***

Már több órája tárult fel a labor rejtett része. Mindenki igyekezett új információkat szerezni, de ez cseppet sem tűnt könnyű feladatnak. Rodneynak szemlátomást megjött a kedve a kutatásokhoz. Igyekezett minél többet megtudni a laborról, már amennyit az Ős adatbankból ki tudott nyerni. Carson látva barátja jobb kedvét, maga is jobban kezdett bízni abban, hogy tényleg találnak valamit. Beckett tovább elemzett ezt-azt. Főleg a lidérc DNS került a szeme elé. Így folytatták a munkát tovább. Egyszer csak a doki fülhallgatóján megszólalt egy hang.
- Dr. Beckett!!! Azonnal jöjjön a gyengélkedőbe! - hallatszott Dr. Keller orvosi vészhelyzetről árulkodó hangja.
- Mindjárt ott vagyok! - szólalt meg.
Szétnézett a helységben, majd megpillantva McKayt, elindult felé.
- Rodney! - szólította meg.
- Tessék Carson? - fordult felé.
- Tartsd itt a frontot, sürgősen el kell mennem a gyengélkedőre - ismertette a helyzetet.
- Rendben - hangzott a válasz.
Carson ideges pillantások közepette elhagyta a labort. Rodney a számítógép felé fordult. Előhívta a város energiaellátásának ellenőrző képét. A laborra szűkítette a teret. Meglepődött azon, amit jelenleg látott. Szétnézett a helységben. Elindult tovább, majd egy tartály szerű szerkezetet előtt megállt. Mióta rendbehozta az energiaellátást, azóta nyomon tudta követni nagyjából, hogy mi mennyi energiát húz. Észrevehetően a labor területén ez fogyasztotta a legtöbb energiát. Gyanakodva nézettett rá. A tárgyról úgy vélte valami biztonsági rendszerrel van ellátva. A laptopon sikerült hozzáférnie a szerkezet energiaellátását biztosító és a legtöbb információt tartalmazó kristály adataihoz. Kémlelő tekintettel nézett maga elé. Azon törte magát, hogyan oldja fel a zárat. Sokáig tétlenül tett-vett a számítógép körül, és néha az energiaellátást figyelte. Ott nem történt semmi nagy változás. A kis változásokat a többi tudós által ki-be kapcsolt eszközök okozták. Feltételezte, hogy sok energia kell, hogy fenntartsa a biztonsági rendszert és megvédje azt, ami benne van. Közelebb húzódott a szerkezethez. Látott rajta két háromszöget és egy kört. A körbe egy vonal volt berajzolva. Hitte, hogy ez egy kombinációs zár. Gondolkodva nézte a motívumokat. Mi lesz, ha az egyiket elfordítja? Van-e rajta olyan biztonsági protokoll, ami, ha rossz kombinációt adnak meg, akkor valami rossz fog történni? Kíváncsi volt a szerkezet tartalmára. Így egyre kevesebb türelemmel állta a megpróbáltatást, hogy kinyissa a zárat. Carson távolléte miatt hezitált. A végére mégis a kinyitás mellett döntött. A két háromszöget elfordította, hogy úgy álljanak, mint a piramisok. A körnél egy kicsit vacillált. A végére arra jött rá, hogy lehet, hogy a körben levő vonal a két csúcsot kellene, hogy összekösse. Elfordította. Egyszer csak egy kattanást hallott. Szíve hevesebben kezdett verni, remélte nem most jött el a vég. Bízott benne, hogy nem így kell végeznie. Mire sikerült a gyötrő gondolatokat kihessegetnie a fejéből látta, hogy még él és a többi tudós is itt van. Megnyugodott. Lassan kinyitotta a fedelet. Hirtelen elé tárult az eddigi legnagyobb felfedezés. Két üvegcse helyezkedett el a tartályban. Kék folyadékkal voltak feltöltve. Elérkezettnek érezte az időt, hogy szóljon Beckettek.
- Carson! Találtam valamit! - szólt bele a rádióba.
- Nem várhatna egy kicsit Rodney? - hallatszott a doki hangja.
- Nem - jött egyértelműen a válasz.
- Mégis mit találtál, ami nem várhat? - türelmetlenkedett Beckett.
- Ha meglátod, Te is örülni fogsz, hogy szóltam - mondta McKay feszült összpontosítással.
- Rendben, tíz perc múlva ott vagyok - ezzel véget ért a beszélgetés.

***

Rodney állt már több mint tíz perce, de Carson még sehol sem volt. Türelmetlenségében, az asztalt kopogtatta. Miután egy-két személy furcsán nézett rá, abbahagyta és savanyú képpel mosolygott. Egyszer csak befutott Becett. Egyenesen Rodney felé igyekezett. Odaérve várta mit talált, de McKay még állt ott.
- Azt hittem, hogy már elvesztél a városban - vágta rá a dokira a késés miatt.
Beckett jelentőségteljes pillantást vetett rá, majd enyhébben megszólalat:
- Mi az, mit találtál? - nézett kíváncsian.
A doki elindult Rodney felé, majd a szerkezet előtt megállt, amiről még nem tudott jelenleg semmit. McKay a készülékre mutatott, benne a kis üvegcsékkel.
- Mégis mi lehet ez? - kérdezte McKay.
- A titkos kísérlet - válaszolt meglepődötten Carson.
- Most mihez kezdünk? - nézett kérdőn a dokira a férfi.
- Még körbenézünk itt, lehet, hogy találunk valamit, ami magyarázatot adhatna erre. - Felelte, majd kicsit bizonytalan pillantást vetett a felfedezésre.
A laborban minden úgy volt, ahogy azt pár ezer éve hagyták. Olyan volt mintha megállt volna az idő. Mindenki, aki bement oda, az kapott egy kis betekintést a múltba. Még nem tudták mi volt a titkos labor célja. Csak az üvegcsék álltak ott. A szerkezet védte meg őket több ezer évig. Carson és Rodney érezték, hogy ez lehet az, ami miatt ez az egész így áll itt, ahogy van. De a kérdés az volt, hogy most mihez fognak kezdeni. Még mindig semmi mást nem találtak. Megállnak talán? Megint zsákutcába jutnak? Újból megállásra fogja késztetni őket a kérdések hada? Merik-e feláldozni magukat azért, hogy megtudják mit rejtenek az üvegek?

***

Aznap, mikor befejezték a kutatásokat, Beckett elment Woolsey-val ismertetni az új felfedezést. Szorongva és kétségek között közeledett felé.
- Bocsánat, hogy zavarom - jelentette ki az ajtóban állva.
- Nem gond Dr. Beckett, jöjjön be - válaszolta nyugodtan.
- Ma találtunk a labor elrejtett felében két üvegcsét - kezdte, de elhallgatott.
- Van bennük valami? - kérdezte Woolsey.
- Igen. Szerettem volna megkérdezni, hogy engedélyezed-e azt, hogy holnap megvizsgáljam a tartalmukat - tért a lényegre.
- Nem veszélyes ez egy kicsit? - vetette fel a kérdést Richard, amitől mindketten féltek. - Egyáltalán van valami fogalmunk, hogy mit is tartalmaznak pontosan? - tudakozott tovább.
- Sajnos nem - állt ott tudatlanul Carson.
- Ez esetben nem engedélyezem a vizsgálatot - jelentette ki komolyan Woolsey.
- De, ha tudnánk valamennyire, hogy mivel állunk szemben? - próbálkozott a férfi.
- Dr. Beckett! Kérem! Ne akarjon megyőzni arról, hogy engedélyezzem ezt, amikor semmi információval nem rendelkezik arról, hogy mi lehet a tartalmuk. 
-Találtam lidérc DNS mintákat a laborban. Szerintem valamiféle bénítószerrel kísérletezhettek  -folytatta Beckett.
- Biztosítani tudja, hogy nem adódnak gondok a vizsgálat közben? - Nézett kicsit dühösen a férfire. - És, ha gondok lépnek fel? Mégis, hogy fogjuk azt helyrehozni? - elhallgatott egy kicsit. -Tudom, hogy mennyit jelent magának ez a kutatás, de nem hiszem, hogy ilyen gyorsan kellene lépni ez ügyben.
- Vállalom a felelősséget. - Jelentette ki Beckett, miközben szívében nyilalló érzést érzett. Tudta, lehet, hogy rosszul döntött.
- Ha még is úgy döntene vár vele, megteheti - próbálta jobb belátásra bírni a férfit.
A doki helyeslően bólintott, majd elhagyta a helységet. A városban már későre járt az idő. Fáradt volt, még el kellett végeznie pár dolgot a számítógépen, azután mehet el és pihen reggelig. Mozgalmas nap van mögöttük. Carson előbbi kijelentése aggodalommal töltötte el, de próbálta nyugtatni magát, hogy Carson tudja mit csinál.

***

- Emilia! - szólalt meg John Dr. Von háta mögött.
- Tessék? - nézett rá egy pillanatra.
- Találtam egy törött üvegcsét a földön - mutatott az irányába Sheppard.
- Ne nyúlj hozzá! - mondta hangosabban. - Hagyd ott, ahol van! Nehogy veszélyes legyen!
- Szerinted köze lehet, ahhoz, ami itt történt? - nézett a férfi kérdőn rá.
- Lehetséges - felelte, majd a konzol felé fordult.
- Az Ősök valamit elronthattak? - gondolkodott tovább hangosan a férfi, miközben tovább lépkedett.
John megállt az egyik ajtóval szemben. Furán nézett ki rajta. Az ajtó nyitva volt. Előtte pedig egy újabb lidérc maradvány terült el. Lassan sikerült egy képet összeraknia magában, majd gondolta megosztja a lánnyal is.
- Azt hiszem rájöttem valamire - szólalt meg az ezredes. - Azt az Őst, akinél a törött üveg van, egy lidérc lőhette le. Az, aki jelenleg ott van kint, az ajtónál.
Emilia a férfi felé fordult. John kifelé mutatott.
- Érdekes - állapította meg. - Ha lelőtték, akkor valami úgy végzett itt mindenkivel, hogy a lidérceknek nem sikerült ennél közelebb kerülniük a csoporthoz.
- Lehet, hogy ő volt az egyetlen, aki eljutott eddig - értett egyet John is.
- Akkor még annyira se nyúj ahhoz az üvegtörmelékhez, veszélyes lehet. - Hangzott a halk mondata, majd élénkebben hozzátette. - Van egy kis gondunk.
- Mi? - érdeklődött Sheppard.
- Kezd lemerülni a maradék energia is. Kellene az ugró, hozzá tudnám kötni a számítógépet. Most kezd igazán érdekessé válni a szöveg.
- Rendben, idehozom - válaszolta John, majd kiment a laborból.
Sheppard elindult az járműért, esteledett. A bolygó napja lassan ereszkedett a horizont alá. Odaérve beindította a hajtóműveket, majd felszállt. Az ugrót a labor elé tette le. Próbált minél közelebb parkolni a bejárathoz. Nem volt könnyű, hisz az évek alatt sűrű bokrok és fák nőttek ki mindenfelé. Mikor sikeresen leparkolt, bement.
- Megjöttem, valami hír? - érdeklődött.
- Nincs - felelte Von.
Elindult az ajtó felé. Hirtelen az egyik csontváz mellett megpillantott valamit. Annál a csontváznál, ahol John felfedezte az üveget is. A férfi csendben követte. A tudós leguggolt az egyik Ős tetem mellé. A csontváz keze alatt a porban egy kristályt pillantott meg. Kicsit undorodva, de kihúzta. A zubbony ujjában leporolta. A kristályon jól kivehető karcolások voltak.
- Fontos lehet? - nézett John a tudósra.
- Még nem vagyok benne biztos, de van egy olyan érzésem, hogy igen - felállt.
A kristályt a markába szorította. Elindult kifelé. Beérve az ugróba leült a székbe. John lassan követte s próbált rájönni arra, mi járhat a Emilia agyában. Jelenleg a helyzet kezdett viccesen mondva Rondney-s lenni, Dr. Von-os beütéssel. Az előtte levő a kristályt vizsgálgatta. A maradék fény felé fordította, ami még megvilágította a bolygót.
- Meg kellene vizsgálni, van-e rajta valami - szólalt meg pár pillanattal később.
- Menjünk vissza a városba? - vetette fel a lehetőséget Sheppard.
- Nem, mi nem megyünk. Majd a kristályt, meg a M.A.L.P.-ot fogjuk visszaküldeni - ismertette a tervet.
- Rendben - felelte John.
Az ezredesnek semmi kifogása nem volt a tervel kapcsolatban. Felállt a másodpilóta üléséből, és felhúzta a rámpát. Emili beindította a hajtóműveket és felszállt az ugróval. A kapu felé vették az irányt. Egy–kettő ott is voltak. Emilia a kapu közvetlen közelében szállt le. Kijöttek a járműből. John tárcsázni kezdett. Emili a M.A.L.P.-hoz ment. Készenléti állapotba helyezte, majd az egyik rekeszbe behelyezte a kristályt. A kapu megnyílt. John várt pár pillanatot, majd a szerkezet elé indult a videokamera állásához.
A város esti csendjét az előbb egy bejövő féregjárat törte meg. Woolsey az irányítóba ment és a technikusokkal várták, hogy mi fog történni. Miután megkapták az azonosítót, leengedték a pajzsot. Azt várták, hogy az ugró felbukkan az eseményhorizontból, ám egy videojelt vettek.
- Video üzenetet fogunk! - szólt az egyik technikus.
Woolsey a laptop képernyőjére szegezte tekintetét. Egyszer csak egy ismerős arcát pillantotta meg.
- Veszik az adást? Atlantisz! Itt John Sheppard!
- Vesszük az adást ezredes! - szólt bele a mikrofonba Richard.
- Az a helyzet, hogy van itt egy ősi labor. Van benne sok minden. Dr. Von az adatokon dolgozik - kezdte a beszámolóját.
- Találtak már valami fontosat az épületen kívül? - kérdezte a laptopot nézve.
- Azért jelentkezünk, mert az előbb találtunk egy kristályt. Emilia szerint meg kellene vizsgálni, hogy kiderülhessen mi van rajta. Bár össze van karcolva. Lehet, hogy sok köze van az itt levő eseményekhez. Átküldjük a M.A.L.P.-ot, a kristály az egyik oldalsó rekeszben van - hallatszott a férfi hangja.
- Rendben, küldhetik - jelentette ki Woolsey.
Emilia kezében a távirányítóval beüzemeltette a szerkezetet. Lassan, de biztosan haladt a jármű a kapu felé, majd elnyelte az eseményhorizont.

Atlantiszon hirtelen feltűnt a szerkezet. Halk morajlással indult tovább, majd lassított és megállt.
- Megérkezett! - szólalt meg a főnök.
- Dr. Von szerint jó lenne minél előbb megvizsgálni tartalmaz-e valamit - válaszolta John most már a rádión.
- Meglesz! Mindjárt oda is adom Dr. Zelekanak. - Tudatta Woolsey, hogy rögtön intézkedik, remélte a tudós még nem alszik. Bár ismerte már az úgynevezett emerek között élő "tudós fajt". 
- Rendben. Sheppard vége!
Woolsey intett, hogy lekapcsolhatják a kaput. A csillagkapu egy lobbanással bezárult. Elindult a M.A.L.P. felé. A kaputerembe gyorsan visszaszökött a sötétség.
- Dr. Zelenka! Itt Richard Woolsey! Hall engem? - kérdezte s izgatott pillantásokat tett a jármű felé.
- Igen Mr. Woolsey, hallom. Miben segíthetek? - hallatszott a férfi kiegyensúlyozott hangja.
- Jöjjön gyorsan a kaputerembe! - felelte röviden.
- Azonnal ott leszek.
Leérve a szerkezethez sietett, majd elkezdte megnézni, hova is rakhatták a kristályt. Woolsey nem volt túlzottan jártas a M.A.L.P. rekeszeinek feltárásában, de nemsokára mégis megtalálta az egyik oldalsó rekeszben, ahogy azt John is mondta. Nézegette, majd befutott Radek is. A férfi rögtön feletteséhez ment. Látta rajta, hogy fontos dolgot bíznak rá. Izgatottan várta a ráháruló feladatot. 
- Minél előbb kell az eredmény, hogy a kristály tartalmaz-e valamilyen adatokat. - Utasította az előtte álló tudóst. - Radek! Remélem nem zavarom túl későn...
- Nem, megyek és elkezdem a munkát - felelte a tudós, és már indult is.
Egy technikus most érkezett meg és a M.A.L.P.-ot "terelgette" el a kaputerem közepéről. Radek az első laborba szaladt. Látta Woolsey arcán, hogy fontos lehet, ha tartalmaz valamit a kristály. Leült egy számítógép elé, és elkezdte a kutatást. Sokáig dolgozott. Nehéz munka elé állították. Elektródákat kötött ide-oda, de nem sikerült semmit sem találnia. Próbálta már másik módszerrel is. Igaz, talált adatdarabokat, de azokat már soha nem lehetelne összerakni. Zagyvaság volt az egész. Sajnos semmi megnyugtató hírrel sem szolgálhatott eddig.