StargAte Intelligence



8. Fejezet
Forró nyomon
 

Colorado állam - Colorado Springs – Memorial Park – A Prospect-tó partja >>>
Napsütéses, de hűvös délután köszöntött a colorado springsi Memorial Parkra, melyben szolgálatteljesítés közben elhunyt tűzoltók feketemárvány falba vésett nevei, és egy húsz láb magas bronzszobor is állt a tiszteletükre, mindörökre őrizve emléküket és hősiességüket. Közvetlenül a park mellett terült el a Prospect-tó, melynek partján és békés környezetében keresett pár percnyi megnyugvást Lincoln Lipton. Sötét bakkancsot, kék farmernadrágot, fekete kötött pulóvert, és egy kissé kopottas barna bőrdzsekit viselt, melyet egy 82. Légidesszant Hadosztály emblémájával ellátott apró méretű kitűző díszített. Az SGI őrnagyának igazán szüksége volt egy kis nyugalomra, hiszen nemrég vesztette el az egyik legkedvesebb bajtársát. Gondolataiba temetkezve álldogált egymagában, zsebre tett kezekkel, szájában egy vaníliás szivarral mégnem mellé lépett egy magas, rövid barnahajú, fekete ballonkabátot viselő férfi.
- Rendkívüli nő lehetett... – szólította meg Liptont, mire a légidesszantos lassan az érkező felé fordította fejét és megszólalt.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok? – kérdezte halk és komor hangon, miközben egyik kezével kivette a szivart ajkai szorításából.
- Jómagam is ide jönnék hasonló esetben. Nem akarlak zavarni, csak megnéztem minden rendben van-e – felelte a férfi majd sarkon fordult és elindult, de L.D. utána szólt, így megtorpant.
- Valóban az volt. Egy csodálatos nő, és kiváló katona! – sétált Lipton a férfi után, majd lassan elindultak a part mentén.
- Kár, hogy én nem ismerhettem. Ne aggódj, meg fogjátok találni azokat akik ezért felelősek!
- Ó, abban biztos lehetsz! Fizetni fognak a gyilkosságért! Addig nem nyugszom az tuti! – szívott szivarjába bosszúra éhesen Lincoln.
- Ha bármiben segíthetek, tudod hol találsz.
- Tudom, Casey! Kösz! – tette a férfi vállára a kezét hálája jeléül az SGI-os, majd folytatta.
- Amúgy veletek mi van? Hallom tegnap jöttetek vissza a Pegazusból. Mindenki jól van? – halkította le a hangját Lipton, mert nem éppen publikus dolgokat emlegetett.
- Ahogy mondod. Landry parancsára tettünk egy kirándulást a csapatommal Atlantisra. Körbe akartunk nézni az orvosi részlegükön, hátha találunk valami ős technológiát, amit a csatatéri sebesültek ellátásában is hasznosíthatunk. Mikor odaérünk Dr. Keller aggódva számolt be nekem egy új vírusról, ami a Pegazusban egyre intenzívebben szedi áldozatait. Bizonyos, hogy nem természetes úton terjed! Valaki megfertőzi vele a bolygók lakosságát! A halálozási ráta magas. Hoffan a neve! Biztos tudsz róla te is. Keller már a múltkor is megemlítette a jelentésében. – magyarázta a férfi lázasan, de csendesen.
- Igen, nekünk is volt tudomásunk erről. De doktornő akkor még nem tudott túl sok információval szolgálni. Viszont biztosra vettük, hogy Michael áll a dolgok hátterében! Ha mostanság valami nagy franc van a Pegazusban, akkor az csakis ő lehet!
- Akkor jól tippeltetek! És tudod mi volt a legújabb húzása? Elrabolta Teyla Emmagant! – folytatta Casey.
- Egy terhes asszonyt?! Na ne! – döbbent le, és háborodott fel egyszerre Lipton.
- Sheppardék és Lornék forró nyomon voltak, de a vége megint csak nem az lett amire számítani lehetett! Carson Beckettet találták meg Kenmore egyik bázisán!
- Hogy mi?! Beckett már rég halott! El is temették! Ezt nem hiszem el! – képedt el az SGI őrnagya, mivel első kézből hallotta a legfrissebb híreket melyekről még talán be sem futott a jelentés a Homeworldhöz.
- Pedig elhiheted! Láttam. Persze kiderült, hogy egy klón! Michael készítette, és valami komplex wraith enzimmel láncolta magához! Dr. Keller egyenlőre sajnos nem tudta szintetizálni. Beckett haldoklik. A szervezete egyszerűen felmondja a szolgálatot. Mint akinek lejárt a szavatossága! Mindenesetre sztázisba tették, amég okosabbak nem lesznek. A leépülési folyamat, így megszakad – ecsetelte a dolgokat Casey.
- Értem! Na és Emmagan?! Róla van hír? – érdeklődött Lipton.
- Csak annyiban biztosak, hogy még életben lehet! Dr. Beckett még a sztázisos akció előtt elvezette őket Michael egy másik bázisára. Sheppardék több ott raboskodó athosit megmentettek. A hybrid Teylaval együtt elmenekült! – húzta a száját Casey.
- Szép kis kaland! Viszont lassan ideje lenne már elkapni azt a jómadarat és leszámolni vele egyszer- és- mindenkorra! – csóválta a fejét elégedetlenül L.D.
- Igen, nem ártana. Carter ezredesnek sem tetszik ami ott folyik, főleg mivel a végén úgyis őt rúgják majd seggbe az IOA- sek a veszteségek miatt.
- Hát aki városvezető lesz, annak ezzel is számolnia kell – helyeselt Lincoln.
- Egyetértek. Viszont sajnálom, hogy nem tudtunk többet segíteni nekik. Jó sebészeim vannak, de az efféle dolgokhoz nem értenek – értett egyet a férfi miközben tovább haladtak, de már befelé a parkba, maguk mögött hagyva a tavat.
- Kézenfekvő, hogy nem értetek hozzá. Titeket nem erre a feladatra képeztek ki, és raktak össze. Hanem Dr.Fraiser halála miatt! Hogy a bázis értékes és nagytudású orvosainak, ne kelljen a csatatérre mennie! Hiszen az ő harctéri tapasztalatuk csekély. Még akkor is ha hivatásosok! Pláne ha civilek – érvelt Lincoln.
- Pedig láttam Carter ezredes szemében, hogy számított ránk! Tulajdonképpen a csapatunk szülőanyjának nevezhető. Hiszen ő maga indítványozta az SG-M létrehozását! Nagyon nem akartam neki csalódást okozni – egészítette ki barátját letörten Casey.
- A mi Szöszi Zsenink... Eléggé közel állt Fraiserhez. De ti akkor is amolyan harctéri ambulancia vagytok, vagy mi. Nem pedig virológusok meg epidemiológusok. Még ti sem érthettek mindenhez, úgyhogy ezen felesleges rágódnod! – veregette vállon a férfit L.D., majd témát váltott.
- Figyi, tudok erre egy jó kis éttermet! Nincs kedved bekapni valamit? Éhen halok! – ajánlotta.
- Pont nemrég volt Dr. Fraiser halálozásának évfordulója... – merengett el egy pillanatra Casey, majd felocsúdva egy erőltetett mosoly kíséretében válaszolt Liptonnak.
- Rendben van! Úgysem ettem rendesen napok óta. Mutasd az utat! Apropó! Nem ismersz véletlenül egy Dr.Donovant? Az egyik emberem érdeklődött felőle. Tudomása szerint a pasas is Homeworldös, mint te.
- Valóban?! És mit mondott még az embered erről a Donovanról? – kérdezett vissza kissé gyanakodva Lipton. Remélte, hogy a doki még véletlen sem fecsegett ki senkinek semmi olyasmit amit esetleg nem kellett volna.
- Az, hogy „cukorfalat” – nevetett fel elfojtva Casey, hiszen még fejében kavarogtak az előbbi témával kapcsolatos lehangoló gondolatok. Liptonnak egy pillanatra elkerekedtek a szemei a válasz hallatán, majd napok óta először elmosolyodott.



Cheyenne Mountain Complex – S.G.C. – 29. szint – SGI Kommunikációs Központ >>>
- Jelentést, Százados! – lépett be az SGI vadonatúj irányítótermébe ACU mintázatú gyakorlóban William Mallory ezredes, majd amint beljebb ért a helységbe, a mögötte lévő fotocellás ajtók lágy szisszenéssel zárultak össze.
- Ezredes! – fordult az érkező felé székével együtt Amy Toretto, majd fel is akart állni felettese tiszteletére.
- Maradjon csak! – intett a parancsnok, mire a nő félbeszakította a mozdulatsort, és visszaereszkedett székébe majd ismét pördült egyet hogy megszokott helyzetébe kerüljön, laptopjaival szembe. Mallory megállt a százados háta mögött, és pillanatok múlva az előttük a falon elhelyezett kivetítőre szegezte tekintetét. Toretto pedig megkezdte beszámolóját arról az ügyről melyet az SGI a legmagasabb fokig magáénak, és személyesnek tartott. Ez volt Anastacia Corelly alezredes halálának okait és felelőseit felderíteni hivatott misszió, mely a legmagasabb prioritásnak örvendett nem csak Mallory, de minden SGI ügynök feladatai között.
- Nos, Uram megérkeztek a legújabb pegazusi jelentések. Már átküldtem önnek! Decker századosék sikeresen elérték a M5Y-374- et. Pár óra múlva esedékes a bejelentkezésük. Az SGI-3 és 4 tagjai még mindig a P8X-901- en vannak. Kapun keresztül, vagy anélkül hamarosan jelentkezniük kell.
- Kiváló, Százados! Szép munka! Mit tudunk erről a P8X-901- ről? – pontosított Mallory.
- Sajnos nem sokat, Uram. Ezeket a felvételeket az Odysseyről készítették miután a múltkor felszedték az SGI-4-et. A P8X-901 a negyedik bolygó a rendszerben, az egyetlen mely lakható és kapuval rendelkezik. Nagyjából 13 456 km átmérőjű, egy holdja van. Akár a Föld testvére is lehetne. Egy nap hossza 28,6 óra, átlagos felszíni hőmérsékete 12,5 °C, a légkör főbb összetevői 75 % nitrogén, 22,5 % oxigén – magyarázta Toretto miközben a képek sorra váltakoztak a kivetítőn, de mindegyik csupán az űrből mutatta a planétát.
- Értem. És hol vannak az SGI-4 által készített felvételek? – kérdezte Mallory, mire Toretto megnyomott pár gombot, és máris felszíni tájak tűntek fel az óriásmonitoron.
- A kapu amolyan mérsékelt égövi területen helyezkedik el. Ennek megfelelően Corelly alezredes és csapata dús mezőket, kisebb-nagyobb patakokat, hófedte csúcsú hegyeket és lombhullató erdőket derített fel. Nem is beszélve a Fierro őrnagy által felfedezett emberi településről, melyről sajnos egyenlőre nincsenek felvételeink – folytatta a százados.
- Gyönyörű hely... Szomorú, hogy ilyen festői környezetben ez a tragikus haláleset történt! Nagy kár, hogy... – csóválta a fejét keserűen az SGI parancsnoka, de elhallgatott mert éppen egy SGI-4 csoportkép tűnt fel. A három tagú csapatot egy kisebb tó partján lehetett látni, melyet valamiféle tűlevelű erdő ölelt körbe, háttérben egy hatalmas éles gerincű hegyvonulattal, mely gigászként magasodott az erdő és a kristálytiszta vízű tó fölé. Az ég halványkék színben pompázott, s néhány furcsa sziluettű hófehér bárányfelhő tarkította. A kép előterében a trió táborhelyének egy része látszott. Fierro és Crocker egy farönkön ültek háttal a tónak, és előttük tábortűz parázslott. Éppen befejezhették a reggelit, mert csajkáik lábaiknál hevertek. Emberei mögött álló helyzetben, karba tett kezekkel volt látható Anastacia Corelly. Még a két férfi szelíden mosolyogva nézett az objektívbe, addig alezredesük rezzenéstelen arccal tekintett előre.
- A halál sajnos nem válogat, Ezredes – jegyezte meg halkan Toretto majd kezét a füleséhez emelte. Pár pillanatig hallgatózott, majd félig hátrafordulva felnézett Malloryre.
- Uram, most szóltak az irányítóteremből. Az SGI-4 hív minket a P8X-901-ről! Audióvizuál.
- Hmm, ezek szerint sikerült helyrehozniuk a kaput! Remek! Képernyőre, Százados! – parancsolta az SGI vezetője, s miközben csípőre tette kezeit Johnny Fierro arcképe jelent meg az óriásmonitoron.
- Ezredes! Százados! – köszöntötte őket a férfi.
- Örülünk, hogy hallunk maguk felől! Jelentést, Őrnagy! – válaszolta Mallory.
- Amint látják Dr. Kavanaghnak, és Dr. Leenek sikerült installálniuk egy új DHD-t, melyet egy másik bolygóról hoztak ide az Odyssey fedélzetén. Pár tengerészgyalogos segítségével pedig visszaállítottuk a kaput a helyére.
- Mi a helyzet az idegen űrhajóval? – érdeklődött az ezredes.
- Whek csapata hamarosan befejezi az átvizsgálását. A kiégett DHD hiányzó kristályait több másikkal együtt megtalálták. Jópár bolygó DHD-jét megrongálhatták már ezek az idegenek. Dr. Donovan éppen most tölti le a navigációs komputerük adatbankját. Talán abból majd kiderül ki küldte őket a nyakunkra, és mely planétákon jártak ezelőtt! – magyarázta Fierro.
- Szép munka, Őrnagy! Mi a helyzet a váratlan látogatókkal? Nem tűntek fel? – kérdezte Mallory aggódva.
- Nem, Uram! Az Odysseyn egyfolytában figyelik a környező térséget. Idegen aktivitásnak semmi nyomát nem tapasztalták.
- Jól van, Őrnagy! Várjuk meg mit találnak Whekék abban az adatbankban. Négy órát kapnak! Aztán vagy jöjjenek haza, vagy jelentkezzenek be és tájékoztassanak az újabb fejleményekről!
- Értettem, Uram! Adás vége! – tisztelgett a kamerába Fierro.
- Sok sikert! – viszonozta a gesztust a galaxis másik végén lévő katonájának Mallory, majd a kép nem sokkal később elsötétült.
- Folytassák a munkát, Százados! Én megyek megnézem azokat a pegazusi híreket! Úgy tudom azok sem épp szívderítőek... – sóhajtott nagyot az ezredes.
- Értettem! Sajnos nem azok, Uram! – felelte Toretto, majd az SGI parancsnoka távozott a helységből.



Tejút-galaxis – P8X-901 kódnevű planéta – Csillagkapu >>>
Johnny Fierro egy kiégett tisztáson álldogált M14-esével a vállán. Tőle pár méterre a csillagkapu aktív féregjárata hatalmas robaj kíséretében deaktiválódott. Az őrnagy előtt egy tábori asztalon mindenféle kommunikációs eszközök hevertek, melyek segítségével nemrég sikerült beszélnie felettesével. Mögötte a kapu vadonatúj DHD-je körül két szemüveges férfi sürgött-forgott oliv színű BDU- ban, és fekete taktikai mellényben.
- Szép munka volt, doktorok! – sétált oda hozzájuk Fierro. Fekete BDU és ugyanolyan színű taktikai mellény volt rajta.
- Nem gondoltam volna hogy ilyen simán megy majd, de szerencsére a Midway-en szerzett ezirányú tapasztalataink sokat segítettek – felelte boldogan Dr. Bill Lee.
- Simán?! Simán?! Hogy nézek ki! Tiszta hamu az orrom meg a szám! A ruhámról nem is beszélve! Jellemző, hogy egy nyamvadt kiégett tisztáson kell csúsznom-másznom egy DHD szerelése közben. Csak egyszer, csak egyszer lenne valami hálás feladat amit rám osztanak! – zsörtölődött Dr. Kavanagh, amin az őrnagy csak jót mosolygott, majd folytatta mondandóját.
- Tulajdonképpen honnan is szerezték ezt a DHD-t? Nem fog ez hiányozni valakiknek? – kíváncsiskodott.
- Biztosítom önt, Őrnagy hogy nem. Egy kisbolygóról hoztuk melynek napja nemsokára szupernovává válik. A telepesek már mindannyian elmenekültek a planétáról. Tulajdonképpen ha már ottvoltunk a kaput is elhoztuk magunkkal. Ki tudja mi lesz a Midway projekttel. Egy kapu mindig jól jöhet! – felelte készségesen Dr. Lee.
- Értem! Köszönjük a segítségüket! Ha nincs más dolguk akkor akár fel is sugározhatnak a Odysseyre, vagy esetleg segíthetnének Dr. Donovanéknak az idegen hajó adatbankjának letöltésében – ajánlotta Fierro őrnagy aki mellesleg az SGI-4 új vezetője lett.
- Ugye viccel! Másra sem vágyom, csak egy forró zuhanyra, és némi meleg ételre! Már itt sem vagyok! – horkant fel Kavanagh.
- Én szívesen segítek Dr. Donovannak! – válaszolta készségesen Dr. Lee miközben Kavanagh már a füleséhez emelte kezét, majd belebeszélt.
- Itt Dr. Kavanagh! Azonnal szedjenek fel ebből a hamufészekből! – hadarta, majd nem sokkal később dematerializálódott.
- Nehéz ember – jegyezte meg Fierro, majd folytatta.
- Jöjjön Doki! Repüljünk át ahhoz a hajóhoz! – intett Leenek, majd elindultak a pár méterre parkoló PJ-hez.
- Törzsőrmester, maguk maradjanak és vigyázzanak a cuccokra! Figyeljék a kaput! Bármi akar átjönni, én azonnal tudni akarok róla! Rádión elérnek! Ha minden a terv szerint halad, akkor négy óra múlva felszedjük magukat. Legyenek óvatosak! – szólt még vissza az őrnagy a chaapa'ai körül őrködő négy darab MARPAT gyakorlós tengerészgyalogosnak.
- Igenis, Őrnagy! – felelte a megszólított tiszthelyettes.
- Százados! Szükségünk lenne egy fuvarra! – lépett be a nem messze parkírozó PJ- be Dr. Leevel egyetemben Fierro.
- Őrnagy! Akkor kössék be magukat! – felelte a pilóta ülésben azonnal helyet foglaló Dominic Ventura, akit frissen osztottak be az SGI-4 megüresedett pozíciójába.
- Az idegen űrhajóhoz megyünk! Besegítünk Donovanéknak – jelentette ki Fierro miközben elhelyezkedett a Ventura melletti székben.
- Nagyon nem tetszik nekem ez a kristálylopás dolog. Kinek lenne hasznára tönkretenni a tárcsázókat? Az egésznek semmi értelme! – telepedett a Fierro mögötti helyre Dr. Lee kétségek közt gyötrődve, kezében egy tábla PC- t szorongatva. Ezalatt a Jumper lágyan emelkedni kezdett, majd kecsesen elrepült a közelben elterülő tisztás irányába. Fierro rádión értesítette az idegen hajó mellett állomásozókat várható érkezésükkel kapcsolatban. Miután befejezte a forgalmazást, és megkapta a visszajelzést megszólalt.
- Nekem sem tetszik, Doki! Nem is beszélve az emberekről tett kijelentésekről melyeket az az idegen a fejünkhöz vágott. Jól tudta, hogy kik vagyunk – értett egyet a tudóssal.
- Mit is mondott önöknek, Őrnagy? Azt hogy az alteranok ivadékai? – kérdezte Ventura vezetés közben.
- Pontosan. Porból lettünk és porrá leszeünk, az univerzum fekélye vagyunk, meg hogy a sorsunk születésünkkor megpecsételődött! Blabla... Eléggé személyeskedő volt – felelte Fierro, s eszébe jutottak a szomorú véget ért küldetés eseményei. Arcára a komorság, és a szomorúság jelei kúsztak.
- Eléggé furcsa ez egy ilyen... Űrútonálló bandától – jegyezte meg Ventura valami megfelelő kifejezést keresve az idegen harcosokra.
- És furcsa tőlük a DHD- k megrongálása is! Nem sok népnek van birtokában a tudás a csillagkapukkal kapcsolatosan. – tette hozzá Lee nyugtalanul a hátsó ülésről.
- Valaki van a háttérben... Csak erre tudok gondolni – töprengett Fierro, mialatt a PJ ereszkedni kezdett, majd nem sokkal később landolt.
- Ésszerű következtetés, Őrnagy. Nincs más hátra, derítsük ki! – pattant fel energikusan Ventura, majd a kis csapat elhagyta az ős repülő eszközt, és megindult a tisztáson veszteglő idegen űrhajó irányába mely körül fegyveres katonák strázsáltak. A triót megpillantva egyikük az érkezők elé sietett.
- Jelentést, Hadnagy! – szólította meg a tisztet Fierro.
- Őrnagy! Minden nyugodt. Dr. Donovanék a hajóban vannak – számolt be röviden a vörös hosszú haját kontyban hordó Laura Cadman, aki korábban többek között Atlantison is szolgált.
- Rendben! Tartsák nyitva a szemüket! – nyugtázta Fierro, majd tovább indult Venturával és Leevel a sarkában a hajó rámpája felé. Ám mielőtt belépett volna a jármű gyomrába, egy pillanatra megtorpant. Lelki szemei előtt lejátszódott az a bizonyos pár másodperc. Mikor Corelly, Crocker és ő egymásba karolva- kapaszkodva álltak a hajó folyosóján. Újra hallani vélte a lövéseket, a szavakat melyeket Corelly mondott, Crocker elkeseredett mondatait és pillantását melyet rá vetett akkor, tőle várva valamiféle megoldást a lehetetlen helyzetre. Bármit!
- Őrnagy – jelent meg a rámpa tetején egy ismerős alak. Ruházata megegyezett Fierroéval és Venturáéval. Az őrnagy rá tekintett, és olyan arcvonásokat vélt felfedezni rajta, a tekintetében, melyek ugyanazokat az érzéseket tükrözték melyek az ő fejében, szívében és lelkében is kavarogtak.
- Hadnagy! – köszöntötte halkan csapattársát Gunner Crockert, majd pár lépést téve előre, folytatta.
- A kapunál minden rendben hála Dr. Leenek és Kavanaghnak. Mivel más dolgunk nem volt arrafelé, így átjöttünk segíteni. Mi a helyzet?
- Whek, Donovan és Wesselenyi még mindig a központi irányítóhelységben vannak. A letöltés körülményesebb és több időbe tellik, mint korábban gondoltuk – mondta Crocker.
- Százados! Dr. Lee! A vezérlőbe! Nézzék meg tudnak- e segíteni valamiben! – jelentette ki nyersen, tőle szokatlanul Fierro.
- Értettem, Uram! – indult el Ventura, és Dr. Lee egy beleegyező bólintás kíséretében követte az Amerikai Légierő tisztjét. Fierro és Crocker hamarosan magukra maradtak.
- A hideg kiráz ettől a helytől! – lépett közelebb a fiatal szőkehajú férfi Fierrohoz.
- Engem is, Gun... – sóhajtott nagyot az őrnagy, majd barátságosan megveregette csapattársa vállát. Mindketten pontosan tudták, hogy a másik mit érez.
- Ventura? – nézett Crocker kissé keserűen felettese szemébe.
- Nem lesz vele gond. Rendes srác – bökte ki némi hatásszünet után Fierro.
- Gyorsan kitöltötték a megüresedett helyet... – sütötte le tekintetét a hadnagy miközben csípőre tette kezeit. P90- ese taktikai szíján lógott a nyakában.
- Hé! – mondta Fierro, mire Crocker ismét felemelte fejét. Ekkor a csapatparancsnok folytatta.
- Sose feledd! Ventura nem tehet róla, hogy ide helyezték. Neki is nehéz! Pontosan tudja min megyünk keresztül. Látom a szemében. Nem csak nekünk szar a helyzet! Tesszük a dolgunkat, és akkor minden rendben lesz! Idővel a dolgok a helyükre kerülnek! Fel a fejjel, fiú! Hallod?! Nehogy nekem valami ökörséget csinálj! – fejtette ki gondolatait az őrnagy, mire Gunner némán bólogatott, hogy tudomásul vette.
- Rendben leszel? – szegezte neki a kérdést a légidesszantos, de mielőtt a tengerész válaszolhatott volna léptek zajai törték meg a pillanatot, így a bensőséges beszélgetés félbeszakadt.
- Őrnagy! Jöjjön az irányítóba! Megvannak az adatok! – kocogott oda hozzájuk Anina Wesselenyi G36C- jével a kezében.
- Százados! Remek! Szeretem a jó híreket. Csak ön után! – felelte Fierro felszabadultan, majd elindultak.
- Én itt maradok őrködni, Őrnagy! – szólt utánuk Crocker, amit felettese menet közben egy intéssel vett tudomásul.
- Logan, Dr. Donovan! – üdvözölte az SGI-3 tagokat Fierro, mikor a vezérlőbe érkezett Wesselenyivel az oldalán. Donovan, ölében egy tábla PC- vel a padlón gubbasztott. Gépéből mindenféle vezetékek kanyarogtak a nem messze lévő idegen irányítópultba. A férfi mellett Dr. Lee térdepelt szintén komputerrel a kezében. A két tudós munka közben halk diskurzust folytatott egymással. Föléjük magasodva Whek ácsorgott. Előrébb egy oldalsó konzolnál Ventura vizsgálódott.
- Fierro őrnagy! Sikerült letöltenünk a navigációs komputer adatait, és az adatbázis egy kisebb részét is. Doki?! – fordult Fierro felé Whek, majd átadta a szót a tudósnak aki felkapta a fejét mikor megszólították. Csupán most ocsúdott fel az újabb emberek érkezését illetően, hiszen nagyon el volt merülve feladataiban.
- Áhh, üdv Őrnagy! A gépemen van a hajó közelmúlt beli összes útvonala. Az adatbázis már más tészta. Nehéz volt hozzáférni, és miközben próbáltuk feltörni a kódokat egy része megsemmisítette önmagát. Sajnálom, de ilyen rendszerrel még sohasem találkoztam. Azon kívül, hogy amúgy sem vagyok egy komputerzseni. Viszont ami megvan azt vissza kéne vinnem az SGC- re kielemezni. Éppen most választom le a gépem a hajó rendszereiről.
- Rendben van! Szép munka, Dr. Donovan! Akkor mehetünk is vissza a Földre – ismerte el Fierro.
- Ne aggódj, Doki! Nem lehet mindenki McKay – bíztatta emberét Whek, miközben Donovan cihelődni kezdett. Ekkor a hajó megrázkódott. Pontosabban a föld rázkódott meg. Lövések zajai szűrődtek be, melyek a hosszú folyosókon visszhangzottak egészen az irányítóig.
- Itt Crocker! Megtámadtak minket! Azonosíthatatlan vadászok! Csatlakozom Cadmanékhez! Vétel – harsant fel az összes adó- vevőből a hadnagy hangja.
- Odyssey a kutatócsoportnak! Idegen űrhajó bolygó körüli pályán! A semmiből bukkant elő! Megütközünk vele! Vadászok tartanak a felszín felé! Ismétlem! Vadászok a felszín felé! Társaságot
kapnak! Vétel! – érkezett egy másik adás azonnal Crockeré után.
- Itt Fierro! Vettem, Hadnagy! Azonnal indulunk! Vége – felelte az őrnagy.
- Itt Whek! Értettem, Odyssey! Megpróbálunk eljutni az ugrókig! Vége – reagált a satedai.
- Fierro őrnagy! Itt Shelley. A kaput idegen gépek tűz alá vették! Betárcsázna... – recsegett Fierro készülékéből egy férfi hangja, majd lövések dördültek miközben az adás megszakadt.
- Törzsőrmester! Hallanak engem! Itt Fierro! Vétel! – próbálta hívni a csapatot a légidesszantos, de válasz nem érkezett.
- Ideje lenne eltűnni innen! – állt fel idegesen indulásra készen Donovan miközben a hajó tovább rázkódott a közeli becsapódásoktól.
- Mindenki a PJ- khez! – adott parancsot Johnny Fierro, mire a csapat roham léptekkel megindult a kijárat felé.
- Erre jöjjenek! Schnell! Schnell! – mutatta a legrövidebb utat Wesselenyi, miközben egyik karjával a helyes irányt jelezve hadonászott. Az elmúlt pár órában többször is bejárta az idegen űrhajót töviről- hegyire. Már úgy ismerte, akár a tenyerét.
- Itt Crocker! Cadmanékkel elértük a PJ- ket! Előszedjük a Stingereket! Innen a tisztás széléről fedezzük magukat, Őrnagy! Vétel – érkezett a rádióadás.
- Itt Fierro! Vettem! Vége – felelte az SGI-4 vezetője sprintelés közben.
- Nem lett volna egyszerűbb, ha az Odyssey transzportál minket?! – lihegett a sor végén Dr. Lee.
- Ahhoz le kellene engedniük a pajzsot! Ami eléggé botorság lenne egy még sohasem látott idegen űrhajóval szemben. Mégha csak pár pillanatra is – magyarázta Ventura.
- Nem is beszélve a PJ- kről! A lantisziak eléggé jól „fogyasztják” őket! Nem kéne nekünk is elvesztenünk párat... – tette hozzá Dr. Donovan miközben egyre jobban szorította PC- jét, nehogy futás közben kirepüljön a kezei közül.
- Ha nem dumálnának annyit ott hátul, akkor talán nem kapkodnának levegő után az első adandó alkalommal amikor mozogni kell! – förmedt az emberekre Whek a tőle megszokott satedai bájjal. Közben a csapat végre elérte a kijáratot. Tisztán hallattszottak a tisztás felett keselyűkként kőröző idegen vadászok hajtóműveinek és lövéseinek zajai. Persze immár a rét is megsínylette a dolgot. A dús növényzet több helyen is elszenesedett a sugárfegyverek által okozott találatoktól. A rámpa aljából jól lehetett látni Crockeréket a tisztás szélén. A PJ- ket használva fedezékként, minden fegyverükkel a vadászokat lőtték.
- Talán fel kellene szállniuk az egyikkel! Pár drone lehet megtenné a hatását! – jegyezte meg Ventura.
- Nagy a túlerő! Semmi értelme! A Stingerek megoldják! – kontrázott Whek, miközben Crockerék több rakétát is kilőttek a támadó gépekre.
- Ránkjönnek! – kiáltotta Wesselenyi, majd a rámpa aljába sietve letérdelt, és tüzet nyitott a vadászokra. Whek és Ventura pillanatok alatt csatlakoztak a nőhöz.
- Itt nagyon nem jó helyen vagyunk! – fejezte ki aggodalmát a rámpa tetején a Dr. Leevel együtt kissé esetlenül ácsorgó Dr. Donovan.
- Füstöt! Füstöt!!! – kiabálta túl a csatazajt a dokik mellől Fierro őrnagy.



Pegazus-galaxis – M5Y-374 kódnevű planéta >>>
- Én ezt nem értem! Nekünk is a P8X-901- en kéne lennünk és Corelly alezredes gyilkosainak a nyomát kutatnuk! Áll a bál odahaza, erre minket meg elküldenek ide az Isten háta mögé! ... Anyád! – zsörtölődött Marshall Maguire, majd egy szitok és egy csattanás kíséretében mérgesen a nyakára csapott mert valami vérszívó rovarféle szállt rá.
- Ez a hely egy posvány! Rajtam kívül mást nem zavar ez a bűz? – jegyezte meg méla undorral a hangjában van der Sharke, miközben a csapat térdig zavaros vízben gázolva haladt előre a dús növényzetű mocsaras vidéken. Mindannyian tiger- stripe BDU- t és ugyanolyan mintázatú boonie kalapot viseltek, oliv taktikai mellénnyel. Arcukat zöld és fekete álcafesték keveréke borította. Hátukon fekete rohamzsákjaikat cipelték. A bolygón a nappal már régen estébe fodult. Némi fényt csupán a katonák mellényére vállmagasságban rögzített lámpák, a csillagok meg egy hold halvány sugarai adtak.
- Nézzenek oda. Decker százados, és az ő vidám cimborái... Elég a siránkozásból, hölgyeim! – szólt hátra a válla fölött a sor elején machete- vel a vegetációt kaszaboló Lance Decker.
- De látja ezt a moszkítót vagy mit, Százados?! Akkora mint egy ház... – nézegette tenyerében az imént kivégzett repülő rovart Maguire, ám parancsnoka rá se hederített csak haladt tovább előre.
- Én tényleg egy hölgy vagyok, Uram! Ez undorító! – reagált egy pillanatra megtorpanva Decker beszólására van der Sharke, majd a mellette álló csapattársa tenyerén kilapított állattól elborzadva, megrázta magát és tovább sietett. Maguire, látván hogy senkit sem hozott igazán lázba, vállát vonva nadrágjába törölte tenyere tartalmát.
- Remélem nem hordoznak ezek semmiféle vírust! Nem szeretnék valami pegazusi fertőzést összeszedni! Akkor aztán hívhatjuk a Dustin Hoffmant meg a Rene Russot... – motyogta maga elé az alhadnagy, majd csapata után iramodott.
- Vigyázzon, Maguire! Erre egyre mélyül – fintorgott van der Sharke, mikor pár métert követően már hasmagasságig gázolt az iszapos vízben. P90- esét két kézzel a feje fölé emelte. Maguire hasonlóan cselekedett G36k- jával.
- Viccel, Hadnagy! Ami magának mélyül abban mások elmerülnek... – vágott vissza a nőnek, hisz több mint egy fejjel alacsonyabb volt, a majd két méteres van der Sharkehoz képest.
- Csendesebben, lányok! – várta be csapatát Decker. M4- esét félkézzel tartotta a víz fölé. Másik kezében a bozótvágó pihent.
- Százados! Remélem lesz is valami parti, ha már idáig elvergődtünk – suttogta vigyorogva Maguire mikor parancsnoka mellé ért.
- Hogy képes valaki ezen a sárgolyón élni?! Már ha él egyátalán, és nem valami szellemet üldözünk. Uram. – mondta halkan van der Sharke elhaladva a két férfi mellett.
- Kíváncsi leszek erre a csókára! – tette hozzá az alhadnagy.
- Én nem hiszem, hogy életben lenne – jegyezte meg Decker, majd intett Maguirenek hogy menjen tovább. A százados pedig kissé hátramaradva, infratávcsövén keresztül a terepet kezdte kémlelni. Viszont még azzal az eszközzel sem láthatta hogy csapatától jópár méterre, ott ahol a legsűrűbben nő az ingovány, egy magányos alak haladt óvatos léptekkel az SGI-2- vel párhuzamosan. Hangtalanul, akár egy szellem. Teljesen beleolvadva környezetébe tökéletes álcájának, és az éjszakának köszönhetően.
Lance Decker és csapata, még jóideig folytatta viszontagságos útját keresztül a mocsaras vidéken, mégnem ismét szilárd talajra tehették lábukat, ahol már a növényzet sem volt olyan sűrű mint a vizes- sáros részeken. Viszont a fák lombkoronája arrafelé nagyon szorosan összezárt, így nem jutott át rajta sem a csillagok fénye, sem pedig a hold halványkék sugarai. A katonák számára a korom sötét kifejezés új értelmet nyert. A százados parancsára lekapcsolták lámpáikat, és zsákjaikból elővették éjjellátó készülékeiket. Így haladtak tovább menetoszlopban a koránt sem csendes éjszaka leple alatt. A trópusi erdő naplemente után aktív lakói ugyanis valóságos koncerttel örvendeztették meg földi vendégeiket. Jópár métert haladtak, mégnem valami kunyhóféleség került a látóterükbe. Decker egyik kezével megálljt intett. A csapat egy léggyökerekkel a nedves földbe kapaszkodó fa takarásában húzódott meg. Olyasmi volt, mint amit a Földön a mangroveerdőkben látni, csak sokkal nagyobb méretű.
- Megérkeztünk – jelentette ki a csapatparancsnok, majd alaposan körbekémlelt, de az infrán át semmi említésreméltót nem vett észre.
- Mi ez, Yoda mester kunyhója? – viccelődött halkan Maguire, miközben taktikai mellénye egyik zsebéből elővett egy energiarudat, kibontotta, majd rágcsálni kezdte.
- Maguire! Hogy juthat ilyenkor eszébe a kajálás?! – értetlenkedett van der Sharke.
- Kér egy harit, Hadnagy? – nyújtotta a nő felé a félig elmajszolt szeletet a férfi.
- Kösz, inkább kihagyom – húzódott arrébb van der Sharke.
- Úgy tudom satedai vadászok építették ezt a kajibát – felelte közben Maguire kérdésére Decker.
- Nem akarom tudni, hogy mire vadásztak. Ki tudja miféle teremtmények vannak ezen a sárgolyón – jegyezte meg szárazon a hadnagy.
- Itt, Pathfinder! Folyik még a bájcsevej, vagy történik is végre valami?! Vétel – szólalt meg mindháromuk fülesében egy suttogó férfi hang.
Decker elmosolyodott, majd füleséhez emelte kezét és forgalmazni kezdett.
- Itt Dusk Rider. Mi a helyzet a célobjektummal? Mutat valamit a hőkép? Vétel.
- Negatív. Tisztának tűnik. Vétel – érkezett a válasz.
- Nem tetszik ez nekem, Százados! – szólalt meg van der Sharke baljóslatúan.
- Ezzel semmi újat nem mondott... Hadnagy. – kontrázott félig teli szájjal Maguire, mire a nő felé fordította fejét, de az alhadnagy hátat fordítva neki a dzsungelt kezdte kémlelni, miközben lenyelte energiarúdjának utolsó falatját is. A szelet kiűrült csomagolását egyik nadrágzsebébe tuszkolta.
- Bemegyünk! Vigyázz ránk, Pathfinder! Vétel és vége – felelte Decker a rádióba, majd lassan leeresztette a kezét.
- Rajtatok tartom a szemem. Vége – halkultak el a készülékek.
Az SGI kettes számú csapata, vezetőjének egy újabb kézjelére ismét mozgásba lendült és lassan vonalba fejlődve közelítette meg a romos épületet. A ház olyan fél méter magas farönkökből eszkábált cölöpökre épülhetett. Valószínűleg a nedves talaj, és a csapadékos időjárás adhatott okot erre a megoldásra. A kunyhó, anyagát tekintve szintén fából készült, kisebb- nagyobb, vékonyabb- vastagabb ágakból, melyek az idők folyamán rendesen elkorhadtak. Felületüket mindenféle kúszó- és mohára emlékeztető növények vették birtokukba. A ház bejárati nyílásához, amit egy szakadt rongydarab takart el a külvilág elől, egy ramaty állapotban lévő méretes kövekből összetákolt lépcsőre emlékeztető építmény vezetett fel, mely keskeny tornácszerűségbe torkollott. A három katona megfontolt mozdulatokkal, egyenként lépdelt fel a lépcsőn, majd a bejárati nyílás mindkét oldalán a falnak vetve hátukat behatolásra készen elhelyezkedtek. Az egyik oldalon Decker százados, még a másikon Maguire alhadnagy, mögötte van der Sharke hadnaggyal. A csapatvezető fejének lágy biccentőmozdulatára Marshall Maguire kibiztosította a pár pillanattal azelőtt mellényéből elővett, immár egyik kezében pihenő villanógránátot, majd behajította a nyíláson. Az események felgyorsultak. Bentről vakító fény csapott ki még a rongyon keresztül is, és ezzel együtt kellemetlen hanghatás is előtört a vékony falak mögül. Decker rontott be először vállhoz emelt M4- esével. Maguire és van der Sharke, árnyékként követte parancsnokát.
- Tau’ri Fegyveres Erők! Kezeket fel! Kezeket fel!!! Nem mozdul! – hallattszottak Lance Decker határozott kiáltásai behatolás közben.