Stargate Atlantis - Origin : 2.kötet - A labor 11.fejezet - Stargate Atlantisz - Origin - EMILIA TÖRTÉNETEI - Történetek - StargateLives - Csillagkapu Fan Fictions


Főoldal » Cikkek » EMILIA TÖRTÉNETEI » Stargate Atlantisz - Origin

Stargate Atlantis - Origin : 2.kötet - A labor 11.fejezet

***
John nem tudta, hogy a tárgyalásoknak mára vége. Így miután visszatért Atlantiszra, elment a saját dolgait intézni. Mire a kaputerembe ért, már mindenki eltűnt. Csak páran beszélgettek visszatérésükről. John felment megtudni, esetleg Woolsey merre lehet. Mondták, hogy valószínűleg a szobájában van, így nem akarta zavarni. Beleszólt a rádiójába. 
- Zelenka!
- Tessék ezredes. - szólalt meg a tudós hangja.
- Hol van most? - kérdezte John a lépcsők elé érve.
- A város déli részén. - felelte.
- Evett már ma valamit ? - kérdezte Sheppard. 
Tudta, hogy Zelenka is olyan fajta, hogy, ha valami nagyon fontos projekte dolgozik, akkor képes megfeledkezni az evésről.
- Valamit. - jött a válasz.
- Rendben, akkor jöjjön a kantinba. Ott elmesélheti, amit nem sikerült ma előbb. - miután befejezte a mondandóját, elindult a kantin felé.
Úgy látszik Zelenka most gyorsabb és éhesebb volt, mind Sheppard. Mire John beért, addigra Radek már evett. Odaérve az alezredes egy tálcával helyet foglalt.
- Látom nagyon éhes vagy.
- Hát igen. - felelte a tudós.
- Akkor halljam mit is találtatok? - nézett érdeklődve John s már tegezve a tudóst.
- Azt a panelt, amit Emilianak sikerült beindítania még rében. Azon dolgozunk egy csapattal. Hiheteteln dolgokat találtunk. Egy olyan hajó tervrajzait tartalmazza, amelyet az Ősök még nem készítettek el. - mondta a tudós boldogan.
- Akkor sok új információt találtatok.
- Igen. Egy nagyon jó hajó tervrajzaira bukkantunk.
- Mégis mekkora?
- Mondjuk olyan négy Daedalus nagyságú az első becslések szerint.
- Milyen típusú?
- Hadihajó.
- Az jó! - csillant fel John szeme. Eddig is abban reménykedett, hogy erről van szó.
- Igen. Egy nagyon erős hadihajó. - mondta Zelenka, de John érezte, hogy ezzel nincs vége.
- És?
- És... az a gond, hogy olyan eszközökkel rendelkezik, hogy két ZPM kell a működéséhez. - mondta Zelenka.
- Ez az egyetlen gond?
- Nem. Olyan anyagból készült, amihez rengeteg naqvadah kellene, amit nem nagyon tudnánk jelenleg előteremteni.
- Vagyis elméletben van egy nagyon szuper hajónk, de a gyakorlatban nem tudjuk megcsinálni. - fejezte be John, leszűrve a tudós szavaiból a lényeget.
- Igen, ez a helyzet. - értett egyet Zelenka.
- És nekünk ebből jelenleg mi hasznunk van?
- Az alezredes, hogy megpróbálunk minden hasznunkra váló információt felhasználni. Lehet, hogy különböző fegyverekbe be tudjuk majd építeni a most megfejtett tudást és technológiát. - felelte bizakodva Zelenka.
- Sok sikert! Mégis mikorra várhatók kézen foghatóbb eredmények?  - nézett az előtte levő tudósra John.
- Arra még kicsit várni kell...
Egyszer csak megszólalt Zelenka rádiója. Meghallgatta a másik felén levő mondandóját és közben készülődni kezdett. 
- Elnézést John. El kell mennem. Szép estét! 
- Viszont Radek! Jó munkát! 
A tudós bólintott és sietve elhagyta az étkezőt.
***
John miután evett,  elindult az egyik folyosón. Útközben Teylaval futott össze.
- Hello Teyla! Mi újság a tárgyalásokon?
- Minden a lehető legnagyobb rendben megy. - felelte a nő nyugodtan.
- Ennek örülök. - mosolyodott el John.
- És mi hír a laborban? - kérdezte Telyla, miközben elindultak felfelé az egyik lépcsőn.
- Minden jól halad, de... - elnevette magát.
Felértek a tetejére, majd egy folyosón az egyik erkély felé igyekeztek. Itt volt pár fotel is.
- Ma pár ember ott maradt éjszakára. Én vittem nekik matracokat, hogy legyen min aludniuk.  Errre Beckett valamit nagyon félreértett, mert azt hitte elfogtak minket. - mesélte John mosolyogva, s magában felelevenítve a történteket.
- Ez, hogy lehet? - nézett értetlenül Telyla.
- Mondtam valamit, s ő azt nagyon félreértette. De a végére minden tisztázódott. A matracok helyett martalócokat értett. 
- Értem. Azok a martalócok...olyan rossz emberek, ahogy egyszer egy filmben láttam - mondta egyhangúan Teyla.
- Igen, azok. - válaszolta John is. 
Már éjszaka lévén, John elindult a közeli erkélyhez. Megállt. Nézte a sok ezernyi fénylő csillagot az égbolton. Telyla gondolataiba merülve ült, majd megszólalt.
- Sheppard! - halk hangja gyorsan elvegyült a nyitottabb térben a város esti zajaival.
- Tessék? - nézett vissza rá a férfi.
- Nem akarok beleavatkozni... - elhallgatott, míg John értetlenül nézett rá.
- Mibe nem akarsz beleavatkozni? - felkeltette a férfi figyelmét az előbb elezdett mondat. Újból helyet foglalat a nő mellett, s kényszerítő tekintetet vetett rá.
- Megígértem, hogy nem mondom el neked. - szegezte a padlóra a tekintetét Teyla a következő pillanatban.
- Telyla! - mondta Sheppard már nagyon kényszerítő arckifejezéssel. Nagyon érezte, hogy neki ebben a beszélgetésben jelentős szerepe lesz.
- Rendben... - vett egy mély levegőt - Beszélgettem Emiliával.
John még nem jött rá milyen esetet akar neki a nő feleleveníteni, de ez a helyzet kezdett lassan olyanná válni, mint az a beszélgetés Beckett-tel a laborban. S ez most az alezredesnek sehogy sem tetszett.
- Mondta, hogy volt egy alkalom, amikor a rádión idegesen kerested. Mikor jelentkezett, te csak annyit mondtál neki, hogy már mindenhol kerested. - John úgy nézett ki, mind aki meg akar szólalni, de Teyla nem engedte - Ő kicsit furcsán érezte magát. Ahogy kivettem rosszul esett neki, mintha ellenőrizték volna. - elhallgatott.
John egy pillanatig a távoli városra szegezte tekintetét.
- Igaz. De csak azért kérdeztem merre van, mert kerestem. - tiltakozott a férfi.
- De, ha semmit sem akartál tőle, akkor meg minek érdeklődtél a holléte után? - kérdezte a nő s egy pillanatra félre tekintett.
- Féltem, hogy baja esett... Nem kellene ennyire nagy gondot csinálni belőle. - bosszankodott.
Telyla már jó ismerte Sheppardot. Tudta, hogy ezt most csak azért mondja, mert már kimerítették a napok. Látta, hogy kötődik a lányhoz egy halvány szálon. Még ő se tudta megmondani milyen szálon. Várta, hogy egy kicsit lecsituljon.
- Mondta még, hogy tudja, hogy ő is hibázott. Abban, hogy nem mondta meg, hogy hova megy. - szólalt meg Telyla.
- Értem... - felelte John.
- Ennyire kiborított amit mondtam? - nézett furcsán a nő.
- Nem, nem, csak...na mindegy. Majd elintézem vele. - fejezte be mondanivalóját.
Telyla kicsit már megbánta, hogy elmondta. Már nem tudott mit tenni. Látta, hogy ezzel vége a mai beszélgetésnek, így felállt.
- Jó éjszakát alezredes. - mondta és kimet a folyosóra, majd eltűnt.
***
John magára maradt. Egész végig a hálókörletekig sok gondolat keringett a fejében, hogy mit csináljon. A szobája elé érve visszanézett Emiliájéra.
- Lesz ami lesz... - mondta és pár lépés után elsuhintott a kéken világító kristályok előtt.
Emilia kicsit furcsállta, hogy valaki ilyen későn keresi. Megszólalat, hogy a kint levő bejöhet. Az ajtó kinyílt. Léptek nesze hallatszott, majd egy ismerős arc termett elő a sötét árnyékból.
- Szia. - köszönt az érkezett személy.
- Szia John. Mi járatban errefelé ilyen későn? - kérdezte, majd felállt az ágyról, ahol eddig ült.
- Szeretnék veled valamit megbeszélni... - mondta John szinte olyan hideg tekintettel, hogy ha a szobában lett volna egy pohár víz, még a végén megfagyott volna benne.
Emilia kicsit ijedten nézett rá.
- Most az lesz a legjobb, ha leülünk. - javasolta a lány, majd mind a ketten helyet foglaltak az ágyon.
- Arról szeretnék beszélni…, amikor az elmúlt napokban egyszer kerestelek, és te a város másik részén voltál. - kezdte John.
Emilia nézett a sötétben az alezredesre, közben már tudta, hogy Telya mindent elmondott Johnnak. Kicsit mérges volt, de tudta, hogy ő is hibás.
- Hallottam, hogy nem tetszett, hogy kerestelek. - mondta kicsit csalódott hangon a férfi.
Emilia kicsit megszeppent. Egy nyilallást érzett a szívében és azt hitte most elvesztett egy olyan személyt, akihez nagyon közel állt. Nem mert szólni, nem látta még értelmét.
- Így volt? - tette fel a vádló kérdést Sheppard.
Emilia fájón ránézett, s bólintott. Ebből John érezte, hogy a válasz igen. A férfi se érezte magát valami fényesen ebben a helyzetben. Hisz sokkal könnyebb volt ehhez hasonló ügyekben pl. Rodney-t lehordani, azután úgyis lecsitul. Valahogy ezt sokkal kényesebb helyzetnek érezte. Már kicsit megbánta, hogy bejött. Inkább hallgatott volna. Az esti városra pillantott az ablakon keresztül.
- Bocsánat. - szólalt meg Emilia halkan. Eközben nagyon félt attól, hogy mi lesz most.
John ránézett, nem mondott semmit. Mozgolódott kicsit. Emilia azt hitte el akar menni. Mély csend volt közöttük. Sheppard mégsem mozdult. A csend még mélyebbnek és már szinte áttörhetetlennek tűnt. Nagy fal állt a két barát között és egyikük se lépett, hogy lerombolja. John már fáradt pillantásokat vetett a sötét szobában. Emilia csak nézett maga elé az ágyra.
- Én csak azt akartam megtudni, hogy hol vagy. Igaz, hogy ellenőriztelek...
- Az bántott, hogy mintha senki se bízna meg bennem. - vágott vissza a lány.
John meglepődött, majd felállt. A lány még ült.
- Nem azt akarom mondani, hogy ...
- Hogy? - nézett rá a férfi.
Emilia felpattant, mire John elindult az ajtó felé. Veszni látszott minden.
- Nem,...az volt a gond...Én...ne menj.... - dadogott a lány.
Sheppard megfordult az ajtónál. A kintről jövő fénysugarak, - átküszködve magukat a redőny keskeny részein -, halványan megvilágították a férfi arcát. John azon töprengett, hogy meg-e éri neki maradnia. Emilia félt, hogy, ha a férfi kimegy, már soha nem lesznek jó viszonyban. Emilia állt. Nem mondott semmit. John nézett rá. A lány tekintete hideg volt, de mégis égett benne valamilyen tűz. Ez meglepte. Állt ott, már nem tartotta vissza, mintha rábízná a döntést, hogy megy vagy marad. Egyszer csak Emilia lassan megfordult és elindult az ágya felé. Mikor már átért a válaszfal másik oldalára, azt hitte, hogy a férfi is távozik. John állt még mindig ott, ahol az előbb. Egy sóhaj után elindult a lány felé. Emilia az ablaknál állt, tekintete kifelé meredt. Hallotta a lépteket, de akkor sem tett semmit. John megállt a válaszfalnál. Mind a ketten láthatólag fáradtak voltak. De igazából szellemileg voltak a kimerültség határán. Egy kis félreértésből csináltak elefántot. Jelenleg ezt egyikük sem vette észre. Mind a ketten álltak ott némán, mire Sheppard megszólalt.
-Emili.
A lány ránézett. John közelebb ment és a szemébe nézett.
- Nem hibáztatlak. Én voltam, aki nagyon eltúlozta a dolgokat. - mondta halkan.
A lány meglepődött, hogy most csak magát okolja a történtekért.
- Nem John! Én tehetek róla...Kellett volna szólnom, hogy hol vagyok. Hisz ez így kell, hogy legyen. - folytatta, s egy kis remény csillogott a szemében.
- Én nem azért kerestelek, hogy nagyon úgy tűnjön, hogy koslatok utánad... Hisz semmi közöm hozzá, hogy mit csinálsz egész nap... - a lány szemébe nézett - Vigyázni akartam rád, mert tudod... - fejezte be.
Emilia hitelen értetlenül állt, majd nagy boldogság öntötte el a szívét. Nem is tudta mit is mondjon. A férfi szemében kereste a választ.
- Mi? - nézett rá ámuló tekintettel.
John átölelte a lányt. Emiliát először kirázta a hideg, mert kicsit furcsállotta a helyzetet, majd ő is átkarolta Johnt.
- Valakinek megigértem, hogy nem eshet bajod. Nem szeretném, ha csalódást okoznék... - suttogta Sheppard.
Emilia elmosolyodott. 
- Sajnálom, hogy nagy ügyet csináltam belőle...tudod, neked volt igazad. - megint egymással szemben álltak - Csak annyira leterhelt a laborral való ügy, és a Norinnal való kötődés fejtegetése. Nem értettem semmit. Kicsit kiborultam. Szóval bocs. - sütötte le a szemét Emilia. 
- Nem gond. Bocs, ha az előbb én is olyan durva voltam. Nekem is kicsit mozgalmasabb napjaim voltak. Nem akartalak megbántani. - válaszolt John.
-  Nem haragszom. Én se voltam valami fer, hogy Teylanak panaszkodtam. - elnevette magát, s bűnbánó arccal nézett a férfire.
- Akkor máskor nem lesz gond, ha véletlen történik valami ilyen, és kicsit összekapunk? - nézett rá John, mire Emilia kicsit meglepődött a kérdésen.
- Nem. Itt kicsit minden máshogy működik. Nem?
- De. - mosolygott Sheppard is. 
A fény felé fordítva ránézett az órájára.
- Nem lenne rossz aludni is egy kicsit. - mondta s megfordult - Szia! Jó éjt! - majd még egyszer elmosolyodott.
- Jó éjt! - válaszolta. 
Emilia visszaült az ágyra. Gondolkodott. Nem is tudta, hirtelen felfogni a történteket. Nagyon boldog volt, hogy tisztázták ezt a hülye helyzetet. Így utána már látta, hogy mindketten lelkileg eléggé ki voltak, mert azért ilyen hülyeséget is csak akkor tesz a józan ész. Töprengve elaludt. Még egyszer felébredt a megmaradt éjszaka közepén, és magára húzta a takaró mozdítható felét. 
***
- Carson! - hallatszott egy férfi kicsit ideges és nyöszörgős hangja.
- Tessék? - nézett hátra.
- Kapcsold már le azt a lámpát! - türelmetlenkedett McKay - Nem tudok tőle aludni.
- Rendben. - mondta a doki és visszafordult.
Kicsit szomorúan nézett a munkájára, amin eddig dolgozott. Másnap folytatja. Aludni is kell. Leoltotta a lámpát. McKay motyogott valamit, majd megfordult a másik oldalára. Beckett elindult a matraca felé. A labort most már csak az esti sötétséget megtörő fények világították meg, amik az állandó kirstályfényt jelentették. Odaérve a férfi félrehúzott szájjal mosolyodott el, miközben a matracot nézte. Eszébe jutott milyen kalamajkát csinált ma. Nem volt büszke magára, de megtörténik az ilyen. Lefeküdt. Magára húzta a takarót, mert a laborban nem volt nagyon meleg. Csak az elsődleges rendszerek működtek, úgy ahogy. Még idő kell ahhoz, hogy sikerüljön mindent beállítani és rendbe hozni. Lassan ő is elaludt.
***
Hajnalodott. A csillagok uralták még az ég egy részét. Ám a nap már nyílegyenesen szakította fel az éjjel leplét. Fényes lángjaival kitessékelve a sötétséget. Még lassan ment neki, mert az éjszakai sötétség nagyon is maradi akart. 
Emilia ásított egyet. Megfordult az ablak felé. Megdörzsölte a szemét. Még eléggé sötét volt. Sóhajtott egyet. Behunyta szemét. Próbált elaludni, de nem ment. Újra kinyitotta és a városra szegezte. A takarót még jobban magára húzta és abban bízott, ez majd segíteni fog. Újból becsukta szemét. Valahogy mégse tudott aludni. Kicsit mérges volt magára. Későn feküdt le és most meg nem bír aludni. Felült. Bent még mindig a sötétség volt az úr. Kint már az ég alján a nap harcolt a saját jogáért. Emilia sóhajtott egyet. Felállt és odament az ablakhoz. Kinézett rajta. Látta, hogy lassan virradni kezdett.
- Akkor is korán van... - motyogta közben.
Visszament az ágyhoz. Nézett pár pillanatig maga elé. Valahogy nem volt kedve visszafeküdni. Megkereste a ruháit. Következő megállója a fürdőszoba volt. Mikor kijött elkezdett felöltözni. A rövid pólóra felhúzta a hosszú ujjút, mert még eléggé hideg volt a városban. Kicsit hunyorgott még. Mintha a feje is zúgott volna kicsit. Elindult kifelé a folyosóra. Pár lépés után hirtelen megszédült. A pillanatnyi sokk után magához térve, a korai ébredést hozta fel magyarázatnak. Elindult tovább. Még kihalt volt minden. Csak az őrség volt ébren. A lány most nem is tudta mit csináljon. Így felfedező útra indult a városban. A rádiója nála volt, meg az óráját is felrakta. A transzporterbe beszállva a város térképére pillantott. Nagyon korán volt még, hogy elkezdjen fontosabb gondokkal foglalkozni. Kilépve az ajtón, elindult a folyosón. Épp egy olyan folyósra akart menni, amerre látni lehet a felkelő napot. Az egyik mellékfolyosón meg is látta a nagy üvegablakokat. Elindult arra. Közben az agya a városon járt. Mekkora, milyen gyönyörű. és mintha valahogy nagyon kötődne hozzá. Az már igaz, hogy van Ős génje és ezért kötődik alapvetően hozzá. Mégis valami még nem hagyta nyugodni. Valamilyen érzés, amit legbelül talán érzett egy ideje, de nem sikerült azt a valamit felszínre hoznia. Megállt. A nap fele a horizont felett ragyogott. Gyönyörű volt. Fejét nekitámasztotta az üvegnek, majd becsukta a szemét. Pár pillanatig volt így. Mikor újra kinyitotta, megfordult. Nézte a város alakjait. A másik oldalon levő falhoz lépett. Tenyerét ráhelyezte s lassan húzni kezdte a falon. Bizsergést érzett, még fel se tudta teljesen fogni az egészet. Elvette a kezét. Elhaladt pár kristály mellett, majd a kezét a fal közelében tartva elindult tovább. Egyszer csak a falból egy panel tűnt elő. A lány megállt, majd közelebb ment hozzá. Sok kristály világított benne. Nem akart hozzájuk érni, tudta, hogy a város vezérléséhez szükségesek. Emígy se dolgozni indult, csak sétálni. Csodálattal öntötte el, hogy a város és a gén milyen remekül tud együttműködni. Elsuhintott a panel előtt, mire az újból beleolvadt a falba. Valami furát érzett. Mint amit már egyszer ezelőtt. Ettől mindig valahogy elbátortalanodott. 
***
Már mindenki folytatta a munkáját, amit tegnap abba kellett hagynia. Rodney-t nem hagyta nyugodni a tény, hogy az energiaellátás még nincs a maximumon. Már megint ezzel babrált. Carson, hogy végre újból reggel van, a műszerek tanulmányozásával volt elfoglalva. A kintről beszivárgó zaj, néha-néha érdekesebbé tette az úgy egyhangú labor területét. John az előbb tért vissza a városba a reggeli vizit után.
- Ez fantasztikus! - örvendezett Carson az egyik műszer láttán.
- Tényleg az! - értett egyet az egyik asszisztense.
- El se tudom hinni, hogy ez a labor itt állt elhagyatva olyan sok ideig. - mondta a doki - És senki sem találta meg.
- Igen, elképesztő felfedezés. - értett egyet Rodney is a terem hátsó felében, mivel Carson ujjongva nézett mindig körül.
Olyan volt mint egy kisgyerek. Általában a tudósokra ez igaz volt. Adj a kezükbe valami új dolgot. Lehetőleg nagyot és bonyolutat, ami villog, pitteg és elvannak vele napokig, hetekig. Miközben minden pillanatban szikrázóan újként kezelik a kezükben levő szerkezetet.


*** 

- Ezredes! - szólította meg John Sheppard ezredest az egyik katona, miközben a vezérlő melletti lépcsőknél állt.
- Igen hadnagy? - nézett rá kérdőn.
- A Daedalus megérkezett. Az előbb szállt le. - fejezte be a mondanivalóját.
- Köszönöm. - válaszolt John, majd egy pillanatnyi gondolkodás után elindult a legközelebbi transzporterig.
A pilonon nagy volt a nyüzsgés-forgás, mint ahogy az lenni szokott, ha a Daedalus megérkezik a Földi utánpótlással. John a sok ember között Steven Caldwell-t kereste. Tekintete még nem találta meg az ezredest, így a hajón kellett lennie. Beérve a hídra sietett. Gondolta ott találja. Odaérve a férfi még ott beszélgetett az egyik tiszt társaságában. John megállt, majd körülnézett. Pár ismerős arc köszönt rá, mire bólintott. A tiszt távozott és Steven visszaült a székébe. John elindult felé. Valami kis ellenségeskedés mindig volt köztük. Mert már tudta, hogy Caldwell szerit nem alkalmas az atlantiszi expedíció katonai vezetőjének. Azóta azért megvannak. Az együttműködés majdnem zökkenőmentesnek mondható közöttük. Lehet, hogy az idő múlásával Steven rájött, hogy alaptalanul vádolta meg Sheppardot. Ha nem is akarja teljesen elismerni, hiszen katonai büszkesége nem engedheti meg neki. De az embersége a kemény páncél alatt még sok mindent felülír, még ha kívül mást is mutat.
- Mi járatban ezredes? - kérdezte Caldwell Johnra nézve.
- Hát... - kezdte.
Steven szúrós pillantásokat vetett rá, mert érezte, hogy most kérni fog tőle valamit. Ha egy csata lesz az, akkor felejtse el, mert a hajót most nem fogja bevetni. Hermiod még a pajzson dolgozik. S még az Asgard nem mondja, hogy a hajó készen áll, addig nem fog elmozdulni innen.
- Ha valami csatára kellene elvinnem a Daedalust, azt felejtse el ezredes! - mondta parancsolóan - Hermiod a pajzson dolgozik, és most nem engedhetem, hogy szinte öngyilkos küldetést hajtsak végre.
- Igazából, nem erről lenne szó. - folytatta Sheppard is.
Steven kicsit meglepődött. Várta a magyarázatot.
- Találtunk egy labort az egyik elhagyatott bolygón... Leegyszerűsítve, segítség kellene a fák elhordásában. - tért a lényegre a férfi. 
- Milyen fákat kell elhordani? Hova? - tudakozott a hajó parancsnoka.
- Elég sok fa van, amit ki kellett vágni. Leszállópályát kell csinálnunk a labor mellett. Mr. Woolsey jelenleg tárgylásokat folytat egy néppel, kik a fát nagy szívességgel elvállalnák, de több napig tartana elvinni oda őket. Ráadásul még nem vagyunk korántsem készek, de már nem férnek el az ottaniak a hordaléktól.
- Vagyis kivágott fákat kellene elszállítani egy bolygóra, ha jól értem. Ez a tárgyalások menetén is sokat lendítene. - válaszolt Stvenen.
- Igen, így van. A nép elég fejeletlen, de ki tudja milyen leletekre találnánk a iratokban, hisz van ott egy ősi adattár is a bolygón. Ebből Dr. Von kiderítette, hogy a népet egy másik bolygóról telepítették át. Ez vezetett minket el a laborig. - próbálta John meggyőzni Steven-t.
Caldwell láthatólag mérlegelte a helyzetet, majd kis csend után megszólalt.
- Adjon egy órát, mire mindent sikerül kipakolni a küldeményből. Azután indulhatunk. - fejezte be.
John bólintott, mire az ezredes is viszonozta a székben ülve.
Ezután elindult az irányító részleg felé. Ott szólt az egyik technikusnak, hogy a hajó a segítségükre fog sietni, és elkérte a bolygó címét. Azt mondták neki, hogy mindjárt továbbítják a Daedalusra. John megköszönte a segítségét, s a hátramaradt idő alatt elintézett még pár dolgot.

*** 

Kategória: Stargate Atlantisz - Origin | Hozzáadta:: Emilia (2016-11-20)
Megtekintések száma: 33 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]