Főoldal » Cikkek » EMILIA TÖRTÉNETEI » Stargate Atlantisz - Origin

Stargate Atlantis  - Origin : 2. kötet - A labor 16. fejezet

Zelenka sétált Rodney társaságában az egyik labor felé. Radek jelenleg hallgatott, míg McKay véleménynyilvánítását végezte.
- Értem Radek, hogy sok energia kellene az új hajóhoz, de még Atlantisz fenntartásához sincs elég energiánk. Nem, hogy egy hajót építsünk...
- Tudom Rodney! Csak azt kértem, ha valamikor lesz egy kis időd, kérlek nézz utána, hogy hogy bírnánk energiát kinyerni valahonnan. Tudom, hogy a város ZPM-jét nem használhatjuk fel, de ha idejében kezdjük a felkészülést, annál nagyobb erőbedobással folytathatjuk. - győzködte nagy lelkesedéssel a mellette rohanó Rodney-t.
- Woolsey tud arról, hogy hajót akarsz építeni? - állt meg egy pillanatra McKay és szúrós, de kíváncsi pillantást vetett a vele szemben álló cseh tudósra.
- Nem, még nem említettem neki... - mire ennyit kimondhatott volna, Rodney már rohant tovább - Várj már Rodney!!!!
- Ha így állunk, nincs miről beszélnünk....eléggé elfoglalt vagyok a laborral...
- Állj már meg egy pillanatra!!!! - ordított rá Zelenka.
Rodney kicsit dühösen és türelmetlenül fordult hátra. Olyan volt jelenleg, mintha félne attól, hogy ha sokáig itt áll, még földbe gyökeredzik a lába. Gondolatai teljesen máson jártak, kedve se volt végighallgatni társát, igaz kicsit felkeltette érdeklődését a hajó építésének ötlete.
- Ha most csak utánanézünk annak, hogy miként tudnánk valamennyi energiára szert tenni, már az jól jönne, ha Woolsey-nak először adjuk elő a tervet a hajó megépítéséről. Lesz már valami, amit felmutathatunk. Nem kérek semmit, csak, hogy ha lesz egy kis időd, akkor néz körül egy kicsit....Kérlek.
Rodney állt, majd megszólalt.
- Rendben, de most rohanok, mert a laborban kellene már lennem, de még mindig nem találtam megfelelő... - halkultak a tudós szavai, ahogy elrohant. Biztosan azt hitte, barátja követi majd tovább is. Zelenka állt, kis halvány mosollyal.
- Már nem is zavarok... - majd elindult visszafelé.
***

Újból a végtelen csillagok között találta magát...újból egy harcba készülő flotta. Nagy hajók sora, kik már édesen várták a győzelem percét. Hirtelen sötét lett. Megállapítható volt, hogy nem az űrben van. Ment, gyors léptekkel igyekezett. Sűrű fák lobjai voltak kivehetők a sötétségben. A távolban egy ismerős épület körvonalai törték meg az éjszaka világát. Közelebb érve jól látszott, hogy ez a labor. Léptein nem lassított. A labor bejáratához érve az ajtó kinyílt...
Fények cikáztak az égen, sűrű nagyon sűrű szinte szúró pontok. Tudta, hogy már mennie kellene, de várt...csak pár pillanatig szeretett volna itt maradni. Megfordult, mennie kellett. Mielőtt kinyílt volna előtte az ajtó, az erkély és a kaputerem között, már egy másik képet látott. A labor felé ment, de nem látott annyi fát, mind amennyi a jelenlegi labornál található. Szeretett volna körbenézni, de nem bírt, erőlködött, hirtelen felijedt. Tekintete a mennyezetre meredt. Lélegzete kicsit gyors volt. Behunyta szemét, de már nem tudott pihenni. Fejfájása megint nagyon erős volt. Egy mély lélegzetvétel után kinyitotta a szemét. Éhes volt, hiszen mostanában alig evett. Tudta, hogy kellene most ennie valamit, mert ez már így nem lesz jó. Elhatározta, hogy elmegy és eszik valamit. Felült, szemét megdörzsölte. Elindult. A kantinba érve elvett egy kis ennivalót. A fejfájása  kicsit enyhült miután felkelt. A tálcával a kezében körülnézett, és mintha homályosan látott volna, majd koncentrált. Észrevette Ronont, ki egy sarokban falatozott. Elindult a férfi felé. Odaérve megállt az asztal előtt.
- Leülhetek?
- Le. - felelte egyhangúan Dex.
- Kösz. - mondta Von.
Miután helyet foglalt elkezdett enni. Ronon néha egy pillanatig ránézett, majd hallgatott tovább. Emilinek most ez fel se tűnt, jobban lefoglalta a tompa fejfájása. Miután már látta, hogy a csend közöttük kezd láthatólag is kínos lenni, tudta, hogy meg kell szólalnia. Ha nem teszi, jobban kiszolgáltatja magát, és még rájönnek, hogy valami baja van. Ha a folytonos fejfájást annak lehet nevezni.
- Mikor lesz a következő tárgyalás?.
- Holnap. - felelte a férfi még mindig hidegen.
Ronon nem is tudta, hogy mit is mondjon a Von-nak. Nem beszéltek valami rengeteget. Ő is tiszteletben tartotta a tudóst, és Emilia is a férfit. Rononnak ennyi elég volt. Nem kellett neki nagy magyarázkodás, vagy sok beszélgetés. Dex harcos volt. Ahhoz, hogy valamiről sokat tudjon valakivel beszélni, annak hasonlónak kellett lennie hozzá. Bár olyannak, akit a férfi már jobban ismer. Ronon nyomon követte a Von-t a küldetéseken. Látta benne, hogy nem csak azért van ott, hogy ott legyen. Egy fokkal jobban kedvelte mint McKayt, aki folyton nyavalygott valamin. Hogy mennyire voltak barátok, azt nem tudta volna megmondani. Olyan volt neki mind egy ismerős. Se nem több, se nem kevesebb. 
- Nem szakítok fel sok sebet, ha megkérem, hogy meséljen Satedá-ról?...De, ha nem akar, nem kell.
Ronon kicsit meglepődött.
- Az volt az otthonom, még a Wraith-ek le nem igáztak minket. Azután üldözöttet csináltak belőlem...nagyjából ennyi. - fejezte be dühvel a szemében.
Emilia látta, hogy lehet, hogy ezt mégsem kellett volna. De, most már nincs mit tenni, vagy folytatja a beszélgetést, vagy elmenekül. Ha most elmenekül, tudta, hogy a férfi gyengének hinné. Egy pillanatig annak is hitte magát, hisz egy nagy szúrást érzett a fejében.
- Sok szerettét veszítette el...barátját és társakat... - a férfi ránézett, tekintetében enyhülni kezdett a düh - ...elvesztette az otthonát. Nem lehet egy ilyen sokkot egykönnyen feldolgozni...ilyet soha nem lehet feldolgozni... - gondolkodott Von.
- Ezért vagyok itt. Így a lehető legtöbb lidércet tudom eltörölni. Megvédeni más világokat attól, hogy valaha is átéljék azt, amit nekem kellett. - mondta ridegen a férfi.
Emilia a szemét figyelte.
- Kapott egy új lelhetőséget, s itt most cselekednie kell.... - elhallgatott - Egy nagyobb cél érdekében vagyunk mindnyájan itt. 
Emilia megállt. Látta Ronon szemében a fájdalmat. Sateda elvesztésének hatalmas fájdalmát. Nagyon jól tudta titkolni, testileg erős volt, de lelkileg nem mindig állt a tetőfokon. Ez normális volt. Halványan elmosolyodott. Alig láthatóan, s mélyen a szemébe nézett. Ronon nem értette mi történik, lehajtotta a fejét.
- Na, mindegy, ez már a múlté. Egyik kezdet sem könnyű, mindenért harcolni kell... De amit megszereztünk, azt nem szabad elengednünk. - fejezte be a tudós a mondókáját egy időre.
Ettek tovább. Ronon felemelte a fejét.
- Hogy áll a dolog a laborral? - kérdezte már enyhébb hangon.
- Jól, nagyon jól. - felelte - Dr. McKay nemrégen fedezte fel, hogy van egy pajzs, ami védi a labort.
- Az jó.
- Igen, jó. Nélküle nem is biztos, hogy túlélték volna a vihart, ami nemrég söpört át a hely felett. - látszott rajta, hogy a pajzs megléte tényleg meglepte őt is.
- Találtak már valami új információt a szerrel kapcsolatban, amit ott fejlesztettek?
- Nem sokat. A kutatási anyagoknak nyoma veszett. Semmi, ami utalna arra, hogy mi volt az alapelve, vagy az első kísérlet...semmit se találtunk, csak feljegyzéseket. Azokban is alig van valami használható eddig. Jelenleg én a csoportvezető személyes naplóját tanulmányozom, hátha rátalálok valamire, ami hasznosabb lehet.
- És, eddig talált valamit?
- Ezt-azt, inkább személyes dolgokat. Még semmi konkrétat a szerről. - mondta kicsit búsan.
Eddig se volt Emilia valami jó kedvében. Ez valamennyire feltűnt a férfinek. Nem akart kérdezősködni, jelenleg örült, hogy ennyit is beszéltek. Ronon körbenézett.
- Lassan kellene indulnom, lesz egy közelharc edzésem az újoncokkal. Nem rég jöttem vissza egy másikról.
- Sok sikert. - mosolyodott el.
Ronon kicsit furán nézett rá.
- Vagyis ahhoz, hogy jobban fejlődjenek. - felelte kicsit zavartan.
- Oké. - várt még Dex pár másodpercig - Minden jót Dr. Von. 
- Volt egy érdekes küldetésem velük... - nézett a férfire magyarázatképp.
Ronon bólintott. Emilia is viszonozta, majd felvette a tálcát és elindult kifelé. A feje még mindig fájt. Belegondolva olyan furcsán fájt. Zúgott, feszítést érzett, vagy csak alig tudott koncentrálni. Néha annyira eluralkodott rajta a fájdalom, hogy elsírta volna magát olyan pillanatokban, amikben nem kellett volna. Tudta, ha ez megtörténne és John tudtára jutna, hogy nincs vele minden rendben, a férfi maga kísérné el a gyengélkedőre. Ezt valamennyire szerette volna elkerülni. A folyosón menve próbálta gondolatait terelni, de ez nem mindig sikerült. Norin naplójánál akadt meg. Tudta, hogy valamennyire ez is lehet oka a fejfájásának. A férfi naplója nagyon lekötötte a figyelmét. S az a kötődés, amit érzett, még jobban az ismeretlen személyhez fűzte. Gondolkodott azon, amiket eddig olvasott. Sok mindent még nem sikerült kiderítenie, de valamennyire megismerte a napló íróját. S annak egy kicsit az életébe is betekintést nyert. Látta, hogy itt is ugyanúgy voltak gondok, sokféle problémák. Hirtelen a Föld jutott eszébe. Mióta itt van, sokszor jutott eszébe a kis parányi gyöngyszem az univerzum egy picinyke szegletében, sok tudatlan földi felfogású emberi lénnyel. Elmosolyodott, de ez a mosoly sem volt valami nagy hatással a közérzetére. A Földi témákat nem kerülte, ha valaki megkérdezte tőle vagy épp arról esett szó. Ennek a hátulütője pedig nem más volt, mind amikor a honvágya visszahúzta. Ez a honvágy is csak abból a szeretetből eredet, ami az ottaniakhoz kötötte. Beérve a szobájába, a laptopja keresésére indult. Megtalálva bekapcsolta a szerkezetet, és az ágyra tette. Megkereste a naplót, s újabb olvasgatásba kezdett.
"Hideg nappalok szállnak fel minden reggel, s a még hidegebb s zordabb éjszakát váltják fel. A laborban a munka a lehető leggyorsabban megy. A felmerülő problémákat mielőbb meg kell oldani, s a napok csak egyre peregnek..." (Norin naplója 23)
A  hátára feküdt. Nagyot sóhajtott s szemeiből pár könnycsepp tűnt elő. Kicsi választotta el most attól, hogy azon nyomban kirohanjon a szobából, s a gyengélkedőre vágtasson. Megint sikerült felülbírálnia a fájdalom okozta kínzó vágyat arra, hogy a gyengélkedőre vezesse. Megtörölte a szemét, visszafordult a képernyőhöz. Olvasott tovább. Úgy tűnt lassan, de biztosan halad a napló vége felé. A bejegyzések mind ritkábbak és sejtelmesebbek voltak. Nehéz volt megállapítani ebből, hogy mi is folyt épp akkor, oly sok évvel ezelőtt. Az a valami most újra felszínre kellene, hogy törjön...Csak az volt a kérdés, hogy mikor és, hogy fog ez megtörténni.
***
A laborból épp az előbb viharozott ki Rodney. A bejárat előtt megállt két méternyire, és az előtte levő falakra szegezte tekintetét. Nem szólalt meg, hanem pár pillanattal később visszavágtatott a laborba. A kristály, amit a városból hozott, nem épp a legideálisabban működött. Kellett neki egy kis nyösztetés, mire be tudta állítani. Egész nap ezen dolgozott, mióta visszajött a városból. Sürgött-forgott, tett-vett.
***
A kapu még csendben várta a következő eseményt. Woolsey és Sheppard a lépcsőn felfelé igyekeztek, s beszélgettek.
- Akkor fél óra múlva elmegyek, s megnézem mi a helyzet a laborban. - mondta John, miközben lépkedett.
- Rendben. - mondta a melllette levő - Alezredes! - szólította meg a férfit, ki már elindult a másik irányba.
- Igen Mr. Woolsey. Lenne még valami? - nézett vissza.
- Ha visszajött kérem a részletes jelentést! - mondta komolyan.
- Meglesz! - felelte a katona, majd folytatta útját.
Befordulva az egyik folyosón Radekkal futott össze.
- Üdv Radek! - szólalt meg.
- Sheppard!
- Mi a gond?
- Semmi, semmi...csak, ha egyszer majd lesz ideje, szeretnék beszélni magával. - mondta a tudós, s közben intett a mellettük elmenő társának.
- Most nem nagyon érek rá, de lehet, hogy majd a mai nap valamikor szólok. - felelte.
- Rendben, annyira nem életbevágó, csak szeretném hallani a véleményét. - válaszolta a tudós.
- Nem lenne kedve eljönni a laborba? - vetette fel az ötletet John.
- Most sajnos nem. Vissza kell mennem a kutatáshoz, mert fontos dolgokat találtunk. Ha látja Rodney-t, mondja meg neki, hogy majd vele is beszélni akarok. Persze, ha még valaha visszajön a városba... - mosolyodott el kicsit savanyúan Zelenka.
- Rendben, megmondom. - mosolyodott el Sheppard is, majd indult tovább.
Azon törte a fejét, hogy az újoncokat magával vigye-e. Elmosolyodott útközben, mikor visszaemlékezett az edzésre, mikor Rononnal meglepte a tudatlan újoncokat. Nem kis meglepetés volt Dex könyörtelen harcmodora s harciassága. Lesz még mit tanulnia a csapatnak tőle. De tudta, hogy megint jó katonákat fog faragni az újoncokból. Hisz látszik rajtuk, hogy becsületes emberek Ezt mindig szerette. Tudta, hogy amit megtehetnek, azt meg is fogják tenni. Néha jó volt belegondolnia, hogy ő az expedíció katonai parancsnoka. Főleg akkor, mikor láthatta a következő újoncokból váló kiváló katonákat. A város mindenkit megváltoztatott. Nem bánta, hogy egy kicsit könnyített az itteni katonai protokollon. Vasfegyelemmel nem lehet mindig mindent elérni. Neki olyan emberekre, harcosokra volt szüksége, akik minden pillanatban mellette állnak. Nem pedig olyanokra, kik a háta mögött összesúgnak. Olyan tisztekre volt szüksége, kik átérzik azt a helyzetet, amelyben vannak, és megbecsülik azt, hogy itt lehetek. Keveseknek adatik meg, hogy olyan valamiben vegyenek részt, mind amilyenben most nekik is részük lehet. Egy elmondhatatlanul nagy kaland, minek részesévé válniuk szinte kötelességük. Egybe kell olvadniuk a várossal és az új galaxis szabályaival. Nagyobb rizikót kell vállalniuk, akárhány csatában is vesznek részt, s akárhány veszélytelennek látszó küldetésen járnak is valahol a bolygók között, látszólag nem ellenséges terepen. Egy olyan életszemléletük lesz, amit még pár évvel ezelőtt el se tudtak volna képzelni. Bárki, aki valaha tudomást szerez a kapuról, és arról, ami azon túl van, annak megváltozik az élete, a látásmódja és az értékrendje. Átértékelődik az élet jelentése és egy tágabb, igazi valóság tárulkozik ki előtte. Egy hatalmas univerzum benne megannyi kérdéssel és csodával, veszéllyes és küzdelemmel.
Beért a hangárba. Elindult az ugró felé, ami legközelebb esett, s a rámpán egyenesen a hajó pilótaszéke felé igyekezett. Közben a hibernálásból lassan ébredezni kezdtek a rendszerek. Leült, majd felhúzta a rámpát. Beindította a hatóműveket, majd leereszkedett, ahol a kapu már indulásra készen várta. Átérve a kapun gyönyörű napsütés fogadta. Elindult egyenesen a labor felé. A labor elé érve lassan landolt az építmény előtt. Kiszállva az ugróból, körülnézett. A labor környéke eléggé megváltozott, mióta készülnek a leszállópályák. Szép nagy terület lett kitisztítva leszállóhelynek. Pár katona igyekezett felé.
- Alezredes!
- Őrmester! - köszöntötte a fiúkat - Szép munkát végeztek!
- Köszönjük Uram, de még nincs igazán kész. - felelte a katona.
- Van még idejük, szépen fejezzék majd be. - mondta John körültekintve.
- Igenis. - bólintott, de pár mádosperc múlva hozzátette - Uram!  Amennyiben találkozna Steven Caldwell ezredessel, kérem jelentse, hogy kellene még egy fuvar. Összegyűjtöttük az maradék fát is.
- Rendben, ha elérhető lesz megmondom. De, ha jól tudom már a Föld felé tartanak. - felelte John.
Bólintott. Elindult az ajtó felé, mi kinyílt előtte, mikor odaért. Ám hirtelen becsukódott előtte, még mielőtt beléphetett volna. Meglepődötten állt a jelenség előtt. Végül elsuhintott a kristály előtt, s az ajtó újra kinyílt. Lassú léptekkel bemerészkedett. Kémlelő pillantásokat szegezett mindenfelé. Meglátta McKay-t, aki nem épp fényes kedvében állt az irányítókonzol előtt. A laptop képernyőjét kémlelve pislogott.
- McKay! Mi volt ez az előbb? - érdeklődött hangosabb hangon.
- Bocs Sheppard...csak, az a kristály, amit hoztam a városból, nem épp működik kellőképp. Okozott egy is energia anomáliát a labor energiaellátásában. - magyarázta a doki.
- Aha, és meg tudod javítani? - érdeklődött tovább.
- Meg, csak kell még egy kis.... - gépelt s nagyon figyelt - …idő.
- Rendben, akkor csak csináld amit kell. - elindult a labor egyik széle felé.
Megállt a hosszú fém lépcsőnél, ami a felső szintre vezet. Nézett felfelé. Elindult. Felérve szétnézett. Elindult és az itt levő konzolokra helyezte tekintetét. Hirtelen kis szikrázás történt a világításban, majd Rodney hangja hallatszott lentről:- Sheppard! Ne nyúlj semmihez!
- Nem nyúltam hozzá semmihez McKay! - felelte.
- A...a francba... - a laptop képernyője vonta el újra egy pillanatra figyelmét -...de ne is nyúlj!!!
- Nem kell aggódni Rodney, nem érek semmihez!
Körbepillantott még egyszer, majd elindult a lépcső irányába. Leérve megállt a tudós mellett és nézte min ügyködik.
- Összefutottam Radek-kal, ki üzente, hogy majd egyszer szeretne még veled beszélni. Feltéve, ha még visszamész valaha a városba...
- Tudom, majd beszélek vele. - szólalt meg Rodney.
Sheppard végignézett a laboron, majd visszafordult és újból megszólalt.
- Woolsey jelentést kér a labor állapotáról. Vagyis, hogy állunk?
- Jól, elég jól...Mond meg neki, hogy még pár óra és a labornak lesz egy eléggé jó pajzsa, ami megvédi a viharoktól. Az energiaellátás újra stabilan fog működni, és még a létfenntartó rendszerek is rendben lesznek.
- Kell valami a városból, esetleg pár új tudós, vagy valami más? - kérdezte John.
- Nekem semmi...jelenleg, majd még szólok, ha kellene valami...
- Még nem megyek vissza, közelebbről szemügyre veszem azt a nagy lyukat az erdőn túl. - válaszolta Sheppard és elindult kifelé.
Az ajtó most rendesen működött.
- Rogers és Peterson! Maguk most velem fognak jönni egy kis terepszemlére! - intett a két katona felé, kik követték a parancsot és beszálltak az ugróba.
***

 

Kategória: Stargate Atlantisz - Origin | Hozzáadta:: Emilia (2017-04-16)
Megtekintések száma: 49 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: