Főoldal » Cikkek » KAREN TÖRTÉNETEI

Stargate SG1 - Tok'ra szerelem 5.fejezet

5. fejezet

Négy nap telt el, miközben Sam belevetette magát a naquadah-reaktor fejlesztésébe, hogy közben ne kelljen máson gondolkodnia. Akkor is éppen egy szimulációba volt merülve, mikor felhangzott a bejövő féregjáratot jelző sziréna. Sam azonnal eldobott mindent, ami a kezében volt, és az irányítóterembe sietett. 
-    Megérkezett a kód - nézett fel rá Walter. - A tok’ráké. 
-    Íriszt kinyitni - adta ki a parancsot Sam, így Walter azonnal inaktiválta a védelmet, és nem sokkal később Jacob lépett át a csillagkapun. 
Sam lerohant elé, de azt már odafentről észrevette, hogy Selmak irányít. Ez nem kevés aggodalommal töltötte el, így egyből odasietett hozzá. 
-    Selmak, mi a baj? - kérdezte rosszat sejtve, de a tok’ra csak mélyet sóhajtott. - Malek?  Mi történt vele? 
-    Súlyosan megsérült - mondta Selmak. 
-    Istenem - hunyta le a szemét a nő. 
-    Rendbe jön - próbálta megnyugtatni a tok’ra. - Látni szeretne. 
Sam az időközben megjelent Hammond tábornokra pillantott, aki persze azonnal rábólintott a dologra, és intett Walternek, hogy azonnal tárcsázhat, ők ketten pedig késlekedés nélkül átléptek a kapun. 
-    Mi történt? - kérdezte újra Sam, mikor már a bázis fele sétáltak. 
-    Elérte a robbanás széle - válaszolt végre Jacob. - Az utolsó erejével jutott fel a hajójára, és indította el haza. Eszméletlen volt, mikor hazaért. Malek is és a gazdateste is. De most már jó kezekben vannak. Rendbe fognak jönni. Látogasd csak meg! Eltalálsz a gyengélkedőre? 
-    Persze - bólintott rá Sam, de azért csodálkozott, azt remélte, az apja elkíséri. 
-    Akkor később találkozunk! - mosolygott rá Jacob, mikor a gyűrűkkel lejutottak a felszín alá, aztán elsietett. Sam még egy kis ideig fejcsóválva nézett utána, aztán elindult a gyengélkedő fele. 
A helyiség ajtajában azonban megtorpant, és ahogy közelebb lépett, egy ismeretlen tok’ra lépett elé. A férfit meglepte Sam jelenléte, ez nyilvánvaló volt, de mielőtt bármit mondhatott volna, Sam megelőzte.
-    Hogy van? - pillantott Malek fele. 
-    A gazdatest súlyos sérüléseket szenvedett. Több bordatörése, medencecsont törése és súlyos belső vérzése van. 
-    De Malek meg tudja gyógyítani, ugye? 
-    Igen - bólintott rá a gyógyító. 
-    És… Malek jól van?  - kérdezte Sam, mire a férfi megint csak meglepődött. Valószínűleg nem számított arra, hogy Sam a szimbióta miatt is aggódik. 
-    Malek csak könnyebben sérült. Már jól van. 
-    Beszélhetnék vele? 
-    Most minden erejére szüksége van a gyógyításhoz - tiltakozott a tok’ra, de abban a pillanatban Malek kinyitotta a szemét.

-    Samantha - szólalt meg halkan, a hangja gyenge volt, és rekedt. Sam még vetett egy bosszús pillantást a másik tok’rára, aztán megkerülte, és odasietett Malekhez. 
-    Itt vagyok - mosolygott rá. 
-    Hogy… hogy kerülsz ide? - nézett rá Malek.
-    De… - lepődött meg Sam, aztán hirtelen megvilágosodott, vett egy nagy levegőt, és megcsóválta a fejét. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy komolyan elbeszélgessek Selmakkal. 
-    Mi történt? - kérdezte aggódva Malek, de aztán lehunyta a szemét, hogy egy kis erőt gyűjtsön. 
-    Eljött hozzám a Földre. Elmondta, hogy súlyosan megsérültél, és hogy… látni szeretnél. 
Malek lassan kinyitotta a szemét, de gondosan kerülte a nő tekintetét. 
-    Semmi olyat… nem mondott… ami ne lenne igaz - mondta fáradtan a tok’ra.
-    Ennek akkor sem ez a módja - tiltakozott Sam. 
-    Talán nem - hagyta rá Malek is, de újra lehunyta a szemét. 
-    Nem lenne szabad elvonnom a figyelmedet - mondta neki aggódva a nő. - Gyógyítsd meg Lorant, aztán beszélünk. 
-    Itt maradsz?
-    Persze - ígérte Sam. - Csak amíg szunyókálsz, lekapom a tíz körméről Selmakot. 
-    Légy óvatos! 
-    Ne félts engem! - nevette el magát Sam. - Pihenj! És gyógyulj! - mondta, mire Malek még egy aprót bólintott, aztán lehunyta a szemét. Sam még egy kis ideig nézte, aztán elsétált. 
Sam tanácstalanul nézett körbe a folyosókon, de aztán meglátott egy ismerős arcot. 
-    Syria! - szólt a fiatal lány után. 
-    Carter őrnagy, újra itt? - nézett rá meglepetten a lány. 
-    Ennyire nem kell nekem örülni - húzta el a száját Sam. - Selmakot keresem, nem tudja véletlenül, hol lehet?
-    A szobájában, vagy a laborban - vont vállat a lány. 
-    Most valószínűleg nem szeretné, hogy megtaláljam - rázta meg a fejét Sam, mire Syria még furcsábban nézett rá. 
-    Nézzük meg a laborban - mondta végül, és el is indult, így Samnek nem volt más lehetősége, mint követni. 
-    Kérdezhetek valamit? - fordult útközben Syria felé, de a lány csak egy fürkésző pillantással válaszolt. - Mondja… nem fiatal még ahhoz, hogy gazdatest legyen?
-    Mennyinek néz? - sandított rá a lány. 
-    Legfeljebb húsznak - tippelt Sam. 
-    Harminchét éves vagyok, Carter őrnagy. És a jövő hónapban lesz tizenkilenc éve, hogy Nion gazdateste lettem - mondta büszkén, aztán előre mutatott a folyosón. - Ott a labor. És ahogy sejtettem, itt van Selmak - nézett be az ajtón. 
-    Köszönöm, hogy idehozott! - mosolygott Sam a lányra, és mikor az elvonult, csodálkozva nézett utána. Ő is egy olyan embernek tűnt, aki élvezi a tok’ra létet, ami kissé furcsa volt Sam számára. Végül aztán vett egy nagy levegőt, és belépett a laborba. Egy pillanatra kíváncsian körülnézett, de mikor Selmak észrevette őt, és elhallgatott, a figyelme visszatért a témára, ami miatt jött. Odasétált Selmak elé, és csípőre tette a kezét. 

-    Selmak, nem szeretnél valamit elmondani nekem? - kérdezte szigorúan. 
-    Nem tudom, mire gondolsz, Sam - hárította el a kérdést a tok’ra. 
-    Valóban? 
-    Valóban - fojtott el egy mosolyt Selmak. 
-    Átvertél - nézett rá számonkérőn Sam. 
-    Semmi olyat nem mondtam, ami ne lenne igaz. 
-    Azt mondtad, Malek súlyosan megsérült, és látni akar. 
-    Ebből melyik nem igaz? - kérdezett vissza szemtelenül Selmak. 
-    Ő nem mondott neked ilyet!
-    Egy szóval sem állítottam az ellenkezőjét - vont vállat a tok’ra. - Csak azt, hogy látni akar, ami igaz is. 
-    Hihetetlen alak vagy - nevette el magát Sam.
-    Ugyan, Sam… - csitította a tok’ra. - Ezt akartad, nem? Tudni arról, hogy Malek visszatért, és hogy rendben van. Rendben lesz - helyesbített a végén. 
-    De akkor is…
-    Tulajdonképpen nem is az én ötletem volt - vont vállat Selmak.
-    Tudod, miért jó nektek? - nevette el magát Sam. 
-    Na miért? 
-    Mert mindig van egy bűnbak, akire rákenhetitek a dolgot. Mindig az a ludas, aki éppen nem aktív. 
-    Hát nem jó taktika? - nevette el magát Selmak, aztán átadta az irányítást Jacobnak, aki kissé bűntudatosan mosolygott a lányára. - Tényleg az én ötletem volt. 
-    Azt hitted, ha csak annyit mondasz, hogy Malek megsérült, nem jönnék ide? 
-    Nem, csak… így romantikusabban hangzott. 
-    Na most van elegem mind a kettőtökből - nevette el magát Sam. 

-    Hogy vannak? - kérdezte végül Jacob. 
-    Rendben lesznek - sóhajtott Sam. - Malek dolgozik rajta. 
-    Helyes. Addig segítenél? - kérdezte Jacob. 
-    Persze - adta meg magát Sam. - Min dolgoztok?
-    Van egy mintánk egy újabb génmanipulált goa’uld gazdatestből. 
-    Ezek soha nem unják meg a genetikai kísérleteket? - rázta meg a fejét Sam, de aztán letelepedett Jacob mellé, és a következő három órában a legnagyobb összhangban dolgoztak, aztán Sam visszasétált a gyengélkedőre. 
Maleknek már egy fokkal emberibb színe volt, ami Sam szerint annak volt köszönhető, hogy sikerült elállítania a gazdatest belső vérzéseit, és ez némi megkönnyebbülésre adott okot. Mikor megállt mellette, a tok’ra felnézett rá. 
-    Hogy érzed magad? - kérdezte Sam. 
-    Már jobb - vett egy nagy levegőt a tok’ra. 
-    Nem… nem segíthetnék valahogy? 
-    Hogy szeretnél segíteni? - nézett rá fürkészőn Malek. 
-    Tudom is én… mondjuk a kristállyal. Tudom, hogy nem kezelem olyan jól, mint ti, de azért általában sikerül működésre bírnom. 
-    Samantha… megoldom - hárította el Malek. 
-    Tudom, csak… szerettem volna viszonozni, amit a hajón értem tettél. 
-    Nem azért tettem, hogy viszonozd. Segítségre volt szükséged, hát segítettem. 
-    Igen, tudom, csak…
-    Rendben - egyezett bele Malek. - Próbáld meg. 
-    Tényleg? - lepődött meg Sam. A kezdeti tiltakozás után meg volt győződve róla, hogy Malek nem engedi meg neki, hogy megpróbálja.
-    Igen - bólintott rá a tok’ra. 
-    Hát jó - vett egy nagy levegőt Sam, mint akiben akkor tudatosul, mire is vállalkozott. - Legyen - sétált el az egyik polchoz, és levett róla egy gyógyító kristályt. 
-    Menni fog? - sandított rá Malek. 
-    Ne törd le az önbizalmam - torkollta le Sam. - Tudom, hogy nem lesz olyan erős, mint amikor ti csináljátok… én csak egy kókler vagyok.
-    Samantha, így is kész csoda, hogy tudod használni - biztosította Malek. 
-    Igen… - kezdett bele valamibe Sam, de aztán hirtelen félbehagyta. - Nem számít - lépett közelebb Malekhez, és felhúzta a kezére az eszközt. 
-    Mit akartál mondani? 
-    Tényleg nem fontos, csak… az jutott eszembe… áh, nem érdekes…
-    Az jutott eszedbe, hogy kaptál valami jót is Jolinartól - mondta ki helyette Malek. 
-    Igen - húzta el a száját Sam. - De most csukd be a szemed, és ne hozz még jobban zavarba!
-    Rendben - adta meg magát Malek, és bár még néhány másodpercig fürkészte a nőt, végül lassan lehunyta a szemét. 
Sam végül rászánta magát, felemelte a kristályt, és néhány másodpercnyi koncentrálással sikerült is bekapcsolnia. Mivel a kristályt a gondolatok irányítják, a továbbiakban Sam erősen koncentrált arra, amit csinál, így nem vette észre, hogy egy jó húsz perccel később valaki belépett, csak arra kapta fel a fejét, hogy az illető ráförmedt.
-    Mit művel? Mégis mit képzel, mit csinál? - kapta el a kezét a tok’ra, és kivette belőle a kristályt. 
-    Tiran! - szólt rá szigorúan Malek, akinek némileg erősebb hangja volt, mint korábban. - Én engedtem meg neki. 
-    Valami rosszat tettem? - nézett riadtan Sam Malekre. 
-    Semmi rosszat nem tettél, Samantha. 
-    Biztos? 
-    Igen, biztos. 
-    Akkor miért haragszik rám ennyire? - vetett egy pillantást Sam a tok’ra fele, aki már reggel sem volt túlságosan szimpatikus neki. 
-    Mert azt hitte, hogy nem tudok róla - próbálta megnyugtatni Malek, de Sam csak megcsóválta a fejét, és kimenekült a szobából. 
Sam próbálta megkeresni Jacobot, de az nem volt már a laborban, így a szobájába ment, de azt is üresen találta. Úgy döntött, hogy nem lenne értelme a labirintusszerű folyosókon bolyongania, hogy rátaláljon az apjára, inkább leült az ágyára, és a hátát a falnak döntve elgondolkodott.  
Jó idővel később arra riadt, hogy az apja az ajtóban áll és őt nézi.
-    Sam, jól vagy?
-    Apa, mi a baj a kristállyal? - nézett fel rá figyelmen kívül hagyva a kérdést. 
-    Elég sok kristály vesz körül bennünket - nézett körül Jacob a szobájában, ami eleve kristályokból épült, ahogy az egész tok’ra alagútrendszer is. - Melyikre gondolsz?
-    A gyógyító kristályra. 
-    Mi történt? 
-    Én csak… segíteni akartam…
-    Gyógyítottad Maleket - mosolyodott el Jacob. 
-    Azt mondta, megpróbálhatom - védekezett akaratlanul Sam. 
-    Mi történt? 
-    Berontott az a vadállat, és kitépte a kezemből a kristályt. 
-    Tiran?
-    Azt hiszem, az a neve - fintorgott Sam. - Az egy barom. 
-    Olyan, amilyen - vont vállat Jacob. - Kissé indulatos. De jó gyógyító és sokat segít nekünk. 
-    Igen, velem meg kis híján feltörölte a padlót. 
-    Nem adod te olyan olcsón magad, Sam - próbálta ugratni Jacob a lányát, mire az vett egy nagy levegőt, és valóban megpróbált nyugalmat erőltetni magára. 
-    Szóval mi a baj a kristállyal?
-    A kristály egy időben gyógyítja a gazdatestet és a szimbiótát - magyarázta Jacob. - De amíg ez a folyamat zajlik, a szimbióta nem tudja gyógyítani a gazdatestet. Az emberi test nem képes befogadni egyszerre két helyről a gyógyítást. 
-    Szóval csak hátráltattam a gyógyulását - hajtotta le a fejét a nő. 
-    Sam… szó sincs ilyesmiről. 
-    De tudod, hogy én nem tudom olyan hatékonyan kezelni a kristályt, mint ti. Malek többre ment volna vele, ha ő folytatja Loran gyógyítását. 
-    Sam… amíg te kezelted Lorant, lehetőséget adtál Maleknek, hogy egy kicsit pihenjen, és erőt gyűjtsön a folytatáshoz. Ennyi történt, és semmi katasztrófa. 
-    Biztos?
-    Igen, biztos - nyugtatta meg Jacob. 
-    Ez annyira rossz - sóhajtott Sam.
-    Micsoda?
-    Az, hogy egy csomó dolgot nem tudok rólatok, és így… mindig valami butaságot csinálok. Vagy mondok. Syriának is beletapostam a lelkébe. 
-    Mit mondtál neki? - kérdezte Jacob. 
-    Csak megkérdeztem hány éves - ismerte be Sam, mire Jacob elnevette magát. 
-    Hát, ha ez valamiért is érzékenyen érintette Syriát, az csak az, hogy te vagy a húszmilliomodik, aki feltette ezt a kérdést. 
-    Lehet - vont vállat Sam. 
-    Biztos - nyugtatta meg Jacob. - Engem szerencsére Selmak előre figyelmeztetett annak idején - kuncogott a férfi, de aztán alaposan szemügyre vette a lányát. - De ahogy elnézem, belőled sokat kivett a gyógyítási folyamat. Pihenned kéne. 
-    Jól vagyok - rázta meg a fejét Sam. - Visszamennék inkább Malekhez. 
-    Rendben - egyezett bele Jacob. - Elkísérjelek? 
-    Nem, kösz… egy ilyen Tiran nem fog az utamba állni - rázta meg a fejét bosszúsan Sam. 
-    Helyes! - bólintott rá Jacob, és mosolyogva nézte, ahogy a lánya elsietett. 
Sam tíz perccel később megállt a gyengélkedő ajtajában. Szemügyre vette Maleket, aki lehunyt szemmel feküdt az ágyán, aztán Tiranhoz fordult. 
-    Beszélni szeretnék Malekkel - mondta neki határozottan. A tok’ra Malekre pillantott, aki kinyitotta a szemét, és bólintott. Tiran még vágott egy grimaszt, aztán elvonult, Sam pedig odasétált Malek mellé. 
-    Ne haragudj rájuk! - kérte Malek. - A parancsnokuk vagyok, vigyáznak rám. 
-    Akkor vigyáztak volna, mikor ez történt veled - bosszankodott Sam. 
-    Az én hibám volt - sóhajtott Malek. - Elszámoltam magam. De már minden rendben. Reggelre… hogy is mondtad a hajón… jobb leszek, mint új koromban. Ha minden jól megy, reggel Tiran kienged innen. 
-    Ez jó hír - mosolyodott el Sam. - És… a parancsnok úr megengedi, hogy addig a bázisán maradjak? - sandított Malekre. 
-    Természetesen, Carter őrnagy - bólintott rá a tok’ra. 
-    Köszönöm! Akkor… hagylak még pihenni - mosolygott Malekre Sam. 
-    Várj! Kérdezhetek valamit?
-    A komoly kérdésekkel nem kellene megvárnod, amíg teljesen rendbe jössz? A végén még ez a… szóval Tiran leszedi a fejem, ha romlik az állapotod, mert felizgatod magad, vagy ilyesmi. 

-    Csak… ez előbb szóba került… Jolinar. Nagyon… haragszol rá? - kérdezte óvatosan Malek. 
-    Igen. És nem - vallotta be Sam. - Megértem, hogy… nem tehetett mást. Meghalt volna, és ezt nem… kívántam volna neki. De… ugyanakkor… pokoli ijesztő volt - próbálta Sam pontosan felidézni a Jolinarral kapcsolatos emlékeit, miközben a falhoz sétált, és nekitámaszkodott.
-     Akkor még nem tudtam semmit a tok’ráról. Még arról sem, hogy egyáltalán léteztek. Rettenetes volt a gondolat, hogy bennem van egy goa’uld. Jolinar próbálta elmagyarázni, de… én befogtam a fülemet, mint egy kisgyerek, és azt mondogattam, hogy úgyse hallom, úgyse hallom… mintha ezzel a szőnyeg alá söpörhettem volna a problémát. Ha meghallgattam volna, könnyebb lett volna. Mindkettőnknek - ismerte be egy kis bűntudattal Sam, és egy időre el is hallgatott, de Malek nem faggatózott, inkább türelmesen várt, hogy a nő összeszedhesse a gondolatait. 
-    Aztán a többiek rájöttek, hogy… hogy bennem van, és bedugtak minket egy cellába - idézte fel a továbbiakat Sam. - Ez sem segített a lelkivilágunknak, de legalább egy éjszaka alatt lehiggadtam annyira, hogy meghallgassam Jolinart… de nem igazán tudtam hinni neki. És… nem sokkal később meg is halt. Akkor már… akkor már hittem volna neki, de már késő volt. Szörnyű rossz érzés volt… miattam halt meg… értem… és miattam. Ha meghallgattam volna… talán nem kellett volna így történnie. Ez olyan nehéz… a mai napig bűntudatom van emiatt. Ha előbb meghallgattam volna, megmenthettem volna… visszahozhattam volna hozzátok, vagy tudom is én… biztos találtunk volna valami megoldást. És… sokáig nehezen birkóztam meg mindazzal, amit rám hagyott. Pedig kevés képszerű emléket kaptam tőle… inkább csak érzéseket. De még így is sokáig előfordult, hogy felriadtam az éjszaka közepén valami bevillanásra. Így találtam rátok is… a Vorashon. Álmomban jöttek elő a képek. Néha elég ijesztőek voltak - sóhajtott Sam, és elhallgatott, de Malek érezte, hogy még valami bántja. Valami, amiről talán még sosem beszélt senkinek. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, de aztán a nő lesütötte a szemét, és vett egy reszketeg levegőt. 
-    Miután meghalt… a hiánya is pokoli volt. Mintha a fél lelkemet tépték volna ki belőlem. Vártam, hogy megszólaljon, de az agyam tudta, hogy már nincs ott… tébolyító érzés. 
-    Szóval tényleg csupa rossz érzést kaptál tőle - vonta le a végkövetkeztetést Malek. 
-    Igen - sóhajtott Sam, de aztán megrázta a fejét. - Nem. Feláldozta magát értem… ez önzetlen és nemes cselekedet volt… sok ember ezt ismerősért… még barátért sem lenne képes megtenni. Ő pedig nem is ismert engem… és mégis meghalt értem. Bár ennek a súlya nehéz, hálás vagyok neki érte. És… Jolinar hagyott rám… néhány szép érzést is - mosolyodott el halványan a nő. 

-    A Lantash iránt érzett szerelmét - bólintott rá Malek. 
-    Te nyomoztál utánam? - kapta fel a fejét Sam. 
-    Nem - nyugtatta meg Malek. - De ismertem Lantasht. És Jolinart is. 
-    Mindkettőt én öltem meg - hajtotta le a fejét Sam. 
-    Nem, Samantha. Jolinart az ashrak ölte meg. 
-    De Martoufot én lőttem le! - kapta fel a fejét Sam. 
-    Ha nem teszed meg, megteszi ő maga. A zatarc programjában benne van az önmegsemmisítés is. 
-    Talán, talán nem - rázta meg a fejét Sam. - És Lantash is azért áldozta fel magát, hogy engem, és a csapatomat mentse a Revannai támadás alatt. 
-    Tudom - bólintott rá Malek. - Selmak elmesélte.
-    És még mindig szóba állsz velem? - nézett rá hitetlenkedve a nő. - Még azok után is, ami veled történt? Majdnem úgy jártál te is, mint ők!
-    De végül mégsem - ellenkezett Malek. - De most… pihennék. Igazad volt… korai volt még komoly dolgokról beszélgetni. 
-    Csak el ne mondd Tirannak - húzta el a száját Sam. - A végén örökre kitilt nem csak a gyengélkedőről, de az egész bázisról is. 
-    Ahhoz azért nekem is lenne néhány szavam - biztosította Malek a nőt. - Elvégre ez az én bázisom - tette hozzá még kicsit önelégülten egy halvány mosollyal. 
-    Ennek örülök - mosolyodott el Sam. - Akkor… reggel találkozunk. 
-    Rendben - bólintott rá a tok’ra, és tűnődve figyelte, ahogy Sam kisétál a szobából, aztán mélyet sóhajtott. Tudta, ideje lenne, hogy őszintén beszéljenek, de félt ettől a beszélgetéstől. Félt, mert maga sem tudta, mi lenne a vége, csak egy rossz érzés sugallta neki, hogy sok fájdalmat okozna mindkettejüknek. Ennek ellenére azt is tudta, hogy már nem halogathatja tovább. És érezte azt is, hogy Loran is tart ettől a beszélgetéstől, talán jobban, mint ő maga, de ettől csak még nehezebb volt neki. Félt attól, hogy Lorannak is csak fájdalmat fog okozni, pedig semmit sem szeretett volna kevésbé. Mióta csak együtt voltak, mindent megtett azért, hogy megvédje Lorant, de félt, ez esetben pont ő lesz az, aki tőrt döf a szívébe. Ők ketten nem beszéltek erről a dologról szavakkal, csak ismerték, érezték a másik gondolatait és érzéseit. Loran hosszú ideje hallgatott, és Malek tudta, hogy miért. De ettől az ő helyzete csöppet sem volt könnyebb. Végül úgy döntött, elhalasztja ezt a gyötrődést reggelre, és megpróbál még egy kis erőt gyűjteni hozzá az éjszaka folyamán, így lassan elaludt. 
5. fejezet

Négy nap telt el, miközben Sam belevetette magát a naquadah-reaktor fejlesztésébe, hogy közben ne kelljen máson gondolkodnia. Akkor is éppen egy szimulációba volt merülve, mikor felhangzott a bejövő féregjáratot jelző sziréna. Sam azonnal eldobott mindent, ami a kezében volt, és az irányítóterembe sietett. 
-    Megérkezett a kód - nézett fel rá Walter. - A tok’ráké. 
-    Íriszt kinyitni - adta ki a parancsot Sam, így Walter azonnal inaktiválta a védelmet, és nem sokkal később Jacob lépett át a csillagkapun. 
Sam lerohant elé, de azt már odafentről észrevette, hogy Selmak irányít. Ez nem kevés aggodalommal töltötte el, így egyből odasietett hozzá. 
-    Selmak, mi a baj? - kérdezte rosszat sejtve, de a tok’ra csak mélyet sóhajtott. - Malek?  Mi történt vele? 
-    Súlyosan megsérült - mondta Selmak. 
-    Istenem - hunyta le a szemét a nő. 
-    Rendbe jön - próbálta megnyugtatni a tok’ra. - Látni szeretne. 
Sam az időközben megjelent Hammond tábornokra pillantott, aki persze azonnal rábólintott a dologra, és intett Walternek, hogy azonnal tárcsázhat, ők ketten pedig késlekedés nélkül átléptek a kapun. 
-    Mi történt? - kérdezte újra Sam, mikor már a bázis fele sétáltak. 
-    Elérte a robbanás széle - válaszolt végre Jacob. - Az utolsó erejével jutott fel a hajójára, és indította el haza. Eszméletlen volt, mikor hazaért. Malek is és a gazdateste is. De most már jó kezekben vannak. Rendbe fognak jönni. Látogasd csak meg! Eltalálsz a gyengélkedőre? 
-    Persze - bólintott rá Sam, de azért csodálkozott, azt remélte, az apja elkíséri. 
-    Akkor később találkozunk! - mosolygott rá Jacob, mikor a gyűrűkkel lejutottak a felszín alá, aztán elsietett. Sam még egy kis ideig fejcsóválva nézett utána, aztán elindult a gyengélkedő fele. 
A helyiség ajtajában azonban megtorpant, és ahogy közelebb lépett, egy ismeretlen tok’ra lépett elé. A férfit meglepte Sam jelenléte, ez nyilvánvaló volt, de mielőtt bármit mondhatott volna, Sam megelőzte.
-    Hogy van? - pillantott Malek fele. 
-    A gazdatest súlyos sérüléseket szenvedett. Több bordatörése, medencecsont törése és súlyos belső vérzése van. 
-    De Malek meg tudja gyógyítani, ugye? 
-    Igen - bólintott rá a gyógyító. 
-    És… Malek jól van?  - kérdezte Sam, mire a férfi megint csak meglepődött. Valószínűleg nem számított arra, hogy Sam a szimbióta miatt is aggódik. 
-    Malek csak könnyebben sérült. Már jól van. 
-    Beszélhetnék vele? 
-    Most minden erejére szüksége van a gyógyításhoz - tiltakozott a tok’ra, de abban a pillanatban Malek kinyitotta a szemét.

-    Samantha - szólalt meg halkan, a hangja gyenge volt, és rekedt. Sam még vetett egy bosszús pillantást a másik tok’rára, aztán megkerülte, és odasietett Malekhez. 
-    Itt vagyok - mosolygott rá. 
-    Hogy… hogy kerülsz ide? - nézett rá Malek.
-    De… - lepődött meg Sam, aztán hirtelen megvilágosodott, vett egy nagy levegőt, és megcsóválta a fejét. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy komolyan elbeszélgessek Selmakkal. 
-    Mi történt? - kérdezte aggódva Malek, de aztán lehunyta a szemét, hogy egy kis erőt gyűjtsön. 
-    Eljött hozzám a Földre. Elmondta, hogy súlyosan megsérültél, és hogy… látni szeretnél. 
Malek lassan kinyitotta a szemét, de gondosan kerülte a nő tekintetét. 
-    Semmi olyat… nem mondott… ami ne lenne igaz - mondta fáradtan a tok’ra.
-    Ennek akkor sem ez a módja - tiltakozott Sam. 
-    Talán nem - hagyta rá Malek is, de újra lehunyta a szemét. 
-    Nem lenne szabad elvonnom a figyelmedet - mondta neki aggódva a nő. - Gyógyítsd meg Lorant, aztán beszélünk. 
-    Itt maradsz?
-    Persze - ígérte Sam. - Csak amíg szunyókálsz, lekapom a tíz körméről Selmakot. 
-    Légy óvatos! 
-    Ne félts engem! - nevette el magát Sam. - Pihenj! És gyógyulj! - mondta, mire Malek még egy aprót bólintott, aztán lehunyta a szemét. Sam még egy kis ideig nézte, aztán elsétált. 
Sam tanácstalanul nézett körbe a folyosókon, de aztán meglátott egy ismerős arcot. 
-    Syria! - szólt a fiatal lány után. 
-    Carter őrnagy, újra itt? - nézett rá meglepetten a lány. 
-    Ennyire nem kell nekem örülni - húzta el a száját Sam. - Selmakot keresem, nem tudja véletlenül, hol lehet?
-    A szobájában, vagy a laborban - vont vállat a lány. 
-    Most valószínűleg nem szeretné, hogy megtaláljam - rázta meg a fejét Sam, mire Syria még furcsábban nézett rá. 
-    Nézzük meg a laborban - mondta végül, és el is indult, így Samnek nem volt más lehetősége, mint követni. 
-    Kérdezhetek valamit? - fordult útközben Syria felé, de a lány csak egy fürkésző pillantással válaszolt. - Mondja… nem fiatal még ahhoz, hogy gazdatest legyen?
-    Mennyinek néz? - sandított rá a lány. 
-    Legfeljebb húsznak - tippelt Sam. 
-    Harminchét éves vagyok, Carter őrnagy. És a jövő hónapban lesz tizenkilenc éve, hogy Nion gazdateste lettem - mondta büszkén, aztán előre mutatott a folyosón. - Ott a labor. És ahogy sejtettem, itt van Selmak - nézett be az ajtón. 
-    Köszönöm, hogy idehozott! - mosolygott Sam a lányra, és mikor az elvonult, csodálkozva nézett utána. Ő is egy olyan embernek tűnt, aki élvezi a tok’ra létet, ami kissé furcsa volt Sam számára. Végül aztán vett egy nagy levegőt, és belépett a laborba. Egy pillanatra kíváncsian körülnézett, de mikor Selmak észrevette őt, és elhallgatott, a figyelme visszatért a témára, ami miatt jött. Odasétált Selmak elé, és csípőre tette a kezét. 

-    Selmak, nem szeretnél valamit elmondani nekem? - kérdezte szigorúan. 
-    Nem tudom, mire gondolsz, Sam - hárította el a kérdést a tok’ra. 
-    Valóban? 
-    Valóban - fojtott el egy mosolyt Selmak. 
-    Átvertél - nézett rá számonkérőn Sam. 
-    Semmi olyat nem mondtam, ami ne lenne igaz. 
-    Azt mondtad, Malek súlyosan megsérült, és látni akar. 
-    Ebből melyik nem igaz? - kérdezett vissza szemtelenül Selmak. 
-    Ő nem mondott neked ilyet!
-    Egy szóval sem állítottam az ellenkezőjét - vont vállat a tok’ra. - Csak azt, hogy látni akar, ami igaz is. 
-    Hihetetlen alak vagy - nevette el magát Sam.
-    Ugyan, Sam… - csitította a tok’ra. - Ezt akartad, nem? Tudni arról, hogy Malek visszatért, és hogy rendben van. Rendben lesz - helyesbített a végén. 
-    De akkor is…
-    Tulajdonképpen nem is az én ötletem volt - vont vállat Selmak.
-    Tudod, miért jó nektek? - nevette el magát Sam. 
-    Na miért? 
-    Mert mindig van egy bűnbak, akire rákenhetitek a dolgot. Mindig az a ludas, aki éppen nem aktív. 
-    Hát nem jó taktika? - nevette el magát Selmak, aztán átadta az irányítást Jacobnak, aki kissé bűntudatosan mosolygott a lányára. - Tényleg az én ötletem volt. 
-    Azt hitted, ha csak annyit mondasz, hogy Malek megsérült, nem jönnék ide? 
-    Nem, csak… így romantikusabban hangzott. 
-    Na most van elegem mind a kettőtökből - nevette el magát Sam. 

-    Hogy vannak? - kérdezte végül Jacob. 
-    Rendben lesznek - sóhajtott Sam. - Malek dolgozik rajta. 
-    Helyes. Addig segítenél? - kérdezte Jacob. 
-    Persze - adta meg magát Sam. - Min dolgoztok?
-    Van egy mintánk egy újabb génmanipulált goa’uld gazdatestből. 
-    Ezek soha nem unják meg a genetikai kísérleteket? - rázta meg a fejét Sam, de aztán letelepedett Jacob mellé, és a következő három órában a legnagyobb összhangban dolgoztak, aztán Sam visszasétált a gyengélkedőre. 
Maleknek már egy fokkal emberibb színe volt, ami Sam szerint annak volt köszönhető, hogy sikerült elállítania a gazdatest belső vérzéseit, és ez némi megkönnyebbülésre adott okot. Mikor megállt mellette, a tok’ra felnézett rá. 
-    Hogy érzed magad? - kérdezte Sam. 
-    Már jobb - vett egy nagy levegőt a tok’ra. 
-    Nem… nem segíthetnék valahogy? 
-    Hogy szeretnél segíteni? - nézett rá fürkészőn Malek. 
-    Tudom is én… mondjuk a kristállyal. Tudom, hogy nem kezelem olyan jól, mint ti, de azért általában sikerül működésre bírnom. 
-    Samantha… megoldom - hárította el Malek. 
-    Tudom, csak… szerettem volna viszonozni, amit a hajón értem tettél. 
-    Nem azért tettem, hogy viszonozd. Segítségre volt szükséged, hát segítettem. 
-    Igen, tudom, csak…
-    Rendben - egyezett bele Malek. - Próbáld meg. 
-    Tényleg? - lepődött meg Sam. A kezdeti tiltakozás után meg volt győződve róla, hogy Malek nem engedi meg neki, hogy megpróbálja.
-    Igen - bólintott rá a tok’ra. 
-    Hát jó - vett egy nagy levegőt Sam, mint akiben akkor tudatosul, mire is vállalkozott. - Legyen - sétált el az egyik polchoz, és levett róla egy gyógyító kristályt. 
-    Menni fog? - sandított rá Malek. 
-    Ne törd le az önbizalmam - torkollta le Sam. - Tudom, hogy nem lesz olyan erős, mint amikor ti csináljátok… én csak egy kókler vagyok.
-    Samantha, így is kész csoda, hogy tudod használni - biztosította Malek. 
-    Igen… - kezdett bele valamibe Sam, de aztán hirtelen félbehagyta. - Nem számít - lépett közelebb Malekhez, és felhúzta a kezére az eszközt. 
-    Mit akartál mondani? 
-    Tényleg nem fontos, csak… az jutott eszembe… áh, nem érdekes…
-    Az jutott eszedbe, hogy kaptál valami jót is Jolinartól - mondta ki helyette Malek. 
-    Igen - húzta el a száját Sam. - De most csukd be a szemed, és ne hozz még jobban zavarba!
-    Rendben - adta meg magát Malek, és bár még néhány másodpercig fürkészte a nőt, végül lassan lehunyta a szemét. 
Sam végül rászánta magát, felemelte a kristályt, és néhány másodpercnyi koncentrálással sikerült is bekapcsolnia. Mivel a kristályt a gondolatok irányítják, a továbbiakban Sam erősen koncentrált arra, amit csinál, így nem vette észre, hogy egy jó húsz perccel később valaki belépett, csak arra kapta fel a fejét, hogy az illető ráförmedt.
-    Mit művel? Mégis mit képzel, mit csinál? - kapta el a kezét a tok’ra, és kivette belőle a kristályt. 
-    Tiran! - szólt rá szigorúan Malek, akinek némileg erősebb hangja volt, mint korábban. - Én engedtem meg neki. 
-    Valami rosszat tettem? - nézett riadtan Sam Malekre. 
-    Semmi rosszat nem tettél, Samantha. 
-    Biztos? 
-    Igen, biztos. 
-    Akkor miért haragszik rám ennyire? - vetett egy pillantást Sam a tok’ra fele, aki már reggel sem volt túlságosan szimpatikus neki. 
-    Mert azt hitte, hogy nem tudok róla - próbálta megnyugtatni Malek, de Sam csak megcsóválta a fejét, és kimenekült a szobából. 
Sam próbálta megkeresni Jacobot, de az nem volt már a laborban, így a szobájába ment, de azt is üresen találta. Úgy döntött, hogy nem lenne értelme a labirintusszerű folyosókon bolyongania, hogy rátaláljon az apjára, inkább leült az ágyára, és a hátát a falnak döntve elgondolkodott.  
Jó idővel később arra riadt, hogy az apja az ajtóban áll és őt nézi.
-    Sam, jól vagy?
-    Apa, mi a baj a kristállyal? - nézett fel rá figyelmen kívül hagyva a kérdést. 
-    Elég sok kristály vesz körül bennünket - nézett körül Jacob a szobájában, ami eleve kristályokból épült, ahogy az egész tok’ra alagútrendszer is. - Melyikre gondolsz?
-    A gyógyító kristályra. 
-    Mi történt? 
-    Én csak… segíteni akartam…
-    Gyógyítottad Maleket - mosolyodott el Jacob. 
-    Azt mondta, megpróbálhatom - védekezett akaratlanul Sam. 
-    Mi történt? 
-    Berontott az a vadállat, és kitépte a kezemből a kristályt. 
-    Tiran?
-    Azt hiszem, az a neve - fintorgott Sam. - Az egy barom. 
-    Olyan, amilyen - vont vállat Jacob. - Kissé indulatos. De jó gyógyító és sokat segít nekünk. 
-    Igen, velem meg kis híján feltörölte a padlót. 
-    Nem adod te olyan olcsón magad, Sam - próbálta ugratni Jacob a lányát, mire az vett egy nagy levegőt, és valóban megpróbált nyugalmat erőltetni magára. 
-    Szóval mi a baj a kristállyal?
-    A kristály egy időben gyógyítja a gazdatestet és a szimbiótát - magyarázta Jacob. - De amíg ez a folyamat zajlik, a szimbióta nem tudja gyógyítani a gazdatestet. Az emberi test nem képes befogadni egyszerre két helyről a gyógyítást. 
-    Szóval csak hátráltattam a gyógyulását - hajtotta le a fejét a nő. 
-    Sam… szó sincs ilyesmiről. 
-    De tudod, hogy én nem tudom olyan hatékonyan kezelni a kristályt, mint ti. Malek többre ment volna vele, ha ő folytatja Loran gyógyítását. 
-    Sam… amíg te kezelted Lorant, lehetőséget adtál Maleknek, hogy egy kicsit pihenjen, és erőt gyűjtsön a folytatáshoz. Ennyi történt, és semmi katasztrófa. 
-    Biztos?
-    Igen, biztos - nyugtatta meg Jacob. 
-    Ez annyira rossz - sóhajtott Sam.
-    Micsoda?
-    Az, hogy egy csomó dolgot nem tudok rólatok, és így… mindig valami butaságot csinálok. Vagy mondok. Syriának is beletapostam a lelkébe. 
-    Mit mondtál neki? - kérdezte Jacob. 
-    Csak megkérdeztem hány éves - ismerte be Sam, mire Jacob elnevette magát. 
-    Hát, ha ez valamiért is érzékenyen érintette Syriát, az csak az, hogy te vagy a húszmilliomodik, aki feltette ezt a kérdést. 
-    Lehet - vont vállat Sam. 
-    Biztos - nyugtatta meg Jacob. - Engem szerencsére Selmak előre figyelmeztetett annak idején - kuncogott a férfi, de aztán alaposan szemügyre vette a lányát. - De ahogy elnézem, belőled sokat kivett a gyógyítási folyamat. Pihenned kéne. 
-    Jól vagyok - rázta meg a fejét Sam. - Visszamennék inkább Malekhez. 
-    Rendben - egyezett bele Jacob. - Elkísérjelek? 
-    Nem, kösz… egy ilyen Tiran nem fog az utamba állni - rázta meg a fejét bosszúsan Sam. 
-    Helyes! - bólintott rá Jacob, és mosolyogva nézte, ahogy a lánya elsietett. 
Sam tíz perccel később megállt a gyengélkedő ajtajában. Szemügyre vette Maleket, aki lehunyt szemmel feküdt az ágyán, aztán Tiranhoz fordult. 
-    Beszélni szeretnék Malekkel - mondta neki határozottan. A tok’ra Malekre pillantott, aki kinyitotta a szemét, és bólintott. Tiran még vágott egy grimaszt, aztán elvonult, Sam pedig odasétált Malek mellé. 
-    Ne haragudj rájuk! - kérte Malek. - A parancsnokuk vagyok, vigyáznak rám. 
-    Akkor vigyáztak volna, mikor ez történt veled - bosszankodott Sam. 
-    Az én hibám volt - sóhajtott Malek. - Elszámoltam magam. De már minden rendben. Reggelre… hogy is mondtad a hajón… jobb leszek, mint új koromban. Ha minden jól megy, reggel Tiran kienged innen. 
-    Ez jó hír - mosolyodott el Sam. - És… a parancsnok úr megengedi, hogy addig a bázisán maradjak? - sandított Malekre. 
-    Természetesen, Carter őrnagy - bólintott rá a tok’ra. 
-    Köszönöm! Akkor… hagylak még pihenni - mosolygott Malekre Sam. 
-    Várj! Kérdezhetek valamit?
-    A komoly kérdésekkel nem kellene megvárnod, amíg teljesen rendbe jössz? A végén még ez a… szóval Tiran leszedi a fejem, ha romlik az állapotod, mert felizgatod magad, vagy ilyesmi. 

-    Csak… ez előbb szóba került… Jolinar. Nagyon… haragszol rá? - kérdezte óvatosan Malek. 
-    Igen. És nem - vallotta be Sam. - Megértem, hogy… nem tehetett mást. Meghalt volna, és ezt nem… kívántam volna neki. De… ugyanakkor… pokoli ijesztő volt - próbálta Sam pontosan felidézni a Jolinarral kapcsolatos emlékeit, miközben a falhoz sétált, és nekitámaszkodott.
-     Akkor még nem tudtam semmit a tok’ráról. Még arról sem, hogy egyáltalán léteztek. Rettenetes volt a gondolat, hogy bennem van egy goa’uld. Jolinar próbálta elmagyarázni, de… én befogtam a fülemet, mint egy kisgyerek, és azt mondogattam, hogy úgyse hallom, úgyse hallom… mintha ezzel a szőnyeg alá söpörhettem volna a problémát. Ha meghallgattam volna, könnyebb lett volna. Mindkettőnknek - ismerte be egy kis bűntudattal Sam, és egy időre el is hallgatott, de Malek nem faggatózott, inkább türelmesen várt, hogy a nő összeszedhesse a gondolatait. 
-    Aztán a többiek rájöttek, hogy… hogy bennem van, és bedugtak minket egy cellába - idézte fel a továbbiakat Sam. - Ez sem segített a lelkivilágunknak, de legalább egy éjszaka alatt lehiggadtam annyira, hogy meghallgassam Jolinart… de nem igazán tudtam hinni neki. És… nem sokkal később meg is halt. Akkor már… akkor már hittem volna neki, de már késő volt. Szörnyű rossz érzés volt… miattam halt meg… értem… és miattam. Ha meghallgattam volna… talán nem kellett volna így történnie. Ez olyan nehéz… a mai napig bűntudatom van emiatt. Ha előbb meghallgattam volna, megmenthettem volna… visszahozhattam volna hozzátok, vagy tudom is én… biztos találtunk volna valami megoldást. És… sokáig nehezen birkóztam meg mindazzal, amit rám hagyott. Pedig kevés képszerű emléket kaptam tőle… inkább csak érzéseket. De még így is sokáig előfordult, hogy felriadtam az éjszaka közepén valami bevillanásra. Így találtam rátok is… a Vorashon. Álmomban jöttek elő a képek. Néha elég ijesztőek voltak - sóhajtott Sam, és elhallgatott, de Malek érezte, hogy még valami bántja. Valami, amiről talán még sosem beszélt senkinek. Egy pillanatra találkozott a tekintetük, de aztán a nő lesütötte a szemét, és vett egy reszketeg levegőt. 
-    Miután meghalt… a hiánya is pokoli volt. Mintha a fél lelkemet tépték volna ki belőlem. Vártam, hogy megszólaljon, de az agyam tudta, hogy már nincs ott… tébolyító érzés. 
-    Szóval tényleg csupa rossz érzést kaptál tőle - vonta le a végkövetkeztetést Malek. 
-    Igen - sóhajtott Sam, de aztán megrázta a fejét. - Nem. Feláldozta magát értem… ez önzetlen és nemes cselekedet volt… sok ember ezt ismerősért… még barátért sem lenne képes megtenni. Ő pedig nem is ismert engem… és mégis meghalt értem. Bár ennek a súlya nehéz, hálás vagyok neki érte. És… Jolinar hagyott rám… néhány szép érzést is - mosolyodott el halványan a nő. 

-    A Lantash iránt érzett szerelmét - bólintott rá Malek. 
-    Te nyomoztál utánam? - kapta fel a fejét Sam. 
-    Nem - nyugtatta meg Malek. - De ismertem Lantasht. És Jolinart is. 
-    Mindkettőt én öltem meg - hajtotta le a fejét Sam. 
-    Nem, Samantha. Jolinart az ashrak ölte meg. 
-    De Martoufot én lőttem le! - kapta fel a fejét Sam. 
-    Ha nem teszed meg, megteszi ő maga. A zatarc programjában benne van az önmegsemmisítés is. 
-    Talán, talán nem - rázta meg a fejét Sam. - És Lantash is azért áldozta fel magát, hogy engem, és a csapatomat mentse a Revannai támadás alatt. 
-    Tudom - bólintott rá Malek. - Selmak elmesélte.
-    És még mindig szóba állsz velem? - nézett rá hitetlenkedve a nő. - Még azok után is, ami veled történt? Majdnem úgy jártál te is, mint ők!
-    De végül mégsem - ellenkezett Malek. - De most… pihennék. Igazad volt… korai volt még komoly dolgokról beszélgetni. 
-    Csak el ne mondd Tirannak - húzta el a száját Sam. - A végén örökre kitilt nem csak a gyengélkedőről, de az egész bázisról is. 
-    Ahhoz azért nekem is lenne néhány szavam - biztosította Malek a nőt. - Elvégre ez az én bázisom - tette hozzá még kicsit önelégülten egy halvány mosollyal. 
-    Ennek örülök - mosolyodott el Sam. - Akkor… reggel találkozunk. 
-    Rendben - bólintott rá a tok’ra, és tűnődve figyelte, ahogy Sam kisétál a szobából, aztán mélyet sóhajtott. Tudta, ideje lenne, hogy őszintén beszéljenek, de félt ettől a beszélgetéstől. Félt, mert maga sem tudta, mi lenne a vége, csak egy rossz érzés sugallta neki, hogy sok fájdalmat okozna mindkettejüknek. Ennek ellenére azt is tudta, hogy már nem halogathatja tovább. És érezte azt is, hogy Loran is tart ettől a beszélgetéstől, talán jobban, mint ő maga, de ettől csak még nehezebb volt neki. Félt attól, hogy Lorannak is csak fájdalmat fog okozni, pedig semmit sem szeretett volna kevésbé. Mióta csak együtt voltak, mindent megtett azért, hogy megvédje Lorant, de félt, ez esetben pont ő lesz az, aki tőrt döf a szívébe. Ők ketten nem beszéltek erről a dologról szavakkal, csak ismerték, érezték a másik gondolatait és érzéseit. Loran hosszú ideje hallgatott, és Malek tudta, hogy miért. De ettől az ő helyzete csöppet sem volt könnyebb. Végül úgy döntött, elhalasztja ezt a gyötrődést reggelre, és megpróbál még egy kis erőt gyűjteni hozzá az éjszaka folyamán, így lassan elaludt. 

Kategória: KAREN TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2015-08-01)
Megtekintések száma: 88 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: