Főoldal » Cikkek » DARTH RAVEN TÖRTÉNETEI

Csillagkapu - A Végzet Háborúja - III.rész - 4. fejezet Exodus II. és 5. fejezet Egyetlen Óra
4. fejezet
Exodus II.


- Ne szóljanak nekik, most ők a fontosabbak – jelentette ki gondolkodás nélkül. Nem ez volt az első alkalom, hogy farkasszemet kellett néznie a halállal és sokan remélték, hogy nem is az utolsó. Ekkor azonban egy nagy erejű robbanás rázta meg a fedélzetet, valósággal földhöz vágva az épp talpon állókat, Zsukov szerencsére pont most foglalt helyet székében.
- Pajzsok 10%-on nem bírunk ki többet! – kiáltotta Malcolm, valamiféle remény után kutakodva az admirális elüresedett tekintetében.
- Eljött az idő… - jelentette ki teljes nyugalommal, megbékélt a helyzettel.

Egyik találat érte hajóját a másik után, a pajzsok leválni készültek. Ekkor azonban újabb hipertér ablakok törték meg a csata robaját. Az A.S. Dauntless tűnt elő belőle, de ezúttal nem egyedül, a kicsiny hajótípus képviselőinek kisebb armadáját hozta magával. A szürkés hajók sokasága laza, körkörös alakzatot vett fel és azonnal a sérült hajó segítségére indult, ehhez azonban a fél csatatéren keresztül kellett manőverezniük, és ez koránt sem volt egyszerű feladat. Ugyanis a csillaghajók már szinte testközelből lövették egymást, a hatalmas seregek hajói alig néhány négyzetkilométeren tartózkodtak.
 Kis méretükből adódóan rendkívül nehéz célpontot nyújtottak a nagyobb hajóknak, viszont a vadászok számára már túl nagy falatot jelentettek. Ennek köszönhetően viszonylag könnyen el tudtak cikázni a robosztus hajók között, de ezúttal sem érhette el célját mindegyikük. A Dauntless mellett haladó cirkáló Clayton hajója, a Manhattan kegyetlen harcot vívott a közvetlenül előtte elhaladó, már pajzsokkal sem rendelkező nehéz korvettel. Pechére a Dauntless mellett elhaladó ügynökségi hajónak sikerült belemanővereznie magát a drák hajó halálos plazmalövedékébe, csak pár másodperccel azelőtt, hogy az óriás reaktora végleg megadta volna magát.
A többiek viszont komolyabb gond nélkül odaértek, rövidesen védelmi alakzatba rendeződve, majd körkörösen cikázva a hajótest körül. Ugyan túl kicsik voltak az ellenfeleik célzó rendszere számára, mégis komoly fegyverzettel rendelkeztek. Plazmavetőikkel félelmetes pontossággal tudták eltalálni a Korolev felé suhanó torpedókat, valamint az ellenük induló vadászgépeket.
- Hiányoztam? – kérdezte Michael az admirálistól, miközben az újonnan jött flotta hajói védelmi alakzatba rendeződtek a már sérült csatacirkáló körül. Szinte az össze torpedót sikerült elkapniuk, miközben ionlövedékeik sorra csapódtak a masszív csatahajók pajzsaiba, jócskán lemerítve azokat.
- Nem is jöhetett volna jobbkor – válaszolta Zsukov enyhe mosollyal az arcán, mégis csak az életét mentették meg az imént. A harcmező túloldalán azonban nem alakultak ilyen szerencsésen az események. A furling hordozó hajóteste nem bírta tovább az érkező torpedók becsapódását, melyet az utolsó megmaradt csatahajó adott le, végső leheleteként.
A torpedók hatalmas darabokat szaggattak ki a patkó alakú hajótest oldalából, az utolsó hajótest valósággal letépte a jobb oldali részt, több ezer tonna víz zúdult az űr hidegébe. A zsilipajtók már nem bírtak megbirkózni ekkora nyomáskülönbséggel, egy konzervdoboz tetejeként repültek ki korábbi helyzetükből. A hajó sorsa megpecsételődött, túl nagy volt a kár ahhoz, hogy az energiaelvezető rendszerek megfelelő kapacitással működhessenek, a főreaktor másodpercek alatt túltöltődött és robbanása darabokra szakította az 1200 méter hosszú hajótestet.
De elmaradt a lángfelhő, a víz tökéletesen gondoskodott erről, maga a lökéshullám végzett az óriással. A többi részhez hasonlóan a patkó alakú hajótest jobb oldali része is külön utakon kezdett járni, a lökéshullám ereje egyenesen az agresszorba vágta. Közelségéből adódóan a keletkező robbanás mindent eltörölt a környéken, a furling óriáskapuval egyetemben.

A kicsiny Hellcat megállíthatatlanul száguldott a vöröses lézersugár felé, már alig néhány száz méterre voltak tőle, a sérüléseknek köszönhetően nem tudtak katapultálni. Már tisztán látszott, hogy valahol a szélénél érkeznek majd bele, ekkor azonban Mainsfield pajzsgenerátora végleg megadta magát. Ahogy a kékes energiamező szép lassan eloszlott, a szuperfegyver sugara hatalmas erővel csapódott a felszínbe, egy mély krátert vájva a Thassos városa felett húzódó hegygerincbe.
A Furling nagyjából ekkor tervezte leállítani szerkezetét, de a kapu pusztulásának köszönhetően ez magától is végbement. Amint megszűnt a féregjárat, a biztonsági rendszerek leállították a roppant mérető fegyver generátorát. John gépe egyenesen a felszínbe csapódott, mivel ekkorra az összes üzemanyag elfogyott, valamelyest vissza tudta nyerni a gép irányítását, és siklórepülésben lassítani annak sebességét.
De még így is hatalmas sebességgel csapódtak Thassos külvárosába…
Írta: Darth Raven Elérhetőség: Darth_Revan@hotmail.hu
Ezalatt az odafent tomboló űrcsata lassan a végéhez közeledett. Az utolsó drák hajókat épp most lőtte darabokra az egyesített flotta közel 120 megmaradt hajójának kombinált tűzereje. A Demolisher minimális sérülésekkel vészelte át az öldöklést, O’Neill igyekezett távol tartani hajóját az események sűrűjéből, de azért minden fontosabb eseményből kivette a részét. Az Ügynökség felmentő seregének hála a Korolev is megúszta, bár komoly károkat szenvedett, beletelik majd pár órába, mire helyrepofozzák a gépészek. Viszont nem mindenki mondható ilyen szerencsésnek, az utolsó megmaradt nehéz cirkáló, néhány korvett társaságában ostromolta a már pajzs nélkül maradt Manhattant. Plazmalövedékei hatalmas darabokat téptek ki a hajó gerincéből, a szögnek köszönhetően könnyedén keresztülhasítva annak kemény páncélzatát. Mivel a harctér elég távol eső részén voltak, a segítségére siető rombolók és 304-esek nem érhettek oda időben.
Kénytelenek voltak végignézni, ahogyan az egyik lövés keresztül vágta magát a burkolaton és egészen az egyik lőszerraktárig ette magát. Az azonnal berobbanó fél megatonnás robbanófejek egy másodperc tört része alatt tépték ketté a hajótestet, amely annak fennmaradó részében egy izzó lángcsóva keretében morzsolódott apró darabokra. Clayton admirális és emberei hősi halált haltak a csatában. Nem úgy, mint Kortis, aki a szuperfegyver pusztulásakor elugrott a rendszerből, maradék flottáját végleg maga mögött hagyva. De a Manhattannel végző hajók is rövidesen távoztak a harctérről.
- Megnyertük a csatát – jelentette ki Malcolm, amint az utolsó piros pötty is eltűnt képernyőjéről.
- De milyen áron… - sóhajtotta fel Zsukov, nem örült túlzottan barátja és megannyi bajtársa elvesztésének. De semmi sincs ingyen, mindennek megvan a maga ára, a túlélésé pedig különösen magas jelen helyzetben.
- A bolygópajzs lent van. Mikor kezdjük meg az űrvédelem felszámolását?
- Most – jelentette ki látszólag rendíthetetlen elhatározással. Viszont döntését inkább a kényszer szülte, ugyan az energiamező generátora lemerült és annak energiatekercsei bizonyára kiégtek, nem lenne túl szerencsés, ha idő közben helyrehoznák. – Az összes, nem mentést vagy javítást végző hajó képezzen ostromgyűrűt a bolygó körül, de Thassos felé menjenek a legtöbben. Egyben kell az a generátor.

- Ébredj! Jól vagy? Hallasz engem? – hallotta Simon, miközben lassan magához tért. Szemeit szép lassan felnyitva egy kedves szőke hajú nő arcának körvonalai rajzolódtak ki előtte. Hirtelen nem tudta hol van, vagy mi történt vele. Egyedül a szerzett zúzódások fájdalma szolgáltat némi információt az elmúlt órák eseményeiről.
- Tom, magához tért! – közben szép lassan megpróbált felülni. A közben odaugró Thomas jobbjával próbál segítséget nyújtani ebben.
- Hol vagyok? – kérdezte miközben már sikerült ülő helyzetbe helyeznie magát, közben örömmel tapasztalta, hogy sikerült is úgy maradnia.

- Biztonságban – felelte Sharon, ezzel valamelyest megnyugtatva. Minden esetre mégis csak körülnézett. A sötét, poros helyiségben egy egyszerű villanykörte szolgáltatott némi fénnyel, első pillantásra egy átlagos pincének mutatva a félhomályban.
A poros faasztal és tetején helyet foglaló, számára beazonosíthatatlan berendezés is tökéletesen beleillett a képbe. Már majdnem teljesen megnyugodott, amikor két drák katona holttestén akadt meg tekintete, ő azonnal felugrott riadalmában.
- Megérdemelték – mondta Tom, közben vállára tette a kezét. Legalább meggyőződtek róla, hogy nem szerzett komoly sérüléseket. A következő percekben ismertette vele a helyzetet, elmondta, hogy egy égő roncs mellett találtak rá és senki mást nem tartózkodott a környéken. Nekik pedig még épp időben sikerült eltűnniük, ugyanis egy rakás ellenséges katona ért a roncshoz, percekkel kimentése után.
Valamint neki kezdtek a harcra való felkészülésre, a mai napon ugyanis elérkezett az ő idejük, a lehető legnagyobb káoszt akarják kelteni, ezzel jócskán javítva a felmentő sereg esélyeit.

Ezalatt az egyesített flotta ostromalakzatba rendeződött a kolónia körül. O’Neill javaslatának eleget téve, csak a viszonylag éppen maradt hajók vehettek részt benne, így akarta elkerülni a további veszteségeket. Ennek megfelelően a Korolev is kénytelen vot félre állni, bár ezt Zsukov nem is bánta annyira.
Embereit az űrben tehetetlenül sodródó Daedalus mentésére utasította, ezzel harmadikként csatlakozva az azt körülálló hajókhoz. Ennek ellenére nem volt túl bíztató a helyzet, az utolsó plazmalövedék ugyanis áthatolt a cirkáló pajzsán és az orrészbe csapódtak, kis híján átszakítva a burkolatot, és egy jókora fekete foltot hagyva, amely az elülső rész felső oldalán is végighúzódott.
 Ugyan emberek százai igyekeztek a hajó megmentésén, de még a legjobb gépészek sem mertek komoly ígéreteket tenni. Ritka, hogy ilyen szintű károkat próbáljon bárki is helyrehozni. A hajó rendszereinek túlnyomó része kiégett, fegyverzete működésképtelen volt már, hajtóművei kiégtek a reaktor többlet energiája elvezetése közben. Emellett szivárgott annak levegője és előre láthatóan szüksége lesz egy új pajzsgenerátorra is.
Tehát drágább lesz helyrehozni, mint építeni egy teljesen újat, de mégis csak a Daedalusról volt szó, túl sokat jelentett a katonák számára, hogy szó nélkül otthagyhassák.

A drák lövegek sorra tüzet nyitottak, amint az egyesített flotta hajói lőtávolságba kerültek, a védők nem adták fel egykönnyen a kolóniát, az utasításaik szerint az utolsó drákig harcolnak. A plazmalövedékek ereje nem bizonyult elegendőnek, a magasból záporozó lövedékek másodpercek alatt darabokra tépték őket, egyetlen cirkálót sem sikerült elintézniük. Ekkor a flotta hajói egy különös segélyhívásra lettek figyelmesek, az enyhe károkat elszenvedett Daybreaker vette elsőként az adást..
- Itt John Watermann, lezuhant gépem, mentésre van szükségem. Hallja ezt valaki? A nyomomban vannak, nem tudom meddig… - ezután megszakadt az adás és csak halk sercegés hallatszott.
- Vállajuk a mentést – vágta rá Baeles, aki a híd hátsó részén bagózott, jól ismerte Johnt régebbről.
- Rendben, vigye a csapatát, azonnal odasugározzuk magukat – válaszolta Frank.
- Nem lehet, még mindig zavarják, nem tudni honnan. Manuálisan kell odamenniük - jelentette ki Galen, a hagyományos érezési módra utalva.
- Túl veszélyes a terep egy csapatszállítónak. Attól tartok maradniuk kell – mondta Franklyn, vegyes érzelmekkel, legalább az ő életükért nem kell aggódnia.

- Nem olyan biztos az, támadt egy ötletem – vágta rá Anderson. Elgondolásának megfelelően rásugározták őket valamely, a mentést vállaló, az Ügynökség soraiba tartozó hajóra. Közülük egyedül Michael vállalta a feladatot, igencsak meglepődött, amikor meglátta az érkezőket. Előző találkozásukból fakadó emlékeiknek köszönhetően egy pillanat alatt fegyvereikkel hadonászva kezdtek ordibálni a kicsiny hajó irányítótermében.
- Most megdöglesz, te mocsok! – kiáltotta Beales, miközben ujja fékezhetetlenül remegett a ravasz felett.
- Ne fogadj rá – jelentette ki halál nyugalommal. Tökéletesen leplezve azt a tényt, hogy pajzsa teljesen lemerült az előző alkalommal.
- Tedd le, most egy oldalon állunk – próbálta jobb belátásra téríteni Taylor.
- Megölted a testvérem! – kiáltotta lelki fájdalmában, kezd önkívületi állapotba kerülni.
- Kit? – értetlenkedett Michael.
- 16 éve, Szküllán, engem is majdnem kicsináltál aznap! – folytatta a számára régóta tervezett pillanat pillanathoz szőtt monológot. Arcának minden rezdülésén látszott, hogy elégtételt akart venni. Azonban remegő ujjait mégsem tudta a ravasz meghúzására parancsolni. Taylor eközben elég közel osont hozzá, baljával azonnal kiragadta a géppuskát kezei közül, jobbjával pedig visszatartotta, nehogy visszaszerezhesse.
- Nyugi, most velünk van. Majd utána elintézitek… – próbálta nyugtatni, látszólag kevés sikerrel. Végül Beales odébb lépett és lábával jókorát rúgott az egyik földön heverő ládába, a helyiség másik végbe repítve azt.
- Még elintézzük, erre mérget vehetsz – fenyegette farkas szemet nézve Michaellel, akinek még mostanra sem sikerült felidéznie, hogy mire is célzott pontosan. Amint úgy látta, hogy megfelelő mértékben lenyugodtak a kedélyek segélyhívás helye felé vette az irányt.
Az álcázó rendszernek hála könnyedén át tudott jutni a város körül járőröző vadászgépek sokaságán, inkább a kijutás miatt aggódott, hiszen rövidesen kezdetét veszi a szárazföldi ütközet.
Írta: Darth Raven Elérhetőség: Darth_Revan@hotmail.hu
- Uram a bolygó űrtere teljesen az ellenőrzésünk alatt áll, minden légvédelmi üteget semlegesítettünk. Viszont valószínűsíthetően rejtett lövegek is vannak, célszerű lenne, ha folytatnánk a bombázást – javasolta Malcolm az admirálisnak.
- Nem folytatjuk, most a bolygón lévő 1 milliárd embert mentjük, nem pusztítjuk. Indítsák a gépeket, koncentrálják a támadást Thassosra, mindenképp el kell foglalnunk a pajzsgenerátort.
- Igen uram! – felelte határozottan, majd továbbította az utasításokat terminálján keresztül. A zavarásnak köszönhetően hagyományos módon kell a felszínre juttatniuk a csapatokat. Ugyan a Typhoonok csak a légkörben képesek repülni, a hadmérnökök tökéletesen felkészültek erre a problémára is. Még 18 évvel ezelőtt hozakodtak elő a rombolók szárazföldi invázióra is felkészítendő átalakításaival s a tanács jóváhagyásának köszönhetően mára már mindegyiken alkalmazták a módosításokat.
A megmaradt 16 rombolón a tervnek megfelelően annyi katona és harcjármű tartózkodott, amennyi csak lehetett. További csapatokról Kortishoz hasonlóan módszerrel az Aurorán tartózkodó tartalékosok soraiból akartak gondoskodni.
A Dallas ekkorra már sikeresen leszállt felszínen, John legutolsó ismert tartózkodási helyén. Ahogy kiléptek a hajótestből az automatikusan álcázásba kapcsolt, innentől fogva egyedül Michael tudta vezérelni egy, a zsebében rejtegetett távirányítóféleségen keresztül.
Körülnézve azonnal rálelnek kopottas bakancsa mély nyomaira az eső áztatta talajon. Pechjükre John a legrosszabb irányba tartott minden lehetséges közül, egyenesen a Thassos városának közepe felé. S nem volt egyedül, fél tucat Drák nyomait jellegzetes, szögletes mintázatú nyomaira is ráleltek, bár ezek jóval frissebbek voltak az előbbieknél.
Még lehetett egy kis előnye.

Egyik romboló lépett be a légkörbe a másik után, a magasból ívelten ereszkedő lándzsákként közelítve a felszín felé, majd megálltak pár száz méterrel a felhőkarcolók magassága felett. A védők csak erre a pillanatra vártak, a megmaradt lövegek sorra kezdték ontani a tüzet, ahogyan lenyíltak a kör alakzatban a városközpont – és egyben a pajzsgenerátor – felé közelítő karcsú hajók robosztus rámpái.
S azokból valósággal özönlöttek a Typhoonok, ahogyan becsapódtak az első, zöld színű plazmalövedékek, valóságos égi poklot előidézve.
Épp, ahogyan Zsukov számított erre még annak idején, amikor elrendelte az átalakításokat. A heves tűzre való válaszul valamennyi romboló alsó felén százával nyíltak ki a zsilipek és rövidesen a betöltő szerkezet robotikus vezérlése egy-egy rakétát töltött azokba, melyek robbanófejei már kilátszottak a silókból.
Aztán a semmiből, néhány kósza gombnyomást követően azonnal begyulladtak narancssárgás lánggal égő hajtószerkezeteik, s több méteres lángcsóvát maguk után húzva eredtek útnak a már előre kijelölt célpontjaik felé.
Ez hosszú percekig így folytatódott, a masszív hajók keselyűként köröztek a hatalmas város romos felhőkarcolói felett, miközben a százával megindított rakéták után húzott világosszürke füstcsíkok töltötték be a levegőt és sorra hallatszott a becsapódások hangja, látszották lángcsóváik, majd a légvédelem maradékának elszenesedett maradványai.
Most már biztonsággal leszállíthatták a csapatokat.
Ezzel párhuzamosan a felkelés is elérkezettnek látta az időt. Elvégre nem árthat némi segítség társaiknak. Ugyan csak kevés harcjárművel rendelkeztek, de Simonnak és Tomnak bőven jutott egy, a roncstelepről csempészett páncéllemezből összetákolt dzsip.
Mögöttük az egyik katonaforma gyári munkás már alig várta, hogy élesben is kipróbálhassa a jármű tetejére szerelt nehézgéppuskát. Mivel jelenleg sokkal több gyalogosuk van kénytelenek az ő tempójukat tartani. S nincs is könnyebb célpont egy lassan vánszorgó terepjárműnél az út közepén.

Nem telt bele túl sok időbe és már több helyről is tüzet nyitottak rájuk, Tom egy fölényes legyintéssel intett a szomszédos, meglehetősen romos – egy jó 300 méter le volt nyesve a tetejéből – felhőkarcolón elhelyezkedő mesterlövészcsapatnak, akik egy frappáns sorozat leadása után már figyelték is a földre konfettiként hulló holttesteket és hallották kiáltásaik után hallatszó placcsanásukat. Sokukat hidegen hagyta és örültek, hogy nem voltak a helyükben, de volt a ki elmosolyodott a látványtól és a lelkükben lakozó különös érzéstől.
De hiába, ilyen a háború.
A következő pillanat azonban már koránt sem volt ilyen örömteli számukra, amikor is hangos zúgásra lettek figyelmesek, mintha feltöltődne valami, valami nagyon nagy erejű fegyver. De már csak későn eszméltek rá mi is az, csak a zöldes plazmalövedék közeledte láttakor pillantották meg a pár száz méterre tartózkodó bestiát, egy Drák Krakent. A lövedék egyenesen a felhőkarcolóba csapódott, pontosan a fejük fölé.
Tom némán lehunyta a szemét a robbanás láttán s dermedten figyelte ahogyan a fémszörnyeteg becélozza őket a gömbforma központi egységére szerelt ágyúval.
Nem sokkal a folyamat végbemenetele előtt viszont egy, a felettük elsuhanó romboló felől elindított rakéta csapódott bele a monstrumba, egy szempillantás alatt darabokra tépve azt, majd hatalmas robajjal zúdultak a talajra izzó maradványai.
Ha önfeláldozó rohamuk másra nem is volt jó, de remekül előcsalogatta az eddig rejtőzködő ellenfelet rejtekéről. Viszont amint fellélegezhettek volna már a következő lövedékek sora záporoztak feléjük…

Ekkorra a tetőpontjára hágott az ütközet. A Typhoonok sorra szállították a talajra az állig felfegyverzett büszke harcosokat, a nagyobb szállítójárművek pedig egyik Scorpiont rakták le a másik után. S azok már mainsfieldet érésük pillanatában csatlakoztak a generátor felé tartó masszív tankoszlophoz, melyet katonák, dzsipek és egyéb harcjárművek ezrei kísértek, miközben a siklók fedezték őket a levegőből, pusztító rakétazáport zúdítva minden előttük álló épületre.
A drákoknak nem maradt választásuk. Parancsaiknak megfelelően nem tehettek kárt a generátorban, de nem is hagyhatták magára. Az utolsó leheletükig kellett harcolniuk. S ennek eleget is kívánt tenni valamennyiük. A megmaradt Krakenek újult erővel szórták az áldást a tankok közé, s lövedékeik nem csak megsemmisítették, de messze a magasba is repítették a Scorpionok égő roncsait, melyek közül sok páncéllemezei szürkék voltak a szokásos világosbarna helyett.
Most gördültek le a futószalagról. Együttes tűzerejük bőven elég megtorlásnak bizonyult. Egy ugyan képtelen volt leteríteni a monstrumot, de 3 már könnyű szerrel megszabadította lábaitól és fő fegyverzetétől, s így már nem volt valami sok haszna a roppant méretű harcjárműnek. Végre egyszer ők álltak nyerésre.

Ekkorra Michaelék is megérkeztek a csata forgatagába. Az ellenséges katonák tüze azonnal az egyik még a korábbi elkeseredett küzdelemből visszamaradt lövészárokba szorította őket. Innen már könnyűszerrel viszonozhatták a tüzet. A CSK-46 tagjai nem spóroltak semmivel, csak úgy özönlött az ólom puskacsöveikből. Michael kissé kényelmetlenül érezte magát, ugyanis 9 mm-es pisztolya eltörpült újdonsült társai gépkarabélyai mellett, mégis jóval többet szedett le az ellenség soraiból, mint bármelyikük.
Neki ugyanis egy könnyed pillantás is elég volt ahhoz, hogy akár 200 méterről is fejbe találja ellenfelét, a sok-sok éves gyakorlás meghozni látszott gyümölcsét. Ekkor azonban a lehengerlő túlerőben lévő ellenfél megelégelte a kis csapat jelenlétét, s az egyik tank egyenesen a lövészárok felé indult.
- Remek és most? - hangzott a kérdés Andersontól.
- Kitartunk, amíg ide nem ér ez az ócskavas – vágta rá Tyler.
- Az oké, de utána? – társa ekkor vállat vont. Egyedül Michael szemei csillantak fel.
- Nekem lenne egy jó ötletem. De ehhez le kell majd buknotok – kis gondolkodás után valamennyien rábólintottak, majd a lövészárok oltalma alá kuporodva várták az Ügynök újabb hajmeresztő mutatványát. Majd alig 20 másodperc elteltével, jókora robajjal kezdett rázkódni a talaj, fegyverropogás és halálsikolyok hangja töltötte meg a levegőt.

Ennek abbamaradtával rövidesen kidugták a fejüket az árokból. Meglepetten tapasztalták, hogy minden ellenséges katona meghalt s a tank egykori helyén is csak egy jó kora lyuk tátongott, valamint annak izzó fémdarabjai hevertek mindenfelé. Előttük Michael hősiesen feszített, széles mosollyal az arcán.
- Ennyi lett volna – mondta önelégülten a csodálkozó szempárak felé irányozva diadalittas tekintetét. A regényes pillanatot követően egy dzsip rajzolódott ki a háttérben, melyet két Scorpion tank kísért, valamint több tucatnyi katona állt körül.
- De ezt nem is te csináltad – jött rá közülük Anderson elsőként a teljesen nyilvánvalóra. S a többiek csak némán bólogattak, amint leesett nekik az egész.
- Nem, de láttam a közeledő tankokat és úgy gondoltam jó ötlet lett lenne, ha lebuknánk mielőtt tüzet nyitnak…
- És ha csak megmondod, hogy jön egy rakás tank? – vágta félbe mondandóját Beales, Michael erre csak a fejét ingatta.
- Az elrontotta volna a pillanatot.

Ekkor az őrmester egy ismerős arcot pillantott meg a dzsipen, egész pontosan kettőt. Simon és John volt az, úgy tűnik ők valamivel jobb szerencsének örvendtek. Ekkorra szép lassan abbamaradtak a puskalövések is, lenyugvóban voltak a heves harcok. A pajzsgenerátort ekkorra az oda érkező különleges erők csapatai már nagyrészt megtisztították és hőseink örömteli arccal nézhették, ahogyan annak kékes energiamezeje körülölelte a bolygót.
- Nos, uraim. Győzelmet arattunk – jelentette ki Zsukov néhány óra elteltével, mikorra már Thassos városának minden apró része az ellenőrzésük alá került. Ugyan a zavarást okozó szerkezetet még mindig nem sikerült meglelniük, viszont már teljes biztonsággal tudhatták a kolóniát ismételten az irányításuk alatt. Jól tudta, ez egy történelmi nap volt számukra.
- Valóban – vágta rá Higgins. Aki a szárazföldi hadműveleteket koordinálta. Idő közben ugyanis visszahelyeztette magát a seregbe, egyébként sem maradt túl sok tábornok az Oroszlánmezei ütközetet követően. Bár meg kell hagyni, jó pár kilót felszedett az évek alatt és az akkoriban még makulátlannak tűnő elméje is kezdett megkopni valamelyest. Viszont még így győzelemre tudta vezetni a csapatokat.
- De nagy árat fizettünk érte – tette hozzá O’Neill a számos elesett bajtársukra, valamint Claytonra utalva. Viszont tudta legbelül, hogy mindez megérte. Egyszer és mindenkorra fordítottak a dolgok menetén, immár volt esélyük a győzelemre.

- Drák hajók a 8 óránál, a naprendszer vége felé léptek ki a hipertérből! – szakította félbe Malcolm a fejesek szolid ünneplését. Úgy tűnik még koránt sem ért véget a játszma, Kortis megérkezett a lovassággal. Ekkorra tisztázódott bennük a tény, hogy nem Mainsfield visszafoglalása volt az előttük állóak neheze, megtartani lesz az. A határozatlanságból fakadó csendet végül Zsukov szakította félbe.
- Hány hajó?
- 216, majdnem akkora ez a flotta, mint, amelyet az előbb győztünk le. Most nem fog sikerülni.
- Miért? Talán meghibásodott volna a pajzsgenerátor? – emelte fel a hangját az admirális, a Mainsfield orbitális elhárító mezejét generáló szerkezetre utalva.
- Nem, de a számarány közel kettő az egyhez és az elő…
- Akkor miért nem indult még a bolygópajzs alá valamennyi hajó? - förmedt rá az admirális látszólag fenyegetően, bár már inkább csak megjátszotta. – Az alatt lesz esélyünk. Nem is kevés…
- Hacsak nem jöttek rá megint, hogyan jutnak át rajta – tette fel a még mindi kapcsolatban lévő kérdést O’Neill valósággal karót verve az ősz hajú admirális szívébe, aki mindenre gondolt, ennek kivételével…
Írta: Darth Raven Elérhetőség: Darth_Revan@hotmail.hu
Minden esetre a flotta felvette a kívánt pozíciót és valamennyi Tau’ri és Furling csillaghajó nem sokkal a kékesen ragyogó energiamező vonala alá ereszkedett. Sorra élesítették fegyvereiket és fojtották vissza lélegzetüket. Most könnyed győzelmet aratnak, vagy mind elpusztulnak.
A Korolev hídján Malcolm meredten bámulta a hold felől közeledő méretes flotta közeledtét. Már csak néhány ezer kilométerre voltak a lőtávoltól, majd hirtelen megálltak.
- Uram, az ellenséges flotta megállt és tartja a pozícióját. Mi is ezt tegyük?
- Feltétlenül. Innen nem mozdulunk fiam. Ma győzelmet aratunk, vagy az utolsó leheletünkig küzdve veszítünk.
Ez után újabb kínos csend következett. Aki tehette, - még Zsukov is - a radarképernyő kijelzőjéhez meresztette tekintetét. Majd idegesen figyelte közel negyed órán keresztül az eljövendő történéseket. Ekkor pittyenések hallatszottak.

S mindenkiben megállt az ütő azok hallatán egy pillanat erejéig. Még az admirális halántékán is megjelent néhány tömzsi izzadságcsepp, majd megkönnyebbülve tapasztalták, hogy azok a hirtelen eltűnő hajókat kívánták jelölni.
Visszavonultak.
- Éljen! – hallatszott a kiáltás valamennyi szájból visszahangozva. Egyedül talán Zsukov kivételével, aki csak ez enyhe mosolyt engedett meg magának. De azt is méltán, ma győzelmet arattak…

5. fejezet
Egyetlen Óra


2212. július 29-e, 19:30 perc.
Már lenyugvóban volt a nap Thassos romvárosa felett. Utcáin a tegnapi nap eseményeiből visszamaradt roncsok, kráterek, mindenféle törmelék és mindkét oldal katonáinak testei hevernek. Ugyan már sorra hordják el azokat a szikes talajba ásott tömegsírok felé, de túl sok munka ez az Asgard sugarak nélkül, s nem is fáradozik mindenki azokon.
A legtöbben az ünneplésre, a hosszas harcok feszültségeinek enyhítésére használják fel ezt a napot, tudták, hogy még koránt sem ért véget a háború. Bár már a vége felé közeledett, tegnap ugyanis túl sok drákot, túl sok hajót vesztett el Kortis, hogy népe túl sokáig húzhassa a Tau’ri és Furling egyesített hadai ellenében. Éppen ezért a mai nap szinte tökéletesnek mondható. Több hónapnyi kesergés és idegeskedés után ez az első nap, hogy fellélegezhettek. Most már szinte biztos a győzelem.
- Uram, jöjjön! – hallatszott egy mély hang, hangos kopogás kíséretében. Zsukov először figyelembe sem akarta venni, inkább tovább forgolódott. Majd a sorozatos ismétlődés hatására sem akart tágítani, először aludta volna ki magát rendesen az oroszlánködi csata óta, erre pár óra elteltével ismét felverik. Végül, egy jó negyed óra múlva csak kikászálódott kabinja meglehetősen kényelmes, eredetileg két személynek szánt ágyából.
- Nos, lehet nem fél négykor kellett volna lefeküdni – jegyezte meg magában az órára pillantva, majd kinyitotta a vastag trimiumajtót. Egy igen barátságos ábrázatú közlegény rajzolódott ki a szemei előtt, a nevét viszont sehogy sem volt képes felidézni. Nem is erőlködött rajta túlzottan, elvégre képtelenség minden egyes a Korolev fedélzetén szolgáló ember nevét észben tartani. Főleg most, hogy a legénység két harmada más hajókról lett áthelyezve.
- Mi történt? – szólította meg a közlegényt, amint a hidraulika szélesre nyitotta a helyiség bejáratát. Bármennyire is próbált kedves lenni a környezetében tartózkodókhoz, nem ment neki egy jó adag kávé nélkül.
- Az admiralitás rendkívüli ülést tart fél, vagyis már csak negyed órán belül. Önnek is jelen kell lennie, bár egy magamfajta alacsony besorolású személy nem igazán tudja miről is lesz szó.
- A végső csapásról – vágta rá az ősz hajú admirális, ez minden háborúnál így szokott történni. Bár meglepetésként érte, hogy ilyen hamar eljött, legalább egy hét pihenőt remélt.
Írta: Darth Raven Elérhetőség: Darth_Revan@hotmail.hu
Szokás szerint az utolsó percben érkezett Kirksville roppant űrállomásának taktikai terméhez. Annak bejáratánál ezúttal már négy őr állt, melyek a szokás szerint nem voltak hajlandóak az azonosító kártyája nélkül beengedni. Egy pillanatra idegesen kapott a fejéhez, mivel úgy vélte sikerült hajóján felejtenie, de aztán csak meglett a zsebében való ideges kotorászás közepette.
- Üdvözlöm, uram – hallatszott az egyik őr szájából, amint belépett a helyiségbe, – az ajtó előtt állók most modortalanok voltak – ahol az öt szem admirálist egy kisebb hadosztály őrizte.
Maga az ülés még nem vette kezdetét, szokás szerint megvárták, bár már látszott, hogy a Furling küldötte már nagyon bele akar kezdeni mondandójába. S meg is tette, amint Zsukov a taktikai asztal fölé magasodott.
- Népünk úgy véli, eljött az idő egy teljes erejű ellencsapáshoz, amely előkészítene egy, az Örvény galaxisba történő inváziót.
- Inváziót? – harsant fel O’Neill. – A saját területeink védelmére sem maradt elég hajónk, évekbe telne, mikorra eléggé talpra állítanánk a flottát, hogy egyáltalán esélyünk legyen.
- De nekünk nem – válaszolta a furling látszólagos gondolkodás nélkül. – A mi flottánk java része megmaradt. A Tau’ri hadiflotta maradékának támogatása mellett jó eséllyel befejeződne a háború, egy hónapon belül.

- És mi van a béketárgyalásokkal? – szólt közbe Fehlix. - Most rúgtuk szét a seggüket, ráadásul már elérték, amit akartak. Az első találkozáskor is sikerült megegyeznünk velük. Véleményem szerint, a körülményekből adódóan ez most sem lesz másképpen.
- Támogatom az ötletet, bőven elég vér folyt már – jelentette ki Zsukov, majd O’Neill is rábólintott. Minden bizonnyal Clayton is ugyanezt tette volna, ha még életben lenne.
- A mi részünkről, lehet – csattant fel a furling. – De koránt sem az ő részükről. Nem haboznának a lehetőséggel, ezért nekünk sem szabad. Amint talpra álltak a vereségből az esélyeik megsokszorozódnak majd. És nem lesz semmiféle biztosíték rá, hogy a béke tartósnak bizonyul majd.
- A döntés joga itt a mienk. A mi létünk forog veszélyben, ti csak a tartozásotok lerovása céljából álltok mellettünk. Részetekről mindegy, hogyan ér véget – válaszolta Zsukov.
- Többé már nem. Azzal, hogy az oldaltokon létünk hadba éppúgy a vesztünket akarják, mint a tieteket. Mi az utolsó drák kolónia elestéig folytatjuk majd a harcot, veletek, vagy nélkületek. Ha veletek, egyenlő arányban osztozunk a megszerzett területek felett. Ha nélkületek, miénk lesz mindkét galaxis jelentős hányada…
- Tessék?! – vágott közbe O’Neill felháborodásában.
- Jól hallottad ember, népünk nem visel hadat puszta hálából. Rajtatok áll, mennyi hasznunk lesz a konfliktusból…
Írta: Darth Raven Elérhetőség: Darth_Revan@hotmail.hu
19:47-perc.
Thassos félig ledőlt rezidenciájának legfelsőbb éppen maradt emeleti ablakából Tom és Simon figyelik a naplementét, miközben a többiek az asztalnál pókereznek, valamint Sharon italt indult hozni a hősöknek.
- Tudod, ezelőtt még sosem jártam Mainsfielden – törte meg Simon a csendet. – El sem tudom képzelni, hogyan nézhetett ki innen a város az invázió előtt.
- Csodaszép látványt nyújtott. Sokat álltam itt még gyermekkoromban, és csak hosszú órákon át figyeltem a táját. Egyszerűen semmihez sem volt fogható, bár most sem néz ki olyan rosszul. Csak fel kell húzni pár új épületet, eltakarítani az a hajóroncsot – közben a sztráda betonjába fúródott BC-304-es roncsa felé mutatott. – És hívni kell pár takarítót. Aztán szebb lesz, mint valaha.
- Remélem is, minden esetre már ezért is megérte harcolni.
- Ahogy mondod, tökéletesen megérte.
Ahogyan mondata végére ért Sharon lépett be a konyhából, jó néhány üveg sörrel a kezei között. Beales és Anderson láttán, hogy alig bírja tartani azokat illemtudó ember módjára már oda is suhant hozzá, majd mindketten elvettek egy-egy üveggel s csakhamar belekezdtek fogyasztásába. A nő ezután körbement, mindenkinek átnyújtva egy üveget, de így is maradt kettő.
Pedig direkt úgy számolta, hogy egy jusson mindenkinek, saját magát is beleértve. Gyorsan körbe is nézett, hogy vajon kit hagyhatott ki a helyiségben tartózkodók közül. Viszont úgy látta, senki sem hagyott ki a jelenlévők közül, s csak ekkor tűnt fel neki, hogy valaki hiányzik.
- Hol van Michael? – kérdezte meglepetten.
- Valami titkos ügynökségbéli feladatot végezhet – vágta rá Tyler. – Legalább is erre engednek következtetni a látottak. Egyszer csak felpattant és megindult, pár perc múlva pedig már láttuk is felszállni a hajóját.
- Sebaj, több jut nekünk – vágta rá Beales, majd mélyen belekortyolt a még szinte jeges italba. Legalább a bosszú terhei alól mentesült, Michael igen ritka előtűnéseiből ítélve egy jó időre, ha nem örökre.

- Nem értem, miben mesterkedhetnek már megint? – tette hozzá Thomas. – Különben is győztünk, végre úgy tűnik minden rendben lesz. Nem igaz, hogy nincs egy szabadnapja, vagy ilyesmi.
- Talán van, csak nem él vele, mert az akarja, hogy ez így is maradjon – felelte Anderson, aki már a felét megitta az üveg tartalmának. De ez a teljesítmény még mindig eltörpült Simon és John rutinos ivászata mellett, ők úgy itták a folyékony aranyat, mintha csak egyszerű csapvíz lett volna.
Mostanra már a harmadik üvegen próbáltak osztozkodni, melyet John vitt az egész falat helyettesítő, már betört ablakhoz.
- Én mondom, ezután leszerelek és egy szép kis minnesotai tó mell telepszem, amely csak úgy hemzseg a halaktól – közölte John a többiekkel.
- Minnesota? Szerintem Michigannel jobban járnál – vágta rá Simon. – Bár én részemről inkább Washingtonba megyek, segítek az újjáépítésben. És te mihez kezdesz majd Tom?
- Maradok a katonaságnál. Elvégre valakinek vigyáznia is kell rátok.
- Akárcsak mi – szólt közbe Beales, közben a CSK-46 valamennyi tagja helyeslően bólogatott. – Egészen az utolsó csatáig folytatjuk a harcot.

19:48 perc.
A már rég a bolygón kívül hitt Dallas álcázásban szeli Thassos romvárosának égboltját. A közeli erdőket kémlelve.
- Semmi, semmi és még több semmi – hajtogatta egyhangúan Michael, bár ezúttal sem tartózkodott senki más a fedélzeten.
- Véget ért a felszín alatti üregek feltárása… - hallatszott egy gépi hang a pilótafülke terminálja felől.
- Igen, tudom, teljesen üres az egész – szakította félbe a már ezerszer hallott szöveget. – Nincsenek életjelek és a zavaró berendezésnek sincs semmi nyoma. Pedig itt kell lennie valahol…
- Eltalálta – felelte a gépi, nőies hang. – Semmi sem található a barlangrendszerben. Ismét lefuttassam a keresést?
- Miféle barlangrendszerben? – csattant fel Michael.
- Thassos városa körül, közvetlenül a nagy kiterjedésű erdőségek alatt egy körkörös formájú barlangrendszer húzódik. Azt hitten tud róla – válaszolta készséggel a számítógép, teljesen tanácstalanná téve az Ügynököt.
- De hiszen egy hónapja még semmi sem volt… ott.
- Pontosan. Néhány hete kezdett el létrejönni, kialakulásának körülményei ismeretlenek számomra, mindazonáltal…
- Azonnal menjünk el innen!
- Kérem, pontosítson az úti célt illetően.
- Mindegy, hogy hová, csak el innen! Értesítsd a többi ügynököt, azonnal el kell húzniuk a csíkot.

19:56 perc.
Az Ügynökség valamennyi hajójának hirtelen eltűnése némi gyanakvást keltett ugyan, de nem eleget, ahhoz, hogy riadóztassák, vagy egyáltalán tájékoztassák a felszínen lévőket. Minden esetre leküldtek néhány rombolót, hátha ráakadnak arra, amire a bolygóközi terrorszervezet tagjai is.
- Különös, hirtelen elég sok hajó lett errefelé – jelentette ki Tom egyhangúan, miközben a nem sokkal előttük elhaladó romboló oldalán nézett végig szemeivel. Gyerekkora óta lenyűgözte az ilyesmi, különösen e fenséges, hatalmat sugárzó hajók szürkés színű törzsének látványa.

- Csak hencegnek egy kicsit. Tudod, hogy van ez, ha már idejöttek és felszabadították a kolóniát, úgy érzik, jár nekik némi tetszelgés – válaszolta Sharon szelíden, némileg megnyugtatva. Elvégre, ha nem is volt a flottától megszokott, de minden bizonnyal várható volt ez történetének egyik legfényesebb győzelme után.
Ekkor különös, leginkább egy mennydörgéshez hasonló hang robaja visszhangzott végig a tájon. Mindannyian az égboltot kezdték kémlelni kíváncsi szemeik tekintetével, de egy árva bárányfelhőt sem véltek felfedezni. Mondhatni kristály tiszta volt az égbolt, kizárt, hogy egy villámcsapás égtelen moraját hallották volna az imént.
- De akkor mit? – visszhangzott gondolataikban.
Egy szempillantás leforgása alatt meglelték a választ kérdésükre, mikor is egy zöldesen ragyogó, hatalmas energianyalábot pillantotta meg az erdő felől, amely egyenesen feléjük hasította a tiszta levegőt.
- Bukjatok le! – kiáltotta el Beales torka szakattából, majd mindannyian az általuk a lehető legbiztonságosabbnak vélt helyre húzódtak. De hamar rá kellett jönniük, hogy közel sem a rezidencia épülete volt a célpont. A plazmalövedék az előttük elhaladó romboló felé tartott. Az megpróbált kitérni ugyan, de már túl késő volt.
A hosszúkás hajótestet a hajtóművel összekötő vékony összekötőrészen érte a találat. Mivel a fedélzetén tartózkodók nem voltak harckészültségben, a pajzsot sem húzták fel, ezért akadálytalanul érte el, majd borította lángba a kérdéses részt. Simon kidugva a fejét látta, ahogyan egy masszív lángcsóva keretében eltűnik a vékonyka rész, majd a hatalmas robajjal nyikorgó és csavarodó acél feladta a harcot. Két részre szakadt a hajótest.
Az egyedül a hajtóműveket tartalmazó hátsó rész a sztráda felé kezdett zuhanni, viszont a hajó elülső, több mint 350 méteres darabja egyenesen a romos felhőkarcoló felé tartott, melyben jómaguk is tartózkodtak.
- Vigyázz! – kiáltotta Tom, majd a lehető legszorosabban fogta át feleségét, Sharont karjaival, miközben a hatalmas hajótest belecsapódott, majd mélyen belefúródott az épületbe, lángba borítva azt.
Közben mindenfelől záporozó lövedékek éles zöreje hallatszott a távolból. A hosszú hetek alatt kiépített földalatti bunkerrendszerbe rejtőzött drák hadsereg megindította ellencsapását. Az előbb látotthoz hasonló módszerrel iktatták ki a légkörben lévő hajók valamennyiét, majd minden erejükkel a városközpont felé indultak. Sorra tűntek elő kettős lövegtoronnyal felszerelt tankjaik a Thassos városa mellett elterülő erdőből, egyik Kraken lépett elő onnan a másik után, majd ezrével csörtettek előre az ellenséges katonák igen bátor csatakiáltásuk közepette.
A Tau’rik ugyan hősiesen bocsátkoztak harcba velük, de már a számok láttán sem kínálkozott túl sok esélyük. Haderejük nagy része a pajzsgenerátor köré csoportosult, ekkor azonban váratlan meglepetés érte őket. Ellenségük ugyanis nem kívánta elfoglalni a roppant méretű energiaforrást. Tüzérségük néhány könnyed lövéssel semlegesítette azt.
Egyszer és mindenkorra.

20:01 perc.
Az Egyesített flotta védelmi alakzatot vett fel az immár védőburok nélkül maradt kolónia körül. Még nem tudják, hogy ez egy utolsó elkeseredett lépés volt az ott rekedt katonák részéről, vagy pedig egy nagy erejű ellencsapás kezdeti szakasza. Bár Zsukov már érzi szíve legmélyén, hogy ennek nem lesz jó vége, s reménykedik, hogy rövidesen megérkezik a Furling által beígért erősítés. Még mielőtt túl késő lenne.

- Kezdettől fogva csak játszottak velünk, tudták, hogyan gondolkodunk és ismét csapdába csaltak minket… – hajtogatta fennhangon, miközben idegesen járkált fel-alá a hídon, majd Malcolm zavarta meg laikus szemmel különösnek vélt ténykedését.
- Ellenséges flotta lépett ki a hipertérből! – Zsukov ennek hallatán megállt, behunyta kék szemit, majd mély levegőt vett.
- Hányan? – sóhajtott fel végül.
- 122 hajó, közülük 98 korvett. Még bírunk velük, de éppen hogy – ennek hallatán némileg elmosolyodott kellemes csalódása által.
- Legalább lesz esélyünk – gondolta, majd hangosan folytatta. – Harckészültség! Tömörüljünk össze, amennyire csak lehet! Mi kellünk nekik, nem a kolónia, szóval alaposan nehezítsük meg a dolgukat!
- Igenis, uram! – jelentette ki Malcolm, majd különös dolgot tapasztalt a megfelelő parancsok továbbítása után. Egy ideig csak szótlanul ült, hitetlenkedve a pittyenések egyre gyorsuló áradatában, majd az admirális felé fordította zavart tekintetét, de az inkább csendre intette.
- Kitalálom, még kétszáz a naprendszer másik feléről.
- Nem, rosszabb. A Furling… elmentek…
- Hogy mi van? – vágott közbe felháborodva.
- Valamennyi Furling hajó alakzatot bontott, majd belépett a hipertérbe. Alig 36 hajónk maradt a rendszerben, még a bolygópajzzsal sem lenne túl sok esélyünk. Azt javaslom, vonuljunk vissza.
- Az kizárt, nem hagyjuk hátra a kolónián rekedteket. Tárcsázzák Aurorát! Átsugározzuk, akit csak lehet.
- De mi lesz a zavarással, addig nem… – ekkor az admirális közbevágott.
- Ellenőrizze le még egyszer, már rég deaktiválták, ebben biztos vagyok. Ez éppúgy gátolja az ő terveiket is.
- Csakugyan – felelte meglepetten az adatok ismételt lekérése után. – Viszont a felszínen nincs működőképes teleportációs eszköz, viszont a mi oldalunkról kell bemérni a lent lévőket. Egyszerűen képtelenség kivitelezni.
- Majd mi átsugározzuk őket – vágta rá Zsukov.
- De ahhoz le kell engednünk a pajzsokat.
- Való igaz. A Korolev hajóteste bírja a legtöbbet, valamint rendelkezik a legnagyobb teleport kapacitással a flotta valamennyi hajója közül. Evidens, hogy mi leszünk azok. A terv egyszerű: a flotta valamennyi hajója körénk gyűlik, és kitartanak, ameddig lehet, addig is mi a lehető legtöbb embert fogjuk átsugározni. Amint nem bírjuk tovább, vagy végeztünk, visszavonulunk.
- És mi lesz a csatával? – kérdezte vissza Malcolm értetlenkedve.
Írta: Darth Raven Elérhetőség: Darth_Revan@hotmail.hu
- Az már elveszett, mielőtt elkezdődött volna. Tudták, hogy ez lesz, és most ismételten győzedelmeskednek.
Malcolm kis gondolkodás után továbbította a terv utasításait, melyet jóval könnyebb volt kiötölni, mint kivitelezni. Amint a Korolev a romváros fölé ereszkedett, tárcsázta Aurorát és megkezdte a lent lévők átsugárzását a szárazföldön és az űrben tartózkodó Drák erők célpontjává vált egyaránt. Rövidesen ádáz küzdelmem vette kezdetét.
A szárazföldi erők már az első percben tüzet nyitottak roppant hadihajó alsó felére, a plazmalövedékek, rakéták és minden egyéb pusztításra tervezett eszköz hatalmas robajjal csapódott a masszív, naquadahval és grafittal ötvözött trimiumötvözetbe, amely látszólag kiállta a próbát. A kérdés csak az volt:
Vajon meddig?

Ezzel párhuzamosan Kortis zászlóshajója a Crudelitas fedélzetén, minden nélkülözhető hajójuk kíséretében végre a kicsiny, de annál elszántabb földi flottának ronthatott, melynek első védelmi vonalát a 304-esek képezték. Tervének megfelelően először a korvettek indultak meg, majd kezdek cikázni a plazmasugarak között, saját lövedékeiket mértéktelenül rájuk zúdítva. Viszont a megmaradt starfuryk tachyon lövegeinek fedező tüze mellett sikerült kitartaniuk a háromszoros túlerő ellenében.
Pontosan, ahogyan Kortis eltervezte, most már rés nyílott az alakzaton. Most már csak néhány romboló és csatacirkáló választotta el a Korolevtől. A feladatot öt csatahajójára – az övét is beleértve, valamint 13 nehéz cirkálóra bízta. Együttes tűzerejük pedig csakugyan kielégítőnek bizonyult. Két rombolót az első perc leforgása alatt sikerült kiütnie, egy nehézcirkálóval egyetemben. Ekkor azonban nem várt meglepetésben részesült.
A Tau’ri flotta hajói ugyanis nem kitámadtak, mint ahogyan azt megszokhatta ellenfeleitől, hanem egyre inkább összetömörült a már életek millióit megmentő Korolev felett. Sorra tűntek el az emberek Thassos városából, a sebesültek, a romok alatt heverők, vagy a földalatti bunkerekben menedék után kutatók egyaránt s érkeztek meg a biztonságos Aurorai városok oltalmába.
Sajnálatos módon, ez még mindig csak töredéke volt a Zsukov által remélt számnak, amikor is az egyik alulról érkező lövedék telibe trafálta az egyik energia elosztót, melynek köszönhetően egy másodpercnyi áramkimaradást követően Malcolmnak szomorú bejelentést kellett tennie.
- Az Asgard sugaraknak annyi. Nem tudjuk folytatni a túlélők átsugárzását.
- Értem – sóhajtott fel Zsukov, miközben felfelé fordította keserű tekintetét és látta, ahogyan egy 304-es suhan felette, két drák korvettel a sarkában, melyek halálos lövedékei egymás után suhannak el a már lángokban álló hátsó rész, alig 10%-os töltéssel rendelkező pajzsai mellett. Próbált kitérni ugyan, amennyire tudott, valamint viszonozni a tüzet. De az már nem bizonyult elégségesnek, sorsuk már megpecsételődött.
Ekkor az egyik lövedék telibe kapta a hátulját, végleg lemerítve a pajzsot, majd a jobb oldali hajtóművek legnagyobbikába csapódva, darabokra szaggatva azt. S ahogyan annak darabjai tehetetlenül a felszín szikes talaja felé hullottak egy újabb becsapódás is követte a gyilkos lövedéket. Ezzel végleg megadta magát a Daybreaker hajóteste, s egy izzó lángfelhő nyelte el Franket, Galent és mindenkit, aki a fedélzetén tartózkodott.
- Akkor menjünk innen, már nincs értelme… – ugyan nem szakította félbe semmi mondandóját, de mégis belefulladt a szó. Kezével intett első tisztjének az indulásra, majd a Korolev és a megmaradt 16 hajó valamennyije elhagyta Mainsfieldet, s egyenesen a Föld felé vették az irányt.
Nem sokkal később Kortis orbitális pályára parancsolta flottáját. Végre befejezhette, amit elkezdett és díszpáholyból figyelhette, ahogyan flottája hamuvá égeti az egykor virágzó kolónia élettel teli felszínét.

20:16 perc.
A Tau’ri flotta maradéka visszatért egykor büszke birodalmuk szívébe. Trueman azonnal beszélni kívánt Zsukovval. Persze nem személyesen, hanem ismét a híd közepén megjelenő hologram formájában.
- Mi történt? – förmedt rá látszólag idegesen.
- Vesztettünk, nem volt esélyünk – felelte Zsukov üres tekintettel.
- Hogy érti? És mi van a többi hajóval? – értetlenkedett. A legutóbb kapott jelentések szerint még nyerésre álltak.
- Az egész egy csapda volt, a Furling is otthagyott minket. Csak ennyi maradt.

- Ennyi? – csattant fel az indulattól. – Így összesen 38 hadihajónk maradt. Mégis hogyan nyerhetnénk meg a háborút ennyivel, a Furling segítsége nélkül?
- 39 – tette hozzá az admirális, mentve, ami menthető. – A Daedalus is ott van. A fegyverei többsége ugyan nem, de a hajtóművei már működőképesek, így már hadihajónak számít. És nem uram, így már nem nyerhetünk…
- Akkor mégis mit javasol? – vágta rá Trueman elképedve.
- Küldjünk ki egy hajót Lochusra, meg kell tudnunk mi történt. Ha még ott vannak, talán sikerülhet megegyeznünk velük, de ha nem, akkor vége. Nincs tovább, vesztünk és ismét menekülnünk kell majd, hogy ki ne irtsanak minket. De akkor sem marad majd belőlünk annyi, hogy emberiségnek legyen nevezhető.

20:29 perc.
A T.S. Vortex Lochus bolygója fölé érkezett, egy féregjáraton át tartja a kapcsolatot a Földdel, kíváncsian várva a fejleményeket. Viszont már most sem tárult túl bíztató kép szemeik elé. Mindenhol Drák és Furling hajók még lángoló roncsai úsztak az űrben, kezdett beigazolódni O’Neill gyanúja, miszerint hirtelen távozásuk oka saját épp lerohanás alatt álló világuk védelme érdekében történt. Viszont csak a szkennelés után mondhattak biztosat, melhez csupán az egyik Furling hordozó jeges roncsa mellett való elhaladásuk közzepette kezdhettek hozzá.
- Véget ért a folyamat – jelentette ki kapitánya, Scott, pár másodperc elteltével.
- És vannak túlélők? – hallatszott Trueman kíváncsi kérdése.
- Negatív – sóhajtotta fel Scott pár másodpernyi néma csend után. – Porig romboltak minden víz alatti települést. Senki sem élte túl, egyszerűen kiirtották őket.
- Kiirtották? Csak azért végeztek velük, mert kisegítettek minket? Azt hittem csak velünk van bajuk. – felelte Trueman.
- Elrettentés. Ha eddig bárki is hajlott rá, hogy segítsen, most már biztosan nem fog. Ezzel bebiztosították, hogy már senkire sem számíthassunk. – jelentette ki Zsukov, igen szomorú hangvétellel…

20:30 perc.
Az egyetlen órával ezelőtt még reményekkel teli Mainsfield most lángokban áll. A Drák hadiflotta teljességgel felperzselte annak felszínét, szertefoszlatva az emberiség győzelembe vetett hitét, ezzel minden reményét.
Lochus egyetlen órával ezelőtt még élettel teli világa most romokban hever. S a Furling faj örök sírhelyéül szolgál majd. Egy faj emlékét örökre magában zárva őrzi majd, amely sokkal többre volt hivatott.
A háború, a sors, a szerencse, gyakorlatilag minden megfordult, egyetlen óra leforgás alatt. Épp, ahogyan Kortis eltervezte…



Vége a III. résznek
Kategória: DARTH RAVEN TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2012-11-15)
Megtekintések száma: 125 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: