*  * *
Másnap este mikor Sam hazafele indult, Dr. Lam tájékoztatta, hogy az összes laborvizs­gálat eredménye negatív, Kaina teljesen egészséges. A tábornok örömmel nyugtázta a hírt és a kislány keresésére indult. A nő minden nap a lehető legtöbb időt töltötte együtt a gyerekkel és bár édesanyja elvesztése továbbra is kissé rányomta a bélyegét Kaina hangulatára, Sam örömmel tapasztalta, hogy kezd feloldódni az új környezetben. Érdek­lődve szemlélte a Parancsnokság mindennapi életét, úgy tűnt a történelem és a régészet különösen érdekli, így órákat töltött Daniel laborjában és hosszú beszélgetéseket folyta­tott a régésszel és Nyan-nel, az asszisztensével. A kislány, miután megtudta, hogy Nyan is egy másik bolygóról származik, még inkább közelebb érezte magát hozzá. Sam sejtette, hogy ezúttal is Nyan laborjában fogja megtalálni őt.
– Üdv, Nyan, Kaina. – lépett mosolyogva a helyiségbe.
A kislány viszonozta a mosolyt, de csak egy pillanatra nézett fel az előtte fekvő könyvből.
– Tábornok! Mit tehetek önért?
– Kainahoz jöttem, Nyan. – válaszolta a nő a régésznek, majd a kislány mellé lépett. – Kaina, lenne kedved a családommal és velem tölteni a hétvégét?
A kislány meglepődve emelte fel a tekintetét a könyvéből.
– Elhagyhatom a bázist?
– Igen. Holnap reggel 9 körül eljövök érted és az egész hétvégét együtt tölthetnénk, ha szeretnéd.
– Nagyon örülnék neki. – bólintott a kislány örömtől csillogó szemekkel.
– Rendben. Akkor holnap reggel látjuk egymást. Nyan, ne engedje, hogy sokáig fent le­gyen.
– Igen, asszonyom!
– Viszlát! – köszönt el Sam, majd megsimogatta a kislány arcát és elhagyta a labort.
*  * *
Sam, mikor hazaért, szokás szerint, a kertben találta a gyerekeit a kutyával. A két kisfiú egy gyors ölelés erejéig az anyjukhoz szaladt, és már folytatták is a kergetőzést a kis szőrmókkal. A nő somolyogva csóválta a fejét, miközben a hátsó teraszon át bement a házba. Jack a nappaliban lapozgatott egy National Geographic-ot, és fél szemmel a kertet figyelte.
– Szia, szívem! – tette le az újságot a férfi és felállt, hogy megcsókolja a feleségét. – Mi­lyen napod volt?
– Szia! A szokásos. – viszonozta Sam az üdvözlést. – Viszont van egy jó hírem. Carolyn tájékoztatott mielőtt hazajöttem, hogy minden rendben Kaina-val. Remélem nem bánod, de meghívtam őt hétvégére.
– Ez tényleg jó hír, és természetesen semmi kifogásom ellene. Elmondtad neki, hogy mit gondoltunk vele kapcsolatban?
– Nem, azt hiszem, először a fiúkkal kellene beszélnünk erről.
– Vacsora után? – nézett kérdőn a feleségére Jack.
– Rendben. Átöltözöm, aztán összeütök valamit gyorsan.
Vacsora után Sam összepakolt a konyhában, addig Jack és a gyerekek megetették és be­zárták a kiskutyát. Mivel az ikrek csak annyit tudtak a szüleik munkájáról, hogy mindket­ten a Légierő tisztjei, a mamájuk tudós és egy katonai bázis vezetője, a papájuk pedig a Pentagonban dolgozik, azonban természetesen nem tudtak a Csillagkapuról, így Sam és Jack abban maradtak, hogy egy barátjuk lányaként beszélnek Kaina-ról a gyerekeiknek. 
– Fiúk, szeretnénk veletek megbeszélni egy nagyon fontos dolgot. Üljetek le, kérlek. – mondta Jack a gyerekeknek, mikor visszatértek a házba.
A két gyerek kíváncsi arccal ült le egymás mellé a kanapéra, szüleik pedig elhelyezked­tek velük szemben egy-egy fotelben.
– Arról van szó, hogy egy kedves ismerősünk a közelmúltban meghalt. – kezdte Sam. – Van egy lánya, aki most egyedül maradt, mert a papáját is elveszítette évekkel ezelőtt. Édesapátokkal arra gondoltunk, hogy ideköltözne hozzánk, és velünk élne ezentúl.
– Mintha a testvérünk lenne? – kérdezte Jacob.
– Mondhatjuk, igen. – bólintott Jack.
– Hány éves és hogy hívják? – tette fel a következő kérdést James.
– 11 és a neve Kaina. – válaszolta Sam a kisfiúnak.
– Furcsa neve van. – jegyezte meg Jacob.
Sam egy pillanatra a férjére nézett. Hirtelen nem tudta, mit válaszolhatnának, hisz az igazat nem mondhatták el a gyerekeknek.
– Egy másik országban éltek. – felelte Jack.
– Hol van most? – kérdezte Jacob.
– Jelenleg a Parancsnokságon. Holnap reggel elmegyek érte, és velünk tölti a hétvégét. – válaszolta Sam.
– Valamit még tudnotok kell róla. Mivel ő nem itt nőtt fel az Államokban, gyakorlatilag semmit sem tud a kultúránkról, a szokásainkról. Lesznek dolgok, amik nektek természe­tesek, de neki nem, ezért szeretnénk, ha segítenétek neki. – folytatta Jack. – Azon kívül, szeretném kérni, hogy ne faggassátok az eddigi életéről, hogy honnan jött. Nem tenne most jót neki. – tette hozzá a férfi, a feleségére pillantva, aki egy apró biccentéssel je­lezte, hogy értette, mit akart a férje burkoltan közölni.
– Rendben. Kíváncsi vagyok rá. – mondta Jacob.
– Igen, én is. Tehát lesz egy nővérünk. – tette hozzá James.
– Tulajdonképpen, igen. – mosolygott Sam. – Most viszont vár a fürdőszoba és az ágy benneteket. 
Miután a gyerekek lefeküdtek, Sam felhívta Cassandrát, és beszámolt neki a szándékaik­ról Kaina-val kapcsolatban. A fiatal nő nem lepődött meg a döntésük hallatán, ahogy fo­galmazott, tulajdonképpen számított rá.
– Szeretnélek megkérni, hogy vigyázzatok addig a fiúkra, míg elmegyünk Jack-kel Kaina-ért a Parancsnokságra. Aztán, ha ráértek és van kedvetek, itt maradhatnátok ebédre, hogy titeket is megismerjen. – tette hozzá Sam a terveik ecsetelése után.
– Persze, jól hangzik. Esetleg, ha gondolod beszélhetnék is vele. Elmondhatnám neki, hogy nekem milyen volt, mikor idehoztatok.
– Jó ötlet, Cass, biztosan könnyebb lenne neki.
– OK. Mikor menjünk?
– Fél 9 körül.
– Ott leszünk.
– Köszönöm, Cass. Jó éjt.
– Jó éjt.
Miután a két nő elbúcsúzott Sam elmondta Jack-nek, amit a nevelt lányukkal megbeszélt, majd ők is ágyba bújtak.
*  * *
Másnap reggel Sam és Jack a szobájában, az ágy szélén üldögélve találta Kainát. A kis­lány, arcán jól tükröződő izgalommal gyűrögette a pólója szélét. Mikor a felnőttek belép­tek zavartan állt fel, és kíváncsi tekintettel nézett a számára egyelőre ismeretlen, ősz hajú férfire.
– Szia, Kaina! – üdvözölte Sam a gyereket, miközben Jack becsukta az ajtót. – Szeretném bemutatni a férjem, Jack O’Neill.
– Szia, örülök, hogy megismerhetlek. – lépett a kislány elé a férfi, és felé nyújtotta a ke­zét.
– Szia. – válaszolt bizonytalanul Kaina, miközben láthatóan nem tudott mit kezdeni az üdvözlési formával.
– Óh, nálunk az a szokás, hogy mikor először találkozunk valakivel, és bemutatkozunk egymásnak, kezet fogunk. – magyarázta Jack.
A kislány ekkor megfogta a férfi kezét, aki óvatosan megszorította, majd enyhén meg­rázta a kicsi gyerekkezet.
Ekkor Sam Kaina mellé lépett, és a vállára tette a kezét.
– Gyere, üljünk le kicsit, szeretnénk veled megbeszélni néhány dolgot.
A kislány biccentett és leült vissza az ágya szélére. Sam mellé ült, Jack pedig odahúzott egy széket és szemben elhelyezkedett velük.
– Emlékszel, hogy azt mondtam minap, megígértem az édesanyádnak, bármi is történjen vele, én vigyázni fogok rád? – mikor a kislány bólintott, Sam folytatta: – Jack és én úgy döntöttünk - persze, csak, ha te is szeretnéd - hogy ezentúl élhetnél velünk. Járhatsz is­kolába, számos új barátod lehet és a családunk tagja lehetnél. – nézett várakozó tekintet­tel a nő a gyerekre.
– Komolyan? Tényleg nem kell visszamennem? – kérdezte Kaina hitetlenkedéssel a tekinte­tében.
– Meg sem fordult a fejemben, hogy visszavigyünk, és igen, komolyan gondoltuk. Megígé­rem neked, hogy ugyanúgy szeretünk és gondoskodunk rólad, mint a saját gyerekeink­ről. – válaszolta Sam.
– Hány gyereketek van?
– Két kisfiunk van, Jacob és James, akik ikrek. – felelte Jack.
– Mit jelent az, hogy ikrek?
– Azok a testvérek, akik egyszerre születtek, egy várandósságból. – magyarázta Sam, majd hozzá tette: – Nálatok ilyen nem fordult elő sosem? 
– Nem, sosem találkoztam még ilyennel. – ingatta a fejét a kislány.
– Nos, itt a Földön ez megesik időnként.
– Szóval nem csak új szülőket, de két testvért is kapok? – mozgatta a tekintetét Kaina a felnőttek között izgatottan.
– Igen, és már ők is nagyon várják, hogy megismerjenek. – válaszolta Sam. – Ezzel el is érkeztünk ahhoz, amit meg akartunk veled beszélni. Először is, és ez a legfontosabb, a Földön csak nagyon kevés ember tud a Csillagkapu létezéséről. Tudom, hogy nálatok a kapu létezése nyilvános, de itt nem így van. Éppen ezért soha senkinek nem beszélhetsz róla, vagy arról, hogy nem a Földön születtél. Már folyamatban van egy fedő történet kitalálása, hogy hol éltél eddig, és hogyan kerültél hozzánk. Fogsz kapni egy új születési anyakönyvi kivonatot, amiben természetesen az édesanyád és édesapád neve fog szere­pelni a szüleidnél, de a születési helyed és időd nem a valós lesz. Rendben?
– Igen. – bólintott a kislány.
– OK. A másik dolog, hogy iskolába kell majd járnod. A tanítási év nem régen kezdődött el, viszont te teljesen más dolgokat tanultál eddig, mint a földi gyerekek. Jack és én is sok mindent meg tudnánk neked tanítani, ahogy Dr. Jackson is, de úgy gondoltuk az lenne a legjobb, ha egy rendes tanár foglalkozna veled. Beszélni fogunk hétfőn a nevelt lányunk régi tanárnőjével, hogy elvállalja-e a tanításod, hogy valamennyire felzárkózz a korosztályodbeli gyerekekhez, és a következő tanévben rendesen iskolába járhass.
– Nevelt lányotok? – vonta fel a szemöldökét Kaina.
– Igen, Cassandra körülbelül ilyen idős volt, mint te most, mikor őt is egy másik bolygó­ról hoztuk el, mert egy Goa’uld kiirtotta a népét, így ő elveszítette a teljes családját. A Bázis akkori főorvosa fogadta örökbe, aki sajnos néhány évvel később meghalt, az után Cassie velünk élt. Most már felnőtt, férjnél van és az első gyermeküket várják. Meg fogod kedvelni, és sokat tud neked segíteni, hogy könnyebb legyen a beilleszkedés.
– Szóval ő tud a Csillagkapuról. – nézett kérdőn Samre a kislány.
– Igen, és a férje is. Mindketten itt dolgoznak a Parancsnokságon. Viszont a gyerekeink nem tudnak róla, tehát előttük sem beszélhetsz a kapuról
A kislány sóhaját hallva és bizonytalan tekintetét látva Jack előrehajolt, és megfogta a kezét.
– Nézd, tudjuk, hogy ez nagyon zavaros most neked, de minden rendben lesz. Nem mon­dom, hogy könnyű lesz, hisz sok újdonság vár rád, számos ismeretlen dolog. Azonban tőlünk minden segítséget és támogatást megkapsz. OK?
– OK. – jelent meg egy félmosoly a kislány szája sarkában.
– Jól van. – simított végig a gyerek karján Sam. – Hoztunk neked néhány ruhát, ezek Cas­sandráé voltak gyerekkorában. Gyere, nézzük meg, melyik jó rád.
Majd’ fél órával később került elő Sam és Kaina ismét a fürdőszobából. A kislány egy farmerszoknyát és egy világos alapon absztrakt mintás topot választott, egy rövid kis kabátkával, és egy takaros kék balerina cipőcskével. Az összképet a Sam által készített frizura tette tökéletessé.
– Csodásan nézel ki. – bólintott elismerően Jack. – Senki emberfia meg nem mondaná, hogy nem földi gyerek vagy.
– Nagyon szépek ezek a ruhák, alig tudtam választani. Nálunk csak egyszerű ruhák van­nak, semmilyen minta nincs rajtuk.
– Ó, majd holnap, mikor elmegyünk neked vásárolni, látni fogod, hogy mennyi féle fa­zonú és színű ruha közül választhatsz. Órákat el lehet tölteni vásárlással.
– Viszont abból mi a fiúkkal jobb lesz, ha kimaradunk. – csóválta viccelődve a fejét Jack.
– Ah, igen, az ilyen női dolgokban jobb is, ha nem vesztek részt. – nevetett Sam. – Most viszont menjünk, a többiek már várnak ránk.
A kislány már a parkolóban is alig győzte ide-oda kapkodni a fejét a sok ismeretlen jármű láttán, azonban ahogy haladtak a városban a gyerek félelemmel vegyes csodálko­zással szemlélte a számára teljesen szokatlan környezetet. Mire hazaértek Kaina úgy érezte zsong a feje a rengeteg új élménytől és információtól.
Az autóból kiszállva a kert felé vették az irányt, onnan hallották Jacob és James neveté­sét. Patrick és az ikrek a kiskutyával játszottak, míg Cassandra egy székben teát kortyol­gatva figyelte őket, ahogy a kutyussal hancúroztak.
– Üdv, fiatalok, látom, jól szórakoztok. – üdvözölte Jack a kis csapatot mosolyogva.
– Ó, de még mennyire! – nevetett Cassandra, miközben felállt a székből, majd hozzátette: – Bár, ha elfogadtok egy tanácsot, gyorsan körbekerítitek a rózsakertet, mert mire Winney megtanulja, hogy szúr, addig nem lesz, mit védeni.
– Winney? – kérdezte Jack.
– Na, nem, megígértétek, hogy a rózsáim túl fogják élni a kutyatartást! – kiáltott fel félig-meddig tettetett felháborodással Sam, aki Kaina vállát átölelve állt meg a terasz sarkánál.
– Igen, ez lett a neve. Összehoztuk a Winnetou-t és a Halley-t, és így mindenki boldog. – válaszolta Patrick.
– Nem lesz semmi bajuk a rózsáknak, mami, megígérjük. – fogadkozott Jacob, bár figyel­mét inkább az anyja mellett álló kislány kötötte már le.
– Úgy legyen! – nyugtázta Sam, majd kissé előrébb tolta Kainát, hogy be tudja mutatni a családnak. – Kaina, ők Jacob és James, a gyerekeink, ők pedig Cassandra a nevelt lányunk és a férje Patrick.
– Üdv! – mosolygott bizonytalanul a kislány, majd kikerekedett szemekkel nézett az ik­rekre. – Ti teljesen egyformák vagytok! Hogyan foglak tudni megkülönböztetni bennete­ket?
– Ó, ne aggódj, néhány nap és meg fogod ismerni őket, és akkor tudni fogod, hogy mikor melyikük van jelen. – mosolygott rá Jack.
– Remélem. – vonta meg a vállát Kaina, bár nemigen érezte magát meggyőzve, majd a kutyát figyelte érdeklődve.
– Ó, ő pedig - ahogy a fiaim találóan elnevezték - Winney, a családunk szintén újdonsült tagja. – mutatta be a kis jószágot is Jack.
– Kutya. – segítette ki a kislányt Cassie, akinek azonnal nyilvánvaló volt, hogy a gyerek most lát először ilyen állatot.
– Kutya… és… nem bánt? – szemlélte még mindig enyhe bizalmatlansággal, de növekvő kíváncsisággal a csetlő-botló kis állatot Kaina.
– Sosem láttál még kutyát? – szaladtak fel Jacob szemöldökei a csodálkozástól.
– Jacob! – nézett jelentőségteljesen az anyja a kisfiúra.
– Bocsánat, nem akartalak megbántani. – nézett bűnbánóan Jake a kislányra.
– Jack szerint minden gyereknek kell, hogy legyen kutyája. – mosolygott Cass az ősz hajú férfire szeretettel.
– Ez így is van! – bólintott vicces komolysággal Jack.
– Gyere, játszunk, meglátod, nagyon mókás. – nyújtotta James a kezét Kaina felé, aki moso­lyogva megfogta a kisfiú kezét, és néhány perc múlva a három gyerek önfeledten kacagva hempergőzött a kis állattal a pázsiton.
A felnőttek mosolyogva nézték őket egy ideig, majd Cassandra és Sam elvonultak ebédet készíteni, Jack és Patrick pedig a gyerekekkel játszott.
Ebéd után Patrick magára vállalta a pakolást, Cass pedig kávét főzött a többieknek, addig Sam, Jack és az ikrek körbevezették a kislányt a házban, és megmutatták neki az új lak­helyét is.
– Holnap elmegyünk vásárolni, veszünk másik ágyat, ágyneműket, íróasztalt, szőnyeget, ruhákat meg minden egyebet, amire szükséged lesz. – karolta át a kislány vállát Sam.
– Át is festhetjük más színűre a szoba falát, ha ez nem tetszik. – mutatott a halvány vaj­színű falra Jack.
– Nem szükséges, köszönöm, kellemes színe van. – válaszolta Kaina, majd sóhajtva leeresz­kedett az ágy szélére.
Sam letérdelt elé, és kezeit a kislány térdére helyezve kereste a tekintetét.
– Minden rendben?
– Igen, csak… – a gyerek nem fejezte be a mondatot, de a nő értette így is, mit akart mon­dani.
– Furcsa, idegen, és rémisztő kicsit. – nézett szeretettel a kislányra Sam.
– Igen.
Sam Kaina mellé ült az ágyra, bal karjával átölelte a vállát, és a jobb kezével megfogta a gyerek kezét. Jack érezte, hogy jobb lesz most őket magukra hagyni, így kiterelte a fiait a szobából.
– Tudom, hogy nagyon nehéz neked most. Említettem, hogy ilyesmi idős voltam, mint te, mikor a mamám meghalt. Néhány hónappal később másik városba költöztünk, és emlék­szem milyen szörnyű volt ott hagyni a barátaimat, de főként az otthonomat, a házat, ahol minden az édesanyámra emlékeztetett. Úgy éreztem, hogy az életem fenekestől felfor­dult, sosem lesz olyan, mint régen volt, és, hogy sosem leszek olyan boldog, mint koráb­ban. Annak ellenére, hogy az életem valóban teljesen más lett, mint korábban volt, sok új barátot szereztem és számos új élménnyel lettem gazdagabb. Persze ez nem megy egyik napról a másikra, de - ahogy már mondtuk korábban is - Jack és én mindenben támo­gatni fogunk.
A kislány Sam vállára hajtotta a fejét, miközben az beszélt, és érezte, hogy a nő őszintén gondolta, amit mondott és kicsi szívét a fájdalom mellett átjárta a bizalom és a szeretet.
– Ha szeretnél beszélgetni, én is itt vagyok. – szólt halkan Cassandra, aki könnyektől elho­mályosuló tekintettel eddig az ajtóból figyelte Samet és Kaina-t, és elindult az ágy felé. – Elmondta Sam, én hogyan kerültem ide? – kérdezte, miközben leült a kislány má­sik oldalára.
Kaina nem emelte fel a fejét Sam válláról, úgy biccentett, és tekintete a fiatal nő arcát fürkészte.
– Mikor Sam és a többiek megtaláltak, rettentően féltem. Mindenki, akit ismertem meg­halt, csupa idegen ember vett körül, és orvosi vizsgálatokat végeztek rajtam. Nem értet­tem, mi folyik körülöttem, nem értettem, miért kellett meghalnia mindenkinek, akit sze­rettem. Sokáig nem is beszéltem, és Sam-et egy másodpercre sem engedtem el magam mellől. Rettegtem, hogy, ha elmegy, őt sem látom többé. Féltem elaludni, mert attól tar­tottam, hogy mikor felébredek, ismét egyedül leszek a szülőbolygómon. Sam viszont mindig velem volt, még akkor is, amikor az életem veszélyben volt, és a sajátját kockáz­tatva maradt mellettem. Később pedig, mikor Janet, a nevelőanyám örökbefogadott, amikor csak tudott meglátogatott, majd, mikor anya meghalt, egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy vele fogok élni. Azt akarom ezzel mondani, hogy annak ellenére, hogy az életed most kaotikusnak tűnik, csodálatos dolgok várnak itt rád. Sam és Jack a két leg­szeretetreméltóbb ember, akiket valaha ismertem, akik mindig melletted fognak állni, bármi is történjék.
Sam könnyben úszó szemekkel hallgatta Cassandra szavait, Kaina feje felett ránézett és ajkai köszönömöt formáltak. Még így üldögéltek egy darabig, majd csatlakoztak a többi­ekhez és a délutánt mókázással, kacagással töltötte a család.
*  * *
Másnap a reggeli után Jack, Sam és a három gyerek felkerekedtek, és egy lakberendezési áruházba vették az irányt. Mire kiválasztották Kaina új ágyát, íróasztalát, egy komódot, éjjeliszekrénykét, szőnyeget és még jó néhány egyebet a kislány szobájába, a két kisfiú kellőképpen elcsigázottá vált. Jó ötletnek tűnt, hogy két autóval indultak útnak, mert a felnőttek jobbnak látták, ha ebéd után Jack az ikrekkel hazatér, míg Sam és Kaina még elmegy a bevásárló központba, hogy ruhaneműket, cipőket és a többi szükséges dolgot megvegyék a kislánynak.
Egy kellemes kis olasz étteremben ebédeltek, majd elváltak útjaik. Jack hazament a fiai­val, akiket nem kellett noszogatni, hogy pihenjenek kicsit le. A férfi felhívta Patrick-et és megkérte, hogy menjen át hozzájuk segíteni, kipakolni a garázsba a feleslegessé vált régi bútorokat, hogy mire a szállító megérkezik az újakkal, be tudják rendezni a szobát Kaina-nak.
Sam pedig a kislánnyal elindult egy igazi csajos vásárlásra. A bevásárlóközpontban a lánykának szó szerint tátva maradt a szája a rengeteg üzletet látva. A nő a gyerekruhá­zati részlegre terelte Kaina-t, ahol már a kirakatokban felsorakoztatott számtalan szebb­nél szebb, csinosabbnál csinosabb ruhák és kiegészítők láttán elámult a kislány.
– Képtelen leszek választani. Soha életemben nem láttam még ilyen gyönyörű ruhákat. – sóhajtott a gyerek, mikor beléptek az első üzletbe.
– Üdvözlöm Önöket! – lépett hozzájuk egy mosolygós, negyven körüli eladónő. – Van valami elképzelésük, hogy mit szeretnének?
– Tulajdonképpen mindent. Fehérnemű, topok, blúzok, pulcsik, nadrágok, kabátkák, nem is tudom, hol kezdjük. – nézett kissé tétován a nőre Sam.
– Megmutatom, mit hol találnak, és megnézzük, hogy hányas méret kell a kislányának, asszonyom. Kérem, kövessenek, a lányka ruhák az üzlet bal szélén találhatóak.
– Azt hiszi, hogy a lányod vagyok. – suttogta Kaina.
Sam leguggolt a gyerek elé, és két kezét megfogva, őszinte érdeklődéssel nézett a sze­meibe.
– Zavar ez téged?
– Nem, egyáltalán nem, csak azt hittem, téged igen.
– Miért zavarna?
– Hát végül is… – Kaina nem fejezte be a mondatot, de Sam tudta, mire gondol a gyerek.
– Nézd, szeretnék az anyukád lenni, mert ugyanúgy szeretlek, mint az ikreket. Ne érts félre, nem kívánom az édesanyád helyét betölteni a szívedben, és nem várom el, hogy ugyanúgy tekints rám, mint őrá, viszont, ha te elérkezettnek látod az időt és nem a ke­resztnevemen akarsz szólítani, boldog leszek.
A kislány bólintott, és a nő nyakába borult, ő pedig átölelte a kislány karcsú hátát. Egyi­kőjük sem vette észre, hogy az eladónő néhány lépés távolságból, megilletődött tekintet­tel, mosolyogva figyeli őket.
– Bocsánat, csak volt egy kis megbeszélni valónk. – mondta Sam az eladónak, mikor mellé értek.
– Nem kell szabadkoznia, asszonyom. Mindig csodálatos látni, mikor anya és lánya kö­zött ilyen szoros kötelék van. Látszik, hogy nagyon szeretik egymást a kislányával.
Sam és a kislány egymásra mosolyogtak, majd folytatták útjukat a végeláthatatlan so­rokban hullámzó ruhaállványok közé.
Már több órája válogattak, számtalan ruhaneműt halmoztak fel a próbafülke előtti kis pamlagra, mellé pedig jó néhány doboz cipőcskét, mikor Kaina az egyik sor végéről, az eladóval beszélgető Sam felé száguldott, karján egy világoskék ruhácskával.
– Mami, nézd ez valami álomszép. Felpróbálhatom ezt is? – állt meg izgatottságtól csil­logó tekintettel a két nő előtt a kislány, és maga előtt feltartotta a ruhát.
Sam kikerekedő szemekkel nézett a gyerekre, és érezte, hogy szemei könnyekkel telnek meg. Lenyelte a torkát szorító gombócot, és úgy válaszolt Kaina-nak:
– Persze, édesem, mondtam, amelyiket csak szeretnéd.
– Segítesz, ennek a hátán van egy… – a kicsi hirtelen elhallgatott, és inkább megfordí­totta a ruhát, hogy Sam lássa, mire gondol.
– Igen, segítek felhúzni a cipzárt. – bólintott mosolyogva Sam.
– Azután ehetnénk valamit? Egész megéheztem a vásárlásban. – kérdezte Kaina, miköz­ben kézen fogta Samet és együtt elindultak a próbafülke felé.
– Persze. Ezek szerint úgy gondolod, itt végeztünk? – kacsintott tréfálkozva a nő a gye­rekre.
– Azt hiszem, igen. Jó nagy kupac ruha meg cipő van már itt.
– Rendben. – nevetett Sam.
– Amíg felpróbálják a ruhát, én ezeket a pénztárhoz viszem. – javasolta az eladónő a ruha­neműkre mutatva.
Sam bólintott, majd belépett a kislány után a próbafülkébe. Miután a lányka belebújt a ruhába, és Sam felhúzta a hátán a cipzárt, a nő hátralépett és ámulattal nézett a gye­rekre. A kislány vékony alakjára szépen rásimult a ruha vállpántos felső része, a csípőtől bővülő, éppen térd felett végződő szoknyarész pedig kiemelte takaros kis csípőjét. 
– Istenem, Kaina, ez fantasztikus.
– Ez a cipő, amit tegnap adtál nekem, tökéletes hozzá. Egyforma a színük. – lépett bele a kis balerinába a gyerek, majd megpördült a tengelye körül.
– Csodálatos!
– Mit gondolsz, mehetek ebben haza?
– Persze, mindjárt szólok az eladónak, hogy ez rajtad marad, amiben jöttél, azt meg eltes­szük. A pénztárnál az eladónő, egy másik segítségével, szétválogatta a ruhaneműket, külön csomagolták, amiket Sam a fiúknak vásárolt, és eltették azt is, ami Kaina-n volt az érkezésükkor. Miután fizetett, Sam úgy döntött először leviszik az autójába a rengeteg csomagot, utána esznek, majd még egyszer belevetik magukat az üzletek forgatagába.
Már a könnyű uzsonna utolsó falatjainál tartottak, mikor Sam nem tudta szó nélkül hagyni, hogy a kislány hirtelen nagyon csendessé vált.
– Mi a baj, Kaina? – fogta meg a gyerek kezét az asztalon átnyúlva a nő.
– Semmi. – jött a túlságosan is gyors válasz.
– Nem úgy tűnik… De ha nem akarsz róla beszélni, nem muszáj.
– Tényleg semmi gond, csak elgondolkoztam. – a nő kíváncsian felvont szemöldökét látva a kislány beharapta a szája szélét, láthatóan zavarban volt, hogyan fogalmazza meg, mi foglalkoztatja, végül akadozva belekezdett: – Csak arra gondoltam, hogy korábban az üzletben, mikor mamának szólítottalak… szóval… az olyan volt, mintha mindig is te lettél volna az anyukám, és olyan… furcsa érzés most.
– Édesanyád miatt. – mondta Sam, és hirtelen megértette, mire is gondol a kislány.
– Igen. Mintha… nem is tudom… – hallgatott el a gyerek a fejét ingatva, és lesütötte a sze­meit.
– Nem tisztelnéd eléggé az emlékét. – inkább kijelentés volt ez Sam részéről, mint kér­dés.
– Olyasmi. – sóhajtott Kaina.
– Elmondok neked valamit, ami bár nem teljesen ilyen, de hasonló. Jack, évekkel azelőtt, hogy mi megismertük egymást, már nős volt egyszer, és volt egy fiuk, Charlie. A kisfiú sajnos meghalt, Jack és a felesége pedig elváltak. Mikor Jacob és James megszülettek, Jack-et sosem láttam még olyan boldognak. Azonban egy idő után észrevettem, hogy va­lami nincs rendben, Jack nagyon magába zárkózott, szinte alig szólalt meg. Eleinte nem akartam faggatni, de néhány nap után kezdett zavarni a dolog. Mikor rákérdeztem, elő­ször nem mondott semmit, aztán nagy nehezen elárulta, hogy úgy érzi, azzal, hogy az ikreket ilyen rajongással szereti, elárulta Charlie emlékét. Beletelt kis időbe, mire be­látta, hogy az elhunyt fiának mindig is ott lesz a helye a szívében, és azzal, hogy James-t és Jacob-ot ugyanúgy szereti, ahogyan őt szerette, nem lesz hűtlen Charlie emlékéhez. Hidd el, azzal, hogy úgy érzed, Jack-et és engem is tudnál szüleidként szeretni, nem taga­dod meg az édesanyádat és az édesapádat, hisz a szívedben ők tovább élnek, és mindig emlékezni fogsz rájuk.
– Úgy érzem, mintha mindig veletek éltem volna. Mindenki olyan kedvesen fogadott teg­nap, és olyan jó volt James-szel és Jacob-bal játszani. Ma pedig, miközben vásároltunk, és mindenhol azt hitték a lányotok vagyok… nagyon jó érzés volt. Főként, hogy sehol nem mondtátok el, hogy nem úgy vagyok a gyereketek, mint az ikrek.
– Mert ugyanúgy tekintünk rád, mint rájuk. Szeretünk, és azt akarjuk, hogy érezd, hoz­zánk tartozol.
A kislány bólintott, majd befejezte az evést, de mielőtt elhagyták volna az éttermet Sam-hez fordult és ráemelte hatalmas szemeit:
– Gondolod, hogy Jack-nek lenne kiforgása, ha papának szólítanám?
– Biztos vagyok benne, hogy nagyon örülne neki. – válaszolta őszintén Sam.
– No, és a fiúk? Nem lesznek féltékenyek? Hiszen…
Sam nem hagyta, hogy a kislány befejezze a mondatot.
– Kizártnak tartom, hogy problémát csinálnának ebből. Elmagyaráztuk nekik a helyzetet, és izgatottan várták, hogy megismerjenek. Sőt, James kijelentette, hogy ezzel, hogy a családunk tagja vagy, kaptak egy új testvért. Hidd el, ők mindig a nővérükként fognak téged szeretni.
A gyerek láthatóan megkönnyebbült, így a délután hátralevő részében ismét vidáman, mosolyogva vásárolták meg a szükséges piperecikkeket.
Amikor kora este Sam és Kaina elcsigázottan hazaértek kellemes meglepetés fogadta őket. A lakberendezési üzlet szállítója a délután folyamán megérkezett a vásárolt búto­rokkal, Patrick és Jack pedig - Cassandra útmutatásai alapján - ízlésesen berendezték a kislány szobáját. Időközben Daniel és Vala is eljöttek a lányaikkal, és a két nő finom va­csorát készített. Mikor Sam és a kislány beléptek a házba, mindenki szája tátva maradt. Miután Sam Valát és a lányokat is bemutatta Kaina-nak, mindannyian egybehangzóan állították, hogy Kaina elmondhatatlanul csinos az új ruhácskájában. A lányka kissé elpi­rulva nézett Sam-re, aki mosolyogva simított végig a haján.
– Tudtam, hogy nem leszek egyedül ezzel a véleményemmel.
– Óh, igen, nekem van a legszebb kislányom az egész univerzumban. – tette hozzá Jack, miközben hozzájuk lépett, megcsókolta a feleségét, és puszit nyomott Kaina homlokára.
– Igen, nekünk van a leggyönyörűbb nővérünk. – lépett hozzájuk James.
– Egyet értek. – helyeselt Jacob.
– Nos, ha ekkora egyetértés van, menjetek, segítsetek behordani a papának és Kaina-nak a csomagokat az autóból. – javasolta Sam
– Jól szórakoztatok? – kérdezte Vala Sam-től.
– A csomagok mennyiségéből ítélve talán túlságosan is. – forgatta a szemét Jack, aki épp belépett a házba, jó néhány cipős dobozt egyensúlyozva.
– Haragszol, hogy ennyi mindent vásároltunk, papa? – hallatszott a férfi mögül Kaina feszült hangja.
Jack a feleségére nézett és Sam látta a tekintetében a meghatottságot és meglepettséget. A nő halványan elmosolyodott, de nem szólt semmit. Jack próbálva leplezni elfogódott­ságát, visszafordult a mögötte álló kislány felé.
– Dehogyis, hisz megbeszéltük tegnap, hogy mindent megveszünk ma, amire szükséged van.
– Ne aggódj, Kaina, idővel hozzászoksz Jack - mondjuk úgy - egyedi stílusához. – tréfálko­zott Daniel.
– Vicces, Danny fiú, mint mindig. – csóválta a fejét Jack, majd a barátja lányaihoz fordult: – Claire, Katherine elkelne még a segítség.
A két kislány erre kiszaladt a házból Sam autójához és az öt gyerek segítségével Jack és Daniel rövid idő alatt mindent behordott Kaina szobájában. A kislány előhalászott a ku­pacból néhány táskát, és az ikrek felé nyújtotta azokat.
– Ezeket nektek vette a mama.
– Szuper! Köszönjük, mami. – fordult a két kisfiú a szobába éppen belépő anyjuk felé.
– Szívesen. – mosolygott rájuk az anyjuk. – Gyertek vacsorázni.
– Rendben, mama. – válaszolta a három O’Neill gyerek egyszerre.
– Kaina, miért szólítod mamának és papának Samet és Jack-et, mikor ők nem is a szü­leid? – kérdezte Claire, mielőtt megmozdulhattak volna.
– Hogy mondhatsz ilyen butaságot? – kiáltott felháborodottan James. – Kaina most már a testvérünk, tehát a papa és a mama az ő szülei is.
– Úgy van! Te sem Vala-nak és Daniel-nek szólítod az anyukádat és az apukádat, ugye? – tette hozzá indulatosan Jacob.
– Akartál valamit mondani, Claire, igaz? – kérdezte az ajtófélfának támaszkodó apja.
– Bocsánatot kérek! – motyogta szemlesütve a kislány.
A félreértés tisztázása után kellemes, jó hangulatban telt a vacsora, majd később, míg a felnőttek a hátsó teraszon beszélgettek, a gyerekek a kertben játszottak a kutyussal. Este az O’Neill család mind az öt tagja fáradtan, ugyanakkor boldogan tért nyugovóra.
*  * *
Másnap reggel Sam a kávéját kortyolgatta a kanapén Jack-hez bújva, aki az újságot la­pozgatta, mikor meztelen gyerektalpak neszére lettek figyelmesek. Sam a hang felé for­dította a fejét, és mosolyogva figyelte a kócosan, álmos szemekkel botorkáló Kaina-t. Letette a bögréjét az asztalra, odalépett a gyerekhez, a karjaiba zárta, és egy jó reggelt puszit nyomott a fejecskéjére.
– Jó reggelt, Kaina! Jól aludtál?
– Jó reggelt, mami! Remekül. – válaszolta a kislány a szemeit dörgölve, ásítozva.
– Jó reggelt, kiscsibe! – üdvözölte Jack is a kislányt. – Nagyon korán keltél.
– Mosdóba kellett mennem, aztán nem tudtam visszaaludni.
Sam a kanapéhoz terelgette a gyereket, Jack pedig a karját nyújtotta felé. A kislány leült, majd maga alá húzott lábakkal a férfi vállára hajtotta a fejét.
Pár perc múlva Sam gőzölgő kakaóval tért vissza, és az álmosan pislogó kislány kezébe adta a bögrét.
– Kakaó, ugye? – nézett a bögrére a gyerek.
– Igen. – válaszolta mosolyogva Sam, felidézve az előző nap reggelét, mikor a kislány először gyanúsan tekintett a számára addig ismeretlen folyadékra, később azonban élve­zettel kortyolgatta azt. 
– Köszönöm. – kortyolt bele a lányka óvatosan az italba. – Ez valami hihetetlenül finom.
– Szívesen. – válaszolta a nő, majd leült a kislány másik oldalára és tovább iszogatta a kávéját.
– Mikor kell indulnunk? – kérdezte néhány perc után Kaina.
– Hová? – vonta fel a szemöldökét Jack.
– Vissza a Parancsnokságra. – válaszolta a gyerek.
– Nem kell visszajönnöd velem. – mondta Sam.
– Óh, én azt hittem, csak hétvégére maradhatok. Nem úgy volt?
– Nos, eredetileg, igen, de akkor még nem tudtuk, hogy jól érzed-e magad nálunk és szeret­nél-e itt élni velünk. Itthon maradsz Jack-kel, én pedig megpróbálok ebéd után hazajönni, délután pedig elmegyünk az iskolába és beszélünk Mrs. Strumle-lal. Ő volt Cassandra régi tanárnője, akiről beszéltem neked tegnap.
– James és Jacob nem lesznek itthon? – kérdezte a kislány.
– Nem, nekik óvodába kell menniük. Ez hasonló, mint az iskola, annyi különbséggel, hogy nagyrészt csak játszanak a gyerekek, de vannak az iskolai órákhoz hasonló foglalkozások is. Mivel az ikrek is iskolába fognak már jövőre járni, ezek a foglalkozások nagyon fonto­sak. – válaszolta Sam.
– Reggeli után elvisszük a fiúkat az óvodába, aztán elmehetünk a városba szétnézni, majd megebédelünk valahol, és amire Sam hazajön, addigra mi is itthon leszünk. – tette hozzá Jack.
– Rendben. – bólintott a kislány, miközben letette a közben kiürült bögrét a kezéből.
– Jól van. – Sam felállt és felvette a kislány bögréjét, majd a sajátjával együtt a mosogató­gépbe tette. – Felébresztem a fiúkat.
– Mi pedig készítünk reggelit. – válaszolta Jack. – Van kedved segíteni, Kaina? Megismer­tetlek a híres O’Neill féle omlett titkaival.
Alig egy óra múlva egyszerre indultak otthonról; Sam a Parancsnokságra, Jack pedig a gyerekekkel az óvoda felé vette az irányt. 11 óra körül Sam jó hírrel hívta a férjét, misze­rint az Elnök engedélyezte, hogy örökbe fogadják Kaina-t, Davis őrnagy pedig már dol­gozik a fedő sztorin és Kaina új személyazonossági iratain. Arról is tájékoztatta a férfit, hogy délután fél kettő körül otthon lesz és kérte Jack-et, hogy addig beszéljen meg egy időpontot Mrs. Strumble-lal.
Mikor Sam hazaért már az ajtóban hallotta Kaina jóízű kacagását. A nappaliba belépve látta, hogy Jack és Kaina a kanapén összebújva a Simpson családot nézik. Fejét csóválva lépett hozzájuk, hogy üdvözölje őket, majd ennyit mondott somolyogva:
– Teljesen elrontod ezt a gyereket.
– Hogy’ rontanám el, láthatod, milyen jól szórakozunk. – felelte vigyorogva a férfi.
– Ez nagyon vicces, és a papa szerint Burns Goa’uld.
– Na, ne! – forgatta a fejét Sam, visszaemlékezve a jó néhány évvel ezelőtti eszmecserére erről a témáról.
– De, igen, én egyet értek. Csak gondolj bele, mami.
– Belegondoltam… – vágott mókás fintort a nő, majd inkább témát váltott: – Tudtál be­szélni Mrs. Strumble-lal, Jack?
– Persze. Kb. fél óra múlva vár bennünket az iskolában.
– Remek. Akkor gyorsan átöltözöm, és indulhatunk is.
A tanárnő a tőle megszokott barátságos mosollyal, kedvesen fogadta Kaina-t. Meghall­gatta Sam és Jack kívánságát a kislány oktatásával kapcsolatban, majd javaslatot tett arra vonatkozóan, hogyan lehetne a kislányt felzárkóztatni. Végül a kb. egy órás megbeszélés végén arra a megegyezésre jutottak, hogy az első félévben délelőttönként, mikor a ta­nárnőnek nincsenek órái, Jack elviszi Kaina-t az iskolába, és külön tanítja őt, a második félévtől viszont már a harmadik és negyedik évfolyam óráira is beülhet időnként a kis­lány. A tanárnő úgy vélte, a következő tanévet kezdheti a vele egyidős gyerekekkel. Ab­ban is megegyeztek, hogy a következő hét hétfőjén kezdik a tanulást, addig a szülők be­szerzik a könyveket és a különböző iskolaszereket, amikre a lánykának szüksége lesz.
Mikor elbúcsúztak, Kaina nagyot sóhajtva fordult újdonsült szülei felé:
– Gondoljátok, hogy menni fog? Annyi könyvet felsorolt Mrs. Strumble, hogy a felét sem bírtam megjegyezni.
– Nem lesz zökkenőmentes, és sokat kell tanulnod, de meglátod, a végén ügyesen helyt állsz majd az iskolában. – nyugtatta meg Sam a kislányt. 
– A könyvek miatt meg ne aggódj, én sem jegyeztem meg, de ezért kaptunk róla feljegy­zést, hogy ne felejtsünk el semmit. Holnap majd megvesszük mindet. – tette hozzá Jack.
*  * *
Néhány nappal később Sam megkapta Kaina új iratait, és az örökbefogadásról szóló do­kumentumokat, így a kislány hivatalosan is az ő gyerekük lett.
A következő hét hétfőjén Kaina elkezdte a tanulást, délutánonként és hétvégén pedig Jack és Sam is segített a kislánynak azokban a dolgokban, amiket nem értett. A gyerek szerencsére gyorsan tanult, határtalan érdeklődéssel vetette bele magát a tanulásba és szivacsként szívta magába a tudást. Sam különösen örült neki, mikor a kislány kiemelke­dően teljesített matematikából, de ugyanakkor a történelem is végtelenül lekötötte a gyereket.
A második félévtől, a tervezettnek megfelelően, már napi három-négy órát a többi gye­rekkel együtt járt iskolába, és az év végi vizsgán szenzációs, 94%-os eredményt ért el.
A kislány végtelen izgatottsággal várta az évzáró ünnepélyt, és a bizonyítványosztást. Sosem volt még ilyenben része, és nyugtalanul feszelgett a Sam és Jack közötti székén. Fejét nyújtogatva figyelte, ahogy a tantestületi vagy igazgatói dicséretben részesülő gye­rekek, nevük felolvasása után az igazgatónőhöz sétálnak, átvenni a jutalmukat. Végül az idős, ősz hajú, kedves arcú asszony így szólt:
– Az utolsó jutalmazottunk egy olyan kisgyerek, aki az idén magántanulóként került az iskolánkba, néhány héttel a tanév kezdete után. Nagyon sokat kellett tanulnia, pótolnia ahhoz, hogy a következő tanévtől közöttetek ülhessen az iskolapadban, de ő határtalan szorgalommal és lelkesedéssel vetette magát a tanulásba. Az egész tantestület nevében beszélek, mikor azt mondom, hogy kifogástalan magatartásával, példaértékű szorgalmá­val és kitartásával kiérdemelte az elismerést. Kaina O’Neill, kérlek, fáradj ide. – fejezte be az igazgatónő a beszédet, és tekintete a tömeget pásztázta.
Sam könnyben úszó szemekkel hallgatta az asszony szavait, majd megölelte a kislányát, aki a visszatartott sírástól remegő ajkakkal nézett rá.
– Nagyon büszke vagyok rád! – súgta a nő a kislánynak, az után elengedte a gyereket, hogy az egész iskola tapsától kísérve átvehesse a megérdemelt jutalmat.
Jack a felesége kezéért nyújt, miközben Kaina-t nézték, ahogy szerényen mosolyogva fogott kezet az igazgatónővel. Hosszú, küzdelmes 10 hónap volt mögöttük, és érezték, hogy az elkövetkező években sem lesz mindig egyszerű az életük, de tudták, hogy ezért a boldogságért bármilyen problémával bátran fognak szembe nézni.
VÉGE