Stargate SG1- A boldogság már nem csak álom 3.rész - Stargate SG1- A boldogság már nem csak álom - YTTINA KENNETH TÖRTÉNETEI - Történetek - StargateLives - Csillagkapu Fan Fictions


Főoldal » Cikkek » YTTINA KENNETH TÖRTÉNETEI » Stargate SG1- A boldogság már nem csak álom

Stargate SG1- A boldogság már nem csak álom 3.rész
A boldogság már nem csak álom
3. fejezet


Hammond tábornok épp egy jelentést olvasott, mikor megszólalt asztalán a piros telefon.
- Igen, Elnök Úr! – szólt bele a telefonba.
- Mélységesen le vagyok döbbenve, George. – mondta az elnök felháborodott hangon. – Most olvasom a kérelmét Carter őrnagy és O’Neill ezredes házasságkötésével kapcsolatban. Jól értelmezem az ön által leírtakat, miszerint ön támogatja az őrnagy és az ezredes – egyébként szabályellenes – kapcsolatát?
- Igen, Uram! És megbocsásson, de mivel az őrnagy már nem tagja a CSK-1-nek, így O’Neill ezredes nem a közvetlen felettese, ezért a kapcsolatuk nem szabályellenes.
- Igen, de ha már az esküvő gondolatánál tartanak, akkor feltételezem régebb óta tart a kap­csolatuk.
- Nem, Uram! Ahogy a kérelmemben is írtam, az őrnagy és az ezredes között a P3R-118-on alakult ki kapcsolat. Azon a bolygón, melyen tudatmódosítás áldozatai lettek, tehát nem volt fogalmuk róla, hogy amit tesznek, az tiltott.
- Igen, George, emlékszem az esetre. De mindezek ellenére az a véleményem, hogy az őrnagy és az ezredes már korábban is többet éreztek egymás iránt, mint kölcsönös tisztelet és megbe­csülés. Nem hiszem, hogy az érzéseik ott alakultak ki.
- Erről nincs tudomásom, Elnök Úr. – tért ki az egyenes válasz alól Hammond, holott tudta, hogy az elnöknek igaza van. – De, ha így is van, vagyis ők ketten már régóta táplálnak egy­más iránt mélyebb érzéseket, ez is csak azt bizonyítja, hogy a Légierő legjobbjai közé tar­toznak és megérdemlik, hogy boldogok legyenek egymással.
- Hogy érti ezt? – kérdezett vissza az elnök.
- Úgy, Uram, hogy amennyiben régóta szeretik egymást, akkor is a kötelességtudat, a felelős­ségérzet, és nem utolsó sorban a szabályok tisztelete, mind-mind fontosabbak voltak szá­mukra a saját érzéseiknél és boldogságuknál. És, ha ez az incidens nem történik meg, ezt a kérelmet sosem kellett volna megírnom.
A vonal másik végén pillanatnyi csend lett. Az elnök elgondolkodott a tábornok szavain, és rájött, hogy igaza van. Carter őrnagy és O’Neill ezredes már számtalanszor bizonyították el­hivatottságukat mind a Légierő, mind a Csillagkapu Program iránt, és mindketten kiváló tisz­tek voltak. Carter őrnagyot különösen szabálytisztelő tisztnek ismerte meg, aki biztosan nem kockáztatna egy fegyelmi eljárást.
- Rendben, George, – válaszolt végül az elnök. – megkapják az engedélyt, de szeretnék be­szélni az őrnaggyal és az ezredessel.
* * *
Sam a laborjában dolgozott, illetve próbált dolgozni, mert gondolatai minduntalan elkalan­doztak. Folyton a Jack-kel töltött csodálatos hétvége járt az eszében. Épp Jack ma reggeli éb­resztőjére gondolt és önkéntelenül is elmosolyodott. A férfi már ruhában ült az ágya szélén, és egy lágy csókkal ébresztette őt. Sam önkéntelenül átkarolta a nyakát és félálomban viszonozta a csókját. Ami ezután következett, az majdnem ahhoz vezetett, hogy mindketten elkéssenek. Sam elpirult heves szeretkezésük gondolatára.
- Hol jár az eszed? – hallotta Janet hangját az ajtóból.
Sam még jobban elpirult, és úgy vigyorgott, mint egy kisgyerek karácsonykor.
- Janet! Ó, csak elgondolkoztam. – válaszolt Sam, miközben Janet becsukta az ajtót és köze­lebb lépett.
- Igen? Az arcszínedből ítélve kellemes gondolataid lehettek. – somolygott Janet.
- Nem értem, mire gondolsz. –hárított Sam zavarodottan.
- Nem, persze, hogy nem. Csakhogy én szombaton többször is kerestelek telefonon, és mivel nem tudtalak elérni aggódni kezdtem, ezért elmentem a hozzád. Az autód nem állt a ház előtt és a szomszédod elmondása szerint még péntek este elmentél valahova, és azóta nem láttak. Szóval?
- Jack-nél voltam. – vallotta be Sam. – Péntek este elmentem hozzá és elmondtam neki min­dent. Együtt töltöttük a hétvégét.
- És?
- Összeházasodunk. – felelt Sam mosolyogva.
- Ok, ez volt a vázlatos verzió. Most halljam a részleteket is, mármint a publikus részleteket. – mosolygott vissza Janet.
- Rendben. – mondta Sam, és beszámolt a hétvégén történtekről. – Szóval most arra várunk, hogy Hammond tábornok megkapja a választ az elnöktől. – fejezte be a beszámolóját Sam, és ebben a pillanatban megszólalt a telefon az asztalán.
- Carter! – szólt bele. – Köszönöm, azonnal ott vagyok. – válaszolta a hívónak. – Hammond tábornok hívatott. – mondta Janet-nek, kissé remegő gyomorral.
- Akkor menj, és ne aggódj, minden rendben lesz.
* * *
Sam idegesen sietett a tábornok irodája felé, és az egyik fordulónál Jack-be ütközött, aki meg­fogta a karját, hogy el ne essen.
- Uram! – nézett rá Sam idegesen.
- A tábornokhoz? – kérdezte Jack.
Sam csak bólintott. Jack látta rajta, hogy ideges, és szerette volna átölelni, megnyugtatni, de tudta, hogy nem teheti. Itt és most nem. Elengedte a nőt, ellépett előle és együtt folytatták útjukat felettesük irodája felé. Jack bekopogott és szokásától eltérve ezúttal nem nyitott be rögtön.
- Szabad! – hallatszott bentről a tábornok hangja.
Jack kinyitotta az ajtót, és előreengedte Sam-et.
- Őrnagy, ezredes! – köszöntötte őket Hammond, és kezével az asztala előtt álló két székre mutatott. – Az Elnök Úr beszélni kíván önökkel. – folytatta tekintetével a piros telefon felé intve.
- Carter őrnagy, O’Neill ezredes? – hallatszott a telefonból az elnök hangja.
- Elnök Úr! – szólalt meg egyszerre Sam és Jack.
- Hammond tábornok tájékoztatott az önök között kialakult kapcsolatról, és házassági enge­délyt kért önöknek. El kell mondanom, hogy mélységes felháborodásom fejeztem ki az esettel kapcsolatban és első gondolatom a lefokozás volt, mikor elolvastam a tábornok levelét. – az elnök itt hatásszünetet tartott. – Éppen ezért lenne néhány kérdésem önökhöz.
Sam érezte, hogy remeg a gyomra az idegességtől. Mégiscsak megtörténik, amitől tartott. Hiába volt Jack annyira optimista, hiába bízott annyira Hammond-ban. Mindkettejüket lefo­kozzák és fegyelmi eljárás elé állítják őket. Sam arcát elöntötte a szégyen pírja, és lehajtotta a fejét.
- A P3R-118-ra utazásuk előtt volt önök között a munkakapcsolaton kívül más jellegű kap­csolat? – folytatta az elnök.
- Nem volt, Uram. – válaszolta Jack.
- Nem, Uram. O’Neill ezredes és köztem csak munkakapcsolat volt. – tette hozzá Sam.
- Amióta visszajöttek a P3R-118-ról, azóta volt önök között személyes kapcsolat?
- Nem, Uram. – felelte Jack ismét, és közben nem kerülte el a figyelmét, hogy Sam keze egyre jobban remeg az idegességtől.
- Valóban? Márpedig, gondolom, ami önök között a másik bolygón történt, az érzelmileg mé­lyen érintette önöket.
- Valóban, Elnök Úr, de megpróbáltunk túllépni a történteken. – válaszolta Sam, kissé remegő hangon.
- De láthatóan nem sikerült.
- Nem, Uram! – mondta Sam. – Ugyanis történt még valami, amiről, ha jól gondolom Hammond tábornok nem számolt be önnek. – folytatta Sam, és egy oldalpillantást vetett Jack-re.
Jack értette, mit akar Sam, és beleegyezően bólintott.
- Történt még valami, amiről nem tudok? – kérdezte az elnök.
- Igen, Elnök Úr! – válaszolta Sam. – Én ugyanis állapotos lettem a P3R-118-on.
- Gyermeket vár? – fejezte ki döbbenetét az elnök.
- Igen, Uram! 8 hetes terhes vagyok.
- Jól értem a szavait, ha nincs ez a gyermek, önök megpróbálják elfelejteni a történteket? An­nak ellenére, hogy szeretik egymást?
- Igen, Uram! – szólalt meg Jack.
- Nos, akkor azt hiszem mégis csak jól gondoltam, hogy önök a Légierő legkiválóbbjai közé tartoznak. – mondta mindkettőjük legnagyobb meglepetésére az elnök. – Két tiszt, akik a munkájuk iránti elhivatottságukat saját boldogság elé tudják helyezni megérdemlik, hogy bol­dogok legyenek. Még ma elküldi önöknek a titkárnőm a házassági engedélyt.
- Köszönjük, Elnök Úr! – felelték mindketten megkönnyebbülten.
- Rendben. Mindezek ellenére elvárom önöktől a katonai protokoll maximális betartását a Pa­rancsnokságon.
- Igen, Elnök Úr! – válaszolta Sam és Jack.
- Nos, akkor nincs más hátra, mint hogy sok boldogságot kívánjak Önöknek. Viszlát!
- Köszönjük, Uram! – mondták a szerelmesek, miközben hallották, hogy az elnök leteszi a telefont.
- Nos, had kívánjak én is hasonlóan sok boldogságot. – szólalt meg a tábornok. – A hét hátra­levő részére szabadságra mehetnek. Szervezzék meg az esküvőjüket. Végeztem.
- Köszönjük, Uram! – mondta Jack.
- Lehetne még egy kérésem, Uram? – kérdezte Sam.
- Igen, őrnagy?
- Szeretnék apának üzenetet küldeni, ha megengedi.
- Természetesen, őrnagy. Gondolom, szeretné ő az oltárhoz vezetni az egyetlen lányát. – mo­solyodott el a tábornok.
- Igen, Uram, és köszönöm. – mondta Sam kissé elpirulva.
* * *
- Most már beszélnünk kellene Daniel-lel és Teal’c-kel is. – mondta Jack, miután becsukta maguk mögött a tábornok irodájának ajtaját, megpróbálva hivatalos hangnemet felvenni a nővel szemben.
- Igen, persze. Elküldöm apának az üzenetet, aztán találkozhatunk Daniel laborjában, – vála­szolta Sam. - Uram. – tette hozzá Sam egy édes kis félmosollyal a szája sarkában.
Jack bólintott, visszamosolygott és elindult a lift felé, Sam pedig a vezérlőterem felé vette az irányt.
- Walter, küldjön a Tok’ra-nak egy üzenetet, mely szerint sürgősen beszélnem kell az apám­mal személyesen.
- Igen, őrnagy. – válaszolta az őrmester.
- Köszönöm. A hét hátralevő részében szabadságon leszek, de otthon el tud érni, amennyiben az apám válaszol. Mindent tegyen meg, hogy elérjék a Tok’ra-t és az üzenet eljusson az apámhoz.
- Igen, asszonyom.
Sam bólintott és már indult is Daniel laborja felé.
* * *
Teal’c és Jack ugyanakkor értek oda az ellenkező irányból, mikor Sam.
- Látom sikerült kipihenned magad a hétvégén, Carter őrnagy. – jegyezte meg a tőle megszo­kott fejbiccentéssel kísérve a mondanivalóját.
- Igen, sikerült. – felelte Sam, kissé elpirulva.
Enyhén rózsaszínes arca persze nem kerülte el a Jaffa éles tekintetét, felvonta a szemöldökét, de nem szólt semmit.
- Sziasztok! – köszöntötte őket Daniel szórakozottan egy nagy adag papírhalom mögül. – Mi folyik itt?
- Beszélnünk kell veletek. – mondta Jack.
- Beszélnetek, velünk? – kérdezte értetlenül Daniel.
- Igen. Sam-nek és nekem. – felelte Jack türelmetlenül.
- Sam-nek és neked? – kérdezett vissza Daniel, meglepődve, hogy Jack a keresztnevén szólítja a nőt.
- Igen. Sam és én összeházasodunk. – jelentette ki Jack lazán.
- Mit csináltok? – szólalt meg nagy nehezen Daniel.
- Összeházasodunk. – ismételte meg Jack. – És szeretném, ha te lennél a tanúm, Daniel.
Jack nem sokat törődött barátja meglepettségével, aki pedig úgy tátogott, mint a partra vetett hal. Megfogta Sam kezét, aki láthatóan kissé zavarban volt attól, hogy Jack ismét csak így belevágott a dolog közepébe.
- De… ti… vagyis… hogyan lehetséges ez? – dadogta Daniel.
Sam és Jack felváltva elmondták a P3R-118-on történteket, és a hétvége eseményeit, leg­alábbis a publikus részeket, majd beszámoltak nekik az imént a tábornok irodájában történtek­ről. Barátaik egyik ámulatból estek a másikba, bár ez Teal’c-en csak az enyhén felvont szem­öldökén látszott.
- Szóval? Leszel a tanúm? – fejezte be Jack, ismét nekiszegezve Daniel-nek a kérdést.
- Persze, szívesen. – mondta Daniel most már kissé magához térve.
- Remek. Most pedig menjünk ebédelni. Farkas éhes vagyok. – mondta Jack.
Miután megebédeltek Sam visszaindult a laborjába, hogy befejezze a korábban félbehagyott jelentését. Jack kelletlenül beismerte, hogy szintén meg kell írnia egy jelentést, ezért Sam laborja előtt elváltak.
- Este nálad? – kérdezte halkan Jack búcsúzóul.
Sam mosolyogva bólintott.

Kategória: Stargate SG1- A boldogság már nem csak álom | Hozzáadta:: Emilia (2011-08-19)
Megtekintések száma: 227 | Helyezés: 4.0/1
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]