Főoldal » Cikkek » EMILIA TÖRTÉNETEI » Stargate Atlantisz - Origin

Stargate Atlantis - Origin : 2.kötet - A labor 6.fejezet

***

Miután a két ember visszatért a laborhoz, Emilia első lépésként a számítógéphez ment. Kémlelő pillantásokat vetett erre-arra, majd az ajtóban álldogáló férfi felé nézett.
- Segíts az energiaellátásban  - kérte Von. - Az ugróban találsz egy ládát balról. Van benne egy hosszú vezeték. El bírnád hozni? - nézett a férfire.
John bólintott.
- Remélem elég hosszú lesz - jegyezte meg, még mielőtt a férfi kiment volna.
Sheppard elindult a járműhöz. Belépve a dobozt leszedte a felső tartóból. Kinyitotta, kivette a kábelt. A dobozt becsukta és felrakta. Elindult vissza.
- Kösz - mondta, mikor Johntól átvette a kábelt.
Hosszú kábelt vezettek a számítógéphez, majd Emili az ős adatblokk azon részéhez csatlakoztatta, amelyen keresztül mindent az ugró adattárába másolhat. Gyorsan az ugróba ment és ott is rákötötte a kábelt. Az ugrót készenléti állapotba helyzete, majd visszament. Elindítva a konzolt, elkezdte az adatok átmentését.
-Szerinted találnak valamit a kristályon? - kérdezte reménykedve.
- Nem tudom, de jó lenne - felelte a férfi.
- Kész. Mehetün. - szólalt meg kicsit reménykedőbb hangon.
Miután a számítógépet hozzákötötték az ugróhoz és átmásoltak mindent, az adatok most már elérhetőek voltak a járműből. Emilia és John az ugróból vizsgálták az anyagokat. Von remélte, hogy találnak valamit, ami a hasznukra lehet. Nagy köd fedte az egész ügyet. Senki sem tudott semmit. Mindenki a sötétben tapogatózott, és csak remélte nem talál valami olyanra, ami az életét veszélyeztetné.
- Az előbb mondtam, hogy találtam valamit? - kezdte mondanivalóját.
- Mit? - érdeklődött Sheppard a másodpilóta székében ülve.
- Norin meg lett bízva valamivel, amit eddig még nem tudok. - Elhallgatott és az ellenőrzőpanelen babrált valamit, mire a holografikus kivetítőn megjelentek a feljegyzések. - A háborúban már vesztésre álltak. A tanács döntése volt ez a kísérlet. Norin és a csapata először az Atlantiszi laborban dolgozott.
- Miért jöttek ide? - vetette fel gyanakvó kérdését a férfi.
- A tanács javasolta, hogy azt a valamit itt próbálják ki. - Folytatta és koncentrált, hogy megfelelően értelmezze és fordítsa a szöveget. - Eddig ezt vettem ki az egészből.
- Elég veszélyes lehetett az a valami, ha ki kellett telepíteniük a lakosságot - érvelt az ezredes.
- Ebben egyetértek - válaszolta és bólintott.
- Ír még valamit? - érdeklődött a férfi és lekapcsolta a fegyvert a mellényéről, majd a szék mellé támasztotta.
- Most jönnek a kutatási eredmények - ismertette, miközben tekintete a kivetítőn járt.
- Nem lenne jobb holnap folytatni? - kérdezte John már fáradt pillantásokkal.
- Én dolgozom tovább. - Jelentette ki a Dr. Von tudósokhoz hasonló "Ezt meg kell fejteni!" féle pillantással.
- Én szundítok egyet - felállt és elindult a raktérbe.
- Jó éjt! - szólalt meg Emilia.
- Kösz! - jött a válasz.
John az egyik dobozból kivett egy hálózsákot és egy melegítő takarót. A hálózsákot lerakta az ugró fém lapjára, majd lefeküdt. A takarót magára húzva pár perc múlva már mély álom nyomta el. Már sötét volt. Kicsit félelmetesnek is tűnt a sötétség. Az ugró ablakán át szép látvány tárult a csillagos égre, már amennyit a sok lombtól s ágtól látni lehetett. Ám a jelenleg működő holografikus képernyő tompította a csillagok fényét. Emilia belevágott a munkába. Egész éjjel dolgozott. Olvasva az egyik aktát rájött egy két dologra. Sokáig elidőzött egyes helyeken. Minden le volt írva, napról-napra, de valami mégis hiányzott. Csak nem jött rá arra, hogy mi. Mély lélegzetet vett. Kifújva a levegőt újra felnézett. Még semmit se tudott arról, amit ki kellett fejleszteniük. Mindig csak szerként jelentkezett. Nem tudta mi az, és hogy egyáltalán van-e még belőle valahol. Rájött, hogy Norin tényleg vezető szerepet játszott az eseményekben. Megtalálta Norin naplóját is, amit nem védett semmi jelszó. Kicsit csodálkozott is. Mikor már úgy érezte elég volt, utasította a járművet, hogy kapcsolja ki a kivetítőt. Miután eltűnt, beszökött a sötétség a járműbe. Emilia nézte a csillagokat. Mélyeket sóhajtott, majd elmosolyodott. Mintha a csillagok között egy kósza üzenet szállt volna. Sok minden vár még rá. Büszke volt arra, hogy itt lehet, de nem kergette magát hiú reményekbe. Tudta, hogy ez a hely sem egy mennyország. Hiszen nem csak boldogságból áll itt az élet. Sokkal nehezebb itt minden. Nehezebb helytállni. Igaz, itt se mindenki mindenki jó batárja, de mindenki egy nagy célért küzd. Mély élethelyzetek alakulnak ki, melyeket a földi ember el sem tud képzelni. Mégis amekkora feladat hárul rájuk, szerinte annyira boldogok. Olyan más itt minden, és ez így van rendjén. Amennyire mély ponton is vannak, mindig boldogok. Ő is boldog volt. Az a láng, ami mindig is élt benne, most még nagyobb lángokkal szította szívében és lelkében a tüzet. Sóhajtott. Érezte, hogy agya már szeretne pihenni. Tekintetét elvonta az égboltól. Tudta, hogy senki sincs a bolygón, bár remélte. Így a biztonság kedvéért bekapcsolta a pajzsot. Ami biztos, az biztos. Füléről leszedte a rádiót, majd a mellényt lerakta a földre. Hajnalban elnyomta az álom.

***

 Zelenka még mindig dolgozott. Agyában az idegsejtek nagy nyomásnak voltak kitéve, de dolgozott és dolgozott tovább. Nem tudta, hogy mit is tegyen. Hiszen már régóta munkálkodik a kis tárgyon, de az sehogy se akar semmi információt megosztani vele. Néha mérgesen motyogott is magában, mire egy-egy arra járó ember furán nézett rá, majd folytatták útjukat tovább. Ilyen későn csak nagyon fura szerzetnek tűnő tudósok motyognak magukban, de általában minden tudós valamennyire fura szerzetnek volt tekinthető.
Radek még Rodney véleményét is kikérte az ügyben, mire az első hallásra erősen letolta társát:
- Még egy nyamvadt kristályt se tudsz leolvasni! - és duzzogva mormolt tovább. Ő is fáradt volt már.
Több mint három óra munka után - mire ő se szedett ki belőle semmit -, savanyú képpel és elégedetlenül nézett maga elé. Zelenka kíváncsian mérlegelte Rodney-t, várta neki mi lesz a megállapítása.
- A franc essen bele! Ezen semmi sincs normálisan.  Aki ezt szétzúzta, az tudta mit csinál. - Bosszankodott tovább. - Ennek nincs semmi értelme! Menjünk aludni! Már lassan kivirrad! - javasolta McKay, majd mind a ketten elhagyták a labort.

***

Reggel korán kezdték a munkát a laborban. Carsonra tegnap Woolsey elég nagy hatással volt. Mielőtt elkezdte volna a vizsgálatokat, gondolta még átnézik a labort, nem találnak-e valamit. Valakit megbízott, hogy nézze át a számítógépen levő adatokat. Remélte találnak valamit, amiből rájöhetnek mit is rejtetek az üvegek. Eközben halvány reményt fűzött ahhoz, hogy John és Emilia is sikerrel járnak majd.
- Dr. Beckett! - hallatszott Dr. Sunders hangja.
- Talált valamit az adatokban? - nézett reményteli arccal a férfire.
- Sajnálom, de semmit sem találtam. Mintha mindent letöröltek volna - mondta sajnálkozva.
- Köszönöm. - Elfordult és tekintetével valakit keresett. - Rodney!
- Tessék? - lépett oda a tudós.
- Itt valami nincs rendben - mondta gyanakodva és összekulcsolta a kezét a mellkasánál.
- Mi a gond? - figyelt Rodney a maga módján.
- Az adatokat is letörölték. Minden bizonyítékot eltakarítottak - folytatta mérgesen a doki.
- Akkor most mihez kezdünk? - nézett sután rá McKay.
- Keressünk tovább. Valamit muszáj, hogy találjunk! - mondta és elindult a laptop felé.
Így hát folytatták a keresést. Beckett kezdett már nagyon ideges lenni. Nem értette mi is történt itt. Egyrészt azért is kergette az idegroham, mert ha nem találnak valamit, amiből rájönnének, hogy mi is lehet az üvegben, akkor Woolsey-nak lesz igaza és balul üthet ki a vizsgálat. Tegnap pedig ő vállalta a felelősséget, ha valami balul ütne ki.

***
Reggel volt. Sheppard felébredt. A reggeli fény egy része a fák lombozatának nem állva ellent bevilágított a járműbe, egyenesen a szemébe, így hunyorogva ült fel. Megdörzsölte arcát, majd kicsit nyújtózott. Meglátta a Emiliát, aki a székben aludt el. Az ugróban elég hideg volt, állapította meg miután éberebb lett. Felállt. Előkeresett egy takarót és betakarja vele az alvó tudóst. Hátrament, majd felvette a taktikai mellényét. A fegyvert a helyére illesztette, majd leengedte a rámpát. Minden rendben volt, majd nagy léptekkel elindult. A hirtelen roham miatt a pajzs visszadobta a férfit, ki hirtelen azt sem tudta mi történt.
- Mi a... - elnémult, majd a pilótafülkében alvó Von-ra meredt.
Nem ébredt fel, vette tudomásul. Elindult és az ellenőrzőkonzolon kikapcsolta a pajzsot, majd kiment és körülnézett a jármű előtt. Még egyszer visszanézett, majd megkereste a távirányítót és felhúzta a rámpát. Elindult. A napok első sugarai szöktek át a fák lobjai között. Az ezredes elmerészkedett távolabbra is, mint ahogy azt tervezte. Szemét mindig a tájon tartva nézelődött. Talált pár lidércdárdát is. Ezek mellett voltak a pilótáik is, holtan már kb. tízezer éve. Elfintorodott. Lassan visszaindult. Egyszer csak recsegő zajt hallott a rádiójából, majd ismerős hang szólalt meg.
- Ezredes! Jelentést! - hallatszott Woolsey kicsit ideges hangja.
- Valami baj van? - kérdezte kicsit meglepődötten John.
- Nincs, nincs, csak az a gond, hogy a kristályon semmi sincs. Dr. McKay és Dr. Zelenka semmit sem tudott kiszedni. Azt mondják, hogy szándékosan tették tönkre, és aki csinálta az biztos volt a dolgában. - Ismertette a fennálló helyzetet.
- Értem. Vagyis megint nem vagyunk sehol - vonta le a következtetést a férfi.
- Dr. Von talált már valamit? - érdeklődött Woolsey.
- Nem, vagyis ezt-azt. Egyik sem valami jelentős dolog. Eddig. Remélem ma több mindent sikerül kibogoznia az adatokból.
- Mi is reméljük. - Értett eggyet vele a városban levő férfi. - Dr. Beckett és a tudóscsoport tegnap feltárták a labor rejtett részét is. Találtak bent egy tartályban kék színű folyadékkal teli üvegcséket.
- Tudják már mi az? - kérdezte John, miközben már látta a labort maga előtt jó pár méterre.
- Még nem, de Dr. Beckett azt mondta ma megvizsgálja a tartalmukat - fejezte be Woolsey.
- Ok. Akkor, ha van valami, jelentkezünk! - fejezte be John.
- Atlantisz vége - hangzott Richard utolsó szava a rádióban.
Odaérve a járműhöz John leengedte a rámpát, Emilia még aludt. Leült és keresett valami ennivalót. Egy óra múlva mocorgásra lett figyelmes. Emilia ébredezett.
- Elaludtam - vette tudomásul.
- El - helyeselte mosolyogva Sheppard is.
- Folytatni kell a kutatást. Már közel járok a megoldáshoz - mozgolódott.
- Először eszel, azután folytatod! - hangzott az egyértelmű parancs.
- Rendben.
Felkelt, majd átment Johnhoz a raktérbe. Elvett egy szendvicset, majd kibontotta.
- Van valami hír? - érdeklődött még egy kicsit hunyorogva.
- Jelentkezett Woolsey, hogy a kristályon semmi sincs, amit meg lehetne mentetni - tudatta hideg tekintettel.
- Kár, pedig reméltem, ez sok mindent megmagyarázna - szomorúan nézett maga elé.
- Azt mondták, hogy aki ezt tette, az teljesen tudatában volt annak mit csinál. Úgy tette tönkre az adatblokkot, hogy semmit ne lehessen megmenteni róla - mesélte tovább John.
- Még Te tegnap aludtál, érdes dolgokat tudtam meg - szólalt meg kicsit jobb kedvvel.
- Mit? - érdeklődött a férfi, remélve, hogy Emilia több új információval rendelkezik.
- Az Ősök ezt az egész kutatást azért kezdték későn, mert csak egy ötlet volt. Tudták, hogy már semmi esélyük megnyerni a háborút - mesélte egyértelműen, azt amit az írásból megtudott.
- Akkor még is minek csinálták az egészet? - töprengett értetlenül John.
- Gondolták, ha sikerül kifejleszteni azt a valamit, legalább kis hányadát meg bírták volna állítani a lidérceknek.
- És más tervük nem is volt?
- Norin feljegyzési alapján megtudtam, hogy kb. öt hónappal előbb kapták a megbízást az evakuálás időpontjától. Vagyis az evakuálás ötletének első időpontjától. De ezt csak a tanács tudta... - Elszántan nézett ki a pilótafülke ablakán.
- Nem volt valami sok idejük - tette hozzá a férfi.
- Az egész ügy homályos még, az ostrom már régóta tartott - elhallgatott. - Későn kapták a feladatot és lehet, hogy ezért nem sikerült nekik végrehajtani.
- Ha csak egy felvetés volt az egész, akkor lehet, hogy el se kellett volna kezdeniük, nem?
- Sürgette őket az idő. Az ostrom miatt nyomás alatt álltak. 
- Mégis mennyi volt annak az esélye, hogy amit kifejlesztenek, az úgy is fog működni, ahogy ők azt elgondolták? - kérdezősködött tovább Sheppard.
- Lehet, hogy az esély és az elgondolás jó volt. - elhallgatott - Képzeld oda magad. Már egy jó ideje lidércnyomás uralkodik minden felett. Mindenki a kiutat keresi. Már a kétségbeesés is kevés ebben a helyzetben. Minden új ötlet és terv jól jön. Mindent ki kell próbálni - vélekedett a döntésről.
- Mégis miért nem segítettek a felemelkedettek rajtuk?
- A szabályok - mondta higgadtan Emilia.
- Nem értem, mégis az ő fajuk! - duzzogott mérgében az ezredes.
- Igaz, de lehet, hogy ennek meg kellett történnie. - Emilia arcán a beletörődés jeli tűntek fel.
- Miért? - nézett éretlenül rá a férfi.
- Azért, hogy mi most itt legyünk - válaszolta.
- Mégis minden Ős elment Atlantiszról a Földre? Senki sem maradt itt? 
- Úgy tudom, voltak, akik felemelkedtek. A többiek pedig eljöttek, a várost alva hagyva közel tízezer évre. Az, hogy mi is történt akkor és ki és miért maradt volna, talán soha nem tudjuk meg. 
- Érdekes lenne találkozni egy tízezer éves Őssel - mosolyodott el.
- Igen, az nagyon érdekes lenne - értett egyet Emilia is. 
- Hogy elrepült az idő - felelte a férfi, majd felkelt.
- Visszamegyek dolgozni - mondta és ő is felállt.
Emilia visszaült a székbe és a szövegeket bújta. John elment és körbenézett a laborban. Emilia odaért a kutatási eredmények érdekesebb részéhez, majd egy időben figyelte Norin naplójában a bejegyzéseket. Hirtelen arra figyelt fel, hogy a kutatások nem épp a legjobb ütemben haladtak. Sok volt a probléma a szerrel. Sok mindent nem tudtak kiküszöbölni. Nem tudták, mennyire lesz hatással a lidércekre.
John visszaért. Semmit sem szólt csak leült. Csendben keresett valamit a zsebében.
- Találtál valamit? - nézett rá Emili.
- Nem. - Felelte, miközben kivett egy papírt. - Te?
- Nem minden haladt a legnagyobb rendben a fejlesztéseknél. Sok mindent nem tudtak kiküszöbölni, ezért még azt se tudták, hogy mennyire lehet hatásos a lidércekre. - Mesélte lassan, közben igazított valamit a kijelzőn.
- Mégis, hogy tudták ezt letesztelni? - érdeklődött John.
- Ez egy érdekes rész. Épp az előbb olvastam róla. A tanács a terv részeként azt is kitalálta, hogy egy titkos megbeszélést eszközölnek ki a lidércekkel - kezdte a mesét.
- Titkos beszélgetést? - nézett meglepődve John. - Ezek megőrültek?
- Nem pont titkos beszélgetés volt az. Szóltak az egyik lidérchajónak, hogy szeretnének velük beszélni. Tudtukra adták, hogy alig vannak tízen, nem támadják meg őket. Megegyezést akartak kötni arról, hogy a várost kiszolgáltatják a lidérceknek. Mindezt cserébe azét, hogy életben maradhassanak - tudatta az információkat.
- És? - türelmetlenkedett Sheppard.
- Ezt pont most nézem át - válaszolt Emilia.
- Ja elfelejtettem mondani, hogy Beckettéknek sikerült feltárniuk a labor másik részét is - kezdte John.
Von eközben egy szöveget olvasott. A férfi látta, hogy nagyon lefoglalja az, amit jelenleg csinál.
- Aha, az jó - szólalt meg Emilia.
- És találtak pár üvegcsét is, aminek még nem ismerik a tartalmát, de Beckett később meg akarja vizsgálni.
A tudós alig figyelt oda, hogy John mit is mond. Hallotta a szavakat, de az agya főleg arra koncentrált, amit a kivetítőn látott. Most talált rá azokra az adatokra, amelyeket Norin véletlen nem törölt.
- Ég és Föld! Ez nem lehet igaz! - hangzott meglepődötten, de mégis ijedten.
 -Mi? - a férfi is tekintetét a kivetítőre szegezte, de semmit nem tudott kiszedni hirtelen.
- Mit is találtak Carsonék a laborban? - kérdezte Emilia most már rémülten.
- Valami üvegcséket - ismételte Sheppard.
- Rögtön vissza kell mennünk! - türelmetlenkedett, miközben felpattant az ülésből s már a hátsó részben szöszmötölt. - Az üvegekben idegméreg van! A perc tört része alatt képes végezni a városban lévőkkel!
- Mi? - lepődött meg az ezredes, s kezdett neki lassan összeállni a kép, de még hozzátette. - Nem kellene lemásolni az itteni számítógépet? - kérdezte Shappard miközben már azon járt az agya, hogy mi lehet a városban.
- Tegnap már elintéztem - mondta sürgető pillantással .
Ezután gyorsan szétkapcsolta a számítógépet és a ugrót. A kábelt, ami a laborba vezetett jelenleg nem szedte fel a földről. Most minden perc számított. Remélte, hogy a doki még nem bontotta fel az üveget. Ha megtette, már senki sem él a városban. A tudattól összeszorult a gyomra és a hátán végigfutott a hideg. Rettenet lett úrrá rajta. Felállt, és megnyomta a gombot, amely által a rámpa felemelkedett. Visszament a pilótafülkébe. Leült, bekapcsolta a hajtóműveket és felszálltak.
- Nem úgy volt, hogy csak a lidércekre hat? - kérdezte John, miközben bizonytalan pillantást vetett rá.
- Sajnos nem, mondtam, hogy nem sikerült tökéletesíteniük. - Mondta kicsit hangosabban, miközben John értette, hogy a mellette levő is épp olyan ideges, mint jelenleg ő.
Emilia és John az ugróval lassan közeledtek a kapuhoz. Miután az ezredes egy mély levegőt vett, Emilia bekapcsolta a pajzsot. John értetlenül nézett rá.
- Ezt miért csináltad? - meredt rá értetlen pillantással.
- Ha már senkit sem találnánk a városban, megvéd minket a pajzs. Azon nem tud átjutni a méreg - felelte a Dr. Von.
- Hát, remélem nem ez lesz - tette hozzá a férfi. - De, ha a pajzsot nem engedik le?

***

Atlantiszon Beckett az üvegeket most vitte át a laborba. Még meg kellett várnia két asszisztenst is. Woolsey felül az üveg mögött nézte a készülő vizsgálatot. Tekintetében látszódott a feszültség és a bizonytalanság.
A kaputeremben egyszer csak bejövő féregjárat nyílt meg. A technikus rádión értesítette a főnököt. A férfi azt válaszolta, hogy, ha megjön a kód, engedje le a pajzsot.
A technikus leengedte a pajzsot a kód megérkezése után, s értesítette a kapun át levőket. Az ugróban levő személyek megkönnyebbülve vették tudomásul, hogy még élnek az ottaniak. 
- Rendben, még élnek - könnyebbült meg John.
- Sietnünk kell! - válaszolta.
Emilia rögtön a kaputeremben landolt, miután lekapcsolta a pajzsot. Kijöttek a járműből. Elindultnak felfelé a lépcsőn. John látva, hogy Woolse nincs itt, kicsit hangosabban hozzátette:
- Woolsey hol van? - nézett az egyik technikusra.
- Dr. Beckettet követi figyelemmel, miközben a vizsgálatot végzi. Abban a laborban vannak...
John leintette a technikust, majd rádióján keresztül próbálta elérni.
- Woolsey!! Hallanak engem? - kérdezte izgatottan.
- Mégis mi a gond? - figyelt fel az ezredes hangjára.
- Dr. Beckett hol van? - hallatszott Dr. Von kérdése is a rádióból.
- A laborban, most akarja majd megvizsgálni az üvegek tartalmát. - Tudatta s lenézett a dokira, aki most akarta elkezdeni a vizsgálatot. Jelenleg még az asszisztensekkel foglalkozott.
- Le kell állítani! - mondta hangosan John.
Emilia már rohant is, utána John. Tudták, hogy hol találják őket. Beérve Woolsey értetlenül és idegesen nézett rájuk. Rodney is figyelmesen várta a híreket.
- Mégis mi folyik itt? - kérdezte Woolsey meglepetten.
- Idegméreg van az üvegekben! - hangzott John válasza.
Erre Rodney és a város vezetője rémülten néztek a férfire. Emilia már a lépcsőn rohant le. Berontott a laborba, őt követték a többiek sietve.
A doki épp befejezte a védőkesztyűk felhúzását és a kezébe vette az egyik üveget.
- NE! ÁLLJ!!!! - kiáltotta el magát Dr. Von.

Kategória: Stargate Atlantisz - Origin | Hozzáadta:: Emilia (2016-08-28)
Megtekintések száma: 42 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: