Főoldal » Cikkek » YTTINA KENNETH TÖRTÉNETEI » Stargate SG-1

Stargate SG1 - A baleset
A baleset

 


A tábornok a washingtoni délutáni forgalomban kormányozta az autóját a Dulles repülőtérre. Az órájára nézett, és nagyot sóhajtott. Az elmúlt néhány órában sokszor megtette ezt a mozdulatot. Egészen pontosan azóta, hogy megkapta Sam üzenetét, miszerint felszállt a gépére Colorado Springsben. Meglehetős késésben volt, egy megbeszélés miatt. Mikor végre sikerült elindulnia a Pentagonból a repülőtérre, próbálta hívni Samet, de a telefonja még nem volt elérhető, ezért küldött egy üzenetet, hogy várja meg a repülőtér előcsarnokában.
Sam két hete tért vissza Atlantiszról, és ő is megtudta azt, amit Jack már egy nappal korábban, mégpedig, hogy leváltották. Emlékezett rá, mennyire sokkolta Samet először a hír. Az IOA értékelése után azonban a nő megnyugodott, tudatosították benne, hogy nem a képességeivel volt probléma.
Néhány napja, mikor Colorado Springsbe utaztak Ba’al goa’uld eltávolítási szertartása miatt, Sam elfogadta Landry tábornok ajánlatát, hogy térjen vissza a CSK-1-be. Jacknek a szertartás után vissza kellett jönnie Washingtonba, Sam viszont nem tudott vele tartani. Meg kellett beszélnie Landry-vel, hogy az esküvőjük miatt mikor tud munkába állni.
Mosoly suhant át az arcán erre a gondolatra. Maga előtt látta a nő meglepett arcát, boldogságtól csillogó kék szemeit, mikor néhány héttel az atlantiszi kinevezése előtt megkérte a kezét. Akkor már nem volt idejük az esküvőre, most azonban már nincs akadálya.
Elővette a telefonját, hogy felhívja Samet, de a készülék csörgése megakadályozta.
– O’Neill! – szólt bele a készülékbe.
– Üdvözlöm! Rogers őrmester vagyok a washingtoni városi rendőrségtől, uram. Samantha Carter ezredes irattárcájában az ön neve és telefonszáma volt megadva, mint baleset esetén értesítendő személy.
– Mi történt? Mondja már az Isten szerelmére!
– A Colorado Springsből Washingtonba tartó gép a leszállás közben, eddig ismeretlen okok miatt, a földnek csapódott.
– Mi? Uram Isten! Mi van vele?
– A Walter Reed katonai kórházba szállították.
– Köszönöm, azonnal ott vagyok.
Jack meg sem várta, hogy a férfi válaszol-e valamit Az anyósülésre dobta a telefonját, és egy hirtelen kor­mánymozdulattal megfordította az autót. A sebességkorlátnak fittyet hányva száguldott a kórház felé. A kórházhoz érve az első üres parkolóban letette az autóját. Nem foglalkozott azzal sem, hogy tilosban parkol, és szinte berobbant az épületbe. Az információs pulthoz sietett, és a tőle telhető legnagyobb nyugalommal szólította meg az ott ülő fiatal nőt.
– Elnézést! – megvárta, hogy a nő felemelje a fejét a papírból, amire írt, majd folytatta: – Jack O’Neill tábornok vagyok. Most értesítettek, hogy a menyasszonyomat Samantha Cartert nemrég hozták be. Meg tudná mondani, hol van?
– Igen, egy pillanat! – válaszolt a nő.
Jack idegesen dobolt a pulton, amíg a nő az adatbázisban keresgélt.
– Mentőhelikopter hozta be, és a műtőben van. Második emelet.
– Köszönöm.
Jack nem várt a liftre, kettesével szedve a lépcsőfokokat rohant fel a másodikra. Mikor felért, megtorpant egy pillanatra, körbenézett, majd a nővérpulthoz ment. Itt is elismételte a földszinten ülő nőnek mondottakat, és hozzá tette:
– Tudna mondani valamit az állapotáról?
– Üdvözlöm. Annyi információm van, hogy repülőgép szerencsétlenség történt, és mivel a menyasszonya a Légierő tisztje, ide hozták. A műtőbe vitték, és két sebészt hívtak hozzá.
– Ennyire súlyos az állapota?
– Nem tudok részleteket. Sajnálom, uram. – nézett rá szánakozón a nő.
– Semmi gond, köszönöm. – biccentett Jack.
A nő kinyitotta az egyik fiókot, és egy kis tasakot vett ki belőle. Kezébe borította a tartalmát, majd Jack felé nyújtotta a kezét.
– Ezeket le kellett róla venni, mikor bevitték a műtőbe.
– Köszönöm. – Jack sápadtan vette el a nőtől Sam jegygyűrűjét és a fülbevalóit.
A következő órákban Jack úgy érezte, az idő ólomlábakon jár. Még akkor is, ha relatív… Elvesztette az időérzékét, miközben fel-alá járkált a folyosón. Aztán egyszer csak, nyílt a műtő ajtaja. Egy nyakát fáradtan masszírozó, középkorú nő lépett oda a nővérpulthoz. Aláírta az elé tett papírt, majd a nővér mondott neki valamit. A nő Jack felé fordult, és hozzá lépett.
– Jack O’Neill?
– Igen, én vagyok.
– Üdvözlöm, Dr. Michelle Reiner vagyok. Dr. Gear és én műtöttük Carter ezredest.
– Hogy van?
– Sajnos nincs jól. A hasa bal oldalát átszúrta egy fémrúd. Emiatt nagyon súlyos sérülései, és belső vérzése volt, mikor megérkeztek vele. A vérzést sikerült elállítanunk, de a bal veséje és a bal petefészke olyan súlyosan sérült, hogy el kellett távolítanunk. A műtét alatt egyszer leállt a szíve, újra kellett élesztenünk.
–Istenem! – suttogta Jack.
– Sajnos ez még nem minden. – folytatta együtt érzően a doktornő.
– Hogyan?
– Eltört a gerince. Dr. Gear összeillesztette a törött csigolyákat, de egyelőre nem lehet tudni, milyen súlyos a sérülés. Bizakodóak vagyunk, mert a gerincvelő nem sérült. Azonban erről csak akkor tudunk többet mondani, ha a többi sérülése meggyógyult.
– Ha… – ismételte Jack szinte reményvesztetten.
– Nézze, az ezredes szervezete erős. Minden esély meg van rá, hogy teljesen felépüljön. Egyelőre várunk, nem tehetünk mást.
– Bemehetek hozzá?
– Természetesen. Az intenzív osztályra vitték, a nővér majd útba igazítja. – azzal az orvos megkérte a pult mögött ülő nőt, hogy mutassa meg a tábornoknak Sam szobáját.
– Köszönöm. – biccentett Jack Dr. Reinernek, és követte a nővért.
* * *
A tábornok odalépett Sam ágyához, és fájdalmasan összeszorult a szíve a látványtól. A nő szép arcát véraláfutások tarkították, bal szemöldöke felrepedt. Csövek és vezetékek lógtak mindenfele. Számtalanszor látta már a nőt sérülten és eszméletlenül, mégis remegett a gyomra a félelemtől, hogy most tényleg elveszítheti. Odahúzott egy széket az ágy mellé, leült és óvatosan megfogta Sam jobb kezét. Hozzá hajolt, és lágy csókot nyomott a homlokára.
Teltek az órák, és Jack nem mozdult Sam mellől. Azt sem vette észre, hogy idő közben lement a Nap, majd ismét felkelt. Könyökét a térdeire, állát a kezeire támasztva ült csüggedten. Szinte szuggerálta a tekintetével Samet, hogy ébredjen fel. Dr. Reiner és Dr. Gear többször is megnézte Samet, majd minden alkalommal közölték, hogy az állapota a körülményekhez képest kielégítő.
Másnap kora délután ismét megjelent a két orvos.
– Még mindig nincs változás az állapotában, ami jelen esetben jó hír. – tájékoztatta Dr. Gear Jacket. – Most el kell őt vinnünk. Gerincröntgent és koponya CT-t végzünk. Szeretnénk tudni, van-e a törésen kívül máshol sérülés a gerincoszlopán, és, hogy van-e agyrázkódása. Jó a pupillareflex, tehát nagy valószínűséggel nincs idegrendszeri károsodás, de szeretnék biztosra menni.
– Egyen addig valamit. – tette hozzá Dr. Reiner.
– Nem bírok enni.
– Próbálja meg. Már szóltam a nővéreknek, hogy hozzanak magának egy kényelmesebb ülőalkalmatosságot. Ha gondolja, használhatja a folyosó végén levő fürdőszobát is.
– Köszönöm.
A doktornő biccentett, majd kitolták Samet a kórteremből.
Jack megfogadta Dr. Reiner tanácsát, és lezuhanyozott. Azután lement a kantinba és vett egy szendvicset és egy palack vizet magának. Egykedvűen rágcsálta a kenyerét, ahogy haladt vissza Sam szobájába. Mire odaért már Samet is visszavitték, és egy nővér épp a hasán cserélte ki a kötést. Jack megrökönyödve nézte a nő szép bőrét elcsúfító vörös sebet. Dr. Gear az egyik kórlapra jegyzett fel valamit, és mikor Jack belépett felnézett.
– Minden rendben, tábornok. Nincs agyrázkódása, és semmilyen sérülés nem látszik az agyában. A törésen kívül nincs gerincsérülés, és az összeillesztett csigolyák is stabilak. – tájékoztatta Jacket.
– Mikor fog magához térni? – kérdezte a tábornok.
– Ezt sajnos nem tudom megmondani. Komoly trauma érte a testét. Lehet egy-két nap, de egy-két hét is. Neki jobb most, ha alszik. Erős fájdalmai lennének.
– Értem, és köszönöm.
– Csak a munkánkat végezzük, tábornok. – mosolygott rá a doktor. – Önnek is jót lenne, ha pihenne kicsit. Azzal nem segít rajta, ha kidől a fáradtságtól.
– Rendben vagyok, köszönöm. – válaszolta ellentmondást nem tűrő hangon Jack.
– Ahogy gondolja. Viszlát, holnap. – hagyta rá az orvos és a nővérekkel együtt elhagyta a helyiséget.
* * *
Újabb két nap telt el Sam balesete óta. A nővérek és a két orvos sűrűn megnézték a nőt. Minden alkalommal, mikor megvizsgálták Samet, megnyugtatták Jacket, hogy az állapota stabil.
Az ötödik nap reggelén Jack arra ébredt, hogy lágyan, mintha egy pillangó szárnya lenne, valami megérinti az arcát. Fejét, mely eddig az ágyon, Sam keze mellett nyugodott, felkapta az érintésre. A következő pillanatban már éber volt, és azonnal megnyomta a nővérhívó gombját. Az egyik nővér szinte rögtön a szobában termett.
– Magához tért. – mondta a nőnek, mielőtt az bármit is kérdezhetett volna.
A nővér biccentett, majd a fali készülékhez lépett.
– Dr. Reiner, itt Martha nővér. Miss. Carter magához tért. – mondta a telefonba, majd Samhez lépett: – Minden rendben. Feküdjön, kérem nyugodtan, a doktornő azonnal itt lesz.
Ahogy ezt kimondta, a doktornő és egy másik nővér már a szobában is volt. Az orvos megkérte Jacket, hogy álljon hátrébb. Belevilágított Sam szemeibe, majd a jobb keze mutatóujját jobbra-balra mozgatta a szeme előtt.
– Dr. Reiner vagyok, üdvözlöm ismét közöttünk. – mosolygott a nőre. – Kihúzom a tubust a torkából. Kellemetlen érzés lesz, és fájni fog a torka. – tette hozzá, majd munkához látott.
Samnek köhögnie kellett a művelet után. Martha nővér azonnal vizet hozott neki.
– Ne emelje fel a fejét. – mondta Samnek, és a szájába tette a szívószálat.
– Köszönöm. – suttogta Sam.
– Meg tudja mondani a nevét? – kérdezte a doktornő Samet.
– Samantha Carter. – válaszolta alig hallhatóan Sam.
– Foglalkozása?
– Asztrofizikus és a Légierő ezredese.
– Emlékszik mi történt?
– Lezuhant a repülőgép. – mondta erőtlenül Sam.
– Mennyit mutatok? – tartotta fel három ujját az orvos.
– Hármat.
– Rendben. – bólintott a doktornő. – Szóljon, ha érzi a kezem. – azzal Dr. Reiner megfogta Sam jobb bokáját.
Megvárta, míg Sam a szemével jelzi, hogy érzi az érintést, majd Sam bal térdére tette a kezét. Sam ismét biccentett az érintés hatására.
– Mennyire súlyos? – kérdezte halkan Sam. – Gondolom megsérült a gerincem.
– Igen. Eltört, de a gerincvelő nem sérült. Dr. Gear az ortopéd sebész, sikeresen összeillesztette a sérült csigolyákat.
– Fogok tudni járni?
– Igen, minden bizonnyal. – bólintott a doktornő. – De mielőtt a rehabilitációt megkezdhetné, először a többi sérüléséből kell felépülnie. Nagyon komoly belső sérülésekkel hozták be. A bal veséje, és a bal petefészke oly mértékig károsodott, hogy el kellett távolítanunk. – tájékoztatta Samet. – Pihenjen. Később még benézek.
Mikor mindenki elhagyta a szobát, Jack visszaült Sam ágya mellé, és megfogta a kezét.
– Jól rám ijesztettél.
– Nem akartam. – mosolyodott el halványan Sam.
– Igen, gondoltam. – viszonozta a mosolyt Jack, és megsimogatta a nő arcát.
– Meddig voltam eszméletlen?
– Négy napig.
– Ugye nem ültél itt végig?
– Hol máshol lehettem volna?
Sam belenézett a férfi meleg, szeretettel és aggódással teli szemeibe, és kigördült egy könnycsepp a szeméből. Elfordította a fejét, de Jack megfogta az állát, és lágyan kényszerítette, hogy rá nézzen.
– Minden rendben lesz, szívem. – suttogta Jack.
Hozzá hajolt, megcsókolta, majd a homlokát a nő homlokára támasztotta. Szavak nélkül próbált erőt adni a nőnek.
* * *
Két hónap telt el Sam balesete óta. Jack reggel, délben és este is meglátogatta. Nem szívesen hagyta magára. Tudta, hogy Samet lelkileg nagyon megviselte a baleset. A nő nem panaszkodott, de Jack látta rajta, hogy óriási fájdalmai vannak. Minden nap gyógytornász foglalkozott vele, és Sam egy hang nélkül tűrte a néha komoly fájdalmakkal járó gyakorlatokat.
Végre eljött az a nap is, mikor Sam hazamehetett. Jack előző nap kicsit átrendezte a házat, hogy legyen hely a kerekes széknek. Kora reggel bevásárolt friss élelmiszerekkel, és kitakarított. Kivételesen nagyon pontos volt. A megbeszélt délután egy óra helyett már délben a rehabilitációs intézetben volt. Türelmesen várt, míg Sam elkészült.
– Ne felejtse el, nem ülhet 20-30 percnél többet egyszerre. Csak a hátán esetleg a hasán fekhet. A legjobb a félig fekvő helyzet. – figyelmeztette Samet még egyszer az ortopéd orvos.
– Rendben. – biccentett Sam.
– Holnap reggel 7 órakor ott lesz a házi ápolónő, és mindenben a segítségére lesz.
– Köszönöm.
A recepción megkapták a zárójelentést, és a gyógytorna beosztást, és már indulhattak is haza.
Mikor hazaértek, Jack a karjában vitte Samet a házba. Óvatosan leültette a kanapéra, és tett egy párnát a háta mögé. Türelmesen várta, amíg a nő elhelyezkedik, majd leült mellé.
– Legalább ezt is begyakorolom. – mondta mosolyogva.
– Begyakorlod? – nézett értetlenül Sam Jackre.
– Az esküvőnk után csak úgy illik, hogy a karomban hozzalak át a küszöbön. Nem?
Sam nem válaszolt. Az ölében nyugvó bal kezén csillogó gyűrűt nézte. Érezte, hogy könnyek folynak végig az arcán.
– Mi a baj? Fájdalmaid vannak? – kérdezte aggódva Jack.
– Nem, nincsenek.
–Akkor? Nem jó újra itthon?
–De, csak… – Sam elakadt.
Nem tudta, hogyan mondja el az aggályait úgy Jacknek, hogy ne bántsa őt meg. Látta az elmúlt hetekben, hogy Jack sokszor aggódva néz rá. Érezte, hogy a férfinek is megfordult a fejében az, ami neki is. Mi lesz, ha mégsem fog ismét járni?
– Sam. Mond el, mi bánt, kérlek! – kérlelte Jack.
– Biztosan akarod?
– Mit?
– Az esküvőt. Tényleg el akarsz venni még mindig? – kérdezte halkan a nő.
– Az Isten szerelmére! Hogy kérdezhetsz ilyet?
– Nézz rám, Jack!
– Nézek! – simogatta meg az arcát.
Tudta, mire gondol Sam. Nem beszéltek erről, de tudta, hogy Sam retteg attól, hogy a kerekesszékben kell leélnie az életét.
– Tudod, mit látok, ha rád nézek? – kérdezte lágy hangon, és Sam kérdő tekintetét látva folytatta: – Egy gyönyörű, nagyon csinos, végtelenül okos nőt, akit mindennél jobban szeretek. És aki valami rejtélyes csoda folytán viszont szeret. Legalábbis bízom benne.
– Ne butáskodj! Tudod, hogy szeretlek. Éppen ezért nem várhatom el tőled, hogy akkor is mellettem maradj, ha…
– Ezt fejezd be máris! – szakította félbe halkan, de ellentmondást nem tűrő határozottsággal Jack. – Bár most nincs itt az anyakönyvvezető, de akkor is kimondom: jóban, rosszban, gazdagságban, szegénységben, betegségben, egészségben, mindörökké veled leszek. Mindig. Mondtam már egyszer, emlékszel?
Sam nem tudott megszólalni a férfi hangjából áradó szeretettől, így csak bólintott a kérdésre.
– Remek! Remélem is, hogy nem hiába strapáltam magam és Danielt, hogy megtanuljak táncolni. – vágott mókás fintort Jack.
– Táncórákat vettél Danieltől? – vonta fel csodálkozva a szemöldökét Sam.
– Megígértem, hogy táncolok veled az esküvőnkön, nem?
– Ó, Jack! – sóhajtotta Sam, és tekintete mérhetetlen szerelmet tükrözött. – Szeretlek. Nagyon szeretlek.
– Én is téged, drágám. – Jack mélyen, szenvedélyesen megcsókolta.
* * *
Sam mosolyogva nézte a kanapéról, ahogy Jack az égősort próbálja feltenni a fenyőfára. Eddig ő is segített neki, már amennyire tőle telt. Az elmúlt két hónapban a tolószék helyett már egyre többet használta a mankókat, de még most, 5 hónappal a baleset után is gyorsan elfáradt. Ennek okán ma is leginkább a tanácsaival tudott segíteni Jacknek.
Jack végül győzött az égősorral szemben, és büszkén ült le Sam mellé a kanapéra.
– Jó munkát végeztünk.
– Te végeztél jó munkát. – helyesbített Sam.
– Jövő ilyenkor majd úgy csináljuk, ahogy eddig minden évben. Te díszítesz, én asszisztálok. – mosolygott Jack a nőre. – Azért szép lett, nem?
– De, igen. Szép nagy. Megvetted a legnagyobbat?
– Majdnem. – jelent meg az a tipikus Jack féle vigyor a férfi szája sarkában, amit Sam annyira imádott.
Néhány pillanatig csendben nézték a villódzó színes fényeket, majd Jack gyomra türelmetlenül adott hangot annak a ténynek, hogy bizony ideje lenne vacsorázni.
– Együnk talán? – kérdezte Sam pajkosan.
– Nem volna rossz.
– Ide adnád a mankóimat?
– Nincs rá szükség. Van nekem két jó erős karom. Gyere. – a karjába kapta a nőt, átsétált vele az étkezőbe, és leültette a helyére.
Miután jóllaktak, Jack leszedte az asztalt. Visszavitte Samet a kanapéra, majd a türelmét kérte. Bement a hálóba, és pár pillanat múlva titokzatosan a háta mögé rejtett kezekkel jelent meg ismét. Jack leült Sam mellé, elővette a kezeit a háta mögül, és a nő felé nyújtotta a kis csomagot.
– Boldog karácsonyt, drágám.
– Köszönöm. – vette el mosolyogva a csomagocskát a nő. – Mi van benne?
– Megtudod, ha kibontod. – nyomott egy csókot a nő ajkaira.
Sam izgatottan tépte fel a papírt a négyzet alakú csomagon. Kinyitotta a sötétkék bársonydobozt, és a szája tátva maradt a látványtól. A doboz belsejében, bordó selymen egy fehérarany nyaklánc feküdt, közepén egy borsószem nagyságú égkék gyémánt függővel. Mellette a hozzá illő pár fülbevaló lapult.
– Istenem! Ez gyönyörű!
– Az édesanyámé volt. Ezt viselte, mikor hozzáment az apámhoz. Azt gondoltam, illene hozzád. – Jack a kezébe vette a nyakláncot, és Sam nyakába akasztotta. – Úgy is van.
– Köszönöm. – suttogta könnyes szemekkel, meghatottan Sam. – Nekem sajnos nem volt lehetőségem, hogy vásároljak neked valamit. – mondta Sam bocsánatkérően.
– Ugyan már! Nem is gondoltam ilyesmire.
– Viszont van egy meglepetésem. Bár nem igazi karácsonyi ajándék, a szó hagyományos értelmében, de nevezhetjük annak. – titokzatoskodott Sam.
– Nem értelek. Bár ez nem újdonság. – fintorgott mókásan Jack.
– Mindjárt megérted. Átülnél, kérlek oda? – mutatott a kanapétól pár méternyire álló fotelre.
– Miért?
– Kérlek!
Jack teljesítette a kérését. Sam kicsúszott egész a kanapé szélére. Megtámaszkodott maga mellett és lassan felállt. Jack lélegzet visszafojtva figyelte. Ami ezután következett, az legmerészebb álmait is felülmúlta. Sam felemelte a jobb lábát, és összeszorított ajkakkal lépett egyet előre. Láthatóan minden erejére szüksége volt a mozdulathoz, de a bal lábát a jobb elé tette. Még kétszer megismételte a mozdulatsort, és odaért a szájtátva figyelő Jackhez. Remegő térdekkel állt meg előtte.
– Istenem, Sam! – nyögte boldogan Jack, majd átölelte a derekát, és az ölébe ültette. – Mióta?
– Egy hete, körülbelül. Nem akartam elmondani, meglepetésnek szántam.
– Sikerült. Nem is álmodhattam volna ennél szebb karácsonyi ajándékról. Köszönöm, drágám.
– Ne örülj előre. – somolygott Sam.
– Miért ne? Innen már csak egy ugrás, hogy szaladj. – nevetett Jack boldogan.
– Stílszerű. – kacagott Sam. – Viszont én ezek után könnyedén a szavadon foglak majd.
– Mivel kapcsolatban is? – nézett kérdőn a nő vidáman csillogó kék szemeibe Jack.
– Most már nem úszod meg, hogy táncolj velem az esküvőnkön. – karolta át a férfi nyakát Sam. – A terapeuta szerint még 3-4 hónap, és beválthatod az ígéreted.
– Boldogan, édesem. Semmire sem vágyom jobban. – pecsételte meg csókkal az egyezségüket Jack.

 

 

 

VÉGE

A történetet ide kattintva angolul is elolvashatjátok!

 

 

Kategória: Stargate SG-1 | Hozzáadta:: Emilia (2012-12-23)
Megtekintések száma: 308 | Helyezés: 1.0/1
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: