Főoldal » Cikkek » LAZLOW JAY LOCKHART

Stargate: Nightfall 2.fejezet

 

 

Figyelem! A következő sorok megzavarhatják egyes Stargate rajongók lelki nyugalmát.

 

 

STARGATE: NIGHTFALL



2. Fejezet
A hatodik napon
[The sixth day]

 


Cameron Mitchell naplójából >>>
... "Amikor az Úr látta, hogy nagy az emberek gonoszsága a földön és szívük állandóan a rosszra irányul, megbánta az Úr, hogy embert teremtett a földön és bánkódott szívében. Ezt mondta az Úr: "Eltörlöm a föld színéről az embert, akit a földön teremtettem: az embert az állatokkal, a csúszómászókkal és az ég madaraival együtt, mivel megbántam, hogy teremtettem őket."” ...
[Ószövetség/ Teremtés könyve 6./ Az erkölcsi romlás/ Részlet]



Milky Way- galaxis – P6O- 146 – Omikron bázis >>>
- Figyelem, figyelem! Azok a személyek akiket a Kettes csapatba osztottak be, azonnal fáradjanak az indítóterembe! Figyelem, figyelem! Az Kettes csapat tagjai utazásra készen haladéktalanul jelentkezzenek a csillagkapunál! Tíz perc az indulásig. Ismétlem tíz perc az indulásig! Esetlegesen felmerülő kérdéseikkel, valamint útbaigazításért forduljanak bizalommal a bázisőrséghez – visszhangzott az Omikron nevet viselő földi katonai komplexum folyosóin, és egyéb helységeiben egy önbizalommal teli férfi bariton. Az elmúlt percekben többször harsant fel a hangosbeszélő, mint az utóbbi évben összesen, és az elmúlt órákban többen érkeztek az állomáshelyre, mint működése kezdete óta mindenkit egybevéve. A kantin és a körletek zsúfolásig megteltek, valamint az összes raktárban csak úgy roskadoztak a különféle fegyverek, és felszerelések. Ám az "anyagáramlás” most sebtiben megfordulni látszott. Több ponton elhelyezett fegyverkiadó állomásoknál tiszthelyettesek osztogatták a katonai felszereléseket, főként az egyenruhásoknak, de ezen rendkívüli esetben a civileknek is egyaránt. Egy- egy önvédelmi pisztoly póttárral mindenkinek jutott. Az épület kapuhoz vezető főfolyosójának két oldalán immár teljes menetfelszerelésbe öltözött, harca kész bakák készülődtek, hogy csapatukra kerüljön a sor és megkezdhessék viszontagságos, veszélyekkel teli utazásukat a biztonsággal kecsegtető Pegasus- galaxis felé. Persze csak miután a hozzájuk beosztott civilekkel összeszerveződtek.
Nick Ashby az irányítóközpontból követte figyelemmel az eseményeket. A világűrből befutó kommunikáció igencsak felélénkülni látszott. A jóhírek viszont még mindig nem akartak visszatérni a divatba. Sőt! Sajnos több forrás is megerősítette az eddigi, a mindenkori legelkeserítőbb hírt. A Föld elesett, az SGC megsemmisült. Az alezredes már vagy egy tucatszor hallgatta újra az egyik közelben elhajózó tok’ra ha’tak által küldött audióüzenetet, de úgy érezte soha nem lesz képes feldolgozni azt a pár mondatot melyet tartalmazott.
- Isten irgalmazzon nekik... – motyogta csendesen maga elé a laptopja előtt ücsörögve, egyik kezében bögréjét szorongatva, melyben a kávé már réges- régen kihűlt. Másik kezét a komputer klaviatúráján nyugtatta. Mutatóujjával éppen ismét elindította a lejátszást, mikor szeme sarkából észrevette, hogy Armitage ügynök lépett be a terembe. Ashbynek szinte azonnal kellemes női parfümillat csapott az arcába, melyet mindent egybevéve az elmúlt napok első jó élményének lehetett nevezni. A főtiszt egy gyors mozdulattal leállította a lejátszást, majd leemelte fejéről a fejhallgatót, és felállt. Közben diszkréten végignézett a nőn, majd mikor az IOA- s odaért megszólította.
- Látom ön is angyalbőrbe bújt. CADPAT (Canadian Disruptive Pattern, canadai digitális álcaminta– élénkzöld árnyalatiaival, és világosbarnával)... Kitűnő választás! – engedett egy enyhe mosolyt a szája sarkába a bázisparancsnok, majd kávéjába kortyolt.
- Köszönöm, Alezredes. Tudja eddig nem volt időm átöltözni, ám mégsem menekülhetek tovább kösztümben  meg magassarkúban. Ez volt raktáron – igazgatta meg kanadai digitális álcamintás zubbonyát válasza közben Armitage.
- Jól mutat benne... – bökte még ki Ashby, majd letette bögréjét, és egy mély levegővételt követően halkabban folytatta.
- Találkozott a hadnagyommal?
- Igen, megkaptam az üzenetet. Ezáltal a küldetésem immár még nagyobb hangsúlyt kap! – felelte elkomorodva, és elszántan a nő.
- Hányan tudják? – toldotta még gyorsan meg egy kérdéssel.
- Teljes hírzárlatot rendeltem el. Csupán néhány tisztem szerzett róla tudomást. Semmi szükség tovább demoralizálni az embereket – jelentette ki közelebb lépve az alezredes, ám további diskurzusukat Pilla őrmester érkezése szakította félbe, aki kezében egy tábla PC- t szorongatott.
- Uram. Armitage ügynök. Elnézést a zavarásért – kezdte udvariasan a fekete gyakorlós tiszthelyettes.
- Mondja csak, Őrmester! – fordult felé információra éhesen Ashby, miközben karba tette kezeit.
- A Kettes csapat pillanatokon belül elindul a megadott planétára. Civil, és katonai személyzet vegyesen, csakúgy mint az összes többiben. Az arányokat sajnos képtelenség mindehol az egyenruhások javára fordítani, de a lehetőségekhez mérten próbáltunk áthidaló megoldásokkal előrukkolni. Erősebb, komolyabb fegyverzet, extra felszerelés... stb., stb. Mindenesetre reményeink szerint ezek után már akár tíz perc, vagy annál kevesebb idő alatt is el tudunk indítani egy- egy újabb csapatot. Még tizennyolc teljes csapat vár az aktuálison kívül. Akkor leszünk négyszáz embernél. Akik kimaradnak azok a terveink szerint már az Omikront elsőként elhagyó személyzet pár tagjával kiegészülve fognak evakuálni.
- Szép munka, Őrmester! Alapos mint mindig. Mondja mi a helyzet Armitage ügynök kíséretével? – kérte számon az alezredes.
- Kiválogattam a legtökösebb, legképzettebb embereket akiket csak találtam, Uram. Mindannyian harcedzett veteránok különféle SG csapatokból összeverbuválva. A négyszáztizenegy SGC- ről érkezett menekültből hat kerül majd a különleges ügynök osztagába. Ebből négy tengerészgyalogos, egy Légierős orvos Dr. Cassandra Fraiser hadnagy, valamint egy kis extra! Wyatt Rivendell másodosztályú altiszt nem máshonnan, mint az új- zélandi SAS- től – számolt be büszkén Pilla.
- Őrmester! Ha ezt túléljük, én előléptetem! – veregette vállon jókedélyűen katonáját az alezredes.
- Kiválóan hangzik! Köszönöm! – hálálkodott teljes egyetértésben Armitage.
- Természetesen a csapat menetkész, így bármikor soron kívül indulhatnak ahogy azt az ügynöknő kérte! – mondta az őrmester elégedetten, ám hirtelen szavaszegetten egyik kezét a füleséhez emelte, hogy jobban hallhassa az éppen befutó adást.
A közelében álló páros kíváncsian, szinte lélegzetvisszafojtva várta az újabb fejleményeket, miközben egy másodpercre gondterhelt pillantást vetettek egymásra. Aztán Pilla őrmester leeresztette karját, és ismét beszélni kezdett.
- Uram, most érkezett a hír hogy az Aguilar főaltiszt által vezetett mentőcsapat célállomására küldött tel’tak- kal a kapcsolat megszakadt nem sokkal azután, hogy vészjelzést küldtek ki. Kettő darab ellenséges cirkáló támadt rájuk bolygókörüli pályáról. A mayday leadása előtt még sikerült pásztázniuk a csillagkapu környékét, aholis egy PJ roncsait fedezték fel.



Cameron Mitchell naplójából >>>
... "Mennyien szorongatnak, Uram, mennyien fordulnak ellenem! Hányan mondják rólam: "Nincs menedéke Istenénél!" De te, Uram, azért védőpajzsom vagy, te vagy dicsőségem, csüggedt fejem fölemeled. Hangos szóval kiáltottam az Úrhoz, s ő meghallgatott szent hegyéről. Nyugovóra tértem és elaludtam, de fölkeltem ismét, mert az Úr a gyámolom. Nem félek a nép ezreitől, ha ellenségesen körülvesznek. Kelj föl, Uram, adj szabadulást, Istenem!” ...
[Ószövetség/ Zsoltárok könyve 3./ Az üldözött reggeli imája/ Részlet]



Milky Way- galaxis – Titkosított koordináták >>>
Kari Kellog kínlódva nyitotta fel végtelenül nehéznek érzett szemhéjait. Az első dolog amit érzékelt az egy az orra előtt heverő MultiCam (hét színű álcaminta, melyben főként a világosbarnák dominálnak) mintás huzattal ellátott katonai sisak volt. Az látvány haladéktalanul emlékképek egész kavalkádjának áradatát váltotta ki elméjében. Anthony Aguilar sármos arca jelent meg lelki szemei kereszttűzében. Eszébe jutottak a férfivel töltött kellemes, és szenvedélyes percek, a forró éjszakák, valamint a küldetések melyeket együtt hajtottak végre, és egymást segítve éltek túl. Szinte testén érezte szerelme karjainak meleg ölelését, ám a kegyetlen valóság most sem általkodott a másodpercek tört része alatt visszarántani az élet lápos és rideg talajára. A köré fonódó képzelt végtagok biztonság, és hőérzetét dermesztő hideg váltotta fel. A nőnek csupán ekkor jutott el a tudatáig, hogy majdnem minden porcikájában vacog. Keserves erőfeszítések árán ülő pozícióba helyezkedett. Orrát furcsa szag csapta meg, és ismerős monoton zajt vélt hallani. Zavartan tekintett körbe, majd végtelennek tűnő pillanatok leforgása alatt realizálta a közvetlen környezetében végbemenő eseményeket. A bűzt az ugró megolvadt burkolata, valamint kiégett műszerfala árasztotta. A nagyjából szabályosan ismétlődő hang pedig esőcseppek ezreinek kopogása volt az ős űrjármű még valamennyire éppen maradt testének külső részén. A szélvédő repedésein kisebb- nagyobb patakokban csordogált befelé a víz, mely végül a fémes padlózaton kötött ki, onnan robogva tovább alárendelve magát a gravitáció ellentmondást nem tűrő erejének. Az egészhez hozzátartozott, hogy félhomály uralt mindent. Odakint vészesen közeledett az este.
Az őrmester pár sikertelen próbálkozás végeredményeként talpra küzdötte magát. Kezét értetlenül emelte ajkaihoz, mivel azokat alig tudta kinyitni. Némi vizsgálódást követően rájött, hogy alvadt vér ragasztotta össze azokat. Ujjai ezek után arcának többi részére siklottak, s számos sebet is kitapintottak hozzá- hozzá tapadva az egyfajta masszává dermedt vér által borított kezdetleges hegekre. Mindeközben másik kezével oliv színű taktikai mellénye egyik felső zsebéből egy ezüst színű tasakot kotort elő, melyet ha remegő- bizonytalan mozdulataival kissé nehézkesen is, de végül sikerült a sarkánál a perforáció mentén feltépnie. Víz volt benne, melyet a szájára csorgatott, majd a folyadék áldásos munkájának következtében hamarosan már az ivás is ment. Mimikai izmai furcsa grimaszba rándultak a kesernyés, vérrel keveredett H2O ízének hatására, majd egész teste belefeszült az arcát borító sérülések megfeszülése által a lábujjaiig végigfutó fájdalomhullámba. Az ivás mozdulatsora közepette tudatosult csak benne igazán, hogy nyaka mennyire megsínylette az ütközést. Minden fejmozdulat felettébb kellemetlen volt. Minden mozgás kellemetlen volt, és csak szenvedést hozott. A csípős- hűvös levegő pedig csak tetézte a negatív behatásokat.
Amolyan öregesen- csoszogós stílusban a PJ műszerfalához támolygott, hogy közelebbről is szemügyre vehesse a főkonzolt, de az teljesen hasznavehetetlennek bizonyult. Egy pillanatra megpihenve mindkét kezével rátámaszkodott, s több nagy slukkot is beszívott a friss alkonyati levegőből. Mikor úgy érezte elég erőt gyűjtött, felegyenesedett majd megfordult és elindult kifelé az ismeretlenbe. Léptei közben jobb combjához nyúlt, ahol szerencsésen lelt rá tokjában pihenő Berettájára. Előhúzta, majd maga elé tartva lassan- óvatosan elhagyta a roncsot.
Odakint az eső szerencsére enyhülni látszott, ám jeges szellők ostorozták a fiatal katonanő megtépázott orcáját. Az ugró által letarolt földsávon indult előre hiszen tudta, hogy egyetlen menekülőútja csakis a csillagkapun keresztül vezetheti el innét. Érzékszervei kiélesedtek, amint az adrenalin ismét munkálkodni kezdett szervezetében. Egyúttal fájdalmai is tompultak a biológiai drog áldásainak hála. Szemei lassan, de biztosan adaptálódtak a szélsőséges látási viszonyokhoz. Az este furcsa neszeit a szél megzabolázva és eltorzítva sodorta feléje. Menet közben több alkalommal is megállt, s másodpercekig csak fülelt, mivel furcsa- gyanús hangokat vélt észlelni, de aztán sosem történt semmi rendkívüli hiába meredt minden lehetséges irányba. Úgy érezte kezd úrrá lenni rajta a totális paranoia. Az összes fában, bokorban, és árnyban az ellenség alakját látta.
Jópár méterrel, és megállóval később reményvesztetten rogyott térdre az ősök körének talapzatából kifordult gyűrűje mellett. Az égi csatornák addigra teljesen elzáródtak, valamint a felhők is kezdtek szertefoszlani, utat engedve az ezüstös hold, és a csillagok megnyugtató fényének, mely az őrmestertől nem messze megcsillant valamin. Kellog négykézláb mászva sietett oda, majd a tárcsázó előtt térden állva ráborult az ős szerkezetre, mint egy gyermek szokott az anyja kebelére. Fejét a nyirkos fémes borításra hajtotta, hogy megpihejen egy kis időre. Ki kellett tisztítania gondolatait. Tárcsázott volna, de az Omikron bázis címe sehogy sem akart eszébe ötleni. Igazság szerint semmilyen értelmes csillagkép sorozatra nem volt képes emlékezni. Talán a fejét ért trauma káros hatása válthatta ki ezt az egyfajta részleges amnéziát. Legalábbis ő csak erre tudott következtetni. Minél jobban próbált a jelekre, és azok sorrendjére koncentrálni, annál idegenebbnek tűnt neki az egész rendszer.
Az este közben teljesen a tájra telepedett, s sűrű köd ereszkedett a felszínre. Kari a tárcsázószerkezet tövébe kuporodva próbálta kevés megmaradt testhőjét megőrizni, miközben egy energiaszeletet majszolt. A levegő észrevétlenül megállt. Immár síri csend uralkodott körülötte, melyet csak néha tört meg némi vészjósló állati zsivaly ami viszont rendre ahogy jött, úgy csendesedett is el, s a környék rendre ismét némaságba burkolózott. Kellog olyan magányosnak érezte magát, mint még soha életében. Ez zavarodottságával párosulva hamar pánikká fajult. Rettegni kezdett. Halálos félelem kerítette hatalmába. Kicsinek és elveszettnek érezte magát. Fázott. Semmi másra nem vágyott, csak aludni akart. Fejét egyre súlyosabbnak érezte, és szemei egyre többször, és hosszabb időre csukódtak le, ám mindig újra tágra nyíltak egy- egy messziről érkező neszre. Ám egyszer csak egy távoli gépies hang fokozatosan erősödni kezdett, melyhez kisvártatva egy fénypont is kapcsolódott. Forrása a föld felett közeledett alaposan pásztázva a felszínt. Sugarát a köd hátborzongatóan szórta szerte- széjjel. A nő minden maradék erejét összeszedve felállt, s botladozva, elesetten a fény felé indult.
- Itt vagyok... – nyöszörögte alig hallhatóan.
- Erre... – motyogta lihegve, majd megbotlott és hasra esett egy nagyobbacska kőben.
Utolsó csepp energiájának felhasználásával a hátára gördült és az ég felé emelte pisztolyát, hogy elsüsse.
- Segítséég... – suttogta kimerülten, s már majdnem meghúzta az elsütőbillentyűt, mikor a Beretta egyszerűen eltűnt a kezéből.
Karja elernyedten zuhant a talaj felé, de valami megtartotta majd visszaemelte a magasba, és húzni kezdte. A következő pillanatban egy homályos alakot vélt felfedezni, mely fölé tornyosult. Abszurd morgásféleséget hallott, meg azt a hajtóművet aminek hangja már nagyon közelről duruzsolt, de ekkor sötétbe borult számára minden és jó érzés öntötte el. A világ megszűnt létezni. Nem maradt más, csupán a semmi, mely játszi könnyedséggel szippantotta magába megtépázott elméjét.



Milky Way- galaxis – Titkosított koordináták - Barlang >>>
- Kellog! Ébresztő! – visszhangzott a semmiben egy reszelős, mély, mogorva hang.
- Térj magadhoz, Őrmester! – társult hozzá egy másik, de ez sokkal szebben csengett.
- Éledezik! Hozz vizet! Gyorsan! – horkant fel az első szárazon.
Kari szemeit tompa fény öntötte el. Látása homályos volt, de hamar tisztulni kezdett, mígnem megpillantotta a szavak vélt tulajdonosait. Legalábbis az egyiket.
- Áhhh!!! – sikított fel rémületében, és menekülni akart, ám két erős kar a kemény talajhoz szegezte.
- Nyugalom! Pihenned kell! Már barátok között vagy. Nem esik bántódásod – mondta az őt lefogó, fekete bőrruhát viselő, hosszú hófehér hajú, sápadtpofájú wraith, majd lassan elengedte.
- Kari Kellog! Örülök, hogy jobban vagy! Igyál egy keveset! – térdelt a nő szabad oldalára egy ezüstös páncélzatot viselő, fehér bőrű, rövid barna hajú, fiatal jaffa férfi, majd egy kulacsot tartott a katona szájához. Közben másik kezével felemelte, és megtámasztotta az őrmester fejét, aki mohón kortyolni kezdett.
- Ne kapkodj! Azzal csak többet ártassz, mint használsz! – förmedt rá a wraith, mire a megszólított eleget tett a "kérésnek”.
- Egyenlőre legyen elég ennyi. Majd később kapsz még – vette el a kulacsot a jaffa, majd folytatta.
- Wraith barátomat, csak Jaxnek hívjuk. Az én nevem pedig Wi’roc.
- Hol vannak a társaid, és Jacksonék? – kérdezte Jax.
- ... H... alotta... k... – nyögött ki egy szót nagy nehezen a nő, mire a wraith és Wi’roc keserűen nézett össze, majd a jaffa visszaeresztette Kellog fejét egy összetekert szürke ruhadarabra.
- Hozok neked egy kis ételt amitől egy- kettőre erőre kapsz! – mondta, majd kiegyenesedett és elsietett.
Ekkor Jax is felállt gugolásból, s pár méterrel arrébb sétálva egy sziklafalnak dőlve szemlélte tovább a katonát. Kari a tekintetével követte, és ezalatt tudatosult benne, hogy valami barlangféleségben van. A föld poros volt, a falak robosztusnak hatottak, a mennyezet pedig alacsonyan helyezkedett el, eléggé klausztrofób érzést árasztva. A kicsiny csarnokot a közepén parázsló tűz tette mégis barátságossá, mely körül Wi’roc tüsténkedett pár edényszerűséggel.
Az őrmester egyszer csak léptek zajára, és tompa beszéd foszlányaira figyelt fel, így egyből felkapta a fejét. Jax egy wraith kábítópisztolyt húzott elő, majd kezében tüzelésre készen tartva a barlang szájához sietett, és elővigyázatosan kikémlelt. Wi’roc mozdulatlanná dermedt egy pillanatra.
- A kapitányék azok – eresztette le fegyverét a wraith, miközben szabad karjával nyugalomra intette a bentlévőket.
Nem kellett sok, és két férfi jelent meg. Az egyik középmagas volt, atletikus testalkatú, rövid barna hajú, és teljesen embernek tűnt. Ráadásul fekete katonai gyakorlót viselt magán, szintén fekete taktikai mellénnyel. Lábán combtokban egy Zat pihent. Nyakában szíjon egy P90- es lógott. A másik magas, sötétebb bőrű és izmosabb volt. Igazi harcos kinézet. Hosszú rasztaszerű haját hátul összefogva hordta. Arcát sűrű bajusz, és szakáll tarkította. Ruhája többnyire barnás árnyalatban játszott, valószínűleg valamilyen bőrből készülhetett. Hosszú sötét kabátot viselt. Hátán méretes króm színű triplacsövű puskát hordott. Combján egy energiapisztoly szerűség nyugodott tartójában. Kari könnyedén felismerte mind a fegyvereket, mind pedig a férfiakat. Mindkettejükről illett tudnia annak, aki a Stargate Programban teljesített szolgálatot.
- Quinn kapitány! Ronon! Végre! Úgy hittük már viszont sem látunk titeket! – sietett elébük szolgálatkészen a jaffa.
- Mi a helyzet odakint? – kérdezte Jax miközben eltette oldalfegyverét.
- Sűrűsödnek a dolgok! Az adó- vevőink meg totál lemerültek jópár órával ezelőtt – felelte bosszankodva a satedai, miközben karba tette kezeit, majd Jonasra nézett aki további információkkal folytatta.
- A tel’takot megtalálták, de nem mennek vele semmire. Ami nem ment gallyra a landoláskor, azt a Ronon által telepített bomba totál elintézte. Úgyhogy abból gazdálkodunk amink itt van – biccentett a csarnok távoli végében elhelyezett pár kupac felszerelésre a langarai.
- Jómagam az éjjel sikeresen elértem a portált. A tárcsázó a helyén volt, rongálásnak nyomát nem láttam. Viszont csak úgy nyüzsögtek arra az ellenséges kutatóhajók, úgyhogy jobbnak láttam visszatérni, és beszámolni. Út közben összeakadtam Kellog őrmesterrel. Ha kis idővel később érkezem, már halott lenne – magyarázta Jax, mire a két jövevény a wraith kinyújtott karjának vonalát követve a csarnok egyik félreeső szegletében fekvő nő felé fordult, majd megindultak.
- Üdv! Jonas Quinn kapitány vagyok.
- Ronon Dex – mutatkoztak be udvariasan mikor odaértek Kari mellé.
- Jó, hogy jöttek! – próbált elmosolyodni az őrmester, de nem nagyon ment neki. A beszéd már annál inkább. Igaz csak halkan, de biztosan.
- Amint hallom, maguk nem éppen a mentőcsapat. Úgy néz ki együtt vagyunk a szarban – tette még hozzá.
- Nyakig ülünk benne, mint mindenki ebben az átkozott galaxisban – válaszolta Dex a maga egyszerű stílusában.
- Én úgy látom még van esélyünk, hogy kikeveredjünk ebből. Megvárjuk még újra leszáll az éj, majd el kell jutnunk a kapuig. Ha működik a tárcsázó, akkor van remény! – fejtette ki optimistán a volt SG- 1 tag.
- Észen kell lennünk! Nagyon! Akkor sikerülhet... – értett egyet Jax a háttérből.
- Lehet, hogy érkezik segítség! Kiküldtük a vészjelzést, vagy nem? Valaki csak megkapta! – bizakodott Wi’roc.
- Ha meg is kapták, nincs erejük velünk foglalkozni. Mindenki örül aki még egyátalán valami csoda folytán életben van! – torkolta le a mellette ácsorgó wraith.
- Bármennyire is nem kedvelem az életszívót, most egyet kell hogy értsek vele. Nem fog jönni értünk egy árva teremtett lélek sem. Magunk vagyunk! – mondta Ronon, miközben hevederestől leemelte puskáját a hátáról, majd teste mellé eresztette.
- Estig mindenki pihenjen, egyen, igyon! Készítsük össze a felszerelést! Sötétedés után indulunk! Nincs vesztegetni való időnk, mert hamarosan teljesen körbe leszünk véve. Egyre szűkebbre zárul a gyűrű körülöttünk – jelentette ki Quinn és ezzel pontot tett a beszélgetés végére. Mindenki eloldalgott a dolgára. Wi’roc visszatért a tűzhöz, Jax magányba vonult az egyik sötétebb részre, még Dex a felszerelésekkel kezdett babrálni valamit.
A langarai leült Kellog mellé, majd nem sokkal később lágyan megszólalt.
- Hogy érzi magát? Vannak fájdalmai?
- Semmi elviselhetetlen – fordult oldalára a nő, majd könyökével megtámasztotta magát. Arcába omló- kissé csapzott barna haját szabad kezével a füle mögé fésülte.
- Ha jól sejtem maga az egyetlen aki életben maradt... Tudja, az ori legyőzését követően már tényleg azt hittem, hogy béke lesz. Ám idővel be kellett látnom, hogy tartós béke egyszerűen nem létezik. Tiszta őrület ez az egész! – nézett a szemébe Jonas, majd tekintete a nyirkos plafonra kalandozott szavai közben.
- Az – felelte Kari elcsukló hangon, mivel ismét rátörtek az emlékek, melyek keserű fájdalmat generáltak lelke, és szíve legmélyén.
- Kari Kellog! Kész az ételed. Csekély, de többel és jobbal sajnos nem szolgálhatok – lépett oda Wi’roc, majd egy csajkát helyezett az őrmester elé, melyben valamiféle hús, és babszerűség gőzölgött. A közepébe egy barna színű műanyag kanál volt beleállítva.
- Köszönöm! – hálálkodott a nő, mivel végtelen éhségérzet kínozta mióta csak magához tért.
- Nincs mit. Hozok inni is! Teljes körű ellátás – mosolygott a fiatal jaffa férfi, majd elsietett.
- MRE? – nézett fel Quinnre Kellog, miközben rámarkolt a kanálra, majd az ételbe túrt. (Meal, Ready- to- Eat/ tartós katonai élelmiszercsomag)
- Sponzorál minket a hadseregük – vigyorgott a megszólított, majd gyorsan hozzá tette.
- Jó étvágyat kívánok!
- Kösz! – kezdett hozzá nagy elánnal Kari, és úgy érezte ez a legjobb amit valaha is evett.
- Vissza is tértem. Találtam egy kis kenyeret, és készítettem egy forró teát – jelent meg ismét Wi’roc, majd egy darab kenyérrel a tetején újabb csajkát tett a másik mellé.
- Ohh, imádom a teát! Szuper! Ezzel igazán lekötelezett – örült meg két falat között az őrmester, miközben elméjében azon csodálkozott, mennyire intenzíven tölti el a boldogság néhány egyszerű- hétköznapi dologtól. Menedék, társaság, étel, ital. Az alapvető emberi szükségletek.
A nap hátralevő része beszélgetéssel, pakolászással, a fegyverek előkészítésével, tervezéssel, és némi kötelező pihenéssel telt. Quinn kapitány azt akarta, hogy mindenki toppon legyen, amikor eljön az idő a menekülésre, melyet inkább csak taktikai visszavonulásként, vagy kivonásként szeretett emlegetni az öt fősre duzzadt csapat.
Kellog az alkonyat előtti órákat fel- s- alá járkálással töltötte, hogy elgémberedett tagjait kellőképpen bemelegítse. Mindemellett megtisztította M92- esét, mert az a legutóbbi éjszakán eléggé földes, és sáros lett. Jonas ráadásul felszerelte a nőt egy P90- essel is, amit még a lezuhant tel’tak vésztartalékaiból sikerült kimenteniük a kényszerleszállást követően. Elmesélte a plantétára kerülésük rövid, de annál sűrűbb történetét, mely szerint a Free Jaffa Nation egyik ha’takja fogta az Omikron bázis hívását, hogy egy Dr. Daniel Jacksont, és családját evakuálni hivatott katonai osztag nem ért haza időre, és bárki aki az adott planéta közelében van nézzen utána a dolgoknak, ha módjában áll. Az üzenetet így továbbították a többnyire kémtevékenységet végző csapatnak, mely a kegyetlen de annál gyorsabban zajló véres galaxisvédő háború viszontagságai közepette verbuválódott össze véletlen események következtében, és éppen a közelben tartózkodott. A bolygóhoz érve azonban ellenséges cirkálókba botlottak, így nem volt sok idejük a vizsgálódásra, csupán a csillagkapu környékének pásztázására, majd a segélykérő jelzés kiküldésére. Tel’takjuk javíthatatlan károkat szenvedett az "űr agyaggalamb lövészet” során, de szerencsére még sikeresen le tudták tenni a felszínre, és elhagyni a roncsokat mielőtt az agresszorok csapatai elérték volna a leszállási pontot.
- Kapitány! Eljött az idő – szakította félbe Jonas esti meséjét az odalépő Jax.
A langarai néma bólintással vette tudomásul a dolgot, majd visszafordítva a fejét Kari felé megszólalt.
- A többit nagyjából már úgyis tudja.
- Ami kevés még kimaradt, majd elmeséli ha már az Omikronon vagyuk – felelte a nő miközben mindeketten talpra álltak fegyvereikkel a kezükben.
- Áll az alku! – bólintott Quinn, s taktikai szíjára csatolta P90- esét, majd felhúzta mellénye zipzárját.
- Készen vagyunk – jelentette ki Dex, majd a pároshoz sétált, és egy fekete rohamzsákot nyújtott át a kapitánynak.
- Akkor indulás! – fogadta el Jonas, majd a hátára vette.
Wi’roc ezalatt felszedte azt a földön heverő ruhadarabot, mely az őrmester számára szolgált párnaként. Valójában a köpenye volt az. Kibontotta, majd kirázta, és gondosan magára terítette.
- Ezt itt ne hagyd! – adta át a közeli falrészhez támasztott botfegyvert a jaffának Jax.
Ő maga egy wraith puskát szorongatott, és szintén sötét színű rohamzsákot viselt.
A csapat szépen felsorakozott a barlang szájánál, majd Dexszel az élen végleg elhagyták átmeneti menedékhelyüket és kiléptek az éjszakába, hogy megkezdhessék útjukat melynek célja nem volt más mint a túlélés. Maga az élet.



Cameron Mitchell naplójából >>>
... "Azután így szólt az Úristen: "Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő." Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette.” ...
[Ószövetség/ Teremtés könyve 2./ A második teremtéstörténet, a paradicsom/ Részlet]



Milky Way- galaxis – P6O- 146 – Omikron bázis >>>
- Emberek! Tartsák szabadon a folyosót! Ha nem tudunk akadálymentesen közlekedni, senki nem jut innen sehova! Mindenki maradjon a falak mellett! – förmedt a főfolyosó kellős közepén felgyülemlett kisebb- nagyobb csoportosulásokra Ronald Greer, az Amerikai Tengerészgyalogság főtörzsőrmestere. Tetőtől talpig MARPAT BDU- t (Marine Pattern- a USMC digitális álcamintjája/ BDU= Battle Dress Uniform- az Amerikai Hadsereg 2005- ig használt gyakorlóinak elnevezése- jómagam általában a gyakorló szó helyettesítésére használom) viselt, fekete bakkancsokkal, valamint coyote színben pompázó taktikai mellénnyel, és combtokkal melyben egy M92- es várt bevetésre. Rohamzsákját félvállon cipelte, melynek színe természetesen mellényéhez idomult. Jobb kezében egy G36k pihent.
- Köszönöm! Látják, hogy megy ez – ismerte el harsányan, majd tovább haladva pár métert megtorpant egy rövid sötéthajú, enyhén borostás, DPM (Disruptive Pattern Material- brit álcaminta- az "esőáztatta mező” színeivel) gyakorlós férfi előtt, aki a falnak támasztva hátát táskáján ücsörögve éppen az XM8- asát bütykölte ölében. Ügyet sem vetve a főtörzsre, még csak fel sem nézett az érkezőre. Minden figyelmét puskájának szentelte, melyre egy M320- as gránátvetőt applikált éppen.
- Elállod a fényt pajtás! Így nem tudok ám dolgozni – szólalt meg végül, de még mindig nem tekintett a Marinera.
- Greer főtörzs vagyok. Egyesült Államok, Tengerészgyalogság – mondta a tiszthelyettes, miközben arrébb lépett párat, majd folytatta.
- Rivendell altiszt?
- Teljes életnagyságban. Hallom egy rajban leszünk, valami felső kategóriás küldetésen... – felelte az új- zélandi aki hazája zászlaját zubbonyának bal vállán viselte, alatta egy kör alakú felvarróval, melyre fekete alapon egy fehér kiwi madár volt hímezve New Zealand felirat kíséretében.
- Úgy tudom egy IOA- s ügynöknőcskét kell majd pátyolgatnunk. Meg vagyunk mi áldva! Amúgy is nyakig ülünk a szarban, erre még ez is! – reagált bosszúsan zsörtölődve az afroamerikai, s Rivendell jót vidult szavain. Ezalatt XM8- asára egy ACOG (Advanced Combat Optical Gunsight- teleszkópos optika fegyverekhez) is felkerült, majd dolgavégeztével a puskát maga mellé támasztotta a falnak, és felállt.
- Különleges ügynöknőcskét – javította ki huncut képpel Greert, majd hozzátette.
- Ráadásul valami hadnagyocska is velünk jön az áldott légierejüktől.
- Róla már hallottam. Fraiser hadnagy. Nem hiszem, hogy problémát okozna az elviselése – válaszolta az amerikai, mikor egy ABU (Airman Battle Uniform– az Amerikai Légierő új álcamintája- air tigernek is becézhetik- ilyet hord pl. Vanessa James alhadnagy) gyakorlós, fekete tak- mellényes, hosszú barna haját kontyban hordó nő jelent meg a duó mellett. Hátán fekete rohamzsákot cipelt. Nyakában egy P90- es, még kezében egy a ruhájával megegyező álcamintázatú huzattal ellátott MICH (Modular Integrated Communications Helmet- MICH TC- 2000/ hasonló az Advanced Combat Helmethez aka ACH- hoz/ az Amerikai Hadsereg jelenleg rendszerben lévő sisakja) sisak lógott. Zubbonyának gallérján tisztán kivehetőek voltak a hadnagyi rendfokozati jelzések.
- Ezt örömmel hallom, Főtörzsőrmester! – jelentette ki magabiztosan, mire a két férfi azonnal szalutált neki, mely gesztust szabványszerűen viszonozta.
- Asszonyom! – köszöntötte egyszerűen, és szárazon Ronald.
- Üdv, Hadnagy – bökte ki Rivendell, mialatt leeresztette a karját.
- Altiszt. Jöjjenek utánam! Ashby alezredes az imént adta ki az indulási parancsot. Armitage különleges ügynök, és három Marine már a kapunál várnak ránk – mondta a hadnagy, majd a két férfi között átfurakodva azon nyomban az indítóterem felé vette az irányt.
- Hadnagy! Egyátalán mi ez a fene nagy titkolózás?! Mibe csöppentünk tulajdonképpen? – iramodott utána megnyújtott léptekkel Greer.
Ezalatt Rivendell felvette DPM mintázatú hátizsákját, és kezébe kapta XM8- asát, majd üldözőbe vette újdonsült csapattársait.
- Tulajdonképpen fogalmam sincs róla. Annyit tudok amennyit maguk. Semmit – felelte a fiatal tisztnő.
- Szóval azt mondják, hogy az a Pilla őrmester magukhoz is csak úgy spontán odaállított, hogy "Hé, be lettél osztva egy speciális, és magas prioritást élvező küldetésre, az alezredes parancsára.” – érte be a párost kocogva az új- zélandi.
- Ahogy mondja, Altiszt – vágta rá a tengerészgyalogos.
- Valami olyasmi. Nekem még azt is mondta, hogy katonaorvosként nélkülözhetetlen vagyok erre a misszióra – magyarázta Fraiser, majd gyorsított, és nem sokkal később a trió be is toppant a csillagkapunak otthont adó csarnokba, ahol valóságos kis fogadóbizottság várta őket, élükön egy hosszú vöröshajú, fekete keretes szemüveget, és CADPAT ruházatot viselő nővel, valamint Nick Ashbyvel.
- Alezredes! – köszöntötte tiszteletteljesen feljebbvalóját a hadnagy.
- Uram! – mondta szinte egyszerre Greer, és Rivendell a bázisparancsnoknak.
- Örülök, hogy ilyen szépen összejöttünk! Armitage ügynök! Íme a csapata – biccentett a jövevényeknek Ashby, majd átadva a terepet az IOA- snek, hátrafűzött karokkal oldalra vonult a fal mellé.
- Hadnagy, Altiszt, Főtörzsőrmester. Amber Armitage különleges ügynök vagyok az IOA Bevetési Osztályától. Fontos csomagot kell eljuttatnom Cameron Mitchell vezérőrnagyhoz, és ebben lesznek a segítségemre.
- Mégis miféle csomagról lenne szó, ha szabad kérdeznem? – szólalt meg Fraiser kíváncsian.
- Erről – állt félre a nő, majd a mögötte álló három MARPAT ruhás, teljes menetfelszereléses Marine, mire egy hatkerekű robotjármű látványa tárult az újonan érkezettek szeme elé, ami meg volt pakolva jópár közepes méretű krómszínű fémládával, melyek kupacát sötétzöld álcaháló takarta el az avatatlan tekintetek elől.
- Gondolom Mitchell vezérőrnagy nem fémláda hiányban szenved odaát a Pegasusban... ? Armitage ügynök – bukott ki az SAS- esből egy szabadelvű elszólás Ronald Greer legnagyobb örömére, aki alig tudta palástolni vigyorát. Leszegett fejjel, jellegzetes nyolcszögletű MARPAT mintázatú USMC sildes sapkájának árnyékába rejtette arcát.
- Egyenlőre elég csak annyit tudniuk, hogy ennek a pakknak minden áron célba kell érnie! – szólt közbe Ashby, kisegítve a kínosan, és önkéntelenül is elmosolyodott Armitaget.
- Értettük, Uram! – tett pontot egy ügyes, és jól bejáratott huszárvágással diskurzus végére Fraiser hadnagy.
Bár Rivendellről nem tudott semmit, de Greert a jóhíre már megelőzte, és nagyon nem akarta, hogy esetleg a tengerészgyalogos is beszálljon a kérdezősködésbe. Egyszerűen csak biztonságban el szeretett volna jutni a Pegasusba. Speciális küldetés keretében, vagy anélkül. Neki aztán tök mindegy volt, csak indulhasson már ebből a halálkatlanná vált galaxisból minél messzebbre.
- Ígérem, amit megoszthatok önökkel azt meg is fogom, de majd útközben. Az idő sürget! – magyarázkodott Armitage, miközben a csapattól pár méterre elhelyezkedő csillagkapu gyűrűje forogni kezdett, ahogy megkezdődött a tárcsázási folyamat.
Az IOA ügynöke még magára kapott egy fekete hátizsákot, hosszú vörös haját egyetlen copfba fogta, majd fekete kötöttsapkát húzott a fejére. Vele együtt a többiek is elvégezték az utolsó simításokat a felszerelésükön, s közben a féregjárat egy hangorkán kíséretében aktiválódott. Greer mielőtt két vállra vette volna a zsákját, egy KINO- t emelt ki belőle.
- Sok sikert kívánok! Vigyázzanak magukra! Odaát találkozunk! – búcsúzott valamennyire túlkiabálva a robajt Ashby, majd sietve elhagyta a helységet, hiszen akadt még dolga bőven. Egy bázist kellett evakuálnia.
Mivel Armitage egy kissé elanyátlanodott képet vágott a katonákra nézve, és Fraiser sem volt éppen túltapasztalt vezető, így Ronald Greer kezdte meg a szervezkedést, mivel már erősen benne volt a mehetnék.
- Ha megendegi, Asszonyom! Ügynök – vetette oda a két nőnek, majd a Marineok felé fordult.
- Greer főtörzs vagyok! A barátaimnak csak Greer főtörzs! Melyikük akar játszani a kisautóval? – kérdezte a három férfi képébe ordítva, egy bájos bemutatkozást követően.
- Én vállalom, Főtörzs! – érkezett egy határozott és hangos válasz a középen állótól.
- Akkor kapja fel azt az átkozott távirányítót! Nem érünk rá karácsonyig! A többiek a rámpára! Ék alakzat, én vagyok a csúcsa! Mögöttünk jön az autó és irányítója, majd a hadnagy és az ügynök párban! Altiszt, ha kérhetem?! – sziporkázott tovább Greer.
- Zárom a sort, Főtörzs – bólintott Rivendell, majd gyorsan mindenki az utasításoknak megfelelő pozícióba helyezkedett.
Ronald ekkor a KINO- t a féregjáratba dobta, majd mellényének belsejéből előkotorta a távirányítóját. Pár pillanatig a kis kézikonzol monitorát bámulta, majd leeresztett műszerrel, viszont felemelt G36k- jával belépett az eseményhorizontba.
- Tiszta! Indulás! – kiáltotta még el magát mielőtt elnyelte a folyékony naquadah.



Cameron Mitchell naplójából >>>
... "Figyelj imádságomra, Uram, ne zárkózz el könyörgésem elől! Fordulj felém és hallgass meg! A félelem hajszol, az ellenség zaja és a gonoszok lármája megzavar. Mert bajt hoznak rám, bőszülten támadnak. A szívem remeg bensőmben, és halálfélelem környékez. Félelem, aggódás kerít hatalmába, és borzalom tölt el.” ...
[Ószövetség/ Zsoltárok könyve 55./ Az üldözött imája/ Részlet]



Milky Way- galaxis – Titkosított koordináták – A csillagkapu környéke >>>
- Helyzet? – hasalt le Jonas Quinn mellé, egy bokor aljába a puha földre Ronon Dex.
Egyik karját álla alá helyezte. Szabad kezében sugárpisztolyát szorongatta.
- Nem tudom mit vacakolnak ennyit. Te láttál valamit? – kérdezett vissza a kapitány csendesen.
- Az őrjáratok közel járnak. A gyalogosokat megtaláltam, pontosan amerre az életjel detektor mutatta. Nincs idő sokat teketóriázni! – suttogta felderítése alatt szerzett információit, némi velős magánvéleménnyel fűszerezve a satedai.
Közben a langarai egy éjjellátót helyezett a fejére, melyen keresztül tisztán láthatta a gyorsan közeledő Wi’rocot, és Kari Kellogot. Mögöttük pár méterrel a közeli kidőlt csillagkapu DHD- je árválkodott a holdfényben fürdő tisztás közepén.
- Kettő probléma van, Kapitány! – guggolt le botfegyverével megtámaszva magát, a két férfi mellett Wi’roc.
A Canadai Légierő őrmestere óvatosan, és nehézkesen féltérdre ereszkedve hallgatta párbeszédüket.
- Ne kímélj! – sürgette Quinn a szabad jaffát miközben leemelte éjjellátóját, majd kérdően tekintett fel a fiatalemberre.
- Tau’ri barátunk nem nagyon emlékszik chappa’ai címekre. Egyátalán nem. Biztosan a sebesülése lehet az oka.
- Hmm, talán a hosszútávú memória szenvedhetett traumát... Mindenesetre említhette volna ezt korábban! – fordult egy pillanatra a nő felé Jonas, majd folytatta.
- Akkor miért nem ütöttél be egy általunk ismert pontot?! – hadarta értetlenül.
- Ez a másik! A tárcsázó használhatatlan. A delmac- ok eltűntek! – sütötte le bosszúsan tekintetét Wi’roc.
- Hogy mi?! A fene megeszi ezeket! Biztosan a tegnap esti események után barmolták szét! – szentségelt mérgesen Dex.
- És az energiaforrás? – tudakolta a kapitány reménykedve.
- Azzal nincs probéma! – felelte a jaffa, mire Quinn a mellette lévő hátizsákjának főrekeszéből egy laptopot kotort elő.
- Mondja, hogy tárcsázó program van rajta! – szólította meg kissé elkeseredetten Kellog, amire csak egy mosoly formájában jött válasz a férfitól.
- Ezt már szeretem látni! Nagyon szeretem – vigyorodott el Dex, miközben az oldalára gördült, hogy jobban láthassa az eseményeket.
- Tudod hogyan kell összekötni a tárcsázóval, Kapitány? – tette fel a nagy kérdést óvatosan Wi’roc.
- Hogy a fenébe ne tudná, kölyök! Ő az agy a csapatban – bizonygatta Dex, majd elhallgatott Jonastól várva némi megerősítést.
- Egyszer olvastam, hogy a tau’ri harmadik Alpha bázisán hasonló rendszert állítottak fel. Elméletileg meg tudom csinálni – fejtette ki a férfi, némi kételyek közé taszítva ezzel társait.
- Elméletileg nem jutunk ki innen, csak gyakorlatilag! – morogta a satedai türelmetlenül.
- Mi folyik odalent?! Már látom a keresőhajók fényét! A felszíni egységeik pár percen belül a nyakunkon lesznek! Nem késlekedhetünk tovább! – ütötte meg a négyes fülét, egy a fejük fölül érkező halk, reszelős hang.
Wi’roc és Kellog meglepetésükben feltekintve csupán egy tompa, kicsi fényforrással minimálisan megvilágított sötét árnyat véltek felfedezni az egyik közeli fa lombjai között. Jax volt az egy életjel detektoros kézikonzollal a markában. Ha a kijelző halovány fényereje és az éjszaka nem is, de a hangja és a modora azonnal elárulta.
- Akadt egy kis probléma, de van rá orvosság. Rononnal elmegyünk a DHD- hez, és egy- kettőre megbütykölöm. Aztán már itt sem vagyunk – számolt be a legfrissebb fejleményekről a figyelőposzton szobrozó társának Jonas.
- Akkor ne is pazaroljunk több szót! – válaszolta Jax, mire Quinn ismét feltette éjszakai optikáját, felpattant majd laptopjával az egyik, még P90- esével a másik kezében a DHD felé iramodott. Dex pedig nyomban utána vetette magát.
Az őrmester és Wi’roc szépen behúzodtak elillant társaik előző tartozkodási helyére, hogy maximálisan beleolvadjanak az éjjeli árnyakba, és az alvó természetbe.
- Királynőm, vedd el az éveiket! – törte meg a pillanatnyi síri csendet Jax halk rimánkodása.
- Mi történt? – kérdezte hátára pördülve, aggódva a nő.
- Egy szemvillanásra valami interferenciát váltott ki a detektorból! Tapasztalataim szerint letapogatást végeztek a közvetlen környezetünkben. Gondolom bolygó körüli pályáról. Ezek se teljesen idióták! Úgyis tudják, hogy a kapuhoz kell jönnünk... Rühellem, hogy mindig igazam van! A gyalogosok, és a keresőkompok is közeledni kezdtek! Gyorsan jönnek! – mondta ki Jax, és már hallani is lehetett a jellegzetes hajtóműhangokat, melyek határozottan erősödtek.
Kellog villámgyorsan mellénye egyik felső zsebéből egy távcsövet húzott elő, majd hasra helyezkedve szemei elé rántotta, miközben egy gomb segítségével éjszakai módba kapcsolta az eszközt. Látta amint Jonas a DHD mellett térdepel, combján a laptoppal. A satedai pár méterről fedezte társát, nehogy meglephessék munka közben. Kari tisztán kivehette, amint felkapták fejüket a közeledő robajra.
- Kellog őrmester! – jelent meg Jax a nő mellett, aki meglepetten fordította oldalra a fejét.
A wraith átnyújtotta neki kézikomputerét, majd felállt. Wi’roc is felegyenesedett, majd egymásra néztek.
- Mire készülnek? – értetlenkedett az őrmester.
- Időt kell nyernünk, Kari Kellog. Ral- tora kree! – felelte fejet hajtva a jaffa, csendesen és tisztán.
- Megpróbáljuk elvonni a figyelmüket, amég megnyílik a portál. Gyerünk! – emelte fel fegyverét indulásra készen Jax, majd Wi’rockal egyetemben nyomban elnyelte őket az éjszakai erdő.
A nő pár pillanatig bámulta a feketeséget, mikor egy ismerős zajra lett figyelmes. Egy ékzár ugrott a helyére a kifordult csillagkapu gyűrűjének mentén. Távcsövét azon nyomban a DHD- re irányította. A két férfi immár futva feléje közeledett. Tüstént kikecmergett a növények részleges takarásából, majd Quinn hátizsákjával, és Jax konzoljával a kezeiben a páros elé igyekezett.
- Hol vannak a többiek? – kérdezte azonnal Jonas, miközben átvette táskáját, majd belehelyezte laptopját, és a zsákot a hátára kapta.
Ám mielőtt bármiféle válaszadásra esély adódott volna, energiafegyverek lövéseinek hangjai hasítottak az éjszaka viszonylagos nyugalmába. A trió egyből a vélt irány felé fordította figyelmét, ahonnan a sűrű rengetegen keresztül is látni lehetett a villanásokat. A kutatóhajók keresőfényei időlegesen szintén oda csoportosultak. Mindeközben az utolsó ékzár is a helyére ugrott a csillagkapun, majd folyékony naquadah lövelt ki átlósan a sötétkéken játszó, csillagokkal tarkított égbolt felé. Ebben a pillanatban a közelben lebegő járművek reflektorai megfordultak, majd rohamosan közeledni kedtek.
- Menjen, Őrmester! Most! – förmedt a nőre Dex, s kitépte kezéből a wraith szerkezetét, majd annak képernyőjére tapadt.
- Induljon! Az Omikront tárcsáztuk – bólintott beleegyezően Jonas, mire Kellog nagy nehezen célba vette a kaput. Útközben elővette mellényéből GDO- ját, majd aktiválta azt.
- Jonas, Ronon! Jöjjenek! – kiáltotta megtorpanva a kapu mellett, mikor egy ellenséges hajó megállt fölötte, és megvilágítva őt tüzet nyitott rá. Kari nem tehetett mást, így haladéktalanul belevetette magát az aktív féregjáratba.
- Fogd! – nyomta a langarai kezébe a komputert Dex, majd előhúzta satedai triplacsövű puskáját, és lőni kezdte a hajón lévő fényforrást, ami azon nyomban ki is aludt. Az agresszorok járművének főlövege pedig a DHD- t vette célba, majd könnyedén meg is semmisítette.
- Mennünk kell! – ordította neki Jonas a hangzavarban.
- Mi lesz a többiekkel?! – kiáltott vissza a satedai, mialatt egyfajta zárótűz közepette futásnak eredtek.
- Odalettek! Megszűnt a jelük – érkezett az elkeserítő válasz, majd Quinn kapitány egy közeli robbanás kíséretében az eseményhorizontba vetette magát, miközben Jax minikomputere kirepülve kezéből pár méterre a csillagkaputól a talajnak csapódott.
Ronon Dex azonban már nem volt ilyen szerencsés. A detonáció olyan közel történt, hogy ledöntötte lábáról a satedait, aki elvesztve egyensúlyát a földre esett. A szabadságot jelentő átjáró csupán egy karnyújtásnyira volt tőle, azonban a tisztás szélét elözönlő őrjáratok és a feje felett lebegő hajó kereszttűzében már képtelen volt felállni, és bele ugrani. Kúszva próbálta elérni a szelíden fodrozódó felszínű naquadaht, ám a csillagkapu az orra előtt bontotta a kapcsolatot.
Nem messze Jax műszere kissé megrongálódva, de még úgy- ahogy üzemelt. A kijelzőjén látható egyetlen zöld pontot, rengeteg piros pont öltelte körbe, majd egyszer csak a zöld pötty kialudt, s ezzel együtt a minikomputer képernyője is elsötétedett.



Cameron Mitchell naplójából >>>
... "Uram, Istenem, ha olyasmit tettem... ha kezemhez jogtalanság tapad, ha gonoszul bántam barátommal, ha kegyelmeztem az igazságtalan elnyomónak, akkor üldözzön és fogjon el ellenségem! Tapossa el életem a földön és tiporja bensőmet a porba!” ...
[Ószövetség/ Zsoltárok könyve 7./ Az üldözött igaz imája/ Részlet]

 

Kategória: LAZLOW JAY LOCKHART | Hozzáadta:: Emilia (2013-01-14)
Megtekintések száma: 237 | Hozzászólások: 6 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 6
3  
Szia Lazlow!
Nagyon-nagyon tetszik mind a két történeted! Ezt nevezem igazán izgalmas, fordulatos sztorinak. Várom a folytatásokat!
Üdv: Emese

4  
Szia Emese!

Köszönöm, örülök hogy tetszett!

2  
Eseményekben dús, izgalmas s szívszorító történésekkel teli! Sok kérdés s sok dolog még válaszra vár! Remélem hamarosan érkezik a folytatás! Gratulálok!

5  
Üdv KB!

Igyekszem a folytatással, bár sajnos nem sok időm jut mostanában az írásra.

1  
Hogy én ezt mennyire imádom. :)

6  
Imádom, hogy imádod! smile

Név *:
Email *:
Kód *: