Stargate: Jóóó reggelt Destiny!

Jóóó reggelt Destiny!

- Jóóóóóóóó reggelt, Destiny! Csak nektek! Csak most! Destiny FM felvételről a Pegazus- galaxis egyetlen DeeJay- étől, az intergalaktikus éter Adrian Cronauerjétől! Még így is élő vagyok, és mindig egyenes! Quinn LeClair alhadnagy az adásban baby! Ez nem álom, legfeljebb leányálom! Megcsináltuk, igen! Hangom végre harsan a Destinyben! Az elején mindjárt el kell árulnom nektek, hogy nagyon akartam egy műsort csinálni az Icarus Base- en, de sajnos arra mostanában nem éppen lesz lehetőségünk. Ám senki ne búsuljon, hiszen az anyag nem vész el csak átalakul… Bár kíváncsi vagyok, egy fekete lyukban is fennáll- e ez a mondás… Lényeg- a- lényeg a helyszín változott, de szerencsére az arcok ugyanazok! Egy szónak is ezer a vége, csak összejöttünk és ha már így esett, akkor jól is fogjuk érezni magunkat! Dr. Brody! Készítsd azt az elhíresült házi cefrét, mert úgy sejtem ma parti lesz! Eli, te pedig a Kinokat izzítsd be, mivel lesz mit rögzíteni azt hiszem! Később aztán „kérheted a szívességeket”! Na nem akarok itt sötét oldali ötleteket adni, mert az többnyire balul sül el, így inkább egy dalt pörgetek le nektek a reggeli, és Becker közlegény mellé! Jó étvágyat mindenkinek!

(Lynyrd Skynyrd – Still Unbroken)

- Megfogyva bár de törve nem, Quinn LeClair az éterben! Ez volt a Lynyrd Skynyrd, és a „Still Unbroken”! (Szignál) Mondanék nektek híreket, de mostanában felettébb nyugodalmasnak mondhatók a napok idehaza. Ezt a pegasusi oldalról is megerősíthetem. Hé, végülis ha nincs hír, az jó hír! Mindenesetre remélem, hogy nem valamiféle vihar előtti csendet élünk meg. Akárhogyis legyen, a pillanatnyi gebaszmentes napokat kihasználva a legtöbb emberünk a ti éppségben történő visszajuttatásotokkal foglalkozhat! Megoldjuk, ígérem! Mind haza fogtok jönni! Csak egy okot mondjak? Mondok. Jack O’Neill. Szerintem több szót nem kell pazarolni magyarázkodásra. A név magáért beszél. Ám az éremnek mindig két oldala van, s miért éppen a ti esetetekben lenne ez másképpen?! Kezdetnek mindjárt párban járnak az ezredeseitek. Négy szem többet lát mint kettő, négy fül többet hall mint a fele, és természetesen a legfontosabb, hogy két koponya mindig több mint egy! Szerintem tutira növeli a túlélés esélyét ha olyan remek vezetőitek vannak mint Young, és Telford ezredesek! Főleg, hogy a második némi kiruccanás után végül éppségben visszatért hozzátok! Ez csak elmond valamit, nem? A mindennél erősebb túlélési ösztön, és nem utolsósorban a találékonyság. Improvizálás, és mindenekelőtt a belső késztetés hogy az embereivel akar lenni, és haza akarja őket juttatni. Ezek barátaim, és barátnőim nem elhanyagolható emberi jellemvonások, és tulajdonságok! Csak így tovább David Telford ezredes! Íly módon érkeztünk el Everett Younghoz! Telford sem lenne Young ezredes nélkül! De gondolom nem kell nektek magyaráznom a történetet, és az utóbb említett főtiszt érdemeit sem kell ecsetelnem. Jobb ötletem van! Zenéljünk! Na melyiket szeressem?! Valami zúzósat! Érzem, hogy az kell most nektek. Skillet, AWAKE and ALIVE!

(Skillet – Awake and Alive)

- Hogy mit akartam mondani ezzel a dallal? Egyszerű, mint a kilencedik ékzár rejtélyének megfejtése… Eli számára. Éljétek túl! Együtt! Nem kell semmiféle katona- civil, civil- katona ellentét, ellenségeskedés! Mind emberek vagyunk, és vagytok odaát! A célotok egy, de csak közösen érhetitek el! Ezt tartsátok észben. A többi nem számít!
Ha már az észről esett szó, akkor a korábbi gondolatmenetünket folytatva feltétlenül szót kell ejtenem arról, hogy rátermett és mindenre elszánt vezetőitek mellett nagy koponyákban sem szenvedtek hiányt! Mint korábbi tapasztalatokból tudjuk a kietlen világűrben egy, vagy épp több zseni jelentősen növelheti a túlélési esélyeket. Jackson, Carter, Lee, McKay, Zelenka, Kavanagh… Hogy csak párat említsek! Pár hónapja nyomtam egy műsort a cheyenne- hegyieknek, és ott említették nekem először a Rush nevet. Őszintén szólva fogalmam nem volt arról, hogy kicsodáról beszélnek. Mentségemre legyen mondva, túl sok időt töltök Atlantison, ami barátok között is vidéknek számít. Mifelénk a hírek csak akkor jönnek, ha van elég szuffla a ZPM- ekben, vagy épp arra kanyarodik az Apollo, esetleg a Daedalus. Szóval ritkán, na. Viszont azóta elvégeztem a házimat, és meg kell mondjam impozáns! Dr. Rushnál jobbat nem is kívánnék magam mellé, ha a galaxis másik végében rekedtem volna egy idegen űrhajón. Ha ehhez egy kis matekkal hozzáadunk egy Eli Wallace- t, akkor az eredmény erősen hatványozott túlélési esély lesz. Ráadásul még nem is beszéltem a Destinyn futkorászó többi remek tudósról. Ott van például Dr. Brody! Már a neve említésére is szomjas leszek! Vagy éppen Dr. Lisa Park, aki ismét bebizonyítja, hogy az ész és a szépség kézenfogva járhat együtt! Ezekhez a remek formákhoz pedig plusszként csapódik a Földről besegítő PhD- sek, doktorok, profok száma- személye. … Az elején mondtam, hogy mindig egyenes leszek veletek. Tudjátok a műsor felvétele előtt természetesen megfogadtam, hogy még az átlagnál is vidámabb, és viccesebb adásban részesítem alkalmi, felettébb különleges hallgatóimat. Bocsássatok meg, de elkerülhetetlenül most kissé szomorúbb vizekre evezve a téma kapcsán meg kell említenem Amanda Perry- t, aki szintén nagyon sokat tett értetek, csakúgy mint az egész Programért, és magáért Földért, az emberiségért. Nyugodjék békében, és szívből köszönjük neki.

(Light of Aidan - Lament)

- Azt hiszem ez a gyönyörű- és különleges walesi ballada többet ért, és többet mondott mint amit mi valaha is szavakban ki tudtunk volna fejezni. A Light of Aidan- től a "Lament" című szerzemény simogatta hallójárataitokat.
Ha már különlegest említettem, akkor elárulom hogy ismét tartozom nektek egy vallomással. Ez a mostani adás azon ultraritka alkalmak egyike… Csak a ti kedvetekért, és szórakoztatásotokra… melybe vendéget hívtam! Na mit gondoltok, kicsodát?! Úgysem találjátok ki! Na?! Hogy kit?! Neeem, nem őt! Merjetek nagyot álmodni! Na azért akkorát ne! ... Oké, nem csigázok többet senkit a saját testi éppségem érdekében- ugyanis tervezek a jövőben egy személyes kiruccanást hozzátok. Vágjunk bele!
(Szignál) Hölgyeim, és Uraim! Civilek, és katonák! Tisztek, altisztek, és tiszthelyettesek! Doktorok, és professzorok! Fiatalok, és kevésbé fiatalok! Következzék Quinn Leroy LeClair reggeli 38 percének sztárvendége! (dobpergés) Ő nem más, mint aki sápadt holdfénynél ropja a rendszerurakkal, aki nem fél packázni a replikátorokkal, kinek hite- és akarata erősebb az oriénál, ki többször nézett farkasszemet a Kaszással, és nyert! A Stargate Program első számú csapatának vezetője, egy Medal of Honor büszke tulajdonosa, a colorado springsi nők bálványa! Ő az, aki valóra váltja az álmait. Az egyetlen, az utánozhatatlan, a rettenthetetlen CAMEROOON MITCHEEELL ezredes! (tapsvihar hangeffekt)
- Üdv, fiúk- lányok!
- Ezredes! Először is nagyon köszönjük hogy behuppant ide közénk ebbe a kényelmes, rendszeresített fo… ülőalkalmatosságba!
- Én köszönöm a meghívást! Kihagyhatatlan! Másrészt nehogy fotelnek merd hívni ezt az… izét! Ilyesmi az IOA irodáiba kéne. Azok úgysem szeretnek a fenekükön maradni!
- Ha valamilyen csoda folytán még mindig megy a felvétel, és nem csapott le ránk a cenzúra, akkor a kérdésem az lenne, hogy mit tanácsol a Destinyn tartózkodóknak? Ön annyi meleg helyzetből kikecmergett már! Biztosan van pár trükk a tarsolyában. Nekik odaát pedig most mindennél nagyobb szükségük van efféle praktikákra, hogy egyben hazaérjenek.
- Amúgy nem csak meleg helyzetekből volt szerencsém kikerülni, hanem hidegekből is… Amit kérsz az pedig nagyon nehéz. Mármint válaszolni rá. Jól válaszolni. Ember, inkább lennék ott a Destinyn és segítenék személyesen, mint innen látatlanba osszam a tanácsokat. Csak annyit mondok legyetek résen, mint a jó cserkészek, és vigyázzatok egymásra, valamint magatokra! Reméljétek a legjobbat, de készüljetek a legrosszabbra! A fegyvereket, és a pajzsokat meg tartsátok karban. Ha gondjukat viselitek, akkor meghálálják. Ha a Star Trekben a Voyager hazajutott akkor nektek is sikerül! Én hiszek bennetek, és imádkozom értetek!
- Ámen! Ha egy csapat pizsamás hazakecmergett azon a turistateknőn a Delta kvadránsból, akkor pont nekünk ne sikerülne egy hatalmas ős hajón, mely tele van rátermett és remek emberekkel?!
- Pontosan ez az, amiről beszélek! A Program katonái erre lettek kiképezve. A váratlanra, és példa nélkülire! A Program tudósai pedig a legnagyobb zsenik! Ha mindenki velünk, ki ellenünk?! Hazajöttök és kész! A végén még visszavágytok majd, olyan gyorsan túllesztek ezen, meglátjátok.
- Mitchell ezredes, legyen most ön a DeeJay! Hallgassunk meg valamit közösen!
- Hát, Quinn csak kérned kell, és megadatik nektek! A választásom Avril Lavigne- től, a "Keep Holdin' On"! Jó szórakozást!

(Avril Lavigne - Keep Holdin' On)

- Micsoda hang! Micsoda csaj! Szeretünk Avril! Ezredes, rendszeresen hallgatja Lavigne kisasszony melódiáit, vagy csupán ritka alkalmakkor? Őszintén szólva meglepett a választása.
- Talán azt vártad, Quinn hogy Mahler- t teszek be? Viccet félretéve mindenfélét meghallgatok ami jó. Van minden a Podomon össze- vissza.
- Köszönjük ezt a katonáktól szokatlan diplomatikus választ.
- Az utóbbi időben meg kell gondolnom, hogy miket beszélek. Már egy- egy teljes sas nyomja mindkét vállam. (nevet)
- Valóban, ezúton is szeretnék személyesen gratulálni az új állatkákhoz, Ezredes! Reméljük nemsokára talán csillagok súlya nehezedik önre!
- Kösz, Quinn! Oltári pasas vagy te! (nevet)
- Ha már így előkerült az oltár…
- Na abba inkább ne menjünk bele, tesó! Beszéljünk a Destinyről, végülis miattuk gyűltünk ma itt össze ezen a szép kora hajnali szolgálatkezdés előtti órán a Cheyenne gyomrában.
- Teljesen igaza van, Ezredesem! Csupán kicsit bulvárkodni próbáltam, szegények úgysem hallanak arrafelé híreket a közéletből.
- Majd én elmondom nekik, mik történtek. Lindsay Lohan hozza a szokásos formáját. Hol börtönben, hol nem. Jogsival, vagy anélkül. Ittasan, vagy részegen. A Michael Douglas jobban van, Schwarzi lehet visszatér a filmezéshez, mivel lejárt a kormányzói mandátuma. Mire hazajöttök, együtt nézzük az új Terminatort, vagy az Expendables 2- őt! Reméljük!
- Elnézést, hogy belekotnyeleskedek Ezredes, de ami még fontos, és kötelességemnek érzem elmondani hogy már nem csak heterok kerülhetnek a seregbe, így a Stargate Programba is számíthattok … változásokra.
- Na igen, és lehet már házasodniuk sem kell majd Canadaba menniük az azonos nemű párra áhítozóknak.
- Ezt gyönyörűen megfogalmazta, Uram! Isten áldja Amerikát! Ha még mindig nem lőtt le minket az IOA, akkor mielőtt megteszi még gyorsan megköszönöm Cameron Mitchell ezredesnek, hogy megtisztelt minket jelenlétével, és emelte a reggel fényét!
- Részemről a megtiszteltetés, Quinn! Legyetek jók Destinysek! Várunk haza benneteket! Vigyázzatok magatokra!
- Csupán csak csatlakozni tudok Mitchell ezredeshez. Gyertek haza minél előbb! Hamarosan meglátogatlak titeket, ígérem! Quinn LeClair alhadnagyot hallottátok 38 percben a Destiny FM- en csak nektek, most először, de nem utoljára! További jóóóóóóóó reggelt, Destiny! Még a tőlem megszokott két búcsúszám, de én már többet nem jártatom a szám! Sziasztok!

(Kylie Minogue - In My Arms, 12 Stones – We are One)

Írta: Lazlow Jay Lockhart, 2011. 02. 25.

Kategória: LAZLOW JAY LOCKHART | Hozzáadta:: Emilia (2015-11-22)
Megtekintések száma: 389 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: