***

Woolsey a székben ülve mérlegelt.
- Nem nagyon érdekel őszintén megmondva a véleménye Mr. Woolsey. Akkor is elmegyek - jelentette ki a férfi határozottan.
- Maga eléggé nehezen kezelhető - nézett rá totál nyugodtan Woolsey. 
- Látja, ebben különbözünk - vetette oda. 
- Elengedem. De, ha valami galibát okoz - Woolsey lassan állt fel, tekintete a férfiéba szúródott -,  jobb, ha tudja, hogy többé be sem tehetni a lábát a városba! - hangszíne veszélyesebb volt, mintha odrított volna. 
A férfi semmit sem szólt, majd viharos kedvében távozott. 

***

John az ugrót a kapu előtt rakta le. Kiszállt a járműből. Woolsey a vezérlő előtti erkélyről figyelte a történéseket. A férfi a jármű előtt állt meg. Egyszer csak feltűnt Dr. Kavanagh egy táskával, majd egyenesen az ugró felé igyekezett és berakta. Sheppard hüledezve nézte mit csinál a férfi. Kavanagh kijött, mind aki jól végezte dogát. Megállt az ugró mellett, majd harsányan mosolygott.
- Maga mit keres itt? - förmedt rá John.
- Amit maga is alezredes - válaszolta röviden, még mindig vigyorogva.
- Mégis ki volt az az idióta, aki megengedte, hogy velünk jöjjön??? - dühös kérdést intézett felé, majd a mennyezet felé pillantott idegességében. Hirtelen megakadt a szeme Woolsey alakján, ahogy nézte őket. Rámeredt. A város vezetője megvonta a vállát, s kicsit zavartan nézett Johnra.
- Nagyszerű - tette hozzá Sheppard.
McKay feltűnt a holmikkal az ajtóban, s egyenesen a jármű felé igyekezett. A másik folyosón Radek ért be pár tudóssal és a dobozokat pakolta el, amiket az előbb otthagytak. McKay fél szemmel nézte őket. Az ugróhoz érve megállt, majd felnézett.
- TE? Mit keres maga itt? - nézett rá, és meglepődöttségében majdnem kiejtette a táskát a kezéből.
- Na! Nem kell nekem ennyire örülni - játszotta magát Kavanagh.
McKay egy kurta fintorral jelezve elégedetlenségét elindult a járműbe, majd lerakta a holmikat. John gondolkodva nézte. Rodney kijött, majd Kavanagh bement, és elkezdett nézelődni. McKay félrevonta az ugrótól Johnt.
- Mégis ki engedte meg ennek az esztelennek, hogy velünk jöjjön? - nézett dühösen.
John intett a fejével felfelé, majd a férfi is felnézett. Woolsey állt ott, még mindig zavart pillantásokat vetett a két férfire. Pontosan tudta és értette miről beszélnek. McKay ránézett, majd nagyot sóhajtott.
Emilia is megérkezett a kezében egy táskával. Odament a két férfihez, akiken már felfedezte, hogy valami nincs rendben.
- Elrontották a napomat. - dünnyögött tovább Rodney.
- Mi a gond? - nézett értetlenül az ifjú tudós, látva McKay lehangolt kedvét.
Rodney az ugró felé mutatott. Emilia a jármű felé nézett. Egy ismerős alak állt ott, de nem tudta honnan rémlik neki a férfi.
- Nem ismerem - tette hozzá.
- Szerencséd van - mondta Rodney.
- Induljunk - javasolta John, majd Rodneyt és Emiliát előre engedve még egyszer felpillantott Woolsey-ra.
- Sajnálom - olvasta le a főnök szájáról.
Sheppard kétkedően megcsóválta a fejét és elindult a jármű felé. Eközben Woolsey megadta a tárcsázási engedélyt. A technikus elkezdte a műveletet. McKay és Emilia mikor észrevették, hogy az alezredes nem jön velük. Megálltak. John odaérve rájuk nézett.
- Carson hol van? - kérdezte Von érdeklődve.
- Nem bír velünk tartani, adódott egy kis gondja a gyengélkedőn. Ő és Keller kézben tartják az ügyet. Azt üzente, hogy másodszor már nem fogja kihagyni - felelte Rodney.
- Menjünk - szólalt meg John.
A két másik ember egyetértően bólintott, de a két férfinek még most sem tetszett, hogy Kavanagh is velük jön.
Kavanagh félreállt, mikor a háromtagú csapat megérkezett. 
John rögtön helyet foglalt a pilótaszékben, mire Emilia is az első ülésen foglalt helyet jobb oldalt. McKay, Von háta mögé ült, Kavangah pedig John mögé. A kapu már nyitva állt és készen az indulásra. John beindította a hajtóműveket. Lassan felemelkedett kicsit, majd átment a kapun. Átérve a bolygóra, ott virító napsütés fogadta őket. Egy darabig hallgattak.
- Mennyire van a létesítmény a kaputól? - kérdezte Rodney.
- Úgy hat-hét kilométerre - felelte a Emilia.
Kavangah láthatólag figyelmesen méregette az új tudóst.
- Azon a tisztáson rakjam le az ugrót, ahol először voltunk, vagy a labor előtt? - nézett John Emilire.
- Szerintem a tisztáson. 
- Ha tényleg sok időt fogunk itt tölteni, akkor majd csinálunk egy leszállóhelyet a labor közvetlen közelében - javasolta ismét John.
- Jó ötlet. - Helyeselte Rodney is - Nem szeretek sokat sétálni.
A kivetítőn John megtalálta a leszállóhelyet, egyenesen előttük három kilométerre.
- Hallottam már sokat rólad Emilia - szólalt meg Kavanagh. 
Emilia egy pillanatra rápillantott, majd nézte a kinti tájat. 
- Dr. Von, ha kérhetem. 
- Az alezredes álom megvalósulása. Egyesek szerint valóságos, mások szerint kitaláció...Egy lány a Földről Őt tech-be botlik és ide kerül...
McKay és Sheppard fülüket hegyezve figyelték a két másik személy beszélgetését. Sheppard a cél felé fordult. Egyenesen repült a tisztásig. Emilia csendben hallgatott. 
- Mire akar ezzel utalni? - tette fel a kérdéseét Emilia. 
John lassan leereszkedett. Az ugró egy huppanással ért földet. 
- Hogy valaki külsős miatt van itt...
Emilia meglepődött. 
- Nem az apám inézte, ha arra gonodol - válaszolta Von. 
- Ó, nem csak az apja létezik kisasszony... a Goa'uld-ok, a Lucian...ki állhat...
Sheppard leállította a hajtóműveket, görcsösen fogta a kilenc milliméteresét. Tekintete jelenleg az ugró műszerfalán járt, szemei kicsit összeszorítva, türelme fogytán volt. Szívesen lelőtte volna most Kavanaghot. De, valahogy mégsem sikerült neki. Pedig már olyan közel volt hozzá. Rodney is megdöbbenten figyelte az eseményeket. Emilia felállt, egy pillanatig megállt a férfi előtt s ennyit mondott:
- Nem maga miatt vagyok itt Dr. Kavanagh, hanem Atlantisz miatt - majd helybenhagyta. 
A férfi arca hirtelen elfehéredett. Nem várta a visszavágót. Bár nem ilyen formában. Okosabb az újonc, mint ahogy azt elképzelte. Emilia már kinyitotta a rámpát, és egy táskát vett fel. John és Rodney is felálltak. McKay egy diadalmas mosollyal még jobban helybenhagyta a tudóst és követték Von-t. 
Sheppard felállt és az ülő Kavanagh-ra meredt. 
- Még egy ilyen jelenet és megbánja, hogy velünk jött. Csak ne célozgasson itt az NID szakadárjaira vagy tudom én kikre. Érette? 
Kavanagh kissé meghúzta magát. John még leállította az Ugrót, és lassan kisátált. Kiérve beszólt a még mindig üldögélő férfinak.
- Most jön, vagy csak dísznek hoztuk magunkkal?
A férfi felállt, majd elvette a táskáját. Dühös arccal, mogorván indult el  a többiek után. John nem bírta ki vigyor nélkül a helyzetet, majd eközben a távkapcsolóval felhúzta a rámpát. Ő is elindult a többiek után. Dr. Kavanagh-on nagyon nagy gondolkodás jelei tűntek fel. Ment a többiek után, de ki tudja merre járhatott igazából. Emilia ráfordult az ösvényre, amely a labor felé vezetett. Rodney szapora léptekkel közeledett felé, majd megérkezve mellé lelassított.
- Amikor először itt jártatok találtatok valami energiajeleket? - kérdezte sóvárgó tekintettel.
- Nem. Sajnos semmit sem találtunk. - Elhallgatott pár pillanatig, majd ránézett kicsit élénkebb tekintettel. - De, ki tudja. Lehet, hogy van itt valami.
A férfi bólintott. Dr. Kavanagh már látta a labor helyét, mert csak pár méterre volt lemaradva a többiektől. Látta az építmény körvonalait a bokrok után. Leelőzve McKayt és Emilit elindult felé. Pár pillanat múlva szörnyülködve állt meg a labor előtt pár méterre.
- Ennek meg mi baja? - nézett furán Rodney, miközben lelassítottak.
John is megérkezett, majd a dokira nézett előttük.
- Szerintem most fedezte fel a csontvázakat - mondta Sheppard.
Elindultak tovább. Utolérve a férfit, mindenki vetett egy pillantást a csontvázakra, majd indultak tovább. Kavanagh is követte őket. Megállva a labor előtt a két férfi, aki még nem járt itt, jól megnézte a helyet.
- Elég nagy helyre építették a labort. Könnyen bemérhető, könnyű célpont volt, de mostanára elég jól benőtte a sok fa meg bokor - vélekedett McKay.
- Igazad van Rodney, de szerintem akkor ez volt a legkisebb gondjuk - szólt Sheppard.
- Bemehetek? - kérdezte kicsit visszahúzódó hangon Kavanagh.
- Be - válaszolta a Von.
A férfi bement. Az ajtók nagyon lassan működtek. Szinte ki lehetett őket támasztani egy nagyobb kővel és nem csukódtak be. A többiek is követték. Rodney beérve ragyogó szemekkel nézte a felfedezésre váró termet.
- Az energiaellátása pocsék - mondta sóhajtva. - Energia nélkül semmit sem tudok kezdeni.
- Jó, most próbáljuk megnézni legalább azt, hogy meg-e érné ide egy ideiglenes bázist csinálni - javasolta a Emilia.
Kavanagh erre-arra járkált a teremben. Látták, hogy nagyon leköti a szöszmötölés.
- Maga jön? - kérdezte az ezredes.
- Nem. - Nézett fel a férfi, majd folytatta a eddigi elfoglaltságát s nézelődött tovább.
- Rendben. Akkor rádión tartjuk a kapcsolatot. Értette?
- Haaa,... ja... rendben. - Nyögte ki végül beletörődve abba, hogy még mindig valaki parancsol neki.
- Ha valami gyanúsat talál, ne nyissa ki, vagyis ne próbáljon meg hősködni! Ha nem akar egy zsákban hazamenni! - javasolta Rodney, érthetővé téve Kavanaghnak, hogy ne merészeljen semmi galibát okozni - Ja, akkor már nem is mennénk haza - vágta rá még, s savanyú képpel az ajtó felé fordult.
Lassan elindultak kifelé. Emilinek ismét eszébe jutott Norin. Még hátranézett, vajon melyik lehet az ő csontváza. Visszafordulva nagyot sóhajtott, majd az előtte menő két férfi után indult.
- Merre indulunk? - kérdezte utolérve őket.
- Lehetne először felmérni a terepet felülről.
-Akkor irány az ugró - mondta Von.
Mikor odaértek felkerekedett a szél. Emilia hátán végigfutott a hideg. Merengőn körbenézett.
- Jó vagy? - nézett rá John.
- Jól. Induljunk - válaszolta nem túl meggyőzően.
Beszálltak. Rodney elfoglalta az előbbi helyét, majd John intett Emilinek, hogy most ő vezet. Emilia helyet foglalt. Beindult az ugró. Lassan a levegőben találták magukat. Emilia előhívta az érzékelőket. Megkereste a labort, majd oda irányította a járművet. A kijelzőn a domborzat rajzát hívta elő, majd azután a fák kerültek rá.
- Elég jól elvan azért dugva a hely, nem? Így most nézve ennyi év után, szépen körbenőtte a növényzet.
- Így fentről nézve igen, nem olyan vészes a helyzet - válaszolta az ezredes.
- Lehetne tovább menni? Szeretném megnézni a bolygót - mondta Rodney.
Emilia magasabbra emelkedett, hogy nagyobb területet lehessen belátni. Mindenki tekintete a tájat pásztázta. Rodney már az előbb felállt, hogy közelebb legyen az ablakhoz.
- Ott van a kis falu, ahonnan az Ősök kilakoltatták a bolygón élőket - fedezte fel a falut John.
- Ott! Ott van valami! - mondta izgatottan Rodney.
Emilia gyorsított. Egy kopár hegységnek nézett ki a felszín, amin csak köveg és föld van, de mire odaértek egy több kilométer átmérőjű lyuk tátongott ott.
- Ez meg, hogy került ide? - nézett kérdőn John.
- Hát, ehhez további vizsgálatokra lenne szükségem, hogy meg tudjam állapítani mi történt - mondta Rodney. - De így, első ránézésre mondhatni egy aszteroida is lehetett.
- És mégis mikor csapódhatott be? - kérdezte John is McKay mellett.
- A labor állapotát figyelembe véve lehet, hogy már több mind tízezer éves.
- De azóta nem kellett volna, hogy ellepje a helyet a bolygó növényzete? - kérdezte a Emilia érdeklődve.
- Nem tudom, kell ide egy geológiai csoport - felelte McKay, s tekintete még mindig a helyen jár.
A hatalmas mélyedés már rég óta itt lehetett a bolygón. Nem időztek túl sokat a helyszínen, elindultak vissza. Úgy gondolták jobb visszaindulni, mielőtt még a felszínen maradt férfi nem csinál valami hülyeséget. Erre az esély elég nagy volt, ismervén Kavanagh-ot. Újra leszállak a megszokott helyen. 
- Remélem nem csinált semmi rosszat Kavanagh - mondta John.
- Szerintem, hogy még élünk, az jó jel - vetette fek Von.
A bolygó napja már nyugodni készült. Lassan az esti csillagos égbolt veszi át a mai nap befejezését. Odaérve a laborba, Kavanaghot egy ősi számítógép darabjai között lelték meg.
- Maga meg mit csinált? - nézett rá Rodney.
- Itt nagyon szuper berendezések vannak. Nem akartak sehogy sem beindulni, gondoltam megpróbálom megoldani a problémát, de nem sikerült - vallotta be.
A három ember mellette állva megkönnyebbült, hogy a doki ezen szöszmötölt egész végig.
- Akkor mi lesz a laborral? - nézett Emilia a többiekre.
- Szerintem semmi akadálya annak, hogy egy bázist hozzunk itt létre - mondta ki a várt szavakat Rodney.
- Nekem sincs ez ellen semmi ellenvetésem - szólalt meg a guggoló Kavanagh, remélve, hogy talán ő is kap majd itt egy kis munkát.
- Részemről is rendben van a dolog - mondta John.
- Ez nagyszerű! - örvendezett a Von.
- Ideje hazamennünk! - szólította fel a többieket az ezredes.
Mindenki maradt volna még, de tudták, hogy energia nélkül semmit sem tudnak csinálni. Engedelmesen szót fogadtak. Rodney ment elől, utána Kavanagh. Emili még szétnézett. Fáradt pillantások közepette pásztázta a terepet. Elindult. Elérve az egyik csontvázhoz sajnálkozva nézett rá. John megkérdezte:
- Mit kezdjünk velük? - nézett rá kérdőn és együtt érzőn.
- Ha lehet állapítsátok meg kik közülük Ősök. Őket, ha lehet zsákokba helyezzétek el. Ne temessétek csak úgy el Őket. Mégis csak, ha úgy nézzük hősök voltak. 
- Rendben - válaszolta a férfi.
- A többiek már az ugrónál lehetnek - feltételezte Von.
- Gyere! Induljunk mi is - majd elindult az ajtó felé.
- Megyek. 
- Fáradt vagy - állapította meg Sheppard.
- Igen – válaszolta, majd nagyot sóhajtott.
Mikor már mindenki a járműnél volt. Elindultak. Megérkezve egyenesen a dokkon át a leszállásra kijelölt helyre tette le az ugrót John. Mindenki kiszállt. Von elköszönt tőlük, majd a szobába érve átöltözött és elment aludni.

***

John és Rodney elindultak Woolsey irodája felé. A főnök szerencsére bent volt. Látva a két férfi közeledtét, már várta milyen eredménnyel tértek vissza.
- Már vártam, hogy visszatérjenek - fogadta őket.
- Hát, itt is vagyunk. - válaszolta Sheppard.
- Mire jutottatok? - nézett élénk tekintetettel.
- Arra, hogy a hely jó egy ideiglenes bázis létrehozásához - válaszolta Rodney nagy lelkesedéssel.
- Egy kis takarítás, egy kis energia, egy leszállópálya, és már otthonos is lesz a hely - viccelődött John.
- Ennek nagyon örülök - válaszolta Woolsey.
- Nagy szükségünk lenne energiaforrásokra. Atlantisz ZPM-jét nem vihetjük el, így a Földről kellene reaktorokat hozatni. Emellett külön felszerelés sem jönne rosszul - taglalta Rodney.
- Rendben. Holnap megnézem mit tehetek - válaszolta a férfi.
- Akkor még hány napot várjunk az indulásig? - nézett John.
- Nem tudom. Addig próbálják összeszervezni a csapatokat - adta utasításba Woolsey. - Tudósok, katonák egyaránt legyenek, nem lenne jó egy nem várt támadás.
A két férfi bólintott majd tervekkel az elméjükben sétáltak kifelé s már a holnapi teendőkön gondolkodtak.

*** 

Reggel volt. A nap sugarai szépen világították meg a bolygó felszínét. Beckett sürgött forgott a gyengélkedőn. Az előbb beszélt Rodneyval. Nagyon feldobta a hír, hogy sikerült meggyőzni Woolsey-t is. Most azon gondolkodott ide-oda szaladgálva, hogy mit is kell, hogy elvigyen majd. Szüksége lenne pár műszerre a Földről is. Az egyik asztalon talált egy tollat és egy papírt. Elkezdte felírni rá, hogy mi fog kelleni. Néha körülnézett, majd újra tekintete a papír sorai közt járt.

***
Emilia is felébredt már. A reggeli után újra a laptop előtt olvasott. A tegnapi megmaradt csoki társaságában folytatta Norin bejegyzéseit.

"Egy újabb szörnyű napon vagyok túl. Már néha nagyon kimondanám, hogy elegem van. Jelenleg mindenkinek elege van. De senki sem mer szólni semmit. Félünk, és ez az igazság. Nincs ezen mit szépíteni. Azt féltsük a legjobban, hogy az ellenség kezébe kerül a technológiánk. Az nagy katasztrófát jelentene galaxis szerte. Nem szabad nekik kiszolgáltatnunk a várost. Ha, mi el is bukunk, nem szabad, hogy a város az irányításuk alá kerüljön. A tanács is jelenleg vár. A mi kutatásunk az utolsó esély arra, hogy az ellenséget megfékezzük. Bárcsak sikerülne..." (Norin naplója 10.)

"Nem tudom, hogy fogjuk kitelepíteni a bolygón élő népet. Eléggé ragaszkodnak a településhez. Ma elkezdtem velük erről tárgyalni, de nem ment túl jól. Őszintén megmondva, ha nem bírjuk valahol a városon kívül folytatni a vizsgálatokat, lehet, nem bírjuk soha befejezni. Ez nem lenne túl jó." (Norin naplója 11.)

Hirtelen John hangja szólalt meg a rádión keresztül.
- Emili! Hol vagy? Már mindenhol kerestelek, de nem találtalak sehol sem! - mondta kicsit kétségbeesett hangon a férfi.
- Szia John. Jól vagyok. A város egyik részében vagyok jelenleg.
- Jó, csak azt hittem bajod esett...
- Valami gond van? - kérdezte Emilia is.
- Nincs...nincs, csak akartam tudni, hogy merre vagy.
- Jól vagyok John, nem kell...
- Rendben... - majd megszakadt az adás.
Emilia úgy érzete, hogy John egy kicsit messzire ment az előbbi keresgélésével. Kicsit úgy érezte, mint ha ellenőriznék. Valamennyire igaza volt a férfinek, mert senkinek sem szólt, hogy hova megy. Ez lehet, hogy gondot is okozhatott. Jó egy kis magány több ezer fényévnyire a Földtől. Tekintete egy pillanat múlva megint a sorokat pásztázta.

"Nagy erőlködés után sikerült rávennem a népet a bolygó elhagyására, három napomba került... A többiek buzgón dolgoztak, még én a lakosokkal voltam elfoglalva. A szer első vázlata már meg is van, az összetevőkkel együtt az adatbázisban. Ma le is ellenőriztem mindent. Eddig rendben találtam az eredményeket. Ramis megígérte, hogy ügyel majd mindenre, amit szemmel kell tartani, még én győzködöm a falusiakat. Jó munkát végzett, örülök, hogy segítségével előre haladhattun." (Norin naplója 12.)

***

McKay beért a kaputerembe, s mosolyogva vette tudomásul, hogy pár perce érkeztek meg a csomagok a bázisról. Azt még nem tudta, hogy Woolsey, hogy tudta ezt ilyen gyorsan elintézni, de jelenleg ezen nem volt sok kedve gondolkodni. A diplomata dolgokat ráhagyta a szakértőre. Egy nagy mosoly kíséretében elintézte a kérdés ezen részét. A kapu előtt nagy ládák pihentek, miben feltehetőleg a reaktorok nyugodtak. Egy új M.A.L.P. és egy F.R.E.D. is érkezett. Úgy nézett ki jelenleg a kaputerem, mint amikor pár éve először tették be a lábukat az atlantiszi Csillagkapun. Kevesebb holmi volt itt jelenleg, de a tudósban ezek az emlékek elevenedtek meg. A csomagokra terelte tekintetét, majd az ott várakozó katonákra és személyzetere, akik parancsára várva néztek egymásra.
- A rakomány ezen részét. - Mutatott a M.A.L.P.-ra és a F.R.E.D.-re próbálják valahogy itt elhelyezni, hogy ne legyen útban.
Beckett is befutott, majd feltűnt Rodney háta mögött.
- Megjött a készlet. - Jelentette ki boldogan és elégedetten összesúrolta a két tenyerét.
- Carson - nézett sután a férfire.
- Megyek megkeresem a felszerelést, amit kértem a Földről - mondta és elindult.
- Én pedig megkeresem Sheppardot. - hangzottak McKay szavai, de ezt Beckett már nem hallotta meg.
Elindult a folyosón, majd a rádión jelentkezett.
- Sheppard! Itt Rodney!
- Hallgatlak Rodney! - válaszolt a férfi ki épp Rononnal ebédelt.
- Megjöttek a kért eszközök. Csak azt akarom tudni, hogy mikor indulunk? - mondta s az utolsó két szóban érezni lehetett a lelkesedését és a türelmetlenséget.
- Értem. Te szedd össze az embereidet és háromnegyed óra múlva találkozunk.
- Rendben.
McKay elindult a laborja felé. Beérve felvett egy kézi számítógépet, majd elindult megkeresni Zelenkát, hogy toborozzon embereket. Radek jelenleg épp az egyik ugró hajtóművét ellenőrizte, mert a múltkor eltalálták. 
- Radek!
- Igen Rodney?
- Kellene a segítséged.
- Mit kell csinálnom?
- Össze kell szedni egy tudományos csapatot. Megérkeztek a felszerelések a Földről, elkezdhetjük a munkát a laborban.
- Mindjárt elkezdetem a csapat összeállítását.
McKay visszaérve a kaputerembe, körülnézett. Látta, hogy már javában el van pakolva a csomagok nagy része. Beckett meglátva őt, elindult felé.
- Rodney! Én is veletek tarthatnák a bolygóra?
- Tőlem...
- Már annyira izgatott vagyok! - mondta sugárzó tekintettel Carson.
- Ha Te is jössz, gyere ide majd durván fél óra múlva. Akkor indulunk - válaszolta a dokinak Rodney.
Beckett bólintott, majd elindult, hogy összeszedjen pár holmit az útra. Zelenka sikeresen összeszedett tíz embert. Mindenki a kaputeremben gyülekezett. John is megérkezett. Az ott levő katonákkal váltott pár szót az akcióról, kik a parancsot megkapva a lépcső szélénél várakoztak az indulásig.
- Látom itt már nagy a nyüzsgés - jelentette ki mosolyogva Sheppard elérve McKay-hez.
- Itt van mindenki, aki megy - jelentette ki Rodney.
- Én is jövök - lépett melléjük Beckett.
- Rendben - mondta John mosolyogva - A múltkori kirándulásról úgyis lemaradtál…
Az ezredes elindult a lépcsők irányába. Felsétált pár lépcsőfokot. A teremben lévő csoport felé fordult.
- Egy kis figyelmet kérek! - szólította fel őket.
Pár másodperc után csend lett a teremben. Minden tekintet Johnra szavaira várt.
- Először is szeretném mindenkinek megköszönni, hogy vállalkoztak a feladatra. Szép kis csapat gyűlt össze. Elég sok dolgunk lesz a laborral a bolygón. Ezért kértük a sok felszerelést a Földről - a ládákra szegezte tekintetét.
- Sok mindent kértünk, nem? - nézett suttogva Rodney-ra Beckett.
-Aha...
- A terv a következő! - folytatta John - Ahogy nézem négy ugróval fogunk menni. Az első kettő viszi az emberek nagy részét és a felszerelést. A másik kettő pedig a M.A.L.P.-ot és a F.R.E.D.-et. Sajnos annyi hely nincs, hogy a két szállítójárművet itt helyben az ugró rakterébe helyezzük, így arra később fog sor kerülni. Hogy elkerüljük a zavarodást, arra kérek tizenhat embert, hogy fogjanak meg pár könnyebben vihető dolgot és álljanak meg velük a lépcsők egyik oldalánál. - Körülnézett a jelenlevők között. - Az első ugrót én vezetem majd, a másodikat Carson Beckett, a harmadikat Rodney McKay a negyediket pedig Robert Ninker tizedes.
- De arról nem volt szó, hogy vezetnem is kell - nézett riadtan Carson.
- Nyugi már Beckett. Nem lesz semmi gond, csak egyszerű felszállás leszállás lesz - mondta Rodney.
- Mikor én elmegyek fel, a három másik pilótával, maguk széledjenek szét. A tizenhat ember csinálja azt, amit mondtam. A többiek menjenek fel a lépcsőn, hogy legyen elég hely a landolásra. Mikor az első két ugró átment a kapun, a harmadik és a negyedik rakomány nélkül távozik. Akkorra már csak a két jármű és a maradék négy ember legyen a kaputeremben. Ők vezessék át a rakománnyal teli járműveket a kapun. Ott várja magukat a hármas és a négyes ugró. Ott beszállnak majd. Mindenki értette?
A csapat felfogva a dolgokat készenlétben várták az indulást. A tizenhat ember olyan öt perc alatt állt össze, mire mindenki elfoglalta a helyét. Akik az első két ugróval mennek majd, már a könnyebb rakományt szortírozták szét. A doki először átvergődött az embereken, majd ideges tekintettel nézett Johnra.
Sheppard és Beckett elindult fel.
- Nem kell ennyire félni doki - nyugtatta az ezredes.
- Könnyen beszélsz Te, ki... - vágott vissza, majd elhallgatott.
John ránézett.
- Bocs - szólalt meg Carson halk hangon.
- Semmi gond. Gyerünk! - intézte el egy suta mosollyal a történteteket a férfi.
John tudta, hogy a doki nem imádja az ilyen fajta feladatokat, de azt tudta, hogy meg fogja csinálni. Felértek az irányítórészlegre. John az egyik konzol elé lépett.
- Tárcsázzák a bolygót - adta ki a parancsot. Ezután folytatták tovább útjukat. Beérve John odament az egyik ugróhoz, mire bátortalanul Beckett a másikba ment. John rögtön bekapcsolta az elsődleges rendszereket. Beckett beült a székbe, majd mély levegőt vett. A pulzusa elég gyors volt. Nagyon nem szerette ezt. Egyszer csak a másik férfi hangját hallotta.
- Hallasz doki?
- Hallak ezredes, hallak.
- Gondod azt, hogy egy kis sétarepülés. A véredben van Carson! Gyerünk - elhallgatott. - Mozogjunk doki, csináltál már ilyet - folytatta.
A doki összeszedte magát s koncentrálni kezdett. Bekapcsolt az ugró. Carson sokszor csinált már ilyet, de mindig úgy kezdett kicsit az egészbe, mintha ez lenne a legelső repülése.
- Bekapcsoltam - szólalt meg.
- Jó, én most elindulok lefelé, Te kövess - zengtek a szavak.
- Jó, de mikor induljak? - aggodalmaskodott.
- Majd szólok.
John leereszkedett a kaputerembe, majd kinyitotta a rámpát. Az első csoport berakogatta a kellékeket s beszálltak.
- Mindenki megvan? - szólt hátra.
- Igen! - jött a válasz.
- Carson indulhatsz!
John felemelte a járművet, majd átment a kapun.
Rodney és a negyedik ugróban Robert, már pár perce elfoglalták helyüket. Várták, mikor ereszkedik alá Beckett.
- Nyugi Carson minden rendben lesz - mondta hangosan a doki, nyugtatva ezzel saját magát.
Egyszer csak beindultak a hajtóművek és máris ereszkedett alá, ahogy az előbb John. Ott leszállt, megvárta, hogy mindent bepakoljanak, majd ő is elhagyta a várost. Átérve a kapun John hangja szólalt meg.
- Ok, látom megjöttetek. Akkor kövess engem Carson.
A doki felemelkedett a járművel, majd látva Johnt követte. Az ezredes lassabban ment, hogy legalább Carson utolérje addig, amíg a többiek meg nem jönnek.
Eközben a városban már csak pár ember maradt. Rodney és Robert is az előbb mentek át a kapun. Most a többiek következtek, akik a járműveket terelgették az eseményhorizont csillogó vízszerű felszíne felé, majd ők is eltűntek. Kiüresedett a kaputerem, majd egy lobbanással eltűnt a féregjárat, ahogy azt lekapcsolták. Átérve felpakolták a várakozó járművekre amit kellett és felszálltak. John és Carson megvárták a másik két járművet, majd a megadott pontig repültek. Ott leszállás után John a saját legénységének tagjaihoz fordult.
- Akik velem jöttek, azok most leszállópályát fognak csinálni a labor mellett. Ehhez pedig fákat kell kivágni. Sok fát. Így minél előbb kezdjük, annál gyorsabban megleszünk. Vagyis mindenki készüljön a favágásra. - utasította őket, kik mozgolódásba kezdtek.
John bólintott a fejével a vele tartó katonáknak, kik azon nyomban megfogtak pár eszközt és kimentek a járműből. John kint megállt a másik ugró háta mögött. Ott is kinyitották a rámpát, majd leereszkedve John elmondta, hogy kellenek még egy páran segíteni a favágásban. A többiek Rodney-nak fognak segédkezni. 
- Látod Carson, nem is volt ez olyan nehéz - mondta John.
Carson elmosolyodott. A másik két járműben is mozgolódás kezdődött. A favágók csoportja külön állt. Ezután Rodney eldöntötte ki-mit fog majd csinálni a megmaradt tudósokból. Elindultak.
- Akkor Woolsey is belegyezett, hogy labort létesítsünk itt? - nézett Beckett, mert még most sem hitte el.
- Igen, nem is volt ellenvetése, amikor visszajöttünk a feltérképezést követően - válaszolta John.
- Semmiféle aktivitást nem találtak a bolygón? - kérdezte az egyik tudós mellettük egy koffert cipelve.
- Semmit. Azóta, mióta itt feltehetőleg megtörtént a katasztrófa, semmi sem történt errefelé - felelte ismét Sheppard. - Ha csontvázakat látnak majd, senki ne ijedjen meg, már régóta itt vannak.
- Jó hírnek, nem lesznek itt sokáig - tette hozzá megnyugtatóan Rodney.
- Mégis mit fogunk velük csinálni? - nézett Carson furán a két férfire, aki már járt itt.
- Emilia kérte, hogy az Ős csontvázakat, ne pusztítsuk el. - Mondta a férfi és oda is érkezetek az első csontvázakhoz a bokrok tövében.
A tempót inkább lehetett mondani kocogásnak, mind egyszerű sétának. Hisz mindenki minél előbb oda akart érni. Sheppardot nem zavarta a nagy sietettség.
- Jó, igaz nem tudom minek kellene megtartani őket - mondta a doki, majd fintorgó arccal fedezte fel a lidércek maradványait.
- Ok, gyerünk tovább! - szólt John. - Emilia szerint az Ősök hősök voltak. Valamilyen szinten igaza van. 
- Most már értem - jött a halkabb megjegyzés. 
A léptek egymás után suhogása egyszerre csak lassulni kezdett.
- Váo!!! - csodálkozott Carson, mikor meglátta a labort teljes nagyságban a fák sűrűjében.
- Itt is lennénk. - Mondta Rodney és egyenesen elindult az ajtó irányába, majd hirtelen visszafordult. - Akik velem kell, hogy dolgozzanak, azok jöjjenek utánam!
A pár fős csapat elindult a tudós után, majd Carson is intve embereinek elindult befelé. Izgatottság látszott az újonnan érkezettek arcán. McKay és pár ember kisietett, majd a kellő felszerelés felkutatásával voltak elfoglalva. Eközben Sheppard épp a favágók csoportjának adta az utasításokat. Eközben figyelmesen nézték a nagy faerdőt, amely a labor mellett volt körös-körül.
- Akkor mindenki értette remélem, hogy mit és hogyan kell csinálni. A megmaradt ágakat szedjék egy helyre, majd megkérdezem Mr. Woolsey-t, hogy mit kezdjünk velük. - Bólintott, mire a katonákból álló favágók csoportja is a rakományhoz sietett.
Onnan elővették a nagy láncfűrészeket, s visszamentek, hogy elkezdjék a munkát. John elindult megnézni a bent szorgoskodó embereket.
- John! John! Miért nem hoztatok el ide már előbb? Ez a hely egyszerűen fantasztikus! - mondta nagy vigyorral Beckett az ajtóhoz sietve.
- Még milyen szuper hely lesz ez, ha bekapcsoljuk az energiát! - mondta Rodney a terem túlsó feléből.
- Most itt vagy Carson, használd ki! - tette hozzá John.
- Van egy kis gondom - mondta Rodney.
- Mi az? - nézett kérdőn az ezredes.
- Ha visszaállítjuk az energiát, az jó lesz. De addig nem kellene kitakarítani?
- Igazad van Rodney, eléggé durva itt a környezet. - Sheppard körülnézett, s látta a rengeteg port, homokot s piszkot. - Akkor, először ki kellene söprögetni ezt a rengeteg port.
- Vagyis seprűt kellene keríteni valahonnan - nézett rá a doki.
- McKay! - szólt rá a tudósra John.
- Ja, igen - kiment.
- El kellene tüntetni a maradványokat is - nézett sajnálkozva a tetemekre Beckett.
- Itt is vagyok. - Mondta Rodney, majd egy-egy seprűt nyomott John és Beckett kezébe.
- És Te? - nézett Carson meglepődötten rá.
- Majd még mi porolunk, addig Rodney segít a csontvázak eltakarításában a többieknek - nézett a tudósra, majd a többi emberre a laborban.
A tudósok elindulnak a zsákokért.
- Nagyon vicces - nézett mérgesen Johnra McKay, majd kiment.
- Gyere, kezdjük el - mondta Carsonnak.
Elindultak a másik ajtó felé. Odaérve végigmérték az ajtótól a terepet. Hát, lesz mit csinálni. Majdnem egy centi por volt a padlón mindenhol, néhol több centis is. Elkezdték a munkát. McKay is megérkezett, majd finnyás módon a zsák fogására vállalkozott. John és Carson pár mozdulat után eléggé nagy port kavartak. Így az ezredes kimet, hogy találjon pár maszkot, ami megvédi őket a por káros hatásaitól. Ha már kint volt, behozott pár védőszemüveget is. Így elkezdődött a munka. Mindenki csak annyit beszélt, amennyit muszáj volt. Miután végeztek a laborban lévő tetemek elhordásával, a csapat kiment és a lidérc tetemeket is összeszedte. Már nem voltak annyira óvatosak. Megindult az élet a bolygón. A laborban seprősuhogások, kint a hangos láncfűrészek hangja üvöltött most bele a több ezer éve alvó bolygó csendjébe. Nagy gomolyfelhők gyülekeztek a bolygó ezen kontinense felett. A munkálkodó csapat nem is vette észre. A favágók gyülekezete gazdagodott még pár emberrel, miután a laborban eléggé nagy porfürdő keletkezett, mióta a két férfi nekiállt takarítani. McKay kifogással, hogy dolga van a reaktorokkal kihúzta magát a fizikai munkából. A többiek sejtették, hogy csak kifogás az egész, hogy ne kelljen neki dolgoznia, de első hallásra elfogadták az indokot. McKay inkább legyen távol a favágóktól, így legalább okoskodásával nem hátráltatja a munkát. Így a Rodney bement az ugróba. Fél óra múlva egy katona arra sétált, mert az egyik ember megsebesült s kötszert keresett. Látta, hogy a doki tényleg a reaktoron ügyködik. Mikor visszament a többiekhez megemlítette. Mindenki tudta, jobb, ha azzal foglalkozik amihez ért, majd ők megoldják a favágást. Ha valaki a laborra nézett, mindenfelé kifelé tóduló porfelhőt látott, s akik tisztogattak néha csak tapogatóztak, még alább nem merült a por.

***