Stargate Atlantis - Origin : 2.kötet - A labor - Stargate Atlantisz - Origin - EMILIA TÖRTÉNETEI - Történetek - StargateLives - Csillagkapu Fan Fictions


Főoldal » Cikkek » EMILIA TÖRTÉNETEI » Stargate Atlantisz - Origin

Stargate Atlantis - Origin : 2.kötet - A labor

 

A labor

"A régmúlttal vigyázva kell bánni,
néha veszélyesebbek az akkor történtek,
mint azt gondolnánk..."


Szép nap virradt. Egy a sok közül, ami már régóta ugyanúgy ébredt ezen a bolygón. De ez a nap is csak foszlott reményekkel kecsegetett. Egy nép nagy csatát vívott. Sok nap virradt már fel, de a kilátástalanság egyre csak nagyobb lett. Vajon meddig tartanak ki még?
Atlantiszon egy tanácstag igyekezett a konferencia terem felé. Közben a kapura pillantott, majd gondterhelt arccal indult tovább. Beérve a helyiségbe, mögötte lassan becsukódtak az ajtók. Egy újabb tanácskozás várt rájuk, de azt senki se tudta, hogy mi fog történni...
Vakon reménykedtek abban, hogy a végén mégis ki fognak törni. Pedig erre nem sok esély volt. A támadás réges-régen hirtelen érte őket. Most már csak a pajzs tartotta vissza a rettenetes ellenséget. Már homályba vesző évek óta küzdöttek, s lassan meg kellett birkózniuk a tudattal, hogy nem menekülhetnek meg.
A reggeli napfény lágyan szétgurult a lassan hullázó víz felszínén. De a tükörképben más fények zavarták meg a reggeli napfény nyújtózását. Fénylő pontok sokasága tükröződött vissza az égboltról. A Lidércek ostroma mélyen és buzgón törtetett előre.

***

Egy ajtón át egy férfi rohant ki, majd elindult a kis ösvényen. Szemében izgatottság, és remény sugárzott. Az ajtóban megjelent egy másik személy is. Értetlenül nézett a társára, ki már a fák előtt járt.
- Hova mész? - nézett rá kérdőn.
- Vissza! Muszáj beszélnem a tanáccsal, és a feleségemet is látni akarom. Ne akarj megállítani! – Rohanva lépkedett a lombok takarásában.
- De… - Állt ott tanácstalanul. - Jó mi addig folytatjuk.
De a társa már rég látóhatáron túl járt. Megfordult, és bement. Bent lázas munka folyt. Látszott mindenkin, hogy a feladat minden erejüket lefoglalja. Kísérő tekintettek néztek rá, ahogy visszajött.
- Hova ment? - nézett az egyik tudós rá érdeklődve.
- Vissza - ezzel befejezte.
Neki sem tetszett, hogy a férfi ilyen hamar és ilyen gyorsan távozott. Nem tarthatta vissza. Körülnézett, majd elindult az egyik számítógép felé. A többiek is folytatták elfoglaltságukat.

***

A férfi átlépett a kapun. Minden tekintet szenvedő reménykedéssel pillantott rá. Ebben a pillanatban is, mint oly sok hasonlóban, a csodára várva néztek mindenkire, aki a kapun keresztül érkezett. Rajta hűvös érzéketlenség látszódott. Elindult felfelé, egyenesen a konferenciaterem irányába igyekezett. Beérve, a tanács megszakított gondolatmenete közepette nézett rá.
- Elnézést - elindult.
- Hoztál valami új információt? - kérdezte az egyik tanácstag.
- Igen, a Lidérc hajó válaszolt. Elfogadták az ajánlatot. - Mondta határozottan, mégis kémlelő pillantások közepette, leplezve fáradtságát.
- Akkor, ahogy megbeszéltük. Hajtsák végre a tervet! - Adta meg a parancsot a legidősebbnek látszó férfi, aki a tanács vezetője volt.
Mindenki szeme a terem közepén álló férfire meredt. Megértve a feladatot tiszteletteljesen bólintott, majd elindult az ajtó felé. Kiérve nagy levegőt vett, és kifújva a kapura pillantott. Mindenhol érződött a feszültség. Elindulva az irányítórészleg felé, az erkélyről egy női alak igyekezett felé. A férfi megállt. Ránézett, gyomra összeszorult a nő láttán. Elindult felé. Kiérve keserű pillantást vetett az ezernyi fénylő pontra, amelyek a becsapódó támadás jelei voltak. A pajzsok még jól távol tartották az ellenséget, eddig. A nő szemében reménység jelei látszottak, remélte a férfi jó híreket hoz. Odaérve mellé megfogta a kezét. A nő keze az idegességtől remegni kezdett. A férfi megszorította. Ránézett. A nő kék szemeiből kiolvasta azt, amit kérdezni akart.
- Engedélyezték a terv végleges kivitelezését és végrehajtását - szólt halkan.
A nő barna hajában visszaverődtek a villogó csapások. Állt ott szótlanul. Szemében a féltés vett erőt, majd a férfire pillantott.
- Vigyázz magadra! - szólalt meg bizonytalanul.
A férfi egy pillanatig felnézett. A pajzson újabb és újabb becsapódások látszottak. Visszapillantott feleségére. Látta szemében a vak reményt, mely még élt benne. Neki is ez adta az erőt, és az, hogy meg kell védenie őt. Főleg most, hogy várandós. Szívében valami nagyot sújtott, görcsös fájdalmat érzett. Mélyen nézetek egymás szemébe. Szinte nem akarták elengedi a pillanatot. Mert, ha megteszik, lehet, hogy minden máshogy lesz majd. Egyikük sem akarta elveszíteni a másikat. A férfi megszorította felesége kezét, ki most egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd hirtelen mintha megszédült volna. A férfi gyorsan egyensúlyba hozta a nő testét. Ijedten meredt rá.
- Jól vagy? - kérdezte bizonytalanul.
- Igen - Kinyitotta szemét, és a férjére nézett. - Csak már megint egy újabb látomás.
Látszott rajta, hogy már nem először történik vele ilyen, de gondterhelt pillantásokkal nézett most már maga elé.
- Mit láttál?
- Semmi lényegeset. Mint eddig. Villanás, aztán semmi...Biztos a gyermek miatt van. - Válaszolt a nő, bár legbelül minden ilyen alkalomkor összeszorult a gyomra.
A férfi a feleségére pillantott, aki a nyolcadik hónap végén járt. Fehér ruhát viselt, a szoknya alja súrolta a földet. A férfi egy csókot nyomott a homlokára. A nő ebből érezte, hogy a férfinek indulnia kell. Miután kinyitotta szemét, a férje indulásra kész tekintettel nézett szét mindenhol. Bizonytalan pillantásokkal pásztázott mindent. Tudta, hogy mennie kell, mégsem akarta otthagyni őt. Visszanézett rá, majd lassan elengedte a kezét. Elindult az ajtó felé. Onnan még visszanézett, szemében azzal a tűzzel, ami a nő szemében is égett. A nő egyedül maradt az erkélyen. Hosszú ruhája meglebbent, mikor megfordult, és maga elé nézett a távolba. Sújtó érzések kavarogtak benne. Szemében egy izzó könnycsepp tűnt elő, majd lefolyt fehér arcán. Nézett a távolba. A kapu hangját hallotta, ahogy bezáródik.
Ki tudja mi lesz ezek után....

***

Átérve a kapun a férfi szétnézett. Nyugtalan arccal indult el a létesítmény felé. Még mindig azon gondolkodott, hogy mi lesz most. Nehéz próba előtt állnak. Most még reménykedett. Tudta, hogy nagy fába vágták a fejszéjüket, de már nem volt visszaút. Kiért a fák sűrűjéből, s már látta a távoli épület alakjait. Odaérve az ajtóhoz mély levegőt vett, és próbált nyugodt maradni. Miután bement és az ajtó is bezárult, megállt. Szétnézett a teremben. Mindenki kémlelő tekintettek közepette fogadta az érkezőt. Csend költözött közéjük. Mindenki érezte, hogy az ajtóban álló egy hírt fog közölni. Mindenki tudta azt is, hogy mi áll benne…
- Engedélyezték a terv végrehajtását - jelentette ki.
Mindenkin valami remény és félelem elegye tűnt fel miközben megemésztették a hallottakat.
- Akkor lássunk munkához! Tegyünk meg mindent, amit tudunk! - Parancsolta tettre készen a férfi.
Mindenki elismerő pillantást vetett rá, majd kicsit izgatottabb és jobb kedvvel munkához láttak.
Az ajtóban álló férfit Norinnak hívták. Pilóta volt, és hadi kutatásokért felelős tiszt. Ezért a kutatásért áthelyezték ide. A hajója jelenleg a helyettese vezetése alatt járta a Pegazus-t. Kiemelkedő személyisége és tapasztalata alapján lett vezető a városban is. Mégis magára vállalta a tudóscsoport vezetését. Ami ideiglenes felfüggesztéssel járt. Ennek a tanács először nem örült. Gyorsan sikerült őket meggyőznie, hogy jó csapatot fog összehozni, és hogy mindet megtesznek, amit csak tudnak. Miután nagy nehezen munkához láttak sok mindenen mentek keresztül. Először Atlantiszon, utána itt folytatták a kutatásokat. De az ellenség minden nappal közelebb kerülni látszódott a győzelemhez, ők pedig a bukáshoz.
Norin miután elmondta, amit tudott, az egyik számítógép elé lépett.
- Hogy áll a végleges szerkezete az anyagnak? - érdeklődött kíváncsian.
- Még kell egy kis módosítás - válaszolt az egyik kutató.
- Rendben ­­- ellépett -, A hajó milyen közel van már? - Nézett a terem túlsó végébe.
- Még kb.10 óra mire ideér. - Jelentette a helyzetet az egyik technikus, aki a holografikus képen a mélyűr-érzékelőt figyelte. – Azonnal értesítem, ha változás történne.
- Jó, addigra kész kell, hogy legyünk. - Elindult, majd az egyik számítógép előtt megállt. Mellé lépett az egyik jó barátja.
- Mi hír odaát? - kérdezte reménykedve.
- Semmi jó. Minden úgy van, ahogy eddig. Kivéve azt, hogy a Lidércek nem távoznak, és hogy a városiak körében terjedni látszik a kétségbeesettség.
- Ha mi kudarcot vallunk... - Norin kényszerítő tekintetet vetett társára, ki azonnal elhallgatott.
- Mindent megpróbálunk. Azután lesz, ahogy lennie kell...
A barátja bánkódó arccal ránézett, majd elindult. Norin állt ott, majd a szövegre helyezte tekintetét.

***

A nap már magasan járt az égen, de ez most lényegtelennek bizonyult. Egy női alak igyekezett lassan az egyik transzporter felé. Beszállt, majd miután megérkezett, elindul úti célja felé. Itt is sürögtek és forogtak a városbeliek. Egy csendesebb folyosóra sietett. Itt kicsit nyugodtabb volt minden. Erre vágyott. Lassan haladt tovább. Nézett ki az ablakon. Mély levegőt vett. Ő érezte, hogy ezt a háborút nem fogják megnyerni. Sokszor nem akarta ezt megemészteni, de lassan sikerülni látszott. Volt egy igen erős előérzete, amit főleg a látomásainak köszönhetett. Most egy olyan helyre igyekezett, amiről csak ő és a férje tudott. Volt a városban egy kis eldugott helyen egy kis szoba. Ott sok időt töltött. A kis helyiségben egy ágy volt, meg két hatalmas ablak, amelyek egy kis erkélyre nyíltak. Az ablakokat átlátszó üveg borította. Rajta fehér függönnyel. Mióta az ellenség nem akarja elhagyni a bolygót, azóta nehéz volt a városban lenni. Mindig az forgott a fejében mindenkinek, hogy mi lesz, ha veszítenek. Egy igen fejlett faj utolsó egyedei voltak ők. És legbelül attól féltek, hogy végleg elvesszenek majd a feledés homályában. Nem akartak egy olyan nép utolsó vesztesei lenni, akik már semmit sem tehetnek annak érdekében, hogy valahogy túléljék. Annyi népen segítettek már, de valahogy a súlyos felismerés most az volt, mi van, ha saját magukat nem tudják majd megmenteni? Mi lesz ezután, ha ők már nem védenek meg senkit? A nő tudta, hogy ez most az utolsó dolog, amin gondolkodnia kellene. De nehéz időket éltek. Lassan veszni látszott az a kis remény is, ami még megmaradt. Ő sokszor mondta Norinnak, hogy nem kell félniük. De néha már Ő is kételkedett a saját szavában. Többen, kik már nem hittek a menekülésben a felemelkedést választották. A nő kicsit irigyelte most őket. De ő döntött úgy, hogy még marad. Hát, ha már így döntött, muszáj valahogy túltennie magát a dolgok zuhatagán.
A szobácskához érve bement. Leült. Nézett ki az ablakon, és sok gondolat kerítette hatalmába. Nehéz volt egy olyan jövőt előre látni, mit más el sem hinne. De tudta, hogy bármi is lesz, egykor majd minden újra élni fog. Tudott az evakuálásról, ha nem lenne már más lehetőség. Meg az azt megelőző elsüllyesztésről. Norin elmondta, hogy senkinek nem szabad ezt megtudnia, mert ez csak a tanácsra tartozik. Ő is tanácstag volt, de mostanában az állapota miatt azt tanácsolták neki, hagyja ki a gyűléseket. Igaz, néha nagyon akarta volna tudni miről folyik bent a tanácskozás, de nem lehetett. Érezte, hogy el kell majd hagyniuk a várost. Már nem lesz más lehetőségük. De ez a nagy áldozat - amit majd lehet, hogy meghoznak -, egy új reményt kelt. Eszébe jutott Norin. Összeszorult a szíve. Hirtelen egy tompa ütést érzett. A gyermek mozgolódott. Hasára pillantott, majd elmosolyodott. A kezét a hasára tette, ahol tisztán érezte a tompa ütéseket. Boldog volt. Egy pillanatig úgy érezte magát, mint régen. Mióta várandós volt, azóta voltak látomásai. Azt hitte, hogy a gyermek miatt lehet.  Az elején nagyon megviselték a látomások. Csak villanások, miben még azt sem tudta megmondani, hogy mit látott. Egy idő után kicsit hosszabbak lettek a villanások. Igaz, még most sem tudott semmit összerakni. Hol egy fát látott, hol egy tavat, majd egy alakot. Minden kusza volt. Semmit sem tudott kiszedni abból, amit látott, de az egész egy belső reményt és bizonyosságot ébresztett benne. Voltak napok, mikor éjszaka felkelt egy látomás után, és nem bírt elaludni. Az is nyomasztotta, hogy nem tudta mire irányulnak a képek. Nem tudta, hogy az a sok villanás, az csak mellékhatása állapotának, vagy akar neki valamit mutatni. Nem tudta eldönteni miért kapja a képeket. Sokszor erőtlenedett el miatta. Mielőtt megtudta, hogy várandós, közel volt a felemelkedéshez. A hír hallatán úgy döntött, hogy megvárja mire megszületik a gyermek. S majd azután dönt a további lépéseken.
Felállt, és az egyik fal elé lépett. Elsuhintott egy szimbólum előtt a mellette elhelyezkedő domborművön. Egy kis rejtett szekrény tárult a szeme elé. Itt sok ruha volt. Az érdekesség az volt, hogy nem az övéi voltak. Néha magának sem tudta megmagyarázni miért szerkesztette ezeket a ruhakölteményeket. Sok alkalomra való holmi volt itt. Egy érzés vezette, miközben ezeket alkotta. Mindet ide rakta. Soha nem mondta el senkinek sem, még Norin se tudott róluk. Megfogta az egyik hosszú fehér ruhát. Egyszer csak a szeme előtt egy nagy fényességet pillantott meg. Ezt halványan a város körvonalai tették homályossá, és egy fehér ruhás női alakot pillantott meg. Hirtelen kinyitotta szemét. Megnyugodva elmosolyodott. Legbelül végtelen megnyugvást érzett a jövővel kapcsolatban. Eddig ez volt az egyik leghosszabb ideig tartó látomása. Igaz ez se tartott öt másodpercnél tovább. Még most sem tudta összerakni a képet. Végignézett a ruhákon, majd bezárta az azokat védő válaszfalat. Akkor még nem is tudta, hogy több ezer évre zárta rá a zárat.

***

Már nem maradt sok idő az ellenség érkezéséig. Mindenki lázasan készülődött. A feszültség minden pillanatban fokozódni látszott.
- Kész - hangzott egy reménykedéssel teli hang.
Norin odalépett a tudós mellé, aki a készüléken tett-vett egy darabig. Agyában még mindig az egész város sorsára gondolt. Legbelül mégis szorította az a tény, hogy az előbbi projektjük is csődöt mondott. A tanács már nem mert akkora csapatot bízni erre a kutatásra. De mi lesz, ha ők is elbuknak?
- Mennyire veszélyes ez más élőlényekre nézve? - kérdezte bizonytalanul.
- Nem tudom - kezdete az egyik biológus -, nem volt időnk tesztelni.
Az egyik technikus megfordult.
- Nem is lesz. A kaptár kiengedett egy vadászt. Felénk tart! - tudatta mély, remegő hangon.
Mindenki a kivetítőre pillantott. Fagyott levegő uralkodott e pillanatban közöttük. Norin mély levegőt vett. Lassan elérkezett az idő. Megfordult. Menis barátja ránézett, a férfi fájdalmasan elmosolyodott. Mindenki felocsúdott, majd szorgos munkához láttak.
- Készüljünk a fogadására! - mondta a főnök.
- Mi lesz, ha csapdába futunk? - Nézett rá a labor túlsó felén levő férfi.
- Nekünk kell lépnünk - ezzel befejezte.
Mindenki tudta, hogy ha most elbuknak, akkor már nincs más kiút.
Menis, Norin mellé lépett.
- A számítógépekből össze kellene szedni az adatokat. A városban maradt valami?
- Semmi lényeges - mondta Norin -, mikor eljöttünk mindent töröltem, ami ide vezethetne.
- Rendben, akkor ott már nincs semmi. - Nyugodott meg barátja egy kicsit.
- Menis! Te és én mentsük le az összes információt, majd töröljünk mindent! - Adta ki az utasítást Norin kicsit idegesebb pillantással. 
Ezzel a mondattal jelezte, hogy egyetért a bartátja által javasolt tervvel. Nekiálltak a művelet végrehajtásának. A számítógépek gőzerővel dolgoztak.  Az egyik technikus arcán a félelem jelei tűntek fel, majd megdermedve nézett a kijelzőre. A csalódottságtól és a félelemtől alig tudott kimondani pár mondatot.
- Csapda! Az első vadász földet ért! A kaptár még hármat indított, és tüzelési pozíciót kezd felvenni! - Szemében a végtelen rettegés lett úrrá.
Mindenki ijedt tekintettel nézett egymásra. Norin lesújtott arccal meredt a csapatra. Szinte megbotránkoztatott mindenkit az ellenség megbízhatatlansága, semmi sem elég nekik. A várost akarták kiszolgáltatni nekik, de még ez se lenne nekik elég… Most gyorsan kell cselekedni. Norin szívverése gyorsulni kezdett.
- Menis! Add a kristályt! - csattant fel Norin.
- A lidércek közelednek! Ketten már a létesítménytől pár száz méterre vannak! - Mondta a legújabb fejleményeket a technikus. - Páran a csapatból odakint vannak még!
Hirtelen kinyílt az egyik ajtó, és egyik társuk lépett be rajta kifulladva. Ahogy a többiekre nézett már tudta, hogy ők is tudják azt, amiért sietett. Menis a kivetítőt szemlélte, közben szíve hevesen dobogott. Mindenki kapkodott. A félelem szele süvített mindenki lelkében. Norin épp kész lett a mentéssel. A kapkodás és félelem közepette elfelejtette törölni az adatok felét, így csak a fejlesztési eredmények semmisültek meg, de a leíró naplók nagy része megmaradt.
- Megvan! Gyerünk már Menis! - ordított.
- Leszállt a többi vadász is - hallatszott a technikus remegő hangja.
- Kész - mondta a másik férfi a számítógép előtt.
Az egyik biológus Norin kezébe nyomta a kész üvegcséket. Mély pillantást vetve a főnökre. Látszott rajta, hogy fél. A férfi mély gyanakvással méregette a három darab szérummal töltött üveget. Elindult a legközelebbi ajtó felé. Menis meglátva mozdulatlanul meredt rá.  Pár pillanat múlva követte, mielőtt a másik ember elhagyta volna a labor területét.
- Mégis hova mész? - kiáltott utána.
Mikor utolérte mélyen a szemébe nézett. Látta a barátja szemében a kilátástalanság és a remény vívódását.
- Meg kell tennem! - Mondta elszántan, és körbenézett a laborban.
- Nem! - Mondta önfeláldozón Menis, nem akarta azt, hogy a társa viselje a terhet.
Norin hidegen, de idegesen végigmérte barátját.
- Valakinek meg kell mondania a tanácsnak, hogy elbuktunk. - Mondta nehéz szívvel Menis.
- De nem buktunk el! - Tiltakozott Norin keserves vívódásokkal a lelkében.
- Nem győzhetünk mi ellenük főnök. - Mély levegőt vett, kivett egy üveget társa kezéből. - Menny!
Norin állt ott földbegyökerezett lábakkal. Társa ingerülten nézett rá. Menis kinyitotta az oldalsó ajtót, ahol épp álltak. Kezével meglökte barátját.
- Menj! - ordította.
Norin fájón ránézett.
- Ne várj tovább!!! Menny már! - erősködött kiabálva Menis.
Norin kezében a kristállyal, - amin minden kutatási eredmény rajta volt, és minden, amit csak a számítógépek tartalmaztak -, elindult az erdő felé. Másik kezében szorította a két üveget. Teljes erejét beleadva rohant. Tudta, most már nem tehet semmit. Szíve a torkában dobogott. Kezében eszeveszettül szorította a kristályt és az üvegeket. Csoda, hogy az ideges szorításban nem törte el őket.
Menis miután már barátja eltűnt a fák sűrűjében, megfordult. Csend uralt mindent. A többiekre nézett. Mindenki egyetértően mosolygott, de a félelem mindenki arcán sugárzott. Menis a legközelebbi asztalról felvett egy éles szerszámot, majd minden lehetséges olvasható részt sikeresen tönkretett a kristályon.
Norin a kaput meglátva egy suhintással megnyitotta azt és belefutott az eseményhorizontba.
Egyszer csak egy lövés találta el Menis-t. A földre hanyatlott. Eltört az üveg. Mindenki a másodperc tört része alatt a földre rogyott. Az ellenség is mind élettelenül rogyott össze lassan a labor körül. Mély csend borította meg a bolygót. Vége volt.
A kaptár látva mi történt belépett a hipertérbe. A bolygó felszínen csak a szél suhant át. Menis és a csapat voltak az atlantisziak utolsó reményei. Most már elvesztették mindazt, amiben eddig reménykedtek.

***

Megnyílt a kapu, majd Norin tűnt fel. Átlépve körülnézett. Sötétség uralta a bolygót. Kicsit megnyugodott. Elindult az erdőbe. Odaérve a tisztásra, az emelvényen elsuhintott az egyik rész felett. Erre egy rekesz tűnt elő. Megfogta a kristályt és belerakta. Gondolatai azon jártak, hogy mi lehet a többiekkel. Miután végzett elindult vissza. A kaput újból egy suhintással nyitotta meg. Atlantiszon mindenki reménykedő pillantásokat intézett az eseményhorizont felé. Norin átlépett. Mindenki tekintete rámeredt. A tanács mikor meghallotta, hogy megérkezett lesietett hozzá. Nem várták azt, hogy ilyen gyorsan visszatér majd.
- Mi hírt hoztál? - kérdezték tőle.
- Csapda volt. Rajtunk ütöttek. - Válaszolt fájó tekintettel, s nem hallgatott el semmi információt az rajtaütésről.
A jelenlévők megszeppenve vették tudomásul, hogy kudarcba fulladt az akció. Akik nem tudták mi folyik itt, azok morajlás szerű kérdezősködésbe kezdtek. Az egyik tanácstag az irányító részleg felé szegezte tekintetét.
- Tárcsázzák a bolygót! 
A kapu pár pillanattal később megnyílt, de a pajzs aktív maradt. A technikus megpróbálta felvenni a kapcsolatot a társaikkal, de senki nem válaszolt. Lekapcsolta a kaput. Norin fájdalmasan vette tudomásul, hogy tényleg elbuktak. Megszorította a két üveget a kezében. A tanácsra nézett.
- Sajnálom - mondta halkan.
A tanács tagjai hallgattak egy pillanatig.
- Így kellett lennie – válaszolták.
A tanácstagok lassan elindultak. Norin állt ott és nézte őket. Mikor már csak a nagy mozaikos ablak meredt rá, kilátástalan tekintete meredt vissza arra. Majd a kudarc gondolatával elindult az egyik transzporter felé. Mikor kilépett a folyosóra a kezében levő üvegekre nézett. Elindult. Útközben próbálta feldolgozni a többiek elvesztését és a saját önvád ébresztette nyomasztó érzéseket. Beérve egy laborba odament az egyik falhoz, majd egy titkos ajtón keresztül a másik felébe ment a teremnek. Tekintetével keresni kezdett valamit. Az egyik asztalon megtalálta. Odalépett, majd kinyitotta. Egy utolsó mély pillantást vetett az üvegcsékre. A szerkezetbe helyezte őket. Lecsukta a fedelét. Ellátta egy biztonsági protokollal is. Mikor végzett bezárta maga mögött a rejtett ajtót. Megint elindult a transzporter felé, útközben unokatestvérével találkozott.
- Nem láttad a feleségem? - nézett rá kérdőn.
- Mióta elmentél tegnap, nem - felelte, majd elindult tovább.
Norin tudta, hogy hol találja meg. Elérve a folyosóra bús arccal és csalódottan indult el. Mindenki megértette mi történt. Senki sem vádolta azzal, hogy hiába cselekedett, bármi is volt a feladatuk. Mindenki sajnálta azt, ami történt, de megpróbálták. Így egy kicsit könnyebb volt elviselni a kudarcot. Beérve a szobába nagy levegőt vett.
- Lija! - szólította meg.
A nő, ki az erkély előtti ablaknál állt, meglepődötten nézett hátra. Norin elindult felé. Lija mindent kiolvasott a férje szeméből. Tudta, hogy nem sikerült a küldetés. Átölelték egymást. Lassan besötétedett. Az ablakon át sújtón villantak fel egymás után a becsapódás fényei. Már nem kerülhették el sorsukat...

Kategória: Stargate Atlantisz - Origin | Hozzáadta:: Emilia (2016-05-21)
Megtekintések száma: 52 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: