Főoldal » Cikkek » KRIMI88 TÖRTÉNETEI

SG1-SGA crossover - Atlantis angyala 2.fejezet

Sg1-SGA crossover - Atlantisz angyala

 

2. fejezet

 

Talán tudnék ellenállni ha nem lenne ilyen közel. Mellettem volt, közvetlenül mellettem. Annyira, hogy a vállunk és a karunk felső része összeért. Minden egyes testrészem bizsergett, az illata elkábított. Egyre inkább vágyom az ölelésére, a csókjaira. Hihetetlen, hogy ennyi év után is ugyanúgy vágyom rá. Annyira látni akartam, így óvatosan oldalra fordítottam a fejem, hogy lássam az arcát. Nem változott semmit. Ugyanolyan jóképű, mint volt. Ugyanaz a férfi volt, akit régen eszeveszett módon szerettem. És a helyzet az, hogy bármi is történt közöttünk még mindig ugyanúgy szeretem. Annyira elméláztam, hogy észre sem vettem, hogy már percek óta bámulom. Azonban most már a szemeibe bámultam. Újra elvesztem azokban a csillogó szemekben. Nem tudom mennyi idő telhetett el úgy, hogy egymás szemébe bámultunk csak McKay torokköszörülésére eszméltünk fel. Azonnal elkaptam a tekintetemet és zavartan néztem a vigyorgó társaságra.

- Nem zavar, hogy mi is itt vagyunk? - kérdezte gúnyosan McKay

- Nem, egyáltalán nem - mondta John vigyorogva majd újra felém fordult - Örülök, hogy itt vagy Rox.

- Én is örülök, hogy itt lehetek John - mosolyogtam vissza rá

- Összedől, mint egy kártyavár - röhögött Sarah Erre én bokán rúgtam az asztal alatt - Aú! Hé! Neked meg kellene védened nem pedig bántanodI - mondta sértődötten

- Igen, meg is védelek. Másoktól. Magamtól nem kell - mondtam

- Mesélj valamit magadról! - terelte a témát Teyla

- Mit is mesélhetnék. Nem vagyok nagy szám - mondtam

- Ó, dehogynem - szólalt meg ismét John - Roxy orvos, méghozzá az egyik legjobb, szerintem - vigyorgott

- Hogy találkoztatok? - kérdezte Ronon

- Afganisztánban egy bombatámadás érte a táborunkat és egy repesz eltalálta a vállam. Egy nagyon csinos, kedves és odaadó orvost kaptam.

- Roxy-t - mosolygott Teyla

- Igen

- Amikor eltávolítottam a repeszt a válladból nem épp így jellemeztél - nevettem

- Mit vártál? Kíméletlenül kirántottad. Még fájdalomcsillapítót sem adtál - mondta felháborodva majd nyugodtan és komolyan folytatta - De azon a napon belédszerettem.

- Mi van? - kérdeztem döbbenten

- Azóta a nap óta szeretlek - mondta és mélyen a szemembe nézett. Elakadtam. Fogalmam sincs mit mondjak. Teljesen ledöbbentem. Amikor elhagyott akkor is azt mondta, hogy szeret, de nem hittem neki. Most mégis elhiszem, amit mond. Miért? Most miért hiszek neki? Talán azért, mert a szemei igaznak tűnnek. Nem tudom, de mondanom kell valamit. Ám Sarah megelőzött:

- John, ez sok volt.

Rox, jól vagy? - kérdezte John és megérintette az asztalon nyugvó kezemet

- Igen, igen, persze - mondtam zavartan Szerencsére ekkkor megmentett a hang a fülesemben:

- Carter alezredes jelentkezzen!

- Mondja hadnagy - szóltam bele

- Mr. Woolsey hivatja az irodájába - mondta

- Azonnal megyek- mondtam majd felpattantam és otthagytam mindenkit. Rohantam Mr. Woolsey-hoz. Útközben még mindig John mondatain gondolkodtam, de próbáltam elterelni a gondolataimat, mert úgy érzem komoly beszélgetésem lesz a város vezetőjével. Tudtam miről akar velem beszélni, hiszen biztosan olvasta az aktámat. Szinte már vártam ezt a beszélgetést. Amint megtaláltam Woolsey irodáját bekopogtam.

- Jöjjön be! - nézett fel

- Beszélni akart velem, uram? - kérdeztem

- Igen, kérem foglaljon helyet - mutatott az asztal túloldalán lévő székre Gyorsan leültem, ő pedig beszélni kezdett - Nézze alezredes, az imént olvastam az aktáját és őszintén szólva nem értem, hogy O'Neill tábornok miért engedte magát a csillagkapu közelébe - mondta Tiltakozni akartam, de leintett - De ha Jack O'Neill megbízik magában akkor én is.

- Tényleg? - kérdeztem döbbenten

- Ha valaki, akkor Jack az, aki tudja, hogy kiben lehet megbízni. Az aktájában nincs részletezve mindaz, ami Irakban történt, de biztos vagyok benne, hogy jó oka volt rá, hogy úgy döntött ahogy.

- Az igazság az, hogy akárhogy döntök mindenképp hadbíróság elé állítottak volna. Ha megtagadom a felettesem parancsát akkor azért, de akkor legalább nem halt volna meg miattam annyi ártatlan ember. De követtem a parancsot és sok ember halt meg az én hibámból. És ezzel a tudattal nekem kell együtt élnem - mondtam már sírva

- Megértem alezredes - mosolygott rám szelíden

- Komolyan? - kérdeztem döbbenten - Tudja sokszor hallottam azt Önről, hogy nem kedveli a katonákat most mégis megért egy katonát.

- Régen valóban nem volt kedvencem az, hogy a Légierő katonái fegyverrel próbálnak hatást gyakorolni az emberekre, de most már ennyi év után megértem, hogy a katonáink feladata a haza, illetve a mi esetünkben a Föld és most már két galaxis védelme. Ezek a férfiak és nők számtalanszor kockáztatták az életüket a Földért és számtalan más bolygóért és ezért rendkívüli hála és tisztelet jár nekik. Köztük Önnek is - mondta

- Én semmi olyat nem tettem, amiért tisztelni kéne - mondtam

- Bármi is történt Irakban már nem számít. Ön azóta az eset óta már számtalanszor mentette meg Földet. Igenis tiszteletre méltó, amit tesz.

- Köszönöm Mr. Woolsey! Sokat jelent nekem, amit mond - hatódtam meg

- Igazán nincs mit, de most menjen, mert holnap korán indul az első Pegazus galaxisbeli küldetésére.

- Miféle küldetés? - kérdeztem

- A Genii egyik bolygóján fognak tárgyalni a Genii-jal a két nép közti békéről - mondta

- Tessék? Egy ilyen bolygóra nem engedem Sarah-t, ahol Atlantis egyik legnagyobb ellensége él - mondtam felháborodottan

- Tudom, de kíséretnek megkapják Sheppard és Lorne csapatát is.

- John ebbe nem fog belemenni - mondtam

- Kénytelen lesz, mert ez a parancs - mondta

- Rendben, de ha bármi rosszul sűlne el, nem vállalom a felelősséget.

- A parancsnok Sheppard lesz - mondta - Most pedig leléphet! - mondta majd visszatért a papírjaihoz

- Igen uram - mondtam majd kiléptem az irodából. Délután együtt edzettem Teylával, Rononnal, Lorne-nal és John-nal. Nem mondom Teyla és Ronon megdolgoztattak, pedig jó harcos vagyok, de ők még nekem is nagy falatok voltak. Nem baj! Idővel őket is legyőzöm. Tanulok tőlük, pont úgy, ahogy mindenkitől: Teal'c-től, Ishtától vagy épp a Sodanoktól.

Este Rononéknak hála fáradtan dőltem be az ágyba a szállásomon. Azonban hiába voltam fáradt mégsem tudtam aludni. Mélyen nem. Álmodtam, nagyon rosszat.

 

Újra Irakban voltam egy F-16-os vadászgép fedélzetén. Ekkor meghallottam Ross ezredes hangját a rádióban:

- Vadász 1-es a célpont felett van. Engedje le a rakétákat és semmisítse meg a célpontot!

- Uram, biztos benne, hogy terroristák vannak az épületben? - kérdeztem

- Alezredes, az információ pontos volt. Abban a kórházban iraki terroristák vannak, akik merényletet terveznek az Amerikai Egyesült Államok ellen. Carter alezredes, azonnal semmisítse meg a célpontot! - hallottam az ezredes parancsoló hangját Így hát megtettem. Követtem a parancsot és ledobtam a rakétákat. A kórház pillanatok alatt összeomlott és vált a földdel egyenlővé....

 

....A következő pillanatban pedig már Ross ezredes irodájában voltam.

- Roxenne Carter alezredes, Önt az Amerikai Egyesült Államok Légierejének nevében hadbíróság elé állíttatom - mondta Adam Ross ezredes

- Tessék? - kérdeztem

- Alezredes, Önt hamarosan hadbíróság elé állítják 25 ember meggyilkolásáért.

- 25 ember? Elmagyarázná mégis miről beszél?

- Az iraki kórház lebombázásáról. Abban a kórházban 11 férfi, 8 nő és 6 gyerek tartózkodott és az információinkkal ellentétben egyikük sem volt terrorista, csupán 25 ártatlan iraki menekült......

Újra lezajlott bennem a bombázás és sikoltva ébredtem.

 

- Neee! - sikítottam majd sírva fakadtam Ekkor berontott John, Teyla és Ronon fegyverrel. Mikor meglátták, hogy bőgök letették a fegyvert majd John intett a többieknek, hogy mehetnek és az ágyhoz lépett, leült mellém és átölelt.

- Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj! Itt vagyok veled és nem hagylak el - mondta és közben ringatni kezdett

Pár perc elteltével egy kicsit megnyugodtam, de John még mindig ölelt. Én sem akartam kibújni az öleléséből, nem akartam elengedni. Most van rá a legnagyobb szükségem és ő itt van. Eszében sem volt felállni, inkább hátradőlt, hogy fekvőhelyzetben legyünk. A fejemet a mellkasára helyeztem így hallottam minden egyes szívdobbanását, ő pedig átkarolt és gyengéden simogatta a hátamat. Az egyenletes szívdobogását hallgatva aludtam el.

Reggel azonban arra ébredtünk fel, hogy valaki dörömböl az ajtón. John azonnal felugrott és kinyitotta az ajtót, ahonnan 5 döbbent szempár nézett vissza ránk.

 

Kategória: KRIMI88 TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2013-08-08)
Megtekintések száma: 156 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: