Stargate SG1 - Új remények 1.rész
Stargate SG1 - Új remények 1.rész
Chikago-i kertvárosban csöndes volt a nyári este. Cassandra Fraiser, az egykori kis túlélő az egyik családi ház erkélyén álldogált az eget nézve.
- Cassie. Sejtettem, hogy idekint vagy. – mondta Grace. Cassie az után találkozott Grace-l, hogy menesztették a Csillagkapu Parancsnokság kötelekéből. Mivel a régészeti diplomája még megvolt, történelem tanárként helyezkedett el az egyik középiskolában. Grace az iskola orvosa volt. Egyszerű és két a lábbal a Földön járó, de nagyon barátságos lány volt. Mikor Cassie az iskolába került, ő volt az első, aki igyekezett segíteni a beilleszkedését. Semmit sem tudott Cassie katonai múltjáról, minthogy senki más a környezetében. -Én csak.. –kezdte Cassie mondani -Tudom, nézted a csillagokat. – fejezte be Grace szavait Ekkor azonban, egy fénycsóva suhant végig az égen. Cassie szíve szinte elszorult az emlékektől, amit ez a jelenség felidézett. -Nézd Hullócsillag. De szép- szólt Grace. -Nem biztos. – bökte ki Cassie -Ugyan mi lenne más? - kérdezte Grace szórakozottan -Többek között egy zuhanó… –kezdte önkétlenül Cassie - de ekkor megszólalt a sütő csengője Grace bement, hogy kivegye a csirkét, onnan szólt ki Cassienek -Persze. Mindig elfelejtem, hogy mennyire álmodozó lélek vagy. Na, gyere kész a vacsi. Cassie megrázta a fejét és magában elhessegetett minden gyorsan felvillanó teóriát. Lassan másfél év telt el a Csillagkapu program megszűntetése óta, de Cassie még néha megfeledkezett magáról, és néha elszólta magát önkétlenül, de mindig javította azzal, hogy ezt csak egy filmben látta. Ugyan mit mondhatott volna, az igazat, az őt körülvevő emberek minimum örültnek nézték volna. És különben is annak az életet már lezárta, legalábbis igyekezett úgy tenni, mint aki nem csak mondogatja magának ezt, hanem el is hisz, amit sulykol. Csak úgy kellett viselkednie, mint az akadémista korában, azzal a különbséggel, hogy egyszer hazatérhet oda, ahol önmaga lehet. A kórház nem messze volt az iskolától, ahol Grace másodállásban dolgozott, így Cassie hozott némi ebédet neki, ha lyukas órája volt Most sem volt másképp, a sürgősségi ajtaján belépve ugyanaz a kép fogadta, mint átlagosan, egy folyosó közepén egy adminisztrációs pulttal és rohangáló fehér köpenyesekkel. A sürgősségi épületében a pultnál meg is látta Grace-t kórlapokat írni. Ahogy felé haladt a semmiből valaki megragadta a kezét, amikor hátrafordult földbe gyökerezett a lába. Eltartott pár percig, míg tudatosult benne, hogy ki az a férfi. Egykori CSK5-ös csapattársa, Jeremy Sanders feküdt előtte életnagyságban, és akinek elméletben már nem kéne az élők sorában lennie. Legalábbis Cassie úgy hitte. - Fraiser, tényleg te vagy az. Fogy az időnk. Atlantisznak erősítésre van szüksége. A lidércek jönnek. -mondta Jeremy Sanders, - Ez lehetetlen. – hebegte Cassie -Életfunkciók alacsonyak. Alig van magánál - jött oda Grace a hordágyhoz. - Ketes kórterembe vigyék. Mindnyárt jövök. - Jól vagy. Úgy nézel ki mintha szellemet láttál volna. – jelezte Grace - őő tessék? – tért magához Cassie - Mennem kell a beteghez, majd beszélünk. –mondta Grace Cassienek ezer gondolat futott át az agyán. Sanders azon a napon látta utoljára élve, mikor mindent elvesztett. És fél évvel ezelőtt Atlantisszal egyik napról a másikra megszűnt a kapcsolat a várható replikátor támadás előtt egy-két nappal. Pont az idő alatt mikor az egykori Csk1 tagok, Cassie családja, Atlantiszon tartózkodott. Hiába ment el a hajó a bolygójának címére, a város egyszerűen nem volt ott. Ezután útnak indult a Deadelus, hogy Atlantisz nyomát kutassa, de eközben észleltek több pegazusi replikátorhajót még pedig a Föld felé tartani. A Parancsnokságot tudta, hogy az egyetlen, ami működött az Antarktiszi ős fegyver, csakhogy a ZPM-.je csontig lemerült. Azonnal szükség volt újakra, ezért minden csapatot kiküldtek, hogy kutassák át a galaxis össze zegzugát, és visszahívták az összes Földi hajót a Földre, hogy készülhessenek a csatára. Véletlenül, legalábbis úgy tűnt az elején, a CSK5, amelynek Cassie is a tagja volt, fülest kapott, hogy a Lucianoknál van jó pár. Sok mindent loptak össze Galaxis szerte, miért ez az energiaforrás lett volna a kivétel. Az akció merőben egyszerűnek tűnt, CSK5 elfoglalja a Lucian Alkesht, és megszerzi a ZPM-eket. Csakhogy csapda volt, mert Sanders üzletet kötött a Lucianokkal, saját szakállára akart kereskedni a ZPM-ekel elárulta az egységet, és fogságba eset a csapat. Azonban valahogy riadó tört ki és bekapcsolt az önmegsemmisítő, a csapatnak sietnie kellett, de sikerült megszereznie a ZPM-eket és elmenekülniük. Cassie a tűzharcban maga sebesítette meg Sanderst, pár perccel azelőtt, hogy Emily Willson hadnagy és Cassie elhagyták a hajót egy Ha’tach segítségévvel, amiért az egység vezető Emmerson az életét adta, és az űrből látták, hogy az ellenséges hajó darabokra hullik. Mire a Földhöz értek a csata már megkezdődött, de végül sikerült eljuttatni az ős székhez a ZPM-eket, és a csatát megnyerte a szabad Jaffák és a Föld erői. Sokan meghaltak aznap. Aztán teltek a hónapok, Atlantiszról lassan mindenki lemondott, felfüggesztették a keresést, és a bizottság úgy ítélte a Parancsnokság működtetése elég életet követelt már és elég anyagi forrást emésztette fel, úgy döntöttek az Ős szék elég a Föld védelmére. Cassie is próbált tiltakozni, minthogy mások is, de végül kénytelen volt beletörődni, hogy a parancsnokság kapuit örökre bezárták. Cassie a kórházi jelenet után, visszament az iskolába, de nem hagyta nyugodni az egész, végül estefelé visszament a kórházba, idegesen járkált fel-alá a váróteremben, valakivel beszélni kellette erről, aki még élt vagy nem tűnt el a régiek közül. Próbálta is délután elérni, de csak a kórházban sikerült. Emily Willson őrnagy. Emi remek és katona fizikus volt, ugyanakkor nehezen jött ki az emberekkel, makacs és szókimondó, lobbanékony természete miatt. Igazából nehezen engedett bárkit is közel magához, és aki igazán ismerte, azt tudta, miért tette ezt. Még az akadémiára járt, amikor összefutott vele a bázison. Cassie látott benne valamit és meggyőzte Jack-et, hogy kerüljenek egy egységbe, ami miatt később kiderült a lehető legjobb ötlet volt. Cassie kedves és megértő természete addig bogozgatta Emi személyes páncélját, még mély barátság szövődött közöttük, meg hát az átélt küldetések. Emi is leszerelt, de maradt pilóta, csak most utasszállítókat vezetett. Sosem volt íróasztal párti. Sietősen tárcsázta Emy telefonszámát, aki pár csörgés után fel is vette. - Cassie! Hogy vagy? – szólt bele Emy - Most láttam Jeremy Sanderst életnagyságba. – válaszolt Cassie - Cassie, áprilisi tréfának ez túl erős. – korholta Emy - Nem, nem, figyelj rám. Nem álmodtam vagy ilyesmi itt vagyok egy kórházban és most hozták be félig eszméletlen állapotban. A nevemen szólított, és a régi rangomon, és.. - Oké, állj le, ez bármi lehet, hol vagy most? – váltott komoly hangnemre Emy - A Chikagoi városi kórházban. – válaszolt Cassie - Rendben. megyek oda – döntött Emy rögvest Ekkor jött ki a kórteremből Grace és Cassie sietősen lette a telefont, szinte látta lelki szemei előtt, ahogy Emy szidja ezért. - Cassie. Visszajöttél. Minden rendben?- Grace érintette meg a vállát - Igen, én csak tudni akartam, hogy van az a férfi, akit behoztak az előbb. - Melyik is, ja, igen, aki megragadta a kezed. - mondta Grace - Ismered? - Mondhatjuk. Hasonlít valakire, akit ismertem, de már hosszú évek óta nem láttam. –válaszolta sután Cassie - Jó volna, ha ismernéd, ugyanis semmilyen papírt nem találtak nála. Ne aggódj, nincs komoly baja, hát van pár zúzódása, meg egy agyrázkódás, de az pár napa alatt begyógyul. Mindenesetre leszíjaztuk, tudod a biztonsági előírások állítólag valami olyasmit hajtogatott a mentősöknek, hogy az égből érkezett, és nagyon erősen ellenállt, amikor magához tért. De Cassie már az utolsó mondatra alig figyelt az, a pár nappal ezelőtt hullócsillag jutott eszébe, ez nem lehet véletlen, gondolta magában. Nem tudott várni, beszélnie kellett vele, meg se állt Sanders kórtermi ágyáig. Sanders tényleg maga tehetetlenül feküdt, de már eszméleténél volt, Cassie pont szemben állt meg vele, - Ki maga? - Cassandra, tudtam, hogy te vagy az. Szerinted? Ne szórakozz velem, inkább szed le rólam ezeket, azt hiszik, örült vagyok. - Még egyszer megkérdezem ki maga? - Na, jó, Adam Sanders. Most boldog vagy. Nézd megértem, hogy nem számítottál a viszontlátásomra az után a balul sült események után. Cassie fejében emlékek villantak arról, hogy ő közölte a családdal felettese halállát, emlékezett a gyerekek tekintetére, és elvesztette az önuralmát - Balul sült? Ezt mond Emmerson iskoláskorú gyerekeinek, és azoknak, akik túlélhették volna, ha előbb odaérünk a ZPM-ekel. Te utolsó szemét – emelte a hangját fel Cassie. De ekkor belépett Grace: - Még nem látogatható a beteg - Egy percig se maradok tovább – indult volna Cassie - Fraiser. Tudom, hol van Atlantisz. – ordította kétségbeesetten Anders. Cassie szóra sem méltatta, túl zavaradott volt, csak kirohant a kórteremből, és meg sem állt a lakásáig. A kórházban hagyva tanácstalan arcot vágó barátnőjét. Ezután Cassie kivett pár napos szabadságot, és két napig a kórházi eseményeken járt az esze, alig várta, hogy Emy gépe leszálljon a repülőtéren. A lelkére kötötte Cassie-nek, hogy nem tesz semmit, amíg a városba nem ér. Grace-t kerülte, mint a tüzet, fogalma se volt, mit mondjon neki, ezért inkább beadta kegyes hazugságként, hogy külföldre utazott munka ügybe. Délután végre kimehetett Emy-ért a repülőtérre a lakásához vezető úton megvitatták az eseményeket. - Biztos vagy benne hogy ő volt? –kérdezte Emy - Miért ki lehetne más, ami úgy néz ki, mint Sanders. – érvelt Cassie - Khh? Tudod, hogy értettem – válaszolt Emy - Na jó ez nem nyert. De ha replikátor lenne, miért nem szabadul ki önmaga, nincs szüksége segítségre ehhez. – érvelt Cassie - Pedig már sorolni akartam. De ott a pont. – adta föl Emy - Emy, én, tudnom kell, az igazságot, én nem bírok így élni. –fakadt ki Cass - Tudom, és én se. Ezért hoztam ezt – ekkor Emy a hátizsákból előkotorászott egy Goauld kesztyűt és egy beretát - Ezeket honnan? –kérdezte döbbenten Cassie - Egy kis szuvenír a bázisról. Csak nem gondoltad, hogy mindent otthagyok a keselyűknek. Mire vársz, irány a kórház. A két nő hamar megérkezett a kórházba, leparkolták a kocsit, majd Emy leült a kórház büféjében, Cassie meg elment Anders kórterméig, és határozottan benyitott. Anders láthatóan sokkal jobb állapotban fizikailag ült a kórtermi ágyán. Mikor meglátta Cassiet, elégedett vigyor tükröződött az arcáról. - Eddig tartott eldönteni, hogy hiszel e nekem vagy sem? –szólalt meg az áruló először - Látom a szíjtól már megszabadultál. - Jó kisfiú voltam. Térjünk, a lényegre segítesz végre kimenni, és én elmondok mindent, amit tudni akarsz a múltról? Áll az alku? - Láthatóan a modorod még mindig sekélyes. Egyáltalán miért tenném meg ezt egy árulónak? Egyébként is jobb ötletem van. – vette elő Cassie a Goauld gyűrűt. - Amit árulásnak nevezel, nem olyan egyszerű, mint gondolod. Hibát követsz el, ismét. Meg kell hallgatnod Mielőtt Cassie válaszolhatott volna Sanders-nek, ismerős hangot hallott a folyóson, Grace közeledett a szoba felé, Cassie-nek csak annyi ideje volt, hogy elrakja a táskába a Goauld gyűrűt. -Cassie. Rég láttalak. Nem elutaztál. Hogy kerülsz ide? –mondta kedvesen mosolyogva mikor belépett - De ma jöttem vissza. Én ő csak beugrottam látogatóba. –hárított Cassie - De hát elmúlt a látogatási idő. Minden rendben? – kérdezte Grace, - Tényleg, ennyi volna az idő. Ez az időeltolódás. Akkor majd később visszajövök. - indult volna el Cassie Ekkor azonban 3 Lucian jelent meg a pultnál, Cassie felismerte kettőjüket arról a bizonyos küldetésről, ahol kiderült, hogy Andersen áruló. Az egyikük erősen ordítozni kezdett a pultos nővérkét, Grace meghallotta a vitát és indult volna, hogy megnézze, mi folyik odakint, azonban zatecket húzott elő a 3 Lucian, mire Cassienek csak annyi ideje volt, hogy földre rántsa a kórterem belső fala mellé Grace-t. - Mi csinálsz? Hívnom kell.. – mondta Grace, de Cassie befogta száját. .Közben az egyik Lucian megszólalt. És ezt ordította: Gyere elő áruló Tauri kutya! - Engem akarnak –mondta Andersen miközben Cassie mellé kúszott - Náluk is kihúztad a gyufát, gratulálok. – jegyezte meg mérgesen Cassie - Elterelem a figyelmüket. Tiéd a pálya. –mutatott Sanders a táskára, és a belőle kilógó kesztyűre. Ekkor felállt és kimászott feltartott kézzel, hogy megadja magát, lassan elkezdett közeledni az ellenség felé. A kívülállók mivel még soha nem láttak idegen fegyvert, inkább csak úgy láthatták a történéseket, mint egy kialakuló kocsmai verekedés. Eközben Cassie magához húzta a táskát és kivette a kesztyűt. Grace csak még értetlenebb arckifejezést vágott. -És most elengedem a szád, feküdj a földre és maradj ott, nagyon kérlek. – És fogd be a füled – suttogta neki. Cassie rögtön az ajtóhoz lépett, és annak tudatában, hogy maga sem hiszi el, hogy pont Sanders irháját készül megmenteni, közben összpontosítva minden erejét és emlékét. - Sanders, fedezékbe – ordította, és Cassie egy mozdulattal a falhoz vágta a Lucianokat, amíg Emy az ellenség háta mögött tüzelni kezdett, Pár percbe telt csak is elintézték mindhármat - Cass. Szép volt.–dicsérte Emy, miközben összeszedte a zatecket. - Nem hittem, hogy még képes vagyok rá. Te meg még mindig jól célzol. – jegyezte meg Cassie, miközben odament a pultnál álló még mindig fegyvert előre tartó Emyhez - Te meg értesz az időzítéshez. – vágott vissza Cassie - Inkább csak hogy kihúzzalak a bajból. – kacsintott Emy - Semmi gond. Nekem is kutya bajom. Kösz a kérdést hölgyeim. – szólalt meg Anderson miközben kikászálódott egy kicsit áram rázott kanapé mögül Emy rögvest rászegezet a fegyvert Andersonra. - Hé, hé, Emy ne. Szükségünk van rá – lépett közbe Cass - Biztos vagy benne? – heccelte Emy Ekkor valaki eszmélt és beindította korház riasztóját. - Mi lenne, ha napolnánk a bizalmi kérdés boncolgatását, mielőtt még kapnánk újabb társaságot. – szólalt meg Sanders - Van benne valami. – helyesbítette Cassie - Ez elismerés volt, tudjátok, ez a régis szép időkre emlékeztet. – mélázva jegyezte meg Sanders - Pofa be – ordították rá egyszerre a lányok, de magukban nem állták meg mosoly nélkül, milyen grimaszt vágott egykori bajtársuk – Indulás! Az alagsorba hagytam a kocsit, fejezte be a társalgást Emy A hármas gyorsan belépett a liftbe, maguk mögött hagyni egy kórházi osztály teljesen zavarodott, többségében szinte lebénult személyzetét. Hamarosan pedig már neki vágtak az országútnak. Cassie még visszanézett, de nem tudta mit mondhatna Gracenek és menniük kellett. ÉS a hármas elindult, hogy felfedezzenek pár rejtélyt. A társaság talán több mint egy fél napot pár várost átutazva kocsikázott, amíg Emy egyik rokonának erdei kis házába nem érkezetek, ahol meghúzták magukat. - Na, most dalolhatsz madárka. Tőled függ önként vagy némi rásegítéssel–adta ki az utasítást Emi, persze még mindig fegyvert szegezve Andersonra, miközben a Goauld kesztyűre mutatót - Időpocsékolás. Nem unjátok, még hogy céltáblámnak néztek. Na, jó, akkor nyissátok ki a fületeket. Miután Cassie lelőtt. kezdte Sanders - Szívesen, máskor is – jegyezte meg Cassie - Látom a humorod a régi - sandított Anderson Cassie-re. - Folytathatom. Szóval miután titeket átsugároztak, elmásztam a mentőkabinhoz, és a robbanás előtt katapultáltam. Egy Jaffa hajó vett föl. Természetesen nem akartam, hogy visszavigyenek a Földre, így elkoboztam egy Halálsiklót, és a lényeg az, hogy végül a Pegazusban kötöttem ki és rájuk találtam egy csillagkapu nélküli bolygón. Atlantisz azért nem volt ott, mert a replikátorok elleni támadás közbeni menekülés során kicsit nagyot ugrottak a Tejút egy bolygóin kötöttek ki. A ZPM-eik pedig csontig lemerültek. Összeszedték a technológia dolgokat, és a szárazföldre költöztek, mielőtt a város létfenntartása leállt. A város még áll csak üresen és elsüllyesztve, ezért nem találta senki, mert nincs a felszínen. És ez a bizonyítékom –fejezte be monológot Sanders és egy medált húzott elő a zsebéből. Cassie szinte megnémult, ő adta Samantha Carternek, amikor megkapta az ezredesi rangot, amikor az első küldetésére ment, akit szintén édesanyaként szeretett, és akit szintén akkor látott utoljára mikor Atlantiszra indult. Sam maga ígérte meg hogy kabalaként mindig magánál hordja a medált, ami úgyis volt. Azt mondta neki szolgáljon ez kabalaként, hogy szerencsét hozzon. - Cassie, felismered igaz. Carter ezredes még él, és a többiek is. Vissza akartak jönni, de a bolygón nem volt csillagkapu. Azt remélik, egyszer rájuk találunk. - Álljunk meg egy percre, ez nem bizonyít semmit, honnan tudjuk, hogy tőle szerezted? Akár el is lophattad bárhonnan, amin nem lepődnék meg. És még valami, mi van az ugrókkal, azokat miért nem használták? –szólt közbe Emy - Más körülmények között még örvendenék az elmés meglátásaidnak Willson, de az ugrók elpusztultak a harcokban. De akár hiszitek, akár nem, akár igen hogy jó pár lidérc közelit a Föld felé, akik két lábon járó svédasztalnak tekintik a bolygót, ezért jöttem vissza. –válaszolt Sanders - Árulóból hős világmegmentő, hát nem álszent? Eleget hallottunk –mondta Emy és elkábította egy zattel Sanderst. – replikázott rá Emy - Emy, ugye nem akarod? –kérdezte Cass - Megölni? Úgy ismersz? Nem még nem, azt már megtettem volna, ha akarom. Viszont így nyugton marad és mi is nyugodtan beszélhetünk. - Mit gondolsz? Egy árva Ugró sem maradt használható, ezt nem veszem be. Itt valami nem stimmel. Titkol valamit. – válaszolt Emy - Nem ez lenne az első eset. De ha azt nézzük, a saját fejlesztésű csatahajóink is romhalmazok lettek azon napon. – fejezte ki véleményét Cass - nem tudhatja, hogy a Parancsnokság megszűnt, a régi idők szerint még mindig hazaárulónak, és ez által börtöntölteléknek minősülne. Nézd, csak azt mondom, hogy nyomos okának kellett lennie, hogy visszatérjen. Őszintén, nem tudom, ez a medál - Cassie. - Nem Emy. Ugyan már nem mond, hogy te élvezed az átlagos életet. Én, ha egy szemernyi esély is van arra, hogy visszakapjam a családom, az életem. Én esküszöm próbáltam beilleszkedni az új életembe, de nem megy, mindig azt várom, valaki belépjen a lakásom ajtaján és azt mondja, átmehetek a kapun és minden olyan lesz, mint régen. – temette az arcába a kezét, miután kifakadt Emy méhet sóhajtott, maga sem tudott teljesen beletörődni abba, hogy sorsára hagytuk a társaikat, de nem akart hiú reményeket kergetni és főleg nem arra biztatni Cassiet. Élő szemtanúja volt Cassie teljes hónapokig tartó összeomlásának, Cassie hetekig fojtatott éhségsztrájkot, és nem volt hajlandó emberek közé menni, folyton csak azt ismételgette, hogy ő miért élte túl, hogy nem hiszi el, hogy ennyi volt, hogy csak úgy sorsára hagyják a szeretteiket és a Galaxist. Aztán telt az idő, és Cassie figyelmét később a gyerekek kicsit elterelték, de már a tekintete sosem tükrözött igazi életkedvet, azt az igazi rendíthetetlen küzdeni akarást, inkább szomorúságot vagy közönyt, egészen ma délutánig. Emy csak aggódott, a miatt, mi lesz, ha ez vaklárma, és Cassie újra elveszti a reményt. - Csak ne éld bele magad egyelőre. De rendben. Tegyük fel egy szó is igaz abban, amit hallottunk, akkor nem ülhetünk ölbe tett kézzel. - - Ne ez az az Emily Willson, akit én ismerek - mosolyodott el Cassie, Késő hajnalig még fontolgatták a lehetőségeket a két ex katona, aztán nyugovóra tértek. Persze előtte még egy székhez kötöttek Andersont bekötött szájjal Andersont, Emy-é volt a megtiszteltetés, hogy gondoskodjon a madárka kalickában maradásáról és nem utolsó sorban, ki nem hagyták volna az arckifejezését, mikor tudatosul benne, hogy egész estére így szándékozzák hagyni. Délután már megkegyelmeztek neki, és kioldozták, azzal az érvvel, hogy bekötött kézzel nem tud enni. Cassie volt a vajszívűbb természetesen. - Szóval mikor jönnek értem a Parancsnokságtól? – kérdezte tárgyilagosan Sanders - Már nincs Parancsnokság, már felszámolták az egész Csillagkapu programot –bökte ki Cassie - Mi? Ez nevetséges. – hüledezett Sanders - Én merőben más szót használnék rá. Próbáltuk megakadályozni, de a Bizottság – mondta Cassie őszintén - Úristen, te nem viccelsz. – váltott hangnemet Sanders - Ilyennel? – sértődött meg Cass - Akkor most mihez kezdünk? – kérdezte Sanders - Úgy érted én és Cassie – kotyogott bele Emy - Willson ennyire még te sem lehetsz örült, hogy azt képzeld, csak ti ketten megállíthatok… -höbörgött Sanders Ekkor hirtelen egy nagy puffanást hallottak odakint. Mindhárman felkapták egy-egy tat-et, és egymást fedezve kimentek a ház udvarára. - Segítség – hallották nem messze tőlük, és egy alakot pillantottak meg maguk előtt bukósisakkal a fején, kezeivel kapálózva, össze - vissza dülöngélve, aminek azt lett a következménye, hogy neki ment a hozzá pár centire lévő fának.. Mivel mindhárman értetlenül néztek össze a jelenet láttán, nem vették észre, hogy valaki Sanders hátának szegez egy Zat-et - Meglepetés –mondta hangosan közben Grogen százados, szintén SG egység tag. A hangokra Sanders, Cassie és Emy egyaránt megfordult. Mindhárman Felismerték őt , mivel a két SG egység néha együtt étkezett kantinban, ha egyik csapat se volt küldetésen. És habár nem volt miden tag között mély barátság, de azért ismerték egymást ki jobban, ki kevésbé a másikat. Grogen volt a társaság móka mestere általában, mindenkivel nagyon barátságosan viselkedett. A parancsnokság bezárása után Emy és Cassie tartották a kapcsolatot, Grogent egyikük se látta azóta, habár Emy és Grogen még egy katonai akadémiára is jártak egykor, Ennek oka valószínűleg az lehettet, hogy Másfél évvel ezelőtt amikor Emy először meghallotta a bizottság döntését, első dolga volt berontani a tábornok irodájába. Pont akkor mikor Grogen a jelentést adta át. Emy természetesen nyersen kifejezte véleményét a tábornoknak, többek között idiótának nevezve a fél vezérkart, Grogen jelenlétében, aki némán hallgatta a szónoklatot. Alig bírta követni Emy-t, miután kiviharzott az irodából. - Főhadnagy. Lassítson – kérte Grogen, miközben Emy mellé ért. - Igenis – nyugtázta némi gúnnyal az utasítást Emy, majd a páros megállt egy csendes folyosón, ahol épp nem járkált senki rajtuk kívül - Nézd, én sem értek egyet ezzel az egésszel. –váltott barátiabb hangnemet Grogen - Egyáltalán nem úgy tűnt – bökte ki Emy - Szerinted mit kellett volna mondanom? – fogadkozott Grogen - Bármit, mint homokba dugni a fejed és feladni. – közölte Emy - Igen és mégis mire mentél ezzel a kirohanással. – mondta idegesebben Gorgen - Helyesen cselekedtem. Végeztünk, uram? – válaszolta durcásan Emy - Persze. Leléphet! – adta föl végül Grogen a vitát, azt gondolta Emy majd megnyugszik, de nem így lett | |
|
| |
| Megtekintések száma: 679 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |