25. fejezet

-    Au - fintorgott Mitchel, mikor kiléptek a kapu másik oldalán.
A többiek csak némán végignéztek az eléjük táruló város romjain.
-    Alkeshek munkája - mondta ki Sam Nion gondolatait. - Legalább három.
-    Mikor történhetett? - nézett rá Mitchel, de Daniel válaszolt.
-    Nagyjából kétszáz éve - mondta, ahogy szemügyre vette a közeli házakat, amit lassan újra birtokba vett a természet. - Ahogy elnézem, életnek semmi nyoma. Talán mindenkit elpusztítottak, talán a támadás után elmenekültek.
-    A műszerek sem jeleznek semmit - erősítette meg Sam.
-    Hát, akkor igazán nincs mitől tartanunk - vont vállat Mitchel, és bemasírozott a házak közé, a többiek pedig követték.
Egy darabig együtt haladt a csapat, de aztán ki-ki érdeklődése szerint itt-ott lemaradt.
-    <i>Ideje, hogy átöltözzünk </i>- vett egy nagy levegőt Sam, így kerestek egy félreeső, viszonylag épségben maradt épületet, ahol megejthették a dolgot.
-    <i>Gyönyörű ez a ruha, Sam </i>- mondta Nion.
-    <i>Köszönöm! Szerinted Maleknek is tetszeni fog?
-    Hát, ha nem akadna el a szava már attól, hogy felbukkansz, ettől biztos.
-    Hm… ez jó </i>- mosolygott Sam, miközben bepakolta a cuccait és a bakancsát a hátizsákjába. Végül aztán vett egy nagy levegőt, és kisétált az utcára.
Daniel épp akkor bukkant elő egy másik házból, és egy pillanatra megdermedt, ahogy meglátta Samet.
-    Eszméletlenül jól nézel ki - vigyorgott rá néhány másodperccel később. - Soha nem láttalak még ennyire csinosnak. Egy kicsit irigylem Maleket.
-    Köszi - pirult el a nő, és a szeme sarkából látta, hogy Teal’c is feléjük indult az utca végéről.  Végül azonban Mitchel hangjára kapták fel a fejüket, aki a hátuk mögött bukkant fel váratlanul.
-    Carter, hogy néz ki? Mi ez a gönc magán?

-    <i>Sam, kérlek, had üssem meg még búcsúzóul! </i>- rimánkodott neki Nion. - <i>Csak egy nevelő szándékú pofon, ahogy szoktad mondani. Nem lenne túl nagy, csak hogy egy kicsit megszédüljön tőle. Annyira jót tenne neki!
-    Nyugalom. Nem alacsonyodunk le arra a szintre </i>- csitította Sam, majd Mitchel felé fordult.

-    Ez egy ruha, Cam - nézett még viszonylag nyugodtan a szemébe.
-    Valamelyik házban találta? Nem mondták még magának, hogy nem kell mindent kipróbálni, amit talál? Lehet, hogy még valami leprát is kap tőle.
-    Nem találtam - rázta meg a fejét Sam. - Ez a ruha az enyém.
-    Mi? - nézett rá értetlenül a parancsnok. - És nem talált jobb időpontot a divatbemutatóra, mint egy küldetést? Nem mondom, nem rossz, de az egyenruhája strapabíróbbnak tűnik. Azonnal öltözzön vissza!
-    Eszemben sincs.
-    Carter! Nem úgy gondoltam, hogy itt mindenki előtt… Bújjon szépen vissza oda, ahol átöltözött, és vegye szépen vissza az egyenruháját.
-    Szó sem lehet róla - tiltakozott tovább Sam.
-    Miért? Mit tervez? - nézett rá gyanakodva a férfi, akinek kezdett leesni, hogy valami nincs rendben.
-    Cam… el kell mondanom valamit.
-    Mit? Újfajta egyenruhát akar szabadalmaztatni? Elsöprő sikere lenne a férfi kollégáknál, de a küldetések sikerére gyakorolt hatása kétségessé teszi, hogy keresztül tudná vinni. Elég komoly nemzetbiztonsági következményei lennének.
-    Komolyan venne egy percre? - emelte fel a hangját Sam, miközben Nion azon morgott, hogy Mitchel semmiben sem különbözik O’Neiltől, ami az értelmi képességeit illeti, de erre Mitchel is visszavett egy kicsit a stílusból. - Köszönöm - fintorgott Sam.
-    Mit akar elmondani? - nézett rá bosszúsan a férfi. Mindig is bosszantotta, hogy ugyanaz a rangjuk, így igazából névlegesen hiába ő a parancsnok, Samnek nem parancsolhat. Ez most még feltűnőbb volt, ami dühítette.
-    Cam… elhagyom a CSK1-et - vágott bele végül a mondandójába Sam.
-    Tessék? - guvadtak ki a férfi szemei.
-    Jól hallotta. Elhagyom a csapatot, és… elhagyom a Földet is.
-    És itt marad? Választhatott volna jobb helyet is - nézett körül cinikusan Mitchel. - Kicsit romos. Ha akarja, segítünk felújítani. Legalábbis egy házat, ahol meghúzhatja magát.
-    Nem, nem maradok itt - rázta meg a fejét Sam.
-    Hova akar menni?
-    A Keralára.
-    Az… az nem egy tok’ra bolygó? - pörögtek a fogaskerekek a férfi fejében.
-    De igen, az - hagyta rá Sam.
-    Carter, fejezze be ezt a hülyeséget! Mit keresne maga ott? Ez dezertálási kísérlet, hadbíróság elé állíttathatnám!
-    Nem tudná rám bizonyítani.
-    Még hárman hallották rajtam kívül. Mindenki hallotta, igaz? - nézett körbe, de nem látott túl sok támogatást a többiek arcán, még Valáén sem. - Maguk tudták… - esett le neki a tantusz. - Mindenki tudta, csak én nem? Hát ez csodás! - háborgott.
-    Cam, kérem… csak hallgasson meg!
-    Eszemben sincs! Ez őrültség! Carter, térjen már észhez! Miért akarna épeszű ember odamenni?
-    Talán mert tok’ra - vágta oda neki Sam, aki kezdte elveszíteni a maradék türelmét.
-    Tessék? - nézett rá a férfi döbbenten.
-    A szimbióta, akivel egyesültem a Visaron, még mindig itt van bennem.
-    Hogy micsoda? - akadt el teljesen a férfi szava.
-    Jól hallotta.
-    Ez… egyszerűen hihetetlen - gurult dühbe még jobban Mitchel. - Mégis mit képzelt…

-    Cam - szólalt meg Daniel óvatosan, de Mitchel villámló szemekkel fordult felé.
-    Maga ne szóljon bele, Jackson!
-    Kénytelen vagyok. Cam, ha most nem viselkedik okosan, nem csak egy emberét veszíti el!
-    Úgy… szóval mind összeesküdtek ellenem - nézett végig rajtuk, de mindegyik állta a pillantását. - És mind beállnak tok’rának? Vagy hova mennének?
-    Nekem az egész galaxis az otthonom - vont vállat a szokásos nemtörődömségével Vala.
-    Na persze - fintorgott Mitchel, de Teal’c félbeszakította.
-    Én bármikor hazamehetek a Chulakra - mondta halkan, és a megfontolt, nyugodt szavaitól Mitchel is csillapodott valamennyit.
-    És maga hova a bánatba akarna menni? - fordult Daniel fele. - Megint felemelkedik?
-    Engem számos világban szívesen látnak - tűnődött el Daniel figyelmen kívül hagyva a második kérdést. - A Kelownán, a Vyuson, a Keben, a Cimerián, ha egy kicsit megerőltetem magam, még talán a Noxon is… Bár rég nem láttam Lyát, el tudnám érni, ha nagyon akarom.
-    A Keralát megint kihagytad - sandított rá Sam.
-    Való igaz - pillantott rá Daniel, és egy pillanatra összemosolyogtak.

-    Hát, ez elképesztő - csóválta a fejét még mindig döbbenten Mitchel. - És mégis mit várnak tőlem ezek után?
-    Csak annyit, hogy elenged békésen - nézett rá viszonylag lecsillapodva Sam.
-    Mikor minden követ megmozgattam, hogy visszacsábítsam a csapatba?
-    Visszajöttem, mert szükség volt rám. De már nincs.
-    És elviszi a Föld összes titkát a tok’ráknak…
-    Nem hinném, hogy sok újat tudnék nekik mondani - vont vállat Sam. - És különben is, Cam… nincs háború. És a tok’rák sosem voltak ellenségek.
-    Hogyne, persze.
-    Akkor had meséljek el valamit, Cam - lépett közelebb hozzá Sam, aki megint dühbe gurult. -  A hajón a kristályt… nem én fordítottam meg, hanem Nion. Én nem lettem volna elég gyors, az emberi reflexek sehol nincsenek egy tok’ráéhoz képest. Ha nincs Nion, maga most halott lenne, és valószínűleg mi mindannyian. És sokkal csúnyább vége lett volna az egésznek.
-    Na persze - fintorgott Cam lehajtott fejjel.
-    Cam, csak annyit kérek, hogy engedjen el!
-    És hogy számolok el magával otthon? Mondjam, hogy ütközetben eltűnt?
-    Ezt bízza Landry tábornokra.
-    Mi? Ő is tudta?
-    Igen - ismerte be Sam.
-    Megtudhatnám, hogy bennem miért nem bízott meg?
-    Talán mert tudtam, hogy így fog reagálni, ahogy most reagált. Az utolsó akcióban bíznunk kellett egymásban, annyira, hogy még az életünket is egymás kezébe tettük. Bízott volna bennem, ha tudja, hogy tok’ra vagyok?
-    Biztos, hogy nem.
-    Akkor megválaszolta a saját kérdését.
-    De… miért csinálja? Miért akar önként odamenni? Miért adja fel az életét?
-    Az elmúlt napokban annyiszor végigmondtam már ezt a történetet - forgatta meg a szemét a nő. - Mondjuk úgy, nekem megéri. Hiába mondanám el, hogy miért, úgysem értené meg.
-    Tudja mit, Carter? - nézett rá villámló szemekkel a férfi. - Felőlem azt csinál, amit akar! Oda megy, ahova akar! De ha engem állítanak hadbíróság elé a maga hülyesége miatt, én a föld alól is előkerítem, és nem állok jót magamért.

-    <i>Ahhoz azért nekem is lesz néhány szavam, te szájhős </i>- morgott Nion. - <i>Sam, legalább hadd mondjam el neki a véleményem!
-    Nem! Eddig viszonylag békés volt, de a jelenlétedtől bekattanna </i>- hárította el Sam.
-    <i>Még ennél jobban?
-    Hajaj </i>- mosolyodott el gondolatban Sam, de aztán a figyelme visszatért a feletteséhez.

-    Magának nem lesz semmi gondja az eltűnésemmel. Senki nem fog kérdezni semmit.
-    Na persze. O’Neill tábornok majd megdicsér, amiért elvesztettem a kedvenc emberét. Szerintem puszta kézzel tekeri le a fejem, ha megtudja.
-    Majd Landry tábornok lecsillapítja - füllentett Sam, mert azt már végképp nem volt kedve beismerni, hogy Jack is tud a kis akciójáról. - Cam, kérem…
-    Cserbenhagyja a világát…
-    Ez ne! Kérem! - nézett rá keményen Sam. - Itt voltam az összes nagy lekvárban. Nap mint nap kockáztattam az életem a Földért tíz éven keresztül. A goa’uld ellen, a replikátorok ellen, az Ori ellen. Azt hiszem, megtettem mindent, ami tőlem telt. Elhárítottunk minden fenyegető veszélyt. Békében hagyom itt a világomat. Most csak az embereken múlik, hogy mi lesz a sorsa.
-    Mondhatok bármit, igaz?
-    Tulajdonképpen igen - ismerte be Sam.
-    Tudja mit? Menjen! Ne is lássam! Menjen a saját feje után! - legyintett Mitchel, és elmasírozott. Sam csak sóhajtott, és fejcsóválva nézett utána.

-    <i>Sam… </i>- szólította meg Nion.
-    Jól vagyok - vett egy nagy levegőt a nő, és hálás volt a támogatásért és bátorításért, amit a szimbióta felől érzett mindvégig.
-    Sam… - lépett közelebb hozzá Daniel is.
-    Jól vagyok - ismételte meg Sam hangosan, amit a szimbiótának is mondott. - Rosszabbra számítottam. Mármint, hogy… megpróbál erővel itt tartani.
-    Sam… Cam a barátod, csak… csak most kicsit bekattant. Majd megnyugszik.
-    Remélem - sóhajtott a nő, majd Valához fordult. - Vala, köszönöm, hogy kiálltál mellettem.
-    Ugyan! - vigyorgott a nő. - Egy vacsora lesz - pillantott Danielre, mire az elnevette magát.
-    Kettőt is kapsz. Jó kislány voltál.
-    Kösz! - vigyorgott tovább Vala. - Akkor… megyek kincset keresni. Viszlát, Sam!
-    Viszlát! - intett vissza neki Sam, mire a nő elsétált.
Sam kis ideig követte a tekintetével, aztán Teal’chez fordult.
-    Ugye időnként meglátogatsz?
-    Feltétlenül, Carter alezredes! - hajtott fejet a jaffa.
-    Azt hiszem, erről a rangról már lemondhatok - vont vállat a nő rezignáltan.
-    Nem - tiltakozott Teal’c. - Ezt a rangot kiérdemelted. A tiéd, amíg élsz.
-    Köszönöm, Teal’c - mosolyodott el Sam.
-    Nincs mit megköszönnöd. Bátor, erős és hűséges harcos vagy. Megtiszteltetés volt melletted szolgálni.
-    Ezt én is elmondhatom rólad, barátom - mosolygott rá Sam, majd még megölelték egymást, aztán Sam Daniellel elindult a kapu felé.

-    Bocs, hogy egy hisztis Mitchelt hagyok rád - sandított Sam a barátjára.
-    Ugyan - mosolygott rá Daniel. - Ha egy dühös unast le tudok csillapítani, akkor Mitchellel sem lesz baj.
-    Igazad lehet - nevette el magát Sam is.
-    Mondd meg Maleknek, hogy üdvözlöm.
-    Megmondom.
-    És azt is, hogy… ha nem vigyáz rád, akkor nagyon mérges leszek rá.
-    Rendben, ezt is megmondom - nevetett Sam, aztán megtorpantak a kapu előtt.
-    Sam… figyelj… én drukkolok neked, hogy minden terved váljon valóra, de… szeretném, ha tudnád, hogy ha bármi is… szóval nem úgy alakul, ahogy szeretnéd, hozzánk bármikor visszajöhetsz.
-    Kösz, Daniel - simogatta meg a férfi karját Sam. - Remélem, erre nem kerül sor, de azért jó tudni, hogy így van.
-    Bármikor.
-    Oké. Akkor… ideje tárcsáznom - sandított a kapura Sam.
-    Tudod a címet?
-    Még álmomból felriadva is - somolygott Sam, és a tárcsázóhoz lépett, és sorban beütötte a szimbólumokat. - Öhm… Daniel - fordult vissza még a barátja felé. - Vidd el Valát a nevemben is vacsizni.
-    Elég lesz az a kettő - forgatta meg a szemét Daniel.
-    Biztos? - nézett rá vigyorogva Sam.
-    Értem a kaján vigyorodat, és nem, még mindig nem a barátnőm, és nem, még mindig nem randizni viszem.
-    Persze, persze - nevette el magát Sam. - Csak jó lenne téged is boldognak látni.
-    Valától idegroncs lennék, nem boldog - forgatta meg a szemét Daniel.
-    A kettő nem zárja ki egymást.
-    Ha te mondod. De most inkább menj szépen! Akkor három hét múlva megkereslek. Nem tudom mikor, amikor nem leszünk küldetésben.
-    Várlak - bólintott rá Sam, majd még megölelték egymást egy pillanatra, aztán a nő vett egy nagy levegőt, felsétált a kapuhoz, és átlépett rajta.
~~ o ~~
Mikor kiléptek a túloldalon, elégedetten néztek körül. Sam érezte a szimbióta megkönnyebbülését és örömét, hogy végre otthon lehet, és Nion türelmetlen várakozása, hogy újra láthassa Maleket összecsengett a sajátjával.
-    <i>Sam, beszélhetnék én az őrökkel? </i>- kérdezte Nion.
-    <i>Persze </i>- - állt rá a nő. - <i>Elvégre te vagy itthon.
-    Sam… te is itthon vagy.
-    Igen… bár még szoknom kell a gondolatot </i>- - sóhajtott Sam, de a fák közül felbukkant két őr, így Nion átvette az irányítást, és megvárták, míg közelebb érnek hozzájuk.
-    Nion! Üdvözöllek itthon - köszöntötte az egyik.
-    Köszönöm, Tilkhat - hajtott fejet Nion. - Jó újra itt lenni.
-    Végleg hazatérsz?
-    Igen, úgy tűnik - nézett körül Nion újra, és Sam érezte benne fokozódni a hazatérés örömét, ami őt is jó érzéssel töltötte el, de aztán Nion figyelme visszatért Tilkhathoz. - Értesítettétek már Maleket?
-    Nem, még nem - rázta meg a fejét az őr.
-    Szeretném meglepni.
-    Nem lehet - tiltakozott Tilkhat. - Nagyon… dühös lenne ránk.
-    Csak most az egyszer - kérlelte Nion.
-    A parancs úgy szól, hogy minden kapunyitásról haladéktalanul értesítenünk kell a parancsnokot.
-    Vállalom érte a felelősséget.
-    Sajnálom, Nion - rázta meg a fejét a másik tok’ra. - Megértem az indokaidat, de nem lehet. Értesítenünk kell Maleket az érkezésedről. Így is… nagyon fog örülni neked.
-    Tudom - adta meg magát Nion. - Rendben, legyen így. Beléphetünk?
-    Természetesen - állt félre a két tok’ra, így Nion elindult a bázis felé.

-    <i>- Hát, ez nem jött be </i>- mondta neki Sam kuncogva.
-    <i>Egy próbát megért.
-    Valóban </i>- - nevette el magát Sam. - <i>Mit gondolsz, Malek elénk jön?
-    Ebben biztos vagyok. Miért?
-    Csak jó lenne kicsit kettesben… akarom mondani négyesben lenni, mielőtt odalent belekeveredünk a nyüzsgésbe.
-    Igaz</i> - hagyta rá Nion. - <i>Bár nem feltétlenül ezzel a hátizsákkal a nyakunkban kellene sétálgatni, így kevésbé romantikus </i>- mondta, miközben lassan sétáltak a bázis felé.
Már majdnem odaértek, mikor a fák között felbukkant Malek. Nion megállt, és egy boldog mosollyal figyelte, ahogy a párja közelebb sétál hozzá, majd megölelték egymást. Egy kis ideig álltak így, aztán Nion visszaadta a kontrollt Samnek, aki még szorosabban ölelte Maleket, mire már ő is felnézett. Megcirógatta a nő arcát, majd megcsókolta. Sam boldogan simult a karjaiba, és el sem szakadtak egymástól, amíg bírták levegővel.
-    Elmondhatatlanul örülünk, hogy újra itt vagytok - mondta neki végül Malek.
-    Mi is örülünk - mosolygott rá Sam. - Szerettünk volna meglepni, de az embereid olyan szigorúak… a parancsod mindenek felett áll.
-    És ez így helyes - bólintott rá Malek.
-    Tudom, csak… szerettem volna látni az arcodat, mikor…
-    Gondolod, hogy valami mást láttál volna rajta, mint most? - tűnt fel egy halvány mosoly Malek arcán.
-    Nem, csak… szerettem volna ellenőrizni amit Nion mondott.
-    Mit is?
-    Megkérdeztem tőle, hogy szerinte mit fogsz szólni a ruhámhoz - sütötte le a szemét a nő, de aztán újra felnézett a másikra. - Azt mondta, hogy ha a szimpla jelenlétünktől nem akadna el a szavad, akkor ettől biztos. A meglepetéssel ezt tesztelhettem volna.
-    Azt hiszem, így is kellőképpen elakadt a szavam. Nem találtam volna olyat, ami kifejezte volna, amit érzek - nyugtatta meg Malek. - Még most sem…
-    A szemedben ott van minden - kuncogott Sam. - És most?
-    Gyanítom, szeretnél megszabadulni a holmidtól.
-    Igen - bólintott Sam. - Ugye nem hoztam túl sok mindent? - sandított a hátizsákjára.
-    Neked kell összeszedni, ha tovább kell állnunk - ugratta Malek.
-    Remélem, erre nem egyhamar kerül sor - sóhajtott Sam, miközben elindultak a gyűrűk felé.
-    Én is. De hogy válaszoljak a kérdésedre… nem, nem hoztál túl sok mindent. Rosszabbra számítottam.
-    Köszi - nevette el magát Sam. - Csak azt hoztam, ami feltétlen kell, és bízom benne, hogy a többi cuccom bármikor elérhető.
-    Gond volt, hogy eljöttél? - látott át rajta azonnal Malek.
-    Semmi említésre méltó - húzta el a száját Sam. - Majd elmesélem.
-    Mitchel?
-    Leginkább - ismerte be Sam. - Úgy viselkedik, mint egy hisztis hároméves óvodás. Ha nem kapja meg, amit akar, mégpedig azonnal, akkor toporzékol és ordít.
-    A múltkori tapasztalatom alapján nem is vártam tőle mást - vonta össze a szemöldökét Malek. - Bántott?
-    Dehogy, nem - rázta meg a fejét a nő. - Nem volt semmi komoly gond. Tényleg - próbálta megnyugtatni a másikat. - Inkább mesélj arról, hogy sikerrel jártál a gyógyszerrel? Semmi hírt nem hallottam azóta, hogy eljöttél.
-    Igen. Kellett még készítenünk, de időben elkészültünk vele. Hála nektek, sikerült megmentenünk egy világot.
-    Ugyan - mosolygott rá Sam. - Örülök, hogy segíthettünk - mondta, miközben megtorpantak az erdei ösvényen, és a gyűrűkkel lementek az alagutakba.

-    És mondd csak - sandított Malekre -, megvan még a kis búvóhelyünk?
-    Természetesen - nyugtatta meg Malek.
-    És van már függönyöm?
-    Reméltem, hogy ezt elfelejted - vonta össze a szemöldökét a férfi.
-    Ne már - nézett rá rosszallón Sam.
-    Van függönyöd - pillantott rá Malek a szeme sarkából. - Sötét, és vastag, amilyet szerettél volna.
-    Köszönöm - mosolyodott el megkönnyebbülten Sam, épp akkor, mikor befordultak a szállásukra, ahol úgy egyébként minden változatlan volt. Sam hihette volna akár azt is, hogy csak tegnap lépett ki innen.
-    Minden ismerős - nézett körbe. - Ez jó.
-    Én lassabban változom. És lassabban változtatok - ismerte be Malek.
-    A magánéletemben én is szeretem az állandóságot - vont vállat Sam, miközben ledobta a táskáját, és szemügyre vette a két helyiséget elválasztó függönyt, ami határozottan tetszett neki.
Malek odasétált mögé, végigcirógatta a két karját, majd maga felé fordította.
-    Gyönyörű vagy - mondta neki. - És ez a ruha álomszép.
-    Tényleg? - jött egészen zavarba a nő, és undok módon Nion hagyta, hogy a füle tövéig elpiruljon, amin Malek jót mosolygott.
-    Tényleg - erősítette meg. - De most… pihenned kellene. Úgyis hamarosan esteledik.
-    Ugyan - tiltakozott Sam. - A Földön még csak kora délelőtt van. Nemrég keltem fel.
-    Érzem, hogy fáradt vagy. És Nion is - ellenkezett Malek.
-    Ez… csak az elmúlt időszak hatása - tűnődött el Sam. - Nem voltak könnyű hónapok egyikünknek sem. Végre vége, de kell egy kis idő, míg lerázom magamról a hatását. És Nionnak is.
-    Tudom - bólintott rá Male. - Ez természetes. De Nion majd segít neked is. De most…
-    Most megzavartalak a munkában, és szeretnél visszamenni - nevette el magát Sam.
-    Szó sincs róla - rázta meg a fejét Malek. - Semmi halaszthatatlanban nem zavartál meg. És eszemben sincs magadra hagyni.
-    Helyes - bújt közelebb hozzá Sam, és ő szorosan magához ölelte. - Malek…
-    Igen, Samantha, még most is kérdezhetsz valamit - nézett rá Malek, a szája sarkában egy alig látható mosollyal.
-    Tulajdonképpen… halvány fogalmam sincs róla, hogy álljak neki az új életemnek.
-    Tulajdonképpen - tett úgy Malek, mint aki elgondolkodik -, van otthonod, itt vagyunk mi… mi kell még?
-    Elfoglaltság. Munka - vont vállat Sam. - Nem szeretek unatkozni, és gondolom, a többiek sem néznék túl jó szemmel, ha csak lébecolnék.
-    Senki nem szólna, ha most pihennél egy kis ideig. Mindkettőtökre ráfér. Nagy dolgokat vittetek végbe. Megint.
-    Malek… - forgatta meg a szemét a nő, mire Malek megadta magát.
-    Megemlítettem a Tanácsnak a szarkofággal kapcsolatos terveiteket.
-    És?
-    Eléggé vegyes volt a fogadtatás.
-    Gondolom sokan nem voltak elragadtatva az ötlettől, hogy egy tauri gazdatestet odaengedjenek a közelébe - fintorgott Sam. - Mégis mit hisznek? Hogy kiteszem Niont is és magamat is minden káros mellékhatásának? Eszemben sincs. Láttam mire képes az az átkozott doboz. Danielnek hetek kellettek, míg megszabadult a függőségtől. Nincs kedvem keresztülmenni ugyanazon. Csak szeretném megvizsgálni. Ez olyan nagy baj?
-    Samantha… ez nem… kifejezetten neked szól, és a legkevésbé sincs köze a tok’ra-tauri ellentétekhez. Más sem mehet egyedül a közelébe, és ezt te is tudod. Ami pedig Garshaw-t illeti, ő támogatja a terveidet, úgyhogy nincs mitől tartanod.

-    Ez komoly? - lepődött meg Sam.
-    A legkomolyabb. Ő tisztában van a képességeiddel, és… nagyon szeretne hinni abban, hogy sikerrel jársz.
-    Ahogy én is. És… mikor kezdhetnék hozzá?
-    Samantha… mint mondtam, hamarosan beesteledik. Pihennünk kellene. Holnap… szeretném, ha mindent elmesélnél, ami veled történt, mióta elszakadtunk egymástól, mert végtelenül aggódtam érted az elmúlt hetekben. És ígérem, utána elkísérlek a kutatóbázisra.
-    Rendben, rendben - nevette el magát Sam. - De én most nem vagyok fáradt. Biztos nem tudnék aludni. És… te sem vagy az a korán fekvő típus, ha jól sejtem.
-    Valóban - látta be Malek. - Akkor szoktam nyugovóra térni, mikor a bázis nagy része már alszik.
-    Még álmukban is vigyázol rájuk - mosolygott rá Sam.
-    A bázis biztonsága még mindig az én felelősségem - vont vállat Malek.
-    Tudom - bólintott a nő. - És azt hiszem, mindannyian nyugodtan alhatunk, amíg te vigyázol ránk.
-    Örülök, hogy így érzel - mosolyodott el Malek is.
-    És… most? - nézett rá kérdőn Sam.
-    Úgy emlékszem, én tartozom neked valamivel - tűnődött el Malek.
-    Valóban?
-    Máris elfelejtetted? - sétált közelebb hozzá Malek.
-    Dehogy. Voltak percek, mikor csak az ígéreted tartotta bennem a lelket - nevette el magát Sam.
-    Örülök, hogy átsegíthettelek a nehéz pillanatokon - mondta Malek, majd a nő mögé lépett és a vállától végigcirógatta a két karját aztán megfogta a kezét, és óvatosan a nyakába csókolt.
Sam kis híján felszisszent az érzéstől, ami végigfutott a gerincén. Tudatában volt annak, hogy ez az érzés jórészt Niontól származik, de mégis ott rezgett az ő testében is. Hihetetlenül intenzív volt, soha nem érzett még csak ehhez foghatót sem. Tudta, hogy Malek mosolyog a meglepődésén, de újabb és újabb finom puszit adott a nyakába.
-    Istenem - sóhajtott elhaló hangon a nő. - Hogy lehet ezt ép ésszel kibírni?
-    Erről talán kérdezd meg Lorant - mosolygott Malek.
-    Megkérdezhetem? - nevette el magát Sam is.
-    Természetesen.

-    Csak lazíts! - súgta Loran, aki átvette az irányítást, és megszakítás nélkül folytatta csókjaival azt az utat, amit Malek elkezdett. - Engedd át magad az érzésnek.  Merülj el benne!
-    Akkor perceken belül elájulok - biztosította Sam.
-    Dehogy - kuncogott Loran, aki lassan felért a tarkójához.
-    Ha Nion irányít is ilyen durva? - kérdezte Sam, de aztán megint elakadt a lélegzete.
-    Nem, akkor még sokkal erősebb - ugratta Loran. - Csak próbáld ki!
-    Tényleg a padlóról akartok felmosni mind a hárman? - próbált megfordulni Sam, de mivel Loran még mindig fogta mindkét kezét, nem tudott.
-    Add meg magad, nincs esélyed menekülni - idézte Loran Sam régi szavait, mire a nő elnevette magát.
-    Akkor legalább kerüljünk vízszintesbe - könyörgött. - Úgy talán tényleg kisebb esélyem van összecsuklani.
-    Rendben - engedte szabadulni Loran, de ahogy Sam megfordult, egyikük sem tudott ellenállni a kísértésnek, és összeforrtak egy szenvedélyes csókban. Végül Loran szedte össze magát, elszakadt a nőtől, majd kézen fogta, és bevezette a jól ismert kis búvóhelyükre, aztán leültek az ágy szélére.  - Elmondhatatlanul hiányoztál - súgta Samnek, és megcirógatta az arcát.
-    Te is nekem - mosolyodott el a nő, és adott egy puszit Loran tenyerébe. - De most már itt vagyok, és itt is maradok.

-    <i>Sam </i>- szólította meg Nion.
-    <i>Te még nem is beszéltél Lorannal</i> - mosolyodott el halványan Sam.
-    <i>Valóban nem.
-    Nos… talán itt az ideje.
-    Gondolod?
-    Miért ne?
-    Rendben </i>- egyezett bele Nion, és gyengéden átvette az irányítást Sam felett.

-    Loran - mosolygott a férfira Nion.
-    Szia, Nion - üdvözölte Loran is, és a mosolya csupán egy hajszálnyival vált félénkebbé, mint ahogy korábban Samre mosolygott.
-    Ne - cirógatta meg az arcát Nion. - Nem kell tartanod tőlem.
-    Tudom - sütötte le a szemét Loran. - Csak…
-    Csak megleptelek.
-    Egy kicsit - ismerte be a férfi.
-    Nem akartam.
-    Semmi baj - nézett fel rá Loran, és már őszintén mosolygott. - Köszönöm, hogy vigyáztál Samanthára!
-    Szívesen. Tudod, nekem is ugyanolyan fontos, mint neked.
-    Igen, tudom. Örülök, hogy vele vagy. És örülök, hogy ennyire egy hullámhosszon vagytok.
-    Sammel nagyon könnyű egy hullámhosszon lenni - nevette el magát Nion, de aztán valami eszébe jutott.
-    Mi az? - nézett rá fürkészőn Loran.
-    Csak… még az elején… mondtam neki valamit, amivel talán megbántottam.

-    <i>Nion, szó sincs róla</i> - próbálta megnyugtatni Sam, aki pontosan látta, mi jár Nion fejében, és érezte a szimbióta bűntudatát. - <i>Megértem, hogy miért mondtad azt, amit mondtál.
-    Tudom, de akkor sem lett volna szabad azt mondanom. Nem volt fair, sem veled szemben, sem a korábbi gazdatesteimmel szemben.
-    Nion… tudom, hogy Syria jókedve és vidámsága milyen felszabadító hatással volt rád. De azt is tudom, hogy minden gazdatestedben megtaláltad azt, amit szerettél, ugyanúgy, ahogy benne.
-    Akkor sem kellett volna ezt így kimondanom. Ne haragudj, Sam!
-    Dehogy. És különben sem te mondtad ki, hanem én, te csak helyeseltél. De most felejtsd el ezt a butaságot, rendben?
-    Rendben, Sam </i>- adta meg magát lassan Nion, és újra felnézett Loranra. A férfi fogta a kezét, és egy halvány mosollyal várta, hogy a figyelme visszatérjen hozzá.

-    Biztos vagyok benne, hogy Samantha nem haragszik rád, bármit is mondtál - próbálta ő is megnyugtatni Niont.
-    Igen, tudom. Az első napokban sok mindent mondtunk egymásnak, amit már nem mondanánk. Azóta sok minden megváltozott.
-    Ez kívülről is látszik - mosolyodott el Loran. - A kezdeti bizalmatlanság után igazán közel kerültetek egymáshoz. Az, hogy jóban-rosszban számíthattatok egymásra, megalapozta a bizalmat kettőtök között.
-    Pontosan - értett egyet Nion. - És remélem, hamarosan te is így bízol majd bennem.
-    Én bízom benned, Nion.
-    Ezek most még csak szavak…
-    Nem, hidd el! - mosolygott rá Loran. - Bár korábban soha nem beszélgettünk, te és én, de mégis… megismerhettelek az alapján, ahogy Malekkel beszéltél. És ahogy Samanthára vigyáztál. Malek szeret téged. És én is szeretlek!
Nion egy kis ideig tűnődött ezeken a szavakon, majd elmosolyodott.
-    Örülök, ha így van. Ezzel végre teljes a kör közöttünk - cirógatta meg Loran arcát, és magához húzta egy újabb csókra.