Főoldal » Cikkek » EMILIA TÖRTÉNETEI » Stargate Atlantisz - Origin

Stargate Atlantis - Origin : 8. fejezet - Az első küldetés

Az első küldetés
                                       

„ Egy idegen élethelyzet gyors
felfogásra és gondolkodásra
készteti az elmét. „

Sheppard sietett fel a lépcsőn, majd hirtelen Woolsey-be botlott.
- Alezredes! Beszédem lenne magával. Ráérne most? - nézett kérdőn Sheppard-ra.
- Rá - válaszolta a férfi.
A város vezetője elindult, mire John követte. Richard megállt az asztala előtt.
- Miről lenne szó? - érdeklődött John.
- Ahogy látom Emiliának elég jól megy a felkészülés. Arra gondoltam, hogy elkísérhetné magukat a következő küldetésükre - ecsetelte Woolsey újdonsült ötletét.
- Mégis hova megyünk? - nézett kicsit kémkedően a másik személy még csak érdeklődő mosollyal.
- Az SX23Z08-ra. Járt már ott egy felderítőegység. Lakatlan a bolygó, de találtak ott valami energiajeleket. Dr. McKay mondta, hogy szeretné megnézni. Eddig nem jutott rá ideje. Gondoltam most megnézhetnék - válaszolta nyugodtan.
- Rendben - egyezett bele a férfi. - Szerintem is jó ötlet. Mikor indulunk?
- Délután kettőkor - válaszolta Woolsey.
- Szólok Emiliának, örülni fog - mosolyodott el a férfi.
Bólintott John és kiment. Woolsey leült és elkezdett dolgozni.

***

Sheppard épp Rodney laborja felé tartott. Remélte ott találja Emiliát. Odaérve csak McKay volt ott. Valami panelen dolgozott. A földön huzalok sokasága, laptopok, meg egyéb technikai kellékek hevertek.
- Szia...Rodney?...Rodney! - köszönt.
- Mi járatban? - hümmögött McKay a panel mögött.
- Jöttem szólni, hogy délután kettőkor küldetés - válaszolta John.
McKay még mindig a panel árnyékában szöszmötölt. Úgy látszik nem volt túlzottan feldobva a tudattól, hogy küldetésre kell mennie.
- Hova megyünk? - hallatszott tompa hangja.
- Találtatok már ott valami energiajeleket is, Emilia is velünk jön. Reméltem őt is itt találom - folytatta az ezredes.
- Rendben, kezdek pakolni. - Valami nagyon lefoglalta a tudóst, hiszen egy pillanatra sem volt hajlandó otthagyni azt, amin épp dolgozott. -  Emilia már egy órája végzett Zelenkánál. A másik tech laborban voltak - mondta egyhangúan. - Azóta Zelenka a ZPM teremben mutogatja az energiaelosztó rendszert. 
- Kösz, akkor megkeresem - szólalt meg az ajtóban álló férfi, majd elindult.

***

A ZPM terem előtti folyosón látta meg a keresett személyt. Aki viccesen mondva, "Rodney szindrómában" lépegetett. Ez azt jelentette, hogy tekintete egy táblagépen volt. Sheppard elmosolyodott a saját magában megfogalmazott jeleneten. Nem szólalt meg és nem is akart. Megvárta, míg a Emilia elég közel nem ér hozzá. 
- Jó hírem van - mosolygott sunyin a férfi.
- Mi az ? - nézett sóvárgó tekintettel Emilia Sheppard-ra.
- Ma velünk jössz egy küldetésre - nyögte ki a férfi végül.
- Tényleg? Nem viccelsz? - alig hitte el, amit a férfi az előbb mondott.
- Nem, tényleg eljössz. Woolsey ötlete volt. 
- Mikor indulunk? - érdeklődött a Von.
- Kettőkor.
- Hova megyünk?
- A címet pontosan nem tudom, de egy felfedezőcsoport már járt ott. Találtak valami energiajelet. Átmegyünk, megnézzük mi lehet. - John látta Emilián, hogy nagyon boldog a hírtől, hogy ma velük mehet. Megértette, hiszen ez lesz az első küldetése.
- Jó. Fél kettőre kész leszek - válaszolta Von.
- Rendben, a kaputeremben találkozunk - fejezte be mondandóját, majd egy halvány mosoly után távozott.
Emili majd kicsattant az örömtől. El se hitte, hogy ma velük fog menni. Már olyan rég óta szeretett volna átmenni a kapun egy másik, idegen bolygóra. Ma végre átlépheti az eseményhorizontot. Fél tizenkettő volt. Éhesnek érezte magát, lement enni. Fél egy felé visszajött a szobába. Leült az ágyára és átnézett ezt-azt a laptopon. Egy órákkor felöltözött. Összefogta a haját, nehogy véletlen zavarja majd. Meghúzta a cipője fűzőjét, hogy a cipő pontosan úgy álljon, ahogy annak kell. Ezután felhúzta a hosszú ujjú felsőjét. Kész is volt. Fél kettő előtt öt perccel elindult a csillagkapuhoz. A folyosón menve minden lépésnél jobban és jobban dobogott a szíve. Beért a kaputerem előtti folyosóra, majd az ajtón keresztül a lépcsőn át az irányítórészlegre sietett. Közben látta a kaput és elmosolyodott. 
Megérkezett John és Teyla. Sheppard magával hozta a Emilia felszerelését is. A felszerelés egy hátizsákból, egy 9 mm-ből, s a mellényből állt. Felmentek a lépcsőre, miután meglátták a többieket.
- Ahogy látom elkészültél - szólalt meg a férfi.
- Igen - válaszolta Emilia leplezetlen izgalommal.
- Itt van a mellény és a hátizsák. Hoztam egy 9 mm -est is a biztonság kedvéért - nyújtotta át a felszerelés további részét.
- Köszönöm - bólintott.
Emi felhúzta a mellényt. A hátizsákot a hátára erősítette. Nem volt túl nehéz. Tudta, ez most csak látszatnak van itt. John kiképzésének egy újabb része. Igaz a minap tanulták az erre vonatkozó részt. Ezután a fegyvert csatolta a jobb combjára és az övéhez. Készen is volt. Nagy boldogság öntötte el. Egyszer csak kinyílt az ajtó. Ronon egy nagy csomagot hozott magával. Utána jött Zelenka egy aktatáskával, Őt pedig Rodney követte egy kézi számítógépet nézegetve. McKay felfutott a lépcsőkön.
- Készen vagyunk - mondta sután.
- Tárcsázhatnak! - adta ki a főnök a parancsot.
A technikus megkezdte a tárcsázást. A kapun az egyik ékzár után kódolt a másik, közben a jelek „szaladgáltak” körbe-körbe. Egyszer csak az utolsó ékzár is kódolt. Megnyílt a csillagkapu. Emilia csodálattal nézte az eseményhorizontot. Büszkén nézett az elkövetkező események elé.
- Vigyázzanak magukra! - hangzott Woolsey utolsó mondata.
Ronon és a két tudós átmentek a kapun, őket Teyla követte. Emilia és Sheppard elindultak le a lépcsőn. A lányon eddig az öröm jelei látszottak, de a lépcsőkön menve hirtelen komolyság öntötte el. John még soha nem látta ilyennek. Esetleg arra emlékeztette a férfit, amikor először látta meg Atlantiszt a hajóról. Emilia megállt a kapu előtt és felnézett rá. Az eseményhorizont magasan a feje fölé húzódott. A kapu kék fényben ragyogott. John két lépéssel mögötte állt. Emilia kinyújtotta jobb kezét és az eseményhorizontot megérintette az ujjaival. Kicsit kirázta a hideg, de nem érzett semmi különöset. Csak enyhe bizsergést, de ezt nem a kapu okozta. Emilia egy nagy levegőt vett. Ekkor mind a ketten átléptek a kapun. Woolsey elmosolyodott és visszament dolgozni. Várt rá még pár el nem olvasott jelentés.

***

A csapat utolsó két tagja is megérkezett a bolygóra.
-  Váó! - szólalt meg, amikor másik kapu előtt találta magát.
- Meg lehet szokni, nem? - viccelődött John.
- Nem kérdéses - válaszolta mosolyogva Emilia.
- Indulás! - adta ki az alezredes a parancsot.
Mindenki elindult. A csapaton most eluralkodott a komolyság. Mindenki határozott léptekkel haladt előre.
Minden figyelmüket lekötötték. Ki a tájat, ki a műszer kijelzőjét bámulta. A bolygón nem volt túl hideg. Inkább meleg volt a levegő. Lágy keleti szél fújt. Felhő nem volt az égen. A talajon zöld fű, a távolban fák. A levegő tiszta volt. Csendes táj vette őket körül.
- Mintha csak a Földön lennénk… - jegyezte meg Emilia.
- Kivéve azt, hogy kb. 3 millió fényévre vagyunk tőle - válaszolt Rodney.
- És kivéve a két holdat - szólalt meg Zelenka a fák lombjai irányába nézve.
A fák között kezdett felemelkedni a két hold. Csodálatos látványt nyújtott az érkezőknek. Lassan beértek az erdőbe. Rodney a kis Ős számítógéppel mérte a sugárzást. Emilia erre-arra bámészkodott. Mindenfelé fák, ágak voltak.
- Találtál már valamit Rodney? - érdeklődött a helyzetről John.
- Nem. Egyszer erősödik, egyszer gyengül a jel - tudatta a tudós.
- Lehet, hogy valami árnyékolja a jelet - vetette fel Emilia.
- Lehet - értett egyet Zelenka.
- Bárcsak találnánk egy ZPM -et... - mondta sóvárogva Rodney.
- Jól jönne egy a városban - helyeselte Zelenka is.
Mentek tovább. John és McKay elől, még Emilia Zelenkával középen, hátvédként pedig Teyla és Ronon követte őket. A fák sűrűjéből egyszer csak egy tisztásra értek. Állt ott egy kőtömb. Feliratok voltak rajta, minden irányból. Az érkezettek csodálattal nézték az építményt. Rodney arcán feltűnt az öröm egy halvány szikrája.
- Onnan jönnek a jelek - mondta elégedetten.
Közelebb mentek a kőhöz. A kő tetején állt egy kristály szerű gúla. A kis csapat körbeállta az ismeretlen eredetű építményt.
- Ez az... innen jönnek a jelek. Megtaláltuk - bizonygatta előbb elmondott szavait McKay.
- Rendben, akkor most mit csinálunk? - nézett a jelenlévőkre a főnök.
- Ezt mi most itt megvizsgáljuk - tudatta Zelenka tervét.
- Addig mi szétnézünk kicsit. Rádiókapcsolatban maradunk - egyezett bele John.
Ronon és Teyla csatlakozott Sheppardékhoz. Elindultak. Beértek újból az erdőbe. A két tudós még egyszer utánunk nézett, majd csapattársaikat elnyelte a fák között levő félhomály. Már tíz perce barangoltak a fák között. Teyla egyszer csak hirtelen megállt, majd körülnézett. John ijedten meredt rá.
- Baj van? - kérdezte.
- Nem tudom, mintha láttam volna valamit. - Mondta halkan a nő, aki még mindig a körülöttük levő félhomályt pásztázta.
- Én nem láttam semmit sem - szólalt meg Ronon. Mégis kémlelő pillantásokkal pásztázta a környéket ő is, hogy biztos legyen benne, hogy tényleg egyedül vannak.
- Gyerünk tovább - utasította a többieket John.
Emilia kicsit megijedt, hogy lehet ellenségbe ütköznek. Nyugtatta a tudat, olyan emberekkel van, akik meg tudják védeni, ha kell. Igazából még nem akarta szembetalálni magát az ellenséggel. Még nem volt rá eléggé felkészülve. Kiértek a fák alól. A kapu a távolban állt. A csapat elindult messzebbre. A holdak már fent voltak az égen. A horizontot a bolygó napja világította meg. Emilia észrevette, hogy a nap, ha jól látja olyan pályán halad, hogy nem bukik a horizont alá. Érdekesnek találta a jelenséget. Barangoltak tovább. Néma csendben haladtak.
- Érdekes, hogy még nincs sötét, de ahogy látom nem is lesz - szólalt meg a lány.
- Miért nem? - nézett rá értetlenül Teyla.
- Ha megfigyeljük a napot, akkor láthatjuk, hogy csak súrolja a látóhatárt. Ezzel arra lehet következtetni, hogy nem megy a horizont alá. Vagyis pár óra múlva újra fent lesz - magyarázta észrevételét.
- Ésszerű megfigyelés - mondta John.
Sheppard nagyon örült Emilia felfedezésének. Látta, hogy nincs akkora nyomás alatt, mint hitte. Félt attól, hogy nem mer majd sokat beszélni, visszafogottabb lesz, mint általában.
- Köszönöm - válaszolta.
- Tényleg igaza van. Az előbb a nap még csak az a kő feléig ért, és most már a háromnegyedén is túl van - mutatott Dex a kapu felé.
John a rádiója után nyúlt.
- Rodney! Hogy haladtok? - kérdezte.
- Annyi biztos, hogy elég nagy mennyiségű energiával működhet. De, hogy ez mi, azt nem tudom - válaszolta Rodney.
- Rendben, szóljatok, ha találtok valamit. Sheppard vége. - Megnyugodva, hogy a tudóstársaik keresik a lényegét a szerkezetnek, elindultak tovább.
Újabb csend. Emiliát kicsit zavarta ez.
- Hetente hány felfedezés van, amire mentek és ilyen jellegű? - tette fel a kérdést.
- Egy- kettő, amire mi megyünk. Van amikor segíteni kell az egyik csapatnak, akkor elmegyünk és segítünk - mondta John. - De általában nem ennyire mozgalmas a hét. 
- Hány bolygón jártak már? - tudakozott tovább.
- Én elég sokon, nem tudom már... - John elhallgatott. - De ki tudja, nem számolom.
- Én is sok bolygón jártam, mióta itt vagyok Atlantiszon - hangzottak Teyla kiegyensúlyozott szavai.
- Én már nem is emlékszem hány bolygón jártam. A menekülésem közben volt, hogy napokon keresztül egyik
bolygóról a másikra mentem....
Egyszer csak Rodney jelentkezett. Mindenki megtorpant. Figyelemmel várták a tudós mondanivalóját.
- Azt hiszem, hogy ez egy olyan gyűjtőlencse szerűség lehet.
- Mégis mire szolgálhat? - kérdezte John a rádión keresztül.
- Ezt még nem tudjuk, de dolgozunk rajta - szólalt meg Radek is.
Sheppard és a csapat egy része sétált tovább. Egy újabb kis erdőrész következett. Elindultak arra. Egyszer csak átérve a bokrokon és a fák sűrűjén, felfigyeltek arra, hogy a táj kopár. Sivatagos előttük pár száz méterre minden, ameddig a szem ellát. Csodálkozva nézték az eléjük táruló látványt. Elindultak egy kicsit gyorsabb léptekkel. Emilia is kíváncsi volt, mi lehet az.
- Mi a hét fene ez? - meredt a tájra John.
- Hogy kerül ez ide? - nézte elképedve a tájat Ronon.
- Mintha nem is ezen a helyen lennénk - állapította meg Teyla .
Sheppard mérlegelő pillantásokat vetett a sivár terepre, majd a rádión újra kapcsolatba lépett a tudósokkal.
- Zelenka! Találtunk egy sivatagot a bolygón. - mondta határozottan.
- Mit? Sivatagot? - hallatszott Rodney kétkedő hangja.
- Jól hallod Rodney...Sivatagot. Tudod Rodney, sok homok, homok, meg homok... - magyarázta John, de nem volt túlzottan vicces kedvében a sivatag látványától.
- Tudom mi az a sivatag John!!! - vágta rá mérgesen a tudós.
- Mégis milyen messze vagytok tőlünk? - érdeklődött Zelenka.
- Pár száz méterre. Mondjuk úgy egy kilométerre - folytatta Sheppard.
- Mégis hogy kerülhetett ide sivatag? - hallatszott a tudós értelmetlen hangja.
- Gondoltam nektek lesz valami ötletetek - szólt John.
- Hát nincs - vágta rá McKay.
- Akkor csak dolgozatok tovább. Mi addig jelentkezünk Woolsey-nak – fejezte be a beszélgetést az ezredes.
- Rendben - majd dolgoztak tovább Zelenkával.
Emilia átmerészkedett a sivatagos tájra. A többiek követték. Ronon a látóhatár felé nézett. Teyla John felé igyekezett. Emilia lehajolt és a kezébe vett egy marék homokot. A homok meleg volt. A talpuk alatt a cipőjükben kezdték érezni a meleget, amit a forró homok árasztott.
- Ez még meleg - állapította meg a lány.
- Mégis mi történt itt? - nézett a többiekre John.
- Pusztítás nyomait nem látom - mondta Ronon.
- Nem hiszem, hogy ezt a lidércek tették volna - vetette fel Teyla.
- Nem értem. Akkor mégis miért van itt ez az egész? - értetlenkedett Sheppard.
- Nem kellene a kapuhoz mennünk? - kérdezte Dex.
- Gyerünk vissza - hangzott a parancs.
Elindultak a kapu felé. Visszaérve a füves talajra, még mindenki visszanézett a sivatagra. Emilia egy ideig követte a sivatag körvonalát. Furcsa volt neki, hogy túl szabályos a körvonal. Semmi eltérő rész, ami benyúlna a sivatagos terepre. Olyan területet sem fedezett fel, ahol a sivatag benyúlva a fás, füves részre. Elgondolkodott. Nem mondott még semmit, csak szemlélte az előtte levő dolgokat. Szabadjára engedte gondolatait és ki akarta találni miért van sivatag ezen a helyen. Egyenesen a kapu felé vették az irányt. Odaérve Teyla tárcsázott. 

***

Atlantiszon bejövő féregjáratot jelentettek. Woolsey a konzolokhoz sietett.
- Sheppard azonosítója - mondta a technikus.
- Kapcsolja le a pajzsot! - utasította Richard.
- Csak hangüzenet érkezik - érkezett az értesítés.
- Hallanak engem? - hallatszott John hangja a rádión keresztül.
- Igen John! Mi a helyzet odaát? - érdeklődött.
- McKayék még dolgoznak. Egy furcsaságot vettünk észre az előbb. A kaputól kb. 1 kilométerre sivatagot
fedeztünk fel, ami eléggé forró volt.
- Nem tudok róla, hogy sivatag is lenne a bolygón - nézett értetlenül a személyzetre Woolsey.
- Mi se - szólt John.
- Mégis mit fognak most csinálni? - kérdezte a város vezetője.
- Maradunk addig, míg Rodney és Zelenka nem találnak valamit - mondta az ezredes.
- Rendben. További jó munkát. Atlantisz vége - majd intett a technikusnak, hogy bonthatja a kapcsolatot.
- Sheppard vége - hallatszott még a rádióból, majd csend lett.

***

Egy villanással bezáródott a kapu. A nap már újra az égen járt. Még fél óra volt hátra és újra felér az ég közepére. A csapat többi tagja megfordult. Egy percig némán álltak. John mérlegelt a lehetőségek közül.
- Biztos, hogy lakatlan a bolygó? - kérdezte Emilia.
- Hát, eddig úgy tűnt igen. Miért? - nézett kíváncsian a férfi rá.
- Lehet, hogy laktak itt valakik, de a lidércek elvitték őket. Máshogy ki tehette azt a követ pont oda? - válaszolta kérdőn.
Egyszer csak egy ismerős hang hallatszott a rádióban.
- Megvizsgáltuk a követ. Lehet, hogy levesszük onnan. Csak Radek elvégez még egy tesztet. Az még kb. 15 perc - jelentett McKay.
- Rendben, ha úgy gondoljátok ebből nem lesz baj, akkor csináljátok - egyezett bele a parancsnok is.
Sétáltak tovább. Emilia felnézett az égre. A nap egyre erősebben sütött és mintha közelebb lett volna, mint amikor megérkeztek. De a színe nem volt kimondottan sárga, mintha kezdene elszíneződni kicsit. Mintha megugrott volna pár fokkal a hőmérséklet is.
- Csak nekem van melegem, vagy tényleg melegszik a levegő? - nézett a többiekre.
- Nekem is kezd melegem lenni - válaszolt John.
Emilia az előttük levő erdőre szegezte tekinteté. Ott nem lesz ilyen meleg. Agyában sok gondolat támadt. Sétáltak tovább. Egyszer csak Emilia megállt, és hátranézett. A nap lassan már narancssárga színű volt, és egyre nagyobb tűzgolyóként meredt az égen. Még melegebb kezdett lenni.
- Ez az! - kiáltott fel.
- Mi az?! - nézett rémülten a lányra John.
- Rájöttem! - örvendezett Emilia.
- Mire?- nézett mérlegelő pillantásokkal Teyla.
- Hány perce jelentkeztek Dr. McKayék? - kérdezte izgatottan, de félelem is keveredett a hangjába.
- Kb.10 - felelte Ronon.
- Mondanom kell valami sürgőset - nézett az alezredesre a lány, az engedélyét várta.
- Nyugodtan, ha valami hasznos lehet számukra - adta meg az engedélyt John.
- Azt hiszem életmentő lesz a számukra, meg számunkra is! - felelte Von.
John és a többiek megálltak. Kérdőn néztek egymásra. Emilia már a rádión próbálta elérni a két tudóst.
- Dr. McKay! Hallanak engem? - hallatszott az izgatott kérdés.
- Hallunk Emilia - mondta Zelenka.
- Leszedték már a követ a helyéről? - kérdezte reménykedve.
- Most akartuk elkezdeni - válaszolta McKay.
- Huu.... - nyugodott meg -, Ne bántsák!!! Ne érjenek hozzá! Várják meg, hogy visszaérjünk!
- Miért ne szedjük le? - kérdezte értelmetlenül McKay.
- Nincs időm elmagyarázni. Csak ne bántsák! Kérem szépen - szólt Emilia a rádióba kérlelő hangon.
- John? - kérdezte Rodney.
- Hagyjátok ahol van. Sietünk hozzátok - válaszolta.
Futólépésben indultak el.
- Mégis mire jöttél rá? - kérdezte John.
- Nézzék meg a napot - mutatott az égitestre a lány.
Hátrafordultak.
- Mégis, egy nap nem szokott ennyire megnőni...Ugye? - csodálkozott a féfi.
- Ez  sokkal nagyobb, mint mikor ideértünk - állapította meg Dex.
- Hát ez az - mondta Emilia tényként.
- Mi? - nézett rá Teyla.
- Az a kő nem csak egy egyszerű kő. Amikor nap minden egyes napon eléri a ég közepét, lehet, hogy a nap és  ez a bolygó túl közel kerül egymáshoz. Ennek következtében a kő, mielőtt a nap elérné a kritikus közelséget, vagy még mielőtt nagyon erős lenne a sugárzás, egy védőburkot hoz létre az erdő, a kapu és még pár kilométer körzetben. Ez megvédi az alatta levőket a rettentő nagy sugárzástól és hőtől. Azért van sivatag a bolygón, mert a kőnek nincs akkora teljesítménye, hogy az egészet megvédje. Ezért csak egy része marad lefedve a bolygónak - magyarázta elméletét Von.
- Váó! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen okos vagy - mondta John.
- Reméljük, hogy igazam lesz. Gyerünk tovább - válaszolta, miközben nagyon remélte, hogy a feltételezése tényleg igaz.
Beértek az erdőbe. A faágak kicsit lassították a csapatot, de siettek amennyire csak bírtak. Magukban reménykedtek abban, hogy a tudósok tényleg nem bántották a követ.
- Még pár perc - szólalt meg Ronon.
- Ha McKayék levették volna a követ, akkor mi megégtünk volna? - kérdezte John.
- Megégtünk volna. Ami még rosszabb, pár perc alatt. De amúgy se lett volna sok esélyünk sértetlenül hazajutni - mondta sietve a lány, miközben gyorsabb léptekkel mentek.
- Hát, inkább nincs kedvem kipróbálni - toldotta meg az alezredes az előbbi gondolatmenetét.

***

Odaértek Rodneyékhoz. A két tudós a kőtől pár lépésnyire állt. Mikor a többiek kiértek az erdőből, kérdőn várták a magyarázatot. Főleg McKay volt nagyon türelmetlen.
- Mégis miért kellett otthagyni azt a követ? - nézett kérdőn a lányra Rodney.
- Mert különben nem mentünk volna haza innen sértetlenül... - válaszolta kicsit kifulladva.
Hirtelen nagy villanás támadt. Az azt következő pillanatban a szerkezet életre kelt, és egy erőteret hozott létre a bolygón.
- Miért van ilyen közel a nap a bolygóhoz? Ennek a következményei…a sivatag, hát persze! A sivatag! - motyog Rodney.
- Igen - felelte a lány is helyeslő pillantásokat vetve a szerkezetre.
- Hát persze! - mondta Zelenka a szerkezetet nézve. - Egy pajzsgenerátor. Szép volt Emilia - mondta elismerő pillantással a mentora.
- Szerintem indulhatunk haza - vetette fel az ötletet John.
Elindultak a kapu felé. Újból az erdőben találták magukat. Rodney visszafelé odament Von-hoz.
- Hogy jöttél rá? - kérdezte.
- Nem volt könnyű. Először is a kő alakja, azután, hogy egy tisztás közepén van. A sivatag pár száz méterre innen már nagyon furcsa volt. A kép mégis csak a jelentkezésük után állt össze. A nap egyre csak közeledett és narancssárga színű kezdett lenni. Ezután összeraktam az eddig felfedezett dolgokat - válaszolta.
- Jól csináltad! - dicsérte meg Rodney.
Emilia elmosolyodott és bólintott McKaynek, majd a férfi tett pár lépést az előtte álló tudóstársához és beszélgetésbe kezdett vele. Vonnak nagyon jól esett a tudós elismerése. Tudta mennyit jelent ez. Megérkeztek a kapuhoz. Teyla tárcsázni kezdett. Létrejött a féregjárat. Egymás után átmentek a kapun. Atlantiszon Woolsey várta az érkezőket.
- Mi hír odaát? - nézett rájuk kérdőn.
- Emilia egy életmentő akciót tudhat magáénak - mondta Sheppard mosolyogva.
- Mégis mi történt? - érdeklődött tovább a főnök.
- A kő nem csak egy egyszerű energiaforrás volt - kezdte McKay.
- Egy erőteret biztosító eszköz része volt, ami megvédi a bolygó egy részét a sugárzástól - folytatta Zelenka.
- Emilia az utolsó percekben jött rá, hogy a bolygó napja minden nap olyan közel jön a bolyhóhoz, hogy élhetetlenné válik a környezet. A kő pedig egy erőteret hoz létre, amely megvédi az alatta levő részt - fejezte be az ismertetést John.
- Ezzel magyarázva a pár száz métere levő sivatagot - mondta Teyla.
- Szép munka volt Ms. Von! - dicsérte meg Woolsey is.
- Köszönöm - válaszolta.
- Mehetnek - utasította őket Richard.
Mindenki elhagyta a kaputermet.

***

Emilia lepihent és a történteken járt az esze. Egyszer csak az ajtó előtti kristállyal jelzett valaki.
- Szabad!
- Szia! - köszöntötte az alezredes.
- Szia.
- Hoztam egy kis édességet, megünnepelni az első sikeres küldetést. - A férfi letette az asztalra a tálcát, majd leült Emilia mellé az ágyra.
- Nem kellett volna. Köszönöm szépen - mondta mosolyogva.
- Tényleg jól tudsz következtetni, ez nekünk eszünkbe se jutott volna. Meghalhattunk volna - kezdte a férfi.
- De mégsem lett semmi baj. Dr. McKay és Dr. Zelenka is rájöttek volna - magyarázta, majd csillogóbb tekintettel megérdeklődte. - Megyek majd veletek más küldetésekre is? - nézett a mellette ülőre kíváncsian.
- Biztosan, de most már hagylak pihenni - felelte és felállt. - Jelenésem is van hamarosan. Szóval...ügyes voltál - ezután bólintva kiment. 
Emilia az asztalhoz ment és enni kezdett. Ezután percekig nézte a várost az ablakon keresztül és gondolkodott. 

***

Kategória: Stargate Atlantisz - Origin | Hozzáadta:: Emilia (2016-02-14)
Megtekintések száma: 55 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: