Trevor Ted Dunn alhadnagy személyes naplója 
/11. 03. 2008./
 

0600
Ismét egy csodás nap a Pegazusban! Keltem ki az ágyból optimistán, bár kissé még kuszák voltak a gondolataim, és pár hajszálam is furcsán állt. Oda se neki! Irány a fürdő!

0615
Hideg víz az arcba! Ez mindig bejön. Hagytam el a vizes blokkot kissé frissebben, és üdébben. Atlantiszon azért jó, mert nem kell gondolkozni, hogy mit vegyen föl az ember 'munkába' menet. Futott át az agyamon miközben egyenruhába bújtam. Még gyorsan megismerkedtem két csodálatos találmánnyal. Villanyborotva, és fésű…
Remek! Egészen partiképes fickó ez a Dunn alhadnagy! Bámultam a tükörbe pár pillanatig, majd a gyomrom hívó szavának engedelmeskedve az étkezde felé vettem az irányt.

0640
Kávé! Szendó! Hé! Mit kívánhat még az ember kora reggel egy idegen galaxisban? Hát szabad ülőhelyet! Álltam elanyátlanodva kezemben a tálcámmal, mert úgy tele volt a kantin, mintha kötelező lett volna a megjelenés. Hát, igen, az éhség nagy úr! Érdekes… Bezzeg Carternek meg Sheppardnek mindig van helye…
Éppen elkezdtem volna állva tápolni, egyik kezemmel a tálcámat egyensúlyozva, másikkal a szendvicsemet juttatva a szám irányába mikor egyfajta deus ex machina módjára egy ismerős hang szólított meg. Lorne őrnagy?! Én hősöm! S már meg is láttam a felemelt kezet egy távolabbi asztalnál. Majdnem hipertér ablak nyílt előttem, olyan sebességgel vágódtam be az őrnagy melletti üres helyre.
De minek?! Megint hallgathattam James őrmester hülye favicceit. A hiba szerencsére nem az én humorérzékemben leledzett. Lorne őrnagy ugyanolyan arcot vágott, mint amilyet magamnak képzeltem. Akkor jó! Aúúú!!! Ki volt az a sunyi disznó aki valami sziklát tett a szendvicsembe?!

0700
Szolgálatfelvétel. Eligazítás. Lorne őrnagy sötét oldala. A szokásos totálfos feladatok. Dögunalom. Járőr, cellavizit, kapubébiszitt… Bár jobban meggondolva nyerőbb mint egy idegen bolygón strabancolni, de ne kiabáljunk el semmit! A nap még csak most kezdődik! Cartwright lett a társam. Már megint az a némber… Ohhh…

0920
Phaedra Rachel Cartwright tüzér őrmester. Egy név melynek sok megfelelőjét tudnám megjelölni a szinonímaszótárban. USMC, Semper Fi, The few the proud, Vasquez a Bolygó neve Halálból, kőszikla, magabiztos, fárasztó… Hogy csak párat említsek.
Két dologgal traktált órák óta.
1. Mikor állok ki ellene megint szkanderben, és M4 szétszedés-összeszerelésben?
2. Mikor rúghatja végre seggbe a wraithet, vagy legalább a replikátorokat?
Én csak csendben hallgattam, és néha elodáztam a kéréseit, vagy éppen helyeseltem ha a helyzet megkívánta.
A wraithel pedig semmi kedvem nem volt összeakasztani a bajszom, hisz túl fiatalnak éreztem magam a nagypapasághoz. De mégjobban ahhoz hogy jóvátehetetlenül halott legyek.

1105
Cartwright beszédes típus, és nem fáradékony fajta. Hogy száradna rojtosra a szája! Lyukat beszélt a hasamba! Arról nem is ejtve szót, hogy az ebédidő közeledtével már amúgy is tátongott benne egy lyuk. Mikor beszaladtam a mosdóba legalább volt pár nyugodt másodpercem. Micsoda megkönnyebbülést éreztem minden fronton. Szerencsére ez a nadrágom szárát most nem érintette.

1150
Na! Ismét kapuőrök lettünk. Egyfajta intergalaktikus ajtónállók. Ez nem is lett volna baj, hisz a főterem szép, és tágas. De! Túl közelinek bizonyult az irányító ahol felettébb magas egyes gyorsbeszédű, pökhendi, hangos, idegesítő asztrofizikusok előfordulási rátája!
Szóval nyugodt mosdóbeli pillanataimat felváltották McKay szóorkánjai. Ráadásul ez nem hozta zavarba Cartwright beszélőkéjét, sőt versenyre kelt a kanadaival. McKayt kezdte szídni, így sztereóban kaptam a dózist.
A dolgoknak egy nem várt külső aktivitás vetett véget. Remek! Hőköltünk hátrébb pár lépést.
Erre még ExCSK-1 Carter is üvegkalitkája ablakára tapadt. McKay rimánkodni kezdett, de szerencsémre arról lemaradtam, mert elnyomta a kitörő naquadahoszlop robaja. Cartwright teljesen felvillanyozódott. Végre történt valami! Bárcsak ne történt volna…

1210
Ennyit a nyugodt napról, meg a rutinfeladatokról. Gondoltam magamban miközben felszerelkeztünk külvilági küldetésre, majd Cartwrighttal visszasiettünk a kapuhoz. Hamarosan Lorne őrnagy is befutott pár marine társaságában.
A nem várt aktivitás egy kint lévő kutatócsoporttól érkezett, akik éppen egy romot vizsgáltak valamelyik bolygón, csak éppen váratlanul betoppantak életszívó vámpír barátaink. Legalább Cartwright boldog volt. Én nem.

1235
Nem tudom, de biztos említettem már, hogy mennyire utálom a wraith dárdák zaját. Olyan elméig hatoló. Mintha szikével vágnának bele. Jobban rühellem mint a ronda pofájukat. Sebaj! Én és a barátom mindig megoldásként kínálkoztunk a wraith bajokra. Dunn alhadnagy és az ő P90-ese a hibátlan hadigépezet. Vagy inkább hatásos. Affene! Beragadt ez a szar…

1302
Ha Lorne őrnagy felemeli a hangját az semmi jót nem jelent. Azon kívül hogy kiabál amit nem komálok, én is úgy útálok visszavonulni mint ő! Kár hogy amint letelt a bő fél óra és a Lantiszról jövő féregjárat bezárult a wraith letárcsázta a marinejainkat.
Cartwright dühöngött! Nem is tudtam kitől tartsak jobban. A wraithtől akik már a spájzban voltak, vagy a fedezék mögött mellettem hasaló Cartwrighttól. A dolgok többi része viszont egyszerűbb volt.
Tűz, tűz, tűz! Újratölt! Tűz, tűz, tűz… Újratölt!

1311
A wraith harcosok már rendesen a nyakunkon voltak. Lassan intim helyzetbe kerültem a jó anyafölddel, mert annyira lapultam. A fejem felett lövedékek süvítettek el, a dárdákról nem is beszélve melyek szintén ránkálltak. Mennyire útálom a dárdákat! 4 marinet elvittek a rohadékok!
Megint futás, majd hasalás, lövés, futás, hasalás, lövés…
Úristen! Cartwright!!!
Néztem végig amint a kapott találattól füstölgő vállal hanyatt vágódott, majd elterült a lágy erdőtalajon. Szanitéc! Rohantam oda némi kiabálás után, majd a vállamra kaptam a nőt, és éppen sikerült elslisszolnunk egy arra járó dárda dematerializáló begyűjtősugara elől.

1318
Cartwright úgy káromkodott mint egy bérkocsis. Már-már bántotta a fülem, de szerencsére szavainak nagy részét elnyomta a fegyverek ropogása. A szanitéc rendben ellátta a vállát, és Cartwright dühtől fűtött tekintettel harcolt tovább. Hiába beszéltem neki, hogy maradjon nyugton.

1322
Kifogytam. Már a Berettám is. Többen ugyanezt hangoztatták. Cartwright kurtábban fogalmazott. Nem tettem hozzá semmit, mert ez esetben teljesen egyetértettem vele. Fújtattam egy nagyot, majd a késemért nyúltam.
Lorne csak ennyit mondott. "Közelharchoz készülj!"

1324
Dögölj meg! Ordítottam a wraith pofájába aki éppen rámvetette magát. Rohadt nehéz volt és a mellkasom felé közeledő szívószervvel ellátott tenyere nem jósolt nekem fényes jövőt. Majd beszartam két okból is.:
1. Úgy féltem.
2. Annyira erőlködtem, hogy lehámozzam magamról ezt a természet megcsúfolását.

1326
Végem. Most. Ennyit éreztem. A világ megszűnt létezni körülöttem. A külső hangok elhalkultak. Az élet-halál harc zajai oly távolinak tűntek. Már nem érdekelt semmi. Számon az erőlködéstől kifröcskölt némi nyál, meg egy ordítás melyet jószívvel a wraith arcába küldtem. Nem mintha zavarta volna.
A lény feje olyan közel volt az enyémhez, hogy ha egy jó nő lett volna még le is kapom.
Ám a helyzet koránt sem volt ilyen humoros. Az erőm elfogyott. A késem kifordult a kezemből. Azt hittem mindennek vége…

1328
Lehunytam a szemem. Megszállt a nyugalom. Testemet nyugtató forróság árasztotta el. Feladtam. Ám ekkor egy lövés dördült, s e hang rántott vissza a fehér fény felé vezető folyosóról a valóság lápos talajára. A testem megkönnyebbült mikor a lyukas koponyájú wraith élettelenül fordult le rólam. A fejemet balra fordítottam. Tőlem pár méterre félig fekvő pózban Cartwright könyökölt. Kezében a Berettája füstölgött. A szája mozgott, de hangja nem jutott el a tudatomig.

1330
A fejem lüktetett. A belé pumpált adrenalin lehetett az oka. A fülem kezdett kitisztulni. A zúgás abbamaradt, mintha a víz alól bukkantam volna fel.
Nyírd ki a szemeteket! Fogtam fel Cartwright tüzér őrmester szövegét. Felültem, majd kezem a talajt kutatta a késem után. Megvolt! Rámarkoltam, majd felálltam és minden érzékszervemet pengének éreztem. Ismét!
Voltak halottaink kiknek fonnyadt teste magatehetetlenül hevert a földön. Lorne még élt, s pár másik emberünk is tartotta magát. A penge élén táncoltunk az ördöggel. Csak a sápadt holdfény hiányzott.
Az egyik kurvapecér wraith most Cartwrightot nézte ki uzsonnának. A tüzér őrmester Berettája kifogyott. Ka-Bar kését sehol nem találta. Elveszthette a harc hevében. Rohantam, és szúrtam, szúrtam, és szúrtam. Mínusz egy dög! Pedig már Cartwrighton heverészett a szemét. Leemeltem róla a hullát. Ő rémülten nézett fel rám, és lihegett akár egy távfutó. Még sosem láttam ilyennek. De a wraith tovább nyomult, és immár teljesen bekerítette kis csapatunk életben maradt tagjait. Azokban a percekben hallottam pár elviselhetetlen halálsikolyt melyek azóta is visszhangzanak koponyám falai közt. Rábasztunk! Gondoltam. Biztos nem voltam ezzel egyedül.

1337
Fehér fény! Pedig már mindenre kész voltam. De tiszta, és nyugodt környezetben találtam magam. Apollo! Gyengusz. Ellis ezredes! Ezentúl minden este imáimba foglalom a nevét! Irány haza…

1514
Dr.Keller éppen elengedett minket a gyengélkedőről, és szerencsére Cartwrightnak sem lett komolyabb baja. Külsőre. A vállát véglegesen ellátták. Túléltük! Hihetetlen…

1521
Mint egy tégla úgy dőltem be az ágyamba. Sajnos aztán fel is keltem, és egy zuhanyt követően laptopom társaságában jelentésírásba vetettem magam. Addig sem elemezgettem a történteket újra-meg-újra.

1700
Már egy jó ideje szarakodtam, mikor feleszméltem, hogy mennyire éhes vagyok. Irány a kantin! Azonnal! Gondoltam majd pár perccel később egy tálcányi meleg étel, és én csatlakoztam ki máshoz, mint Cartwright tüzér őrmesterhez.
Nem az volt aki ma reggel. Több is lett meg kevesebb is. Akárcsak én. A történtek az arcába, a tekintetébe vésődtek. Próbált a szokásos lenni, olyan Cartwrightos, de valahogy nem ment neki. Megköszöntem hogy megmentette az életem. Egy elkeseredett mosoly kíséretében csak annyit felelt, hogy "Kvittek vagyunk."
Vagy egy órát beszélgettünk. Mindenről ami eszünkbe jutott. A harcról is. Igen. Úgy és olyan dolgokról melyekről még sosem. Már nem két katona voltunk akik együtt szolgálnak, hanem valami többek lettünk! Bajtársak…

1952
Leadtam a jelentésem Lorne őrnagynak, majd céltalanul bolyongtam a város végtelen folyosóin. Azok jártak a fejemben akik nem jöttek haza. Akik nem jöhettek haza. Akiknek végső nyughelye egy átkozott Pegazus-galaxis beli bolygó lett melynek még rendes neve sincs, csupán pár betű és szám kombinációja. Senki nem érdemli ezt!
Minden wraithet ki kellene írtani!!!
Csaptak össze a hullámok elmém partjai közelében pár pillanatra, de lenyugodtam. Katona vagyok. Benne van a pakliban. Ezt majd minden este elismétlem, hogy el tudjak aludni…

2031
Végül a kantin elnéptelenedett balkonján kötöttem ki. Komótosan a korláthoz ballagtam, majd rákönyököltem. Az este lassan éjszakába burkolózott, s két hold is láthatóvá vált.
Halvány fényük nyugalmat sugározva verődött vissza a békés habokról. Fülemben csak az enyhe szélzúgás hallattszott. Még a halálsikolyok zajai is elcsendesültek fejemben.

2200
Még mindig a terasz korlátját támasztva merengtem, mikor a hátam mögül lépteket hallottam, melyek hálátlanul törték meg az éjszaka csendjét. Megfordultam. Phaedra volt az. Mellém sétált, s ő is a panorámában kezdett gyöyörködni, így jómagam is visszafordultam, majd újra a korlátra telepedtem. Cartwright nem szólt semmit, de pár perc elteltével megfogta a karom, s fejét a vállamra hajtotta. Ekkor én lassan ránéztem, mire ő visszanézett rám. Hatalmas halványzöld őzikeszemei tükrében hűvösen csillogtak a holdak ezüstös sugarai. Elmosolyodott, majd fejét az óceán felé fordította.
Én tovább fürkésztem őt. Ahogy vállig érő szőkésbarna hajtincseit táncoltatta az éjjeli fuvallat. Ahogy parfümje illata ellenállhatatlanul áradt felém. Ahogy a holdak fénye ragyogóra festette arcbőrét, akár a közeli vízfelszínt.
Valamit éreztem legbelül. Úgy éreztem már korábban is motoszkált bennem ez a valami. A felszín alatt. Megbújva talán? Vagy én nyomtam el tudatosan? Vagy csak nem vettem észre a nyilvánvalót?

2222
Lassan kiegyenesedtem, mire Phaedra is így tett és elindultunk befelé. Még mindig belémkarolt. Így haladtunk át a kantinon ahol csupán két tudósforma sakkozott jókedélyűen. Hátrahagyva őket a folyosón sétáltunk tovább.

2230
Válaszúthoz érkeztünk. Elágazáshoz. Balra az én körletem, még jobbra az övé. Erősnek kellett lennem, de zavarban is voltam. Tanácstalanul kinyögtem valami mondatfélét.
Ideje nyugovóra térni…
Majd gyengéden kihúztam volna a kezei közül a karomat, de ő rászorított. Én kérdően, és nem kevésbé meglepetten tekintettem rá. Ő csak mosolygott, és a szobája irányába kezdett húzni.

2233
Phaedra! Nem hiszem hogy ez… Mondtam volna ki mikor az ajtaja elé értünk, de ő az egyik mutatóujjával 'lelakatolta' a számat.
"Gyere!" Suttogta ellenállhatatlanul, majd kezét elhúzva a panel előtt kinyitotta az ajtót és beléptem vele. Nem mintha lett volna más választásom.
Az ajtó halk szisszenéssel zárult be mögöttünk kirekesztve a zord külvilágot. Ekkor nekinyomott, majd megcsókolt. Olyan lágyan és szenvedélyesen, hogy majdnem elolvadtam akár egy fagyi a Szaharában.

2240
Szemüvegét kis asztalkájára helyezte, majd letepert az ágyra. Hagytam magam…
Ismét egy csodás nap a Pegazusban!
Futott át az agyamon…

/Lazlow Jay Lockhart, 11. 03. 2008./