Főoldal » Cikkek » LAZLOW JAY LOCKHART

Stargate Intelligence - 5. fejezet
Stargate Intelligence



5. Fejezet

Mikor minden kötél szakad


Cheyenne Mountain Complex – S.G.C. – 22. szint - Kantin >>>

Dr.Chandler Donovan jóízűen ebédelt a parancsnokság fő kantinjában. Nehéz napok álltak mögötte, de most végre lazíthatott egy keveset. Mikor Logan Whekkel visszatértek a Pegasus– galaxisból még rengeteg munka várt rájuk. Napokig ültek számítógépek és csillagtérképek között, hogy valahogy kinyomozzák merre tűnhetett el az a replikátor hajó melynek nyomaira az M7R-227 törmelékei között bukkantak a hét elején. Mindenféle hipertér ugrások lehetőségeit számolgatták, de sehogy sem jártak sikerrel melynek Mallory ezredes persze koránt sem örült. Cserébe a negatív eredményekért a két férfit bízta meg azzal, hogy vigyék fel O’Neill vezérőrnagynak a hivatalos jelentéseket. Mindenki tudta, hogy a volt SG-1 vezető sem lesz boldog a dolgok hallatán. Természetesen Whek kihasználta csapatparancsnoki hatalmát, és Donovanra testálta eme kényszerű tiszteletkör végrehajtását. Viszont O’Neill egyátalán nem teremtette le az újonc SGI ügynököt, csupán csendben tudomásul vette az apró kudarcot, és további vizsgálatokat rendelt el az ügyben. Így pár perccel a nehéznek ígérkező feladat után a doki már rántott csirkecombbal tömhette magát, és zamatos szőlőlevet kortyolgathatott hozzá az étkezdében, mely sokkal tágasabb és kellemesebb helyszín volt egy kései ebéd elköltéséhez mint 29. szinti kistestvére.

- Hello! Nem bánod, ha ledobom magam? A többi asztal mind csurig van... – lépett Chandler asztalához kezében a tálcájával egy erős testalkatú, hosszú szőkésbarna hajú tengerészgyalogos nő MARPAT gyakorlóban. A doki kissé megszeppenve pillantott fel a nagy darab amazonra, majd lenyelve aktuális falatját megszólalt.

- Üdv! Nyugodtan foglaljon helyet!

- Kösz! – mosolygott a tengerészgyalogos majd letette tálcáját az asztalra, és Donovannal szemben letelepedett. Az SGI-os éppen folytatta volna ebédjét mikor a nő ismét megszólalt.

- Jó étvágyat! Amúgy Gina Stringfield vagyok. – mutatkozott be kedvesen.

- Dr.Chandler Donovan. Önnek is jó étvágyat! – felelte a férfi szűkszavúan, majd mindketten enni kezdtek. Pár perc ugyan csendben telt ebben a kényszer alatt összeverődött asztaltársaságban, de utána Stringfield ismét szóra nyitotta a száját.

- Mióta vagy a Hegyben? Még nem láttalak erre, pedig biztos emlékeznék.

- Csak pár napja tértem vissza Atlantisról. Áthelyeztek. – válaszolt szűkszavúan Chandler, de Gina nem hagyta annyiban a dolgot.

- Hűű, az izgi lehetett! Én is szívesen seggbe rúgnám a wraithet! És mond, minek vagy a doktora? Asztrofizika? Archeológia? Esetleg sebész vagy vagy ilyesmi??? – érdeklődött kíváncsian a nő.

- Szociológiával és kommunikáció elmélettel foglalkozom. Egy kicsit konyítok a pszichológiához is. – magyarázta Donovan, miután lenyelte az utolsó adag ételét is. Ezt követően gyorsan felhajtotta maradék gyümölcslevét, majd felpattant.

- Elnézést, de most mennem kell! Örültem a szerencsének, Hölgyem. További jó étvágyat! – vetette oda illedelmesen, majd visszavitte tálcáját a megfelelő helyre, és kisietett a kantinból. Stringfield végig szemmel követte, amég a férfi mögött be nem csukódott a duplaszárnyas ajtó.

- Viszlát, Cukorfalat! – mondta halkan maga elé, majd elmosolyodott.

 

 

 

Cheyenne Mountain Complex – S.G.C. – 28. szint - Folyosók >>>

Rendezett léptektől visszhangzott az indítócsarnokba vezető folyosó mert William Jay Mallory ezredes éppen egy idegen világra vezette az SGI pár újdonsült ügynökét amolyan gyakorlatozás céljából. Felettébb boldog volt, hogy végre elhagyhatta unalmas irodáját, és újra belevethette magát egy küldetésbe. Mögötte masírozott Anina Wesselenyi százados, és Gunner Crocker hadnagy, még mellette Johnny Fierro őrnagy haladt. Mikor a folyosó végére értek, a csillagkapuhoz vezető ajtó csendben feltárult előttük, mire ők két fegyveres katona között besétáltak a hatalmas terembe. Mindannyian woodland mintázatú BDU-t viseltek fekete taktikai mellénnyel, és hasonló színű hátizsák volt a hátukon. Mindegyikük oldalán pisztoly lógott. A férfiakén M92-es még Wesselenyién egy P8-as. A nő főfegyvernek egy G36-C-t hozott magával, még Mallory az M468-at favorizálta. Crocker a közkedvelt P90-est választotta, még Fierro egy M14-est szorongatott. A kapu Walter Harriman főtörzsőrmesternek köszönhetően lassan elkezdte kódolni az ékzárakat. Mallory felnézett az irányító felé, majd nem sokkal később Landry vezérőrnagy hangja harsant fel a csarnokban.

- Indulhatnak, Ezredes! – adta meg az engedélyt a bázisparancsnok, mire Mallory tisztelgett neki, majd éppen akkor fordult az ősök körének irányába mikor az aktiválódott és gyűrűjéből előtört a KAWOOSH, hogy pár pillanattal később a féregjárat megszelídülve nyugodtan ringatozó felszínnel várja a rajta átlépni kívánó utazókat.

- Utánam, emberek! Nyomás! – mondta az ezredes majd fellépett a rámpára és hamarosan eltűnt a féregjáratban. A többiek engedelmesen követték, majd nem sokkal később már molekuláikra bomolva száguldottak át a galaxison.

- Húú!!! Ha ez egyszer közkézre kerül csődbe mennek a vidámparkok! – lépett ki a túloldalon adrenalinmámorban úszva Fierro. Mindig nagyon élvezte ha átkelhetett a chaapa’ai-on.

- Üdvözlöm önöket az P7Z-586-on! – mondta Mallory mikor mindenki átért, majd intésére a katonák kettes oszlopba rendeződtek és együtt mozogva elindultak a közeli rengetegbe. Közben a kapu deaktiválódott. Az ég borús volt. Mindenfelé szürke felhők gyülekeztek, és a napfényt is csak egy-egy résen engedték a felszínre. A hőmérséklet a földihez viszonyítva olyan ősziesre emlékeztetett. Enyhe hűvös szellő táncoltatta a kaput körülvevő tisztáson hajladozó derékig érő napégette füvet. Mikor a csapat az erdőbe ért a fényviszonyok még rosszabbak lettek, és oda már a szél sem férkőzhetett be annyira intenzíven mint azt a nyílt terepen tette. Egyfajta nyugalmat, ugyanakkor zavarba ejtő ősi csendet árasztottak a sűrűn növő alsó részükön kopasz törzsű fenyők. Elvétve madarak csicsergése, és a szelíden hajladozó fatörzsek nyikorgása töltötte meg hangokkal a rengeteget. Orrfacsaró gyanta, és kellemes fenyőillat furcsa egyvelege terjengett mindenütt a levegőben. Aljnövényzet csak nyomokban volt felfedezhető, ugyanis a napfény nem nagyon jutott el a talajszintig. A tűlevelek ezreit számláló lombkoronák szinte hermetikusan zártak, egyfajta tetőt húzva az ősfenyves fölé. A négyes síri csendben haladhatott a puha levéltakarón mely a lábuk alatt húzódott, akár egy szőnyeg.

- Oszlopba! – szólalt meg az ezredes mikor a fák törzsei már olyan sűrűn helyezkedtek el egymás mellett, hogy a haladás kényelmetlenné vált. A csapat villámgyorsan alakzatot váltott, és így meneteltek tovább figyelőszektoraikat fürkészve. Elől ment Crocker, mögötte Mallory, majd Wesselenyi, és a sort Fierro zárta.

- Miféle hely ez, Uram? Járt már itt? – kérdezte csendesen az őrnagy miközben átlépett egy korhadt farönkön.

- A hely még eléggé felderítetlen. Egyszer járt itt egy SG csapat. Pár órát tartózkodtak a bolygón. Robotrepülővel még légifelderítést is végeztek, de eredménytelen volt. Lakatlannak ítélték a planétát, aztán cuccoltak és elhúztak. – adott kimerítő választ Mallory.

- Ez az egész olyan történelem előtti. Akár Alaszka is lehetne. – jegyezte meg Crocker miközben maximális éberséggel az előtte elterülő terepet vizslatta.

- Van benne valami! – értett egyet Mallory, mikor Wesselenyi megfogta a vállát ezzel megállásra késztetve az ezredest. A nő három óra irányába emelte puskáját, és figyelt.

- Uram! Láttam valamit! Arra mozgott. Nagy volt és gyors! – jelentette. Fierro felemelte M14-esét és a fegyver távcsövén keresztül végigpásztázta a nő által megjelölt területet.

- Lát valamit? – kérdezte Mallory az őrnagytól.

- Semmi, Uram! – felelte a férfi, de még vizsgálódott egy ideig. Közben Crocker bevette magát egy szélesebb törzsű fenyő mögé és vállhoz emelt P90-esével a csapat előtt lévő erdőrészt biztosította. Wesselenyi ugyanezt tette az ellenkező irányba. Féltérdre ereszkedett, és figyelt. Az ezredes addigra már elővette saját messzelátóját és azzal kutatott Wesselenyi „fantomja” után.

- Ha lenne is ott valami, ilyen sűrű erdőben szinte lehetetlen kivenni. Én sem látok semmit. – nyugtázta végül a férfi, és intett ezzel jelt adva a továbbhaladásra. Az SGI-osok ismét felvették a menetoszlop formációt, és folytatták felderítő útjukat egyre mélyebbre a fenyves szívébe.

- Biztos csak valami állat volt. – jegyezte meg pár méter után Crocker, de mondata közben nem nézett hátra a többiekre.

- Meglehet. Reméljük, hogy növényevő! – bizonygatta magának és társainak kissé nyugtalanul Wesselenyi.

- Ne aggódjon, Százados! Ha az a valami minket szemelne ki ebédnek akkor szerény személyem, és „Nikki” tárt karokkal várjuk majd. – mondta vigyorogva Fierro.

- Ki az a Nikki? – értetlenkedett egy pillanatra hátrafordulva a német, mire az őrnagy gyengéden megsimogatta M14-esét, ezzel jelezve hogy ki a tulajdonosa az imént említett névnek.

- Hatékony páros vagyunk. – állította magabiztosan Fierro. Wesselenyi egy zavarodott mosoly kíséretében bólintott.

- Értem, Őrnagy! – tett pontot az ügy végére a nő, mikor egy erős hangra lettek figyelmesek. Olyan volt mintha fadarabok törtek volna el. Reccsenés zaja ütötte meg a fülüket. Ezzel egyidőben Mallory ezredes elkiáltotta magát.

- Vigyázzon, Hadnagy! – figyelmeztette az előtte haladó férfit, de már késő volt. Crocker alatt beszakadt a talaj, és ő egy segélykérő ordítás kíséretében a mélybe zuhant, majd pár méter után hangos puffanással földet ért a vermet fedő tűlevél, és fatörmelék között. Fájdalmas jajjgatás hallattszott ki a gödörből. Mallory óvatosan a lyuk széléhez araszolt.

- Őrnagy! Százados! Kőrkörös védelem! – adott parancsot maradék két emberének akik pozícióba álltak.

- Jól van Crocker?! – nézett le a verembe az ezredes. Szerencsére látta a leesett férfit aki a hátán feküdt, és mozgott is.

- Nagyjából megvagyok, Uram! – kiabált vissza felettesének, és lassan elkezdett feltápászkodni. Ezalatt Mallory lekapta hátizsákját, és egy kötelet húzott elő belőle, majd ledobta a hadnagynak.

- Mit gondol fel tud mászni? – kérdezte.

- Azt hiszem meghúzódott a lábam, de szerintem menni fog, Uram! – jött ismét a bíztató válasz. Mallory egy közeli fa törzse köré tekerte a kötél végét, és biztosította.

- Jöhet, Hadnagy! – adta meg a jelet, mire a kötél annak a jellegzetes hangnak a kíséretében azon nyomban megfeszült Crocker súlya alatt. Fierro néha-néha odanézett, hogy minden rendben van-e és Wesselenyi is felváltva figyelte mind az eseményeket, mind pedig a szektorát. Pár másodperccel később a hadnagy keze megjelent a felszínen, majd nem sokkal azután a többi testrésze is követte. Erőlködő nyögések közepette küzdötte ki magát a lyukból mely egyértelműen mesterséges volt. Valaki, valamiért oda építette. Minden bizonnyal csapdának szánták. Persze Mallory és a többiek fejében is megfordult mindez. Na meg az, hogy ki tette ide, és kinek szánta? Mikor Crocker végre kikászálódott levegőért kapkodva telepedett le egy fa tövében. Mallory leguggolt hozzá.

- Minden rendben? – kérdezte emberét miközben alkarja segítségével feltekerte a kötelet, és eltette.

- Megvagyok, Uram! – fújtatott a hadnagy, majd előkapta kulacsát és nyelt belőle pár jókora kortyot. Mallory bólintott majd megveregette a férfi vállát és felállt.

- Rendben emberek! Ebből úgy ítélem meg, hogy ez a sárgolyó koránt sem lakatlan. Aki ilyet épít az már értelmes életnek tekinthető. Amint látom vadászós kedvében van, így úgy döntöttem visszaindulunk a kapuhoz. Nem akarok kockáztatni, így hogy nem tudjuk mivel állunk szemben. Túl sok az ismeretlen tényező. Ez most nem az a küldetés, hogy emberkedjünk! – jelentette ki megfontoltan az SGI parancsnoka. Közben Crocker megigazította felszerelését és némi fájdalmak közepette indulásra készen talpra állt.

- Értettük, Uram! – nyugtázta Fierro a hallottakat.

- Tud menni, Hadnagy? – kérdezte Crockert Wesselenyi.

- Elvileg igen, Asszonyom! – felelte a férfi majd lépni próbált egyet, de jobb lába megbicsaklott. Mallory elkapta, és a válla alatt átkarolta.

- Én majd segítek! Őrnagy! Ön és a százados mennek az élen! Indulás! – adott parancsot az ezredes.

- Igenis, Uram! – válaszolta szinte egyszerre a két tiszt, majd azonnal mozgásba lendültek.

- Köszönöm, Ezredes! – hálálkodott Crocker. Felettese némán bólintott, és ők is elindultak. Szerencséjükre még nem távolodtak el annyira a kaputól, így pár perc elteltével máris a kis tisztás szélénél kémleték, hogy tiszta-e a terep.

- Ez tökéletes hely, hogy megszivassanak! – zsörtölődött Fierro miközben fegyvere távcsövén keresztül kereste az esetleges ellenséget.

- Hát, igen. Én is itt ütnék magunkon. – értett egyet Mallory. Fierro végül nem talált semmi aktivitásra utaló nyomot, így még vártak pár percet és figyeltek majd Wesselenyi lépett ki először az apró rét szélére. Azon nyomban egy energiafegyver lövedéke csapódott be mellette. A detonáció közelsége hanyatt dobta a nőt, aki gyorsan négykézlábra gurult, és villám sebességgel bekúszott az erdő fedezékébe.

- Scheisse!!! – szitkozódott anyanyelvén. Fierro ezalatt próbálta betájolni, hogy honnan jöhetett a lövés, de ebben a pillanatban a bal oldala felől csapódott be egy újabb.

- A francba ezek itt is itt vannak nem messze az erdő szélén! – állapította meg idegesen majd tüzelni kezdett, de csak vaktában. Wesselenyi ugyanezt tette csak abba az irányba ahonnan rálőttek.

- Húzzunk el innen! Utánam! – kiabálta Mallory a csatazajban.

- Parancs! – nyugtázta Fierro, mire Wesselenyivel együtt hátrálni kezdtek befelé, vissza a rengetegbe.

 

 

 

Cheyenne Mountain Complex – S.G.C. – 5. szint – Jack O’Neill vezérőrnagy irodája >>>

A Homeworld Security fejének asztalával szemben egy nő és egy férfi üldögélt az ott elhelyezett kényelmes székekben. Ennek ellenére mindketten kényelmetlenül érezték magukat, bár más okokból kifolyólag, és más intenzitással.

- Nos, Ms.Galloway! Eléggé... Mondjuk úgy bekavarhatott volna a dolgokba. Érti mire gondolok... – kezdte O’Neill miközben asztalára könyökölve egyenesen az újságírónőre meredt. Néha-néha Lipton őrnagyra is vetett egy-egy pillantást, aki csupán csendben kísérte figyelemmel az eseményeket na meg Galloway jövőjét.

- Mit akarnak velem tenni? – kérdezte Tiffany beletörődötten. A vezérőrnagy sem volt túl bőbeszédű, de ez alkalommal még rajta is túltettek. A szobában a legerősebb hanggal a falon elhelyezett óra rendelkezett. Tikk-takk, tikk-takk, tikk-takk... Ment Lipton agyára a monoton ketyegés fülsértő zaja.

- Hát, mivel nem szeretnénk drasztikus eszközökhöz folyamodni, én csak egy megoldást látok. – bökte ki O’Neill majd egy apró hatásszüntetet, és mély levegővételt követően Galloway elé csúsztatott egy pár papírost.

- Ez egy titoktartási nyilatkozat. Mindenki aki itt dolgozik túlesett rajta. Ami a lényeg. Ha aláírta és kibeszéli ezeket az úgynevezett államtitkokat, akkor hazaárulás vádjával állhat majd a bíróság előtt. Másrészt már nincs mit kibeszélnie, hiszen nem rendelkezik konkrét bizonyítékokkal a Csillagkapu projektről. – magyarázta a vezérőrnagy miközben Tiffany a több oldalas szöveget olvasgatta, és fel-felnézett a férfira, meg esetenként Liptonra.

- Ezzel azt akarja mondani, hogy dolgozzak önöknek? – kérdezte végül az ex SG-1 vezetőt értetlenül.

- Tudja mind az SGI-nak, mind pedig a Homeworld Securitynek nagyon jól jönne egy amolyan sajtófigyelő osztály. Éppen olyasmi eseteket, eshetőségeket kéne monitoroznunk amilyet maga is el akart követni. Rendszeresen át kéne világítania a világsajtót, és más médiumokat is gyanús cikkek után kutatva. Persze már létezik hasonló kis csapat, de most ön lehetne a főnökük. – rántotta le a leplet a dolgokról O’Neill.

- Ha jól értelmezem nem nagyon van más választásom... – jelentette ki Galloway keserű szájízzel, majd Liptonra tekintett.

- Írja alá Tiffany! Nem olyan borzalmas ez. Lesz hétköznapi élete, de lesz egy másik is. Egy titkos élete. Még izgalmas is. Nem fogja megbánni! – bíztatta az őrnagy, mire az újságíró nagy nehezen ellátta szignójával a titoktartási nyilatkozatot.

- Tessék! – adta át O’Neillnak aki elmosolyodott.

- Rendben van! Jó kislány. Okosan döntött, majd meglátja! – tette el a lapokat egy mappába a vezérőrnagy.

- Mikor mehetek haza? Vagy fogoly vagyok itt? – szegezte a férfiaknak legsúlyosabb kérdését Galloway.

- Erről szó sincs! – mondta Lipton határozottan.

- Most hazaviszik. Pihenjen egy-két napot, találkozzon a barátnőivel meg minden, aztán önért megy egy dzsipp, és behozza dolgozni. Akkor mindent meg fogok mutatni az új munkájával kapcsolatban. – ígérte O’Neill. Tiffany szemmel láthatóan megkönnyebbült, hogy kiszabadulhat a hegyből, és láthatja kinti ismerőseit, barátait.

- Köszönöm. Azt hiszem egy kis pihenés jót fog tenni. – engedett egy kis mosolyt az arcára a nő. O’Neill közben telefonált egy rövidet, majd nem sokkal később két kék BDU-s katona jelent meg.

- Parancs, Uram! – vágták magukat vigyázzba.

- Kérem biztonságban vigyék haza Miss Gallowayt! – adott utasítást a vezérőrnagy.

- Menjen az urakkal Tiffany! – bíztatta Lipton a nőt aki kissé kétségbeesve nézett vissza rá.

- Ön nem jön, Őrnagy?

- Nekem dolgom van, de ígérem majd meglátogatom. Menjen! – felelte L.D. mire Galloway felállt és a katonákhoz sétált.

- Parancsoljon, Hölgyem! – kísérték ki az irodából, majd becsukták maguk mögött az ajtót.

- Éjjel-nappal figyelni fogjuk. A házát már bedrótoztuk. Még nem bízhatunk benne. – mondta O’Neill csendesen, és úgy mintha szégyellné magát. Nem szerette az ilyesmit. Lipton is hasonlóan volt ezzel a dologgal.

- Értem, Uram. Ez természetes. Viszont ez a sajtófigyelés jó ötlet volt! – szólalt meg az őrnagy.

- Valóban. Ráadásul illik Gallowayhez. Persze az én fejemből pattant ki... – büszkélkedett az öreg, majd mint aki jól végezte dolgát kényelmesen hátradőlt székében.

- Ha nincs más, Uram akkor nem is rabolom tovább az idejét. – állt fel indulásra készen Lipton.

- Azt hiszem mindent megbeszéltünk. Nekem most el kell utaznom Washingtonba egy kis időre. Majd utána látjuk egymást. Végeztem. Leléphet, Őrnagy. – adta meg az engedélyt a távozásra O’Neill, mire L.D. vigyázzba vágta magát, tisztelgett, majd egy hátraarcot követően kisétált az irodából.

- Kellemes utat, Uram!

Pár perccel később, és jópár szinttel lejjebb már a 27.-en baktatott a 29. emelet lejáratához. Egyszer csak egy morgós ismerős férfi hang szólította meg a háta mögül.

- Lipton őrnagy! – hallattszott mire a légidesszantos megállt és megfordult. Meglepődve vette tudomásul, hogy maga Landry vezérőrnagy közeledett felé egy mappával a kezében.

- Uram! – szalutált mikor a bázisparancsnok odaért hozzá.

- Van itt egy kis probléma, Fiam. – vette halkabbra hangerejét Landry.

- Mi a baj, Vezérőrnagy?! – hajolt közelebb Lipton.

- Mallory ezredes, és pár másik emberük a P7Z-586-ra mentek gyakorlatozni. Már letelt a hat óra mikor be kellett volna jelentkezniük. Tudom nem a szokásos időintervallum, de most ebben állapodtunk meg az ezredessel. Tárcsáztuk a bolygót és hívtuk őket rádión. Azt mondták ismeretlen ellenséges erők tartják tűz alatt őket, és nem tudják elérni a kaput. Ráadásul az egyik emberük megsérült. Itt van minden a mappában amit tudunk. A legutolsó tartózkodási helyük koordinátái is benne vannak. Gondoltam házon belül intéznék az ügyet, de ha kívánja adhatok egy, maximum kettő SG csapatot erősítésnek. – nyújtotta át Landry a pakkot Liptonnak.

- Értem, Uram. Köszönöm az infot. Azonnal intézkedem. Egyenlőre azt mondom lerendezzük magunk. Aztán majd meglátjuk. – tisztelgett L.D. indulásra készen.

- Rendben van. Sok szerencsét, Fiam! – bólintott Landry majd viszonozta a szalutálást, és útjára engedte az őrnagyot aki azon nyomban rohanni kezdett a lejárathoz. A megfelelő biztonsági procedúrák után már a 29. szint folyosóin futott tovább. Mikor meglátott szembe jönni egy katonát odakiáltott neki.

- Azonnal kerítse elő Boavista alezredest! Úgy tudom 24 órás eltávon van. Mondja meg neki, hogy vészhelyzet van, és jöjjön be azonnal!

- Értettem, Őrnagy! – sietett el a katona, és Lipton tovább szaporázta lépteit a másik irányba egészen az eligazítóig. Berontott a terembe és az ajtó mellett felkapta a falon elhelyezett belső telefonrendszer kagylóját. Hangja a 29. összes folyosóján, és helységében visszhangzott.

- Itt Lipton őrnagy! A következő emberek azonnal jelenjenek meg az eligazítóban! Abbott százados, Decker százados, van der Sharke hadnagy, Maguire alhadnagy, és Logan Whek! Azonnal az eligazítóba! Ismétlem Abbott, Decker, van der Sharke, Maguire, és Whek azonnal az eligazítóba!!! – mondta Lipton, majd letette a kagylót, és várt. Lassan az asztalfőhöz sétált az lcd monitor elé, de nem ült le. Túl feszültnek érezte magát ahhoz hogy letelepedjen. Inkább egyhelyben toporgott, amég be nem futottak az első katonák.

- Őrnagy! – érkezett meg Decker, majd utána Maguire, és Abbott.

- Mi történt, Uram? – kérdezte Maguire.

- Üdv! – mondta Abbott.

- Mindenkit megvárunk aztán elmondom. Üljenek le! – felelte szárazon és komolyan L.D. Közben betoppant Whek, és a sarkában van der Sharke is.

- Helyzet? – szólalt meg a satedai.

- Remélem nem gyakorlat, Uram. – jelentette ki van der Sharke mire Lipton intett nekik, hogy foglaljanak helyet, és mikor ez megvolt belekezdett.

- Üdvözlök mindenkit! Nincs vesztegetni való időnk, úgyhogy csak egyszer mondom el! Most kaptam az információt, hogy Mallory ezredes és másik három emberünk ellenséges erőkbe futott a P7Z-586-on. Gyakorlatozni mentek oda, de mivel nem jelentkeztek be időben Landryék tárcsázták őket, és ekkor derült ki, hogy gáz van. Azt mondtam a vezérőrnagynak, hogy elintézzük saját erőből. Bizonyítsuk is be! Amit tudniuk kell. A bolygó legnagyobb kontinensére érkeznek majd. Fenyvesek, hegyek, mezők, és lombhullató erdők is megtalálhatóak rajta. Az időjárási körülmények eléggé rosszak lehetnek. Szél, mely viharossá fokozódhat, és intenzív eső is lehetséges. A hőmérséklet őszies. De mivel kezd esteledni a hidegebb felére készüljenek. Nincs vesztegetni való idejük! Abbott századost jelölöm ki parancsnoknak! A helyettes természetesen Decker százados. Szerelkezzenek fel, és induljanak! Hozzák ki az ezredeséket! – fejezte be Lipton az eligazítást.

- Arra mérget vehet, Uram! – állt fel indulásra készen Decker.

- Hallották az Őrnagyot! Irány a fegyverraktár aztán nyomás! – mondta Abbott mire mindenki aktivizálta magát és kisiettek. Csak Abbott maradt hátra. L.D. odasétált hozzá.

- Mindent bele! Ezen a papíron rajta van merre jártak Malloryék mikor kapcsolatba léptek velük Landry emberei. – tette barátja vállára a kezét az őrnagy miután átadta a fontos dokumentumot.

- Értem. Lerendezzük! Nem lesz baj! – bólintott Abbott, majd miután eltette a cetlit a többiek után iramodott.

Ekkor érkezett meg az a katona akit Lipton Boavista előkerítésével bízott meg.

- Uram! Az alezredes már úton van. 20 perc és itt lesz. – jelentette.

- Köszönöm, Főtörzs. Leléphet! – válaszolta az SGI-os.

 

 

 

Cheyenne Mountain Complex – S.G.C. – 29. szint – Exobiológiai kutatólabor >>>

Lipton őrnagy éppen a 29. szint tudományos részlegei előtt haladt el, mikor az egyik teremben észrevette Corelly alezredest. Lincoln besétált a szobába az asztalok közé, és a nő mellé lépett aki éppen egy növényt csodált. Kutatók már nem tartózkodtak a helységben, mert pár perccel ezelőtt hazamentek éjszakára. Ez mindig így volt a bázis nélkülözhető személyzete esetében, kivéve ha rendkívüli állapot esete állt fent.

- Üdv, Alezredes! – köszönt L.D., mire a nő visszatérve a valóságba meglepetten felnézett rá.

- Áhh, hello Lip! Nem is vettem észre, hogy bejöttél! Akár a szellemek! – mosolyodott el a férfi láttán.

- Bocs, nem akartalak megzavarni. Mit csinálsz? – érdeklődött az őrnagy, majd ő is közelebb hajolt a növényhez, hogy jobban szemügyre vehesse.

- Valami idegen világról hozta egy SG csapat, és mi is kaptunk egy példányt. Csodálatos színei, és illata van. Nem tudni róla sokat. Csak nemrég kezdték vizsgálni. – magyarázta gyermeki lelkesedéssel az alezredes.

- Mindigis oda voltál a növényekért. De nem jó, ha a profok jelenléte nélkül itt tartózkodsz. Ezek ismeretlen életformák, és veszélyesek lehetnek! Légy óvatos! – jelentette ki kissé hivatalos, és atyáskodó hangnemben Lipton.

- Lip! Lazíts! Ez csak virág! Különbenis alezredes asszony vagyok, és beengedtem magam! – felelte cserfesen és konokul Corelly.

- Oké, oké! De mondom, ne érj hozzá és ne lélegezd be a pollent! Csak nem akarom, hogy baj legyen! Van már éppen elég mára! – mentegetőzött Lipton.

- Mért, mi van? Csak nemrég jöttem be. Lemaradtam valamiről? – fordult a férfi felé Anastacia.

- Mallory idegen világra vitt pár újoncot, és bajba kerültek. Abbottékat utánuk küldtem, és értesítettem Boavistát. Hamarosan okosabbak leszünk. – világosította fel a nőt L.D.

- Micsoda?! Nekem nem is szóltál? Legalább annyira illetékes vagyok mint Boavista. Boavista... Atyám, az se komplett... – zsörtölődött Corelly alezredes.

- Sajnálom. Most szólok. Különbenis még nincs gyakorlatod külvilági missziókban, így téged nem küldhettelek. Ráadásul Boavista az akit értesíteni kell, ha ilyen helyzet adódik. Mármint, hogy Mallory nem elérhető. Mégiscsak jó ideig vezette az SGI-t. Nekem sincs ínyemre de ez van. – magyarázkodott a férfi.

- Szóval így állunk, Lip. Azért legközelebb szólj, ha ég a ház, hogy menjek ki. Necsak aztán gyere miután bentégtem! Boavista pedig már nem sokáig lesz itt helyettes vezető azt garantálom! – dühödött fel kissé Corelly.

- Nyugalom, Alezredes! Csak előírás szerint cselekedtem.

- Előírás szerint?! – mosolyodott el kínjában egy pillanatra a nő, majd folytatta.

- Most először életedben. És ne alezredesezz engem, mert fenékbe rúglak! Leléphet, Őrnagy! – osztotta ki Liptont Anastacia, mire a férfi bűnbánóan bólintott majd egy hátraarcot követően némán elhagyta a helységet. Corelly idegesen sétálni kezdett az asztalok között, mert nagyot csalódott hogy egy régi jó barátja nem osztott meg vele ilyen fontos információkat. Tudta, hogy még új az SG programban, de ennek ellenére is azt akarta, hogy ne valami zöldfülűként kezeljék akit óvni kell még a napfénytől is. Ezt sosem tudta elviselni, és Lipton ezt jól tudta mégis mást cselekedett. Ez bántotta igazán. Nagyon kedvelte az őrnagyot, de a férfi most rendesen felbőszítette.

- Majd én megmutatom! Várjatok, kapumajmok! A franc essen az egészbe! - gesztikulált kezével mérgesen Corelly, ám szerencsétlenségére az egyik asztalon elhelyezett növény szárába vágta tenyerének élét. Az esedékes növény tüskés teste felsértette az alezredes bőrét, és a vékony vágásból vörös vér kezdett szivárogni.

- Szuper! – szisszent fel a nő, majd a kezéhez kapott. Nem vette észre, hogy az idegen növény szárán ágaskodó rózsatövis méretű tüskék hegyén valamiféle váladék választódott ki egyfajta védekezési mechanizmus képpen, és ebből a váladékból az érintkezéskor a sebébe is jutott. Corelly mivel ilyen aprósággal nem akart a gyengélkedőre menni, így miközben kifelé tartott a helységből szájához emelte kezét, és leszopogatta a sebből kicsorduló vért. Gondolta ez is csak olyasmi mint mikor az ember elvágja az ujját vacsorakészítés közben, és egyből a szájába veszi, még a vérzés alább nem hagy.

 

 

 

Cheyenne Mountain Complex – S.G.C. – 29. szint – Folyosók >>>

- Őrnagy! Mi volt olyan fontos? Mi törént?! – szólt Lipton után Carmen Boavista, mikor meglátta a férfit a folyosón ballagni.

- Alezredes! Jó, hogy itt van! Mallory ezredesék bajba kerültek a P7Z-586-on! Ismeretlen ellenséges erők vették tűz alá őket! Haladéktalanul odaküldtem Abbottot, Deckert, Wheket, Maguiret és van der Sharkeot. – jelentett Lipton miközben megállt, hogy a nő odaérhessen hozzá.

- Értem! Helyesen cselekedett, Őrnagy! Még a végén megtanulunk együtt dolgozni! Jó, hogy szólt! Amint látom a legtöbben már hazamentek. Ön szerint kell még behívni valakit? – felelte Boavista szárazon.

- A tudósok már mind elhúztak. Egy orvos van ügyeletben a gyengélkedőn, és pár őr a folyosókon, plusz egy két fős technikai személyzet. Csupán a normális éjszakai műszak tartózkodik rajtunk kívül a 29.-en. Oh, és Corelly alezredes is itt van még. Szerintem egyenlőre nem kell senkit felzavarnunk. – válaszolta L.D. hivatalos hangnemben.

- Rendben van. Menjünk az eligazítóba, és mondjon el mindent amit tud a helyzetről! Aztán felmegyünk, és beszélünk Landry vezérőrnaggyal. Ahogy ismerem nem megy haza amég ez a helyzet nem tisztázódik. Vele együtt várjuk majd Abbotték bejelentkezését. Amennyire tudom O’Neill vezérőrnagy az este folyamán elutazott Washingtonba, úgyhogy őt nem érdemes zaklatnunk. Ne vesztegessük tovább az időt! Jöjjön, menjünk! – adott parancsot Boavista majd elindultak.

- Igenis, Asszonyom! – lendült mozgásba ismét Lipton majd pár perccel később már az eligazítóban tájákoztatta a részletekről Boavistát. Az egész nem vett több időt igénybe mint öt, esetleg tíz perc. Ezek után a feljárat irányába vették útjukat. Végigsiettek a kanyargós folyosókon, majd az ajtóhoz léptek mely a lépcsőházba nyílt, de nem tudtak kijutni.

- Mi a fene?! Carmen Boavista alezredes! – morgott a nő miközben újra hangmintát adott az ajtó melletti panelen, de most sem történ semmi, akárcsak az előző próbálkozásánál.

- Engedjen oda, Asszonyom! Majd én. – mondta L.D. mire Boavista félreállt.

- Lincoln Lipton őrnagy! – adott mintát a férfi, de ez esetben sem oldott fel a mágneszár.

- Elromlott ez a szar, vagy mi?! A legjobbkor! – túrt idegesen a hajába Boavista.

- Foggalmam sincs mi van vele! Valami üzemzavar lehet. Szólok egy karbantartónak. – jelentette ki Lipton, majd a nem messze lévő telefonhoz sétált, hogy hívjon valami technikust. Felemelte a kagylót, majd le is eresztette.

- Süket mint az ágyú. – bökte ki csalódottan, majd visszatette a helyére.

- Gyerünk, és keressük meg a szerelőket! Úgy megszivatom őket, hogy megemlegetik! Rendszeresen ellenőrizniük kéne a rendszert! – tajtékzott a nő, majd elindultak a technikusok szállása felé. Már messziről észrevették, hogy az ajtó tárva-nyitva áll. Gyorsan odasiettek, és benéztek.

- A jó kurva életbe! – képedt el Lipton a két vérbe fagyott holttest láttán, melyek rongybabaként hevertek a padlón több golyóütötte nyommal a mellkasukon.

- Mi a jó ördög folyik itt?! Ez nekem nagyon nem tetszik! – guggolt le Boavista megbizonyosodva, hogy a két férfi valóban halott e, de sajnos azok voltak. Visszalépett Lipton mellé a folyosóra.

- Végük. – mondta.

- Bassza meg... – tette csípőre a kezét L.D. miközben a fejét csóválta.

- Üdv, Boavista alezredes! Lipton őrnagy! – szólította meg őket távolabbról egy ismerős hang. Mindketten oda fordultak mire Corellyt vették észre egy hangtompítóval felszerelt P90-essel a kezében. Zubbonya nem volt rajta, csupán homokszínű pólója mely úszott az izzadtságban, csakúgy mint az arca, és a haja. Egyik combjára egy M92-es még másikra egy P90 tártartó volt erősítve. Szemei furcsán álltak, és kajánul mosolygott a két tisztre.

- Mi a jó fenét csinál, Alezredes?! – förmedt rá Boavista.

- Jól van, Corelly alezredes? – kérdezte aggódva és gyanakodva Lipton.

- Óóó, erőszakos mint mindig kicsi tengerészgyalogos G.I. Jane! Soha nem voltam jobban Lip! Remekül érzem magam! – vetette oda ironikusan Corelly, és felnevetett de úgy hogy a sátán is megirígyelhette volna.

- Tegye le a fegyvert! – szólította fel Boavista a nőt határozottan, de válasz helyett Anastacia felemelte a P90-est és tüzeléshez készült.

- A földre!!! – kapta el Lipton Boavistát, majd a padlóra rántotta a P90-est elhagyó sorozat elől. A fegyverben szerencsére nem teli tár volt, így pár lövést követően kifogyott.

- Tűnjünk el innen! – kiabálta Carmen félhisztérikusan az agyába tóduló adrenalintól, miközben Corelly gyorsan tölteni kezdett.

- Nem ellenkezem! – értett egyet Lipton mire felpattantak, és futni kezdtek az ellenkező irányba, majd éppen eltűntek a sarkon mikor mögöttük a falba csapódtak az újabb lövések.

- Naaa!!! Hol vagytok?! Nem akartok játszani velem?! Úgyis megtalállak titeket! Gyertek előőő... Ipi-apacs mindjárt meglesztek!!! – visszhangzott Anastacia Corelly kélyes hangja mindenfelé.

Kategória: LAZLOW JAY LOCKHART | Hozzáadta:: Emilia (2012-05-06)
Megtekintések száma: 194 | Hozzászólások: 2 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 2
1  
Tetszik, hogy nem csak az SGC-re helyezed a hangsúlyt, hanem beleszövöd a többi szálat is!

2  
Szia!
Ez volt az egyik legfőbb cél a sorim megszületésekor. Olyasmiket próbálok megmutatni, melyek annyira nem voltak a tv- ben.

Név *:
Email *:
Kód *: