Főoldal » Cikkek » YTTINA KENNETH TÖRTÉNETEI » Stargate SG1-Elveszett remények

Stargate SG1-Elveszett remények 2.rész
III. fejezet


Sam fáradtan ült az irodájában, és próbált az előtte heverő, javításra váró dolgozatokra kon­centrálni. Néhány napja elkezdődött a vizsgaidőszak az Akadémián. Nem gondolta volna, hogy egy-egy 20-30 oldalas, számításokkal tarkított vizsgadolgozat javítása ennyi energiát vesz el tőle. Letette a kezében tartott dolgozatot, megdörgölte a szemeit, majd felállt, hogy az ajtó mellett álló kisasztalhoz lépjen és kávét töltsön magának. Amíg megitta a frissítő nedűt elővette a határidő naplóját, hogy ellenőrizze a másnapi vizsgabeosztást. Megkönnyebbülten nyugtázta, hogy már csak két napig lesznek vizsgái, azután esetleg felügyelőnek hívják csak be.
Ahogy végigfuttatta a szemét a napokon egy pillanatra elkalandozott. Holnapután lesz két hónapja, hogy Jack nála járt. Sam elmosolyodott az emlék hatására. Annak ellenére, hogy most is nagyon hiányzott neki, az életét már nem érezte olyan üresnek, mint szerelme titkos látogatása előtt. Boldog volt, hisz a férfi, aki mindennél fontosabb volt számára él, és szereti őt. A nő szívét egy pillanatra összeszorította a félelem, hisz Jack ezzel a küldetéssel, amiről nem beszélhetett még neki sem, rettentő veszélynek teszi ki magát. Fülében visszacsengtek a szavai, melyeket a búcsúzáskor mondott: „… bármi is történjen”. Sam bízott benne, hogy Jack mihamarabb pontot tesz az ügy végére, és ők együtt lehetnek.
Miközben arra gondolt, hogy vajon mi történhetett a férfivel az elmúlt szűk két hónapban, visszatette a kávés bögréjét a kávéfőző melletti tálcára, majd becsukta a határidőnaplóját. Az asztalon heverő dolgozat után nyúlt, de a mozdulat félbeszakadt. Kinyitotta vissza a naptárát, majd remegő kézzel a havi összesítőhöz lapozott.
- Ó, Istenem! – suttogta maga elé félhangosan.
Összecsapta a naptárat, és a félig javított dolgozatot, felkapta a táskáját és az irodája kulcsait, majd sietős léptekkel kilépett a folyosóra. Reszkető kezével alig talált bele a zárba, de végül mégiscsak sikerült bezárnia az ajtót, és szinte szaladva tette meg az utat az autójáig.
* * *
Két nappal később reggel Sam a gondolataiba mélyedve lépett be az irodájába, és összerez­zent a telefon éles hangja hallatán.
- Carter. – vette fel a kézibeszélőt, miután letette a táskáit.
- Itt Hammond tábornok.
- Üdvözlöm, uram. – felelte Sam. – Miben lehetek a szolgálatára? – kérdezte kíváncsian.
- Szeretném, ha bejönne a Parancsnokságra, őrnagy, amilyen hamar csak tud. – válaszolta a tábornok.
- Valami baj van, uram? – Sam szíve összeszorult a gondolatra, hogy most valóban történt Jack-kel valami.
- Nem, őrnagy, nincs baj, de szeretnék megbeszélni önnel valamit. – nyugtatta meg a tábornok a nőt.
- Ma csak délután háromtól vizsgáztatok, addig tulajdonképpen ráérek.
- Remek. Mit szólna a délután egy órához?
- Megfelel, uram. Ott leszek.
- Rendben, a tárgyalóban várom. Viszlát, őrnagy. – búcsúzott el a tábornok.
- Viszlát, uram. – köszönt Sam is, majd elgondolkozva a helyére tette a kézibeszélőt.
Vajon mit akarhat a tábornok? Talán Jack visszatért a küldetésről? ’Bár így lenne.’ – gon­dolta.
* * *
Sam alig tudott a munkájára koncentrálni a délelőtt folyamán. Miközben az előző napi vizsga dolgozatokat javította szinte percenként nézte az óráját, és úgy érezte, az idő ólomlábakon jár.
Dél körül úgy gondolta, hogy bár nem éhes, eszik pár falatot, mielőtt elmegy a Parancsnok­ságra. Az étkező felé haladva jutott eszébe, hogy még nem is szólt Monroe professzornak, hogy pár órát távol lesz. Visszafordult, hogy a kantin helyett a professzor irodája felé vegye az irányt, és majdnem összeütközött egyik végzős tanítványával.
- Dr. Carter. – tisztelgett elvörösödve a fiatal férfi. – Elnézést, asszonyom.
Sam elmosolyodott a megszólításon. Annak ellenére, hogy ő Samantha Carter őrnagyként mutatkozott be pár hónappal ezelőtt, mikor elkezdett az Akadémián tanítani, a kadétok nagy része így szólította.
- Semmi gond, Miley kadét, hirtelen váltottam irányt. – válaszolta Sam.
- Épp önhöz tartottam, asszonyom. – mondta még mindig vérvörös arccal a tanítványa.
- Segíthetek valamiben?
- Ó, nem asszonyom, ezúttal nem asztrofizikáról van szó. – felelte a kérdezett. – Szeretném átadni a meghívóját a végzősök diplomaosztó utáni báljára. Ez minden évben hagyományosan megrendezésre kerül. – nyújtotta felé a férfi a meghívót.
- Igen, kadét, tudom. – válaszolta Sam mosolyogva, arra célozva, hogy ő is ezen az Akadé­mián végzett. – Köszönöm a meghívást, ott leszek.
- Igen, asszonyom. Ó, és természetesen a partnerére is vonatkozik a meghívás. – mondta a kadét és újra elvörösödött.
Sam ismét elmosolyodott. Két okból kifolyólag is. Egyrészt, mert már korábban észrevette, hogy a fiatal kadét gyengéd érzelmeket táplál iránta, másrészt, mert belegondolt, hogy mennyire meglepődne mindenki, ha Jack-kel az oldalán érkezne.
- Köszönöm, kadét. – válaszolta Sam.
- Igen, asszonyom. – tisztelgett a tanítványa búcsúzóul.
* * *
- Szabad! – hallatszott Monroe professzor irodájából, miután Sam kopogott.
- Üdvözlöm, professzor úr. – köszönt Sam.
- Á, Sam, jöjjön csak. – mutatott volt tanára az íróasztala előtt álló székek egyikére.
- Köszönöm, uram.
- Mi járatban? – kérdezte a professzor.
- Hammond tábornok felhívott ma reggel, és megkért, hogy délután egy órára legyek a Pa­rancsnokságon. Csak tájékoztatni szerettem volna, hogy nem leszek néhány órát az Akadé­mián. A három órakor kezdődő vizsgára természetesen visszaérek.
- Rendben. – nyugtázta a professzor a hallottakat. – Menjen csak.
- Köszönöm, uram. – válaszolta a nő mosolyogva, majd felállni készült, de Dr. Monroe még nem fejezte be.
- Egy pillanatra még, Sam. Már akartam korábban is mondani, de nem volt rá alkalom. Örü­lök, hogy az utóbbi hetekben mosolyogni is látom. Elkeserített, hogy az ajánlatom elfogadá­sakor olyan búskomor volt
- Akkoriban nem volt túl sok okom arra, hogy mosolyogjak. – felelte Sam.
- Most viszont, ha jól gondolom, van.
- Öhm, uram… - Sam nem tudta mit feleljen.
- Nem kell mondania semmit, Sam. Örülök, hogy boldognak látom, és remélem a boldogsága okozóját megismerhetjük a végzősök bálján. – intett fejével a nő kezében tartott meghívó felé a professzor.
- Talán, uram.
- Rendben, Sam. Viszlát.
- Viszlát, uram.
* * *
Sam egy óra előtt néhány perccel lépett be a Parancsnokságra. Mennyire hiányzott neki ez a hely. A szokásos beléptetési procedúra után a lift felé vette az irányt és megnyomta a 27-es szint gombját.
A tárgyalóba lépve három mosolygós arc fogadta. Janet, Daniel, és - Sam legnagyobb megle­petésére - Teal’c, egyszerre köszöntötték.
- Sziasztok! – fogadta a köszönésüket Sam, mindegyikőjüket megölelve. – Nem tudjátok, mi történt? Miért hívatott mindannyiunkat a tábornok? – kérdezte Sam, miközben Hammond irodája felé nézett, de ott nem volt senki, még a tábornok sem.
- Fogalmunk sincs, épp ezen tanakodtunk. – felelte Janet.
- Janet-nek és nekem délelőtt szólt a tábornok, hogy egy órakor megbeszélést tart. – válaszolta Daniel.
- Úgy vélem fontos lehet, ha nekem is itt kell lennem. – tette hozzá Teal’c.
- Ahogy mondod, haver. – hallotta Sam a háta mögött azt a hangot, melyet a világon legjob­ban szeretett.
Jack vigyorogva lépett be a tárgyalóba Hammond tábornok után, akinek szája sarkában, tőle szokatlanul, szintén kaján kis mosoly látszott.
- Jack!
- Ezredes!
- O’Neill!
Hallatszott három meglepett kiáltás. Sam, bár reménykedett, hogy Jack visszatérése miatt kellett találkozniuk, mégis meglepődött.
- Uram! – nyögte kiszáradt szájjal.
Jack ekkor ránézett, szemeik egy pillanatra összevillantak, és ahogyan mindig, most is értették a másik tekintetének üzenetét. ’Hiányoztál’ – ez volt a pillantásukban.
- Talán üljünk le. –javasolta Hammond tábornok még mindig somolyogva.
Mindannyian leültek a szokásos helyükre. Sam-nek eszébe ötlött az a bizonyos három hónap­pal ezelőtti alkalom, mikor Jack széke üres maradt. Kirázta fejéből a szomorú emlékeket, és figyelte, ahogy a férfi leül vele szemben.
- Nos, azt hiszem, magyarázattal tartozunk. – kezdte a tábornok.
- Igen, uram. Bár az elmúlt évek alatt megtanultam, hogy semmin sem kell meglepődni, ez azért mégis csak furcsa. Jack sok mindenre képes, de főnix madár még ő sem tud lenni. – fe­lelte Daniel.
- Nem haltam meg. – jelentette ki a teljesen nyilvánvaló tényt Jack.
- Ha nem mondod, észre sem vesszük, O’Neill. – mondta Teal’c kissé gunyorosan.
- Talán kezdjük az elején. – szólt a tábornok. – Bizonyára mindannyian emlékeznek arra az esetre, mikor rövid ideig Bauer tábornok volt e hely parancsnoka. Az egész ügy, aminek most O’Neill ezredes segítségével pontot tettünk a végére, ott kezdődött.
- Kinsey szenátorról van szó, uram? – kérdezett közbe ismét Daniel.
- Igen, Dr. Jackson. Ahogyan önök is tudják, a szenátor a kezdetektől fogva ellenezte a Csil­lagkapu Programot, sőt le is akarta záratni. Mikor ez nem sikerült neki, elhatározta, hogy a saját vezetése alá vonja. Ehhez azonban még neki is segítségre volt szüksége. Az NID-ban talált néhány ügynököt, akik egyet értettek vele, miszerint kissé erőszakosabbaknak kellene lennünk az idegen technológiák megszerzése terén. Az elnök azonban az én álláspontommal értett egyet, miszerint a szövetségeseink nagyobb segítségünkre lehetnek egy esetleges goa’uld támadás esetén, mint a tőlük szerzett fegyverek. Mivel az elnököt nem tudta, úgy­mond maga mellé állítani, a szenátor elhatározta, hogy félreállít engem. Mikor ez nem sikerült neki – köszönhetően O’Neill ezredesnek – úgy döntött kivonja a forgalomból önöket, vagyis a CSK-1-et.
- Kérdezhetek, uram? – szólt közbe Sam.
- Természetesen, őrnagy. – felelte a tábornok.
- Honnan származott ez az információ?
- Van egy régi ismerősöm, aki bennfentes kormányzati körökben. A neve Whitlow, ő segített annak idején, mikor a szakadár NID ügynökök ellopták a Madrona-ról a próbakövet. Most is hozzá fordultam segítségért, és ő volt az összekötő O’Neill ezredes és közöttem az akció ideje alatt.
- Honnan jött a megrendezett baleset ötlete, uram? – kérdezett közbe Janet.
Ekkor Jack elmondta ugyanazt, amit két hónapja Sam-nek is. Az autója hibájáról, amit vélet­len fedezett fel, és az ötletről, hogy egy robot helyettesítse őt.
- Ekkor vette fel a tábornok Whitlow-val a kapcsolatot, aki kinyomozta, hogy valóban Kinsey szenátor és bandája áll az autóm megbütykölése mögött. Ekkor döntöttünk úgy, hogy eljátsszuk a halálom. – fejezte be a tőle szokatlanul hosszú beszámolót.
- Miért? – kérdezte Daniel. – Hisz már a tábornok elmozdításakor volt bizonyíték a szenátor ellen. Ezzel együtt nem lett volna elég arra, hogy félre lehessen állítani, és kapjon egy szép szobát az 51-es körzetben?
- Nem. A megzsarolásomról a bizonyíték közel sem hivatalos úton jutott a kezünkbe. – felelte a tábornok.
- Még mindig nem értem, miért volt szükség erre az egész baleset dologra és a mi félrevezeté­sünkre. – mondta Daniel kissé sértődötten. – Nem lett volna egyszerűbb, ha bennünket is be­avatsz, és együtt kiötlünk valamit?
- Nem, ugyanis, ha engem sem sikerül félreállítani próbálkoztak volna tovább. A következő minden bizonnyal Carter lett volna. – nézett a nőre Jack, és próbálta vele felvenni a szem­kontaktust.
Sam ránézett, és egy pillanatra ugyanazt az aggodalmat látta a férfi szemében, mint amit két hónappal ezelőtt, mikor neki mondta el a történet ezen részét.
- Úgy van, ahogy az ezredes mondja. – vette át a szót Hammond tábornok. – Nem kockáztat­hattam meg, hogy a legjobb embereimet félreállítsák, és egy ilyen hataloméhes ember kezébe kerüljön a Csillagkapu Program irányítása, mint Kinsey szenátor.
- Így hát szakállt növesztettem, Whitlow segítségével beépültem a kiugrott NID-sok új ban­dájába, félreállítottuk az útból a szenátort, és most itt vagyok. – összegezte a tőle megszokott tömör stílusban Jack az elmúlt hónapok eseményeit.
- Ennyi? – kérdezte Sam. – Részleteket nem tudhatunk?
- De igen, őrnagy. – felelte kis mosollyal a szája sarkában a tábornok. – Tehát a megrendezett baleset után majd két hétig rejtőzködött az ezredes.
- Hol? – szólt közbe Teal’c.
- Van egy hétvégi házam Malibu-n, ott töltötte ezt a két hetet az ezredes. Ez alatt az idő alatt szakállt növesztett, beszereztünk egy szemüveget, majd Whitlow hamis személyazonossággal bejuttatta ebbe az új szervezetbe, amit ár említettünk.
- Kikből állt ez új szervezet? – kérdezett közbe Daniel.
- Bizonyára mindannyian emlékeznek arra az esetre, mikor Maybourne ezredes által irányított szakadár NID csoport olyan ügynökeit, akik illetéktelenül használták a második kaput, és ide­gen technológiákat loptak, lefüleltük. Egy ideig úgy tűnt, hogy mindenkit elkaptunk, de ké­sőbb kiderült, maradtak még páran. Azok, akik akkor kicsúsztak a kezeink közül úgy vélték, biztonságosabb számukra, ha elhagyják az NID-t és alapítanak egy külön csoportot. Ez a cso­port, kihasználva politikai befolyását, tovább folytatta tevékenységét, és bejuttatva embereket az 51-es körzetbe, megpróbálták a hivatalos úton megszerzett idegen technológiákat magu­kévá tenni. Ezen kívül természetesen azon dolgoztak, hogy teljes irányításuk legyen a Pa­rancsnokság felett. Ennek első lépése volt a korábban már említett megzsarolásom, majd en­nek sikertelensége után a CSK-1 likvidálása, ami csak a szerencsének köszönhető, hogy nem sikerült. Ha O’Neill ezredes nem veszi észre azt az olajfoltot, sajnos sikerült volna a tervük. Miután Whitlow sikeresen bejuttatta az ezredest ebbe a szervezetbe, elsőként azt a feladatot kapta, hogy figyelje meg Carter őrnagyot, valóban megszakított-e minden kapcsolatot a Pa­rancsnoksággal. Miután az ezredes jelentette, hogy így történt, akkor léptek volna ismét irá­nyomba. Kaptam egy névtelen telefonhívást, hogy gondolkozzak el a nyugdíjba vonulásomon, és felhívták a figyelmem arra a tényre, hogy most nincs O’Neill ezredes, aki úgymond meg­védjen. Mivel már korábban lehallgató készüléket szereltünk az otthoni telefonomra, megvolt a bizonyíték a zsarolásra. Mostmár csak Kinsey szenátor közreműködését kellett igazolnunk. Ez után a bizonyos telefonhívás után néhány nappal a szenátor meglátogatta a szervezetet. Még az akció kezdetekor O’Neill ezredes övének csatjába beépíttettünk egy rádióadót, mellyel nemcsak a hollétét tudtuk nyomon követni, de poloskaként is funkcionált. Ennek kö­szönhető, hogy a szenátor látogatásáról van bizonyítékunk, ő ugyanis – természetesen – min­dent tagadott, mikor kb. egy hete az elnök elé tártuk a tényeket. Tehát a szenátor meglátogatta a szervezetet, és kérdőre vonta őket, hogy miért nem tettek még lépéseket az elmozdításom ügyében. Ekkor a vezetőjük elmondta, hogy az 51-es körzetben vizsgálnak egy növényt, melynek nedve nagy koncentrációban alkalmazva szívinfarktust okoz. Ezt fogják a beépített vegyészek megszerezni és ezzel kívántak engem félreállítani. A szenátor látogatása után az ezredes üzenetet hagyott Whitlow-nak, aki az elnök elé tárta a bizonyítékokat. A kétszeri zsa­rolásomról, az O’Neill ezredes elleni gyilkossági kísérletről, és természetesen Kinsey szenátor jelenlétéről a szervezetben. Gondolhatják, az elnök mennyire ledöbbent, mikor meghallgatta a felvételeket.
- Az elnök nem tudott az akcióról? – kérdezett közbe Sam.
- De, igen, őrnagy, természetesen mindenről tudott. Bár azt hiszem egészen addig nem hitte el, hogy Kinsey szenátornak bármi köze is lehet egy ilyen törvényen kívüli csoporthoz. Azon­nal magához hívatott engem, és a szenátort, aki természetesen először tagadni próbált. Sokáig csak rágalomhadjáratnak nevezte az egész akciót, amíg az elnök meg nem mutatta neki a fel­vételeket, és meg nem jelent O’Neill ezredes. Ekkor tört meg, de természetesen most is a nemzet érdekeire hivatkozott a magyarázkodásában. Szerencsére az elnök nem dőlt be a me­séjének, és kényszerítette, hogy adja meg a kiugrott NID ügynökök, és az 51-es körzetbe be­épített embereik nevét, illetve az összes bázisuk helyét. Két nap alatt mindenkit letartóztattak, és minden főhadiszállásukat felszámoltak. – fejezte be beszámolóját a tábornok.
A többiek döbbenten hallgatták a tábornokot, egyikőjük sem tudott megszólalni. Mindannyian Jack-re néztek, vártak tőle is valami kiegészítést, de az ezredes csak a szokásos sanda vigyo­rával válaszolt a kérdő tekintetekre.
- Kinsey félreállítva, szakadár NID felszámolva, minden mehet tovább a régi kerékvágásban. – mondta végül Jack.
Sam önkéntelenül is elmosolyodott ezen a mondaton. Ez annyira jellemző volt a férfire. Rövi­den, tömören, köntörfalazás nélkül a lényegre térni, és már léphetünk is tovább.
- Nos, biztos vagyok benne, hogy mindannyiuknak vannak kérdéseik az ezredeshez, ezért magukra is hagyom önöket. – mondta Hammond. – Illetve még egy dolog. A CSK-1 ismét összeállhat, ugyebár? – tette hozzá a tábornok, kérdőn nézve beosztottjaira.
- Természetesen. – felelte a többiek nevében is Jack. – Ugye srácok? – nézett korábbi csapata tagjaira.
Daniel és Teal’c beleegyezően bólintottak, Sam azonban lehajtotta a fejét és nem reagált.
- Carter? – nézett rá Jack kérdőn.
- Őrnagy, valami gond van? – kérdezte a tábornok.
- Én nem jövök vissza a Parancsnokságra, uram. – felelte alig hallhatóan Sam, kerülve mind­két férfi tekintetét.
- Nem? – kérdezték a teremben levők szinte egyszerre.
- Megkérdezhetem az okát, őrnagy? – kérdezte Hammond.
- Tisztelettel, uram, de nem szeretnék erről beszélni. – válaszolta Sam a tábornoknak, szándé­kosan nem nézve Jack-re, holott magán érezte a férfi fürkésző tekintetét.
- Ugye tisztában van vele őrnagy, hogy parancsba adhatom a visszatérését. – mondta a tábor­nok.
- Igen, uram, és bár nem szeretnék tiszteletlen lenni, mégsem kívánom megindokolni a dönté­sem. Személyes jellegű okaim vannak.
- Értem, őrnagy. – felelte Hammond, és valóban mindent értett.
- Elnézést, de nekem mennem kell. – szólalt meg Sam ismét. – Három órakor vizsgáztatok, nem késhetek el. – tette hozzá, majd a tábornokra nézett az engedélyére várva, hogy távozhat.
- Rendben, emberek, végeztem.
- Sam! – szólította meg Janet a barátnőjét, miután a tábornok elhagyta a tárgyalót. – Komo­lyan nem jössz vissza?
- Igen, Janet. – felelte Sam tömören.
Nem akart most erről beszélni, még Janet-tel sem. Először Jack-kel kell tisztáznia a dolgaikat.
- Megtudhatom miért? – kérdezte Janet, mikor látta, hogy Daniel és Teal’c az ezredessel be­szélgetnek az asztal másik oldalán, így nem figyelnek rájuk.
- Nem szeretnék most erről beszélni, Janet. Azon kívül tényleg mennem kell. – mondta Sam, majd a többiek felé fordult. – Daniel, Teal’c jó volt újra látni benneteket. Uram, gratulálok a sikeres akcióhoz, és örülök, hogy jól van.
- Én is örülök, Carter őrnagy, és sajnálom, hogy nem térsz vissza közénk. – mondta Teal’c kis fejbiccentéssel kísérve mondandóját.
- Csatlakozom az előttem szólóhoz. – tette hozzá Daniel.
Sam és Janet megölelték egymást, majd Sam Jack felé biccentve elhagyta a tárgyalót. Már a lift előtt állt, mikor az ezredes utolérte.
- Várjon! – szólította meg a férfi. – Minden rendben? – kérdezte enyhe aggodalommal a hangjában.
- Persze. – felelte Sam.
- Tényleg muszáj mennie?
- Igen. – hangzott az újabb tömör válasz.
- Meddig tart ez a vizsga? – tette fel a következő kérdést az ezredes.
- Kb. 3-3,5 óra.
- Utána nincs más dolga?
- Nincs, utána otthon leszek. – felelte Sam, hisz értette, mit akar kérdezni a férfi.
- 7 körül? – kérdezte Jack, miközben kinyílt a lift ajtaja és kilépett rajta a Parancsnokság két alkalmazottja.
Sam megvárta, hogy a két férfi kilépjen, majd belépett a liftbe, de a becsukódó ajtók között Jack még látta, ahogy szemével jelzi: „várlak”.
* * *
Sam este szokás szerint fáradtan ért haza. Próbálta minél gyorsabbá tenni a vizsgát, de egy-két kadét felkészületlensége nem könnyítette meg a dolgát. Már háromnegyed hét volt, mikor belépett a háza ajtaján. Nem sok ideje maradt Jack érkezéséig, még akkor sem ha számításba veszi a férfire jellemző pontatlanságot és határidők iránti ellenszenvet. Úgy vélte, egy gyors zuhany még belefér az idejébe. Bement a hálószobájába, kikészített egy váltás ruhát és fehér­neműt, majd átment a fürdőszobába és megnyitotta a zuhany csapjait. Beállította a megfelelő hőfokot, beállt a vízsugár alá és behunyt szemekkel folyatta fáradt vállaira a kellemesen me­leg vizet.
Pár percig így állt, majd kitörölte arcából a vízcseppeket és a tusfürdője után nyúlt, mikor egyszer csak kinyílt a zuhanykabin ajtaja. Sam majd’ hanyatt esett ijedtében, mikor egy hun­cutul vigyorgó, és az ő meztelen, vizes testében gyönyörködő, szintén ruha nélkül álló férfit pillantott meg a kabin ajtajában.
- Uram Isten. – sikoltott fel, és megkapaszkodott a kabin falára szerelt kis polcban, melyen a tisztálkodó szereit tartotta.
- Nem, csak én. – felelte még mindig vigyorogva Jack és a teljesen ledöbbent nő mellé lépett a zuhanyzóba.
- Mit csinálsz? – kérdezte Sam a férfit még mindig hevesen kalapáló szívvel.
- Mondjuk… megmosom a hátad. – felelte Jack jót vidulva a nő döbbenetén. – Még szeren­cse, hogy nem felejtettem otthon a kulcsaidat, mert még mindig ott állnék a bejárati ajtó előtt a kíváncsi szomszédasszonyod tekintetétől kísérve. – tette hozzá, miközben átölelte a nőt, és végigsimította a hátát, majd keze lejjebb csúszott a nő kerek fenekére.
- Az nem a hátam. – súgta Sam, miközben viszonozta a férfi ölelését.
- Köszönöm az anatómiai felvilágosítást. – felelte Jack, miközben a nő hátát nekidöntötte a zuhanyzó falának.
Sam megérezve a hideg csempét felszisszent és reflexből visszahúzódott. Ezzel azt érte el, hogy csípője Jack csípőjéhez préselődött. A férfinek ez a mozdulat kifejezetten tetszett. Egyik karjával szorosan átölelte a nő karcsú derekát, másik kezével pedig felemelte a nő egyik combját, aki értette a mozdulatot és a férfi csípője köré fonta azt.
- Megfelelő volt a hátmosás, hölgyem? – kérdezte jóval később Jack, miközben Sam a nyakát átölelve, remegő lábakkal kapaszkodott belé.
- Igen, uram, teljesen alapos volt. – suttogta a nő, a férfi vállán nyugtatva a fejét.
- Hiányoztál. – tolta el magától kissé Jack Sam-et, hogy a szemébe nézhessen.
- Ha nem mondod, észre sem veszem. – kacérkodott Sam és megcsókolta a férfit, aki öröm­mel viszonozta a csókját.
- Nem vagy éhes? – kérdezte Jack, mikor elváltak ajkaik.
- Kicsit, de nem vásároltam mielőtt hazajöttem. Nem sok minden van a hűtőben.
- Rendelek valami kaját, míg befejezed a zuhanyozást, és felöltözöl.
- Ok. Ott találsz törölközőt. – mutatott Sam a mosdó alatt levő szekrényre, miközben a férfi kilépett a zuhanykabinból.
* * *
Vacsora után egymást átölelve ültek a nappaliban a kanapén.
- Nagyon aggódtam érted. – kezdte Sam a beszélgetést. – Minden nap vártam, hogy felhívsz, és elmondod vége ennek az egész rémálomnak.
- Nem volt könnyű, de most már tényleg vége. – csókolta meg Sam nyakát a férfi. – Emlék­szel, mit mondtam múltkor, mikor elbúcsúztunk?
- Mire gondolsz? – kérdezett vissza Sam.
- Arra, hogy mikor vége ennek az egész cirkusznak minden reggel együtt ébredünk majd. – felelte Jack és kissé elhúzódott a nőtől.
- Igen, emlékszem. – válaszolta Sam, miközben a férfi kibontakozott öleléséből és felállt.
Odament a fogashoz, ahova még az érkezésekor felakasztotta a kabátját, és kivett valamit a zsebéből, majd visszament a nőhöz.
- Komolyan gondoltam, Sam. Szeretném életem hátralevő részét veled leélni. – mondta Jack. – Persze, csak ha te is szeretnéd. – tette hozzá kérdő tekintettel, miközben visszaült Sam mellé a kanapéra.
Sam ekkor vette észre a félhomályban a férfi kezében levő kis dobozt, melyet Jack kinyitott és elé tartott. Hevesen kalapáló szívvel figyelte a mozdulatot, és a meglepetéstől tátva maradt a szája.
- Ó, Istenem… - suttogta a férfire nézve. – Igen, szeretném. – felelte.
Jack elmosolyodott, kivette a kis doboz tartalmát, és a csodásan megmunkált ékszert felhúzta a nő bal kezének gyűrűsujjára. Gyönyörködve nézte a nő szép kezét, melyre tökéletesen illett a gyűrű. Sam boldogan mosolyogva figyelte a férfi mozdulatait, majd odahajolt szerelméhez, és megcsókolta.
- Szeretlek, Jack. – suttogta.
- Én is szeretlek, drágám. – súgta vissza Jack és átölelte a szeretett nőt, majd óvatosan a hátára döntötte, hogy tettekkel is bizonyítsa szavait.
- Jack, várj. – állította meg Sam a férfit, miközben annak kezei már a blúza alatt jártak.
- Hm? – kérdezett vissza a férfi meglepetten.
- Szeretnék én is mondani neked valamit. – mondta Sam.
- Nem ér rá? – kérdezte Jack, és tovább simogatta a nő selymes bőrét, ajkai pedig már a nya­kát csókolták.
- Nem arról van szó, hogy nem ér rá, de… - Sam lélegzete egy pillanatra elakadt a férfi csók­jaitól, de muszáj volt folytatnia. – Jack, kérlek. – és bár nem szívesen tette, mégis kissé elzú­zódott a férfitől.
Jack felnyögött, de teljesítette a nő kívánságát, és félkönyökre támaszkodva kérdőn nézett rá.
- Rendben, hallgatlak.
- Múltkor mikor itt voltál nálam és együtt voltunk… - kezdte Sam nagy levegőt véve, majd egy pillanatra habozott, hirtelen nem tudta hogyan folytassa.
- A szeretkezésünkre gondolsz? – segítette ki Jack.
- Igen. – bólintott kicsit elpirulva Sam.
- Szörnyű volt? – kérdezte Jack.
- Mi? – kérdezett vissza Sam meglepetten. – Nem, dehogyis, épp ellenkezőleg, csodálatos volt, ahogy az imént a zuhanyzóban is. – nyugtatta meg a férfit.
- Akkor mi a baj?
- Nincs baj, legalábbis úgy vélem. Csak valamiről elfeledkeztünk.
- Elfeledkeztünk? Miről? – értetlenkedett Jack.
- Nem védekeztünk. – bökte ki Sam.
- Igazad van. Most akkor mi legyen?
- Igazából már nem sok jelentősége van a dolognak. – válaszolta Sam.
- Hogy érted ezt? Nem akarsz védekezni? – kérdezte Jack meglepetten, mert bár ő örült volna egy gyereknek, de azt nem tudta, hogy Sam mit szólna az ötlethez. Ezt az esküvő után akarta vele megbeszélni.
- Most már nincs értelme védekeznünk. – felelte a nő egy kis mosollyal a szája szélében.
Jack értetlenül nézett rá, majd Sam mosolyát látva lassan leesett neki mit akar a nő a tudomá­sára hozni.
- Csak nem azt akarod mondani, hogy terhes vagy? – kérdezte örömmel teli döbbenettel a hangjában.
- De, igen. – válaszolta egyre szélesebb mosollyal Sam.
- Ez hihetetlen! – mondta Jack.
- Nem örülsz? – kérdezte kissé ijedten Sam, és lelohadt a mosoly az ajkairól.
- Az isten szerelmére, Sam, dehogynem. Csak le vagyok döbbenve. Első kapura lövésre így betalálni… ez az én koromban nem kis teljesítmény.
- Nagyon lökött vagy, tudod? – nevetett megkönnyebbülten Sam.
- De ezért szeretsz. Nem? – nézett rá boldogan Jack.
- Igen. Meg sok más miatt is. – ölelte át Sam, és becsúsztatva kezét a férfi inge alá emlékez­tette szerelmét arra, hogy az imént félbehagytak valamit.
- Folytassuk inkább a hálóban… – fogta meg Sam kezét Jack.
* * *
Jack elmélyülten cirógatta szerelme gyönyörű testét, miközben légzésük lassacskán visszatért a normál tempóra. Óvatosan a hátán fekvő nő hasára csúsztatta kezét és végigsimított gyer­meke kis búvóhelyén.
- Mióta tudod? – kérdezte a nőt.
- Két napja. Nézegettem a naptáram és akkor vettem észre, hogy mióta együtt voltunk nincse­nek pirossal bekarikázott napok… Elszáguldottam a legközelebbi drogériába, vettem egy tesztet, hazajöttem és azonnal megcsináltam. – válaszolta Sam.
- Komolyan? – kérdezte kissé meglepetten a férfi.
- Igen. Miért?
- Két napja délután vettem a gyűrűdet. – felelte Jack.
- Komolyan? – kérdezett most vissza Sam ugyanolyan meglepetten, mint korábban a férfi.
- Ühüm. – felelte elgondolkozva Jack. – Azonnal az ékszerészhez mentem, mikor végeztem az elnöknél.
- Jut eszembe. Házassági engedélyre szükségünk lesz. Bár nem vagy már a közvetlen felette­sem, azért nem árt, szerintem.
- Már megvan az is. – mondta Jack somolyogva.
- Megvan? Hogyhogy? – kérdezte Sam csodálkozva.
- Mikor lezárult az akció, és Kinsey vallott, a bandát pedig felszámoltuk, az elnök azt mondta, hogy kitüntetést fogok kapni, sőt gyakorlatilag kérhetek bármit. Erre én azt feleltem neki, hogy nekem semmi más nem kell, csak a világ legszebb asztrofizikusát szeretném feleségül venni. – felelte Jack még mindig sanda vigyorral a szája sarkában.
- Uram Isten, Jack. Komolyan ezt mondtad az elnöknek? – kérdezte Sam hitetlenkedve.
- Igen. – felelte a férfi.
- No, és mit reagált?
- Szólt a titkárnőjének, hogy írjon számunkra egy házassági engedélyt, és persze még gratulált is.
- Ez hihetetlen. – Sam próbált magához térni a döbbenetből.
- Én már csak egy ilyen hihetetlen fickó vagyok. – csókolta meg a nőt Jack szeretettel. –Egyébként jól vagy? Rosszullét, ilyesmi… – tette hozzá kissé aggódva.
- Igen, jól vagyok. De azt észrevettem, hogy fáradékonyabb lettem és sokszor akár állva is el tudnék aludni. – válaszolta mosolyogva Sam.
- Mit éreztél, mikor megtudtad?
- Sok mindent. Ültem a kád szélén, néztem a két kis vonalat a teszten, és rengeteg érzelem kavargott bennem. Boldogság, meglepődöttség, és… azt hiszem pici félelem is. – felelte Sam.
- Félelem? Ugye nem attól féltél, hogy nem fogok örülni a babának?
- Nem, dehogyis. – biztosította Jack-et Sam.
- Attól tartottál, hogy milyen apa leszek? – kérdezte kissé remegő hangon Jack.
Sam az oldalára fordult, a férfi szemébe nézett és meglepődött a férfi tekintetében látott fáj­dalomról. Hirtelen megértette, mire gondol Jack.
- Tudom, hogy csodálatos apa leszel. A legjobb, akit csak gyerek kívánhat magának. – mondta halkan a férfinek, és szeretettel végigsimította őszülő halántékát.
- Azok után is így gondolod, hogy tudod, mi történt Charlie-val? – kérdezte ugyanolyan csen­desen Jack.
- Igen, hisz ami vele történt az nem a te hibád, drágám. – próbálta Sam megnyugtatni a férfit.
- De, igen. Te is tudod, hogy…
- Nem! – vágott a szavába kissé hevesen a nő. – Ami a fiaddal történt az borzasztó, de nem te tehetsz róla. Egy rettenetes baleset volt, amit tudom, hogy sosem fogsz elfelejteni. Ezt nem is kérem tőled, csak azt, hogy ne hibáztasd magad.
- Sam… - kezdte Jack, de nem tudta folytatni.
Nem tudta mit mondjon. Annyi szerelem és gyengédség áradt a nő tekintetéből felé, hogy elakadt a szava.
- Tudod, mitől féltem? – kérdezte Sam, de nem várta meg a választ. – Attól, hogy ezúttal tényleg megtörténik az, amit három hónapja csak megrendeztél, és a gyerekünk sosem fogja megismerni az édesapját. Folyamatosan a fejemben zakatolt, amit mondtál, hogy bármi is történjen… Rettegtem attól, amit ez esetlegesen jelenthetett. Ahogyan attól is, hogy nem érezhetem többé az ölelésed, nem mondhatom el, mennyire szeretlek… – csuklott el a nő hangja.
- Istenem, Sam. – simított végig a nő szép arcán szeretettel és megcsókolta enyhén remegő ajkait. – Én is szeretlek, drágám. Nagyon szeretlek, és esküszöm neked, életem hátralevő ré­szében minden nap azon leszek, hogy ezt mindig érezd, és boldoggá tegyelek.
- Már megtetted, Jack. Sosem voltam még ilyen boldog. – súgta Sam szerelmesen, és szorosan a férfihez simult.
Nem volt már szükségük szavakra. Oly szorosan simultak össze, hogy érezték egymás szívé­nek dobogását, mely egy ütemre vert. A szerelem ütemére. Így aludtak el, és a reggeli nap első sugara ugyanígy találta őket. Mint ahogy az elkövetkező sok-sok évben mindig, hisz Jack megígérte.
VÉGE


 

Kategória: Stargate SG1-Elveszett remények | Hozzáadta:: Emilia (2011-08-19)
Megtekintések száma: 283 | Hozzászólások: 2 | Helyezés: 5.0/2
Összes hozzászólás: 2
2  
Szia!

Nos, nem is tudom, mit mondjak. A hozzászólásod olvasása közben elakadt a szavam. Nagy örömet okoztál nekem ezzel a véleménnyel, mert ez a kedvencem a ficjeim közül. smile
A zuhanyozós jelenetről elárulhatom, hogy saját életem egyik megtörtént eseményét ültettem át a történetbe. shy
A kapuba lövéses részt, vagy százszor átírtam, örülök, hogy tetszett ez a végleges verzió, pedig én először kissé mesterkéltnek éreztem.
Igen, Hammond infarktusa volt a másik, amin nagyon sokat gondolkoztam. Azt gondoltam, sokaknak talán visszatetsző lesz. Nagyon kedveltem a karaktert, ahogyan az őt megformáló színészt is. Bízom benne, hogy méltó emléket állítottam neki. sad

Nos, igazság szerint nem vagyok nagy Jack rajongó. Persze szeretem a karaktert, de én inkább - tudom, fura egy nőtől - Sam rajongó vagyok. No és persze igazi Sam/Jack shipper. smile

1  
Szia!
Beszippantottál egy szerelmi történetet, és mikor megírtad átitattad Stargate- tel. Gratulálok! Sikerrel vetted a neves szereplők hiteles visszaadásának sokak képességein túlmutató akadályt is.

Amennyiben a történet olvasójának az elején nem tűnt fel, és nem is ismer téged- ott a zuhanyzós résznél rá kell jönnie, hogy bizony hölgy az író. smile Férfi azt ilyen kecsesen, de mégis egyszerűen (és ez itt véletlenül sem rossz jelentéssel bíró "egyszerű") nem tudná megfogalmazni szerintem. A jelenet után én mentem ki rágyújtani.

Maybourne említése emlékeztetett, mennyire bírom azt a karaktert.

Az egyből kapuba talált kijelentésnél hangosan felnevettem. biggrin

Ott viszont lemerevedtem mikor Hammond elmesélte, hogy szívinfarktust akartak neki okozni. Kísérteties volt olvasni. RIP Don S. Davis!

Végére, csak egy kérdés. Te mint nő, nem vagy véletlen Jack rajongó? biggrin

LJL

Név *:
Email *:
Kód *: