Stargate Intelligence - 3. fejezet - LAZLOW JAY LOCKHART - Történetek - StargateLives - Csillagkapu Fan Fictions


Főoldal » Cikkek » LAZLOW JAY LOCKHART

Stargate Intelligence - 3. fejezet
Stargate Intelligence



3. Fejezet
Lipton sem más...

 

Colorado Springs – Nevada sugárút – Colorado Springs Independent >>>
- Nézzük csak... Cím: A Cheyenne-hegy titkai. Ez jó lesz! Alcím: Az 51-es körzet közelebb van mint gondolnánk! Akkor kezdjük is! Mint Colorado Springs lakosa, én magam is nagyon büszke vagyok arra hogy a mi kis városunk közelében tevékenykedik a NORAD. Az Észak-Amerikai Légtérmegfigyelő Központ nagyon fontos feladatot tölt be hazánk őrzésében, és ezáltal életünk védelmében. Egészen a közelmúltig én is azt hittem, hogy a legnagyobb biztonságban vagyunk egy ilyen katonai objektum közelében. Nemrég viszont tudomásomra jutott, hogy a Cheyenne-hegyben nem csak a NORAD kapott helyet. Van ott valami más is! 28. szinttel a föld alatt, 1 km mélyen a hegy gyomrában komoly veszély leselkedik nem csak városunk békés állampolgáraira, hanem az egész világra! – pötyögtette laptopja klaviatúráját Tiffany Galloway a Colorado Springs Independent fiatal újságírója, miközben halkan motyogta a leírandó szavakat. Nem is tagadhatta le magának, hogy ezzel a cikkével akár a Pulicer díjat is megszerezheti, meg hogy a Watergate botránynál is nagyobbat üthet. Másnak viszont nem dicsekedett el élete írásával, kivéve egy barátnőjét Veronique Pascalt. Neki is csak a biztonság kedvéért mondta el, hiszen jól tudta hogy ez a mű nem a vasárnapi meccsről szól, hanem a kormány kezének legmocskosabb ujjai vannak benne, melyek nagyon könnyen összeroppanthatják őt is. Tudta, hogy az élete veszélyben van, de ez csak olaj volt a tűzre. Mindig vallotta, és hitte a sajtó szabadságának létjogosultságát, és azt hogy az emberek megérdemlik a tájékoztatást. Viszont a kiadásig mindent a legnagyobb diszkrécióval kellett kezelnie. Ezért is dolgozott vasárnap, mikor legfeljebb csak egy-két megszállott tartózkodott a szerkesztőségben. Nem volt vesztegetni való ideje, mert a lapzárta időpontja vészesen közelgett. Úgy érezte, hogy minden megvan a cikk megírásához, de mint a legtöbb törekvő újságíró ő is többre vágyott. Valamire ami a hatalmasabbnál is hatalmasabb, ezért két óra gépelés után a telhetetlenség érzésével pattant fel asztalától, és előkapta mobitelefonját majd tárcsázott. A kapcsolat létrejött, és a hívott fél készüléke kicsöngött majd egy kis kattanás után Tiffany máris vonalban volt.:
- Hallo! – szólt bele egy ideges hang.
- Itt Galloway! Kéne még valami! – mondta a firkász határozottan és információra éhesen.
- Megmondtam, hogy ne keressen többet! Már így is hatalmas bajba kerülhetek maga miatt!
- Tudom-tudom, és nagyra értékelem a segítségét, de ön talált meg engem, hogy írjam meg a cikket. Most a cél előtt már nem hagyhatjuk félbe! Be kell fejeznünk! Csupán az utolsó lépés hiányzik. – magyarázta a nő makacsul.
- Rendben van! Utoljára! Még egyszer találkozunk, és aztán elfelejt engem! – hallattszott egy nagy sóhaj a vonal tulsó végéről.
- Szuper! Köszönöm! Akkor a szokásos helyen! 10-15 perc és ottvagyok! Visszhall!
- Ott leszek! Egyedül jöjjön! – szakadt meg a vonal, mire Galloway boldogan tette zsebre mobilját.
- Ez az!!! – örvendezett, s azonnal pakolni kezdett. Laptopját összecsukta, és hátizsákjába helyezte, majd a nem messze lévő fogasról lekapta kabátját, és útnak indult a megbeszélt helyre. Menet közben végig a munkája járt a fejében. Az hogy mekkora utat tett meg, és remélte hogy most végre célba érhet. Karrierje csúcspontjára juthat, és talán majd valami menő new-yorki vagy los angelesi újságnál fognak neki állást ajánlani. Bár szívesen dolgozott volna akár az NBC-nél, vagy a CNN-nél is. Tiffany Galloway is csak ember volt aki gazdagságról, fényűző életről, sikerről, és jólétről álmodozott. Vezetés közben a lemenő nap fénye által aranysárgára festett, néhol felhős égboltot fürkészte. Úgy érezte ez élete eddigi legcsodálatosabb napja. Diadalt akart aratni a rendszer felett, és úgy sejtette most az egyszer ő van nyerő pozícióban. Lassan a megbeszélt pont közelébe ért így leparkolt az út szélén, majd kiszállt és besétált a közeli keskeny, és féhomályos mellékutcába. Társasága csupán néhány kóbor macska, szemeteskonténerek, és távolabb pár alvó hajléktalan volt. Na meg szemét, mely mindenfelé az aszfaltot borította. A sikátorban orrfacsaró bűz terjengett, de Galloway nem zavartatta magát, hisz ma csak a győzelem szagát érezte a levegőben. Lassan, de magabiztosan lépdelt egyre beljebb a lepusztult környéken. Egyszer csak egy kapucnis alak lépett elé, és megszólalt.:
- Késett! Itt van amivel befejezheti a cikket! – nyújtott át neki egy memory sticket.
- Kösz, hogy eljött. – markolt rá a kis ketyerére kapzsin Tiffany.
- Részemről vége! Felejtsen el! Vigyázzon magára! Nagy szarba nyúlt, és sokan nem szeretik ha valaki keverni kezdi! – felelte a férfi akinek arcát teljesen eltakarta a csuklya.
- Ne féljen! Nem fogom keresni. Köszönök mindent. Ön is legyen óvatos! – mondta a nő majd a háta mögül zajt hallott így megfordult, de csak két cirmos veszekedett egy szemétcafaton. Mire visszafordította fejét az alak már sehol nem volt, s csak a csatornából felszálló gőzt látta maga előtt.
- Minden jót! – szólalt meg még a semmibe, majd elindult a kocsija felé. Mikor odaért a slusszkulcson lévő távirányító gombjához nyúlt hogy feloldja a központi zárat, de a műszer nem reagált.
- Mi van ezzel a szarral?! – mérgelődött miközben idegesen szétnézett, de minden kihalt volt. Nem vette észre, hogy távolabb az egyik sarkon egy halkan búgó motorú fekete dzsipp kanyarodott ki, és lekapcsolt fényszórókkal lassan felé indult.
- Mi lesz mááár?! – vacakolt ügyetlenül mire a kulcscsomóból kibogozta a neki kellő darabot.
- Na végre! – talált bele a lyukba és elfordította majd kihúzta és kitárta az ajtót. Ekkor egy erős kar hátulról átfogta a nyakát. Halálra rémült, és sikított.
- Segítsééé... – már csak ennyi jött ki a torkán mielőtt befogták a száját, és vonszolni kezdték. Kapálózott ahogy csak tudott de nem járt sok sikerrel. Elkezdték betuszkolni a fekete dzsipp hátsó ülésére. Sötét alakokat látott maga körül, de semmi konkrétat nem tudott kivenni. Talán öltönyben lehettek. Utolsó elkeseredésében beleharapott a száját befogó kézbe, és a dolog működött.
- Engedjenek el!!! Segítség!!! El akarnak rabolni!!! Engedjene... – üvöltötte majd hirtelen éles fájdalom hasított a fejébe és elsötétült előtte minden.



Colorado Springs – Murray sugárút – Bombers bár >>>
Csendes és nyugodt vasárnap este telepedett a városra, de ami ennél is többet jelentett Licoln D. Lipton őrnagynak az a kimenő volt. Az eltáv! Végre- valahára maga mögött hagyhatta a szolgálat terheit, és velük együtt a Cheyenne-hegyet is. Ez volt az a nap amikor kicsit kikapcsolhatott, és elfelejthette a munkájával járó felelősséghalmazt. Az utóbbi hetek meglehetősen sűrűen teltek számára, és nagyon boldog volt, hogy rátalált pár órára az életben amikor nem fenyegette veszély, és még Carmen Boavistát sem kellett elviselnie. Jól esett neki a magány. Nem akart katonákat, munkatársakat látni. Ez most az ő ideje volt, és csak az övé. Magánélet. Lassan kezdte elfelejteni mit jelent az a szó. Ideje volt tehát egy kis frissítésnek, mely jelen esetben egy jó korsó sörben öltött testet. Szigorúan csak Heineken. Lipton mást nem nagyon szeretett. Hogy a kör teljes legyen rágyújtott egy Lucky Strikera is. Nem dohányzott gyakran de néha elcsábult egy kis füstölésre. Főleg Deckerrel aki meg szivarmániás volt. Békésen üldögélt a Bombers bár pultjánál, és egyszerűen lazított, mégnem felkapta fejét mert megszólították.:
- Hello! Elnézést! Szabad ez a hely? – lépett oda hozzá egy hosszú szőkehajú, halványzöld szemű gyönyörűség.
- Üdv! Parancsoljon! – felelte Lipton kedvesen, mire a nő egy mérsékelt mosoly kíséretében mellé telepedett, majd azonnal rendelt az éppen odaérkező pultostól.:
- Jó estét! Kérnék egy narancslevet! – monda lágyan mire a férfi bólintott és már töltötte is meg a poharat, majd pár másodperccel később a nő elé csúsztatta, aki mindjárt ki is fizette.
- Kösz. – kortyollt azonnal bele a szöszi. Fekete kosztümöt viselt, és hozzá élénkzöld blúzt, mely tökéletesen ment a szeme színéhez. Liptonnak legalábbis bejött. Éppen azon gondolkozott, hogy leszólítja de közbejött valami. Megérkezett egy másik nő, mire a szőke felpattant és üdvözölte mely egy nagy ölelésből és két pusziból állt.
- Szia, Cindy! De jól nézel ki! Örülök, hogy itt vagy végre! – mondta a hosszú fekete göndörhajú nőnek aki valószínűleg a barátnője lehetett. Lipton remélte, hogy nem abban az értelemben.
- Te sem panaszkodhatsz Veronique! Hogy vagy? – felelte Cindy majd mindketten leültek, mert addigra felszabadult mégegy hely Lipton mellett. Az őrnagy akaratlanul is minden szót hallott a beszélgetésből.
- Kösz, megvagyok. Már Tiffnek is itt kéne lennie, de szokásához hűen késik.
- Fogadok megint dolgozik. Mindig csak a munka... – állapította meg Cindy miközben intett a csaposnak hogy ő is kér egy narancslevet.
- Telitalálat! Most valami nagy dologról ír! Teljesen lázba jött. Még nekem sem árult el részleteket. Majd ma este kikérdezzük. – válaszolta Veronique. Lipton figyelme közben a pult mögött felfüggesztett tv-re terelődött ahol éppen a hírek mentek. Valami letakart test látszott a képernyőn.
- Bob, adj rá egy kis hangot kérlek! – mondta L.D. a csaposnak akit már elég rég óta ismert. Sok SGC katona a Bombersbe járt pihenni. Bob pedig cselekedett, és már hallattszott is a hír.
- ... az azonosítatlan férfit a belváros szélén az egyik sikátor kijáratánál találták meg. Már halott volt, és a rendőrség előzetes információi alapján cserbenhagyásos gázolás végzett vele. A környéket sok hajléktalan lakja, de állításuk szerint nem láttak semmit, ám a kihallgatások még folynak. Donald Ferrel a colorado springsi rendőrség sajtószóvivője csatornánknak elmondta, hogy nagy erővel kezdik meg a nyomozást az ügyben, mert nem lehet biztosra tudni hogy baleset történt e. Tehát a szándékos emberölés gyanúja is fennáll. Az ügy további fejleményeiről természetesen tájékoztatjuk kedves nézőinket... – mesélte egy riporter, s Liptonnak ekkor tűnt fel hogy a mellette ülő nők is elcsendesedek, mert ők is a képernyőre szegezték tekintetüket. Főleg Veronique.
- Ez borzalmas. Szegény ördög. – bukott ki Cindyből, majd barátnőjét kezdte fürkészni aki teljesen elsápadt.
- Mi a baj? – kérdezte a szőkét aggódva.
- Áhh, semmi. Sssemmi... – felelte idegesen, majd előkapta telefonját és tárcsázott.
- Kit hívsz? – érdeklődött zavarodottan Cindy, de Veronique nem felelt csak miután letette mobilját.
- Nem veszi fel... Tiff nem veszi fel!  – mondta kétségbeesetten.
- Veronique! Mi a baj? Teljesen letaglózott annak az embernek a halála. Mi folyik itt? Tiffnek mi köze lenne ahhoz? – értetlenkedett Cindy, és ő is kezdett ideges lenni látva barátnője zavartságát.
- Megismertem a környéket. Tiff ott találkozott a múltkor valami informátorral, aki az új cikkében segítette. Én vittem oda kocsival. Ma késő délután küldött egy sms-t, hogy mégegyszer oda kell mennie. Mindig szólt nekem ha ilyesmit csinált. Nagyon rossz érzésem van Cin! – magyarázta remegő ajkakkal Veronique.
- Biztosan semmi köze ehhez a dologhoz. Fogadok mindjárt itt lesz! Próbáld hívni a szerkesztőséget. – nyugtatta barátnőjét Cindy O’Connell aki nemrég érkezett Portlandből éppen azért hogy láthassa régi iskolatársait és barátait Veroniqueot és Tiffanyt. Egyátalán nem fordult meg a fejében, hogy bármi rossz történhetett Gallowayel. Veronique viszont jól tudta, hogy Tiffet az újságírói érdeklődés nagyon is képes bármiféle slamasztikába belekeverni. E gyanúját tovább erősítette ez az utóbbi nagyon titokzatos cikk írása is. Bizonytalan mozdulatokkal tárcsázta a Colorado Springs Independent szerkesztőségét, de senki nem vette fel, így hívta a portát ahol végre sikerrel járt. Az őr elmondta, hogy Galloway kisasszony még délután elsietett, és azóta nem tért vissza.
- Na?! – hajolt közelebb Cindy mikor Veronique elcsigázottan letette mobilját a pultra.
- Nincs ott! – mondta könnyes szemekkel.
- Figyelj akkor elmegyünk a lakására, és megnézzük. Hátha csak elnézte az órát, vagy valami.
- Ő olyat nem csinál...
- Akkor lehet, hogy fáradt volt és elbóbiskolt. – próbált soha sem a legrosszabbra gondolni O’Connell.
- Lehet... Nézzük meg! – bólintott Veronique Pascal, majd felálltak és elindultak kifelé. Lipton egy darabig nézte őket majd visszatért italához, és remélte hogy Tiffanyval minden rendben lesz. Ekkor vette észre, hogy Veronique telefonja a pulton maradt. Felkapta és gyorsan a nők után sietett az utcára. Amint kilépett hirtelen balra majd jobbra kapta a fejét, de nem látott egy árva lelket sem, mégnem az út túloldalán egy autónál észrevette a két nőt. Rögtön utánuk kiabált.
- Hölgyeim! Itt felejtettek egy telefont! – mondta miközben átvágott az úttesten.
- Óhh, köszönjük! – vette át a készüléket Veronique hálásan.
- Nincs mit. – felelte Lipton mikor gumicsikorgás hangjára lett figyelmes. Egy fekete dzsipp gördült melléjük, és négy sötét öltönyös alak ugrott ki belőle.
- Mi a fasz?! – fordult az irányukba Lipton, de máris kapta volna az arcába az első ütést ha nem hajol le olyan gyorsan, és üti teljes erőből gyomorszájon a támadóját aki embrióalakzatba összekuporodva rogyott az úttestre. Az őrnagynak még felocsúdni sem volt ideje máris egy másik támadóval állt szemben aki egy viperával suhintott mellkasa irányába. L.D. elkapta a férfi kezét, és kicsavarta belőle a veszélyes fenyítőeszközt, majd szabad kezével az arcába könyökölt. Közben a másik kettő öltönyös már Veroniquera támadt. Cindy össze-vissza sikoltozott a kocsi túloldalán, majd barátnője segítségére sietett, és ott kezdte ütni-vágni a pasasokat ahol érte. Az egyiket sikerült tökön rúgnia ami végre hatott. Ekkor érkezett meg az őrnagy hogy az utolsót leválassza Veroniqueről aki már oxigénhiánnyal küzködött, mert a férfi dulakodás közben fojtogatni kezdte.
- Segítsen!!! – sikította Cindy, és közben a Lipton által elsőként padlóra küldött pasasokhoz lépett mert már kezdtek volna feltápászkodni. A nő rúgdosni kezdte őket. Veronique már nem sikítozott mert komolyan fuldokolni kezdett. Lipton a viperával úgy fejbe verte a szőkét szorongató öltönyöst, hogy tisztán hallattszott az arccsont roppanása. Ms.Pascal végre kiszabadult a szorításból, és azonnal féltérdre rogyva levegő után kezdett kapkodni. Lipton átkarolta a hóna alatt és beültette a kocsiba, majd intett Cindynek is hogy jöjjön el az ismeretlen férfiak közeléből, mert jól tudta hogy azok mindjárt összeszedik magukat és újra lábra állnak.
- Gyorsan a kocsiba! – kiabálta O’Connellnek, majd ő maga is hátrébb lépett és az öltönyösökre fogta Berettáját melyet a hónaljtokjából húzott elő.
- Nos, Uraim! Vagy szépen eltűnnek, ahogy jöttek vagy elkezdem kilyuggatni a koponyájukat. Melyiket választják? – kérdezte tőlük ridegen, majd mikor az egyik mindennek ellenére megindult volna felé egy határozott mozdulattal felhúzta a pisztolyt. A sok bátor embert megtántorító halk kattanás most is bevált, és a támadók visszavonultak dzsippjükbe majd füstölgő kerekekkel, csupán égett gumi szagát hagyva maguk után elszeleltek az éjszakai úton. L.D. még abba az irányba meredt pár másodpercig, majd miután visszaengedte a kakast alapállásba, eltette kézifegyverét és a viperát is. Megfordult és benézett a kocsiba a két rémült nőhöz.
- Mindenki jól van? – kérdezte megnyugtató hangon. Pascal, és O’Connell kapkodva vették a levegőt, és a sírás határán álltak. Egész testük reszketett a sokktól, és a félelemtől. Arcvonásaik is ezt tükrözték. Teljesen elsápadtak, mintha túlzásba vitték volna a púderezést. Végül nagy nehezen az anyósülésen kuporgó Cindy megszólalt.
- Iiigen... Jól vagyunk. – habogta rettegve.
- Kik voltak ezek, és mit akartak? – nézett Liptonra tanácstalanul, és kétségbeesve Veronique.
- Azt gondoltam, majd önök megmondják. – vágta rá csendesen az őrnagy.
- Még sosem láttuk őket! – felelte lihegve a még mindig nem múló légszomjtól Pascal.
- Mintha el akarták volna vinni Veroniquet... – állapította meg O’Connell.
- Nekem is úgy tűnt. Ez a támadás megszervezett volt. Profi munkának tűnt. Azok a férfiak öltönyben voltak ergo kettő opciót látok. Vagy a maffia, vagy valamelyik szövetségi ügynökség emberei lehettek. Olyanok akik ha kell mocskosan intézik az ügyeiket. – magyarázta észrevételeit L.D.
- Úristen! De mit akarhattak? – tette fel költői kérdését Cindy, mire Veronique rámeredt majd az őrnagyra tekintett.
- Lehet, hogy Tiff miatt jöttek... – bökte ki gyanakodva.
- A barátnőjük akivel itt kellett volna találkozniuk, de nem jött el. – egészítette ki Lipton, majd mivel a két nő számonkérően nézett rá folytatta.
- Elnézést, de önkéntelenül is hallottam amit a Bombersben beszéltek.
- Lehetséges ez Veronique? – kérdezte O’Connell a szöszire pillantva.
- Nem tudom, Cin. Azt hiszem nagy bajban vagyunk. – gördült le pár könnycsepp Pascal arcán.
- Nyugodjon meg! Nem lesz baj. Segítek amiben tudok. Amúgy Lincoln Lipton vagyok. – mutatkozott be az őrnagy.
- Köszönjük. Ránkfér. Cindy O’Connell.
- Veronique Pascal. – mondták neveiket sorban a nők.
- Ön talán valami rendőr, Mr.Lipton? Szépen elintézte azokat az embereket. – kérdezte Cin.
- Igen, olyasmi. A hadseregnél vagyok. – ködösített az őrnagy, majd folytatta.
- Ám csak akkor tudok önöknek segíteni, ha elmondanak mindent amit tudnak.
- Rendben. – bólintott a dologra Veronique.
- Talán a legjobb lenne a rendőrségre mennünk. – szólalt meg O’Connell.
- Nem! Ha Tiff miatt jöttek, akkor lehet hogy halálos veszélyben van. A rendőrség meg csak 24 órával az eltűnés után foglalkozna az üggyel. – érvelt Ms.Pascal.
- A barátnőjének igaza van. Először kiderítjük mit akartak ezek az ürgék, aztán ha van a kezünkben valami konkrét akkor mehetünk a zsarukhoz. – fejtette ki Lipton, mire O’Connell bólintott.
- Menjünk el hozzám! Tiff adott nekem egy dvd-t amin az új munkájának anyaga van. Persze csak másolat. Meg kell tudnunk mi van rajta! – mesélte Veronique.
- Remek! Ezen elindulhatunk! Megnézzük azt a lemezt aztán elmegyünk Tiffany lakására, és körbeszaglászunk. Jöjjenek! A legjobb ha az én kocsimmal megyünk! – mondta az őrnagy, mire a nők kiszálltak, és átsétáltak az út másik oldalára ahol Lipton fekete Ford Mustangja parkolt. Pár perccel később már Colorado Springs útjain száguldottak Veronique Pascal lakása felé. A szöszi autója a Bombers előtt maradt. Nem messze tőle egy furgon parkírozott. A hátuljában két alak kuporgott laptopokkal és mindeféle műszerekkel körülvéve.
- Hát ezt elszúrtuk! A francba!
- Ki a fene volt az a pasas?! Nem szerpelt a tervben!
- Nyugi, most elemzem a videófelvételt. Rákeresek az arcára az adatbázisban.
- Most már őt is el kell intéznünk. Viszont vigyáznunk kell. Ez nem hétköznapi csóka. Láttad hogy verte le az ügynökeinket. Mint a szart...
- Hmmm... Bassza meg! Nem találom. Vagy nincs a rendszerben, vagy titkosított.
- Mi van? A mi rendszerünk már eleve titkosított csatornákat használ. Ha ez a faszi nincs benne akkor vagy nem létezik, vagy valami olyan dologban van benne ami a legmagasabb köröknek érhető csak el.
- Picsába!
- Szólok a többieknek! Elkapjuk őket. Tuti Pascalhoz mentek, vagy Gallowayhez.
- Rendben. Reggelig meglesznek. Mennek a kis firkászpicsa után...



Colorado Springs – Veronique Michelle Pascal lakása >>>
- Ezt a dvd-t kaptam Tifftől pár nappal ezelőtt. Azt mondta nagyon vigyázzak rá, és a saját érdekemben ne nézzem meg mi van rajta. – nyújtotta át Liptonnak a lemezt Veronique.
- Értem. Hát, most meglátjuk mi van rajta. Nincs más választásunk. Van itt valahol egy gép? – vette át a diszket az őrnagy.
- Igen, ott bent a szobában a pc-m. – mutatta az utat a nő, majd besétáltak a nappaliba és leültek a számítógépaszalhoz. L.D. óvatosan a tálcára helyezte a dvd-t majd becsukta, és várta hogy betöltődjön a tartalom.
- Szóval a seregnél van. Talán valamiféle kommandós, vagy ilyesmi? Nem tudom hogy mondják, de nagyon jól verekszik és ebből gondoltam. Hála Istennek, hogy ott volt ma este! – kezdeményezett beszélgetést a szöszi mialatt várakoztak.
- Igen, olyasmi. És ön? Mi jót csinál? – kérdezett vissza Lipton a szokásos szűszavú választ követően.
- Tanárnő vagyok a Cheyenne Hegy Gimnáziumban. – felelte Pascal.
- Komolyan?! Szép hivatás. Milyen szakos?
- Francia, irodalom és nyelvtan. Tudja Quebecből származom. – mondta Veronique, de közben be is töltött a lemez, és Lipton elképedt. Egy SGC címer jelent meg a monitoron, majd az SGC alaprajza, és pár titkos dokumentum vált elérhetővé. Nem mintha nem lett volna minden SGC irat és jelentés szigorúan titkos.
- Ez micsoda? Ez van a dvd-n? – fürkészte a képernyőt az éppen a mosdóból érkező O’Connell.
- Valami tervrajznak tűnik, meg leírások. Önnek mond ez valamit Mr.Lipton? – felelte neki a szőke, majd a férfi felé fordult, aki válasz helyett gyorsan kivette a lemezt a gépből, és visszatéve tokjába az asztalra helyezte.
- Igen. – nyögte ki az első ledöbbenést követően.
- Miért vette ki? Nem kéne elolvasnunk, hogy tudjuk mi a helyzet? – kérdezte Cindy értetlenül.
- Csak úgy menthetjük meg Tiffet! Már ha tényleg bajban van... – tette hozzá Pascal, mire Lincoln komoly arccal rájuk nézett, és megszólalt.
- A barátnőjük életveszélyben van. Azt hiszem tudom kik támadtak meg minket. Egy olyan kormányhivatal emberei akik mindent bevetnek, hogy elvégezzék feladataikat, és megvédjék titkaikat. A kormány legféltettebb titkait. Ha maguk megtudják mi van ezen a lemezen, akkor...
- Akkor? – nézett Veronique az őrnagyra folytatást várva a félbehagyott mondat miatt.
- Akkor nem is tudom mit tesznek magukkal, de eltűnnek a Föld színéről az tuti. A baj az hogy már most is azt hiszik tudják mi van a lemezen. – egészítette ki magát a férfi.
- A francba! Kormánytitkok?! Ügynökök akik meg akarnak ölni minket?! Tisztára mint az X-Aktákban... – kezdett fel-s-alá járkálni idegességében O’Connell.
- Ön honnan tudja mindezt, Mr.Lipton? – tett fel egy felettébb nehéz kérdést Pascal.
- Sajnálom, Hölgyeim de nem mondhatom el. Tudják, az igazság odaát van... A lényeg, hogy ha élni akarnak akkor rám kell hallgatniuk! – fejtette ki az őrnagy halál komolyan hogy mindenki felfogja a helyzet súlyát. A két nő elcsendesült mintha legbelül összeroskadtak volna, így Lipton felpattant és kiment az előszobába, hogy telefonáljon egyet.
- Egy perc, és ittvagyok! Elintézek egy hívást. Segítség kell! – vonult ki, majd tárcsázott fekete Motoroláján.
- Szép estét, Uram! Tudja, hogy én is kimenőn vagyok és már majdnem éjfél van? – hallattszott Abbott hangja a vonal tulsó végéről.
- Ki az? – szűrődött be egy ismerős női hang is a háttérből.
- Tudom, Százados! Van egy kis probléma! Itt vagyok a kertvárosban két hölggyel. A barátnőjük újságíró és eltűnt. Látta azt a hullát az esti hírekben?
- Persze, láttam. És? – kérdezte Ryan nyűgösen.
- Azt állítják a barátnőjük is a környéken lehetett mikor azt a pasast elütötték. Ráadásul a Bombers előtt öltönyösök rohantak le minket. – magyarázta Lipton kissé hadarva.
- Micsoda?! Mibe nyúlt, Őrnagy?
- Hangyabojba! Jó mélyen. Mutattak nekem egy dvd-t és SGC-s cuccok vannak rajta. A barátnőjük azt akarta megírni... – halkította le hangját a kényes résznél az őrnagy.
- Bassza meg! Akkor azok az öltönyösök... – képedt el Abbott.
- NID... – fejezte be társa mondatát Lipton.
- Szólni kell Boavista alezredesnek, vagy egyből Mallory ezredesnek! – ajánlotta a százados.
- Viccel?! Ezek a nők nem tudnak semmi konkrétat. Nem kell nekik agymosás, se memóriatörlés. Viszont az életük veszélyben van. Nem bízom a bárányokat farkasra. Most én vagyok a juhász! Boavista az utolsó akit hívnék. – tört ki Lipton az igazát bizonygatva, de mérsékelt hangerővel nehogy a szobában tartózkodók is meghallhassák.
- Értem, Őrnagy! De Mallory rendes pofa. Lehet vele beszélni. Meg kéne próbálnia, Uram. – érvelt Abbott.
- Azt hiszem nem értjük egymást. Ha Mallory megtudja, akkor Boavista is megtudja és akkor hasta la vista itt mindenkinek. Én meg írhatom a jelentéseket. Úgyhogy emelje fel a skót seggét Százados, és segítsen! – váltott parancsoló hangnemre a férfi.
- Rendben van, Őrnagy de jön nekem eggyel! – vágott vissza Ryan barátságosan.
- Ne dumáljon, hanem jöjjön a Brookside utca 124-re, és akkor talán köztünk marad hogy mit keres maga éjnek évadján van der Sharke hadnagy társaságában. – azonosította a háttérből érkezett női hangot az őrnagy.
- Azonnal ott vagyok, Uram! – hadarta Abbott, majd letette. Lipton visszatért a nappaliba, és úgy érezte magát mintha az FBI tanúvédelemének dolgozna. A két nő éppen azon tanakodott, hogy most mit tegyenek.
- Hívtam egy kis erősítést. Megvárjuk, és aztán szétnézünk Tiffany lakásán is. Hátha találunk valamit ami a nyomára vezet. – számolt be nekik a férfi. L.D.-nek halvány foggalma sem volt, hogy hova vihette az NID Tiffany Gallowayt. Márha tényleg elrabolták, ami egyre valószínűbbnek tűnt. Az is megfordult a fejében, hogy talán O’Neill vezérőrnagyot kéne felhívnia. Igen! Csak ő segíthet.
- Rendben, Mr.Lipton. Köszönjük! – felelte Cindy aggódó tekintettel.
- Kér valaki inni vagy enni? – terelte nyugodtabb vizekre a társalgást Veronique. Legalább addig sem a bajokra koncentráltak.
- Én kérnék egy teát, köszönöm. Ha megbocsájtanak el kell intéznem mégegy telefont. Kint leszek az előszobában. – válaszolt az őrnagy majd visszatért előző tartózkodási helyére. A bejárat közelében babrált mobiljával mikor egy apró zajra lett figyelmes. Mintha egy halk koppanás lett volna. Mintha valamit rátettek volna az ajtóra. Egy pillanatra lemerevedett, hogy hallgatózhasson ám cselekedni már nem volt ideje, mert egy kis csipogó hangot követően a fa ajtó kerete darabjaira robbanva szét, zúdult rá. Ő hátrarepült egészen a falig majd leroskadt az előszobaszőnyegre. Próbált felállni, de több faszillánk is kiállt testéből. Annyit látott, hogy fekete ruhás kommandósok özönlöttek be a lakásba, de nem igazán tudta őket kivenni mivel érzékszervei tompulni kezdtek. Aztán még sikolyokat is hallott, de ő már nem tehetett semmit, mert lassan de biztosan elvesztette az eszméletét.



Colorado Springs – Veronique Michelle Pascal lakása előtt >>>
- Mi az, hogy nem adhatja meg az otthoni számát?! Nekem azonnal beszélnem kell Mallory ezredessel megértette Alhadnagy! Vészhelyzet van! Egy SGI ügynök élete veszélyben forog!
- Én megértem, Százados de nincs felhatalmazásom kiadni az ezredes úr magántelefonjának számát.
- Ha azonnal nem adja ide azt a kurva számot akkor bemegyek a bázisra és feldugom a seggébe a meghatalmazását! Ne szórakozzon velem, Alhadnagy! Ki fogom takaríttatni magával az egész hegy összes helységét, és csak fogkefe meg súrolópor áll majd a rendelkezésére! – tajtékzott Abbott a Brookside utca 124. előtt. Nemrég érkezett meg de csak romokat és egy üres lakást talált. Nagyon nem tetszett neki amit látott, és jól tudta hogy az NID akár egy bakfis gyerek nagyonis hajlamos szeleburdin intézni a dolgait. Nem is beszélve a módszereikről. Erre itt egy kis szaros alhadnagy akadályozta abban hogy segítséget kérjen. Nagyon idegesítette, hogy Lipton őrnagy eltűnt. Bajtársának, barátjának tartotta és mindenek felett mélységesen tisztelte a férfit. Végül azonban a fenyegetések hatottak, és csak előkerült Mallory ezredes otthoni száma. Abbott már tárcsázta is, mert nem volt idő teketóriázni.
- Aki hívott annak nagyon ajánlom, hogy jó oka legyen rá... – szólt bele a vonalba egy félálomban lévő férfi hang.
- Mallory ezredes! Itt Abbott százados!
- Abbott?! Tudja hány óra van, Fiam? – felelte nyűgösen az SGI vezetője.
- Tudom, Uram és elnézést hogy otthon ilyenkor zavarom, de van itt valami amit feltétlenül tudnia kell! Lipton őrnagyot elrabolta az NID! – kezdett magyarázkodni a skót.
- Micsoda?! – élénkült fel az ezredes hangja a vonal tulsó végén.
- Azt hiszem bajba került!
- Mondjon el mindent, Százados! – adta nyomban utasításba Mallory.
- Hát az úgy volt, hogy nemrég megkeresett az őrnagy telefonon és elmondta...



Colorado Springs – Ismeretlen helyszín >>>
Lincoln Lipton őrnagy szeme lassan szokott hozzá a tompított fényhez a nagy sötétség után. Ebben a pillanatban tért magához ájult állapotából. Hideget érzett. Valamiféle kőpadlón hevert. Fogalma sem volt, hogy hol van. Megpróbált felülni, de erős fájdalom hasított a jobb vállába. Odanyúlt kezével, s egy fadarab állt ki belőle. Egy mozdulattal letörte a kiálló részt, majd felszisszent kínjában. Úgy látta jónak, ha nem húzza ki, mert komolyan vérzésnek indulhat a tátongó seb. Egy másik ajtókeret darab a bal combjába fúródott. Szerencsére csak húsba, már amennyire kezével ki tudta tapogatni a szillánk helyzetét. Ráadásul amennyire érezte nem volt túl mélyen így azt egy erős rántással kihúzta lábából. Ismét egy felnyögés visszhangzott a helységben. Az őrnagy tett mégegy próbát a felüléssel, és most sikerrel járt. Hunyorogva tekintett körbe.
- Nemrég hozták ide. – ütötte meg fülét egy ismeretlen női hang melynek egyből a forrása felé fordította a fejét. Az egyik sötét sarokban egy összekuporodtott ember sziluettjét vélte felfedezni. L.D. nehézkesen, de valahogy mégiscsak lábra állt, ám nem közeledett a másik személy irányába.
- Tiffany? – kérdezte bizonytalanul, mire az alak szintén kiegyenesedett és kilépett a szórt holdvilág fényébe mely a felettük magasan húzódó drótüveges tetőablakon szökött be a helységbe.
- Ismer engem? Ki maga? – látott meg Lipton egy alacsony, törékeny testalkatú, lapockáig érő szőkésbarna hajú nőt. Arca nyúzott volt, és elcsigázott.
- Lincoln Lipton vagyok. Veroniqueal, és Cindyvel voltam amikor ránktörtek azok az öltönyösök. – felelete az őrnagy, miközben kabátjában kezdett kutakodni, hátha hagytak nála valamit.
- Az NID-sok tutira kiürítették minden zsebét. Igen, én vagyok Tiffany Galloway. Mi van Veroniqueékkal??? Ők is itt vannak?! – sétált oda L.D.-hez a nő kíváncsian, és méregetni kezdte.
- NID... Többet tud, mint gondoltam! Nem, nem tudom mi van a lányokkal. Biztos őket is elkapták. – csóválta csalódottan a fejét az őrnagy.
- A francba! Igazán nem akartam Veroniquet is belekeverni! Hát még Cint! – mérgelődött Tiffany, majd folytatta.
- Szóval maga is képben van az NID-vel kapcsolatban. – nézett Liptonra gyanakodva.
- Igen. Sajnos hallottam már róluk. Az NCIS-nek dolgozom. Haditengerészeti Nyomozóhivatal. Egyszer bejutottam pár titkosított fájlba egy ügy kapcsán, és ott találkoztam először ezzel az ügynökséggel. – hazudott Lipton, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Viszont Galloway kételyei még mindig nem oszlottak el, így tovább faggatózott.
- Szóval akkor maga haditengerész, vagy egy egyszerű kormányügynök.
- Őrnagyi rangban vagyok. – vágta rá Lipton magabiztosan, hogy legalább egy igaz dolog legyen a mondandójában.
- Hé, de a haditengerészetnél nincs is őrnagyi rang! – kontrázott Galloway.
- Maga egészen jól informált. – nevetett fel L.D. majd hozzátette.
- A Tengerészgyalogságnál vagyok. – bökte ki mivel a kettő egy kalap alá tartozott. Tiffany pedig végre megadta magát.
- Áhh, értem. Elnézést. Tudja azt hittem valami beépített embert küldtek be azok a szemetek. – sopánkodott.
- Semmi baj. Megértem. Tudja ma találkoztam Veroniqueékkal a Bombersben. Aztán rájuk támadtak, és segítettem nekik. Elmentünk Ms.Pascal lakására, hogy megnézzük mi van a dvd-n mert akkor már majdnem biztosak voltunk benne, hogy önnek baja eshetett. Valószínűleg az informátorát találták ma holtan a külváros egyik sikátora előtt. – erősítette meg a felé áradó bizalmat Lipton.
- Úristen. Megölték? Ez hihetetlen. Azok a disznók! – kiabálta Galloway.
- Ezek mindenre képesek, de örülök hogy még egyben van. Tiszta őrület az egész! – értett egyet L.D.
- Az... Szóval megnézték a dvd-t?
- Egy részét. Maga látta az egészet? – kérdezett vissza az őrnagy.
- Igen. Durva mi? Fogadok erről még az NCIS, vagy micsoda sem tud! – lelkesült fel a nő mikor élete nagy cikkének témájáról esett szó.
- Hát nem. Gebasz. Hihetetlen! Viszont gondolom már az NID kezében van. – színlelt ledöbbenést Lipton az SGC-vel kapcsolatban, pedig olyan természetes volt neki, mint másnak az esti hírek.
- Ja, tutira. Ráadásul a laptopom meg egy memory stick is náluk van. De ezt nem fogják megúszni. Az igazságnak ki kell derülnie. – erősködött Galloway, szemében a makacsság tűze lobbant fel.
- Még akkor is ha emiatt, az ön és a barátainak az élete is veszélybe kerül? – szegezte a nőnek a fő kérdést Lipton. Galloway erre nem válaszolt azonnal, csupán pár másodperc hallgatással és lesütött tekintettel.
- A többség érdekében, néha fel kell áldoznia magát pár egyénnek. Megéri! – állította, és minden porcikájában hitte. A férfit letaglózták az elhivatottság ilyen mértékének súlyos szavai.
- Én ezt nem hinném! – nyögte ki végül, majd a hátuk mögül zajt hallottak.
- Jönnek! – jegyezte meg vészjóslóan a nő, és már nyílt is egy vasajtó, hangos és fülsüketítő nyikorgás kíséretében. Két fegyveres kommandós lépett be, majd egy harmadik öltönyös férfi.
- Maga velünk jön! – mutatott L.D.-re aki már tudta hogy kivel van dolga. Nem látta értelmét az ellenállásnak, így az NID-sokkal tartott.
- Vigyázzon magára! – kiabált utána az ajtó becsukódása előtt Galloway.
Liptont egy kis szobába vezették, és egy székre ültették. Vele szemben az ismerős öltönyös foglalt helyet, majd a köztük lévő asztalra könyökölt és összefonta ujjait. A két fegyveres pár méterre állhatott tőlük.
- Üdvözlöm a nevem... – kezdte az öltönyös, de az őrnagy letorkollta.
- Malcolm Barrett. – szólalt meg határozottan mire a szobára síri csend telepedett, de csupán pár pillanat elejéig. Barrett szemmel láthatóan zavarba jött, hogy ez az ismeretlen férfi tudja az ő nevét. Honnan? Hogyan? Ezek a kérdések felettébb aggasztóak voltak egy kormányügynök számára.
- Látom jól informált. – mondta az ügynök, majd hozzátette.
- Ez esetben én hátrányban vagyok önhöz képest, mivel én nem tudom a nevét. – tekintett az SGI-osra.
- Még nem derítették ki? Csalódnom kell magukban. Miért is hoztak ide több ártatlan amerikai állampolgárral együtt? Bár a hoztak az enyhe kifejezés... – kezdett bele L.D. abba a szócsatába melyről úgy sejtette most fog következni.
- Mert látták ezt. – mutatta fel a Veronique Pascalnál használt dvd-t Barrett.
- Az a két nő nem látott semmit, csak egy SGC címert. – védte őket Lipton.
- Tudjuk, hogy futtatták a lemezt, és nem hinném hogy megálltak az elején. Mint szövetségi ügynöknek meg kell védenem az Amerikai Egyesült Államok kormányának titkait. – magyarázta megszállottan az NID-s.
- Mikor megláttam a címert egyből kivettem a lemezt hogy ne láthassanak semmi olyat! Az SGC-n dolgozom. Lincoln D. Lipton őrnagy vagyok. – húzta elő az első ászát a férfi. Barrett erre hátradőlt székében, és arcvonásai kissé megváltoztak. A pozitív irányba. Ezt L.D. is látta így rátett mégegy lapáttal.
- Nézze Barrett ügynök. Tudom, hogy maga egy becsületes és rendes ember, aki jól végzi a munkáját, és mindig teljesíti a kötelességét. Az NID nagyon sokat köszönhet önnek, hogy letért arról a tévútról amely akár a megsemmisüléshez is vezethette volna a szervezetüket. Biztosítom önt, hogy Veronique Pascal, és Cindy O’Connell nem tud semmit a Csillagkapu Programról, és a Cheyenne-hegyről is csak azt hogy a NORAD otthona. – hajolt előre Lipton mire az őrök rámozdultak, de Barrett megálljt intett nekik. Hirtelen belépett egy másik öltönyös és megszólalt. Lincoln ekkor tudta meg biztosra hogy mások is hallgatják szavait. Kézenfekvő volt.
- Barrett ügynök! Lipton őrnagy igazat beszél. Valóban a Hegyben teljesít szolgálatot. A Homeworld Securityhez van beosztva. A közelmúltig az SG-10 parancsnokaként szolgált. Ráadásul a kocsijában megtaláltuk az igazolványát, és a belépőkártyáját. – jelentette az ügynök, majd távozott.
- A Homeworld Security... – motyogta Malcolm kissé csalódottan.
- Igen. Szerintem O’Neill vezérőrnagy nem fog örülni neki, ha megtudja hogy az NID elrabolta egy emberét. – érezte Lipton hogy most ő kerekedhet felül, így O’Neill nevét is bedobta amely általában hatott. Most is.
- Nem tehettünk mást. Néhány információnk valóban ködös volt, de cselekednünk kellett. Nem tudtuk pontosan ki mit tud. – kezdett mentegetőzni a férfi. A szerepek az asztal körül felcserélődni látszottak.
- Miért kellett annak a férfinek meghalnia a sikátornál? – vette át a kihallgató posztját az őrnagy. Vadászból lett az áldozat.
- Baleset volt. El akartuk kapni, hogy kifaggassuk. Tudomásunk szerint egy halott SGC katona rokona volt, és bosszúból szivárogtatta ki az infókat. Menekült és a kocsi alá került. Eltüntetni nem volt idő, mert éppen arra tévedt egy rendőrjárőr. – magyarázkodott Barrett, és alig ismert magára, hogy ilyesmit tesz.
- Mit akar tenni ügynök? – adott Lipton egy olyan szervát melyet nagyon nehéz volt jól visszaadni.
- Hiszek magának! A két nő távozhat. Természetesen ön is. De az újságíró... – sóhajtott fel az ügynök, mert tanácstalan lett.
- Az újságírót beviszem a Homeworldhöz, és mi elintézzük. Biztos találunk neki valami munkát. Mi nem fenyegetünk, hanem meggyőzünk. – adta Malcolm szájába a szót L.D.
- Rendben. Ezt az akciót semmissé nyilvánítom. Elnézést a kellemetlenségekért Lipton őrnagy.
- Hát elismerem a munkája nem könnyű, de a mienk sem. Akkor megegyeztünk. – állt fel az SGI-os. A fegyveresek arrébb léptek az ajtóból. Barrett is kikelt a székből.
- Megegyeztünk. Örülnék, ha nem említene meg minden részletet a jelentésében O’Neill vezérőrnagynak.
- Hát, azt nem ígérhetem.
- Ne is ígérgessen ezeknek semmit, Őrnagy! – jelent meg a szobában egy fekete BDU-ban Jack O’Neill, és pár SGI ügynök.
- Vezérőnagy! Örülök hogy látom, Uram. – tisztelgett Lipton, majd biccentett az exSG-1 vezető mögött álló Abbottnak és van der Sharkenak. Malcolm Barrett kissé elsápadt.
- Uram... – nyögte ki majd odalépett O’Neillhoz.
- Jöjjön beszélgessünk! – sétáltak odébb a Homeworld Security fejének invitálására. Lassan átmentek egy másik szobába. A fegyveres NID-sok eltűntek a környékről, és az öltönyösök száma is megcsappant. Lipton így látta miközben Abbottékkal haladt a folyosón. Az egyik zárt ajtót éppen akkor nyitotta ki pár katona. Nem mások voltak odabent mint Veronique Pascal, és Cindy O’Connell.
- Most már minden rendben lesz. Hazamehetnek. – lépett eléjük Lipton.
- Köszönjük! Örülünk hogy látjuk. Akármilyen katona is látom megjött az erősítése. – hálálkodott O’Connell miközben az SGI-osokat fürkészte.
- És Tiff? – kérdezte Veronique.
- Ő is rendben lesz. Mindjárt találkozhatnak vele. – mondta Abbott.
- Vigyázzanak a hölgyekre. – nézett a századosra egy vállveregetés kíséretében L.D., és van der Sharkenak is megeresztett egy barátságos mosolyt. Hálás volt, hogy jöttek.
- Ok. Erre tessék! – vezette el a hadnagy a nőket.
- Ezek nem hiányoznak, Őrnagyom? – nyújtotta át Lipton M92-esét és papírjait Abbott amiket az NID-soktól vett át pár perccel ezelőtt.
- Köszönöm, Ryan! – markolt rá a férfi majd elindult hogy megnézze Tiffany Gallowayt. Ahogy a helység közelébe ért látta, hogy annak a szobának az ajtaja melyben fogva tartották őket most tárva-nyitva áll. Katonák, és SGI-osok meg sehol nem voltak.
- Mi a fene? – nézett be Lipton az üres helységbe.
- Őrnagy! – hallott meg hátulról egy ismerős hangot.
- Maguire alhadnagy! Mi a baj?!
- Eltűnt annak a firkásznak a laptopja, és a memory stick is. Minden amit az NID tőle kobzott el! – rohant oda hozzá Marshall.
- A nő ide volt bezárva, de most nincs itt senki. Kiengedte valaki? – értetlenkedett Lipton.
- Közülünk biztosan nem. Arról tudnék. Az NID-sok sem lehettek. Az előbb szóltak be a fülesen hogy elhagyják a terepet. O’Neill vezérőrnagy mindent lebeszélt Barrett ügynökkel. – magyarázta Maguire.
- Akkor hol a nő?! Tud mindent az SGC-ről! Kerítse elő! Szóljon mindenkinek! – adott parancsot Lipton.
- Igenis, Őrnagy! – viharzott el a tiszt. Lipton kiszúrt egy ruhacafatot a tőle jobbra húzódó rozsdás lépcsőkorláton. Amennyire emlékezett ez Galloway ruhájából származott. Kissé sántikálva futásnak eredt, és felszaladt a lépcsőn. Nem látott más módot, mint hogy a tetőre menjen. Arra gondolt talán Galloway is így okoskodott. Az az egyetlen észszerű megoldás. Onnan talán át lehet jutni egy másik épületre és szépen elslisszolni az éjszakában. Az őrnagy kifutott a kaviccsal borított tetőre. Felette csak a csillagok, és a sötét égbolt. Lágy, de hideg szellő kavarta fel a lassan hajnalba forduló éjszaka levegőjét. Hallgatózott pár másodpercet majd megindult a tető széle felé.
- Tiffany? Itt van? Lincoln Lipton vagyok. – kiabálta a semmibe. Egyszer csak léptek hangját hallotta a kavicsokon, majd meglátta a nőt.
- Lipton! Hát önnek is sikerült kereket oldania? Erre jöjjön! A tűzlétrán megszökhetünk! Megszereztem a laptopomat is. Ha kiértünk felhívjuk a rendőrséget és kihozzuk Veroniqueékat is. Siessen! – sürgette a férfit Tiffany, de L.D. nem indult meg felé. A nő nem értett semmit.
- Mi lesz már?! Gyorsan!
- Nem kell menekülnünk! Az NID-sok elmennek. Mindenki biztonságban van. – szólalt meg az őrnagy.
- Micsoda? Hogy-hogy elmennek?
- Ideért pár barátom. Tudnak hatni még az NID-ra is. Segítenek. – magyarázta a férfi, de a nő nem volt vevő erre a témára.
- Segítenek?! Egy frászt. Lipton maga is csak a kormánynak dolgozik. Nem változnak meg sosem. Lehet hogy magánemberként segített, de a barátaival együtt maga is csak a kormányt képviseli. Maga sem más!
- Ez nem igaz. – rázta a fejét az SGI-os.
- Dehogynem. – vágta rá Galloway majd kezében a laptopjával hátat fordítva Liptonnak megindult a tűzlépcső felé.
- Tiffany! Tudja hogy nem engedhetem el azokkal az adatokkal! – szólt utána az őrnagy de a nő csak ment tovább.
- Álljon meg! – változtatott hangnemet Lincoln mire Galloway megfordult, és látta hogy egy Beretta csöve mered rá. Csalódott tekintettel nézett a férfira.
- Kérem ne kényszerítsen választásra. – mondta komoran Lipton, majd felhúzta  fegyverét. Akármennyire is tiltakozott ellene az ő munkája is magában foglalta az SGC titkainak védelmét. Nem engedhette el a nőt.
- Maga nem is az NCIS-től van igaz... És már döntött! – gördültek le könnyek Tiffany Galloway arcán, majd megfordult és egyre gyorsuló léptekkel tovább indult.
- Tiffany!!! Álljon meg! – ordította L.D., de nem volt semmilyen hatással.
A tető párkányán alvó galambok ijedten reppentek szerte-széjjel, mikor az éjszaka csendjét megtörte az elsülő Beretta durranása. Aztán egy test rogyott halk koppanással a kavicsokkal borított talajra. Egy laptop pedig lerepült a tűzlépcsőn és darabjaira hullott a betonon.
Tiffany Galloway egy pár sötét cipőt látott meg maga mellett, de nem tudott felnézni a tulajdonosra. Lipton volt az, ezt ő is biztosra vette bár a gondolatai már nem voltak egészen tiszták.
- Sajnálom, Tiffany. Nem kellett volna így történnie. – hallotta a férfi gondterhelt hangját, aki most leguggolt hozzá. Kezében még mindig látta a pisztolyt.
- Maga sem más... – motyogta a nő halkan, majd szemhéjai elnehezedtek, és elméje sötétségbe burkolózott. A világ zajai megszűntek létezni számára, és lelkét elöntötte a végtelen nyugalom.

Kategória: LAZLOW JAY LOCKHART | Hozzáadta:: Emilia (2012-04-17)
Megtekintések száma: 192 | Hozzászólások: 5 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 4
4  
Kedves Lockhart!

Nagyon jó fejezete lett ez a regényednek!
A cím is találó! A történet pedig nagyon jól tükrözi, hogy sokat foglalkoztál vele!
Csak így tovább!

Üdv

3  
cool

2  
ej, nem tudtam várni, elolvastam az összeset *irul-pirul

1  
Azt hiszem ez joggal pályázhatna a legjobb SGI fejezet címre. Kedves olvasóktól is hallottam, és én is az egyik legjobb fejezetemnek tartom. Személyes kedvenceim egyike. Jó szórakozást hozzá!

Név *:
Email *:
Kód *: