Stargate Atlantis 
Karácsonyi meglepetések 

Woolsey az órájára nézett. Örömmel állapította meg, hogy reggel 10 óra van és a munkája jó részével már elkészült. Igen, de ez a két nappal ezelőtti túlórának is be volt tudható. Kissé csúszni látszott a háromnegyed éves jelentése. Ez annyira zavarta a mindig is szorgosan, minden dátumra ügyelő diplomatát, hogy jó két napig alig aludt, de elküldte még időben. Így most - jó nyolc óra alvás után -, reggel kipihenten ébredve a munka is gyorsabban ment számára. Hátradőlt a székében és miközben elmerengett, az ide-oda sikló pillantásai hirtelen megragadtak az naptárján. 
"Péntek, 11.00, Sheppard" 
Most még ezt a bejegyzést is könnyebben vette, mivel a jelentésének elkészülte keltette megelégedettség még az ereiben csordogált. Ez nem hagyta, hogy bármi elrontsa a kedvét. Így még a megbeszélt időpont előtt elment és ivott egy kávét, majd az egyik kilátón az óceán lágy hullámzását figyelte. Vissza is ért pontban 11 előtt, 12 perccel. Épp leült, mikor észrevette, hogy Dr. Keller tartot az irodája felé kissé sietve. 
- Üdv doktornő! – mosolygott. - Miben segíthetek? 
- Mr. Woolsey! Nem látta Sheppard alezredest?
- De igen. Épp vele lesz megbeszélésem - az órájára nézett -, kilenc percen belül. 
- Akkor, ha nem bánja megvárom míg ideér. Csak már szó, mivel ma el kell mennem nemsokára egy bolygóra, és már jó negyed órája keresem. Ezért félő, hogy elkerülnénk egymást az alezredessel. Pedig rádión is próbáltam elérni, hiába.  
- Nyugodtan egyeztessen Dr. Keller. Szerintem mindjárt itt lesz – válaszolta a diplomata, a hozzá megszokott hidegvérrel. 
- Köszönöm Uram! 
Ahogy a szavak elhangoztak, hirtelen Dr. Zelenka tűnt fel. 
- Üdv! Elnézést, hogy zavarok. Nem látták Sheppard alezredest valahol? Az Ugróról lenne szó. 
- Nem doktor, de várja meg itt. Mindjárt itt kell, hogy legyen. 
Radek körbenézett, és még bocsánatkérőn hozzátette. 
- Remélem nem zavartam meg semmit...
- Egyáltalán nem, én is épp Sheppard alezredesre várok – mondta Keller kis mosollyal.
A csend épp megtelepedni kezdett a jelenlévők között, mikor Ronon és Teyla érkeztek meg. Jennifer és Zelenka már elhátráltak az ajtótól, hogy a két személy bejöhessen. 
- Elnézést, hogy zavarunk. Sheppard alezredes azt mondta, hogy valahol itt lesz. Nem tudják, most akar indulni? - nézett szét a nő. - Eddig délután ötkor volt az indulás eltervezett időpontja. 
- Sajnálom Teyla, de nem tudok arról, hogy az alezredes megváltoztatta volna a küldetés indulásának időpontját. - Válaszolta Woolsey, majd töprengve sandított a szemüvegén keresztül az ott levőkre. 
Ronon és Teyla mögött egy siető alak "feszítette" szét a teret, majd adott ki magából hangokat. 
- Valaki mégis megmondaná, hogy mi a francot keresek én itt, mikor épp dolgozhatnék?!!! - morgott McKay. 
- Ez egy jó kérdés Dr. McKay. - Az asztalra könyökölt és így tette hozzá Woolsey. - Mit keres maga itt? 
- Sheppard azt mondta, hogy öt perc múlva legyek a maga irodájában - válaszolta McKay, majd hozzátette -, Hol van Sheppard? 
Mindenki ingatta a fejét és majdnem egyszerre szólaltak meg. 
- Mi is őt várjuk. 
- Ugye most csak ugratnak? - kezdett Rodney egyre jobban felhúzódni, mikor rájött, hogy mennyien keresik az alezredest. - Persze ő meg, mint mindig… késik... - tette hozzá, és a kezében levő tabletet fogva leengedte a karját. 
Woolsey felett már ott rezegtek az elemi részecskék, amik hamarosan megvillantották az izzót. 
- Van egy olyan feltevésem, hogy az alezredes mindnyájunkhoz akar szólni. Vagyis mindenkitől akar valamit. – Nézett rájuk Richard a felismerésének örömével átitatottan. 
- Szeretném látni, hogy egyszerre ennyi mindenre oda tud figyelni... - dünnyögött tovább Mckay. 
- Rodney! - csípte meg párját Jennifer. 
- Most mi van? - súgta oda. - Bebizonyított tény, hogy mi férfiak nem tudunk mindent egyszerre csinálni, úgy, mint ti nők. 
Jennifer mosolygott. McKay még fojttatta. 
- Na és ez Sheppardra is igaz. Csak tudnám minek rángatott ide mindenkit. 
- Bocsi, bocsi srácok, hogy késetem... - esett be az ajtón John Sheppard mosolyogva, és kezében egy szürke zsákkal. Azért nem felejtette el a város vezetőjének köszöntését sem. - Uram! 
- Örülünk, hogy láthatjuk alezredes. - Woolsey nem titkolta, hogy a katona kezében levő zsákon járt a pillantása, majd hozzátette. - Már sorban állnak magáért alezredes...
- Ó, hát nem kell ennyire tolongani gyerekek...
- Nyögd már ki mi a francért csődítettél mindenkit ide, pont most! - szólt rá gúnyosan és még mindig neheztelve a munkája félbeszakítása miatt Rodney, és még a bajsza alatt megjegyezte. - Nem vagyunk gyerekek...
A többiek inkább csendben maradtak, nem akarták feleslegesen húzni az időt. Sheppard pedig Woolsey asztala előtt állva, fél oldalt fordult, hogy mindenkire legyen rálátása. Ezután belekezdett a mondandójába. Az első szava előtt felvillant az arcán egy mosoly, az a "Sheppard féle". Woolsey-n áthullámzott a rettenet, izmai megfeszültek, gyomra összeszorult és szíve nagyot ütött. 
~ Most kéne menekülni... ~ futott át rajta a gondolat. Összeráncolta a homlokát, ahogy az asztalon az összekulcsolt kezeire helyezte az állát. 
Sheppard némiképp kilépett a katonai parancsnok szerepköréből, mivel megfigyelési képességi tompultak, nem vette észre Woolsey reakcióját. Ám a többiek váltakozó állásponton voltak azzal kapcsolatban, hogy mi következik. 
- Azért hívtam ide mindenkit, mert mint tudjuk, hamarosan újból itt vannak az ünnepek. 
Ahogy ezt kimondta, Dr. Mindenbe Arrogánsan Beleköt is megszólalt. 
- Odáig még jó egy és fél hónapunk van Sheppard...vagy talán idén előre hozzátok a karácsonyt? - nézett rá lehetetlen pillantással. 
- Oké, kösz Rodney, hogy ismét kinyilvánítottad a nyilvánvalót. - Válaszolta Sheppad a kijelentésre kissé neheztelve a tudósra, de át is lépett rajta gyorsan. Rodney már csak Rodney. Ismét lelkesebben ecsetelte. - Igen jönnek az ünnepek és arra gondoltam... 
Igen, eddig feszült Richard Woolsey-ban az a cérna, és most az meghúzta a vészcsengőt. Keze hirtelen elmozdult és tiltakozóan felszólító hangszínnel vágott közbe, pedig nem volt szokása. Csak olyan alkalmakkor, ha azt a körülmények megkövetelték. Ez általában galaktikus kríziseknél tört elő. Ám zsigerei most egy előre látható vészhelyzetet jeleztek. 
- Állj! A múltkor is megmondtam, hogy ne gondolkodjon, alezredes! 
Ronon a múltkori esetnél jelen levő szemlélőként, aki mindenre emlékezett, lehajtotta a fejét és elmosolyodott. Csak sűrű szemöldökét emelte meg, ránézve harcos barátjára, hogy ebből most mégis mi lesz. 
- Emlékszem, Uram, és ne aggódjon, nem merült fel bennem az, hogy egyetlen egy bolygóra is elmenjek és megemlítsem a Télapót. - Nézett komolyan rá a férfi és pillantása is ezt türközte. 
Woolsey-ban a vészriadó lejjebb csökkent, de még így is látott valamit az alezredes pillantásában, amiről tudta, hogy még nem tudja. S ez a bizonytalanság zavarta. Még volt benne némi félelem Sheppard legújabb ötletétől, de azért hagyta megszólalni az alezredest is. 
- Mivel Mr. Woolsey megtiltotta, hogy kitegyem a lában a galaxisba az ünnepek körül, így inkább valami városon belüli...dolog jutott eszembe. 
- Nem megyek el veled megint fát keresni... - repült az éterben Dex hangja. 
- Nyugi Ronon, azt most nem kell, majd Rodney és a többiek megoldják. 
- Hé! Hát mi vagyok én? Favágó?! - csattant fel a tudós. 
- Úgy értettem a kivilágítást... - tette hozzá Sheppard. 
- Na, mondjuk arról lehet szó. Csak, ha kérhetem idén valami olyan fenyőt találjatok, ami fenyő alakú is. Múltkor inkább nézett ki az egész valami galaxis nyúlványnak, mint fenyőnek - jegyezte meg McKay előre. 
- Oké McKay, majd szólok a katonáknak, hogy idén jobban figyeljenek oda. 
- Oké, fiúk! - lépett előre Keller. - Azt hiszem a civakodásból ennyi elég lesz. - Johnra pillantott - Alezredes, kérem folytassa. – Ezzel visszalépett és kicsit neheztelően McKay-re pillantott. 
John levegőt vett és kissé átjárta az ünnepi hangulat, újra megszólalt.
- Ebben a zsákban fel vannak írva a neveink. A feladata mindenkinek az, hogy húz innen egy papír cetlit. Miután kihúzta, zsebre teszi és elmegy. Ezután mikor már nem látja senki, kinyitja. Akinek a nevét írja a papír cetlin, azt a személyt kell idén az ünnepkor megajándékoznia. 
A csapat először furán pislogott rá. A női tagoknál ezt apró mosoly váltotta fel, míg a férfiak változó képet vágtak. 
- Hogy te nem tudsz megmaradni magadnak... - dünnyögte Rodney. 
- Ez akkor most mi is? - nézett rá Ronon. 
- Húzol egy papírt, és akinek a nevét írja rajta, annak kell ajándékot adnod karácsonykor - magyarázta ismét John. 
- Aha...és mi van, ha magamat húzom? 
Sheppardnak leesett.
- Akkor neked lesz a legkönnyebb dolgod - mosolyodott el az alezredes. 
- Aha, akkor kérem a nevemet - jelentette ki Dex teljes természetességgel. 
- Nem Ronon! - tiltakozott Sheppard. - Ez nem így megy! 
- A rasztásnak igaza van! Sheppard! Már megint jössz itt a marhaságaiddal! - mordult rá McKay. 
- Ugyan Mckay, legyen már benned egy kis ünnepi hangulat... - szegődött mellé Zelenka is, akinek a szemében megbújt a gyermeki kíváncsiság. 
- Ilyen nincs, még ez is kezdi... - nézett lehangolóan tudóstársára McKay. 
- Szerintem jó ötlet, John. - Mosolyodott el Telya. - Megajándékozzuk a barátainkat az ünnep alkalmából. 
Woolsey is úgy gondolta most már ideje megszólalnia. 
- Rendben. Engedélyezem. De, ha véletlenül valakit is hátráltatna ez a mindennapi teendőjének elvégzésében, akkor véget vetek a dolognak. Értette alezredes? - nézett komolyan rá. 
- Értettem Uram. - Nézett rá nagyon komolyan és bólintott. 
- Na, akkor adja ide azt a zsákot! - parancsolt rá enyhe mosollyal a szája sarkában Richard. 
- Igen, Uram! - nyújtotta oda. - Tessék Uram! 
Woolsey vett egy cetlit és az asztalára tette. Ezután Sheppard körbevitte a zsákot és Rodny-nál felettesi pillantást vetett rá, hogy ne most nézze meg a cetlit.  
- Köszönöm az együttműködést. Most pedig munkára! - bólintott Woolsey-nak és kiment. 
A város vezetőjének irodája csakhamar kiüresedett. Ám Chuck már várt vagy jó tizenöt perce, így mikor üres volt a terep, be is lépett. 
*** 
Néhány perc múlva a város egyes részeiben. 

A vezetőségi irodában Woolsey elővette a cetlit és széthajtotta. Elolvasta a rajta levő nevet, "Zelenka". A számítógépére nézett és eltöprengett. ~ Adjak neki egy új szépen faragott, vésett golyóstollat? ~ elrévedt a pillantása a vezérlőre ~ Egyáltalán használnak a mai tudósok golyóstollat? ~ tette fel a kérdést. 

Ronon az edzőterem felé közeledve vette ki a paparírt, és hajtotta szét. "Teyla". Némiképp megkönnyebbült. Csapattársának és jó barátjának - aki meglehetősen jobban kezelte a földiek izé-bizé ünnepeit - , mégis könnyebb lesz valami meglepetést szereznie. Ezzel el is rakta és befordulva az ajtón, az agya már máson járt, és perceken belül már nem csak az agya. 

Teyla épp az egyik pilonon sétált, mikor kibontotta a papaírt. "Woolsey". 
- Mr. Woolsey - hangzottak a szavai. - Igen érdekes személyiség. Azt hiszem több időt kéne vele töltenem, hogy megismerjem. Lehet, ma délután benézek hozzá. 

Zelenka épp az ugróban ellenőrizte az energia elosztó rendszert, mikor a papír kiesett a tabletjére. 
- Ó, a meglepetés - elmosolyodott és széthajtotta – „Sheppard alezredes”. Körbenézett az ugróban. ~ Köthetnék rá egy masnit, bár ez túl egyszerű lenne. Valami mást kell kitalálnom neki. ~ morfondírozott nagyban. 

A gyengélkedőn az adminisztráció írása közben került elő Jennifernél a papír. Mikor kinyitotta, meglepődött. "Keller". Olyan jót nevetett, hogy a kávéját majdnem kiöntötte. 
- Ez könnyű lesz - mosolygott. 

Mckay épp az egyik teszt közben húzta elő a papaírt, mert kereste a zsebébe eltett pendrive-ját. Szétnyitotta. "Ronon". 
- De hát, Conan nem is fogta még fel ezt az egészet...Miért nem épp Jennifert vagy Zelenkát húztam? - tette fel a kérdést a pakfonnak meredve - Ó, Sheppard, mennyire utálom az ötleteidet! 

Sheppard a katonai kiképzésen átesett újoncok elbírálása után a hálókörletében levő zsákra nézett. Odament és belenyúlt. 
- Na! Hol vagy már? - kutatta, majd megrázta a zsákot. - Na, gyere ide! Mi van már? - állította fejtetőre a zsákot, de abból semmi sem esett ki. 
- Ajaj... – elgondolkodva állt. - Valaki kimaradt. 
Az ajtó felé nézett és lába is indulásra kész volt, de eszébe jutott, hogy ez nem lenne a legjobb ötlet. Már a többieknek megvan a cetlijük. Nem állíthat oda, hogy mindenkit megkérdezzen, hogy mégis kit húzott. Megbánta, hogy éjszaka fáradtan állt neki ennek a cetli gyártásnak. Most fogalma sem volt már, hogy kit hagyhatott ki. Neheztelt magára, de gondolta megfigyeli csendben a többieket, talán rájön ki hiányozhat és ki lett volna az utolsó név. Így attól a délutántól kezdve, így is tett. Próbált rájönni, hogy ki kit húzhatott. 
***
A napokban Sheppard megpillantotta Teylat Woolsey irodájában. 
- Ismét valami népek közötti diplomáciai maszlag. Inkább kihagyom. Valamennyire jobban értek, hogy is mondja Ronon? Na, mindegy,...a harchoz. 

Később meglátta együtt ebédelni Jennifer és Teylát. A két nő köszönt neki, és mosolyogtak, amikor meglátták. 
~ Ó, hát akkor valamelyikük engem húzott... ~ jött izgalomba az ezredes. ~ Mit kapok? Mit kapok? ~ éledt fel benne szinte egy szempillantás alatt a gyermeki énje. Ám nem akarta megzavarni a társalgást, így inkább csak átment az ebédlőn. Eközben rájött kiket is látott ott. ~ Ó, Rodney megöl, ha Jennifer pont engem húzott ki. Remélem Teyla párja nem ront rám.

***

Ám nem csak Sheppardnak jutott eszébe kiszimatolni, hogy ki fogja őt megajándékozni. McKay minden nap azt figyelte, hogy miként változnak a csapattársai iránta intézett kérdései. Hamar rájött, hogy Ronon ha őt is húzta, hát Rononból nem húz ki semmit. Jennifer is elég titokzatos volt, mi több Rodney rá is kérdezett nem egyszer. Keller már kézzel-lábbal tagadta, hogy McKay-t húzta volna ki, és mikor már Rodney egy nap huszadjára jött neki ezzel azt mondta:
- Egy kolleganőm módszerét fogom alkalmazi Rodey, ha továbbra is ezzel nyaggatsz… 
McKay megállt, és csak nagyon óvatosan megérdeklődte, tőle már egész aranyos hangon. 
- Oké, mit fogsz velem csinálni? 
- Leszedállak - sóhajtott mosolyogva Jennifer. 
- Értem - töprengett el Rodney fanyar mosollyal. - Jó, akkor elhiszem, hogy nem engem húztál. De, akkor nem tudod véletlen...
- Nem Rodney! És még, ha tudnám sem árulnám el! Most pedig az ajtó arra van... - támaszkodott a földbe gyökeredzett tudósnak az orvosnő teljes erejével, hogy legalább megmozdítsa. 
- Oké, oké megyek már...megyek... - ezzel felengedett az extra erős, saját maga generálta gravitációs tappancs és McKay kikullogott a gyengélkedőről. 

***

McKay kedvetlenül ért be a laborba, Zelenka már ahogy beért látta, hogy valami gond van. Nem akart rákérdezni, így inkább dolgozott tovább. Rodney még a szokottnál is csendesebb volt. De, ha valami nem jól indult, szinte szikrázott mérgében. 
Zelenka tűrte egy darabig, majd megjegyezte. 
- Rodney! Már megbocsáss, de elég izgatottnak tűnsz. Talán történt valami?
- Nem vagyok izgatott! - tiltakozott azonnal nagy hévvel. - Én csak...kicsit...dühös vagyok... 
Zelenka eltöprengett McKay-t figyelvén. Nem tudta azonnal kitalálni mi a gondja lehet. Azután hirtelen bevillant számára és hangokká is alakította elképzelését. 
- Te az alezredes ajándékozási ötlete miatt vagy mogorva. 
- Ó, hát, hogy te milyen zseni vagy Radek! - jegyezte meg gúnyosan. - Lassan úgy olvasol itt az emberekben, hogy elmehetsz lidércnek! 
- Ó, köszönöm Rodney, nagyon rendes vagy - szögezte le mit sem mondó hangszínnel, majd komolyabban mellé szegődött. - Nem tudod ki húzott ki? 
McKay hirtelen ránézett, szemei elkerekedtek.
- Te, te húztál engem...
- Nem Rodney, nem én húztalak. 
- De, de, ne is mondd! 
- Akkor sem Rodney. 
- Ugyan Radek. Ne legyél már ilyen...Mit fogsz venni? 
- Rodney! - állt elé egy táblagéppel és gyorsan odafirkantott valamit, miközben beszélt. - Semmit. 
Ezután tudóstársa felé fordította a táblagépet, melyen ez állt "Nem én húztalak ki!". 
Mckay ismét elbúsult. 
- Akkor nem. 
- Ne keseredj el. Biztos te is kapni fogsz valami szép ajándékot! 
- Na, ja...persze... 

***

Rodney aznap korán elhagyta a labort, egy csapatnak szüksége volt rá, így küldetésre ment. Zelenka tovább dolgozott, csendben. Sheppard kukucskált be az ajtón, és már percek óta nézte a tudóst. Radek észrevette. Bár Sheppard befelé bámult, feltűnően nem ott volt gondolatban. 
- Alezredes! - szólította meg Zelenka, majd látta, hogy a katonai parancsnokuk nincs épp „jelen”. - Sheppard alezredes! Segíthetek valamiben? 
John hirtelen nagy szemeket meresztett az előtte álló tudósra. 
~ Te jó ég, hogy kerül ez ide? ~ jutott eszébe Radekot nézve. 
- Bocs, hogy zavarok Radek. Az ugró ügyében jöttem. – Bukott ki belőle immár hangosan. 
- Értem. Akkor kövessen alezredes. De, ha lehet repülés közben azon járjon az esze... - jegyezte meg mosolyogva.
- Meglesz, nem kell aggódnia. Csak tudja, az ünnepi készülődés kissé lefoglal. 
- Látná Rodney-t. Mint a kisgyerek. 
- Tényleg, McKay? 
- Küldetésen. 
- Maga nem készül az ünnepre? 
Radek felé pillantott. 
- De alezredes. Gondolkodom. 
- Mondja Radek, kit húzott? - kérdezte meg Sheppes mosolyát villantva a katona. 
- Alezredes, ez nem lenne illendő dolog. Nem fogom elárulni. 
Sheppard remélte, de egy sóhaj után hozzátette. 
- Persze doki, csak megpróbáltam. 
- Amúgy nekem jobban el kell ezen gondolkodnom. Mondjuk, nem vagyok teljesen képben még azzal, hogy maguknál mi volt a szokás. Mert tudja nálunk... - lassan elnyelte őket a folyosó, amelyen az ugróhangár felé siettek. 

***

Délután járt az idő. Sheppard jobbra-balra forgatta a kezében levő botot, Ronont várta. Előbb érkezett, és mivel csendesebb volt erre a terep, így a gondolatai ismét az ajándékozós ötletén jártak. Még mindig nem jött rá, hogy kit hagyott ki. Zavarta, mert valakinek nem lesz ajándéka, pedig készül rá. S neki kéne kitalálni, hogy ki az-az illető. Úgy, hogy azt a másik ne tudja meg. Vagyis, az a valaki, akinek a neve nincs ott, az ne jöjjön rá, hogy az alezredes kihagyta, és az alezredes se legyen átlátszó, mert akkor a ki tudja rájön, ki nem tudja...s kezdett ebbe a ki tudja, ki nem tudja dologba belezavarodni. Ronon beért. Sheppard hirtelen meglepődött és elejtette a botokat. Azok a padlóra érve kisebb csörömpölést hallattak. John utánuk kapott, de már késő volt. Ronon megkerülés közben barátján tartotta a pillantását. Megvárta, míg az elrendezi a botokat, és utána szólalt meg teljesen nyugodtan. 
- Bocs, de ha szét vagy esve, nem kell edzenünk. 
- Jól vagyok Ronon. Kutya bajom, csak elgondolkodtam és nem figyeltem eléggé. 
- Hát akkor most döntsd el, hogy gondolkodni akarsz, vagy edzeni. 
- Tudod, jó lenne mindkettő. 
Ronon mosolyogva oldalt döntötte a fejét és úgy nézett a bajsza alól a katonára. 
- Ja, az előbb is remekeltél benne. 
Sheppard fancsali képet vágott. 
- Akkor most ne gondolkodjak? 
- Ne Sheppard, most üss! - erre Ronon rárontott a csapatvezetőre. 
- Oké, oké, csak lassabban nagyfiú! - orrolta John. 
- Még mindig gondolkodsz, Sheppard! - szólította fel Dex. 
- Pedig hidd el, eléggé sikeres a gondolatűzési technikád - suhintott vissza egy nagyot. 
- Remélem is - mosolygott Ronon. 
Edzettek már vagy öt perce, mire Dex hirtelen megszólalt. 
- Mégis mi a fene ütött beléd, hogy képes vagy ennyit rágódni rajta?  
- Tudod, a karácsonyi ötletemen gondolkodom. 
- Mit kell ezen annyit agyalni? Veszel valamit és odaadod. 
- Ja, könnyen beszélsz... - mondta Sheppard fordulás közben. 
- Mégis kit húztál, ha ennyire nem tudsz dönteni? - érdeklődött színtiszta kíváncsiságból Dex. 
Sheppardnak a lelki szemei előtt járt a kép arról, hogy a zsákban kutat a cetli után, az meg sehol. Elrévedt tekintetét egy oldalba vágás ütötte vissza a jelenbe. 
- Na, épp ez az... - sóhajtott, de nem folytatta, inkább visszakérdezett. - Te kit húztál? 
- Szép próbálkozás Sheppard, de belőlem nem szeded ki - nézett rá. 
- Gondolhattam volna... - mosolyodott el Sheppard és tovább folytatták az edzést. 

***

Az idő múlt, s az ünnepek előtt Woolsey asztalára igen sok eltávozási kérelem került. Meg is volt lepődve a város vezetője. Azt mérlegelte, hogy egyáltalán valaki itt marad-e a városban. Minden kérelmet elolvasott, átgondolt, külön kategorizált. De mindenkit nem engedhetett visszatérni a Földre. 
~ Mi lesz a várossal, ha annak majd nyolcan százaléka hazautazik az ünnepekre? ~ gondolkodott, majd Chuck jelent meg az ajtóban. 
- Mr. Woolsey. Érkezett még néhány kérelem - sétált be. 
- A maradék húsz százalék... - sóhajtotta maga elé. 
A férfi csak nézett rá, nem értette miről van szó. 
- Mondja fiam! - nézett megigazítva szemüvegét Richard. - Maga is visszamegy az ünnepekre? 
Chuck kissé lenézett, majd vissza a főnökre. 
- Igen, Uram. 
Woolsey elmosolyodott. 
- Na, menjen, mert maga nélkül Sheppardék nem indulnak el... - nézett az indító felé. - McKay már türelmetlen. 
- Megyek... - sietett el Chuck. 
Woolsey egy vég nélküli pillantásig nézte a Csillagkapuban hullámzó eseményhorizontot. 
~ Könnyebb lenne az egész várost a Tejútra visszavinni, mind itt vacakolni a papírmunkával. ~ gondolta magában. Ezután egy nehéz sóhaj hagyta el a tüdejét, s bár megszabadult valamennyi sajnálattól, attól az még ott maradt benne a helyzet miatt. ~ Csak sajnos nem lehet, mivel nincs elég energiánk. ~ 
Ezután megpillantotta Dr. Zelenkát, ahogy az irányító részlegen áll egy táblagéppel. Eszébe jutott a cetli. 
~ Mégis mit tudok én adni egy tudósnak? ~ gondolkodott ~, Ítéljek oda számára egy Nobel-díjat? ~ azonnal megrázta a fejét ~, McKay leszedné a fejem...~ Újból a tudósra nézett. ~ Van neki valami hobbija? Mondjuk Lorne fest. Sheppard golfozik. ~ elgondolkodott. ~ Miért nem Sheppardot húztam. Neki talán tudtam volna adni valamit. Mondjuk egy új golfkészletet. Ötször annyi labdával, mint az szokásos. Mert ugye senki sem ment egyik golflabdának sem utána, amit a vízbe hajítottak... ~ mosolyodott el. 
Gondolkodott, de nem tudott rájönni. Egyszer csak ismét Chuck közeledett felé. Táblagépet tartott a kezében. 
- Mr. Woolsey! Az összesített kérelem a Földről, ami az új ellátást illeti. - Nyújtotta át és még hozzátette. - Sheppardék öt óra múlva térnek vissza. 
- Köszönöm. Át fogom nézni. 
- Renden Uram - ezzel távozni készült, Woolsey hangja már az ajtóban érte utol. 
- Mikorra is kell ezt elküldeni? 
- Holnap estére Uram. 
Woolsey nézte, majd hirtelen egy elég fura tételt látott. 
" 500 km fényfüzér. " 
- Mondja, hogy ez csak valami elírás... - nézett még mindig a kijelzőre. - Mégis minek kellene 500 km hosszú...
Chuck nem bírta ki. 
- McKay. 
Woolsey nem haragudott, hogy nem fejezhette be. 
~ Persze, hogy nem ugorott be? ~ nézett savanyúan maga elé. 
- Remélem, Dr. McKay tudja mit csinál. 
- Ő McKay, Uram - toldotta meg Chuck. 
Erre már csak Woolsey nevetett egyet. S Chuck is távozott az irodát és a vezérlőt összekötő kis hídon át. 
Woolsey pedig elkezdte nézni a listát, hátha támad valami ötlete arról, hogy mit ajándékozzon egy tudósnak. 

A folytatás ezen a linken: Stargate Atlantis - Karácsonyi meglepetések 2. rész