Stargate Intelligence 10. fejezet 2.rész - LAZLOW JAY LOCKHART - Történetek - StargateLives - Csillagkapu Fan Fictions


Főoldal » Cikkek » LAZLOW JAY LOCKHART

Stargate Intelligence 10. fejezet 2.rész

Pegazus-galaxis – M5Y-374 kódnevű planéta >>>
- Ne aggódj, hozzánk sem tudnak szagolni! - nyugtatta a tőle nem messze heverő humanoidot Marshall Maguire, hiszen az rendkívül idegesnek hangzó szisszenésekkel töltötte meg a félhomályos termet, melyet csak az üzemelő monitorok fénye világított be valamennyire. Ideiglenes társa, és valószínűsíthető korábbi megmentője farkának ficánkolása szintén feldúlt lelki állapotát tükrözte. Tekintete riadt volt, csinos orcáját a félelem mimikai ráncai szántották fel. A tőlük pár méterre elhelyezkedő ajtón pedig továbbra is dörömbölés robaja szűrődött a terembe, amit a mozgásérzékelő adatai is alátámasztottak öt darab élőlényt jelezve pontosan a lezárt bejárat előtt. Így ment ez már hosszú, végtelennek tűnő percek óta. A magányos SGI-2 tag ezalatt mindent elkövetett, hogy felkészüljön a védekezésre. Újratöltötte puskáját, ellenőrizte pisztolyát, valamint számba vette gránátjai fajtáját, és mennyiségét egyaránt. Ezen kívül csupán egy katonai késsel rendelkezett, ami még fegyver kategóriába volt sorolható.
- Remélem van valami méregfogad vagy mittomén, le tudod őket köpni savval mint a tv- ben az ilyen mesebeli lények szokták... Tűzokádás esetleg? Arra még Boavista alezredes is képes! - szólalt meg ismét a nőre pillantva, de mint ezelőtt oly sokszor, választ természetesen most sem angolul kapott. Kígyóul pedig még mindig nem sikerült megtanulnia. Ő nem a Daniel Jackson volt, vagy egyéb géniusz a parancsnokság tudós tárházából. Csupán Marshall Mitch Maguire az Amerikai Haditengerészet alhadnagya. Légi akrobata, sörkedvelő, billiárd fenomén, és a magányos nők bálványa. Eme páratlan, és pótolhatatlan képességeinek azonban jelen helyzetben nem sok hasznát vette.
- Várjunk csak! Az meg mi a jó élet ott?! Jobban mondva ki a jó élet ott?! - meredt az ős kijelzőre rosszat sejtve a férfi, mikor egy magányos életjel tűnt elő rajta, amely sebesen közeledett jelenlegi pozíciójuk felé. Ennek láttán még a kígyólány is elcsendesült, és szinte lélegzetvisszafojtva bámulta a képet, az események végkifejletét várva. Mikor az új idegen elérte helyzetüket, az ajtót kezelő panel furcsa hangokat kezdett ontani magából. Mindenféle gépi eredetű csipogások, ciripelések hallatszottak, amivel párhuzamosan szokás szerint érkeztek az érdeklődéssel, valamint aggodalommal gazdagon átitatott hüllő hangok is.
- R2? Te vagy az? - emelte vállhoz G36k- ját felkapcsolt taktikai lámpával Maguire, majd az ajtó kisvártatva feltárult.
- Hogy az a... - nyomta el válogatott szitkozódásait főfegyverének zakatolása, mikor az félautomata tüzelési módra kapcsolva beszállt eme hirtelen, és spontán kerekedett csetepatéba. Jobban mondva megadta az alaphangot, és legott leterített kettő darab dárdákkal harci ordítások közepette a helységbe rontó szakadtas barnás árnyalatú ágyékkötőt viselő támadót. Csupasz testrészeiket valamilyen fehér festékkel felvitt ábrák borították, valamint csontokból készült ékszereket viseltek. Nyakban, csuklókon, bokán. Cipő nem volt rajtuk. Már amennyire a nagy felfordulásban, és legkevésbé sem kielégítő fényviszonyok közepette a tauˋri katona meg tudta figyelni a külsőségeket.
- Jó a buli, mi?! Talán az első randin egy csendesebb helyre kellett volna vigyelek! - vigyorgott a félemberre mikor lebukott mellé a fedezék takarásába, majd pár másodpercig csak nézték ahogyan nyílvesszők csapódnak be, aztán hullnak alá a mögöttük húzódó falról. Ezalatt Maguire egy MK3A2 robbanógránátot szedett elő taktikai mellénye mélyéről, majd kissé tétován kihúzta a biztosítószeget.
- Nem a legjobb ötletem, de egyszer élünk... - néztek össze a sorstársak, mire a földi egy mozdulattal a fedezék túloldalára hajította az ajándékcsomagot, majd gyorsan mutatta társának, hogy kezeit tegye a füleire. Már ha volt neki egyáltalán olyasmi. Haja mindenesetre teljesen takarta feje mindkét oldalát.
Ezalatt még életben lévő támadóik érdeklődve, többé- kevésbé lemerevedve nézték amint a fura henger alakú kicsiny tárgy koppanva földet ér, elgurulva mellettük a fémes padlózaton. Hamarosan a detonáció fülsértő robaja söpört végig a környéken. Minden ami mozdítható volt, valamint néhány olyan dolog is amely korábban nem, akár egy- akár több darabra szakadva szanaszéjjel repült. A terem végében kuporgó páros nyakába fémes törmelék, valamint kevésbé kívánatos szerves is jutott. Marshall pár lélegzetvételnyi időt kivárva felemelt fegyverrel felegyenesedett, és körbekémlelt. Csupán a romokat, és az élettelen testeket látta az oszladozó füstön keresztül. Az ős kijelzők is megsínylették a pusztítást. Mondjuk úgy már nem voltak üzembiztosak. Képeik csupán vibráltak, adataik leolvashatatlannak bizonyultak.
- Gránát. Egyike azon ritka dolgoknak amit sokkal jobb adni, mint kapni. Rendben vagy? - ellenőrizte le a kígyólányt aki halálra rémülve nézett fel rá, majd minden bátorságát- és erejét összeszedve kezeivel a pult szélébe kapaszkodva lassan, hangtalanul felküzdötte magát, hogy kileshessen a fedezék mögül. A feje csak szemei vonaláig látszott ki, akár egy játékos gyereké aki kikandikál egy fa mögül bújócskázás közben.
- Itt valami nem stimmel! Ötöt számolok! - jelentette ki gyanakodva Maguire mikor a füst teljesen szertefoszlott.
A reakció csupán izgatott sziszegés volt.
- Tudom mire gondolsz, és valószínű igazad van, de nem szeretem a bizonytalanságot! Utána nézek! Te maradj itt! - beszélt meg ismét mindent gyakorlatilag magával a férfi, majd a pult biztonságát elhagyva a kijárat felé indult.
Körülötte most síri csend honolt. Csekély, alig érzékelhető neszt csupán megfontolt lépései közben a bakancsa, valamint a padló között felmorzsolódó apró törmelék produkált. A robbanásban különböző mértékben roncsolódott tetemekhez érve lemerevedett, majd egyik lábával óvatosan megbökdöste a hozzá legközelebb esőt. Az nem mozdult. Égett hús, és füst undorító kevert szaga menetrendszerűen csapta meg orrát. Korábban érezte már párszor, de úgy vélte sohasem szokik hozzá. Képtelen volt rá, és azt az elvet vallotta, hogy ez így van jól. Addig jó amíg a halál, és annak jelei nem jelentéktelenek egy katona számára. Amikor már közömbös vagy iránta, elvesztél. Magurie nem félt a haláltól, hisz minek tartson valamitől, minek harcolni valami ellen ami legyőzhetetlen? Különösebben nem riasztotta a közelsége sem, ám azért ha tehette kerülte. Fölöslegesen senki épp elméjű nem ment táncolni az ördöggel!
A második test is megboldogultnak bizonyult, majd a harmadik, és a negyedik sem moccant. Ellenben az ötödik természetellenesen kitekeredve hevert félig- meddig a hasán, és ekkor a haditengerész kiszúrt valami szokatlant. Valami bizony mintha lett volna a hátán. Valami ami nem oda való. Nem ruházat, se nem vért, esetleg csomag. Jelentősen károsodva, kissé meg is pörkölődve ugyan, de minden kétséget kizáróan mintha egy...
- Iratus bogár? Mi vaaan? - azonosította be hitetlenkedve, és értetlenkedve a főként atlantisziak számára oly ismerős élőlényt az SGI-2 tagja, és elég rossz érzése támadt. A következő minutumban a kígyólady figyelemfelkeltő szisszenése hasított a viszonylagos nyugalomba. Ezzel szinte teljesen egy időben egy fura kis króm gömböcske gördült Marshall lábai elé, majd cirádás mintázatot kirajzolva vörös fények gyúltak rajta.
- Fedezékbe!!! - vetődött el oldalra az alhadnagy, de a bumm ez esetben nem egészen olyan formában érkezett, mint azt elsőre gondolta volna.
Iszonyatos fülsértő, dobhártyaszaggató magas frekvenciájú hang vette uralma alá a termet, és környékét. El- elnyomta az odabent vergődő páros elkeseredett ordítását, melyet szenvedéseik generáltak. Könnyeik kicsordultak, összeszorított fogaik csikorogtak, és kezeiket oly szorosan nyomták füleikre, hogy már- már azt hitték a görcsös erőlködésben megroppantják koponyájukat. Maguire, gyötrelmei következtében a földön fetrengve lábaival kapálózott, még a félember kígyó fele hasonló kínok közepette tekergett- vonaglott össze- vissza. Hosszú, és izmos farka csapkodásai folytán a levegőbe repítette a padlón heverő törmeléket, és egyéb tárgyakat melyeket véletlenül eltalált. A tauˋri férfi eközben már mindenfelé fekete foltokat látott, így szemeit inkább becsukta, és ahogy csak bírta összeszorította. Erős szédülés lett úrrá rajta, és azt sem tudta hol van. Úgy érezte, ha nem lesz csend hamarosan, ő bizony megőrül. Szerencséjére a kis króm golyó vörös fényei amilyen hirtelen villantak fel, úgy aludtak is ki, és hozták el az annyira áhított nyugalmat. Legalábbis a helység számára. A duó fülei továbbra is sípoltak, akár egy hangos szombat esti buli után. Az alhadnagy megkísérelte felnyitni szemeit, melyekből először könnyeit próbálta kitörölni kezei esetlen mozdulataival. Az ajtóban, mintha egy alacsony, tömzsi sötét alakot vélt volna felfedezni. Szapora léptekkel felé közeledett. Marshall megpróbált felállni, de annyira kótyagos volt, hogy szinte még felülni sem tudott. Riadtan rugdosta magát hátra egészen amíg falba nem ütközött. Az idegen megállt előtte, de nem tudta tisztán kivenni. Pofája sötét volt, a teremben világítás nem nagyon akadt, és a látása még mindig nem tisztult ki teljesen. Egyvalamit azonban megjegyzett örökre. Amikor szemei vörösen villantak feléje, majd valamiféle kézifegyvert emelt rá, és az ember számára érthetetlen, azonosíthatatlan hangokat adott ki.
- Takarodj onnét te ocsmányság!!! - szakította félbe a jelenetet egy ismerős női hang, melynek Maguire még sosem örült ennyire ezelőtt.
A kijárati nyílásban Becca van der Sharke összetéveszthetetlen langaléta sziluettje jelent meg, mire az idegen villámgyors mozdulattal egyik karjához kapott, majd vöröses fényárban dematerializálódva köddé vált. A légierős tiszt leeresztette P90- esét, majd csapattársát féltve hozzá sietett.
- Marshall?! - ereszkedett fél térdre mellé, és kapkodva vizsgálgatni kezdte.
- Eltalálták valahol? Mi a baj?! - kérdezgette idegesen.
- Megvagyok! Hanggránát... - bukott ki belőle nehézkesen, miközben egyik kezével sután az idegen fegyver felé legyintett, mire végre- valahára sikerült egy kis segítséggel felülnie.
A magas, szőke, rövid hajú, kékszemű nő megkönnyebbülten egyenesedett ki, majd tett pár lépést, hogy vethessen egy pillantást az idegen akusztikus fegyverre.
- Dusk Rider, itt High Heels! Mighty Wings előkerült! Nagyjából épségben van, de nem sokon múlott. Minimum egy azonosítatlan életforma eltűnt a szemem elől. Valamiféle eddig ismeretlen transzporttechnológiát használt. Mellesleg szónikus fegyvert vetett be! Vigyázzanak! Vétel! - küldött jelentést csapatvezetőjének a művelet közben, ám ekkor fura sziszegés hang csapta meg füleit, majd szeme sarkából a szoba végéből mozgást érzékelt. Nyomban letérdelve, harcra kész P90- esével abba az irányba fordult.
- Tauˋri Fegyveres Erők! Kezeket a magasba! Lassan mutasd magad! - adott utasításokat, és jobb kezének mutatóujja már az elsütő billentyűn nyugodott.
Egyszer csak egy vörös hajjal borított fejbúbot pillantott meg amint az óvatosan elkezdett kiemelkedni a hátsó pult mögül. Egy csinos pofikában folytatódott melyből zavart, és riadt hüllő szemek méregették őt.
- Hadnagy! Velem van! Nehogy lepuffantsa itt nekem! - tápászkodott fel a falnak támaszkodva Maguire, mire van der Sharke ránézett egy pillanatra, majd kétségek közepette ugyan, de hasa elé engedte gépfegyverét. Ám ekkor a fedezék oldalán váratlanul egy kígyófarok tekeredett elő a semmiből, mire az SGI-2 női tagja meglepetten hátrahőkölve ismét vállhoz emelte a P90- est. Mozdulatait a kígyólány majrés szisszenései kísérték.
- Az meg mi a jó franc?! –kiáltotta pánikszerűen.
- Ne lőjön! Nehogy elsüsse! A hallásunk azt most nem díjazná! Mindenki vegyen nagy levegőt, mint a terhes tornán, és nyugodjon le! - botorkált kissé bizonytalanul a két nő közé a haditengerész, nehogy valaki számára kedves esetleg megsérüljön ebben a feszült helyzetben. Nem akart semmiféle balesetnek a szemtanúja lenni. A mai nap többi eseménye már éppen elég volt számára.
- Ő kígyólady, az átmeneti társam. Félig ember, félig nos... óriáskígyó amint látja. Valószínű korábban megmentette az életem. Azóta együtt menekültünk az itt heverésző halott csókák elől. Jobban tart öntől, mint ön tőle. Ebben biztos vagyok. - magyarázta halkan a férfi, majd egyik kinyújtott kezével lefelé terelte társa fegyverének elejét.
- Erre most nem lesz szükség!
- Jól van. Hirtelen azt hittem a farokra, hogy egy goaˋuld... - nyögte ki végül szűkszavúan a légierős tisztnő, ám szemeit egyelőre le sem vette a félemberről. Az is hasonlóan cselekedett, de előcsúszott a fedezék biztonságából, majd Maguire mögül leskelődött.
- Deckerék nem válaszoltak. Ez fura! Nemrég tettem friss akkut a rádiómba. Azzal nem lehet baj! Az öné működik? - vette kezébe oliv taktikai mellénye egyik zsebéből a műszert van der Sharke.
- Mióta itt vagyok a bárkában az iménti forgalmazása volt az első amit a fülesemben hallottam. Semmi mást. Az ős konzol viszont gallyra ment asszem. Azzal már nem bonyolítunk interurbán hívást az tuti. Remélem nem vonják majd le a fizumból... - kezdte összeszedni magát a haditengerész, és ezzel együtt sziporkázó humorérzéke is visszatért. Most az egyszer azonban ez egyáltalán nem zavarta van der Sharke- ot. Sőt, még egy bájos mosolyt is megeresztett társa felé. Örült, hogy rátalált! Amolyan csipkelődő viszonyuk volt egymással mióta csak megismerkedtek, hisz a férfi szinte egyfolytában humorizált, de ő soha nem vette véresen komolyan. Ez így is volt jól. Ráadásul egy azon rendfokozatban voltak, tehát még az sem vert éket közéjük. Minden hecc, és vicc ellenére biztosak voltak benne, hogy a szükség órájában feltétel nélkül számíthatnak a másikra. Marshall Mitch pedig nagyon is jól tudta már régóta, hogy női társa kissé kényeskedős, nyávogós stílusa tulajdonképpen csak a szavak szintjén létezik. Azért mert Rebeccának a legtöbb dologról volt valami negatív megjegyzése, attól még semmi semmikor nem gátolta, vagy fogja a jövőben munkája végzésében, az adott küldetés teljesítésében.
- Megpróbálok ismételni! High Heels hívja Dusk Ridert! Veszi az adást, vétel?!
- Veszem! Mit keres maga háttal a bejáratnak?! Ha rosszfiú lennék, már mindannyian holtan hevernének!
- Jaj, de örülök hogy látom, Százados! Annyira hiányoltam már! - vidult fel az alhadnagy felettese láttán, aki egyik kezében felemelt M4- esével, másikban egy ős életjel detektorral a bejárati nyílásban tornyosult.
- Uram! Amint látja, ... és hallja megtaláltam Maguiret, valamint az új... barátnőjét is. Egy azonosítatlan élő idegent láttam. Maguire elmondása szerint egyfajta szónikus gránáttal támadott rájuk! Éppen azt készültünk megnézni közelebbről! Amott hever a padlón. Az idegen, érkezésemre sietve eltranszportált! - állt meg parancsnoka előtt beszámolva a helyzetről a nő.
- Most mit vár, kitüntetést?! Ennek örömére nyomás figyelőbe a folyosóra! Ha már eddig agyaggalamb módjára itt trécseltek. Hogyan mondtam volna el a mamájának, meg a papájának, hogy ellenséges területen szarrá lőtték magát... hátulról?! - vetette oda pipán a tengerészgyalogos, mert mérges volt csapatára akik óvatlanok voltak. Akár valami elcseszett amatőrök! Főként azért volt dühös, mert szívén viselte sorsukat. Kedvelte őket! Különben is, egy profi katona küldetés alatt soha nem engedhette meg magának azt a luxust, hogy lazítson! Már, ha a nap végén haza akart menni.
- Igenis, Uram! Elnézést, Uram! Többet nem fordul elő! - felelte mereven a nő, majd lesütött szemekkel kikerülte a férfit, és teljesítette a parancsot.
Hiába volt magasabb mindenkinél az SGI- nál, ilyenkor mindig parányinak érezte magát a szégyentől. Tudta, hogy Deckernek teljesen igaza van. Hibázott! Dühös is volt magára rendesen, de annyi mindenre kellett hirtelen figyelni. Marshallra, egy félig kígyó- félig ember nőre, idegen gránátra, a rádióra... Nem akart most kifogásokat keresni! Legközelebb jobban kell majd számba vennie mi élvez prioritást az adott helyzetben! Mivel ha nem teszi, lehet azután nem lesz már több legközelebb.
- Maga gránátozott Maguire?! Talál nekem egy ős űrteknőt, és mindjárt ki is lyuggatja? - mérte fel számonkérően a terepet, és a pusztítást az SGI-2 vezetője.
- Kénytelen voltam, Százados! Ezek annyian voltak mint az oroszok! A vérünket akarták, vagy ki tudja mit. Ő is tanúsíthatja ám! Úgy be volt gazolva, majdnem tojásokat rakott! Kötelességem volt minden áron a hölgy védelmére kelni! A Föld jó híre érdekében tudja... - magyarázta lázasan a fiatal haditengerész a kígyólady felé biccentve, aki csak pislogott rájuk, és fogalma sem volt miről folyik a diskurzus körülötte.
- Lehet, hogy a szüzességük kellett nekik... - kontrázott egy pillanatra lazítva Decker, apró vigyorral a szája sarkában. Az elmúlt órákban a frász jött rá, hogy elvesztette egy emberét! Bár Maguire lepénylesője többet volt aktív a kelleténél, a szíve a helyén volt, és a militáris képességei sem voltak elhanyagolhatóak. Nélküle nem lett volna ugyanaz az SGI-2, az már egyszer biztos!
- Az még mind semmi! Ezt skubizza, mon capitaine! Épp mielőtt hangorkánba kerültünk, kiszúrtam, hogy annak a tagnak a hátán egy iratus bogár szerűség csüng! Amennyiben az ösztöneim nem csalnak, és általában nem szoktak, úgy a többieken is lennie kell egy- egy ilyen nyavalyásnak! - kezdett kutakodni a hullák között Mighty Wings. Felettese kíváncsian várta mi az eredmény, mialatt egy pillanatra leguggolt hogy jobban szemügyre vehesse a dolgokat azon a testen amire beosztottja az imént felhívta figyelmét.
- Hmm... Úgy tudtam ezek az űrkullancsok a nyakra mennek! - töprengett hangosan vizsgálódásai közepette.
- Bingo! Mindegyiken van! Igen, a nyakra! Tisztára mint valami Alien film... Ám ezek a jószágok a hát felső részére, a gerinc vonalára applikálták magukat! - állapította meg Marshall, mire Decker a mellényéből előszedett egy digitális fényképezőt, majd pár kattintással dokumentálta a jelenséget.
- Húzza elő azt a kést Alhadnagy, aztán próbáljon egy bogarat lefejteni! Arról a pacákról, ott! Az tűnik a legjobb állapotban lévőnek! - adott utasítást a csapat vezetője, mialatt ő a korábban említett újfajta gránáthoz ment, hogy egyik zsebébe süllyessze.
- Máris operálok, Uram! ... Reméljük az a golyóbis nem ébreszt majd reggel hatkor! Higgyen nekem arra nem akar kelni! Mi is csak feküdtünk tőle... - magyarázta kellemetlen emlékeit rögtönzött műtétje közben a fiatalember.
- Ropogós iratus, Maguire módra! Menüben, vagy anélkül? - kommentálta a rovar leválasztása közben előtörő hangokkal kapcsolatban.
- Valami szaki, majd megnézi közelebbről! Ismerek itt a közelben egy skótot. Amint befejezte a gyorséttermesdit csomagolja elvitelre, majd vegye magához azt a G36- ost, aztán szedjük össze őt is valahonnan! Ahogy elnézem a rádiók csupán métereken belül működnek. Mákom volt, hogy útközben belebotlottam egy raktárféleségbe, és ráleltem erre a picikére! - lobogtatta meg elégedettem az ős kütyüt Decker, majd sarkon fordulva még kiegészítette magát.
- A lány a maga felelőssége! Nehogy aztán a csúnyák retikült csináljanak belőle! Fedezze a hátsóját! Tudja, a Föld jó híre érdekében...
- Rajta leszek Százados, mint köpőlégy a szaros talicskán!

 

Tejút-galaxis – P8X-901 kódnevű planéta >>>
- Jelentést, Hadnagy! - kémlelte messzelátóján keresztül a horizontot Johnny Quentin Fierro, az SGI-4 parancsnoka. Olyan öt láb nyolc hüvelyk magas lehetett, atletikus testalkatú, hátrafésült sötét hajú, halványzöld szemű, markáns arcú, széles állcsontú, kissé borostás, sármos férfi.
- Akiket mi ellenőriztünk mind megerősítve! Halottak...
- De? - eresztette le távcsövét az őrnagy, majd kérdően a nőre tekintett, mert úgy érezte van még mondanivalója.
- Asku valamiféle ismeretlen nyomokat fedezett fel, melyek a sűrű erdős rész irányába tartanak! Nem emberi, de két lábon járó! Állítása szerint nagyon frissek!
- Biztos benne, Cadman? Nem lehet valamiféle állaté? - csatlakozott a duóhoz Gunner Crocker, mikor meghallotta miről is van szó.
- Night őrmester a legjobb nyomolvasó akit ismerek! Már kiskorában a nagyapjától tanulni kezdte a mesterséget! Nem mondaná, ha nem lenne biztos. - fejtette ki a tengerészgyalogos amerikai őslakos csapattársával kapcsolatban.
- Önnek mi a véleménye? - kérdezett vissza Fierro, mialatt indulásra kész állapotba hozta magát.
- Az, hogy bízom az emberemben, és megéri utána járni! Korábban, mint említettem az volt a gyanúm ezek valamit kereshettek erre. Most pedig az ösztönöm azt súgja lehet ennek köze van a dologhoz, Uraim! - érvelt a nő, majd szavai végeztével minden tekintet az őrnagyra szegeződött.
- Mutassa! - érkezett az utasítás, mire Cadmannel az élen mind a hárman felkerekedtek.
- Erre jöjjenek, nincs messze! Vigyázzanak, ki ne törjék a bokájukat! - kalauzolta a szóban forgó helyre a párost az ex- lantiszi expedíció tag. Útjuk barátságtalan terepen vezetett keresztül. A különböző méretű, éles, szürkés sziklákkal- kövekkel gazdagon tűzdelt talaj kemény volt, száraz, és itt- ott finom por gyűlt össze rajta. Másutt napszítta, elsárgult méretes fűcsomók csoportosultak. Tövükben pici lila bogarak nyüzsögve élték mindennapjaikat. Valamivel termetesebb kék, és citromsárga színben játszó repülő rokonaik, mély döngicsélés kíséretében a sziklák repedéseiből rajzottak dolgukra. A késő délután lassan alkonyba fordult, amint a nap sugarai narancsos fényárban játszadozva nyúltak el a csodálatos táj felett. A tikkasztó hőség még mindig makacsul tartotta magát, de tudta percei meg vannak számlálva, hiszen az égbolton fénylő égitest már csak a távoli hegyek válla felett kacsintgatott ki csupán.
A trió az egyik nagyobb szikladarab mögé befordulva térdelő pozícióban lelt Askuwheteau Night őrmesterre. A földet fürkészte, miközben karja lágy mozdulatával végigsimította. Másik kezével fekete Browning taktikai tomahawkjára támaszkodott.
- Honnan tudjuk, hogy nem állat a tulajdonosa ezeknek a nyomoknak, Őrmester? - szólalt meg in medias res Fierro, mire az indián lemerevedett, majd némán felé fordította fejét. Arcán álcafestékkel felvitt fekete csíkok futottak.
- Egyszerű, Őrnagy! Kezdetnek itt van mindjárt a mintázata. Ilyen formákat a természetben én még nem tapasztaltam. Túl szabályosak, és szimmetrikusak. Másodszor pedig, látja ott az elszenesedett részt? Oda csapódott be az egyik drónejuk, és megölt két embert. A tetemek érintetlenek. Ezt a fajta nyomot ott fedeztem fel először, tehát a detonáció után érkezett. Idáig követtem, és rendezett a lépések távolsága, valamint egyenes az iránya. Arra tart! Nem sietős, nem elnyújtott, tehát nyugodt. Nem veszély elől menekülő állat! Ami még szokatlan, hogy például kisebb- nagyobb akadályokat átlépett, esetleg átmászott rajtuk! Állatra ez nem jellemző! A Földön általában a legkisebb ellenállás felé haladnak a természetben, ergo nem által valamin, hanem ha lehetséges, akkor mindig megkerülve! Mondok még valamit! Ide vezető nyomok nincsenek, csak innen el. A semmiből érkezett, ha érti mire gondolok. - tért vissza az előtte heverő talplenyomatokhoz monológja végén Askuwheteau, kinek neve a feketeláb törzs nyelvén nagyjából annyit tett, hogy "ő aki őrködik".
- Köszönöm, Őrmester! Szép munka! - nyilatkozott elismerően a légideszantos, mivel meggyőzték a hallottak arról, érdemes lehet utánajárni eme rejtélyes lábnyomok gazdájának.
- Vajon Whek, és Ventura merre kószálnak ennyi ideig? - nézett két említett társa vélhető tartózkodási helyének irányába Crocker.
- Hívja őket! - állt meg vele szemben, osztozva aggodalmában parancsnoka.
Mikor az égből bombázott területre érkeztek, három részre váltak szét. A négy marine, Fierro és Crocker, valamint Whek, és Ventura- hogy ily módon hamarabb elkészüljenek a találatok megerősítésével, mi több a terep átfésülésével.
- Afterburner High Flyernek, vétel! - próbálkozott rögvest rádiózni társának a haditengerész, miközben pár lépésre eltávolodott hogy senkit ne zavarjon, és vice versa.
- Hadnagy! Night őrmester, és a másik őrmestere. Hogy is hívják? - némította el saját fülesét a légideszantos- hiszen ismét a saját csatornájukra volt ráállva- hogy zavartalanul kommunikálhasson a mellette ácsorgó nővel.
- Rouhani, Uram!
- Igen, köszönöm! Szóval Night, és Rouhani menjenek előre a nyomok mentén felderíteni a terepet! - adta parancsba Fierro Cadmannek amíg Crocker forgalmazott, mire a tengerészgyalogos a közelben figyelőben lévő beosztottjához sietett. Night pedig alig egy karnyújtásnyira volt, így tisztán hallotta mi az ukáz.
- Rossz előérzetem van, Őrnagy! Legyenek készenlétben! - súgta még oda baljóslatúan mielőtt megindult volna. Fierro magabiztosan bólintott neki, bár nem szívlelte ezt a titokzatoskodást, az ő hátán is futkorászott a hideg ezen az elátkozott sárgolyón. Eddig szinte semmi sem sült el jól, amióta kilépve a féregjáratból lábát először a felszínre tette.
- Őrnagy! Hallja ezt? - szólt oda neki felcsigázva Crocker.
- Nem! Le voltam halkítva. Mi történt?! - tekerte meg a hangerő gombot rádióján iziben Fierro, majd fülelt.
- ... ok is kétlábúak, és mind egy irányba tartanak! Mr. Whekkel követjük őket. A sziklás terület mögött húzódó erdő felé tartanak. Ismétlem, itt High Flyer! A számunkra kiszabott legtávolabbi becsapódási pont koordinátáin egy pár emberi lábnyomra leltünk- valószínű női, valamint több idegen, általunk ismeretlenre is! Mintha a semmiből kerültek volna ide! Teleport technológiát sejtünk a dolog mögött. Amúgy azok is kétlábúak, és mind egy irányba tartanak! Mr. Whekkel követjük őket. A sziklás terület mögött húzódó erdő felé tartanak. Vétel! - számolt be roppantul érdekes dolgokról Dominic Ventura, melyek ugyanakkor kellőképpen aggasztóak is voltak.
- Itt War Junkie! Kiváló! Amint tudnak valami konkrétat, tájékoztassanak! Mi is ugyanabba az irányba igyekvő ismeretlen nyomokra bukkantunk. Egy darab idegenről lehet szó. Szintén utána eredünk. Van egy érzésem, hogy összefutnak valahol! Legyenek óvatosak, és tartsák nyitva a szemeiket! Szárazon a puskaport! Vétel, vége. - beszélt headsetjébe az SGI-4 vezetője.
- High Flyer, és Homerun vette! Kiszáll! - felelte tüstént Ventura, majd a műszerek elnémultak.
Fierro, Crocker, Cadman, és Connie Holgersson pedig biztos távolból követték a Night- Rouhani felderítő párost, akik ez időre már el is tűntek a rengetegben.
- Őrnagy!
- Mondja csak, Első őrmester! - reagált a jobbján haladó, középmagas, barna szemű, enyhén szeplős arcú tiszthelyettesnek bátorító hangnemben a férfi.
- Most, hogy esteledik és egy sötét erdő felé tartunk, gondoltam rákérdek önök hoztak- e infrát? Ma már kis híján rábasztunk egyszer, nem nagyon vágyom rá ismét, ha egy mód van rá... Uram.
- Megértem az aggályait Első őrmester, azonban el kell hogy keserítsem. Bár a Homeworld Commandtól vagyunk, nekünk sem korlátlan a felszereléseink tárháza. Sem a zsákjaink kapacitása. Nincs nálunk, csak tak- lámpák, és a G.I. lámpáink. - számolt be halkan beszélve, készségesen Fierro.
- Wow! Köszönöm, hogy megosztotta Uram! Sebaj, majd a picikém torkolattüze bevilágítja a terepet, ha arról van szó! A jó öreg holdsugár meg nálunk is van ám! Soha nem indulok el otthonról nélküle! - utalt az ezer éve szolgálatban lévő MX991/U fényforrásra, nosztalgikus hangulatban Holgersson, majd érdeklődve hozzátette.
- Maga nem érzi úgy, hogy akármelyik hadszíntérre is megy, az éjjellátóból mindig hiány van?
- Nálunk általában elem nem volt bele... - helyeselt elmosolyodva Fierro, mely a marinera is hamar átragadt.
Mindez alatt elérték a fák vonalát, majd óvatosan a sűrűbe hatoltak. Az este már a nyakukon volt, a nap immár majdnem teljesen letűnt a horizonton.
- Jobbra súlyozott ék! Én vagyok a csúcsa, balomon Holgersson, jobbomon Cadman, jobb szél Crocker! Szemek nyitva! - adta parancsba a felveendő haladási formációt, és a betöltendő pozíciókat Fierro.
A négyes ezek után néma csendben, megfontolt- lassú léptekkel haladt előre a szürkületi rengetegben, melyet többnyire vékonyabb, sudár fák alkottak. Helyenként dudorokkal tűzdelt világos törzseiket sokfelé zöld színű kúszónövények, vagy épp gombaféleségek ostromolták. Lombkoronáik apróbb piros levelekből álltak. Az erdőtalajt páfrányokra emlékeztető sárga, valamint zöld- és fehér virágok tengere varázsolta mesebelivé. Itt- ott fiatal cserjék törtek megállíthatatlan az égbolt felé. Az este közeledte által felbátorodva hűsítő szellő támadt, mely minden útjába kerülő növényt megtáncoltatott, ezáltal generálva kísérteties háttérzenét az új napszak köszöntésére. A távolból olykor fura állati hangok csendültek, mikor az éjjeli vadászok jelezték most már ők az urak e vidéken. Azonban ők is, és szinte még a szél is elhallgatott, mikor a csapat előtt jó pár méterre hatalmas villanás borította fényárba a térséget. Johnny Fierro haladéktalanul megálljt intett, mire mindenki fél térdre ereszkedett. A férfi hallotta amint a tőle pár méterre lecövekelt Cadman fülesét hangok töltik meg. A felderítők jelentése érkezett. Cadman roppantul ideges lett. Tekintetét akaratlanul is a légideszantosra vetette, aki türelmesen várta a befutó információt.
- Ismételje, Őrmester! - hadarta félhangosan headsetjébe, majd hallgatózott.
- Őrnagy, Asku volt az. Állítása szerint Rouhani valamiféle aknára lépett, amiből hatalmas fény csapott ki, és elnyelte. Egyszerűen köddé vált! Ki kell hoznunk Nightot onnan! - számolt be végül zaklatottan a tengerészgyalogos.
- Ezek se teljesen hülyék! Tudták, hogy követhetjük őket, ezért hátrahagytak némi szeretetcsomagot! - gondolkodott hangosan Crocker.
- Honnan tudjuk, hogy mi nem vagyunk- e már rajta az aknamezőn? - tekintett körbe gyanakodva a talajt stírölve Holgersson.
- Nyugalom, emberek! Kizárt dolognak tartom, hogy teljesen elaknásították volna a környéket. Se idejük nem volt rá, se értelme nincs. Túl nagy munka, túl kicsi esély a sikerre. Nem éri meg! - fejtegette Fierro, majd folytatta.
- Hadnagy, mondja meg Night őrmesternek hogy tartsa a pozícióját! Csatlakozunk hozzá! Pár perc, és ott vagyunk!
- Húzza meg magát, Őrmester! Randizunk magával! Oorah! - adta le a drótot késlekedés nélkül Cadman.
- Előre! Nem kapkodunk! Nézzenek a lábuk elé! - emelkedett fel az SGI-4 parancsnok, mire a többiek némán követték példáját.
- War Junkie Homerunnak, és High Flyernek! Rouhani valamiféle aknára lépett, és eltűnt. Lehetséges, hogy a maguk útjába is kerül majd hasonló! Figyeljenek oda! Vétel, és vége. - adta le hamarjában a drótot csapata másik felének, majd nekivágott az ismeretlennek.
- Homerun vette, köszöni az infot. Kiszáll. - felelte nem sokkal később suttogó hangon Logan Whek.
- Aknák? Nem örülök, nagyon nem! Legközelebb majd páncélosokkal jönnek, vagy mi? - zsörtölődött az orra alatt Ventura, majd előrébb kúszott aktuális társa mellé, hogy jobban láthassa mi folyik éppen az előttük méterekre az erdőbe csapódott idegen mentőkapszulánál. Borítása hasonló karakterisztikával rendelkezett, mint korábban az űrcsatában megsemmisült hajóé. Minden bizonnyal onnan származhatott, arról már nem is beszélve, hogy több is lehetett belőle amely biztonságban elérte a felszínt. Ez a példány mindenesetre szép kis tereprendezést vitt véghez érkezésekor. Métereken keresztül felszántotta az erdőtalajt, felégetve az aljnövényzetet, és kidöntve több fát is, mely az útjába került. Végül egy apró tisztáson állapodott meg.
- Ahhoz képest, hogy minden szinten elnadrágoltuk őket, eléggé sokfelé előfordulnak idelent! Élénkek, mint wraith kaptárhajó a rajzás előtt. - jegyezte meg a satedai kissé hitetlenkedve, mialatt a közelben lévő három idegent, és az emberi nőt figyelte. Számuk pontosan stimmelt azzal amit nyomaikból kiolvasott. Éppen egy tároló doboz a roncsból történő eltávolításán fáradoztak. Az sem úgy tűnt mintha emberi technológia lenne, de legalább a külső borítás eldeformálódása következtében nem akart kiférni a számára fenntartott nyíláson.
Az azonosítatlan fajú alakok olyan 1.40- 1.50 cm magasak lehettek, zömök testalkattal megáldva. Ruházatuk valamiféle koromfekete szerves páncélzat benyomását keltette. Oldalukon azonban kis területen narancssárgás- vöröses, lágy felszínűnek ható kültakaró éktelenkedett. Pofázmányuk ember- és rovar vonásait egyaránt tartalmazta. Szájnyílásuk előtt elcsökevényesedett csáprágót lehetett felfedezni. Szemeik egymástól távol ültek, s piros színben játszva szinte világítottak a félhomályban.
- Mi az ördög lehet az? - utalt a pakkra a százados.
- Nem tudom, de biztosan fontos, úgy sürögnek körülötte. Nem gondoltam volna, hogy a wraithnél látok ocsmányabb teremtményeket valaha... - reagált Whek, és mondata végére apró mosoly kúszott szája sarkába. Fehér fogai egy pillanatra kivillantak a sötétben.
- Na igen, nem egy szépség egyik sem. Észrevette, hogy csak a nő beszél, de választ sosem kap? Illetve mégis olyan mintha valahogyan kommunikálnának vele! - állapította meg a légierős, mikor a közelből léptek zaja verte fel az amúgy békés vidéket.
Az SGI-3 parancsnoka kapásból irányba fordította satedai puskáját. Az ellenséges erők ellenben meg sem rezdültek, pedig minden bizonnyal ők is hallották a csörtetést. Kisvártatva egy ugyanolyan idegen lény bukkant elő, majd csatlakozott társaihoz.
- Lehet, hogy implantált rádióik vannak, vagy gondolatolvasók?! - érkezett a rendkívüli esemény következtében kissé megkésve Logan válasza.
- Mintha tudták volna, hogy jön! Mondom én, hogy kommunikálnak ezek, csak mi nem halljuk! Szerintem ez az ürge akit az őrnagyék követnek! - szőtte tovább elméletei fonalát az afroamerikai férfi.
- Egyetértek! Ideje leadni nekik a drótot! Önre testálnám a megtiszteltetést! - bólintott Whek. Általában nem volt ínyére a földiek ketyeréivel babrálni.
- Nagyon szívesen! War Junkie, itt High Flyer! Ráleltünk az általunk követett csoportra. Egy nő, valamint három idegen. Most csatlakozott hozzájuk egy negyedik. Nem a maguké véletlenül? Mi a helyzetük, vétel?! - tudakolta az éteren keresztül mérsékelt hangerőn Dominic Ventura.
- War Junkie jelentkezik. Nem tudom megerősíteni! Jelenleg éppen Cadman hátát fedezzük amíg szemügyre veszi az idegen aknát. Vétel. - felelte a vonal túlsó végéről Fierro.
- Őrnagy, nagyon örülnénk ha maguk és teljes arzenáljuk mihamarabb a rendelkezésünkre állna! Barátaink ugyanis egy lezuhant mentőkapszulából valamiféle csomagot vesznek magukhoz éppen! Ha fogadnom kellene, akkor adattároló, és most hogy már csak karnyújtásnyira van, én a helyükben hamarosan rövid úton távoznék innen. Vétel. - fejezte ki aggályait röviden, és tömören parancsnokának a százados.
- Vettem High Flyer! Mihamarabb megkísérelünk csatlakozni önökhöz, de mondanom sem kell, az a doboz nem hagyhatja el a planétát! Fel kell tartóztatniuk őket! Fierro kiszáll. - jelentette ki végül a küldetés vezetője, bár nem szívesen adott hasonló parancsot, de sajnos ez esetben sem volt kívánságműsor a dolog.
- High Flyer, és Homerun vette. Mindent megteszünk az ügy érdekében, vége. - csitultak el az adó- vevők, és Johnny Fierrot ismét csupán a sötétedő erdő, valamint cikázó gondolatai vették körül. Türelmetlenül tekintett ki a fedezékként használt fatörzs mögül, hogy szemügyre vehesse mi a szituáció Laura Cadman háza táján, aki nem messze térdepelve próbált bármilyen információt megtudni az idegen szerkezetről, mely könyörtelenül megfosztotta egyik marinejától.
- Jelentést, Hadnagy! - szólt oda a nőnek.
- Uram, úgy gondolom sem a körülmények, sem pedig a felszerelésem nem megfelelő ahhoz, hogy most ennek itt nekiessek. - nézett hátra egy pillanatra Cadman, majd fel is állt és körültekintően hátrálni kezdett.
- Osztom a véleményét! Majd később visszajövünk érte a tűzszerészekkel. Most viszont a csapatom másik felének szüksége van ránk! Négy idegen, valamint egy ember van a látóterükben. Ismeretlen csomag megszerzésén fáradoznak. A sejtései beigazolódni látszanak, Hadnagy! Ez a csomag lesz mindennek a célja! Érzem! Ezt keresték, ezt akarták, ezért nem mentek még el!
- Honnan tudjuk, hogy a századosék merre vannak pontosan, Uram? Soha nem találjuk meg őket ebben a kulimászban... - tette fel a kérdést Holgersson.
- Ők három idegent követtek, és egy embert. Most csatlakozott hozzájuk egy negyedik idegen. Valószínű a miénk! Jelenleg ez a legbiztosabb út amelyen elindulhatunk! Figyeljék a mozgásérzékelőt! Night őrmester pedig, vezessen minket!
- Értettem, Őrnagy! - lépett előre menetkészen a tiszthelyettes.
- Lehet, hogy nem lesz rá szükség?! - bukott ki Crockerből, mikor a távolban lövések dördültek.
- Ék alakzat! Gyerünk emberek! Balomon Holgersson, jobbomon Cadman. Bal szél Night, jobb szél Crocker! Indulás! Nem kapkod! - hadarta utasításait a légideszantos, és másodpercek múlva már úgy haladtak a rengetegben, mint kés a vajban.

 

<<< Nagyjából kettő földi órával később
Tejút-galaxis - USS Odyssey - Laboratórium >>>
- Fierro őrnagy jelentésében olvastam, hogy a golyók csak úgy lepattantak róla. Azt hiszem most már értem miért! - torpant meg Chandler Donovan a több mint két méter magas fekete robotszerűség előtt.
- Semmi esetre sem ajánlom hozzá nyúlni, Doktor! Fogalmunk sincsen milyen technológia, és örülünk hogy nem aktív. A robottani szakemberek már úton vannak. Majd ők a végére járnak a dolognak. - csatlakozott hozzá Bill Lee, ő is a gépet méricskélve.
Hónuk alatt táblagépeiket szorongatták, mint általában. Néha- néha már úgy érezték a testük része.
- Semmi pánik, csak nézelődöm! Azt viszont szakirányú ismeretek nélkül is biztosra veszem, hogy nem ez a szedett-vedett banda hozta ezt össze. - állapította meg Donovan, mikor a laboratórium ajtaja váratlanul feltárult, és egy felfegyverzett, nagy darab, MARPAT gyakorlós marine nő lépett be rajta.
- Uraim! – köszöntötte őket illedelmesen, majd szemei hirtelen felcsillantak a felismeréstől.
- Donovan doki?!
- Stringfield, ha nem tévedek? – próbált emlékezni a férfi, hiszen egyszer a Cheyenne- hegyben már volt szerencséjük egymáshoz. Gina Stringfield pedig nem egy apró jelenség volt, akit csak úgy elfelejt az ember.
- Örülök, hogy látom! – mosolyodott el vidáman a hosszú, szőkésbarna haját kontyban hordó amazon.
- Mi járatban mifelénk Stringfield… - tette fel a kérdést Bill Lee, próbálva kisilabizálni kivel is van dolguk pontosan, és milyen okból. Ugyanis például kezdetnek nem látszottak a nő rendfokozati jelzései, melyeket coyote színű taktikai mellénye takart el.
- Gina Stringfield főtörzsőrmester vagyok. Eredetileg az SG-M csapatban teljesítek szolgálatot, de eléggé ember szűkében vannak errefelé, így ide rendeltek, hogy átmenetileg őrizzem ezt a bádogembert. – biccentett a robot felé, kíváncsian végigmérve azt bemutatkozása közben a nő.
- SG-M? – kérdezett vissza kissé értetlenkedve Lee, mert még soha nem hallott ilyen azonosítóval ellátott csapatról.
- Harctéri sebesültek helyszíni ellátására szakosodott osztag, ha nem tévedek. Egyszer olvastam róluk valamelyik Homeworld fájlban. – felelte Donovan kissé bizonytalanul.
- Látom megcsinálta a háziját, Doki! – ismerte el jó kedélyűen Stringfield, majd komolyabb vizekre evezve hozzá tette.
- Aggódtam ön miatt, épp az imént hallottam hogy Homeworldös és Marines veszteségek egyaránt történtek odalent.
- Miféle veszteségek? Neveket tud? Barátaim vannak a felszínen! – kérdezte izgatottan Chandler, mert a legrosszabbtól tartott. Minden Homeworldhöz köthető személy SGI- os volt a P8X-901- en.
- Sajnos semmi konkrétummal nem szolgálhatok! Csupán fél füllel hallottam egy beszélgetésfoszlányt…
- Dr. Lee! Egy pillanatra el kell ugranom, és utánanézni ennek a dolognak! – jelentette ki ellentmondást nem tűrően az SGI- 3 tag, ám ekkor mindhárman egy ismerős hangjelzésre kapták fel fejüket.
- Megértem Chandler, de kérem várjon egy percet! Úgy nézem az algoritmusom sikerrel járt az idegen hajón szerzett adatok első részének dekódolásában. Legalábbis remélem, nem valami érthetetlen káoszt látunk majd a képernyőn! Jó lenne már, ha visszajutnánk a Parancsnokságra! Ott sokkal hatékonyabban elemezhetnénk mindent. - ecsetelte Lee mialatt a kutatólabor végében található asztalokhoz sietett, melyeken több monitor is üzemelt. Az SGC jeles tudósa letelepedett a megfelelő elé, majd előhívta a kívánt eredményeket. Kanadai- amerikai társa, ha kissé habozva is de követte, majd mellé hajolva az asztalra támaszkodva futtatta szemeit a kinyert információn.
- Tudom- tudom a küldetés az első! Mit sikerült előkotorni? – jegyezte meg türelmetlenül, mivel fejében továbbra is csapatparancsnoka, és az SGI-4 sorsa járt.
Ahogy párhuzamosan, nagyjából azonos sebességgel olvasták a szöveget, szemeik úgy nyíltak egyre tágabbra.
- Hívjon ide valakit, de gyorsan! - bukott ki végül a ledermedt Bill Leeből, aki az izgatottságtól szemüvegét zavartan igazgatva, hitetlenkedve nézett össze társával.
- Mit találtak?! – érdeklődött kíváncsian a mögöttük strázsáló nő.
Donovan ezalatt az ajtó mellett elhelyezett komputer panelhez kocogott, majd nyomban kapcsolatba lépett a híddal.
- Itt Dr. Chandler Donovan a kettes laborból! Haladéktalanul beszélnem kell valakivel a Homeworld Commandtól!
- Sajnálom Főtörzsőrmester, de jelen pillanatban ezen adatok tartalma szigorúan bizalmas információ, és csak a legmagasabb biztonsági hozzáféréssel rendelkező személyek számára elérhető. – tájékoztatta közben Dr. Lee Stringfieldet, aki egy bólintással tudomásul véve a dolgokat elfoglalta pozícióját az idegen robot közelében.
- Megértem Doktor! Semmi probléma. Nem akarok láb alatt lenni!

 

Kategória: LAZLOW JAY LOCKHART | Hozzáadta:: Emilia (2016-01-10)
Megtekintések száma: 39 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: