3. fejezet

Jó fél évvel később Káli egyik bázisán
-    Mondtam én, Carter, hogy ne jobbra menjünk, hanem balra! - dohogott O’Neill, mikor a jaffák rájuk zárták a cella ajtaját. 
-    A térkép szerint arra kellett mennünk - ellenkezett a nő. 
-    Térkép, térkép - csóválta a fejét az ezredes, miközben alaposan megvizsgálta a cellát, hogy van-e bármilyen menekülési lehetőségük, végül lemondóan legyintett. 
-    Ha Káli értesült az érkezésünkről, bármilyen irányba is mentünk volna, elfognak minket - állapította meg tárgyilagosan Teal’c.
-    Kösz, cimbora - csapott a vállára O’Neill. - Mindig tudtam, hogy számíthatunk a racionalitásodra. 
-    Teal’cnek igaza van - sóhajtott Daniel. - Az, hogy nem álltak őrök a kapu körül, még nem jelenti azt, hogy nem figyelték valamilyen módon, és nem értesültek a jövetelünkről.
-    És mégis hogyan? Térfigyelő kamerával? - fintorgott az ezredes. 
-    Miért ne? - vont vállat Daniel. - Ha mi képesek vagyunk ilyesmire, ők miért ne lennének? Jóval fejlettebb technológiával rendelkeznek, mint mi. 
-    Örülök, hogy mindenki ilyen optimista - rúgott a falba az ezredes. - De még jobban örülnék, ha azon törnék a fejüket, hogy jutunk ki innen! - förmedt a csapatára, mire azok elhúzták a szájukat, és elgondolkodtak a lehetőségeiken, de nem sokra jutottak. A cellájuk egy óceánra néző szikla mélyén volt, és csupán egy alig tíz centis ablaknak szánt nyíláson jutott be hozzájuk némi fény. Nekik pedig se fegyverük, se robbanószerük nem volt, hogy ezen változtassanak. 
Jó ideig hallgatásba burkolóztak, egészen addig, míg ki nem nyílt a cellájuk ajtaja. Az ajtón belépett egy jaffa, és Carterre bökött. 
-    Maga velünk jön! - parancsoltak rá. 
-    Miért ő? - lépett azonnal közéjük O’Neill. - Vigyenek engem! - mondta, de csak annyit ért el vele, hogy a jaffa a botfegyvere nyelével hasba vágta. 
-    Azért ő, mert azt mondtuk!
Sam végül nagyot nyelt, de odalépett hozzájuk. 
-    Mehetünk. 
-    Kifelé - kapta el a karját a jaffa, és kitaszította a cellából. Hosszú folyosókon haladtak végig, néha szembe jött velük egy-egy ember, de óvatosan félrehúzódtak a jaffák útjából. 
-    Hova megyünk? - próbált puhatolózni Sam, csak hogy felkészülhessen arra, ami rá vár. 
-    Káli istennő színe elé - válaszolt mogorván a jaffa. 
-    Micsoda megtiszteltetés - morogta a nő, mire kapott egy ütést a botfegyverrel a térdhajlatába. Sam a földre zuhant, és a fölé boruló fenyegető árnyékból tudta, hogy a jaffa ott áll mögötte. 
-    Ne merészelj tiszteletlen lenni!
Sam sóhajtva felnézett, és próbált felállni, de egy pillanatra meghűlt benne a vér, mikor meglátott a folyosó közepén egy kisebb csoportot, és köztük egy ismerős arcot. Hogy kerül ide Malek? - futott át rajta a gondolat, de közben próbálta visszanyerni az arcvonásai feletti uralmat, hogy még véletlenül se árulhassa el magát, vagy a tok’rát. Sam is látta Malek szemében a villanást, mikor felismerte, de a tok’ra semmi más jelét nem adta annak, hogy ismerné a földön térdelő foglyot. Közben a jaffa felrántotta a földről, és tovább taszította a folyosón. Sam igyekezett mereven a padlót nézni, miközben elhaladt Malek mellett, de azt már nem tudta megakadályozni, hogy a szíve őrült légkalapács módjára ne dübörögjön a mellkasában. Remélte, hogy ezt senki nem veszi észre. 
Még hosszú utat tettek meg, miközben Sam fejében pörögtek a fogaskerekek. Az optimistábbik énje végtelenül örült a tok’ra jelenlétének, és bízott abban, hogy segíthet majd nekik valahogy megmenekülni, de a másik énje azt súgta, hogy mégis mit tehetne Malek egyes-egyedül Káli összes jaffája ellen? Végül abba a gondolatba kapaszkodott, hogy számtalanszor kimásztak már ilyen, vagy ennél rosszabb helyzetekből is, de ettől még csöppet sem volt nyugodt, mikor a jaffák bevezették Káli tróntermébe. 
-    Samantha Carter őrnagy… - sétált felé a nő felsőbbrendűsége teljes tudatában. 
-    Ismerjük egymást? - kérdezte pimaszul Sam, mire a jaffáktól kapott még egyet a lábára, és térdre zuhant. 
-    Ki ne hallott volna már a híres CSK1-ről? - kérdezte lekezelőn Káli. - Csupán arra lennék kíváncsi, hogy mi szél hozott benneteket a galaxisnak ebbe a csücskébe. 
-    Azt beszélik, erről a szikláról szép a kilátás - vetette oda neki Sam, mire egy jaffa belemarkolt a hajába, és hátrarántotta a fejét. 
-    Hogy merészelsz ilyen hangon beszélni?
-    Carter őrnagy valóban olyan bátor, amilyennek mondják - mondta mézesmázos hangon Káli. - De lássuk… vajon a fájdalmat is ilyen jól tűri? - kérdezte, miközben felemelte a kezét, és a tenyerében felizzott a goa’uldok szokásos kézifegyvere. 
Sam elhatározta, hogy nem fog üvölteni, bárhogy fáj is, de csak nagy erőfeszítéssel tudta megállni a dolgot. 
-    Erős vagy - bólintott rá Káli, mikor leengedte a fegyverét, és az állánál fogva kényszerítette Samet, hogy felnézzen rá. - De nem hiszem, hogy elég kitartó lennél. Hosszú az éjszaka, és én szeretek játszadozni. Én biztosan jobban fogom élvezni, mint te - biztosította a foglyát. - Megelőzheted a kínlódást, ha elmondod, mit akartok itt, és hogy jutottatok be!
-    Soha - nyögte Sam, mire Káli elmosolyodott. 
-    Így is jó. Több az élvezet. Reggelre dalolni fogsz, mint a madár. 
-    Azt várhatod - rázta meg a fejét Sam, ahogy próbált erőt gyűjteni a következő fordulóhoz. Káli nem is váratott magára sokáig. Felizzott a kezében a fegyver, és ugyanabban a pillanatban Sam testét elöntötte a fájdalom. Ezúttal már nem bírta ki ordítás nélkül, pedig tudta, hogy Kálinak ez okoz örömet, ha láthatja az ellenségei szenvedését. 
Káli élvezettel folytatta Sam kínzását, és bár néha feltett néhány kérdést neki, Samnek úgy tűnt, inkább mulattatja, hogy nem kap választ, mert ezzel folytathatja a játszadozást. Samnek persze korán sem volt ilyen könnyű. A teste égett a fájdalomtól, néha már úgy érezte, elveszti az eszét is a kíntól, és néhány órával később már csak azt kívánta, hogy így vagy úgy, de legyen vége. Egy darabig kapaszkodott abba a gondolatba, hogy Malek itt van, de végül belátta, nem tehetne semmit. Ha berontana ide, hogy megmentse őt, legalább tíz jaffával kellene szembenéznie, ami értelmetlen öngyilkosság lenne a részéről. Végül belátta, hogy Malek semmit sem tehet érte, és csak abban bízott, hogy a többieket valahogy ki tudja szabadítani. Aztán, ahogy telt az idő, végül már gondolkodni sem tudott a kíntól, csak elterült a padlón. Ez persze Kálinak nem volt elég, egész addig folytatta Sam kínzását, míg el nem veszítette az eszméletét. 
~~o~~ 
Mikor kinyílt a cella ajtaja két jaffa betaszította Samet a helyiségbe, aki azzal a lendülettel elterült a földön. Az ezredes odaugrott hozzá, és a hátára fordította. 
-    Carter! - rázta meg óvatosan, de a nőnek csak résnyire nyílt ki a szeme. 
-    Malek… - nyögte ki nagy nehezen a tok’ra nevét. 
-    Félrebeszél? - kérdezte Daniel. 
-    Hé, Carter, ébresztő!  - szorította meg a vállát O’Neill. 
-    Láttam… Maleket - próbálkozott újra Sam, de elfogyott az ereje, és lehunyta a szemét. 
-    Végre valami jó hír - sóhajtott az ezredes. - Látta magát? Felismerte?
-    Igen, azt hiszem - nyögte Sam.
-    Az jó.
-    Ki az a Malek? - nézett rájuk értetlenül Daniel. 
-    Egy tok’ra, akivel együtt dolgoztunk az Alfa-bázison - húzta el a száját Jack. 
-    Talán még a hasznunkra lehet, hogy itt van - vette fontolóra Teal’c is a dolgot. 
-    Én ebben nem lennék annyira biztos - állt fel Daniel. 
-    Miért, Daniel Jackson? - nézett rá Teal’c. 
-    Nem fogja feladni a küldetését, hogy segítsen nekünk. Ha beépült Káli emberei közé, nem fogja kockáztatni a lebukását. Oka van annak, hogy itt van, és számára valószínűleg fontosabb ez az ok, mint minket pesztrálni. 
-    Átkozott tok’rák! - állt fel az ezredes. - Sosem számíthat rájuk az ember!
-    Malek segít - nézett fel újra Sam, és megpróbálta felemelni a fejét, de aztán elfintorodott, és visszafeküdt a földre. 
-    Legyen igaza, őrnagy - bólintott rá Daniel. 
O’Neill végül levette a kabátját, összehajtogatta, és betette Sam feje alá, aztán mindhárom férfi letelepedett és a cella egy-egy falának döntve a hátukat várakoztak, és azt találgatták magukban, vajon melyikük lesz a következő. 
Hosszú órák teltek el ebben a néma várakozásban, közben Sam el is aludt. Időnként jaffa őrjáratok kemény lépteit hallották a folyosóról, de szerencsére egyik sem állt meg a cellájuk előtt. 
-    Félóránként járnak erre - törte meg a csendet egy idő után az ezredes. 
-    Hogy ezek még éjjel sem alszanak - fintorgott Daniel. 
-    Egy jaffának nincs szüksége alvásra - világosította fel Teal’c.
-    Jó nekik -morogta az ezredes.
-    Valóban így gondolod, O’Neill? - nézett rá Teal’c.
-    Nem - húzta el a száját a férfi, és újra csend borult rájuk, amit néhány perc múlva két tompa puffanás tört meg, ami a folyosóról hallatszott be hozzájuk, és nem sokkal később kinyílt a cellájuk ajtaja. 

-    Na végre - förmedt O’Neill a belépő Malekre. - Hol a bánatban volt mostanáig? 
-    Én is örülök, hogy látom, O’Neill ezredes! Elnézését kérem, de túlságosan nagy az érdeklődés maguk iránt - vágott vissza a tok’ra. - Gyorsan el kell tűnnünk innen!
-    Van egy kis gondunk - akadékoskodott tovább az ezredes. - Carter nem igazán van olyan állapotban - intett a fejével a nő felé, aki bár ébren volt, még mindig nehezére esett volna felkelni. Malek is alaposan szemügyre vette, majd belátta, hogy az ezredesnek igaza van. Végül Teal’chez fordult, és átadta neki az egyik kézifegyvert, amit az őröktől zsákmányolt. 
-    Teal’c, figyelj a folyosóra! - mondta neki, mire a jaffa rábólintott, és kilépett a cellából, Malek pedig Sam mellé térdelt. 

-    Malek… sajnálom - súgta neki a nő. 
-    Most éppen mit? - kérdezte egy halvány mosollyal a tok’ra.  
-    Több hónapos munkádat dobod ki éppen az ablakon. Miattunk. 
-    Erről majd később beszélgetünk - komolyodott el a tok’ra is. - Most csukd be a szemed és lazíts! - utasította, miközben egy gyógyító kristályt húzott elő a zsebéből. 
-    Nem hinném, hogy most ráérünk erre - akadékoskodott O’Neill. 
-    Várom az egyéb javaslatát, ezredes - pillantott még rá Malek, aztán hozzálátott Sam gyógyításához. 
Pár perccel később Malek kikapcsolta a kristályt, és gyengéden megfogta Sam kezét. 
-    Jobb egy kicsit?
-    Igen. Köszönöm - mosolygott rá hálásan Sam. 
-    Ha kijutottunk, majd még segítek, de most mennünk kell. Tudsz járni?
-    Igen, azt hiszem, menni fog - ült fel a nő, majd Malek segítségével talpra állt. - Mehetünk. 
-    Mi a terv? - nézett O’Neill Malekre, miközben kiosontak a folyosóra. 
-    Lopunk egy teltacot, és eltűnünk innen. 
-    Hm… alkesh nincs? 
-    De, alkesh is van, ezredes, de azt darabonként kéttucatnyi jaffa őrzi. Szeretné megkísérelni? 
-    Jó lesz a teltac - húzta el a száját az ezredes, mire Malek rábólintott, majd a kis csapat élére állt. 
-    Erre! - mutatta nekik az utat. - Tartsák nyitva a szemüket!
Egy darabig eljutottak viszonylag csendben, de nem messze a hajótól tűzharcba keveredtek néhány jaffával, így felkeltették az őrség figyelmét. Akkor már nem volt idejük lopakodni, csak az volt a cél, hogy minél gyorsabban elérjék a teltacot.
A hajó körül is volt néhány jaffa, így csak tűzharc árán szerezhették meg, és csak nehezítette a helyzetüket, hogy összesen három fegyverük volt. Ennek ellenére sikerült eljutniuk a hajóig, de mivel ilyen nagy zajt csaptak, félő volt, hogy egy flottányi halálsikló indul utánuk. Próbáltak a lehető leggyorsabban felszállni a hajóval, de a teltac, lévén teherhajó nem a mozgékonyságáról volt híres, így mire elhagyták a légkört, a siklók utolérték őket. 
-    Nem próbálná meg lerázni ezeket a dögöket? - förmedt az ezredes Malekre. 
-    Azon lennék, ha nem vonná el folyton a figyelmemet - vágott vissza Malek, és bár több találatot is kaptak, a tok’rának sikerült kaput nyitnia a hipertérbe. 
-    Megsérült a hajó? - kérdezte Sam, mikor már viszonylag biztonságban voltak. 
-    Igen, néhány rendszer megsérült, de semmi létfontosságú. A létfenntartó rendszer és a pajzsok működnek. Előbb téged tennélek rendbe, a hajó ráér utána is. 
-    Jól vagyok - ellenkezett a nő. - Fontosabb, hogy célba érjünk. 
-    Carter! Fogadjon szót, ez parancs! - fojtotta bele a többi tiltakozást a nőbe az ezredes, mire Malek meglepetten, Sam bosszúsan nézett rá, de végül mindketten rábólintottak. Malek átadta Teal’cnek a hajó irányítását, a raktérbe kísérte Samet. 

-    Nem mondtál neki semmit, igaz? - kérdezte a tok’ra, miközben segített Samnek lefeküdni. 
-    Nem, miért?
-    Káli akkor ilyen kegyetlen, mikor ellentmondanak neki. Nagyon megkínzott, érzem a nyomait. A testedben és a gondolataidban is- válaszolt Malek, és újra elővette a kristályt. - Mindjárt jobb lesz, csak próbálj pihenni. 
-    Rendben - adta meg magát Sam, és lehunyta a szemét. 
Malek egy órán át kezelte Samet, míg elégedett volt az eredménnyel, aztán eltette a kristály. Sam felnézett, és rámosolygott. 
-    Köszönöm, Malek!
-    Nincs mit. Most pihenj! Rendbe hozom a hajót, aztán a társaidat is elküldöm aludni. 
-    Oké - egyezett bele készségesen Sam, mert úgy érezte, rögtön leragadnak a szemei, és néhány perccel később el is aludt. 
Malek sejtései, miszerint a hajó létfontosságú részei nem sérültek meg, beigazolódott, így csak kicserélt néhány kristályt a panelekben, és visszatért a vezérlőbe, aztán elzavarta a CSK1 többi tagját is aludni. 
-    Hova megyünk? - fordult még vissza az ajtóból O’Neill. 
-    A bolygót, ahova tartunk Keralanak hívják. Onnan a kapun át visszatérhetnek a Földre.
-    Tok’ra világ? 
-    Ez zavarja, ezredes? - kérdezte Malek egy kissé cinikus félmosollyal. 
-    Most erre mit mondjak? - fintorgott O’Neill. 
-    Csak az őszinte véleményét - sandított rá Malek.
-    Nem tölt el kitörő lelkesedéssel, hogy egy rakás olyan fickó vegyen körül, akinek kígyó van a fejében - zúdította az ezredes a tok’rára a véleményét, ha már egyszer erre kérték. 
-    Mit kellene még tennünk, hogy megbízzon bennünk, ezredes?
-    Miért, maguk bíznak bennünk? - fintorgott O’Neill.
-    Egy újabb patthelyzet? - nevette el magát nem túl vidáman Malek. 
-    Úgy látszik, maga vonzza az ilyesmit - csóválta meg a fejét az ezredes, majd az emberei után sétált, hogy ő is pihenjen egy keveset. 
~~ o ~~
Sam öt órával később ébredt, körülötte a többiek mélyen aludtak, és Teal’c is mélyre merült a meditációjába, így nem akarta őket megzavarni. Kis ideig még ücsörgött, összeszedte a gondolatait, majd kisétált a vezérlőbe. 
Megállt az ajtóban, és egy percig csak nézte Maleket, egy halvány mosollyal az arcán arra gondolt, hogy mennyire örül, hogy újra láthatja. Végül megszólalt. 
-    Helló! - köszönt Maleknek. - Nem zavarlak, ha kijövök hozzád? Nem akarom felébreszteni a többieket. 
-    Természetesen nem zavarsz - fordult felé a tok’ra. - Jobban érzed magad?
-    Jobb vagyok, mint új koromban - mosolyodott el Sam. - Köszönöm!
-    Szívesen. 
-    Amikor… szóval nem voltam biztos benne, hogy túl fogom élni… 
-    Tudom. Sokan ennyitől megtörtek volna, de te erős vagy. Kitartottál.Aggódtam érted… de nem tudtam előbb közbelépni - sütötte le a szemét bűntudatosan a tok’ra. 
-    Tudom. Őrültség lett volna, és én nem is vártam tőled ilyesmit - nyugtatta meg Sam. - Ami pedig azt illeti, hogy kitartottam… soha nem árulnám el a barátaimat… sem a Földet. Önszántamból soha. 
-    Vannak más módszerek is, Samantha - biztosította Malek. - Olyan módszerek, amiknek a legjobb szándékkal sem tudsz ellenállni. A goa’uldoknak a kínzás csak az élvezet kedvéért kell. Örömüket lelik mások fájdalmában. Ha információhoz akarnak jutni, más eszközöket vetnek be. 
-    Tudom, volt már részünk a memóriajavító eszköz áldásos hatásában - sóhajtott Sam. - Nem is egyszer.
-    Sajnálom - pillantott rá Malek. 
-    Most te mondtad ki - mosolyodott el a nő. 
-    Igen- bólintott rá Malek, ahogy végiggondolta, hogy mit is mondott. - Akkor… beszéljünk másról. 
-    Rendben - tűnődött el Sam, de semmi könnyedebb téma nem jutott eszébe, inkább egyre jobban aggódott Malekért. - A Tanács… nagyon mérges lesz rád?
-    Majd kiderül, ha hazaértünk. De túl fogom élni - mondta látszólag közömbösen Malek. 
-    Segíthetnék valahogy?
-    Mégis hogy? - nézett rá kérdőn a tok’ra. 
-    Nem tudom… talán… beszélhetnék Selmakkal…
-    Selmak befolyása a tanácsban már nem akkora, mint régen volt - tűnődött el a tok’ra. - És különben is tudnák, hogy ő elfogult ebben az ügyben. Jacob miatt. 
-    Igaz. Akkor… talán… biztosíthatnám a Tanácsot, hogy a Föld újfent a tok’rák lekötelezettje lett, amiért megmentettél bennünket. 
-    Bocsáss meg, Samantha, hogy ezt mondom, de a Föld hálája már nem jelent annyit a Tanácsnak, mint az elején. 
-    Tudom. Csak… nem értem, hogy jutottunk el idáig. Az elején még más volt… Mi változott?

-    Mennyi ideje is, hogy a Föld beszállt a goa’uld elleni harcba?- kérdezte tűnődve Malek.
-    Öt éve, nagyjából - számolt utána a nő.
-    Ez alatt az öt év alatt több tok’ra halt meg, mint előtte ötszáz év alatt. 
-    De több rendszerúr is! - ellenkezett Sam. - És a Földnek ugyanúgy voltak veszteségei. Nekünk is sok jó katonánk halt meg. 
-    Tudom, Samantha. De az arányok egy kicsit mások. Hány ember él a Földön?
-    Malek…
-    Csak válaszolj! - pillantott rá a tok’ra. 
-    Úgy hétmilliárd körül - hajtotta le a fejét Sam. 
-    Mi most úgy ezren lehetünk. Ennek jó része gazdatest híján sztázisban. És ez erősen optimista becslés a részemről. És minden olyan támadás, mint ami a Vorasht, a Revannát vagy a Risát érte húsz-harminc tok’ra halálát jelentheti. A risai szerencsére nem volt ilyen komoly, de csak azért, mert az ügynökeim legtöbbje terepen volt abban az időben. Ha otthon vannak, sokkal rosszabb lehetett volna. Szerencsés véletlen, de a szerencse nem mindig áll mellénk. Mennyi idő is, amíg elfogyunk?
-    Ezért nem vádolhattok minket! - védekezett Sam, de azért maga is tudta, hogy ez nem teljesen igaz. 
-    Nem - értett egyet Malek is. - De a rendszeruraknak azóta ment el teljesen minden maradék eszük, mióta érzik a fenyegetettséget a Tauri részéről. 
-    De legalább történik valami! - tört ki a dacos védekezés Samből, amit persze azonnal megbánt, ahogy kimondta. - Ne haragudj, Malek… tudod, hogy nem úgy értettem!
-    Semmi baj, Samantha - rázta meg a fejét a tok’ra, de Sam érezte, hogy egy kicsit bezárkózott. - Sokan gondolják ezt így. Megértem. Mi valóban soha nem bocsátkoztunk látványos harcba a goa’ulddal. De ez nem jelenti azt, hogy az idők folyamán nem mentettünk meg százezreket a bányákból, a börtönökből, a kínzókamrákból, kísérleti laborokból. Sok világot mentettünk meg azzal, hogy időben figyelmeztethettük őket a közelgő veszélyekre, amiket kémeink felfedeztek, így felkészülhettek. Sok bolygót, sok népet mentettünk meg azzal, hogy szabotáltuk az ellenünk tervezett támadást. Sok nagy erejű bombát, sok hadihajót semmisítettünk meg mielőtt célba érhettek volna. Lehet, hogy nem sok rendszerurat iktattunk ki… de ettől még számos világot mentettünk meg. 
-    Tudom. Soha nem vontam kétségbe azt, amit tettetek - próbálta csitítani Sam Maleket. - Mi csak… úgy harcolunk, ahogy tudunk. Nekünk csak ez a lehetőségünk van. 
-    Ahogy nekünk is a miénk - mondta még mindig kicsit sértetten Malek. 
Sam kicsit zavarba jött, nem tudta, hogy engesztelhetné ki a másikat, így inkább visszaterelte a szót az eredeti témára. 
-    Szóval… a Tanács… tényleg mérges lesz rád. 
-    Lehet - látta be Malek. 
-    A feladatod nagyon fontos volt?
-    Káli kisebb bázisokat hozott létre szerte a galaxisban. Néhányról tudjuk, hogy csak elterelés, de úgy tűnik, ez az egész egy nagyobb tervnek a része. Az lett volna a feladatom, hogy kiderítsem ezeknek a bázisoknak a helyét, és ha lehet, megtudjam, mi a célja vele Kálinak. 
-    És sikerült valamit megtudnod? 
-    Néhány címet megszereztem, de közel sem az összeeset. 
-    És azt sem sikerült kiderítened, mit tervez Káli…
-    Nem - rázta meg a fejét Malek.
-    Akkor… most mi lesz?
-    Én megkapom a magamét a Tanácstól, aztán valószínűleg küldenek valakit a helyemre.
-    Megbüntetnek? - kérdezte döbbenten Sam. 
-    Lehet. 
-    De ez nem tisztességes - tiltakozott a nő. - Megmentettél minket, és büntetést kapsz érte?
-    Az ő szemszögükből hibáztam.
-    Te is így gondolod? 
-    Nem - rázta meg a fejét Malek. - De nem én vagyok a Tanács. 
-    Vigyázz, Selmak is az ilyen gondolkodás miatt esett ki a pixisből - figyelmeztette egy halvány mosollyal a nő Maleket.
-    Lehet, hogy ez a gondolkodás veled jár? - tűnt fel egy röpke mosoly Malek arcán is. 
-    Ki tudja - tűnődött el a nő. - Amúgy… csodálom, hogy még egyáltalán szóba állsz velem. 
-    Miért? - lepődött meg a tok’ra. 
-    Mert rossz ómen vagyok… akárhányszor felbukkantam az életedben, mindig valami rossz dolog történt - húzta el a száját Sam.
-    Nem hiszem, hogy bármelyik helyzetnek okozója lettél volna- gondolt utána a tok’ra annak, amit Sam mondott. 
-    Nem, csak… akárhányszor találkoztunk… 
-    Samantha… a tok’rák és a veszély kéz a kézben járnak, mióta világ a világ… nem kell ahhoz neked felbukkanni, hogy rossz dolgok történjenek az életemben. 
-    Hát, akkor legalább nem utálsz miatta. Ez is valami - mosolyodott el a nő, mire Malek vetett rá egy átható pillantást, de aztán visszafordult az előttük elterülő űr fele. 

-    Mennyi idő, míg odaérünk? - kérdezte Sam. 
-    Hova? - sandított rá Malek. 
-    Gondolom a tok’ra bázisra. 
-    Téged is zavar?
-    Hogy oda megyünk? Nem, dehogy - rázta meg a fejét Sam. - Miért,kellene? 
-    O’Neill ezredes nem volt boldog. 
-    O’Neill ezredes csak akkor boldog, ha szabadnapja van, és horgászhat a tavánál. Sosem volt odáig értetek, és a kis kalandja Kenennel csak tett rá egy lapáttal. 
-    Ezt megértem - húzta el a száját Malek. - Kenen nagyot hibázott. A legnagyobb bűn, amit egy tok’ra szimbióta elkövethet, hogy felhasználja a gazdatestét. Nem ezt tanultunk… Egeriától. Ez… elfogadhatatlan. 
-    Igen. Tudod, ha Kenen elmondja az ezredesnek, hogy mit tervez… biztos vagyok benne, hogy segített volna neki. Sőt, mi is segíthettünk volna. És akkor mindenki túlélhette volna. Kenen is. 
-    Jó ez a kölcsönös bizalom az emberek és tok’rák között- szúrta közbe Malek cinikusan. - De ezen már nem változtathatunk - vont vállat végül. - Ahogy az ezredes hozzáállásán sem. 
-    Valóban. Szóval, mennyi idő, míg odaérünk?
-    Még jó tíz óra. Pihenhetsz még, ha szeretnél. 
-    Inkább maradnék, ha nem bánod - mondta Sam, mire Malek rábólintott. - Sikerült megjavítanod a hajót? 
-    Igen, semmi fontos rendszer nem károsodott. Kaptunk néhány találatot, de a pajzsok kitartottak. Szerencsénk volt. 
-    Igen, a teltac nem harcra való hajó. 
-    Valóban - értett egyet Malek. - De alkesht lopni szinte lehetetlen. Úgy őrzik, mintha tömény naquadahból lenne. 

-    Maga hírből se ismeri a merészséget? - szólalt meg mögöttük az ezredes hangja, mire Malek hátrafordult. 
-    Három kézifegyverrel szembeszállni huszonöt jaffával nem merészség, hanem őrültség - nézett O’Neillre Malek. - De ha szeretné, legközelebb meghagyom magának ezt a lehetőséget, hogy bizonyíthassa a merészségét. 
-    Meglátjuk - küldött felé egy cinikus mosolyt az ezredes. - Mondja, nem lehetne, hogy minket kidob valahol útközben?
-    Uram, nem hinném, hogy ez jó ötlet - vetette ellen Sam. 
-    Miért?
-    Beszélnék Selmakkal, hogy tisztázzuk ezt az egész helyzetet. 
-    Mondja azt, hogy szeretné látni az apját, őrnagy!
-    Ha önnek ez a megfelelő indok, uram, rendben. Szeretném látni az apámat. 
-    Áh… - legyintett az ezredes, aztán visszament a rakodótérbe.

-    Mindig ilyen? - kérdezte Malek. 
-    Ez még a finomított verzió - nevette el magát Sam, de aztán újra elkomolyodott. - Gondolod, hogy Selmak otthon van?
-    Nem tudom - rázta meg a fejét Malek. - Három hónapja nem jártam odahaza, így nem rendelkezem túl sok információval. Küldtem egy üzenetet, amíg aludtatok, így tudják, hogy jövünk, de nem tudom neked megmondani, hol van Selmak. 
-    És ha tudnád, sem mondanád meg, igaz? 
-    Ha tudnám, hogy küldetésben van, nem - nézett bocsánatkérőn Samre a tok’ra. 
-    Tudom, ismerlek benneteket - mosolyodott el a nő. 
-    Kérdezhetek valamit? - nézett óvatosan a nőre Malek.
-    Hát… én már sok olyat kérdeztem, amitől égnek állt a hajad. Egyet te is kérdezhetsz. 

-    Mit gondolsz Selmakról?
-    Tudnám, hogy melyik részére gondolsz - vont vállat a nő, majd hátradőlt az ülésben, és tűnődve mesélni kezdett. - Kedvelem Selmakot, jó fej. Miután annak idején megszöktünk a Neturól… volt lehetőségünk néhány napot kettesben… akarom mondani hármasban eltölteni. Ránk fért egy kis pihenés… főleg rá, elég ramatyul nézett ki, miután eltöltött egy kis időt abban a pokolban. Így kivettünk néhány nap szabadságot, és elutaztunk valahova. Megismerhettem, hogy milyen olyankor, amikor nem harcol, amikor nem küldetésben van, amikor nem sík ideg, hogy megint keresztülhúztuk a terveit. Jókat nevettem, amikor apámmal egymás szavába vágtak - mosolyodott el a nő, ahogy felidézte azt a néhány napot. - És persze komolyan is beszélgettünk, és… tényleg kedvelem. Normálisan gondolkodik, sok dologban hasonlóan, mint én, de persze vannak olyan témák, amikről éjszakába nyúlóan tudunk vitatkozni, és még akkor sem jutunk közös nevezőre. Apám és Selmak pedig abszolút egy hullámhosszon vannak. Bár… lehet, hogy nem erre a részére voltál kíváncsi, hanem arra, hogy mit gondolok arról, hogy… egyesült apámmal- tűnődött el sóhajtva Sam, és egy kis időre elhallgatott.
-    Tudod… az én ötletem volt az egész. Bár annak idején azt hiszem, csak a félelem beszélt belőlem, hogy el fogom veszíteni apámat. Nem tudtam elfogadni, hogy meghaljon, és így belekapaszkodtam az egyetlen szalmaszálba, ami előttem volt.  A helyzet az, hogy mindketten jól jöttek ki egy reménytelennek tűnő helyzetből. Apám is és Selmak is. Igazából… tudom, hogy apám élvezi, amit csinál, így azt hiszem, nem bántam meg, hogy belerángattam ebbe az egészbe. Eleinte furcsa volt, főleg, hogy Selmak a legváratlanabb időpontokban tudta rám hozni a frászt… de már megszoktam. Már jó ideje nem rezzenek össze, ha meghallom a hangját. Azt hiszem, csak az első pár hónap volt ilyen időszak. Aztán megismertem és megkedveltem. Ha pedig úgy hozza a sors, a munkában is remekül tudunk együtt dolgozni. Ennyi. 
-    Értem - bólintott rá elgondolkodva Malek. 
-    Minden felmerülő kérdésedre választ adtam? - kérdezte nevetve Sam.
-    Nagyjából - sandított rá a tok’ra. 
-    Gondoltam, hogy lenne még. De ezek már nehezebb kérdések.
-    Tudom. Ezért most megelégszem ezzel a válasszal - bólintott rá Malek.
-    Kösz - mosolygott rá megkönnyebbülten a nő. Nem sok kedvet érzett volna abban a pillanatban a tok’ra szimbióta és a gazdatest kapcsolatának erkölcsi és filozófiai mélységeit elemezni. - Visszafordíthatom a kérdést?
-    Miért ne? - vont vállat a tok’ra.

-    Mit gondolsz apámról?
-    Jacob… - tűnődött el Malek, és ezúttal ő volt, aki kényelmesen hátradőlt, és az automatikára bízta a hajó irányítását. - Mint mondtam… Selmak jó barátom, így… volt lehetőségem megismerni apádat. Jó ember… és bátor, elszánt… kiváló katona. Nagyon sokat segít Selmaknak. A meglátásaira, a javaslataira érdemes odafigyelni. Voltunk már együtt küldetésen… Ha ő van velem, tudom, hogy számíthatok rá. És… számomra eleinte furcsa volt, de tökéletesen egyetértek azzal, amit mondtál… ő tényleg élvezi, amit csinál. A konspirációt, a tervek szövögetését, és… minden apró győzelemnek igazán tud örülni. Talán éppen azért, mert korábban nem volt kapcsolata a goa’ulddal. Ez… üdítő színfolt a mi világunkban. Sokan belefáradtak, belefásultak már a harcba. Szóval… örülök, hogy Jacob köztünk van. Ennyi - sandított végül Samre. - Minden felmerülő kérdésedre választ adtam? - idézte a nő szavait. 
-    Nagyjából - vette a lapot Sam. 
-    Gondoltam, hogy lenne még - vonta össze a szemöldökét Malek. 
-    Majd egyszer… talán nyugodtabb körülmények között megbeszéljük ezt - nevette el magát Sam. 
-    Igen - hagyta rá a tok’ra, és a figyelme visszatért a hajó vezetéséhez. Sam azonban egy perccel később már valami más miatt húzta össze a szemöldökét. 
-    Mi az? - pillantott rá Malek. 
-    Éhes vagyok - ismerte be fintorogva a nő. 
-    Találsz ételt a raktérben. Ahogy belépsz, balra az ajtótól az egyik szekrényben. 
-    Kösz - mosolyodott el megkönnyebbülten a nő. - Hozzak neked is valamit? - kérdezte, miközben elindult hátra. 
-    Nem, köszönöm - rázta meg a fejét Malek. 
-    Te is éhes lehetsz, legalább annyi ideje nem ettél, mint mi - torpant meg az ajtóban Sam. 
-    Én le tudom lassítani a gazdatestem anyagcseréjét, ha szükséges - mondta Malek, de inkább nem fordult hátra.
-    Értem - sóhajtott Sam. - Nos, ez… felettébb hasznos képesség. 
-    Igen - hagyta rá Malek, de többet nem mondott, így Sam vett egy nagy levegőt, és hátrasétált a raktérbe.