Főoldal » Cikkek » DARTH RAVEN TÖRTÉNETEI

Csillagkapu - A Végzet Háborúja - I.rész A Demokrácia Vihara- Bevezetés, 1. fejezet A Merénylet és 2. fejezet A Polgárháború Hajnala
Bevezetés

Az űr hatalmas, emberi képzelőerővel fel sem fogható mennyire. S oly keveset tudunk róla, hogy az sem kizárt, végtelen. Hiszen honnan tudhatnánk? Hogyan bizonyosodhatnánk meg róla?

Amikor még a saját naprendszerünket sem hagyta el élő ember, nem tudunk gyorsabban utazni a fénynél. S egy szomszédos csillag vagy galaxis elérése is évezredekbe telne, ha nem milliókba. Az egyetlen amit tehetünk a megfigyelés, távcsövekkel, műholdakkal vagy akár a saját szemünkkel. Ezek alapján már számos elképzelés született, számos nagy gondolkodó fejéből. Hiszen ki ne hallotta volna Einstein nevét, ki ne hallott volna a relativitáselméletről?

Ez ma tudományosan valamint általam is elfogadott alaptörvény amely a jelenlegi tudásunkkal megdönthetetlen, s valószínűsíthetően még évszázadokig annak is bizonyul majd.

De mi lesz később? Mi vár még ránk? Mit látunk majd?

Erre senki sem tud választ adni, csupán remélhetjük, hogy jót hoznak majd az eljövendő ezredek, századok. Az viszont biztos, hogy olyan dolgok várnak ránk amelyeket el sem tudnánk képzelni, amelyek alapjaiban rengetik majd meg a fizika törvényeit. Hiszen ezen törvények nem túl stabilisak századról századra változnak az emberiség által tapasztaltak alapján. Ezért valószínűsíthetően a későbbiekben is meg fognak, sőt szinte biztosan. S mielőtt kételkednél ebben, jusson eszedbe:

Az ember sokáig a földet laposnak hitte, biztosra vélte, hogy a nap kering a föld körül, a csillagok pedig az őket figyelő istenek.

S ez csupán néhány ezer évvel ezelőtt volt. Gondolj bele, mit hisz majd,  mit vél majd biztosra 5 ezer, 10 ezer vagy akár 100 ezer év múlva! Valamint azok mennyiben fognak hasonlítani jelenlegi elképzeléseire. Vajon mit szólnánk ma ha egy ősember érkezne közénk és elkezdene mesélni égi isteneiről, elhinnénk belőle bármit is? Komolyan vennénk őt egyáltalán?

Nem, inkább elmondanánk neki a saját elméletünket, azt amit mi vélünk biztosra s megpróbálnánk meggyőzni őt azok helyességéről.

S ebből fakad a kérdés: Mit szólnának a 10 ezer év múlva élő emberek ha egy most élő ember keveredne közéjük, s előadná nekik a saját elképzelését az égitestekről, a fénysebességről valamint az időutazásról? Komolyan venné őt bárki is, elhinnék amit mond vagy hasonlóan járnának el mint mi az ősemberrel, egyáltalán különbnek tartanák nála?
Nem hiszem, viszont nem tudhatom. Ez csupán valószínűsíthető, ahogy minden amit jelenleg tudni vélünk. Viszont az bizonyos, hogy több a semminél, több a 10 ezer évvel ezelőttinél s napról-napra csak bővül. S ennek bővülésével az ember képzelőereje is bővül a témában.

Elképzeli  ahogy a csillagok között jár, más bolygókra lép, keresztül kasul utazik az időn mint egy autópályán s saját féregjáratokat létrehozva kel át az űr hidegén... elképzeli az elképzelhetetlent.  Fantáziálását sok esetben filmekben, regényekben vagy csupán elbeszélésekben rögzíti melyeken újabbak és újabbak alapulnak. S igaz, hogy ezek csak találgatások, merő fantáziák amelyek a jelenlegi tudásunkat alapul véve születtek.
De nézzük a dolgot egy másik oldalról, mégpedig a tudományéból:
A jelenlegi tudományos elméletek a legpontosabbak ezért ezekből indultam ki. Ezek közé tartozik multiverzum-elmélet valamint a húrelmélet. Ezek megerősítik párhuzamos valóságok,  számunkra érzékehetetlen dimenziók,  valamint az egyes párhuzamos univerzumokat elválasztó membránok létrejöttét. Valamint az űr méretéből adódóan gyakorlatilag végtelen számú párhuzamos univerzum létezhet.

Tehát valószínűsíthetően már minden megtörtént mindenhogyan, sőt jelenleg is megtörténik és még meg is fog történni.

Így a párhuzamos valóságok sokasága közül legalább egy 100%-ban megegyezik egy itteni ember fantáziájában leírtakkal. S ebből adódóan korunk nagy science fiction alkotásaiban leírtakkal is. Megvan a saját valósága Csillagok Háborújának, a Csillagkapunak, s még az Űrszekereknek is valamint az összes valaha létrejött és létrejövő ilyen jellegű alkotásnak. Csupán nem tudunk, nem tudhatunk ezekről, s esélyük sincs odamenni, látni őket vagy egyáltalán megbizonyosodni létezéséről, ebből adódóan felesleges ezt várni, remélni. Mivel a ezek a szórakoztatásunkra készültek - ahogy ez a könyv a tietekre - ezért felesleges túl mélyen belemenni, ezek világában élni.

Ha a fentebb említett alkotásoknak van, akkor szerintem léteznie kell egynek ahol mindegyik jelen van, amely mindegyik tulajdonságait magában hordozza. Kell, hogy legyen egy hely ahol hatalmas csillagrombolók járják az űrt, ahol az emberek saját féregjárataikon át közlekednek, ahol épp a marslakókkal folytatják véres harcukat, s ahol épp Predatorok lesnek rájuk. Emellett egyedi a mienkhez hasonló fizikai tulajdonságokkal rendelkezik. A különbség abban mutatkozik meg, hogy itt lángra kaphat az űrben lévő hajó, hallani lehet utolsó leheleteinek hangját. Lehetséges mobil féregjáratok létrehozása, lehet utazni a hiperűrben, le lehet küzdeni a fénysebesség akadályát, s egyesek a gondolataik erejével mozgathatnak tárgyakat, olvashatnak mások elméjében.

Ez a könyv ezen univerzum eseményeibe nyújt betekintést.
I. rész
A Demokrácia Vihara


1. fejezet
A Merénylet


2212. május 22-ét írunk, Richard Hawking a teraszon állva figyeli Washington fellegvárának gyönyörű kilátását. Feltekintve látszik a sok kis személyszállító jármű melyek hangtalanul suhannak a magasban. Az ég tiszta, a nap fénye az egész várost beragyogja. Lenézve látni az épületet körülvevő tavakat, patakokat melyek vize kristály tiszta, látni a fenekükön úszkáló halakat, s az apró, gördülő kavicsokat. Ahogy tovább halad az ember szeme megakad a zöldellő fákban s a mellettük tornyosuló, mégis kecses, vékony, felhőkarcolókban, melyekben lakosok ezrei nyüzsögnek nap, mint nap. Az utcán járkáló embereken látszik az elégedettség, a jó élet öröme. S ez nem csak itt ilyen. Így van ez Berlinben, Moszkvában, Budapesten, Shanghaiban, s Londonban. S az összes többi nagyvárosban, mindenhol ahol ember van. Ilyen az élet szerte a galaxisban. Az emberi faj virágkorát éli, a csillakapuk segítségével megszerzett technológiák annak minden problémáját megoldották.

Richard viszont mégsem boldog, nem leli örömét ebben. Egyfolytában azon gondolkodik, hogy mit és hogyan kellet volna tennie, mit és hogyan kellett volna elmondania ahhoz, hogy e napot elkerülje. Újra és újra végiggondolja a lehetőségeket, újra és újra előidézi azt a bizonyos helyzetet, azt a végzetes napot 20 évvel ezelőttről amely ehhez a naphoz vezetett.
Írta: Darth Raven; Elérhetőség: Darth_Revan@hotmail.hu
- Mégis mit tehettem volna? – kérdezi magától.

- Semmit, nem volt választásod! – válaszolja egy belső rejtélyes hang a fejében.

- Igenis volt! Nem kellett volna megtennem, hagynom kellett volna! Eliot okos ember volt, időben megtalálta volna.

- És ha nem? Mi lett volna, ha rábízod és elbukik? Milyen nap lenne ez számodra, egyáltalán lenne nap számodra?

- És ha igen? Érzem, hogy megoldotta volna.

- Nem lehetett megkockáztatni, helyesen cselekedtél, amely most következni fog a legjobb lehetőség kimenetele mindközül.

Richard mély levegőt vesz majd sóhajt egyet. Felkészül arra, amit tennie kell e napon, mint minden évben e napon. Nem sokkal később két fekete öltönyös alak jelenik meg a teraszon.

- Készen állsz? – kérdezi az egyik, közben idegesen ellenőrzi csőre töltött pisztolyát –

- Igen – feleli, majd letörli homlokáról az izzadságot, megigazítja öltönyét és a kijárat felé veszi az irányt. Kiérve a folyosóra még 4 fegyveres csatlakozik hozzájuk s felkísérik őt a liftbe. Ahogy felfelé halad, érezhető a levegőben a feszültség, mindenki ideges, mindenki érzi, tudja, ennek nem lesz jó vége. Simon, a fegyveresek egyike Richard vállára teszi a kezét s a következőt mondja:

- Bármi is történik, mi veled vagyunk. Ha elkezdenek lőni, bukj le, mi majd elintézzük őket.

- Az ős pajzsnak nem kellene megvédenie? – feleli érezhető aggodalommal a hangján.

Tudod, hogy nem hiszek ezekben a kütyükben, elég egyszer csődöt mondaniuk és véged van.

Hawking ha eddig nem lett volna elég ideges most már megkapta a végső löketet is hozzá. Elárasztja az adrenalin, a mellkasában érzi szíve dobogását. Talán el is ájul ha nem áll meg a lift, de bár ne állt volna, akkor megúszta volna az egészet. Megérkeztek a 300. emeletre, kisétálnak onnan majd sietősen a már gondosan előkészített állványhoz indulnak. Richard fellép rá, megigazítja nyakkendőjét majd megköszörüli a torkát és belekezd beszédébe amelyet a már galaxis szerte kiépített kapuhálózaton át minden egyes emberi kolóniára eljuttatnak.

Ezzel párhuzamosan minden fegyveres testőr készültségbe lép, Simon, a biztonsági főnök egy kisebb hadsereget rendelt az épület és annak környékének biztosítására. Mégis látszik rajta az idegesség, van valami a levegőben ami azt sugallja, hogy ez nem lesz elég.

Nyugi, nem lesz gond – mondja neki John, a helyettese.

- Mindig ezt mondod.

- És mindig igazam van. Eddig még a közelébe sem jutottak.

- Viszont valaki mindig megpróbálja. Mindig van egy merénylő.

- Erre van a pajzs, nyugi, mindenre gondoltál.

- Reméljük – majd aggódva néz le a tömegbe. – Sokan gyűltek össze, túl sokan John.

- Nem hiszem, szerintem csak kezdik belátni, hogy Richard nem az a zsarnok, kegyetlen császár akinek beharangozták Durham után.

- Akkor miért most? 20 év telt el az óta. Miért csak most kezdik belátni, hogy muszáj volt megtennie?

- Ez már nem arról szól főnök, hogy megetette. Viszont a demokrácia is Durhammel halt, önként le kellet volna mondania aznap s nem leváltatni a politikai vezetőket. Nem kellet volna feloszlatnia a nagytanácsot, nem kellett volna birodalmat csinálni a szövetségből. Ez az amit nem tudnak megbocsátani neki.

- S mégis miért nem? Eddig jó uralkodó volt, csak jó dolgokat tett, segített mindenkin akin csak tudott. Tudsz mondani egy rossz intézkedést részéről a kikiáltása után? A nép boldogabb mint valaha és jobban él mint bármikor.

- Mégis demokráciát akar, azt hogy ők is beleszólhassanak a dolgokba, s ezt nem alaptalanul.

- Még csak nem is tudják már, hogy mi az. Semmivel sem élnének jobban, semmivel sem lenne jobb nekik. Richard épp úgy hallgat rájuk, mint azelőtt a nagytanács.

- És mi van az Örvény galaxissal? Már évek óta kolóniáink lennének ott, ha ő nem tiltja meg.

- A fele a Drákoké, ha odamegyünk jó eséllyel háború lesz, tudod, hogy nem épp a vendégszeretetükről híresek.

- Ugyan, sosem mernének megtámadni minket. Birtokunkban van az Ősök és az Asgardok minden tudása, semmik hozzánk képest. Egyszerű földművelők, néhány korvettel. Ha megtámadnának minket se lenne sok esélyük.

- Csak ne becsüld alá őket, A Goa’uld is így járt velünk.

- De ők nem mi vagyunk, mi erősebbek vagyunk mindenkinél, senki sem mer ellenszegülni nekünk már másfél évszázada.

- Talán csak nem volt okuk rá.

- Vagy mert féltek tőlünk, féltek attól…

- Elég! – ordít rá Simon – Inkább figyeld az embereket, ez a dolgunk, nem emlékszel?

Ezután csak csendesen álltak egymás mellett a nyitóbeszéd majd az azt követő ceremónia alatt is. Az uralkodó már megnyugodott, már túl van a nagyján, egyre biztosabb benne, hogy már nem lesz gond. S belekezd a ceremónia lezárásába:

- Hölgyeim és uraim! Köszönöm, hogy eljöttek, a ceremónia véget ért. Sikeresen megünnepeltük birodalmunk a Tau’ri Birodalom fennállásának 20. évfordulóját. És egyben ezen napon van pontosan 143. éve, hogy az Árny vírus kiűzött minket szülő galaxisunkból a Tejútból és ide az Új Remény galaxisba költöztünk.
És ezalatt soha nem látott eredményeket értünk el, teljes mértékben ujjá építettük civilizációnkat annak hamvaiból. Sőt messze túlszárnyaltuk azt, azóta 200 milliárd ember él galaxis szerte békében kolóniák ezreit hoztuk létre. Ezért ha visszanézek büszke vagyok arra, hogy itt vagyunk. Büszke vagyok arra, hogy Tau’ri vagyok és ti is mind büszkék lehettek rá. Mi 143 év után még mindig, itt vagyunk! – mondja büszkén és határozottan, ezzel dobott valamit a beszéden, de az még mindig pocsék volt, ez sosem tartozott erősségei közé, ő a tettek embere.

Nincs éljenzés, néma csend van, az emberek tízezrei némán bámulnak rá. Aztán egyszer csak valaki elordítja magát közülük:

- Demokráciát akarunk! Le a Császárral!

Majd egy másik, és egy másik is ugyanezt kiáltja. Rövidesen az egész közönség ezt kántálja.
Richard nem tudja mit mondjon, elakad a lélegzete, úgy dönt, nem folytatja tovább. Sarkon fordul s vissza megy a palotájába, Simon és John pedig elkísérik. S miután végeztek haza indulnak.

- Ezzel is megvolnánk. – szól oda Simon a helyettesének.

- Látod? Nem volt semmi gond, néha túl óvatos vagy.

- Meglehet, de épp emiatt vagyok én a főnök és te csak a helyettesem.

Ezután egy percig abba marad a beszélgetés és némán ballagnak az alkonyatban.

- Egy sör? – kérdezi John barátilag.

- Miért is ne, hosszú nap volt a mai.

Rövidesen betérnek egy közeli kocsmába, majd inni kezdenek. Közben figyelik a híradást a TV-ben, amelyben épp a Császárról beszél egy nem túl szimpatikus riporter néhány még a ceremóniáról ott marad egyszerű polgárral.

- Maguk szerint meddig fog ez még így menni, meddig tűri még a nép a közönséges diktatúrát?
Írta: Darth Raven; Elérhetőség: Darth_Revan@hotmail.hu
- Már nem sokáig hölgyem, ha így folytatja, hamarosan a hullaházban végzi, ebben biztos vagyok. – mondja az egyik polgár.

- Akkor most miért maradt el a merénylet?

- Nos, gondolom elfogytak a jelentkezők, de hamarosan újabbak jönnek. Még rengetegen vannak akik az egész családjuk meghalt Durhamen, mindezt neki köszönhetően.

Ekkor váratlanul megszakad az adás, ezen mindenki meglepődött, de a sok ittas ember hamar túltette magát a dolgon. Régi TV volt az már, még a szabvány műholdfrekvenciákat használta.

- Te John, szerinted nem furcsa, hogy most ment el az adás? – kérdezi Simon.

- Ugyan, megesett már egy párszor.

- Tudod zavarhatják is, a TV frekvenciája megegyezik a palota kommunikációs rendszeréjével.

- Igen, de ennek mennyi is az esélye?

- Nem sok, de ha mégis… - feleli töprengve, egy rossz megérzéssel lelkiismeretében.

- Már nem vagyunk szolgálatban, lazíts, ez a te bajod. Mindent túl komolyan veszel, sosem tudod igazán élvezni az életet. Mióta is ismerjük egymást? – vág John a szavába.

- 20 éve.

- És eddig hányszor is rúgtál ki a hámból?

- Hm… Igazad van, épp itt az idő rá – látja be Simon kis gondolkodás után.

A következő fél órát kötetlen beszélgetéssel valamint ivászattal töltik. Aztán egyszer csak egy mennydörgés szerű hang hallatszik a távolból majd egy iszonyatos erejű rengés rázza meg az épületet.

Gyorsan felkapják a fejüket és kinéznek az ablakon:
Sűrű, fekete füst gomolyog a Császári Palota felől. Azonnal a siklójukhoz rohannak majd teljes gázzal felé veszik az irányt.

- Mi történt? – kérdezi John tanácstalanul.

- Elbasztuk, ez történt! Mondtam, hogy zavarhatják, mi mégis ott ültünk és vártunk.

- De honnan tudhattuk volna?

- Sehonnan, ezért kell mindig felkészültnek lennünk, mindenre. Tudtam, hogy ez lesz, tudtam… - ismételgeti idegességében.

- Rendben, nyugodj meg, az a hely egy erőd. Kizárt, hogy baja esett volna.

- Inkább hívd Marcust, ő a palotaőrség főnöke, ha valaki tudja, hogy mi történt akkor ő az – John azonnal hívni kezdi a karjára csatolt kommunikátoron keresztül.

- Nincs válasz! A francba, most tényleg ráfaragtunk… Ha megtudják, hogy sejtettük, hogy zavarják nekünk annyi.

- Az most nem számít, csak Richard élje túl… - közben már 500 km/h-val repül a siklóval a fehér színű felhőkarcolók és a személyszállító járművek közt cikázva.

- Lassíts, nekimegyünk valaminek! Ennyire jól nem tudsz vezetni.

- Ki van zárva…

- Figyelj, ha most meghalunk annak semmi értelme sem lesz… - közben kis híján nekimennek egy másik siklónak. - Lassíts!

Simon nem hallgat rá, a sikló végsebességével közelednek a palotához. Oda érve megdöbbenve látják, hogy mekkora pusztítást végzett a bomba. Az egykor gyönyörű, nemes kastély romokban áll, a fél épület összeroskadt, az alsó részen egyedül a nyugati szárny maradt épen, a keleti viszont teljesen megsemmisült. A lángok legalább 30 méter magasan tornyosulnak. Az egész egy tüzes rémálomra hasonlított a pokolból. Szerencsére a felsőbb részek viszonylag épen maradtak, beleértve az alsó részből kiinduló másfél kilométer magas tornyot is amelyet most oltóhajók valamint rendőrségi járművek ezrei vesznek körül. Kétségbeesetten próbálva megfékezni a lángokat.

- Atya világ… - mondja John elsápadt arccal, még sosem látott ekkora pusztítást, ennyi halált, ennyi kétségbeesett embert. Elképedve nézi ahogy a rendőrök próbálják kimenteni a túlélőket, ahogy a masszív oltóhajók tonnaszámra szórják a vizet a lángoló épületre. A sikló hirtelen megállt, végre odaértek. Simon nem sokkal a hatalmas épület mellé parkolt.

- Kik maguk? - kérdezi egy rendőrtiszt meglepetten amint kiszálltak a siklóból.

Simon Walker vagyok, a császári testőrség főnöke. Ő pedig a helyettesen John Watermann. Mi történt itt? - eközben mindketten felmutatják a jelvényüket.

- Bomba robbant a keleti szárnyon, a kommunikációs szoba mellett, senkit sem lehet elérni a palotán belül. – válaszolja azonnal kissé megilletődve az általa hosszú évek óta áhított jelvények láttán –

- Mi van a Császárral?

- Egyelőre nem tudjuk, a legjobb embereinket küldtük be érte. A robbanás messze volt a lakosztályától, elvileg semmi baja.

- Bemegyünk – szól közbe John.

Simon rábólint majd a hatalmas épület legközelebbi bejáratához sietnek. Már nem sokkal vannak előtte amikor nyikorgó, recsegő hangra lesznek figyelmesek. Megállnak, majd felnézve látják ahogy a hatalmas torony falán óriási repedések kúsznak minden irányban.

- Le fog dőlni! – kiáltja valaki a távolból, majd mások is ordítani kezdik.

Az emberek futni kezdenek, a rendőrök abbahagyják a mentést és siklóikba szállva menekülnek, az oltóhajók szétszélednek. A két testőr az életéért fut, miközben a repedések egyre terjednek, a nyikorgó hang egyre hangosabb és hangosabb. Szerencsére időben elérik a siklót, ezúttal John vezet. Miközben felszállnak egy reccsenés hallatszik a palota felől, az utolsó tartópillér is feladta. A hatalmas torony hegyomlásként zuhan a föld felé, egyenesen feléjük.

- Gyorsabban! Gyorsabban! – ismétli Simon egyre elkeseredettebb hangnemben.

- Nem megy… próbálom! – soha nem látott ütemben gyorsul a siklóval viszont még ez sem elég, az épület túl nagy, lehetetlenség kikerülni alóla.
Írta: Darth Raven; Elérhetőség: Darth_Revan@hotmail.hu
Az emberek sikoltozva menekülnek, senkit sem érdekel, hogy mi lesz másikkal ezért sokakat eltapos a tömeg. Csak az oltóhajók elég gyorsak, hogy időben kikerüljenek a torony alól, de azok közül sem sikerülhet mindegyiknek. Simon hátranézve látja ahogy a torony fala szép lassan eléri az egyiket, tűzlabdaként magával ragadva a halálba. Tudja, csak másodpercek kérdése és őket is eléri.

- Végünk! – ordítja remény vesztve, s közben már látja a torony ablakához lapuló ezernyi embert, látja az arcukon a félelmet, a könnyeket. De vannak akiken nem látszik a félelem, vannak akik rezzenéstelen arccal állnak ott, ők már elfogadták a végzetüket, tudják, nincs visszaút. Simon arca is ilyen, emelt fővel néz szembe a biztos halállal. John viszont képtelen ezt elfogadni látszik az arcán, a tekintetében. Ő még nem adta fel, s az utolsó pillanatokban is egyre csak gyorsít a siklóval.

A torony, a birodalom szimbóluma, végül üstökösként vágódik a földhöz, maga alá temetve siklót, embert és oltóhajót, mindent ami alatta volt. De mint mindig minden katasztrófánál, vannak szerencsések, azok akik az esélyek dacára mégis túlélik. Ők ketten is ilyenek voltak, az ormótlan torony alig centikre húzott el a sikló háta mögött.

Simon nem hitt a szemének, már annyira biztos volt a végében, John felé fordult. Majd John is visszanézett rá ugyanazzal a meglepett arckifejezéssel.

- Megcsináltam! – ordítja, majd rövid csend után mindketten nevetni kezdenek, olyan önfeledten mint még soha életükben.

Azonban sokaknak nem sikerült, sokan soha sem jöttek ki onnan. Így volt ez Marcussal, a beküldött derék tisztekkel, a riporterrel, a rendőrtiszttel és a sok névtelen polgárral. Ahogy Richard Hawking sem jött ki onnan…

2. fejezet
A Polgárháború Hajnala


Verőfényes nap virrad Washington városára, már egy hét telt el a merénylet óta. Richardot még mindig keresik a romok alatt, de már szinte minden remény szertefoszlott. Hiszen már az Asgardok életjeldetektorai sem találnak túlélőket. Sokan már nem hisznek benne, hogy megtalálják, valószínűleg a felismerhetetlenségig összezúzódott a torony falai között. Azonban mindenképpen meg akarják találni holttestét, s tisztes temetést adni neki. Mivel önkényuralommal kormányzott az elmúlt két évtizedben birodalom szerte káosz uralkodik, senki sem tudja, hogy kié a hatalom, senki sem tudja, mit tegyen. Egyedül a rendszerek megbízott kormányzói rendelkeznek némi szabadsággal ez ügyben, de ők oly sokan vannak, oly sok radikális céllal… sosem juthatnak dűlőre.

A nagy gondolkodók szerint amennyiben nem születik gyors döntés a kormányzást illetően a birodalomra legjobb esetben is évtizedekig tartó polgárháború vár. Mivel Hawking nem kívánta hosszútávon fenntartani ezt a rendszert, nem nevezett ki utódot. Egyedül a végrendeletében hagyott utalást a kormányzás jövőjével kapcsolatban, amely a palotával együtt odaveszett, s a biztonsági másolatok is nyomtalanul eltűntek. A Rendőrség ezért ezt nem csak egy egyszerű merényletnek véli, hanem a hatalom átvételére való kísérletnek. Nem csoda, hogy valóságos hajtóvadászatot indítottak. Clark Higginsel az élen, aki szemtanuk tízezreit hallgattatja ki. Elhatározta, hogy valaki bűnhődni fog emiatt. Simon és John is közéjük tartozik, percekkel vannak a kihallgatásaik előtt, némán ülnek a cella padján a katasztrófa eseményire gondolva.

- Az én hibám volt, én marasztaltalak a kocsmában – mondja John, idegesen, tőle szokatlanul komoly hangvétellel.

- Én pedig hallgattam rád, ott maradtam, amikor tudtam mi törtéhet. Éppen olyan hibás vagyok, mint te.

- Figyelj! Ha megtudják, hogy megelőzhettük volna, mindketten börtönben végezzük, méghozzá egy életre. Teljesen mindegy, hogy egyikünk a felelős vagy mindkettőnk, mindenképpen ugyanaz lesz a végkifejlet.

- Ez nem ilyen egyszerű, a törvény emberei vagyunk, és van fogalmad róla mit tettünk? Polgárháború lesz, csak azért mert mi nem voltunk képesek tenni a dolgunkat.
Írta: Darth Raven; Elérhetőség: Darth_Revan@hotmail.hu
- Nem miattunk van, azok miatt, akik megölték, 63 merényletet követtek el ellene az elmúlt 20 évben. Csak idő kérdése volt, ennek meg kellett történnie. Én azt mondom, hogy teljes mértékben az én hibám volt, értelmetlen mindkettőnknek megfizetnie ezért.

- Nem John, a testvérek vagyunk, együtt megyünk a sittre – vér szerint nem testvérek, de már akképp tekintenek egymásra.

Rövidesen két őr lép oda hozzájuk és bekísérik Johnt a kihallgató szobába, Simonnak pedig egyelőre a cellában kell maradnia. Miután bekísérték az asztalhoz bilincselik, s ott hagyják egy fél órára. Ezután Higgins a maga rezzenéstelen, érzelemmentes arcával lép be a helyiségbe. Leül, majd bekapcsolja a felvevőt s belekezd mondandójába:

- Üdvözlöm Mr. Watermann! Remélem nem okozott gondot önnek, hogy kissé megvárattuk.

- Egyáltalán nem, gondolom nem csak üdvözölés céljából jött el ilyen messzire. Szóval térjünk a lényegre, hagyjuk a szokásos maszlag kihallgató szövegeket, úgysem működnek. Jómagam már 20 éve vagyok a szakmában.

- Rendben, Mr. Watermann, ahogy akarja, amúgy is sietős dolgom van. Megmondaná pontosan hol volt a robbanás időpontjában?

- Egy közeli kocsmában, a Szabadságtér mellett.

- És mégis mit keresett ön egy kocsmában? Magának nem éppen a császárt kellett volna védenie?

- Csak amíg munkaidőben vagyok, a robbanás 21 óra 34 perckor történt, az én műszakom aznap pedig csak 20 óráig tartott.

- Volt még valaki magával, aki ezt bizonyíthatná?

- Simon is elkísért oda, valamint a kocsmáros is jegyzőkönyvbe vette a rendelésünket, mindkettő alapján igazolható az állításom – feleli rezzenéstelen arccal.

- Érzékelt bármi szokatlant ott léte alatt?

- Elment a TV adása – már kezd ideges lenni, s kérdéses meddig tudja ezt leplezni.

- És tudja, hogy ez miért lehetett? Igen szokatlan ez manapság, nem gondolja?

- Gondoltam meghibásodott – Ekkor belefullad a szó, tudja, hogy el kell mondania az igazat, viszont józan esze ezt ellenzi. Ezért döntenie kell. Hagyja, hogy Simon bűnhődjön miatta vagy próbálja meg magára vállalni?

- Rendben Mr. Watermann. Tudja én ránézésre meg tudom különböztetni a bűnöst az ártatlantól és látom, hogy maga nem az – Legalábbis neki ezt mondja, már sejti mi folyik itt, majd szép lassan kisétál a szobából.

- Várjon! – kiált utána idegesen.

- Netán van még valami mondanivalója, Mr. Watermann?

- Igen van. Amikor elment az adás Simon sejtette, hogy zavarják. Vissza akart menni a palotához. Viszont én visszatartottam, rábeszéltem, hogy maradjunk a kocsmában. Ha nem teszem meg, a Császár még mindig élne – vágja rá bűnbánóan, Higgins látja rajta, igazat beszél.

- Nos, végre ez igazat mondja, tudja mégis mit tett? Mi vár ránk emiatt?

- Igen, tudom. És sajnálom amit tettem – mondja elfehéredve. – Vállalom a felelősséget a baklövés miatt, Simon ártatlan ez ügyben.

- Meglátjuk Mr. Watermann. Valami nekem azt sugallja, hogy maguk ketten nagyon sok időt töltenek majd rács mögött.

Kisétál a szobából, eközben Simont az őrök már bekísérték a szomszédos kihallgató szobába s Johnnal hasonló módon jártak el vele. Higgins fél óráig váratta majd belekezdett a kihallgatásba, amely hasonló ütemben zajlott a következő kérdésig:

- És tudja miért ment el az adás, Mr. Walker?

- Az első sejtésem az volt, hogy zavarták. Sajnos igaznak bizonyult.

- És mondja csak, miért nem tett semmit? Miért nem szólt valakinek?

- Ennek esélyét elhanyagolhatónak véltem, úgyhogy inkább a kocsmában maradtam.

- Biztos benne, hogy ezt önelhatározásból tette? Nem buzdította senki a maradásra?

- John felvetette a maradást, viszont szabad akaratomból döntöttem így. Az én hibám, hogy ez megtörtént, Johnnak semmi köze hozzá - mondja ezt erőteljes, nyomatékos hangnemben.

Higgins ennek hallatán elmosolyodik, végre valaki bűnhődhet a merényletért, végre valakit felelősségre vonhat miatta.

- Nos, Mr. Walker ezzel végeztünk is. Biztosíthatom önt arról, hogy mindketten börtönben töltik majd hátralévő életüket – érzelemmentes arca önelégülté vált, látszik szemein a bosszú öröme.

- És még is miért mi?! – ordít rá Simon. – Nem mi öltük meg, nem nekünk kellene megfizetni érte, hanem azoknak, akik elkövették!

- Tudja, Mr. Walker a történelem folyamán szinte sosem az bűnhődik, aki megérdemelné, mellesleg ezért kapnak majd csak életfogytiglant. Végtére is több mint 17 ezren haltak meg a merényletet követően és előreláthatóan milliárdok fognak a továbbiakban – közli vele még mindig öntelten.

Simon folytatná a vitát, de Higgins megfordul és elégedetten elsétál. Az őrök Johnt és Simont visszakísérik a cellájukba egészen a tárgyalásukig.

Eközben váratlan események készülnek a Nagytanács termében, a demokrácia utolsó mentsvárában, amely már elhagyatottan áll 2 évtizede. David Trueman, Richard korábbi ellenlábasa gyűlést hívott össze a kísértetjárta épület falai között. A merénylet után minden rendszer vezetőjének kódolt meghívót küldött a csillagkapu hálózaton keresztül, amely jelenleg 20 ezer bolygót foglal magába galaxis szerte.

Kiáll a tanács központi emelvényre majd egy Asgard követ megmozdítva felkapcsolja az áramot a szinte minden fénytől elzárt épületben. Ahogy kigyulladnak a fények oly sok év után teljes pompájában látható lesz a tanácsterem. Amely egy hatalmas ovális alakú kupolás építmény belseje, közepén a tanács központi emelvénye található. E körül helyezkednek el a rendszerek képviselőinek négyzet alakú állványai. Ezek néhány négyzetméter alapterületűek, s alaphelyzetben rögzítve vannak, a képviselők könnyebb meghallgatásának érdekében hologramként jelennek meg közvetlenül az emelvény előtt. Mivel jelenleg közel 1600 emberi kolónia van, nem mindegyiknek jut egy teljes állvány. Ezeket csak a 200 legfontosabb rendszer képviselőinek tartják fent, ezek felső sorban helyezkednek el.

 A többieknek muszáj osztozkodnia, fontosság szerint csökkenő sorrendben. Minél fontosabb egy rendszer a képviselőjének annál kevesebbel kell megosztania az állványt, valamint annál feljebb lévő sorban foglal helyet. Ettől eltekintve mindegyik rendszert egyformán hallatják meg és egyformán intézkednek döntéshozás kapcsán is. A központi emelvényen a népszavazás által választott kormányzó, a Föld képviselője áll tanácsadóival, az ő feladata megfogalmazni a szükséges intézkedést. Maga a döntéshozás a képviselők szavazása által történik, amelyet a 200 felső rendszernek joga van megvétózni ezért az hetekbe, akár hónapokba is telhet. Részben ezért működött jobban Richard egyeduralma, neki csak percek kellettek a helyes döntés meghozatalához, ez Durham esetében volt a legmeghatározóbb. Fontos megemlíteni, hogy ha a kormányzó sokallja ezt az időtartamot, a tanács beleegyezése nélkül is döntést hozhat. Ekkor azonban a tanács köteles szavazást tartani annak lemondatásáról, ha a szavazatok több mint fele a lemondás mellet van (és eddig mindig így volt) a kormányzó köteles lemondani tisztségéről.

Trueman egy másik kő megmozdításával behívja a képviselőket. Ők pedig előléptek a szürkeségből, egyenesen a fényáradatba. Köztük a hatalmas Kirksville planéta képviselője, a gazdag Grovespringé, Warrensburg bányáinak követe. S a gyönyörű New Hampton képviselője is, őt pedig az erős Aurora rendszeré kísérte. Ezután a birodalom gyöngyszeme, a 12 milliárd lakosú Mainsfield büszke képviselőasszonya is megjelent. Őt a legtöbb belső kolóniáé kísérte. A kisebb rendszerek követei közül viszont szinte senki sem mutatkozott. 332-en gyűltek össze a 1572-ből. A gyűlés oly rég óta először kezdetét vette:

- Kedves képviselőtársaim, a 2212-es év első gyűlését ezennel megnyitom. Mint tudják ez a gyűlés nem hivatalos, az ezen való részvétel törvényellenes. Ha bárkinek problémája van ezzel most nyugodtan kisétálhat a tanácsteremből – kezdi Trueman.

Mainsfield képviselőasszonya megköszörüli torkát majd szót kér, hologramja közvetlenül a központi emelvény előtt jelenik meg. Ez egy tipikus Asgard hologram, a képviselőasszony úgy látja az eseményeket mintha valóban ott állna és farkasszemet nézne vele.

- Mind tudjuk mire vállalkoztunk. Csak azon rendszerek küldöttek képviselőt amelyek teljes mértékben támogatják császárrá való kikiáltásodat amennyiben betartod az ígéretedet és azonnali hatállyal elrendeled egy új kormányzó megszavazását majd visszaállítod a szövetségi államformát.

- És a többi rendszer? Mi van a külső kolóniákkal, miért csak a belsők támogatnak?

- Nekik elegük van a diktatúrából, félik, hogy nem tartod be a szavadat. A kikiáltásod után valószínűsíthetően kiválnak a Birodalomból.

- Az nem lehet, ennyien nem válhatnak ki. Azzal az egység is megszűnne, s évtizedekkel vetne vissza minket – hitetlenkedik David.

- Boldogulunk nélkülük is, a hadsereg 70, a mezőgazdaság 50, az ipar 75 százaléka marad a kezünkben. S mindez a népesség alig felére jut majd, sokkal jobb körülményeket tudunk majd biztosítani nekik ezentúl – szól közbe Aurora képviselője.

- És mi lesz velük? Ha nekünk több jut, majd akkor nekik kevesebb fog, ráadásul ki fogja megvédeni őket háború esetén? Nincs elég katonai erejük a tartós önállósághoz – feleli Trueman.

- Ez már nem a mi problémánk, ők döntöttek így, mi előre figyelmeztettük őket az esetleges következményekről. Mellesleg ki támadná meg őket? Senki sem mer ellenünk szegülni. És ha mernék is, miért tennék? – vágja rá Mainsfield bájos és határozott küldötte.

- Ezt nem tudhatjuk előre, ha elszakadnak sebezhető célpontot nyújtanak majd, s jelenleg elég sok faj él mellettünk galaxis szerte, amelynek jól jönne egy kis plusz terület. S külön-külön is tiszteletre méltó haderővel rendelkeznek, ráadásul elég ha csak egyikük támadja meg őket s a többiek sáskákként szabadulnak majd rájuk. Ha pedig velük végeztek mi leszünk a következők, ez az egy bizonyos – Trueman.
Írta: Darth Raven; Elérhetőség: Darth_Revan@hotmail.hu
- És mégis ki támadna? A Furling? A Doch’te? Esetleg a Raz’gul? Akik kezdettől fogva féltek tőlünk? Vagy talán egy szomszédos galaxisok népei akik még csak követet sem küldtek az elmúlt 140 évben? Vagy talán a Drákok rontanak majd nekik koszos korvettjeikkel és csorba kapáikkal? – mondja New Hampton képviselője öntelten.

- És ha igen? A többi faj nem csak fél minket, gyűlöl is. És még csak azt sem tudjuk miért, még ennyit sem árulnak el nekünk. Jó okunk van feltételezni, hogy első adandó alkalmat kihasználnák, hogy kiegyenlítsék a számlát. Valamint… – mondja Trueman indulatosan.

- Akkor mit tegyünk? Erővel kényszerítsük vissza őket, szítsunk polgárháborút? – vág bele a szavába Warrensburg képviselője.

- Nos, ez valóban egyszerűbb lenne mintsem megkockáztatni a környező népekkel való konfliktust. Ha megelőző csapást mérünk rájuk, heteken belül vége lehet. Tény, hogy szégyen lenne ránk nézve, de ez a legkevesebb áldozattal való megoldás – teszi hozzá Kirksville erélyes küldötte a maga erőteljes hangnemében.

- Egyet értek, ha vérnek kell folynia, gondoskodjunk róla, hogy a lehető legkevesebb folyjék – szól közbe Mainsfield képviselőasszonya szokatlanul feszült hangnemben, nehezére esik ezt kimondani.

- Ez elfogadhatatlan. Nem onthatjuk egymás vérét még egyszer. Nem juthat még egy rendszer Durham sorsára. Márpedig ha megtesszük nem egy fog így járni, számos kolónia fog örökre romba dőlni s csupán a túlélők kordozzák majd emléküket – szólal fel meglepő módon Új Durham képviselőasszonya.

- Egyet értek, felesleges saját magunkat pusztítanunk – teszi hozzá New Hampton képviselője.

A következő percekben a küldöttek állást foglaltak az általuk szimpatikusnak tartott megoldás mellett s hosszas viták után sem tudtak dűlőre jutni. Már igencsak kezdtek elharapódzni az indulatok amikor Trueman közbeszólt:

- Mi lenne, ha szavazást indítanánk? Elvégre ezen alapul a demokrácia, a többség akaratát kell szem előtt tartanunk. Ezért azt javaslom, hogy szavazás útján döntsünk a polgárháború kérdéséről – veti fel remélve, hogy a józanész dönt majd és elkerülik a konfliktust.

- Egyet értek! – vágja rá az ott tartózkodók jelentős része.

- Akkor ezennel a szavazást megnyitom.

A következő percekben a képviselők belátásuk szerint döntenek a kérdéssel kapcsolatban, ha támogatják a zöld, ha ellenzik, a piros gombot nyomják le az állványon elhelyezkedő panelen. A rendszer összegzi a szavazatokat, majd annak eredményét mindenki kijelzőjén feltünteti. Az esetleges meghibásodások miatt a kormányzó - jelen esetben Trueman - köteles felolvasni a végeredményt.

- A szavazás lezárult, a végeredmény a következő: - Trueman nem hisz a szemének, ő nem ezt akarta, minden porcikája ellentmond az eredmény felolvasására, de muszáj azt felolvasnia.

- A polgárháború mellett 183, ellene pedig 149 szavazat érkezett. Uraim ezennel, háborúba indulunk. Az ülést lezárom. – mondja idegesen, feszült hangnemben, homlokán látszik az izzadság.

A két Asgard követ visszahelyezi eredeti állapotába, majd a képviselőkkel együtt távozik az épületből. Másnap reggel John és Simon ebédidőben ébrednek cellájukban. Az időt a régmúlt eseményeinek felidézésével töltik, valamint az ott található TV csatornáit lapozgatják. Egyszer csak a déli híradó adására lesznek figyelmesek, amelyet egyszerre minden csatornán közvetítenek:

- Üdvözlöm önöket! Rendkívüli híreinket hallhatják. Ma reggel 6 órakor a belső kolóniák, beleértve minket is egyként kiáltották ki császáruknak a vegyes politikai múlttal rendelkező David Truemant, aki készséggel elfogadta a címet. Legfrissebb híreink alapján a külső rendszerek sorra nyilvánítják ki függetlenségüket s egy új államba tömörülnek. Az új császár perceken belül megkezdi első beszédét s elrendelte, hogy azt minden csatornán közvetítsék. Valamint tüntetésekről és békés demonstrációkról kaptunk híreket szerte a bolygón…

- Hát elkezdődött – sóhajt fel John.

- Szóval a belsők a külsők ellen, legalább nem lesz túl hosszú.

- Mázli, hogy mindketten a belsőkön születtünk, legalább egy oldalon állunk majd.

- Legalább… - mondja a fekete bőrű Simon homlokát összeráncolva.

Ezzel mindketten elhallgatnak s csendesen figyelik az új császár beszédét:

- Emberek! Tudom, hogy azt gondoljátok, hogy csak egy újabb diktátor vagyok. De nem ez az igazság. A címet azért és csakis azért fogadom el, hogy visszaállíthassam szövetséggé a birodalmunkat. Sajnos ezt nem minden rendszer hiszi el, sajnos vannak, akik az elszakadást választották. A döntésüket jóváhagyom, s remélem idővel, amikor már ismét szövetségben élünk ismét csatlakoznak hozzánk addig is sok szerencsét kívánok nekik a boldoguláshoz. Valamint azonnali hatállyal elrendelem egy új kormányzó megválasztását, ezt a megmaradt tanácstagok fogják eldönteni a nép által választott jelöltek közül, amint ez megtörtént azonnali hatállyal lemondok hatalmamról s a birodalom ismét szövetséggé lesz.

Az emberek tapsolni, éljenezni kezdenek, nem tudják pontosan miben is lesz ez jobb nekik. Minden esetre rendkívül örülnek az általuk hallottaknak.

- S lezárásképp – folytatja Trueman. – szeretném megemlíteni, hogy bár a merénylet nagy tragédia volt számunkra, azonnali hatállyal elrendelem, hogy annak elkövetőit valamint az azzal kapcsolatba hozható személyeket nem érheti büntetés, semmilyen formában nem vonhatják felelősségre bűneikért kapcsolatban. Hiszen hősökként kellene ünnepelnünk őket azért amit véghez vittek, hiszen ha nem teszik meg valószínűsíthetően örökre diktatúra alatt maradunk…

- Szabadok vagyunk! – mondják mindketten fennhangon s nevetve.

Kis idő elteltével Higgins csalódott arccal jelenik meg a cellájuk ajtaja előtt.

- Nyissák ki! – förmed rá az örökre.

- Nos, úgy tűnik szabadok vagyunk – dörgöli John, Higgins arcába, majd mindketten fütyörészve távoznak az épületből.

Ahogy kiértek egyből fognak egy taxit s megindulnak hazafelé. Az oda út nagyrészt eseménytelen volt aztán megakadt a szemük a palota tornya által vájt kráterben. Ahonnan már eltakarították a törmeléket és hatalmas mennyiségű földdel próbálják betemetni azt.

- Mintha az istenek egy hegyet dobtak volna alá az égből – jegyzi meg a taxis.

S csakugyan úgy néz ki a táj, a kráter közelről olyan nagynak tűnik, hogy szinte elképzelhetetlennek tűnik az a feltételezés, hogy ember által keletkezett.

- Mondja csak a császár holtteste előkerült már? – érdeklődik Simon.
Írta: Darth Raven; Elérhetőség: Darth_Revan@hotmail.hu
- Maga honnan a fenéből jött uram? Ezen lovagol a fél világ, semmit sem találtak, még csak egy bőrfoszlányt sem, amely az ő DNS-ét tartalmazta volna. Ahogy persze legalább ötven másik emberrel egyetemben, de ennek ellenére mindenhol csak ezekkel a fránya összeesküvés elméletekkel találkozik az ember.

- Arra gondolsz, amire én? – fordul oda John barátjához.

- Ugyan… minden nagy ember halála után ezzel van tele a világ, semmi esélye annak, hogy túlélhette – feleli Simon.

- A múltkor is nekem volt igazam – vágja rá John.

- Csak szerencséd volt.

Az út hátralevő részén ezen vitatkoztak, majd a taxi elérte úti célját, ekkor abbahagyták a beszédet s csendben folytatták útjukat. Aztán egyszer csak John ismét odafordul hozzá:

- Akkor gondolom vissza testőrségbe, s felejtsük el az egészet?

- Koránt sem, elegem van ebből. Ha más nem végzi rendesen a munkáját kirúgják, minket meg majdnem életünk végéig börtönbe zártak, s semmi garancia nincs rá, hogy ez ne történhetne meg még egyszer. Azzal, hogy senkit sem vontak felelősségre egyenes felhívást intéztek a további merénylőknek. S különben sem hiszem, hogy túl sok igazságtartalom lett volna Trueman beszédében – mondja halál komoly arccal.

- Akkor mi legyen?

- Részemről kilépek és visszamegyek a különleges erőkhöz, érzem, hogy ennek háború lesz a vége. S akkor harcolni akarok a szülőbolygómért. De te nyugodtan maradj testőrnek, elvégre valakinek védenie kell a császárt is – mondja még midig komoly arccal, de hangjában némi keserűség érződik.

- Ne röhögtess testvér, együtt megyünk – vágja rá gondolkodás nélkül.

- Igen John, együtt megyünk – feleli most már alig látható mosollyal az arcán.

Majd tovább baktatnak lefelé az utcán, nem is sejtve mire vállalkoznak majd…


Kategória: DARTH RAVEN TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2012-11-15)
Megtekintések száma: 189 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: