Főoldal » Cikkek » KAREN TÖRTÉNETEI

Stargate SG1 - Tok'ra szerelem 1.fejezet

Tok'ra szerelem

Sam Carter őrnagyban még ott tombolt az elmúlt napok feszültsége, mikor az Alfa-bázis szélére menekült, hogy egy kicsit egyedül lehessen. Szüksége volt egy pár perc magányra, hogy összeszedje magát és a gondolatait az elmúlt napok zűrzavara után. Már az első pillanatban érezte, hogy nem lesz jó vége annak, hogy egy táborban legyen egy rakás lázadó jaffa, én néhány menekült tok’ra, akik amúgy is feszültek a bázisukat ért támadás, a társaik halála és a gyors evakuálás miatt. 
Már ez is épp elegendő lett volna egy természeti kataklizma előidézéséhez, az ashrak felbukkanása végképp nem hiányzott nekik. Megszenvedték, hogy el tudják kapni. Sam nem volt gyáva, de egyszerűen utált olyan ellenséggel harcolni, amit nem lát, márpedig ennek az ashraknak az volt az erőssége. Ez mindig is egyenlőtlenné tette a harcot, ami bosszantotta a nőt. Ennek ellenére győztek. És amin a legjobban csodálkozott, a megpróbáltatás némi békét hozott a jaffák és tok’rák között. Még ha csak időlegesen is. Ennek örült. És annak is, hogy a táborban egy kissé könnyebb volt a légkör, mint az elmúlt napokban.
Egy kidőlt fa törzsére telepedett, miközben a szemét a táboron nyugtatta. Az Alfa-bázis élte a mindennapi életét, a jaffák gyakoroltak, a tok’rák egymás között beszélgettek, szervezték az új bázisuk létrehozását. 
Egy kis idővel később nem messze tőle egy másik alakot látott az erdő fele sétálni, egy tok’rát. Úgy tűnik, másnak is szüksége van arra, hogy kicsit lehiggadjon, gondolta magában, aztán felismerte Maleket. Tudta, hogy a tok’rát erősen megviselték a történtek, és Bra’tac szentbeszéde csak tett még egy lapáttal a rossz kedvére. Még akkor is, ha végül megbékültek, és Bra’tac elfogadta Malek bocsánatkérését.Sam tisztában volt vele, hogy a tok’rának komoly bűntudata van amiatt, ami történt, még ha ezt a világ minden kincséért se vallotta volna be. Tűnődve nézett utána, ahogy a férfi eltűnt a fák között. 
Furcsa, érdekesen kettős érzései voltak Malekkel kapcsolatban már az első pillanatban is. Szigorú, határozott egyéniségnek tűnt, megfűszerezve a tok’rák szokásos arroganciájával, és kissé túlméretezett önérzetével, de mégis olyannak, aki bármikor kiáll az embereiért, és bármire képes értük. De a komoly szigorúsága mögött Sam valamiféle szomorúságot is érzett, amit nem igazán tudott hova tenni. Sok tok’rában érezte az évszázadok súlyát, mindannak a szörnyűségnek a terhét, amit az idők folyamán átéltek, de Malek leplezett érzései mögött ennél többet sejtett. Valami személyesebbet. Ez kíváncsivá tette, és egy idő után már nem tudott ellenállni a kísértésnek, így a férfi után indult. 
Jó tíz perc elteltével talált a tok’rára, aki a földön ült, és a hátát egy öreg fa törzsének támasztotta. Annyira elmerült a gondolataiban, hogy még Sam közeledtére sem nézett fel, csak amikor a nő megállt közvetlenül mellette. 
-    Carter őrnagy - nézett fel rá gyanakodva. - Valami gond van?
-    Nem, csak… láttam, hogy erre tart… Csatlakozhatok?
-    Jelenleg nem vagyok túl jó társaság, őrnagy - nézett maga elé üveges szemekkel Malek, és Sam érezte benne a szokásos elzárkózást, ami még egy átlagos tok’ráénál is erősebb volt, de nem akarta ilyen könnyen feladni. Kíváncsi volt, mi rejtőzik a szúrós külső alatt. 
-    Tudom. Nehéz napokon vagyunk túl - telepedett le végül Malekkel szemben. - Mindannyiunkat megviselték a történtek… de magát különösen. 
-    Hibáztam - ismerte be kelletlenül Malek. - Gyáva voltam… Egy ember kis híján meghalt miattam. Meghalhatott volna. 
-    Bra’tac jól van.
-    Csak a szimbiótának köszönheti… én nem tettem semmit… csak végignéztem, ahogy az ashrak elhurcolja… Ő megmentette az életemet, én pedig csak álltam és néztem, ahogy… 
-    Bra’tac nem haragszik magára. És különben is, nem tehetett semmit. Egy láthatatlan ellenséggel nem lehet küzdeni. Ha megpróbált volna rálőni, lehet, hogy Bratacot találta volna el- próbálta mérsékelni a tok’ra bűntudatát Sam. -Gondoljon inkább arra, hogy maga segített nekem átalakítani a naquadah reaktort, Bra’tac csak így tudott végezni az ashrakkal. Maga segített, és Selmak. Egyedül nem lettem volna kész időben. Sőt, az ötlet is a magáé volt, hogy egyáltalán hogyan tehetjük láthatóvá.
-    Ettől nekem most nem könnyebb - sóhajtott Malek, aztán megpróbálta újra magára erőltetni a megszokott,szigorú közömbösségét. - Tehetek valamit önért, őrnagy?
-    Csak… én csak beszélgetni szerettem volna egy kicsit- próbálkozott tovább a nő. 
-    Nem hinném, hogy egy tok’ra társaságára vágyik - sandított rá Malek.
-    Semmi bajom a tok’rákkal - tiltakozott Sam. - Tudja jól, hogy az apám is tok’ra. 
-    Igen, tudom - húzta el a száját Malek. - Selmak a barátom. Jól ismerem őt… és Jacobot is - ismerte be végül. Szeretett volna egy kicsit egyedül maradni az önmarcangoló gondolataival, hogy helyre tehesse önmagában az elmúlt nap történéseit, de érdekes módom az őrnagy jelenléte nem bosszantotta annyira, mint várta. - Miről szeretne beszélgetni, őrnagy?

-    Csak… kérdezhetek valamit? Nem biztos, hogy meg kéne kérdeznem… ha nem akar… nem kell válaszolnia.
-    Próbálja meg - vont vállat Malek.
-    Malek… mondja… maga tok’rának született? - kérdezte óvatosan Sam. Malek szeme egy pillanatra vészesen összeszűkült, Sam már-már számított egy indulatos kifakadásra, olyasmire, amiben az elmúlt két napban többször is részük lehetett, de a pillanat elmúlt, és Malek visszanyerte az önuralmát.
-    Igen - válaszolt végül. - Miért? Nem nézi ki belőlem?- kérdezte egy csipetnyi sértett önérzettel, de Sam megítélése szerint sokkal rosszabb is lehetett volna. 
-    Nem erről van szó… - mentegetőzött a nő. - Csak… furcsa… 
-    Micsoda? - sandított rá Malek. 
-    Az, hogy… tudja, több tok’rával is volt már lehetőségem hosszasabban beszélgetni… Selmakkal, Martouffal, Aldwinnal, Renallal, Anisszel, vagy akár Garshaw-val… és mindegyiküknél beszéltem… ha csak pár szót is… a gazdatesttel. De maga…
-    Mindig én irányítok - bólintott rá beismerően a tok’ra. - Mindennek megvan az oka, Carter őrnagy… és ez nem feltétlenül az, hogy goa’uld módra elnyomom a gazdatestem tudatát. Nem vagyok goa’uld, és sosem tennék ilyet- tiltakozott keményen Malek. 
-    Tudom… csak… 
-    Kíváncsi, hogy miért? Pedig már kezdtem azt hinni, hogy azért jött, hogy felvidítson - vett egy nagy levegőt Malek. A hangja inkább lemondó volt, de azért volt benne egy egészen kis cinizmus. 
-    Nem kell elmondania, ha nem akarja - visszakozott Sam. 
-    Igen, és maga elkönyvel goa’uldnak. 
-    Nem - rázta meg a fejét Sam. 
-    Elég rossz pillanatomat kapta el ezzel a kérdéssel, őrnagy - vetett egy pillantást Malek a nőre. 
-    Sajnálom - hajtotta le a fejét Sam. - Én nem akartam… mondtam, hogy nem kell…

-    Lorannak hívják - szakította félbe a mentegetőzést Malek. - Egy olyan világról származik, ami valaha Apophis uralma alatt állt, de aztán hosszú időre, nemzedékekre elfeledkezett róla. Olyan hosszú ideig, hogy az emberek már szinte csak legendának… mesének hitték a kegyetlen istenek létezését. A szófogadatlan gyerekeket ijesztgették vele.Lorannak is sokszor mondta az anyja, hogy elviszik a gonosz istenek, ha nem teszi azt, amit mondanak neki. Egészen addig, míg fel nem bukkantak újra. Úgy negyven évvel ezelőtt egy nap Apophis váratlanul visszatért. Egy flotta sikló és több tucat jaffa kíséretében - mesélte Malek, miközben egy undorodó pillantást vetett a tábor felé, mintha ugyanazok a jaffák lennének most itt. - A jaffák lerohanták a falut, nem ismertek kegyelmet. Szinte mindenkit lemészároltak. Loran családját a szeme láttára irtották ki. Az anyját és a lánytestvéreit azért, mert a nőknek nem sok hasznát veszik a kényszermunkán, az apját pedig azért, mert megpróbálta védeni a családját. 
-    Istenem - sóhajtott fájdalmasan Sam. Összeszorult a szíve, ahogy látta a tok’ra szemében a szomorúságot és a fájdalmat.
-    Loran tizennégy éves volt ekkor. Ez az a kor, amikor már elég idős ahhoz, hogy felfogja, mi történik… felfogja a veszteséget… a kegyetlenséget… a fájdalmat… de még nem elég idős ahhoz, hogy tehessen bármit is ellene. Tébolyító ellentmondás. 
-    Mi történt vele?
-    Lorant és a falu munkaképes férfijait elhurcolták egy naqadah bányába rabszolgának. 
-    Hogy bírta ki olyan fiatalon?
-    Nehezen - sóhajtott Malek. -  A munka kemény volt, a körülmények embertelenek. Éjszakánként rémálmok gyötörték, újra és újra látta a szüleit meghalni minden egyes nap. Ha néha elmaradtak a rémálmok, az csak azért volt, mert a fáradtságtól esténként öntudatlanságba zuhant. Teljesen magába fordult, és csak rontott a helyzeten, hogy a falubelijei lassan mind meghaltak… Mindenki, akit ismert. Nem bírták a kemény munkát, a nélkülözést és a büntetéseket. Aki nem teljesített úgy, ahogy elvárták, megkínozták. Aztán, ha a kínzásoktól kimerülve, összetörve újfent nem teljesített, halálra kínozták. Egy idősebb férfi tartott ki legtovább, ő sokáig tartotta a lelket Loranban, de végül ő is belehalt a kínzásokba, és Loran egyedül maradt. Loran testileg erős… már akkor keménykötésű, izmos fiú volt… jól bírta a munkát, így nem túl sokszor kínozták meg… de az amúgy is sérült lelke nehezen viselte mindazt, amit végig kellett néznie nap mint nap. Végül megtanulta, hogy ne engedjen közel magához senkit, hogy ne fájjon olyan nagyon a haláluk. Teljesen magába zárkózott, alig beszélt valakivel néhány szót. Erős falakat épített maga köré, hogy képes legyen megvédeni magát, a fájdalomtól. 

-    Meddig kellett ezt elviselnie? - kérdezte könnyes szemmel Sam.
-    Tizenegy évig - válaszolt Malek. - Akkor egy tok’rának sikerült beépülnie Apophis helyi vezetőségébe, és jó néhány embert megmentenie. 
-    Így lett Loran a maga gazdateste.
-    Igen. Loran lehetőséget látott arra, hogy megbosszulja a szülei halálát. Megragadta a lehetőséget,  és azóta is együtt harcolunk a goa’uld ellen. Bár úgy vélem, akármennyit is teszünk az ügyünkért… nem érzi majd elegendőnek… 
-    A bosszú nem segít, Malek - rázta meg a fejét Sam. - Nem változtat semmin, ami megtörtént, és a holtakat sem hozza vissza. 
-    Mondja meg ezt egy gyereknek, aki könnyes szemmel áll a szülei holtteste fölött - kapta fel a fejét indulatosan a tok’ra. - A szíve mélyén Loran még ma is az a tizennégy éves fiú… minden éjjel visszaálmodná azt a napot, ha nem akadályoznám meg. 
-    Hát ezért olyan szomorú mindig - nézett fájó szívvel Sam Malekra. - Mert érzi mindazt, amit ő érez.
-    Igen - ismerte be a tok’ra. Nem látszott az arcán, de azért kicsit meglepte, hogy valaki átlátott rajta. - Ezért is. És még sok minden másért. 
-    Ez így nagyon nehéz lehet. 
-    Nem - vett egy nagy levegőt Malek. - Egy a célunk. Harcolni a goa’uld ellen. Mindketten ezt akarjuk. És ezt is fogjuk tenni az utolsó leheletünkig. Ez kissé enyhíti a fájdalmat. A feladatok… néha elterelik a figyelmünket. Néha még az övét is. 
-    Sajnálom - szorította meg Malek karját Sam egy pillanatra. 
-    Maga mondta, őrnagy, hogy a múlton nem változtathatunk - tért vissza egy mély sóhajjal Malek a jelenbe. - És ideje, hogy visszatérjünk a táborba, mielőtt még az ezredes aggódni kezd magáért. 
-    Rendben - adta meg magát Sam, mert belátta, hogy kegyetlenség lenne tovább a másikra kényszeríteni az emlékek fájdalmát. Lassan felálltak, és elindultak visszafelé. 

-    Malek… - szólt bizonytalanul Sam a tok’ra után.
-    Igen, őrnagy? - vetetett rá egy oldalpillantást a férfi. 
-    Köszönöm, hogy elmondta. 
-    Nem tudom, miért tettem - csóválta meg a fejét Malek. - Ezt a történetet nem sokan ismerik. 
-    Talán… mert egy kicsit könnyebb, ha beszélhet róla - mondta kedvesen Sam, de nem kerülte el a figyelmét, ahogy Malek egy kicsit lehajtotta a fejét. 

-    Ne hibáztassa Maleket - szólalt meg ezúttal emberi hangon. A hangja halk volt, és kicsit félénk, szöges ellentétben állt Malek kemény határozottságával, amit a nő megszokott az elmúlt napokban.
-    Loran? - nézett rá meglepődve Sam. 
-    Igen - bólintott rá a férfi. - Malek sokat segít nekem. Nélküle már megőrültem volna. Senkivel nem szabadna olyan dolgoknak történnie, amiket én átéltem. Ez olyan teher, amit egyedül nem bírnék elviselni.
-    Szörnyen nehéz lehet. 
-    Malek távoltartja a képeket… az álmokat… így könnyebb… kapok tőlük levegőt. Ha nem tenné, a múltban élnék, és elsuhanna mellettem a jelen. De így együtt harcolunk a közös ellenség ellen. Segítjük egymást, ahogy tudjuk. Én akarom így. Ő tudja, mit kell tennünk. De még így is… mindig mindent megbeszélünk, semmit nem tesz a jóváhagyásom nélkül. Jó ez így. Malek vigyáz rám. Ő… igaz barát. 
-    Megértem - mosolygott rá halványan Sam. 
-    Hosszú ideje nem beszéltem már senkivel a társaimon kívül- vett egy mély lélegzetet Loran, és egy halvány mosollyal körülnézett. 
-    Akkor velem miért? - kérdezte kíváncsian a nő. 
-    Maga kedvesnek tűnik. 
-    Köszönöm - nevette el magát Sam. - És… megőrzöm a titkát. 
-    Köszönöm, Carter őrnagy!
-    Hívjon Samanthának! Tudja mit? Mindketten hívjanak Samanthának!
Loran köszönetképpen még biccentett, aztán visszaadta az irányítást Maleknek. 
-    Loran nehezen bízik meg valakiben - mondta tűnődve a tok’ra, miközben összehúzott szemmel méregette a beszélgetőpartnerét.
-    Ahogy maga is - mosolyodott el Sam. 
-    Igaz- hagyta rá Malek. - De most már tényleg ideje visszamennünk. 
-    Rendben - egyezett bele a nő is, és mindketten a gondolataikba mélyedve visszasétáltak a táborba. 

-    Carter, merre járt? - sétált feléjük O’Neill, miközben gyanakodva fürkészte Maleket. 
-    Csak levegőztem, uram. Van valami gond?
-    Csend van, egyelőre - mondta, majd Malekhez fordult. -És most, hogyan tovább?
-    Hamarosan elmegyünk, ezredes - biztosította a tok’ra.
-    Nem sürgetésképpen kérdeztem - tűnt fel egy csöppet sem vidám vigyor az ezredes arcán. 
-    Uram, a tok’ráknak időre van szükségük, hogy egy biztonságos helyet találjanak az új bázisuknak. 
Malek még vetett Samre egy hálás pillantást, majd biccentett az ezredes felé, aztán elsietett az embereihez. Az ezredes fejcsóválva nézett utána, aztán ment a dolgára ő is, Sam pedig az apja keresésére indult. 
-    Apa! - szólt rá, mikor rátalált, a férfi épp a gyakorló jaffákat figyelte. 
-    Szia Sam! - mosolygott Jacob a lányára. 
-    Apa, szeretnék Selmaktól kérdezni valamit. 
-    Selmak, Selmak, Selmak… én nem tudom a választ? - nézett rá gyanakodva Jacob. 
-    De, biztos tudod, csak… félreértenéd a kérdést. 
-    Most már kíváncsivá teszel - nevette el magát Jacob. 
-    Jól van, rendben - adta meg magát Sam. - Mit tudtok Malekról?
-    Malek… hm… - tűnődött el a kérdéses egyénen Jacob, aztán a pillantása visszatért a lányára. - Tetszik?
-    Apa, kérlek! - forgatta meg a szemét a nő. - Ezért akartam inkább Selmakkal beszélni. 
-    Még csak Selmak lenne az, aki félreérti - nevetett Jacob. - De próbálok komoly lenni - vett egy nagy levegőt. - Malek nem sokkal fiatalabb évjárat, mint Selmak. Ősidők óta ismerik egymást. Selmak kedveli Maleket. Bölcs, elszánt, ugyanakkor megfontolt. Bár néha enged az indulatainak, ahogy az elmúlt két napban is, de ez nem sűrűn fordul elő vele. Igazából csak akkor, ha meg kell védenie valakit vagy valamit, ami fontos neki. És nagyon jó vezető. Az emberei tisztelik, és követnék a pokolba is. De a helyzete pillanatnyilag nem könnyű. Sok szempontból nem. Nehéz teher van a vállán. És elég büszke… nehezen fogadja el a segítséget. 
-    Igen, ezt észrevettem. És mindenért ő akarja vállalni a felelősséget. 
-    Igen, ez elég sokat ró rá. De mint mondtam, elszánt… és erős. Képes véghezvinni, amit felvállal. 
-    Tudom - bólintott rá Sam. 
-    Szóval? Én válaszoltam, most te jössz. Tetszik? - ugratta Jacob a lányát. 
-    Kedvelem. És pont. Ne forgasd ki a szavaimat - vigyorgott Sam.
-    Jól van, jól - adta meg magát Jacob, és a figyelme visszatért a jaffákra. 

-    Tényleg elmentek? - kérdezte Sam.  
-    Ez egy földi bázis, Sam. Hálásak vagyunk, hogy átmenetileg menedéket találtunk itt, de nem maradhatunk, te is tudod. Nem csak a jaffák miatt… kell egy hely, ahol kiépíthetjük az új bázisunkat. 
-    És megint eltűnsz.
-    Mindig megtalálsz, ha szükséged van rám. 
-    Aha, persze - mondta Sam a legkisebb meggyőződés nélkül. 
-    Sajnálom, Sam - fordult Jacob a lánya felé. 
-    Tudom, felejtsd el! - enyhült meg Sam is. - Tesszük, amit tennünk kell. 
-    Így van. 
-    És… meddig maradtok itt? 
-    Ki tudja? Holnap, holnapután indulhatunk. Várjuk a híreket, és majd Malek eldönti. 
-    Hát, legalább addig még itt vagy. És… hogy van a lábad? 
-    Oh, már tegnap elfelejtettem, hogy megsérült. 
-    A tok’ra lét áldásos oldala - nevette el magát Sam. 
-    Igen, ez Selmaknak gyerekjáték volt. Nagyobb kihívások elé szoktam állítani - nevette el magát Jacob. 
-    Apa, az ilyen beszólások nélkül is eléggé aggódom érted! - csóválta meg a fejét Sam. 
-    Nyugi, Sam, vigyázunk egymásra Selmakkal! - ígérte Jacob, de Samnek voltak ezzel kapcsolatban kétségei, így csak vett egy nagy levegőt és a továbbiakban ő is elfoglalta magát azzal, hogy a jaffákat figyelte. 
~~ o~~
-    Szóval tényleg elmennek? - sétált oda Sam Malekhez két nappal később, mikor a tok’rák többsége már elhagyta az alfa-bázist, és Malek már csak az utolsó lépéseket felügyelte, hogy minden rendben menjen. 
-    Jobb ez így - nézett rá a tok’ra. - Biztonságosabb. Mindenkinek. 
-    Malek - próbálta szelíden békíteni a nő. 
-    Samantha… én tudom… az eszemmel tudom… hogy ezek itt lázadó jaffák- nézett végig Malek a táboron, de a szemében még mindig nem az látszott, hogy őszintén el tudja fogadni azt, amit mond.-Tudom, hogy ők ugyanúgy a szabadságukért harcolnak, mint megannyi nép a galaxisban… De ha rájuk nézek… csak a rémképeket látom. Loran álmait… és a saját fájdalmas emlékeimet.Képtelen vagyok megszabadulni tőlük.
-    Sajnálom. 
-    Tudom - sóhajtott Malek. - De higgye el… közülünk nagyon sokan… éreznek így. A legtöbb önkéntes gazdatest átélt hasonlót… A legtöbb gazdatestünk olyan világból származik, amit leigázott és rabszolgává tett a goa’uld. Mi magunk pedig… rengeteg társunkat veszítettük el, és minddel egy jaffa végzett, aki egy goa’uld rendszerúr szolgálatában állt. Minden tok’rának és minden gazdatestnek vannak keserű személyes tapasztalatai a jaffák kegyetlenkedéseiről, amin meglehetősen nehéz felülemelkednünk.
-    De Bra’tacnak igaza van… össze kell fognunk! - győzködte Sam Maleket. - Csak így győzhetünk. Nem hagyhatjuk, hogy a goa’uld továbbra is megosszon bennünket!
-    Tudom. És Bra’tacnak még el is hiszem, hogy így gondolja. Ő egy nemes lelkű ember, és ezt be is bizonyította. Tisztelem és becsülöm őt. De nézzen körül, és mutasson nekem öt olyan jaffát Bra’tacon és Teal’cen kívül, aki hajlandó lenne együtt dolgozni egy tok’rával!
Sam reménytelenül körülnézett, aztán sóhajtott. 
-    Szóval semmi nem fog változni. 
-    Samantha - lépett hozzá közelebb Malek. - Kétezer éves berögződések nem fognak két nap alatt elpárologni. Idő kell… és tettek, amik bizonyítanak- mondta, mire Sam lehajtotta a fejét, és magában belátta, hogy a férfinek igaza van. - A szavak vajmi keveset érnek, a tettek pedig az elmúlt kétezer évben mást bizonyítottak, mint amiről most beszélünk- tette még hozzá Malek. 
-    Én fel sem bírok fogni kétezer évet - csóválta meg a fejét Sam. 
-    Tudom. És higgye el, néha irigylem ezt magától. 
-    Ezt most nem mondja komolyan - nevette el magát Sam. 
-    Talán nem - engedett meg egy halvány mosolyt magának Malek is. 
-    Sajnálom, hogy elmennek - mosolygott a tok’rára a nő. 
-    Megfigyelte már - sandított rá Malek a szeme sarkából -, hogy milyen sűrűn használja ezt a szót, mikor velem beszél?
-    Igaza van - látta be Sam. - De… valahogy mindig olyan szomorú dolgokról beszélgetünk, és én… tényleg őszintén sajnálom. És azt is, hogy elmennek. Ki tudja, találkozunk-e még? 
-    Egy ügyért harcolunk - mosolygott rá Malek. Ez a mosoly nagyon halvány volt, de Sam végre őszintének érezte.- Talán keresztezik egymást az útjaink. 
-    Igen. Kicsi ez a galaxis, igaz? - mosolyodott el a nő is. 
-    Kisebb, mint gondolná - bólintott rá Malek, majd még udvariasan fejet hajtott, és elsétált, hogy az utolsó embereivel átlépjen a csillagkapun. 

Kategória: KAREN TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2015-05-03)
Megtekintések száma: 98 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: