A minden kezdete

-Rendben, elviszem a laborba.- szólalt meg Sam.
- Nem! Majd én! Van egy szoba, tele tudósokkal, akik alig várják, hogy hozzáférhessenek. Magának pakolnia kell!- ugrott fel Jack. Majd mit sem törődve a döbbent arckifejezéssel, magára hagyta a nőt.

Sam Carter, sosem volt az a tipikus félős ember, de most úgy érezte, van félnivalója. Nem az új munka, vagy az elmúlt pár nap eseményei miatt, hanem inkább az újtól félt.  A tóparti horgászat, a közös este a csapat többi tagjával nem volt meglepetés számára, az annál inkább, mikor leparkolt O’Neill tábornok háza előtt és nem találta Daniel kocsiját. Abban a pillanatban megszólalt a telefonja és legnagyobb meglepetésére barátja kereste.
- Szia Sam, bocsánat, hogy csak most szólok, de Teal’c és én csak holnap tudunk menni Jackhez.
- Daniel, micsoda? De miért? Nem úgy volt, hogy ma találkozunk? – kérdezte a döbbenettől kicsit magasabb hangon, mint szerette volna. 
- De igen, és tényleg ne haragudj, de nekem még be kell fejeznem néhány jelentést, és Teal’c-nek el kellett mennie Istához, de holnap ígérem már mi is ott leszünk.
- De, Daniel…
- Nyugi Sam, minden rendben lesz, és Jacknek már szóltam. De most ne haragudj, rohannom kell. Akkor holnap. Szia. – köszönt el Daniel igencsak sietősre fogva, de miután letette a telefont.- Rendben, ez elintézve, már csak reménykednünk kell.
- Ahogy mondod Daniel Jackson – bólintott Teal’c.

Az eddig érzett idegessége a telefonhívás után, mondhatni teljes sokkhoz közeli állapotba sodorta Samet. Nem tudta mitévő legyen. Egy teljes délután és a másnap – az éjszakáról már nem is beszélve – O’Neill tábornokkal… Tudta, azzal, hogy barátai ma nem jöttek el, és ők ketten együtt töltik kettesben az időt, változtatni fog a dolgaikon. Vagy jó – vagy rossz irányba. Ezekkel és ennél gyötrőbb gondolatokkal és a Daniel iránt érzett egyre növekvő harag vegyes érzésével lépett az ajtó elé és csengetett be.
 
-Szabad! – jött a válasz a házból.
- Üdv, uram! 
- Carter, örülök, hogy ideért. Gondolom már önnel is beszélt Daniel. Remélem nem gond, ha ma velem kell töltenie az estét.- Mosolygott a nőre Jack, azzal a mosolyával, amivel mindig is le tudta venni a lábáról.
Óvatosan belépett, majd a kezében lévő csomagokkal, a konyha felé vette az irányt. Jack segített neki bevinni azokat, majd a konyhapultra lepakolva elkezdte a tartalmukat kipakolni. Miközben a férfi a csomagokat pakolta, Sam kilépett a teraszra. A nap már javában lemenőben volt, és a látvány, ami ott fogadta, teljesen magával ragadta. Kis időre el is feledkezett az idegességéről, és átadta magát a pillanatnak. Ahogy elgondolkodott nem vette észre, hogy a konyhából Jack figyelte és pont ugyanolyan idegesen érezte magát, mint ő.

-Carter! – lépett ki a férfi a szabadba, és a nő háta mögé lépett.
Sam, teljesen elmerülve a gondolataiban, ijedten fordult meg.
- Uram, elnézését, csak mostanában nem volt alkalmam így látni a napot, és egyszerűen gyönyörű. – Mosolygott a férfira, még mindig kalapáló szívvel.
Abban a pillanatban, ahogy ott álltak egymás mellett és tekintetük egybefonódott, hirtelen megszűnt a világ mindkettőjük számára. Nem voltak gonosz ellenségek, megmentendő bolygót, undok technobogarak.

Csak ők.

Egyikük sem mozdult, mélyen a másik szemébe nézve, kalapáló szívvel, Sam nem tudta, mi lenne a helyes vagy, hogy megmerje – e tenni az első lépést. Ahogy ez végigfutott az agyán, mintha csak erre várt volna Jack. Lassan, óvatosan közelebb lépett. Végig fogva tartva a másik tekintetét, alig egy centire megállt és kezét lassan a nő nyakára csúsztatta. Félt. Félt, hogy egy rossz mozdulat és a pillanat elszáll és utána a kínos percek következnek.
De a nő, mintha csak erre a bíztatásra várt volna. Ugyanolyan lassan átkarolta a férfi nyakát és óvatosan megcsókolta.
Először bátortalanul viszonozta a férfi a csókot - holott nem ez volt az első csókjuk,– de ahogy a nő közelebb vonta magához, mintha csak az évek alatt elfojtott vágya kitört volna. 
Szorosan magához vonta Samet és még szenvedélyesebben csókolta, mint aki attól fél, hogy az egésznek bármelyik pillanatban vége szakadhat és újra a szabályok és előírások világába csöppenhet.

De nem így történt.  Az a néhány perc, mintha csak egy örökkévalóság lett volna. Soha nem akarta megszakítani. Élvezni akarta, minden egyes másodpercét, a nő minden egyes porcikáját meg akarta jegyezni, és csak saját magáénak tudni.

Ekkor Sam ránézett és csak ennyit mondott:
-Szeretlek!
- Mindig! -válaszolt a férfi, és ebben a két szóban benne volt minden, amit érzett. 

Tudta, hogy nem lesz egyszerű a jövő, de az, hogy itt volt vele, mellette volt, átkarolhatta, biztos ponttá vált az életében. A jövőbeni közös életükben.
Jack ránézett a nőre és csillogó szemmel és mérhetetlen vággyal megcsókolta.

A lemenő nap pedig tudta. Ismét sikerült két ember életét boldoggá tennie.

Vége.