Stargate Atlantis - Origin: 3. fejezet - Út galaxisokon át a jövő felé - Stargate Atlantisz - Origin - EMILIA TÖRTÉNETEI - Történetek - StargateLives - Csillagkapu Fan Fictions


Főoldal » Cikkek » EMILIA TÖRTÉNETEI » Stargate Atlantisz - Origin

Stargate Atlantis - Origin: 3. fejezet - Út galaxisokon át a jövő felé


Út galaxisokon át a jövő felé

„Az esti égen csillogó csillagok
mámoros varázsa oly békés,
oly távoli...és annyira elérhető...”

 

Tompa kopogás hallatszott a kabin ajtaján. 
- Szabad - mondta hangosabban Emilia. 
- Gondoltam, éhes vagy. Lenne kedved eljönni enni? - nézett rá az alezredes.
- Jó ötlet! - elmosolyodott. - Menjünk.
Elindultak a folyosón. Mindenfelé ajtók voltak. Próbálta megjegyezni az útvonalat. Némán követte a férfit. Megálltak a lift előtt. Megvárták mire odaért, majd beszálltak. Emilia követte John minden lépését. Pár emelettel lejjebb kiszálltak a szállítóeszközből és elindultak úti-céljuk felé. Odaérve Sheppard talált egy szabad asztalt, egy kicsit eldugottabb helyen. Úgy gondolta ez most megfelel.
- Mit kérsz?- kérdezte az asztal előtt állva.
- Egy tányér leves elég lesz - felelte Emilia.
Leült, ameddig John a levesért ment. A kantinban levő emberek vetettek egy pillantást az ismeretlen személyre, majd ettek, beszélgettek tovább. Emilia csendben nézelődött a kantinban. A férfi visszaért egy tányér levessel, meg egy kis édességgel. Lerakta az asztalra, majd leült.
- Köszönöm. Maga nem éhes? - nézett John-ra, aki nem rég foglalt helyet.
- Nem - felelte, majd elmosolyodott. - Megnézted a videókat? - érdeklődött. 
- Meg. Volt amit többször is - kissé elrévedt a tekintete. - Még emésztem azt a sok információt, amit kaptam ezáltal. Még mindig beleborzongok, ha tudatosodik bennem, hogy egy űrhajón vagyok és épp egy másik galaxisba tartok egy idegen nép által épített városba.  
- Elhiszem. Mindenki így van ezzel az elején - válaszolta megnyugtatásképp Sheppard. 
- Valahogy még túl új ez az egész - mosolyodott el kissé megrendülten Emilia és evett egy kicsit. - Atlantisz tényleg olyan csodálatos? - nézett tágra nyílt szemekkel John-ra, majd figyelt.
- Igen, még annál is jobb. El se lehet mondani milyen ott lenni - a férfi tekintete kezdett bizakodóbbnak látszani, ahogy elkezdték ismét a beszélgetést.
- Nagyon várom már, hogy odaérjünk - mosolygott már feloldottabban. 
- Nem fogsz csalódni. Atlantisz hihetetlen - válaszolta John, akinek a pillantásában tükröződött, hogy igen jól ismeri már a várost. 
- Nehéz irányítani az Ős eszközöket? -  tért át egy hasonló témára Emilia.
- Nem, egy részét. Vannak problémák a bonyolultabb rendszerekkel. De ez főleg az energiahiánynak róható fel. Vannak olyan eszközök, amelyeket elmével kell irányítani. Olyan rendszerek is léteznek, amit ha egyszer bekapcsolunk, akkor azt bárki használhatja a továbbiakban. Persze vannak olyan rendszerek is, amit csak azok bírnak működésre bírni, akikben megvan a gén…-  John örült, hogy Emilia ennyire kíváncsi. Valahogy az álmaival próbálta összeegyeztetni a momentumokat az előtte levő személlyel való beszélgetés közepette.
- Mióta az egyetemen megkerestek, nem tudom eldönteni, hogy az álmok... Azok mégis hogyan jöttek léte? - morfondírozott a lány és nézte egy pillanatig a kinti "suhanást". 
- Én sem tudom - lett komolyabb Sheppard. - Azért meglehet, hogy Atlantiszon kiderül ennek az oka. Sok okos tudósunk és orvosunk van. Rá fognak jönni. Alávetnek pár tesztnek, meg hasonlók. - mondta bizakodva. 
Emilia kicsit félénkebb lett. 
- Ez jól is hangzik, meg nem is...annyira. Mik leszünk mi? Kísérleti alanyok? - nézett rá válaszra várva. 
- Nyugi, erről szó sincs - nyugtatta Sheppard. - Megszökünk, ha bezárnak egy nagy kerékkel rendelkező üvegkockába... - sunyin mosolygott, remélte a lány veszi a lapot és megérti a viccet. 
Emilia elnevette magát.
- Ez egyre jobb lesz... 
Így folyt még a beszélgetés egy ideig, majd Sheppard-nak dolga akadt. Emilia visszament a kabinba. Megágyazott, és aludni tért. A takaró alól még egyszer kinézett a kicsike ablakon a  hipertérre, majd elnyomta az álom.

***

 Jó pár óra alvás után Emilia felkelt. Nem is tudta, hogy mennyi idő telt el, hát gondolta elmegy és megkérdezi. Kilépett az ajtón, és elindult a híd felé. Egyedül menve kicsit fura volt neki a körülötte levő még idegen szerkezet, amiben volt. Egy űrhajó, ami a hipertérben haladt nagyon nagy sebességgel. Bámulatosnak tartotta. Pedig ez még csak a kezdete volt a "Bámulatos" szónak és annak mindennemű szinonímiájának.  Belül nyugodtság fogta el, mikor meglátta Sheppard-ot a hídon.
- Sheppard alezredes! - szólította meg a férfit.
- Emilia, felkeltél? - nézett rá John meglepődött tekintettel.
- Igen. Szeretném tudni mennyit aludtam, mert az időérzékem kicsit összezavarodott - mondta komolyan, remélve nem nézik furcsának a kérdés miatt.
- Kb. 12 órát - jelentette ki a férfi az óráját nézve.
- Ezek szerint fél napot átaludtam - csodálkozott a lány.
Hirtelen Carson futott be. Körülnézett. Meglátva a csoportosulást elindult feléjük.
- Emilia, hát itt vagy! - jelentette ki a doki megkönnyebbült tekintettel.
- Mi a gond Carson? - nézett kicsit aggódva Sheppard a most érkezettre.
- Semmi, csak kellene Emilia pár vizsgálatra - mondta már nyugodtan.
- Megyek - indult el.
Vetett egy pillantást John-ra, majd követte a dokit. Elindultak egy ismeretlen folyosón. Emilia biztos volt benne, hogy most az orvosi részleg felé mennek. Beérve Carson bólintott, hogy üljön le. Emilia helyet foglalt. Körös-körül orvosi felszerelés, ágyak és műszerek voltak.
- Milyen vizsgálatokat kellene elvégezni? - érdeklődött.
- Csak az általános ellenőrzés - tudatta nyugodt hangon Carson.
A doki elment a szekrényig és elővette a kellő felszerelést.
- Mégis hány emberben található meg az Ős gén? - fordult kérdésével a doki felé Emilia.
- Pontos adatot nem tudok mondani.  De nagyon kevesen vannak. Lehetnek még a Földön emberek, akik rendelkeznek vele. Csak az a gond, hogy nem mehetünk és kutathatjuk át az egész bolygót, azért, hogy megkeressük azokat az egyéneket, akikben megvan - látszott Becketten a csalódottság.
- Igaz - halk szünet következett. - Szerintem se lenne sok értelme. Ezzel inkább ijedtséget keltenénk az emberekben. Az emberek nagy része még egyáltalán nem áll készen egy ilyen bejelentésre. - fejezte be mondanivalóját.
- Így is mondhatnánk - hangzott együtt érzően Beckett válasza.
- Ahogy tudom, magában is megvan a gén - nézett a lány a dokira.
- Igen. Én fedeztem fel - mondta büszkén Carson.
- Mik a tapasztalatai? - hangzott a kérdés, mire Carson kicsit félénken válaszolt.
- Hát nem vagyok valami merész típus -  mosolyodott el. - Egyszer még az atlantiszi expedíció elindulása előtt beleültettek az Antarktiszon lévő Ős székbe. Az volt a feladatom, hogy beindítsam. - mesélte.
- És mi történt?- nézett rá kíváncsian.
- Én beindítottam, csak sajnos bekapcsoltam egy ősi rakétát is, ami kis híján leszedte az épp odatartó Sheppard helikopterét, O'Neill tábornokkal a fedélzeten. Azóta, kicsit félek az ősi eszközök használatától - vallotta be.
- Érdekes történet - vélekedett Emilia. - Szerencsére leállította...
- Tudod, Atlantiszon egy génkezelést szoktunk alkalmazni. Erre azért van szükség, mert vannak eszközök, amiket csak akkor lehet irányítani, ha, a célszemély rendelkezik a génnel. Sajnos eddig nagyon kevés személyben van meg a gén. Ezek az emberek közül is alig vannak olyanok, akik az eredeti génállománnyal rendelkeznek. Akiken sikerrel elvégeztük a génterápiát, még Ők sem tudnak mindent működtetni. Vannak eszközök, amiket csak az igazi génnel lehet irányítani. Ezeknek az embereknek az aránya sajnos nem túl nagy, ahogy már említettem. Ez a kezelés is csak 44%-os sikerrel jár. Azoknál akiknél ez sikerült, azoknak megtanítják, hogyan kell az egyes eszközöket kezelni. - Elhallgatott egy pillanatig, a laptopra nézett. - Nekem van egy véleményem. Azokban az emberekben, akikben eleve megvan a gén, mit pl. Te, Sheppard, és Én is, szerintem vannak olyan képességek, amelyekkel azok nem rendelkeznek akik átesnek a kezelésen. - Carson látta, hogy a lányt minden érdekli, ami az Ősökkel kapcsolatos. Örült, hogy egy olyan emberrel beszél, akit érdekel az, amit mond.
- Valamiféle veleszületett képességről lenne szó? - nézett csillogó szemmel az előtte ülő férfira.
- Így is mondhatjuk. Ez azért van, mert mi együtt születtünk a génnel, velünk együtt fejlődött - folytatta mondandóját.
- Ebből kiszűrve, mi egy részben igazi Ősök vagyunk - tudatta Emilia elképzelését Carson-nal.
- Igen - hangzott az egyértelmű válasz.
- Érdekes, mi minden van, amiről egy átlagember nem is tud -  mondta a lány halk hangon.
- Még mennyi minden....
Ezután még következett pár rutinvizsgálat és egy kis idő múlva vége lett az orvosi látogatásnak. A lány kilépve a gyengélkedőből a lift felé vette az irányt. Útközben John-nal futott össze, aki épp a lift előtt állt.
- Kiszabadultál? - kérdezte kis mosollyal.
- Igen - válaszolt.
- Jössz ebédelni? - nézett kérdőn a lányra.
- Rendben, mehetünk - hangzott Emilia felelete.
Emiliának már ismerős volt az út a kanti felé. Miközben egy pillanatra úgy érezte, hogy talán Sheppard-ot ráállították arra, hogy felügyelje. Elmosolyodott a gondolaton. Útközben még az előbb történteken is el-el gondolkodott, amiről Carson-nal társalogtak, majd felnézett és megnyugodva lépkedett John után. Beérve elvették az ennivalót, majd helyet foglaltak. Emilia az ebédjét nézegette.
- Szeretném megkérdezni, hogy maga volt, aki indítványozta a keresést? - nézett kérdőn John szemébe. Eddig ezt még nem kérdezte meg senkitől. Mégis gondolta, hogy Sheppard állhat e mögött, mivel valamilyen módon mégis "össze" voltak kapcsolva egy ideig. 
- Igen én - válaszolta őszintén az alezredes.
- Elnézést, ha kissé furán hangzik, de én nem tudtam akkor még, hogy azok az álmok...az...mind...valóság... - olyan pillantása volt, mint aki sajnálja, hogy nem értette meg azonnal. 
- Megértem a kétségeidet - mondta nyugodtan John. - Számomra is elég furcsa volt. Még az elején nem is tartottam túl jelentőségteljesnek a néha előforduló álmokat. Ám egy idő után, mikor egyre többet és többet "voltam" ugyanott, akkor már gyanússá vált. Ekkor láttam pár dolgot, ami segített, hogy merre is keressünk. Elmondtam két jó barátomnak, akikből az egyik Carson, a másikat Atlantiszon megismered. - Sheppard komolyan és higgadtan mesélt. Látszott rajta, hogy elég sok minden történhetett már vele, így egy ilyen eset is csak az újabb, "Megszokott földönkívüli esetek a mindennapokban" című listára kerül. 
- Ezután mi történt? - kérdezte érdeklődve.
- Jött a nehezebb része a dolgoknak. Ismertetni kellett mindent Mr. Woolsey-val, Atlantisz főnökével - mondta nyugodtan a férfi.
- Hogy ment? -  érdeklődve nézett rá.
- Nehezen. Ő se tudta hova rakni hirtelen a dolgokat. Nem hozott rögtön döntést. Kellett neki egy kis idő, hogy mindent át tudjon gondolni, meg ismertetnie kellett a dolgokat egy földi szervezettel is. Ez meg hosszú...  - mesélte a történteket Woolsey-val kapcsoltban Sheppard. Úgy látta jónak, ha nem most kezdni el az IOA Atlantiszhoz való kötődését ismertetni.
- Mesélj valamit magadról -  indítványozott John egy másik témát.
- Mit? - kérdezte kicsit meglepődve.
- Mindegy, amit akarsz - John kérdő pillantást vetett rá.
- Szeretek zenét hallgatni, sétálni, olvasni, tanulni - mondogatta.
- Szeretsz tanulni? Érdekes, az ilyen korú kortársaidról ez nem mondható mindig el. - fejtette ki véleményét a férfi.
- Igen… csak vannak olyan időszakok, amikor nagy a nyomás - pillanatnyi szünet után folytatta -,  Összességében igen. Szeretek új dolgokat megtanulni, új információkat elsajátítani - vallotta be Emilia.
- Én nem voltam oda akkoriban a tanulásért, de mindig érdekelt valami... - jegyezte meg az ezredes.
- Mindenki maga dönti el mit és mikor csinál az életével. Ki mikor szándékozik tanulni, vagy épp mikor szándékozik romokba dönteni, azt a keveset, amit addig elért.- mondta elég sok tapasztalattal a lány. John-nak feltűnt Emilia élethez való felfogása és gondolkodása.
- Érdekes, amiket mondasz - vélekedett csodálkozó tekintettel.
- Tudja John.....Szólíthatom így? - nézett kicsit félénken a férfire.
- Hát persze, akár tegeződhetünk is - szólt John, miközben várta Emilia újabb monológjait.
- Tudod, látom, egyesek miket csinálnak - mondta szomorú arccal - Sokan azt mondják élni kell. Nekem ezzel nincs semmi bajom, csak egyesek ez alatt mást értenek - fejezte be a mondatát.
- Ezt, hogy érted? - nézett rá John.
- Hát úgy, hogy meggondolatlanul cselekszenek. Elhanyagolják a tanulmányaikat, rossz társaságba keverednek, meg ilyenek. 
- Érdekesen látod már a dolgokat - dicsérte meg a férfi.
- Köszönöm, de nincs ebben semmi érdekes. Ez csak olyan dolog, amit az ember magától is felismer. Persze, ha akarja, meg belátja is őket - a lány kezdete a bölcsesség határát súrolni, ez még jobban meglepte a férfit.
- Amit mondasz az elgondolkodtató - vallotta be meglepetten a John.
- Ez csak alap - mosolygott vissza Emilia. 
John egy Sheppard féle mosollyal viszonozta a lány mosolyát. Eltöprengett az általa mondottakon, s ebből egyből arra következtetett, hogy jó helye lesz Atlantiszon. Komolysága és a megalapozottsága megfelelő erő lesz, ami segíteni fog neki mielőbb belerázódni a Pegazus-galaxis mindennapjaiba. 

***

Ebéd után visszament és megnézett még pár videót. Nagyjából ezek szerepeltek benne:  A földi történelem kapcsolódása a Csillagkapuhoz, Goa'uld nevezetű idegen lények, Jaffák, Asgard, Nox, Furling - akikről a nevükön kívül csak az volt biztos, hogy egyszer egy szövetségbe tartoztak az Ősökkel, a Nox-al és az Asgard-al -,  majd robotok, valami replikátorok és egy igen erős ellenfél az Ori. Ismét úgy érezte, hogy lexikonnyi új információ árasztotta el, zúgott a feje. Elment sétálni egyet. Addig merészkedett csak, amíg valaki rá nem szólt, hogy rossz területen tartózkodik. Felmérte az utat a szálláshelyekig, a kantint beleértve pár útba eső részleggel. Ezután még fordult egyet a hídon, és az azt körülvevő folyosókon is. Még mindig kicsit idegennek tartotta a hajót, az embereket. Kivéve John-t, Carson-t, és Caldwel-t. A hajót vezető ezredesről érezte, hogy tipikus katonai parancsnok szerepben van. Ezután visszatért az ideiglenes kabinjába és újból belevetette magát az információkat tartalmazó mappákba.  

***

Emilia a híd felé indult, odaérve az ezredes épp az első tiszttel beszélgetett. Megvárta, hogy befejezzék, majd tett pár lépést Caldwell felé.
- Uram! - szólította meg.
Steven felé fordult, kicsit meglepődött, hogy tőle akar valamit.
- Miben segíthetek? - nézett rá karját összekulcsolva a férfi.
- Szeretném megkérdezni mennyi idő van még hátra az utazásból? - jelentette ki egyhangúan, miközben lélegzet visszatartva várta a választ a kérdésére.
- Még az utazás több mint egynegyede hátravan - válaszolt Steven.
- Köszönöm - arcán kissé feltűnt a megkönnyebbülés jele, majd természetesebb hangon folytatta - Nem tudja véletlen merre van John Sheppard alezredes?
- Az előbb Magát kereste, lehet, hogy a hálókörleteknél lesz - tudatta vele az ezredes, akin látszódott, hogy tekintetével a lányt méregeti.
- Rendben. Köszönöm. Viszlát! - hangzott a hangja és már indult is kifelé a helyiségből.
Úti célja a hálókörletek azon része volt, ahol a vendégeket szállásolták el.
- John! - szólította meg a háttal álló katonát.
- Végre megvagy! - fordult vissza az alezredes most már nyugodtabb tekintettel.
- Halottam kerestél. - nézett kérdő tekintettel az előtte álló férfira.
- Igen... - zavartan kotorászott a magyarázkodó szavak után. - Érdeklődni akartam, hogy hogy vagy, mit csináltál ma, kell-e valami - fejezte be kicsit kapkodva a mondatot. Mégis érezte, hogy  a védekezése szinte a nullával egyenlő. Kicsit elmosolyodott.
Emilia látta Johnon a zavarodottságot, és a kapkodást. Megnyugtató hangon mesélni kezdte eddigi programjait és elindult  a kabinja felé . 
- Miután felkeltem, elmentem a hídra. Néztem pár percig mit csinálnak ott. Ezután elmentem enni, és megnéztem Dr. Beckett-et a gyengélkedőben. S nem utolsó sorban tanultam pár új dolgot az univerzumról  - teljesen nyugodtan ment előre. John érezte, hogy Von rájöhetett az előbbi idétlen viselkedésére. Megnyugodva hozzátette.
- Akkor sikeresen elfoglalod magad - mondta megnyugodva John. 
Emilia elmosolyodott. S mikor látta, hogy senki nincs a folyosón, a férfi szemébe nézett. Olyan pillantással, hogy az ezredes a komolyságtól kissé zavarba jött. 
- Az előbbi dolognak köze van az apámhoz? - komoly pillantásából nem engedett, állta beszélgetőtársa kissé zavart szemrezzenéseit. 
Sheppard hirtelen megdöbbent. Jól titkolta, de alig tudott megszólalni. 
- Csak nem akartam, hogy bajod essen. Mégis csak nagy ez a hajó - mondta, de érezte, hogy az egész nem sokat ér. 
- Elnézést kérek, amiért csak így eléd álltam ezzel a ténnyel. - Hangja nyugodt zengése meglepte Sheppard-ot. - Mikor váltottál pár szót az apámmal, éreztem a hangotokon. Ki nem mondott parancsot adott arra, hogy vigyázz rám. - John állt ott és le volt ismét döbbenve attól, hogy Emilia erre rájött. A lány a csendből kiérezte, hogy a férfi miért áll ott szótlanul, így folytatta a mondandóját. - Nem először vagyok szemtanúja katonák közötti tisztelgésnek, parancsadásnak és protokollnak - mosolyodott el. - Sokszor láttam már ilyet. S semmi gond, hogy csak a parancsot teljesítetted. Még, ha nem is a jelenlegi felettesedtől kaptad - megértően elmosolyodott. - Köszönöm szépen.  
- Ugyan...egyáltalán... - Sheppard-ba nem sokan tudták belé fagyasztani a mondandóját, ám Emilinek sikerült. Valahogy tisztelte ezért a lányt. Különleges személyiség volt, s ez tetszett neki. - Nincs mit - egy bátortalan mosoly rajzolódott ki az arcán, s a szeme sürgetően csillogott. - Akkor jó pihenést - ezzel elindult a folyosón és sóhajtott egyet. 
Már értette miért volt annyira ideges, amikor a lány rátalált az előbb a folyosón. Féltette. S a tény, a ki nem mondott parancsról, ezt még jobban bevéste a zsigereibe. Igaz ezt egyik része helyeselte, a  másik része meg úgy vélekedett, hogy nem kislány már, tud magára vigyázni. Végül is nem egy csata kellős közepén tűnt el, hanem csak egy hajón. És nem is tűnt el igazán, csak... Na mindegy, állapította meg Sheppard, majd folytatta útját.

***

 

Kategória: Stargate Atlantisz - Origin | Hozzáadta:: Emilia (2015-12-20)
Megtekintések száma: 53 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]