Főoldal » Cikkek » CHRISI TÖRTÉNETEI

Stargate SG1- A család 2.rész
I.    Ébredés

Jack még mindig Samet átölelve szendergett. Nem igazán aludt már, de még ébren sem volt, így fél füllel hallotta az apró talpak neszezését a padlón, amint anyjuk ágya felé settenkedtek.
-Sam – suttogta Jack a nő fülébe, miközben megsimogatta az arcát – azt hiszem, fel kellene ébredned – vendégeink lesznek pár pillanat múlva.
-Mmmm… csak még egy picit alszok – mormogta Sam, de nem bújt ki Jack öleléséből, aki ennek nagyon örült. Még jóformán ki sem örvendezhette magát, amikor azt érezte, hogy két apró kis fúrógép mászik befelé az ágyba, a lábuknál, kettőjük közé. Mindketten odébb húzódtak, helyet engedve a gyerekeknek, főleg Jackinek, aki egész jól közlekedett a csontrögzítőjével az anyja ágyában.
- Szia, Jack! – köszöntek jól nevelten a gyerekek. Anyu megengedte neked, hogy itt aludj? – kérdezte Sam, meglepetten, és egy kicsit féltékenyen.
- Miért? – kérdezett vissza Jack.
- Csak azért, mert még senkinek sem engedte meg, hogy az ő ágyában aludjon, még keresztapának sem, de nekünk sem. Mi is csak reggel jöhetünk az ágyába felkelteni és egy kicsit játszani vagy beszélgetni vele - pletykálta Jackie. Vagy hazamentél és ma korán jöttél, hogy te is játszhass vele?  - kérdezte Jackie, akin szintén látszott, hogy nem nagyon tetszik neki az, hogy rajtuk kívül más is az anyjuk ágyában van.
- Nem, én itt maradtam az éjjel, mert nagyon sok dolgot kellett megbeszélnünk – válaszolta Jack őszintén. Lenn a földszinten aludtam, mikor anyukátok sikítását hallottam, akkor jöttem ide fel hozzá, és aludtam el az ágyában. Remélem, nem haragszotok ezért rám... - nézett a gyerekekre Jack.
- De igenis, haragszunk! – válaszolta harciasan Jackie Sam nevében is. Igazán tudhatnád, hogy az anyukákkal csak az apukák aludhatnak egy ágyban.
- A ti apukátok hol van? – kíváncsiskodott Jack, mert tudni szerette volna, hogy Sam mit mondott a gyerekeknek.
- Ez titok, és nem mondhatjuk meg! – felelte egyszerre a két gyerek.
Jack Samre nézett, aki eléggé zavarban volt a téma miatt. A férfi alig láthatóan megbiccentette a fejét, szája széle furcsa grimaszt kezdett felvenni.
- Na jó. Mit szólnátok ahhoz, ha azt mondanám, hogy nekem szabad az anyukátokkal egy ágyban aludni – fürkészte Jack a gyerkőcök arcát, hogy a kijelentése milyen hatást ér el náluk.
- Szerintem nem szabad, mert az apukák nem hagyják az anyukákat egyedül, csak nagyon ritkán, és csak akkor, ha el kell utazniuk – közölte a kisfiú, aki ugyanúgy kezdte védeni az anyját, mint mikor az lenn maradt beszélni ezzel a bácsival.
- Értem – válaszolta Jack – és ha azt mondanám, hogy előfordul az is, hogy az anyuka utazik el a még meg sem született gyerekével, és az apuka nem tud arról, hogy gyereke lesz, és elengedi az anyukát?
A gyerekek erre egymásra néztek, mert ők ilyenről még nem is hallottak. Ez merőben új volt a számukra.
- Hát…. – kezdte volna Sam, amikor az anyjuk tekintetét érezte – aki úgy döntött, hogy a gyerekek már eléggé meg lettek puhítva az apjuk által, az igazság megismerésére.
- Mielőtt nagyon belebonyolódunk, hogy ki mikor, hova és miért utazik el, meg kell mondanom nektek – kezdte Sam, miközben a férfi bátorítóan ránézett, és megfogta a kezét az ágyban, a gyerekek háta mögött – hogy amit Jack mondott, az az igazság. Én utaztam el, és az apukátok egészen a tegnap estéig nem is tudott rólatok, mert titokban tartottam.
A szobában hirtelen nagyon nagy lett a csend. Jack és Sam szinte még levegőt sem mert venni nagy izgalmukban, hogy vajon mit szólnak majd a gyerekek a kialakult helyzetre…Mindkét szülő fejében hasonló gondolatok cikáztak: örülnek-e a változásnak, és olyanok lesznek-e, mint más átlagos család? Vagy netán elviselik a „betolakodó”  szülőt, és ott keserítik meg a felnőttek életét ahol tudják? Annyi megválaszoltan kérdés keringett a fejükben, hogy szinte észre sem vették, hogy a gyerekek meglepett, de figyelő tekintettel is vizsgálgatták őket:  hol az anyjukra, hol egymásra, majd Jackre néztek.
- Tényleg Te vagy az apukánk? – csodálkoztak rá a kialakult helyzetre.
- Igen, és nagyon örülök nektek – mosolygott a gyerekekre Jack. Mit gondolsz Sam - fordult a fia felé a férfi – honnét tudtam kitalálni, hogy mi az anyukád kedvenc édessége, ha nem ismertem volna annyira jól?
A kisfiú elkezdett ezen gondolkozni, pont ugyanolyan arckifejezéssel, mint az anyja, amikor erősen koncentrál.
- Keresztapa is tudja? – kérdezte a felnőttektől.
- Igen – válaszolta Jack.
- Régóta? – kérdezősködött Sam továbbra is, mint egy nyomozó.
- Igen- válaszolta most az anyja.
- Keresztapa azt mondta, hogy ő meg Jack barátok. Akkor miért nem mondta meg neki, hogy van két gyereke? – kérdezte még mindig egy kicsit duzzogva, és egy kicsit féltékenyen a kisfiú, hogy osztoznia kell az anyján Jackkel.
- Mert én kértem meg rá, hogy ne tegye, a ti és Jack védelmében- válaszolt az anyjuk.
- Micsoda?- hördült fel Jack. Ezt nem is mondtad, mint annyi mást sem. Ezt mikor akartad elmondani? Ez esetleg a következő meglepetésem? – kezdett aggodalmaskodni Jack.
- Akkor talán a foglalkozásunkról is mondhatnánk egy pár szót – folytatta Sam – a gyerekeinknek szerintem erről is tudniuk kell, főleg azért, mert a jövő héten bejönnek az új munkahelyemre – hunyorított Jack számára ismerősen a nő.
- De anyu, te és keresztapa tudósok vagytok – kezdte mondani Jackie – viszont Jack azt mondta, mikor kérdeztem, hogy ő főnök, de azt nem mondta, hogy hol. Akkor hogy lehettek barátok, ha nem egy helyen dolgoztok?
- Azt nem mondtam, hogy nem egy helyen dolgozunk – felelte Jack az igazsághoz híven – csak azt, hogy főnök vagyok, mikor találgattál.
- Az anyukánk olyan tudós, aki katona is - folytatta tovább Jackie. - A keresztapa csak tudós. Te mi vagy? – kíváncsiskodott továbbra a kislány.
Jack a nőre nézett, majd a gyerekekre, és nagyot sóhajtott:
- Anyukátok nagyon tud titkot tartani. Vajon ti is tudtok-e annyira titkolózni, hogy soha, senkinek nem mondjátok el – fordult oda a gyerekhez a férfi.
- Igen – kiáltotta a két gyerek egyszerre, mert a kíváncsiságuk egyre nőtt, a rejtélyes apukájuk irányában.
- Sam?- fordult oda a nőhöz, aki csak bólintott beleegyezése jeléül.
- Rendben…nos…katona vagyok…
-  Hűűű, ez király! – mondta Jackie, ezt úgy éreztem! Olyan jó erős vagy!
- Mi a rangod? – szólalt meg a kisfiú, akinek eszébe jutott a tegnap esti előadása a parancsokról. Most kezdte megérteni, hogy az akkor még a számára ismeretlen bácsi, miért is mosolygott egy kicsit.
- Feltétlenül tudnod kell? – mosolygott a fiára Jack.
- Igen – válaszolt helyette Jackie.
- Az anyukád rangját tudod? – fordult oda a lányához.
- Persze, hogy tudom – válaszolta hetykén a kislány – Ezredes. Az elég magas rang ugye?
- Igen, az, és nagyon megérdemelte, sokat dolgozott ezért – nézett szeretet teljesen a férfi a nőre, ami nem kerülte el a gyerekek figyelmét sem.
- Nos? Mi a rangod? – kérdezte ismét Sam.
- Tábornok vagyok – felelte csendesen Jack.
- Juujjj, ez izgis… - örömködött Jackie. Akkor… akkor, esetleg csak magadtól kell elkérned magad, hogy el tudjunk menni cserkészkedni? És akkor anyukámat is el tudod kérni, hogy velünk jöhessen?
- Tulajdonképpen igen – mosolygott ismét Jack a kislány lelkesedése láttán.
A két felnőtt egymásra nézett az ágyban, és a gyermekeik számára láthatatlanul megszorították egymás kezét, a következő vallomás előtt.  
- Ha már őszinteségi rohamot kaptunk ma reggel itt az ágyban, akkor erről még tudnotok kell, de ez is titok, és nem is akármilyen – szólalt meg Sam. Jack, azaz az apukátok sok éven keresztül a felettesem volt és most, hogy visszatértünk ebbe a városba, most megint a főnököm lesz. Ezt azért is mondtuk el nektek, mert nemsokára be kell jönnötök a munkahelyünkre.
- Jaj, de jó - kezdett örvendezni Jackie.
- Egyet azonban nagyon jól meg kell jegyeznetek – mondta Sam a gyerekeinek. Egy szigorúan titkos katonai létesítménybe megyünk, ahol az apukátok a bázis parancsnoka. Senki sem tudhatja meg, hogy ő, azaz Jack vagyis O’Neill tábornok az apukátok – nézett a férfire Sam, majd a gyerekeire és tovább folytatta:
- Még véletlenül sem szólhatjátok el magatokat, mert abból mindenkinek – neki és nekem is- nagy bajunk lenne. Ott nem Samnek fog engem hívni, mint itthon, hanem Carternek vagy ezredesnek. Úgy kell tennetek, mintha még nem láttátok volna Jacket, azaz az apukátokat. Menni fog?
- Igen… Nekünk mit kell mondanunk, ha valaki kérdez tőlünk valamit? – kérdezte Jackie, akit egészen felvillanyozott a lehetőség, hogy végre, egy igazi katonai helyre, ami szupertitkos - bemehet.
- Nagyon nem lesztek egyedül, mert kíséretet kell adnom mellétek, ez a szabály, meg aztán gyerekek is vagytok, és nem járkálhattok egyedül – szólt közbe Jack – de bármit is válaszoltok, azt kell mondanotok, hogy igen vagy nem asszonyom vagy uram. Ezt meg tudjátok jegyezni ugye? Egyébként nem tudtam, hogy be fogtok jönni, mert még nem kaptam semmilyen feljegyzést – fordult a gyerekektől Sam felé a férfi, felhúzott szemöldökkel.
- Igen, tudom. Ezt ma 8-kor kellett volna előadnom az irodádban, és még néhány más dolgot is. De azokat már ott fogom elmondani neked – felelte a nő, aki egy kicsit zavarban volt – illetve van még egy megbeszélnivalónk, amit nekünk kettőnknek kell tudnunk csak. Mielőtt elindulunk, ezt még itthon meg kell beszélnünk.
- Gyerekek, akkor indulás lefelé, mosakodni! Mi addig készítünk nektek valamit reggelire – közölte Sam a gyerekekkel, akik szófogadóan el kezdtek kifelé kászálódni az anyjuk ágyából.  
- Minden rendben van ugye? – kérdezte Jack. Mit szólnátok hozzá, ha együtt vinnénk benneteket az óvodába. A többit – nézett Jackie-re jelentőségteljesen – majd délután megbeszéljük, mert akkor már többet fogok tudni arról, hogy mit kell tennem.
- Igen – felelte egyszerre a két gyerek.
- Kérdeznem kell még valamit. Keresztapának is te parancsolsz? –fordult vissza a lépcsőtől érdeklődően a kisfiú. Ő nem katona, hanem tudós. Neki is meg kell tartania a titkokat?
- Bizony, neki is én parancsolok, de nem nagyon lehet, mert mindig a maga feje után megy. Nem biztos, hogy jó katona lenne belőle, mert mindenkinek mindig jót akar. A sereg nem így működik. De ne húzzuk az időt, mennünk kell, mindenki a menjen a dolgára! – adta ki a parancsot mosolyogva a férfi.
A gyerekek elindultak lefele a lépcsőn, a szüleik is felkeltek az ágyból, elég távolságot hagyva a gyerekeknek ahhoz, hogy ne hallják meg őket, miközben komótosan elindultak lefele a konyhába a beígért reggelit elkészíteni.
- Szerintem most kellene megbeszélni azt, ami még titkos információ. Mit szólnál hozzá, ha halkan a fülembe súgnád, hogy senki más ne hallja rajtam kívül? - fordította magához Jack a nőt, lágyan átölelte, miközben a fülét a szája elé tette.
- Ennyire hiányoztam Neked? – lehelte a fülébe Sam.
- Nagyon, nagyon… el sem tudod képzelni mennyire… hány álmatlan éjszakám volt miattad. Mond csak, mi az, amit a bázison nem mondhattál volna el?  - mormolta Jack.
- Csak azt, hogy a gyerekeink örökölték a különleges tulajdonságainkat, és ez véletlenül kiderült, emiatt kell orvosi vizsgálatra menniük a CSKP-ra.
- Mire is gondolsz pontosan? – lett hirtelen nagyon komoly a férfi, de továbbra sem engedte el a nőt.
- A génekben mindent örököltek: tőled és tőlem. Az Ős-gént és Jolinartól maradt különleges dns láncot - ami különleges képességeket illetve tulajdonságot adott a gyerekeinknek.
- Ez mikor és hogyan derült ki? – folytatta a kérdezést Jack, de választ már nem kapott, sőt még Samet is el kellett engednie, mert hirtelen a bejárati ajtó csengője megszólalt.
- Vársz valakit? – kérdezte kissé féltékeny hangsúllyal.
- Biztos a bázisról jött valaki, mert már rég elmúlt 8 óra, és sem Te, sem én nem jelentünk meg. Erről csak egy ember tudhatott és szerintem ő áll az ajtó mögött…- mondta Sam, miközben már oda is lépett az ajtóhoz, hogy beengedje a reggeli látogatót.
- Azt hittem, hogy valami baj van – hadarta egy szuszra – Te soha nem szoktál elkésni, ezért aggódtam egy kicsit. Minden rendben?
- Jó reggelt Danny! – lépett ki a konyhából Jack, egy konyhakéssel a kezében.
- Ó, megmentőm! – kiáltotta Sam! Minden rendben van – nevette el magát Sam, a régész meghökkent képét látva – segíthetsz Jacknek reggelit készíteni, mert különben nagyon elkésünk ma mindenhonnan. Most én is megyek lerendezni magam. Addig beszélgessetek.
- A gyerekek? Oviban vannak már?
- Még nem, épp a fürdőben vannak, mi pedig reggelit akartunk készíteni nekik – felelte Jack. Egyébként mindent tudnak már, elmondtunk nekik, most reggel. Ezért vagyunk most késésben – magyarázkodott a barátjának a férfi.
- Ilyen korán jöttél vissza, hogy ezt elmondhasd?
- Nem – vallotta be Jack. Itt aludtam. Kezdetben a kanapén, de aztán történt valami, ami miatt felmentem Sam hálószobájába, és utána együtt aludtunk. De semmi nem történt. Csak aludtunk. Egyébként van valami, amiről téged is meg akarlak majd kérdezni.
A kérdésre már nem került sor, mert a gyerekek elkészültek, és jöttek a konyhába reggelizni.
Örömmel látták, hogy a keresztapjuk ismét velük van, és az apjukkal beszélget.
- Szia, keresztapa! – kiabálták neki már messziről. Te is velünk jössz az oviba?
- Elkísérhetlek Benneteket én is, ha szeretnétek, de aztán nekünk menni kell dolgozni, mert már így is késésben vagyunk. Tudjátok, van egy főnökünk is, és nem tudom, mit fog szólni hozzá, ha elkésünk anyukátokkal.
- Majd szólunk neki, és megvédünk Benneteket – szólt Jackie, de alig bírta ki mosolygás nélkül.
- Az jó lesz! – felelte komolykodva Daniel. Úgy látom, hogy Jack elkészítette a reggeliteket, egy kis egészséges gabonapelyhet. Menjetek gyorsan megenni, mert különben Jack eszi meg!
A gyerekek bementek a konyhába és leültek a tegnap esti helyükre, és jóízűen kezdték kanalazni a csokis pelyhet.
Közben Sam is elkészült, ragyogóan nézett ki, a frissen vasalt egyenruhájában.
- Jack! Te miben jössz? Nem voltál otthon a ruháidért –kezdett aggódni a nő.
- A csomagtartóban mindig van egy váltás egyenruhám. Megyek is, és gyorsan rendbe kapom magam. Két perc az egész, és indulhatunk.
Jack kirohant a kocsijához, majd vissza, a gyerekek csak nézték dermedten az apjuk ki-be rohanását. Amíg Jack rendbe szedte magát, addig Daniel és Sam a nappaliban beszélgetett.
- Tudja már? – kérdezte halkan Daniel.
- Még nem az egészet – de azt is megtudja pár napon belül. Főleg ha itt lesz velünk a házban. Az irodában nem tudok mindent elmondani neki. Jó is volt, hogy itt kezdtem el, és megígérte, hogy segíteni és támogatni fog minket. Menjünk, mert úgy látom, hogy mindenki elkészült, indulásra készen.
A gyerekek ámulva nézték az apjukat, aki szintén elkészült és igencsak impozáns jelenség volt az egyenruhájában. Odafordult hozzájuk és megkérdezte:
- Kinek a kocsijában szeretnétek utazni?  Remélem, velem jöttök…- nézett a gyerekeire O’Neill – miközben Daniellel és a gyerekekkel lassan a kocsibejáróhoz sétált, hogy ott várják be Samet, aki épp az ajtót készült bezárni.







Kategória: CHRISI TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2011-08-19)
Megtekintések száma: 191 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: