Sam kiszállt az autójából, és mély lélegzetet vett, miközben bekopogott az ajtón. Mikor meg­hallotta a férfi lépteit közeledni, az idegességtől megremegett a gyomra.
- Carter! – hallatszott O’Neill meglepett hangja.
- Uram! Nem zavarom? – kérdezte Sam enyhén remegő hangon.
- Nem, jöjjön be. – felelte a férfi.
Jack félre állt az ajtóból, hogy beengedje a nőt. Nem kerülte el a figyelmét a nő idegessége, mint ahogy az sem, hogy szinte lógott rajta a nadrág. No, nem mintha nem lett volna így is csinos, pedig csak egy egyszerű farmer volt rajta a hozzáillő kabáttal és egy fehér blúzzal.
Sam elhaladt a férfi előtt, és a szeme sarkából látta, hogy a férfi végigméri őt. ’Biztos arra gondol, mi a fenét keresek itt’ – gondolta. Ekkor meglátta a félig elfogyasztott pizzát a nap­paliban a dohányzóasztalon, mellette egy kinyitott újságot és egy doboz sört.
- Ó, elnézést, Uram, épp vacsora közben zavarom.
- Cseppet sem zavar, Carter. Jöjjön, egyen velem, hozok magának egy tányért.
- Nem, köszönöm, nem vagyok éhes. – Sam tudta, hogy egy falatot sem tudna legyűrni a tor­kán.
- Sör? Vagy inkább valami gyümölcslé?
- Narancslé jó lesz, köszönöm.
Jack bólintott, és kiment a konyhába, hogy teljesítse a nő kívánságát. Sam levetette a kabátját, leült a kanapéra, és körbenézett az ízlésesen berendezett helyiségen. Szeme megakadt egy képen, ami Jack-et és Charlie-t ábrázolta és összeszorult a gyomra. A férfi boldogan moso­lyogva ölelte magához a fiát, akinek az arcán ugyanaz a boldog, önfeledt mosoly volt. Sam szíve belesajdult a gondolatba, hogy talán Jack még nem áll készen egy másik gyerekre. Mit fog akkor tenni?
- A narancsleve. – lépett oda ekkor a férfi hozzá, átnyújtva a poharat. – Hoztam egy tányért is, ha esetleg meggondolná magát. Nos, mi járatban? – nézett kérdőn Sam-re, miután leült a nő­vel szemben a fotelba.
- A ma reggel történtekről szeretnék beszélni önnel. – felelte Sam, egyre fokozódó idegesség­gel.
- A ma reggel történtekről? – kérdezett vissza Jack, akinek nem kerülte el a figyelmét Sam re­megő keze.
- Igen, arról, ami az eligazítás után történt. A rosszullétemről. – válaszolta a nő, miközben le­tette a poharat, mert keze annyira remegett, hogy attól félt kiönti a pohár tartalmát.
- Ó, szóval arról, - tettette a férfi, pedig tisztában volt vele, hogy erre gondolt – hát, szó se róla eléggé megijesztett mindenkit.
- Sajnálom. – motyogta Sam, miközben elmélyülten vizsgálta ölében nyugvó kezeit. – Erről szeretnék beszélni, mármint a rosszulléteim okáról.
- Rosszullétek? Ezek szerint ez nem az első volt? – kérdezte a férfi, próbálva leplezni rémüle­tét.
- Nem, nem az első volt, de eddig még nem volt ilyen, hogy úgy mondjam, kellemetlen. Még sosem ájultam el. – felnézett és látva a férfi várakozó tekintetét, folytatta. – A P3R-118-on történteknek következménye lett. – bökte ki, bár sejtette, hogy ebből a férfi nem fog érteni semmit.
- Mi? – kérdezte Jack értetlenül. – Összeszedett talán valami fertőzést ott? Vagy a tudatmódo­sításnak lett valami következménye? A doki azt mondta, hogy nem beteg.
- Nem, nem vagyok beteg. – erősítette meg Sam. Vett egy mély lélegzetet, majd így szólt. – A köztünk történtek nem maradtak következmény nélkül.
- A köztünk történtek? – kérdezett vissza ismét Jack. – Hogy érti ezt?
- Én… khm… én… gyermeket várok. – mondta Sam dadogva, remegő hangon, és közben nem mert a férfire nézni.
Jack elképedve nézte a nőt, aki még mindig a keze vizsgálatának szentelte minden figyelmét. Kinyitotta a száját, de nem jött ki hang a torkán. Sam terhes, az ő gyerekével, hirtelen fel sem tudta ezt fogni. Szóval ezért volt ilyen elgyötört az utóbbi hetekben, ezért fogyott ilyen sokat, ezért volt mindig sápadt.
Sam végre felnézett, arcán a kétségbeesés és a várakozás elegye tükröződött. ’Mondj már va­lamit’ – szuggerálta a szemeivel a férfit, de az csak nézett rá, és Sam figyelmét nem kerülte el a férfi arcán dúló érzelmi vihar.
- Khm… tudom, hogy sokkoló a hír… - szólalt meg, mikor a férfi továbbra is csak nézte őt, de fogalma sem volt mit mondjon. Főként, hogy a férfi még mindig nem szólt egy szót sem. – Én… öhm… én nem szeretném, ha azt hinné, hogy bármit is elvárok, mert nem…
- Mi? – vágott a szavába a férfi. – Mi az, hogy nem vársz el semmit? – kérdezte értetlenül a férfi. Sam azt akarja, hogy mondjon le a gyerekről?
Sam megriadt a férfi hangjában levő hirtelen haragtól.
- Úgy értem, hogy nem szeretném, hogy azt hidd bármire is kötelezni akarlak, csak azt gon­doltam, úgy tisztességes, ha neked mondom el először, mielőtt…
- Vagyis azt akarod, hogy mondjak le a gyerekről? – kérdezte a férfi dühösen.
- Nem, nem ezt mondtam, csak…
- Nem? Pedig nagyon úgy hangzott! – vágott ismét a szavába Jack, egyre fokozódó haraggal. – Mégis hogy képzelted ezt? Eljössz, közlöd, hogy terhes vagy tőlem, de rám nincs szüksé­ged?
- Nem, ez eszembe sem jutott, és ha hagynád, hogy végigmondjam, elmagyaráznám. – Sam hangjában a keserűség dühvel vegyült.
Egyrészt bosszantotta, hogy a férfi folyton a szavába vág, másrész elkeserítette az a tudat, hogy a férfi ezt feltételezi róla. Érezte, hogy szemét elfutja a könny, pedig Jack volt az utolsó, aki előtt sírni akart. De az elmúlt hetekben felgyülemlett feszültség, és szomorúság, no és persze a férfi utáni sóvárgás egyszerre tört fel belőle. Lehajtotta a fejét és érezte, hogy egy könnycsepp gördül ki a szeméből. Tudta, hogy a férfi azt várja, hogy folytassa, de nem tudott megszólalni.
- Rendben, akkor várom azt a magyarázatot. – szólalt meg Jack ingerülten, mintha csak látta volna a nő gondolatait.
Ekkor Sam válla megrázkódott a feltörő sírástól, és ez nem kerülte el a férfi figyelmét. ’Sam sír.’ – hasított belé a felismerés. Felpattant és egy lépéssel előtte termett. Letérdelt a szeretett nő elé, szelíden megfogta az állát és felemelte a fejét. Elakadt a lélegzete a szemeiben látott fájdalomtól. Megbántotta őt, nagyon megbántotta azzal, hogy ilyen goromba volt vele. Sam megpróbálta elfordítani a fejét, de ő nem engedte.
- Sam, nézz rám. – kérte szelíden a nőt. – Ne haragudj, olyan ostoba vagyok. – kért elnézést a férfi szégyenkezve.
Sam-ből a halk, bűnbánó szavak hatására kitört a zokogás, nem tudta tovább visszatartani. Jack melléült a kanapéra, egyik karjával átölelte a nőt, másik kezével pedig vállára húzta a fejét. Nem tudta volna megmondani meddig ültek így, a férfi szorosan tartotta a nőt, míg az megnyugodott.
- Jól vagy? – kérdezte Jack, lágyan eltolva magától, mikor érezte, hogy Sam nyugodtabban lélegzik.
- Igen. – válaszolta Sam, fojtott hangon, miközben felemelte a fejét és a férfire nézett. – Ho­gyan feltételezhetted rólam, hogy azt akarom, mondj le a gyerekről? Sosem kérnék ilyet tőled. Ennyire nem ismersz? – csuklott el ismét a hangja. – Én csak nem akarlak bajba sodorni té­ged.
- Bajba sodorni? Hogy érted ezt? – csodálkozott Jack.
- Megszegtük a Légierő egyik legszigorúbb és legfontosabb szabályát. – hívta fel a férfi fi­gyelmét a tényre. – Ami köztünk a P3R-118-on történt az szabályellenes. Ezért minimum egy fegyelmi eljárás és lefokozás vár ránk, de még akár hadbíróság elé is állíthatnak bennünket.
- Egy fenét. – vágott a szavába ismét a férfi. – Azon a bolygón mi nem Carter őrnagy és O’Neill ezredes voltunk, akiknek tilos bárminemű személyes kapcsolatot létesíteni egymással. Therra és Jonah voltunk, egy nő és egy férfi, akik szabadon, tiltások nélkül szerethetik egy­mást. – érvelt Jack.
- Nem, mi sosem voltunk Therra és Jonah, mi mindig mi voltunk, csak megváltoztatták az emlékeinket, hogy azt higgyük ők vagyunk. – ellenkezett Sam.
- Erről van szó. Nem tudtuk, hogy a valóságban kik vagyunk, tehát azt sem tudtuk, hogy amit teszünk az tilos.
- És, úgy hiszed, hogy ezt Hammond tábornok is így fogja gondolni? Meg a vezérkar és az el­nök is? Mert a tábornoknak ezt jelentenie kell, te is tudod.
- Igen, biztos vagyok benne, hogy ezért Hammond nem fog bennünket felelősségre vonni, és meg fogja győzni az elnököt arról, hogy amit tettünk az nem szabályellenes.
- De… - folytatta volna Sam, ám Jack a szájára tette a mutató ujját.
- Nem mondtam még, hogy túl sokat gondolkozol? – kérdezte tréfásan, miközben elvette ujját a nő ajkairól, és kezét a tartójára csúsztatta.
Sam végre elmosolyodott, és bólintott. De igen, a férfi számtalanszor hangoztatta, hogy túl sokat gondolkozik.
Jack a nő szemébe nézett, miközben lassan felé hajolt és ajkait a nő puha ajkaihoz érintette. Lágyan megcsókolta, majd mikor érezte, hogy Sam viszonozza a csókját, és érezte a nő karjait a nyaka köré fonódni, átölelte karcsú derekát, óvatosan magához húzta és csókja szenvedélye­sebbé vált. Mikor ajkaik elváltak egymástól, Jack szerelmesen nézett a nőre.
- Nagyon örülök a babának, Sam. – szólalt meg, még mindig ölelve a nőt. – Egy közös gyerek veled, ennél elképzelni sem tudok nagyobb örömet az életben.
- Ó, Jack! – sóhajtott fel Sam, és boldogan simult a férfi karjaiba.
Egy darabig így ültek, ölelve egymást, majd a férfi ismét eltolta kissé Sam-et magától. Jack nézte a nő szép arcát, gyönyörű szemeit, majd kimondta, amit már oly régóta szeretett volna.
- Szeretlek, Sam. – suttogta mélyen a nő szemébe nézve.
Sam érezte, hogy elönti a boldogság érzése, viszonozta a férfi szerelmes pillantását, elveszett a csodálatos, mélybarna szemekben. Egyik kezével beletúrt a férfi hajába, miközben ajkai lassan közelítettek a férfiéhez.
- Én is szeretlek, Jack. – suttogta ő is, mielőtt ismét egy szenvedélyes csókban forrtak össze ajkaik.
- Ugye csak a küldetésektől vagy eltiltva? – kérdezte Jack azzal a tipikus Jack O’Neill féle félmosollyal a szája sarkában, amit Sam annyira szeretett.
- Persze. – felelte Sam, kissé felvont szemöldökkel, mert hirtelen nem értette hova akar a férfi kilyukadni.
- Akkor jó. – válaszolta erre Jack, majd felállt és felsegítette Sam-et is.
Karjaiba vette a nőt és elindult édes terhével a hálószoba felé. Sam most már megértette mit akar Jack, átölelte a férfi nyakát, és hozzábújt. A hálószobában a férfi óvatosan talpra állította a hatalmas franciaágy mellett, majd ráhajolt a nő ajkaira és megcsókolta. Végigsimított a nő karcsú hátán, keze levándorolt keskeny csípőjére, kerek fenekére, majd visszafele is bejárta ugyanezt az utat, de már a nő blúza alatt járt a keze, ajkai pedig a nyakát érintették. Sam hát­rahajtotta a fejét, és megremegett a vágytól, miközben érezte, hogy a férfi kikapcsolja a mell­tartóját. Miközben kicsatolta a férfi nadrágjának övét, felsóhajtott, mert a férfi kezei már gömbölyű mellét érintették. Jack kilépett a lecsúszó nadrágjából, majd ő is megszabadította Sam-et a sajátjától. Kibújtatta a blúzából is, lefektette az ágyra, majd mellé feküdt. Sam a távolból mintha egy reccsenést hallott volna, de nem foglalkozott vele, mert a férfi oly szen­vedélyesen szerette, hogy úgy érezte, elalél a gyönyörtől.
* * *
Sokkal később egymás karjaiban pihentek, Sam a fejét szerelme mellkasán nyugtatta, miköz­ben ő átölelte erős karjaival. Ez most nem álom volt, ezúttal nem volt ébresztőóra, ami felri­assza, ez a valóság volt. Sam sóhajtott egyet, és egy csapásra elszállt belőle az elmúlt hetek alatt felgyülemlett szomorúság és kilátástalanság.
- Mi a baj? – kérdezte Jack, a nő sóhaját hallva.
Sam felemelte fejét a férfi mellkasáról, kissé kibújt a karjai közül, hogy ránézhessen.
- Miért lenne baj? – kérdezte meglepetten.
- Akkorát sóhajtottál.
- Óh, ez egy „jól érzem magam” sóhaj volt. – mosolygott rá Sam.
Jack visszamosolygott és egy csókot lehelt a nő ajkaira. A hátára fordította a nőt, és gyengé­den végigsimított izmos, lapos hasán. Még mindig alig tudta felfogni, hogy az a pici élet, mely ott benn rejtőzik és fejlődik az ő gyermeke.
- Mikor fog megszületni a baba? – kérdezte, továbbra is a nő hasát simogatva.
- Janet szerint szeptember utolsó hetére várható. Most kb. 8 hetes. – felelte Sam a férfi ellá­gyult vonásait figyelve.
Még sosem látta ilyennek a férfit. Most nem az ezredes volt, hanem a leendő apa, aki óvato­san, féltőn ölelte és simogatta őt. A férfi nyugtázta a hallottakat, és gyönyörködve nézte a mellette fekvő nő csodálatos testét. A korábbi együttléteik alkalmával a félhomályban, a durva takaró alatt, csak érezte, mennyire tökéletes a nő teste, de tisztán most látta először.
- Gyönyörű vagy. – szólalt meg ekkor, hangot adva gondolatainak, és ismét megcsókolta Sam-et. – És a kislányunk ugyanolyan gyönyörű lesz, mint az anyukája. És olyan okos is. – tette hozzá.
- A kislányunk? – kérdezett vissza Sam azzal az édes, huncut mosollyal a szája sarkában, amit a férfi úgy imádott. – Tehát te úgy gondolod kislány lesz?
- Igen, egy gyönyörű, szőke, kék szemű, nagyon okos kislány.
- Aha. És ha én az apukája csodás, barna szemeit szeretném? – kacérkodott vele a nő.
- Akkor ezt bebuktad, édesem. – tréfálkozott Jack. – Merthogy ez a kérdés már 8 hete eldőlt.
- És te persze biztos vagy benne, hogy rám fog hasonlítani. – kuncogott Sam.
- Hát, remélem lesz annyi szerencséje szegény gyereknek. – nevetett a férfi is.
Sam szorosan hozzábújt szerelméhez, fejét a vállára hajtotta. Mennyire hiányzott neki a férfi ölelése, a csókjai, a biztonságérzet, amit csak az ő karjaiban érzett.
- Ha tudnád mennyire, hiányoztál. – mondta ki a férfi a nő gondolatait. – Hiába láttalak nap, mint nap, az nem volt ugyanaz. Szerettelek volna átölelni, a parancsok helyett azt elmondani, mennyire szeretlek. De a legrosszabbak az esték voltak. Mikor itt feküdtem egyedül, azt kí­vántam bár ott lennénk azon a szörnyű helyen, mert akkor legalább velem lehettél. – tört ki a férfiből a vallomás.
- Te is nagyon hiányoztál nekem. Minden éjjel újraálmodtam az együtt töltött éjszakáinkat. És reggel elátkoztam az ébresztőórát, amiért visszarántott a valóságba. – mondta válaszul Sam.
Még sokáig beszélgettek, Sam elmondta a férfinek mit érzett, mikor sejteni kezdte, hogy ter­hes. Beszélt neki a kétségbeesésről, majd a mérhetetlen örömről, amit az a tudat jelentett, hogy gyereket szülhet a férfinek. Jack pedig elmondta neki, hogy milyen szörnyű volt látnia nap-nap után, hogy nincs jól és mennyire sajnálja, hogy nem beszélt vele arról, ami a másik bolygón történt. Késő éjjel volt már, mikor Sam érezte, hogy egyre nehezebben tudja nyitva tartani a szemeit, és bevackolta magát a férfi erős karjai közé. Jack értette a nő jelzését, át­ölelte és megcsókolta a homlokát.
- Aludjunk, nagyon késő van. – mondta, de Sam már nem válaszolt és a férfi, ahogy hallgatta egyenletes légzését, lassan ő is álomba merült.
* * *
Másnap reggel Sam, mikor felébredt üresen találta maga mellett az ágyat. Kissé csalódottan kelt fel és szedegette össze ruháit. Mikor a blúzára került a sor megértette az este hallott reccsenés okát. A blúza oldalán a varrás mentén ökölnyi nagyságú repedés volt. Sam elmoso­lyodott, Jack túl hevesen próbálta levetni róla a ruhadarabot. ’Ezt így nem lehet felvenni’ – nyugtázta és odalépett a férfi szekrényéhez. Biztosan nem haragszik meg, ha kölcsönveszi az egyik ingét. Szakadt blúzban mégsem lehet. Épp mikor kilépett a hálószobából a férfi akkor tett le a konyhapultra két jókora csomagot.
- Jó reggelt! – köszöntötte Sam mosolyogva.
- Reggel? Hát igen, már akinek reggel van. – élcelődött vele a férfi. – Néztél már az órára, édesem?
Sam ekkor felnézett a konyha falán levő órára és elképed. Az óra 9.30-at mutatott. Pironkodva nézett a férfire.
- Az idejét sem tudom, mikor aludtam ilyen sokáig.
- Legalább kipihented magad. – lépett oda hozzá a férfi, végigmérve a nőt. Sam még ebben a sok számmal nagyobb ingben is észbontó volt. – Egész csinos. – jegyezte meg, az ingre cé­lozva.
- Ó, elszakadt a blúzom az este, és gondoltam nem bánod, ha kölcsönveszem az egyik inged.
- Nem, főként, hogy ilyen észveszejtő vagy benne. – ölelte át és csókolta meg a férfi.
- Vásárolni voltál? – kérdezte Sam, mikor ajkaik elváltak egymástól.
- Ühüm, a hűtő ugyanis gyakorlatilag üres. Van még egy csomag az autóban, behozom azt is.
Sam bólintott, majd odalépett a konyhaszekrényhez, elővett egy bögrét és kávét öntött magá­nak. Miközben kortyolgatta elkezdte kipakolni a férfi által vásárolt nagy halom ennivalót, mely véleménye szerint egy hadseregnek is elég lett volna.
- Gondoltam süthetnék húst a grillen ebédre. – mondta Jack, miközben a kezében tartott táskát letette. – Lenne kedved valami salátát készíteni hozzá?
- Persze, remekül hangzik. – felelte Sam mosolyogva.
Ahogy pakolták kifele a táskák tartalmát olyanok voltak így együtt, mint egy házaspár, és ez Sam-nek nagyon tetszett. Milyen jó is lenne, ha ez mindig így lehetne. És ekkor elkomorult egy pillanatra. Ahhoz, hogy ők együtt lehessenek még sok akadályt kell leküzdeniük. És bár­mennyire is optimista volt tegnap Jack, ő még mindig tartott tőle, hogy nehezen tudják elfo­gadtatni feletteseikkel a kialakult helyzetet. Félt attól, hogy nagy árat kell fizetniük a szerel­mükért.
- Mi a baj? – kérdezte Jack, akinek nem kerülte el figyelmét Sam hirtelen komorsága.
- Semmi. – felelte Sam, mert nem akarta elrontani a férfi jó hangulatát.
- Nekem nem úgy tűnik.
- Csak eszembe jutott, hogy hétfőn beszélnem kell Hammond tábornokkal.
- Nem, nem neked, nekünk kell beszélnünk vele. Melletted leszek, ne aggódj. – simított végig a nő arcán szeretettel. – Egyébként nem is kell megvárnunk a hétfőt. – tette hozzá Jack.
- Hogy érted ezt? – vonta fel csodálkozva a szemöldökét Sam.
- Elmegyünk délután a tábornokhoz és beszélünk vele.
- Gondolod bölcs dolog szombat délután az otthonában zavarni? – Sam-nek nem nagyon tet­szett ez az ötlet.
- Biztosan nem fog megharagudni érte. És egyúttal kérhetjük is a közbenjárását az elnöknél egy házassági engedélyért.
- Miért? – kérdezett vissza Sam meglepetten. – Házassági engedélyért?
- Igen. Hisz szükségünk lesz az elnök engedélyére, hogy összeházasodhassunk.
- El akarsz venni?
- Nem akarsz hozzám jönni? – most Jack-en volt a sor, hogy meglepődjön.
- De, persze, csak… eddig erről nem beszéltünk. – dadogta Sam. Ez aztán nem mindennapi lánykérés volt.
- Valóban nem, de úgy gondoltam természetes, hogy összeházasodunk. Tudom, hogy szépen, szabályosan kellett volna megkérnem a kezed, de a letérdeléstől az én koromban azt hiszem eltekinthetünk. – mosolygott rá Jack és megfogta a nő kezét. – Szóval, hozzám jössz?
- Igen, boldogan. – viszonozta a mosolyát Sam, és csókra nyújtotta ajkait.
- Remek. – nyugtázta Jack, miután ajkaik elváltak egymástól. – Most pedig gyere, egyél pár falatot.
Sam evett egy pirítóst, miközben Jack elpakolta a többi holmit, amit vásárolt. Előkészítették a húst a sütéshez, majd Jack kiment a teraszra és begyújtotta a grillen a faszenet. Sam közben hozzákezdett a saláta készítéséhez. Bár nem tartotta magát valami nagy szakácsnak azért egy salátával elboldogult. Sőt, maga is meglepődött azon, hogy milyen jól érzi magát a konyhában serénykedve. Jack elkezdte sütni a húst, de azért be-belesett a konyhába. Jóleső érzéssel töl­tötte el a tüsténkedő nő látványa, és mikor Sam lehajolt, hogy a szekrény alsó részéből kive­gyen valamit, élvezettel nézte gömbölyű fenekét. Ám ekkor történt valami, amitől jeges ré­mület szorította össze a szívét.
Sam lehajolt a szekrény alsó polcához, hogy kivegyen egy tálat a salátaöntetnek, és mikor felemelkedett érezte, hogy fordul vele egyet a világ. A kezében tartott tál hangos csörömpö­léssel tört ezer darabra a konyha kövén és Sam miközben megpróbált megkapaszkodni a konyhapult szélében lesodorta a salátát tartalmazó tálat is. Keze lecsúszott a szekrényről, és Sam térdre rogyott, épp a cserepek közepén. Érezte a fájdalmat a térdében és miközben kezein megtámaszkodott a tenyerében is.
Jack, eldobta a kezében tartott villát, és odarohant az összerogyó nő mellé. Óvatosan fel­emelte, és a kanapéra fektette. Remegő gyomorral figyelte falfehér arcát, reszkető kezét, hi­deg verejtéktől nedves homlokát. Tett egy párnát a feje alá, majd visszament a konyhába, hogy hozzon neki egy pohár vizet. Letérdelt a nő mellé a földre, lágyan felemelte a fejét és a szájához értette a poharat.
- Igyál egy kortyot.
Sam megtette, de közben már érezte, hogy a rosszullét – szokás szerint – amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen múlik is.
- Felhívom Fraiser-t. – mondta Jack, majd a telefonért nyúlt.
Sam még kissé erőtlenül megfogta a csuklóját, hogy visszatartsa.
- Nem szükséges, jobban vagyok. Csak még egy perc. – mondta és becsukta a szemeit.
Jack már kezdett volna ellenkezni, de látta, hogy valóban kezd visszatérni a szín a nő arcába. Melléült a kanapéra, megfogta a kezét és hüvelykujjával a kézfejét simogatta. Sam kinyitotta a szemeit és ránézett a férfi aggódó arcára.
- Jobban vagy? – kérdezte Jack, még mindig összeszorult szívvel.
- Igen, sokkal.
- Ó, Sam, úgy megijesztettél.
- Sajnálom. – mondta, miközben kigördült egy könnycsepp a szeméből.
- Ne, butáskodj, szívem, nem azért mondtam. – hajolt hozzá, és megcsókolta. – Hozok köt­szert, megvágtad magad.
Jack kiment a fürdőszobába, és a mosdóra támaszkodva próbált megnyugodni. Nem akarta, hogy a nő lássa mennyire megrázták az imént történtek. Megmosta hideg vízzel az arcát, majd magához vette az elsősegély dobozt, és visszament a nappaliba. Sam idő közben felült és a nadrágján éktelenkedő véres szakadást tanulmányozta.
- A térded is megsérült? – kérdezte a férfi.
- Csak egy apró vágás, semmiség.
- Megnézem azt is, de először mutasd a kezed. – mondta Jack.
Kitisztította a sebet, ami szerencsére nem volt mély, és bekötötte a nő kezét. Kissé kiszéle­sítve a nő nadrágján a szakadást, megnézte a térdét. Nem volt vészes, de azért azt is szaksze­rűen ellátta.
- No, kész is. – nyugtázta tettét.
- Köszönöm, doktor úr. – válaszolta Sam mosolyogva, de hirtelen a mosolyt fura fintor vál­totta fel az arcán. – Mi ez a szag? – kérdezte a levegőt szimatolva.
- Szag? – kérdezett vissza Jack, majd felkiáltott. – A hús… - és kirohant a teraszra.
Sam felállt és kiment utána. Nemcsak a szag, de a látvány sem volt épp kellemes. A grillen három félig elszenesedett hússzelet éktelenkedett.
- Ó, Istenem. – nyögött fel Sam.
- Azt hiszem ideje elővenni a „B” tervet. Pizza vagy kínai? – tért napirendre a dolog felett a férfi a tőle megszokott lazasággal.
- Sajnálom, Jack. – suttogta Sam sírással küszködve.
- Mit? – nézett rá csodálkozva.
- Összetörtem két tálat, csatateret csináltam a konyhából, szénné égett miattam a hús, és még téged is megijesztettelek. – mondta Sam és szeme ismét megtelt könnyekkel.
- Ja, és még a ruhád is tönkretetted. Két nap két ruha, plusz a kaja. Nem is tudom, melyik lesz drágább. Etetni vagy ruházni téged. – tréfálkozott a férfi, hogy oldja a nő feszültségét.
Sikerült is neki, mert Sam, bár a szeme még könnyes volt, elmosolyodott.
- A blúzom tönkre tételéhez semmi közöm, a többit írd a számlámhoz. – felelte.
- Rendben, majd este elszámoltatlak. – ígérte olyan sokat sejtetően a férfi, hogy Sam belepi­rul. – Szóval, pizza vagy kínai?
- Legyen kínai, mondjuk ráksaláta.
- Ok, megrendelem a kaját, aztán összetakarítom a konyhát.
- Ne, hagyd majd én megcsinálom. – ellenkezett Sam.
- Na még csak az kéne. – mondta Jack ellentmondást nem tűrően.
Odalépett a telefonhoz, megrendelte a közeli kínai étteremből az ételt és hozzáfogott rendbe tenni a konyhát. Épp végzett, mikor megérkezett az ebédjük.
Mikor megebédeltek Jack „utasította” Sam-et, hogy pihenjen kicsit, ő pedig eltakarította a húsmaradványokat és összepakolta a grillt. Mikor végzett és visszament a házba Sam a kana­pén aludt, a mellkasán az újsággal, amit elkezdett olvasni. Jack óvatosan elvette, és betakarta az alvó nőt. Csodálattal nézte kisimult vonásait, és hálát adott Istennek, hogy ez a fantasztikus nő az övé lehet. Óvatosan melléfeküdt, átölelte és pár perccel később ő is álomba merült.
Pár órával később mikor Sam felébredt boldogan nyugtázta a mellette békésen szuszogó férfi látványát. Próbált úgy felkelni, hogy ne ébressze fel, de nem sikerült, és a férfi magához szo­rította, jelezve, hogy nem engedi el.
- Hova-hova, hölgyem? – kérdezte még félálomban.
- Kimennék a fürdőszobába, uram. – válaszolta Sam ugyanazon a tréfálkozó hangon.
- Már, ha engedem. – jelentette ki Jack, egy picit sem lazítva az ölelésén.
- Nos, ha nem, akkor nagy bajban leszek, ugyanis az egész nap elfogyasztott folyadék távozni szeretne. – próbálta Sam viccesen megértetni a férfivel, hogy muszáj kimennie.
A férfi színpadiasan sóhajtott egyet, de felült, hogy Sam fel tudjon kelni.
- Szerintem lassan indulhatnánk is. – mondta Sam-nek, mikor az kijött a fürdőszobából. – Mármint Hammond-hoz.
- Ezek szerint te még mindig jó ötletnek tartod, hogy elmenjünk most hozzá. – jelentette ki enyhe kétséggel a hangjában a nő.
- Ezek szerint te még mindig nem? – kérdezett vissza Jack.
- Nézd, akár milyen jó is a viszonyunk a tábornokkal mégis csak a felettesünk, akit nem hi­szem, hogy illő lenne szombat délután az otthonában zavarni.
- Nekem pedig még mindig az a véleményem, hogy épp a jó viszonyunk miatt illő az otthoná­ban zavarnunk. – ellenkezett a férfi. – Ne aggodalmaskodj, próbálj kicsit optimistább lenni. – folytatta és rámosolygott.
- Rendben. Viszont először én hazamegyek.
- Miért? – kérdezett vissza Jack értetlenül.
- Szakadt, véres nadrágban és a te ingedben mégsem mehetek Hammond-hoz. – felelte Sam, miközben levette a fogasról a kabátját.
- Igaz. Egy óra múlva ott vagyok érted. – lépett oda hozzá a férfi, egy csókot lehelve az ajka­ira.
Sam mosolyogva bólintott és becsukta maga mögött az ajtót.
* * *
Jack leparkolta az autót a tábornok háza előtt, és bátorítóan a láthatóan felettébb ideges Sam-re mosolygott, mikor kiszálltak az autóból. A kert felől hallották a tábornok unokáinak neve­tését, majd Hammond dörmögő hangját is, így arra vették az irányt.
Hammond hallotta a becsapódó autóajtó hangját, és kíváncsian indult előre megnézni vajon ki lehet az. Csodálkozva látta, hogy Carter őrnagy és O’Neill ezredes lépkednek a kavicsos ös­vényen felé.
- Őrnagy, ezredes! Mi szél hozta erre önöket? – adott hangot meglepetésének.
- Jó napot, Uram. Remélem nem zavarunk. – köszönt Jack szokásos laza stílusában.
- Nem persze, jöjjenek csak be. – invitálta őket a tábornok.
Hellyel kínálta őket a teraszon, és bement a házba innivalót hozni. Felettébb kíváncsi volt, hogy vajon mit akarhat az őrnagy és az ezredes szombat délután. És persze nem kerülte el a figyelmét Sam feszélyezettsége sem. Magához vett két sört és a nő által kért almalevet, majd visszament a teraszra. Letette az asztalra az italokat, és kíváncsian nézett beosztottaira.
- Nos, mit tehetek önökért? – kérdezte.
- Szeretnénk a segítségét kérni, Uram. Szükségünk lenne egy házassági engedélyre az elnök­től. – válaszolt Jack köntörfalazás nélkül.
Sam riadtan ránézett, nem gondolta, hogy Jack így belevág a közepébe. Jack érezte magán a nő tekintetét, ránézett és megfogta a kezét. Látta, hogy a nő először elpirul, majd elsápad és érezte, hogy remeg a keze az idegességtől. Visszanézett a tábornokra és majdnem felnevetett felettese elképedt arca láttán.
Hammond nem tudott megszólalni a meglepetéstől. Sok mindenre számított, mikor meglátta őket a kertjébe lépni, de erre legvadabb álmában sem gondolt volna.
- Öhm… ezt mégis, hogyan gondolták? És mióta van önök között személyes kapcsolat?
- Tegnap óta. – válaszolta Jack még mindig fesztelenül. – Viszont történt valami a P3… - se­gélykérőn nézett Sam-re, sosem volt erőssége a bolygók kódjainak neve.
- …R-118. – segítette ki Sam.
- Igen, ott. Szóval történt egy, s más, amit… hmm… mondjuk úgy kifelejtettünk a jelenté­sünkből.
- Egy, s más? – kérdezte még mindig döbbenten a tábornok.
- Nos, Uram, ott mi, hogy úgy mondjam összejöttünk.
- Összejöttek?
- Igen, Uram. Tudja, ahogy általában egy nő és egy férfi össze szokott jönni.
- De ez szabályellenes, ezredes. – tért magához nagy nehezen Hammond.
Sam ettől félt. Érezte, hogy megremeg a gyomra, és legszívesebben elszaladt volna. Félve nézett a tábornokra, és még az sem tudta megnyugtatni, hogy felettese arcán nem haragot, hanem döbbenetet látott.
- Az lenne, ha itt a Földön történt volna a dolog. De ott azon a bolygón mi nem mi voltunk, Uram. Hisz módosították az emlékeinket, nem tudtuk, hogy nem azok vagyunk, akik és, hogy amit teszünk, az tilos. – világított rá Jack a tényekre.
- De most már tudják.
- Igen, de mióta visszajöttünk csak munkakapcsolat volt köztünk, Uram. – szólalt meg végre Sam is.
- De az ezredes épp az imént mondta, hogy van önök között személyes kapcsolat. – emlékez­tette a tábornok az őrnagyot.
- Igen, ugyanis Sam tegnap elmondta nekem, hogy gyermeket vár tőlem. Szóval ezért is lenne olyan fontos az a házassági engedély az elnöktől.
- Gyermeket vár? – Hammond ismét elképedt. – Uram Isten. Tudják, mibe keveredtek?
- Igen, Uram, tudjuk. De szeretjük egymást, és bármire hajlandóak vagyunk, hogy együtt le­hessünk. Ha szükséges, azonnali hatállyal visszavonulok.
- Mi? – kérdezte egyszerre Hammond és Sam.
- Igen. Ha az elnök nem érti meg a helyzetet, akkor nyugdíjba vonulok, és akkor már nem lesz szükség senki engedélyére, hogy elvehessem Sam-et. – mondta Jack eltökélten.
Hammond elgondolkodva nézte a két legjobb tisztje arcát. Az ezredesén komoly eltökéltség látszódott, az őrnagyén pedig félelem. Igen, az őrnagy, aki mindig kínosan ügyelt a szabályok betartására, most olyat tett, amiért komolyan felelősségre vonhatják. Persze Hammond már korábban is észrevette azt az enyhe vibrálást, ami közöttük volt. De azt is tudta, hogy sosem szegnék meg a szabályokat, hisz mindkettejükben igen erős volt a felelősségérzet, és az elkö­telezettség a munkájuk iránt. Ha nincs ez az eset a P3R-118-on talán sosem lett volna közöt­tük semmi. És Hammond most először örült annak az incidensnek. Örült, mert ez a két ember igazán megérdemli a boldogságot, és ő mindent el fog követni azért, hogy segítse őket.
- Azt hiszem erre nem lesz szükség, ezredes. – szólalt meg végül. – Az elnök olvasta nem csak az önök jelentését az esetről, de Doktor Fraiser orvosi szakvéleményét és Brenna vallo­mását is. Az ön által elmondottak miatt is, miszerint önök ott nem Carter őrnagyként és O’Neill ezredesként éltek, nem gondolom, hogy az elnök felelősségre vonná önöket. Gondo­lom, őrnagy, a doktornő tud az állapotáról, és ezért nem engedélyezte, hogy küldetésekre jár­jon.
- Igen, Uram. – felelte Sam szemlesütve. – Elnézését kérem, hogy félrevezettük, de először az ezredessel, khm… Jack-kel – javította ki magát, mikor érezte a férfi enyhe szorítását a kezén – szerettem volna beszélni, mielőtt önt tájékoztatom.
- Megértem, őrnagy. És ne aggódjon, minden segítséget megkapnak tőlem.
- Köszönjük, Uram. – mondták a szerelmesek egyszerre, megkönnyebbülten.
- Ó, és engedjék meg, hogy gratuláljak.
- Köszönjük. – mondták ismét, most már mosolyogva.
Beszélgetek még egy darabig, majd Sam és Jack hazaindultak.
- Látod, nem is volt olyan szörnyű. Mondtam, hogy Hammond megértő lesz. – mondta Jack Sam-nek a kocsiban.
- Igen, igazad volt. – nézett Sam szerelmesen a férfire.