelte a Sam és a fiatalember közötti beszélgetést, testbeszédükből, és a közvetlen stílusból gyorsan leszűrte, hogy nagyon jó a kapcsolat közöttük.
– Gyere, papa, menjünk be. – fogta meg Janet az apja kezét, és elkezdte húzni maga után a balkon lépcsője felé.
Jack engedelmesen ment a gyerekkel, miközben a házat szemlélte, mely sokkal nagyobbnak tűnt, mint Sam régi háza.
Cassandra ajtót nyitott a társaságnak, és mosolyogva üdvözölte a tábornokot.
– Szia, Jack. – nyomott puszit a férfi arcára.
– Szia, Cass. – köszöntötte Jack is a fiatal nőt, miközben lerázta a havat a bakancsáról, és belépett a kellemesen meleg előszobába.
Miután levették a cipőiket és a kabátjaikat, Cassandra egy bögre meleg teát nyújtott a barátja felé.
– Köszönöm, ez jól fog esni. – nézett hálásan a lányra a fiatalember.
Sam eközben azon vacillált, hogy hogyan tovább, de Janet megoldotta a dilemmáját.
– Gyere, papa, megmutatom a szobámat. – azzal a korábbi mozdulatát megismételve megfogta az apja kezét, és megindult a folyosón a ház hátsó része felé.
Az ebédig hátralevő idő alatt nem is került elő apa és lánya a gyerekszobából.
Miután megebédeltek mindannyian a nappaliban helyezkedtek el, a felnőttek egy-egy csésze kávéval, Janet pedig egy forró csokival a kezében. Jack még mindig kissé feszélyezve érezte magát, azonban kellemes csalódásként Cassandra barátja jó társaságnak ígérkezett. A fiatalemberről kiderült, hogy építészmérnök, és Denver-ben él, de a Karácsony és Szilveszter közötti időszakban Colorado Springs-be költözik, mert a cége új irodát nyit a városban és őt bízták meg a vezetésével, januári kezdéssel. Az is kiderült Jack számára, hogy Cass és a fiatalember januártól együtt fognak élni Brian új lakásában.
Délután Sam kivitte Cassandrát és Brian-t a reptérre, akik Salt Lake City-ben, Brian szüleinél karácsonyoztak az idén. Kissé kellemetlen volt számára, hogy Jack-et magára hagyja Janet-tel, de a férfi megnyugtatta, hogy minden rendben lesz, ne aggódjon.
Mikor Sam hazaért, addigra Daniel és Carolyn is megérkeztek, hogy elköszönjenek, ugyanis ők másnap kora reggel - Landry tábornokkal együtt - Washingtonba utaznak majd, Carolyn édesanyjához. Jack döbbenten nézett a barátjára, fogalma sem volt róla, hogy a régész és a doktornő együtt járnak. Mikor a pár távozott, csodálkozva kérdezett rá a dologra Sam-től.
– Oh, azt hittem, tudod. – lepődött meg Sam.
– Nos, mondjuk úgy, túl sokat nem beszélek mostanság Daniel-lel. – vonta meg a vállát a férfi.
Az igazság azonban az volt, hogy amióta Sam-mel szakítottak, szinte teljesen megszakadt a kapcsolat az archeológus és a tábornok között. Jack ekkor jött rá, hogy Sam valószínűleg nem tud a közötte és Daniel között akkoriban lezajlott veszekedésről, mikor is Daniel gyakorlatilag mindennek lehordta őt, és közölte vele, hogy addig látni sem akarja, míg nem tisztázza Sam-mel a helyzetet. A fiatalabb férfi tartotta a szavát, mert egy-két értekezletet leszámítva nem találkoztak azóta.
– Tavaly ősszel kezdtek randevúzni, és néhány hónapja együtt élnek. – magyarázta Sam.
– Mikor Vala idekerült azt hittem, ő és Daniel összejönnek. – jegyezte meg Jack.
– Vala is… – válaszolta elgondolkozva Sam.
– Landry mit szólt hozzá?
– Semmi kifogása nem volt ellene, miért is lenne, hisz Daniel egy kedves, empatikus férfi. Csak annyit kért, hogy a Parancsnokságon viselkedjenek a szabályoknak megfelelően, annak ellenére, hogy mindketten civilek.
– Mikor vacsorázunk? – szólt közbe Janet, aki eddig egy mesét nézett elmélyülten a TV-ben.
– Máris, ha szeretnéd. – felelte az anyja. – Megterítek, addig mossatok kezet. – állt fel a nő a fotelből, ahol eddig üldögélt.
Vacsora után, Sam összecsomagolt néhány napra Janet-nek és magának két bőröndbe, addig Jack és a kislány pedig a nappaliban sakkoztak. A férfi ámulva konstatálta a kislány életkorában szokatlan logikus gondolkodást, és a megfontoltságot, ahogy játszott. Komoly kihívás volt számára a sakk játszma, melyet ugyan ő nyert meg, de minden bizonnyal még néhány év, és a gyerek könnyedén legyőzi őt. A tábornok számára nyilvánvalóvá vált, hogy Janet az anyja intelligenciáját és eszét örökölte, mindkettejük gyors észjárásával kombinálva.
Amikor Janet elvonult fürdeni, Sam megmutatta a férfinek a folyosó végén levő, vendégek számára fenntartott fürdőben, hol talál tiszta törülközőt, majd nekiállt megágyazni Jack-nek a vendégszobában.
A kislány aranyos Jégvarázs mintás pizsamájában csodálkozva állt meg a szoba ajtajában, és félrehajtott fejjel szemlélte anyja ténykedését.
– Mit csináltok? – szegezte a szüleinek a kérdést.
– Megágyaztam a papádnak. – reagált Sam a válla felett hátranézve, miközben helyére tette a párnát.
– Miért? – nézett csodálkozva az anyjára Janet.
– Valahol aludnia kell, nem?
– De miért nem veled alszik?
– Tessék? – pördült meg a tengelye körül Sam nagy szemeket meresztve a gyerekre.
– Én azt hittem a papák és a mamák együtt alszanak.
– Nos, normál esetben igen… – kezdte a nő, és a szeme sarkából Jack-re nézett, akin jól látszott, hogy szintén megdöbbentette a kislányuk felvetése. – Mármint úgy értem, ha a szülők együtt élnek, akkor együtt is alszanak, de a mi esetünkben nem ez a helyzet.
– Oh… – lehelte a kicsi lány, és összevont szemöldökkel, elgondolkozva nézett a szüleire.
– Gyere, késő van, ideje ágyba bújnod, holnap korán kell kelnünk. – nyújtotta a kezét Janet-nek Sam.
A kislány - láthatóan még mindig a gondolataiba merülve - jó éjszakát kívánt az apjának, és engedelmesen elvonult az anyjával a saját szobájába.
Sam a meseolvasás után elnézést kért Jack-től, és fáradtságra hivatkozva ő is nyugovóra tért. Nem akart udvariatlan lenni, vagy rossz házigazdának mutatkozni, de az iménti intermezzo után nem szívesen maradt kettesben a férfivel.
* * *
Másnap reggel, amikor Jack felkelt, Sam már a konyhában üldögélt, a kávéját iszogatta és a reggeli újságot olvasta. Ahogy a nő kócosan, kissé még álmos szemekkel felnézett rá a szemüvege felett, a férfiben fájdalmasan kellemes emlékek törtek felszínre az együtt töltött időt felidézve.
Sam - miután üdvözölték egymást - felállt, hogy kávét töltsön Jack-nek. Miközben egy bögrét vett le a szekrényből, a férfi lopva végigfuttatta tekintetét karcsú alakján. A nő fekete, combközépig érő kimonót viselt, ami alól sötétkék szatén pizsama látszott ki, melynek enyhén bő szára lágyan lengte körül viselője karcsú bokáját. Igen, Jack emlékezett rá, hogy Sam mennyire szerette a selyem és a szatén fehérneműt is, és gondolatai ismét veszélyes irányt vettek.
– Jack?
A tábornok zavarodottan nézett Sam-re, aki alig karnyújtásnyira állt tőle a felé nyújtott gőzölgő kávésbögrével.
– Ah, ne haragudj, elgondolkoztam. – vette el a csészét a férfi apró torokköszörülés után. –  Köszönöm.
– Észrevettem. – biccentett Sam. – Szívesen.
– Jól áll neked a szemüveg. – állapította meg Jack, miután óvatosan belekortyolt a meleg italba.
– Köszönöm. – nyugtázta a dicséretet Sam. – Készítek reggelit, aztán felébresztem Janet-et. – fűzte hozzá, miközben letette a szemüvegét a konyhapultra, majd a hűtőhöz lépett.
– Arra nem lesz szükség. – mondta Jack, miközben leült a konyhaasztalhoz.
– Hm? – fordult hátra csodálkozva Sam, de abban a pillanatban meglátta a konyhába álmos szemekkel belépő kislányát.
A nő a konyhaszekrényre tette a hűtőből kivett tojást, és a gyerekhez lépett.
– Jó reggelt, édesem. – emelte fel a kicsit, aki azonnal anyja vállára hajtotta fejecskéjét.
– Jó reggelt. – motyogta Janet.
– Kérsz kakaót? – kérdezte Sam, miközben a kicsi lány hátát simogatta.
– Ühüm.
Sam letette a kislányt, aki azonnal az apjához ment, és az ölébe kucorodva várta a kakaóját. Néhány perc múlva már a langyos italt kortyolgatta, és a hangja is megjött; ahogy ébredezett, kedves csacsogással tartotta szóval a szüleit, amíg az anyja elkészítette a reggelit.
Étkezés után mindannyian felöltöztek, majd Jack kihordta a csomagokat Sam autójába, és elindultak a Peterson felé. A csarnokban már várt rájuk egy katona, aki átvette a bőröndöket és a repülőhöz kísérte őket, majd néhány perccel később már a levegőben is voltak.

Kategória: Stargate SG-1 - Késői boldogság | Hozzáadta:: Emilia (2017-12-27)
Megtekintések száma: 82 | Helyezés: 5.0/2
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: