Stargate Multiverse - Szörnybarlang 10. rész

***
Egy óra komótos vonulás után a csapat kiér a ritkás aljnövényzetű erdő szélére. Egész pontosan egy sziklafal tetején állnak. Alighanem egy kontinentális törésvonal és annak festői környezete tárul az erre járók szeme elé. Az erdő a törésvonal után is folytatódik csak ötven méterrel lejjebb. Mintha valaki egymás mellé állított volna két terepasztalt, amelyek nem egyforma magasak. A két terepasztal találkozásánál  egy ötven méter magas sziklafal húzódik, mindkét irányban egészen a szemhatárig.  A sziklafalból egy helyen forrás ered és bő vízhozama, csodálatos vízesést alkotva negyven métert zuhan alá a sziklafalban lévő nyílásból. A forrás egy tavat táplál. A három kilométer hosszú tó tükre a sziklafal tövében fodrozódik. Egyik partját a merőleges sziklafal alkotja, másik oldalán fák sorakoznak. 

Emlékeim kissé megrozsdásodtak, mert úgy emlékeztem, közelebb van az a forrás. Bár korábban mások voltak a körülmények és futnom is kellett, azért tűnhetett úgy, hogy nincs olyan messze. Battyogás közben nem beszéltem senkivel, inkább csak azon rágódtam, hogy még több órán keresztül magunkra vagyunk utalva. Bár amikor megérkeztünk a sziklafalhoz, elfelejtettem minden gondomat. Gyönyörű látvány volt, csak az zavart, hogy remegett a föld. Nem volt komoly a rezonancia, ezért nem foglalkoztam vele, bár ha erősödne, úgy gondban lennénk.
- Tovább megyünk, abba az irányba. - mutattam a vízesés felé. - Ott két katona, Dr. Nightingale, és további hét hoplita kíséretében leereszkedek. Mintát veszünk a vízből, kicsit körbenézünk és ha nem találunk senkit, akkor tovább állunk. A többiek védik, majd a hátunkat, amíg lent vagyunk, illetve szétnéznek a környéken. - kérdéseknek és észrevételeknek nem hagytam helyet. - Induljunk. - Adtam parancsba, majd ismét rádióztam.
- Sheppard alezredes, itt Templar százados. Kérem válaszoljon. Hall engem?
Mondtam az adó-vevőbe, miközben haladtam a vízeséshez, amely felé közeledve erősödni kezdett a rezonálás. [Jan Templar]

A menetoszlop szépen megindult Jan Templar hadvezéri parancsára, Rachelnek kicsit olyan érzése volt, mintha a férfi, mint egy kiskölyök, hadvezérest játszana. Persze hozzáértő, meg minden, de azért komikusan nézett ki száz ókori katonával a háta mögött. Ő köszönte szépen, elvolt középen, legalább nem kellett diktálnia a tempót.
~ Igaz, az egészség rendkívül fontos, de igazán használhatnánk ugrót, mint Atlantisztban, vagy legalább autót. Mennyivel biztonságosabb lenne most mondjuk tankkal közlekedni ebben a Jurassic Parkban. ~ a kissé cinikus gondolatai dacára Rachel egész nyugodt volt, a katonák iménti akciója meggyőzte arról, hogy biztonságban érezheti magát. Persze nem feltétel nélkül, de nem is kell minden lépés után szívrohamot kapnia egy megreccsenő gallytól. Külön segített a kiegyensúlyozott nyugalom megteremtésében a szakmai eszmecsere, amibe belefolytak a kolléganővel.
- Kiugró adatot, dolgot nem találtunk, inkább az volt érdekes, hogy a társadalom fejlettségi szintjéhez képest milyen egészséges az átlagember. Hiányoztak azok a betegségek, amiket az ember egy ókori társadalomban vár, sokkal jobb állapotban van mindenki. De ez a felfedezés azért bizonytalan, hiszen nem tudtuk összehasonlítani az eredményeket olyannal, aki nem fogyaszt vizet, és hasonló a fejlettsége. Mintát tényleg érdemes lesz venni a katonáktól is, mi csak polgároktól tudtunk, és még nem mindent, sajnos a kihelyezett labor nem olyan jó, mint az otthoni.  [Rachel Nathingale]
Dr. Almond teljes figyelemmel hallgatja Rachel előadását az M5K-809 lakosságának egészségi állapotáról.
- Nem lehetetlen, hogy ez a víz hatása, de tartok tőle ez túl szép, hogy igaz legyen.

- Egyetértek, ezért sem örülök, hogy nincs másik vizsgálati csoportunk, amivel összevethetnénk az eredményt - válaszolta Sophie pesszimistább megközelítésére - túl népszerű a víz a városban.
A beszélgetés felszította az érdeklődését, hogy mi is lehet abban a vízben pontosan.
A kellemes beszélgetésnek a menetoszlop megtorpanása vetett véget, Rachel Almond dokival az oldalán csatlakozott az élbolyhoz, ahol a lenyűgöző tájat is megpillanthatták. A talaj kicsit rezonált, de ezt Rachel a távoli vízesésnek tulajdonította.
- Váó - mondta csodálkozva Rachel - egy szörny- és atombiztos kerítés, és meg is építhetnénk a nyaralómat. 
És itt is maradhatna pár katona kertésznek, és őrségnek. Igazi édenkert lenne.
Sajnos az ábrándozásból kizökkentette a százados-hadvezér parancsosztása. Kételkedve nézett a célpontra Rachel, nem volt megnyugtató a szakadék, ahová leküldik. Az biztos, hogy Templar megy alul, mert el tudja kapni, ha lezuhan - nem éppen ilyen megpróbáltatásokra készült. Séta rendben, szörnyek rendben, de a sziklamászás nem volt a tájékoztatóban.
- Kötelet hozott magával? - kérdezte, kétkedve nézve a százados csomagjára. [Rachel Nathingale]

***

Sheppard nem válaszol a rádiózásra. Rachelnek a Janhoz intézett kérdésére a CsKA-6 egy tagja válaszol.
- Tromot százados csapata, a CsKA-8 eleve ide volt kiküldve. Az általuk rögzített kötélnek még itt kell lennie.
Ahogy haladtunk előre, Sheppard alezredestől nem érkezett válasz, ám egy kérdés befutott Racheltől.
- Köszönöm főtörzs. - Mondtam a katonának, de még kiegészítettem valamivel. - Doktornő, én fel vagyok készülve bármilyen eshetőségre. - Zártam le a csevegést, s újra az útra koncentráltam.  [Jan Templar]
A szavai miatt, hogy minden eshetőségre fel van készülve, nem tudta uralni az arcvonásait, fintorgott egyet. Nem lehet minden eshetőségre felkészülni, soha, bármilyen jó kiképzést is kap az ember. Csak reménykedni lehet benne, hogy olyan eset jön szembe, amit már ismersz, van benne gyakorlata. [Rachel Nathingale]

Az említett tárgy valóban a helyén van, használatra készen. A Jan által meghatározott sorrendben a kiválasztottak el is kezdik az ereszkedést szép libasorban. Néhány méternyi ereszkedés után be lehet látni a szűk húsz méterre lévő vízfátyol mögé. Egy barlang bejárata van ott, negyven méterrel a tó vízszintje felett. Ahogy Rachel egy vonalba ér a barlanggal, abból szörnyek kezdenek kiáramlani. Egész pontosan nyolc. Bár úgy tűnik nem sziklamászásra vannak kitenyésztve, egész jól haladnak Rachel felé a sziklán oldalazva.

Hamar elértük a vízesést, s a parancsomnak megfelelőel elkezdtünk leereszkedni. Persze előtte megtettük a szükséges óvintézkedéseket, hiszen a biztonság az első. Én kezdtem a mászást, ezért levettem a hátamról a táskát és a földre tettem, hogy a gépkarabélyom a hátamra tehessem. Nagy lendülettel haladtam lefelé, ám a fal nyirkos volt, s csúszott, így inkább óvatosabb módba váltottam. Amint leérkeztem, levettem a hátamról a puskám és felmértem a terepet. Nem láttam a víz felé tekintve semmi érdekeset, így felnéztem a falra, ahol nagy bajt láttam.
~ Már csak ez hiányzott. ~ Gondoltam, s rádióztam.
- Itt Templar, erősítést kérek, szörnyek támadtak ránk.
Rádióztam, szinte ordibálva a fentlévőknek, ám féltem, hogy nem fogják hallani. Sajnos túl nagy volt a zaj körülöttem.
~ Na, majd a torkolattüzet meghallják. ~
Futott át a gondolat az agyamban, ám ekkor rögtön rájöttem, hogy hangtompítóval van felszerelve a fegyverem.
~ A fenébe. ~
S ekkor céloztam és kilőttem a táram összes töltényét a Rachel felé haladó szörnyekre, ami után azonnal tárat cseréltem. [Jan Templar]

A lelkesedése egész a sziklafalig tartott, ahol ráaggatták a mászóhevedert és leküldték a mélybe. Ötven méter magasan voltak, így nem csoda, hogy jól megszédült induláskor, és bizonytalanul, az előtte haladó emberektől lemaradva csúszott lefelé a kötélen. Bár a karabiner segített, nem volt túl edzett, legalábbis a most használt izmai nem, főleg úgy, hogy egy jó nagy táska volt a hátán, teli értékes felszereléssel, ami a víz teszteléséhez kell. Már tíz méter után érezte a fáradtságot, szívének pedig különösen nem tett jót az a látvány, ami akkor fogadta, mikor oldalra fordította a fejét.
Szörnyek a kaputól, falon mászó szörnyek, amik egyenesen felé tartanak és nem tűnnek békés szándékúnak. Rémülten felsikított, és a fáradtságát feledve igyekezett gyorsan lefelé, de még mindig nem elég gyorsan. Talán az lenne a legjobb, ha a vízbe vetné magát, de a orvos énje rögtön figyelmeztette, hogy az ilyen magasságból olyan lenne, mintha a betonba csapódna. Így inkább megrettenve kapkodott a fegyvere után, ami szerencsére szorosan volt rögzítve a combjához, készen a használatra. Az adrenalinlöket viszont nem a legjobb hatást váltotta ki, alig tudta kirángatni a tokból a fegyvert, de amint sikerült, ráfogta a szörnyre, és meghúzta a ravaszt.
Egy pillanatra lefagyva figyelte, hogy nem történik semmi, de aztán leesett neki, hogy elfelejtette csőre tölteni fegyvert! Cifrán káromkodva húzta fel a másik kezével a ravaszt - ezzel együtt járt az, hogy pár métert még gyorsabban csúszott lefele, kapaszkodó kéz híján -, de végre tudott lőni a szörnyre, ami jött. Remélhetőleg el is találja, de ez inkább a szerencsén fog múlni mint a remegő kezén. [Rachel Nathingale]


Miközben Rachel igyekszik előbányászni a fegyverét, a mélyből megérkeznek a Templar százados által kilőtt golyók. Ezektől a két elől haladó szörny súlyos ólommérgezést kap és lezuhan a sziklafalról. A két hulla Jan-tól néhány méterre csapódik a tóba. A felcsapódó víz az épp felfelé néző és javában lövöldöző katonát a sarkától, a hátán és a tarkóján át a feje búbjáig beteríti. Ám mire újra lövésre emeli a fegyvert, a sziklafal tetején már több ember is áll a peremen. Hopliták dobásra emelt hajítódárdákkal és CsKA tagok csőre töltött fegyverekkel. De a dárdák nem repülnek el és a fegyverek sem dorombolnak, a fent állók nyilván félnek, hogy véletlenül megsebesítik a lent álló századost. 

Lövésem pontosak voltak és két állatot le is lőttem a falról.
~ Ez az! ~
Örültem magamban, ám a zuhanó szörnyeket látva, már nem voltam ennyire boldog.
~ Az ördög vigye el, ez hideg. ~
Ám többet nem foglalkoztam azzal, hogy vizes lettem, bár a tüdőgyulladás garantáltnak látszott, hiszen nem volt kánikula, ami megszáríthassa rajtam a nedves rongyokat. A fegyverem csőre töltöttem, mikor kicseréltem a tárat és ismét lövésre emeltem. Ekkor megláttam a katonákat, akik a peremen álltak, de nem tüzeltek. Talán féltek, hogy engem is eltalálhatnak. A rádiómért nyúltam.
- Itt Templar. Az M4-essel rendelkező katonák állítsák sorozatlövésről szimpla lövésre a gépkarabélyt és célzott lövéseket adjanak le a szörnyekre.
Mondtam a katonáknak, majd erősen megmarkoltam a fegyverem és célba vettem a szörnyeket. Meghúztam a ravaszt és hosszú sorozatokat lőttem. Minden sorozat között kis szünetet tartottam, hogy stabilizáljam az M4A1-est, s így pontosabb lövéseket adhassak le vele. [Jan Templar]

A pisztoly fülszaggató lövései és a két szörny lezuhanása jó hatással voltak Rachelre, összeszedte magát, és újra stabilan megvetette a lábát a nyirkos sziklákon. A pisztolyt gyorsan visszadugta a tokba, nem akart időt pazarolni arra, hogy újratárazzon és újrapróbálkozzon egy két méter magas közeli célpont eltalálásával. Ami egyszer nem sikerült, azt ne erőltessük. Inkább megpróbálta figyelmen kívül hagyni a szörnyeket, és gyorsan lejjebb jutni a sziklafalon, közben fohászkodott, hogy a remegő keze megtartsa, a katonák pedig végre szedjék le a szörnyeket.
- Lőjenek már az istenért - kiáltotta, mikor meghallotta Templar rádióadását. Nem volt sok esély arra, hogy meghallják, de a düh és a levezetett feszültség megnyugtatóbb érzelem volt, mint a páni rémület. ~ Ennyire nem tudnak célozni? ~ gondolta dühösen. [Rachel Nathingale]

Bár a fenti csapat nem ad le lövéseket, igyekeznek menteni a menthetőt. Nikosztratosz dárda és pajzs nélkül, egy szál karddal indul neki a sziklafalnak és magabiztosan közeledik az egy szál kötélen lógó doktornő felé. Nyomában a tok'ra doktornő, Sophie halad a spártaiéhoz hasonló sebességgel. Érthetően se táska se hátizsák nincs nála, csak egy zat'nik'tel.

Fél szemmel látta, hogy ketten is jönnek utána, de nem foglalkozott vele, csak igyekezett lefelé - bár a racionális énje azt súgta a fülében, hogy odalenn a keskeny padkán sem lesz jobb helyzetben, a szörnyek ugyanúgy utána tudnak jönni. Ezzel viszont ráér akkor foglalkozni, mikor leér. Az biztos, hogy kapni fognak tőle a magukat profinak nevező katonák! Főleg Mr. Hadvezér. [Rachel Nathingale]

Rachelt pillanatok alatt utoléri Nikosztratosz és Sophie. Végül még sem kell sem a kard sem a zat. Jan parancsára a katonák sorban fejbe lövik a szörnyeket. A fejlövés megteszi a hatását, a szörnyek elengedik a sziklákat és holtan zuhannak lefelé. Csak nem a vízbe, hanem a peremre. 
Jannak csak másodpercei vannak, hogy felmérje a hat szörny becsapódási helyét és megállapítsa, hogy a peremen maradva mindenképp eltalálja az egyik test. Más választása nem lévén a vízbe ugrik. A hat szörny pedig a sziklába csapódik és szétkenődik. A perem és a fal tíz méteres körzetben csurom vér és belsőség lett. Még a tóba is jut pár leszakadt testrész. 

Kilőttem a szörnyekre az egész táramat, amit a kattogó hang után azonnal kicseréltem egy másikra. Mikor újra célzásra emeltem a puskám, láttam, hogy a társaim célzott lövésekkel kiiktatták a szörnyeket. Élettelen testük zuhant lefelé a mélybe, ám szerencsétlenségemre, pont felém tartottak. Volt még egy kis időm, így mély levegőt vettem, majd belevetettem magam a vízbe egy fejest ugorva.  [Jan Templar]

Végre lövések, és végre a szörnyek is eltűntek Rachel mellől. Ennek ellenére ugyanolyan sebességgel mászott lefelé, három okból. Először is, bármikor előmászhat még huszonhat szörny a barlangból, másodszor Nikosztratosz és Sophie fentről nógatta, harmadszor pedig aggódott Janért, aki a szörnyek lezuhanása óta nem bukkant fel a vízből. Lehet, hogy nem elég mély, és beverte a fejét? [Rachel Nathingale]

Templar százados nem bukkan elő a vízfelszínen úszkáló cafatkák között. Még akkor sem, mikor Rachel és két kísérője már a peremen állnak. Még buborékok sem látszanak sehol. Nikosztratosz leteszi a kardját és a sisakját, Sophie pedig a Zat-et, majd mindketten a vízbe ugranak. Alig fél perc múlva Nikosztraosz bukkan fel.
- Beszívta őket egy víz alatti lyuk a sziklafalban. Egy föld alatti folyó. Utánuk megyek, visszatértemig Philipposz helyettesít.
Azzal nagy levegőt véve víz alá merül.

Végre leért, túlélte! Pihegve dőlt neki a sziklafalnak, zihálva próbált levegőhöz jutni a megpróbáltatások után, és fáradtan nézte az előtte heverő torzókat. Vér lepett el mindent, szép lassan keveredett el a vízzel. Remélhetőleg csak a szörnyek vére, nem Templaré. Más lehet, hogy hányt volna a látványtól, de Rachel alaposan megedződött, úgyhogy elég sztoikusan méregette a szétroncsolódott májdarabokat a bakancsán.
Társai nem teketóriáztak, a lábainál hagyták a felszerelésüket, és Jan után vetették magukat. Nem volt annyira jó úszó, hogy esélye legyen egy bajba jutott embert kihúzni a vízből, így ezt a feladatot ráhagyta a profikra. Pragmatista elméje amúgy is figyelmeztette, hogy rá inkább akkor lesz szükség, mikor kihúzzák a félholt Jant a vízből: ~ Egy átlagember körülbelül egy percig bírja a víz alatt, a tapasztalt úszók maximum két és félig, és ő már percek óta eltűnt. ~
Rá maradt a feladat rosszabb része, a feszült várakozás, főleg miután Nikosztratosz közölte, hogy a századost beszívta egy víz alatti lyuk. ~ Basszus az orvosi táska meg fenn van a sziklán ~ jutott eszébe, miközben az agya pörgette a vízbe fulladás és más vízi baleseteknél szükséges teendőket. Oxigénhiány, hiperventilláció, a nagy nyomás miatt problémák.
- Emberek, odafenn! Köszönöm a mentést! A századost beszívta egy víz alatti folyó egy barlangba, Nikosztatosz és Sophie utána ment - szólt bele a rádióba - Azt üzenik, hogy Philip, vagyis Philipposz a helyettes. Szükségem lenne az orvosi táskámra! -

Közben eszébe jutott, hogy miért is jöttek. Sietnie kellene, mivel Jan bármikor felbukkanhat, és lehet, hogy sietniük kell majd vele vissza a kapuhoz, de kellenek a minták! Remegő kézzel lehúzta a táskát a válláról, és óvatosan előszedte az ampullákat, amibe a vizet tervezte gyűjteni, hogy után a reagánsokkal megvizsgálja, és a mikroszkóppal is vessen rá egy pillantást. [Rachel Nathingale]

***

// Tejútrendszer /További bolygók /P9X-259 //

Az idegen bolygó nem sok meglepetést tartogat, Luciant pedig végképp nem. A bolygó felett pályán lévő Apolló jelentkezik be rádión, a CsK csapat vezetője nyugtázza és jelent. Ez után gyaloglás a templomig, ahol egy rakás rom fogadja az érkezőket. Az egykor volt impozáns épületnek már a falai is csak helyenként állnak. Egy hat méter sugarú kör kivételével mindent törmelék borít. Ezen a körön belül azonban a padló olyan tiszta, mintha felseperték volna. S a kör közepén ott a tükör, tőle nem messze a gyűrűplatform. Egy karcolás sincs rajtuk. 

Ahogy átléptek a kapun, az Apolló életjelet adott magáról, majd a csapat elindult a romok felé. Rodney borzadva nézte a pusztítás nyomait.
- A lucianok értenek hozzá, hogyan tegyenek semmissé egy megőrzésre és kutatásra méltó helyet. Akár a lidércek. - motyogta a tudós az orra alatt.
Sokáig azonban nem törődhetett a romokkal, mert megpillantotta a tükröt és a gyűrűplatformot, ami mintha burokban lett volna a bombázás idején, tiszta volt, mint a frissen hullott hó. Rodney nekiállt körülnézni, és hamarosan felfedezte a tükör távirányítóit, szám szerint hármat. Elővette az ősök kézi eszközét, és gyorsan kiderítette az energiajelekből, hogy mindhárom eszköz működőképes.
- Ezekhez ne nyúljon senki, nem akarom, hogy valaki véletlenül aktiválja a tükröt. - jelentette ki a technikusokhoz fordulva ellentmondást nem tűrő hangon.
Ahogy tovább nézelődtek felfedezték, hogy a gyűrűplatform alatt egy erőtér generátor rejtőzik.
- Most már értem, miért maradt érintetlen ez a terület. - mondta ezúttal Jennifernek. - Valószínűleg az erőteret aktiválták, mikor a csata zajlott és az megvédte ezeket az eszközöket.
Rodney nem kapkodta el a munkát, aprólékosan megvizsgált mindent, miközben a tabletjébe jegyzetelt. Lassan eljutottak oda, hogy feltérképezték az összes eszközt, és mindenről leírtak mindent. Még egy utolsó mérést akart végezni a gyűrűplatformon, és a mellette tébláboló Jennifer felé nyújtotta a tabletjét.
- Megfognád ezt? - kérdezte a nőtől, de a válaszát már nem hallotta, vagy nem is válaszolt a nő.
Kinyújtott kézzel értetlenül meredt a doktornőre, mikor a gyűrű beindulásának jellegzetes hangját hallotta és az azt kísérő jellegzetes fényt látta.
- Ki a fene babrál?! - kiáltotta dühösen. [Dr. Rodney McKay]

***
A munkába mélyedve a fájdalmaimat sikerült elnyomnom, így koncentrálva könnyebb volt a szorult helyzet elviselése. Reméltem legalább így tudok még segíteni valamit. Sajnálatomra a gép jelzett, hogy hiába küldtem el az üzenetet, az nem jutott célba. Mert nem volt cél, akinek küldhettem volna. Gondterhelten sóhajtottam, mert azért jó lett volna üzenni a többieknek, akik jelenleg talán a faluban vannak, hogy segítségre lenne szükségünk. De úgy látszik erre nem sok az esély. Reméltem azért idővel észreveszik, hogy nem jelentkeztünk be és idejönnek. Reméltem őket nem támadták meg a szörnyek. Mivel az üzenetküldés sikertelenül zárult inkább próbáltam valami használhatót kezdeni a már megkapott adatokkal.  [Emilia Von]

A gyűrűplatform, ami a szörnyet elvitte, működésbe lép. Három alak materializálódik a körben. Dr. McKay és Dr. Keller, a két ember mögött álló szörnyet sem most látja először. A lény különös ismertetőjele, hogy egy szép nagy kard áll ki belőle. Emili katanája. Szörny ehhez képest még elég eleven. Mielőtt a két ember megfordulhatna, ellöki őket. Fülrepesztő visítása, vérben forgó szemei és a szájából csorgó vér alapján agyát már ellepe a fájdalom vörös köde és kínjában már csak arra tud gondolni, hogy öljön. Ennek megfelelően kissé tántorogva megindul Dr. McKay felé. A férfi jóformán még azt se fogta fel hol van, nem hogy talpra ugorjon és védekezzen. 

Pár perc után ismerős fénycsóva és zaj ütötte meg a fülemet, s azonnal odafordultam a villanás irányába. Miután a három alak materializálódott, megdöbbenve a látottaktól hirtelen nem értettem azt, amit látok. 
~ Hogy kerülnek ide? Na...ne.....~ a gondolatom második fele a szörnyet észrevéve keletkezett. Közben a táblagépet próbáltam nem leejteni, hanem letenni, hogy a "rég" nem látott szörnyikénk felé vegyem az irányt. 
A két személy, még igazából fel sem foghatta, hogy hol vannak, mikor a szörny úgy vélte "elhessegeti" őket maga mellől. Szegény Rodney és Jennifer repült valamennyit, de legalább nem voltak most már a bestia közelében. A szörnyike pedig eléggé vérszomjas dühvel, még lézengve is harcolni akart. Ismét sikerült elérnie a visításhoz kellő hangorkánt a torkában, mert sikerrel üvöltötte el magát harcra készen. Ha lett volna ablak ebben a barlangban, az biztos kitört volna a rezonanciától, amit hallatott. Azt hittem ellenem indul, ám az "exkalibúrommal" együtt Dr. McKay felé közeledett. Ismertem Rodney-t annyira, hogy a rémületből még fel sem ocsúdott. Elindultam nagyobb lendülettel feléjük. A nagyobb lendület jelenleg a bal lábamra helyezett súlypontomon való gyorsított elbicegést jelentette a szörny felé. Nem haboztam, hanem mikor már kellő közelségbe értem kirántottam a kardomat belőle. Remélve a kard eltávolítása közbeni fájdalom összezavarja, így folytattam a rögtönzött tervem kivitelezését. Ismervén a sérüléseimet, mégis megpróbáltam a lehető legjobban megállni mindkét lábamon
A szörny rárontott volna McKay-re, de sikeres sántikálásomra elálltam az útját. A kardot megpróbálom elvenni, s közben reméltem, hogy a hátam mögött nemrég érkezett személyek gyorsan feleszmélnek majd, mert tartottam attól, hogy a szörny nagyobb gondot is okozhat, mint gondolnánk. Így miközben vissza akartam szerezni a kardomat, az nem igazán akart szabaddá válni. Ám a próbálkozásom arra, hogy kiszedjem és védekezzem, mégis jó taktikának tűnt, mivel a szörny egy süketítő visítás után, megingott, mi több épp arra, amerre álltam. Ekkor már nem volt veszélyes.  Mivel a lábaimon levő sérülések megakadályozták azt, hogy félre ugorjak, így mint egy nagy rönk, zuhant rám a lény, s zuhantam én is vele együtt. Már csak a gravitáció húzóerejét éreztem, utána sötét lett.  [Emilia Von]

***
Jennifer nem sokat beszélt a munka ideje alatt, hagyta dolgozni élete párját. Készségesen megfogta a tabletet.
- Nem én voltam. - Szögezte le nagyon gyorsan Rodney dühös kérdésére egy megértő mosollyal, bár az utolsó hangok már belevesztek a részecskékre bomlás eszméletlenségébe.

Rodney hallja Jennifer hangját, de nemigazán érti, amit mond. A következő pillanatban a hátán fekve találja magát, és egy karddal átszúrt rémséget lát, amint felé tántorog. A rémülettől bénultan fekszik, amikor egy sötét hajú nő a szörnyeteg és közé kerül, majd egy mozdulattal végez a lénnyel. Az a valami olyan dobhártyaszaggató visítást hallat, hogy a kanadai nyomban észhez tér tőle.  Iszonyodva nézi, ahogy a szerencsétlen nőt maga alá temeti az összecsukló szörny, és még, ha ez nem lenne elég jókorát koppan a feje.
- Jennifer, segíts! - kiálltja Rodney a barátnőjének, majd leküzdve iszonyatát a nő és a lény mellé mászik.
A nyakára teszi két ujját, és megnyugodva tapasztalja, hogy megmentője él. [Dr. Rodney McKay]

Ebben a pillanatban ér oda két katona. Egy nő és egy férfi. Egyenruhájuk alapján Long őrmester és Preston főhadnagy a CsKA-8 tagjai. Az egész barlangon keresztül kellett rohanniuk, hogy magukhoz vehessék a fegyvereiket. Mire használhatták volna a dolog tárgytalanná vált, viszont túl messze voltak, hogy Emilit elránthassák az összecsukló hulla útjából. Emilia eszméletlenül hever a padlón. A két katona szedi le róla a csurom vér tetemet, miközben egy Rodney számára nagyon ismerős nő már a szintén eszméletlen Keller mellett van. 

Mielőtt Jennifer reagálhatna két katona már megszabadította a fiatal nőt nem kívánt terhétől. Rodney akkor Jennifer felé fordul, és már szólásra nyitná a száját, mikor látja, hogy a barátnője is a földön fekszik.
- Jen! - suttogja, és rettegve feláll, majd a nő mellé guggol. Mire ellenőrizhetné az állapotát már Jennifert is kezelésbe veszik, ráadásul a nő valahonnan ismerős a kanadainak. - Mi van vele? - kérdezi idegesen a nőtől. 
A válaszra várva körbenéz, de amit lát cseppet sem nyugtatja meg. Számtalan sérült vagy eszméletlen, illetve sérült és eszméletlen  katonát lát maga körül. Lassan feláll, és egy jól láthatóan nagyon rémült katonához lép.
- Százados, mi történt itt? Hol vagyunk? Már azon kívül, hogy a Pegazusban.
Ahogy  hangosan kimondta az eddig számára is hihetetlen dolgot, éktelen harag önti el.
~ Csak kapjam el azt a vadbarmot, aki beindította a gyűrűket, asszem az anyjától sem kapott még olyat, amit tőlem fog. ~ gondolja dühösen, miközben tovább nézelődik.
Ekkor felfedez egy hatalmas gépet, amin óriási karmolás nyomok látszanak. Rodney látja, hogy Jennifer lassan magához tér, és kissé megnyugodva veszi fel a nő mellől a sértetlennek látszó tabletjét. Odasétál a szerkezethez, amihez már csatlakozik egy tablet, így a sajátját maga mellé teszi, majd kezébe fogja a másik tabletet, és behatóan tanulmányozni kezdi. [Dr. Rodney McKay]

Dr. Keller hamar magához tér, így a vele foglalkozó nő nem válaszol Rodney kérdésére, helyette Kellerrel foglalkozik, aki nem soká hagyja magát pátyolgatni.
- Köszönöm Dr. Geller, én jól vagyok. Ellenőrizze kérem a két legsúlyosabb beteget.
A név hallatán már a citromok ősi ellensége is rájön, hogy a Jenifert magához térítő nő Dr. Erica Geller akivel legutóbb együtt mentek előbb az M5K-809-re, majd ide az S4Z-175-re. Ám ő hiába világosodott meg, az általa megszólított százados ettől még nem került a helyzet magaslatára.
- Én... én nem tudom. Az a hölgy - mutat az egyetlen női katonára -, azt mondja én voltam itt a főnök, de megsebesültem a harcban a szörnyek ellen és most semmire nem emlékszem.
Láthatóan kissé szégyelli is magát, de mivel semmi hasznosat nem tud tenni, inkább félre állt, hogy ne legyen útban.
- Tromot századosnak amnéziája van. Ami pár napon belül magától el fog múlni, ha nem jön közbe semmi komplikáció. - Közli Geller doktornő, majd kolléganőjéhez és egyben feletteséhez fordul, hogy tájékoztassa a többiek állapotáról. Közöttük Emiliéről, aki még mindig eszméletlen.

Rodney fél füllel hallja Jennifer hangját, és közben leesik neki, honnan is ismerős a másik nő. Közben a doki tájékoztatja, hogy a katona, akihez eddig beszélt nem piás vagy zakkant, csak amnéziás.
- Remek, mi jöhet még? - dunnyog az orra alá a kanadai. Közben felpillant és az óriási gépnek szenteli a figyelmét.[Dr. Rodney McKay]

A szekrénysor méretű szerkezet valaha elég sok gombot, konzolt és képernyőt foglalhatott magában. A képernyők közül azonban már csak egy van remélhetőleg használható állapotban. Azért csak remélhetőleg, mert inaktív. Jó hír viszont, hogy minden jel szerint ez a főképernyő, legalább is a maga hetven centis képátlójával ez a legnagyobb és ez van a gép kellős közepén, nagyjából szemmagasságban. A monitor alatt egy konzol van, teteje nagyjából harminc fokban lejt. A gép másik szembetűnő alkatrésze egy nagy kar ami kiáll belőle. Nagyjából úgy néz ki, mint a nyerőgépekből kiálló efféle szerkezetek, csak ez sokkal nagyobb kivitelben készült.
A már csatlakoztatott tableten egy kép fogadja Rodneyt. Az osztott kijelző  Egyik felén egy szintvonal térkép van, ami  a tavat és környékét ábrázolja. A térképre rávetül egy vörös korong is. A korong középpontjában a térkép szerint a barlang van. Itt a korong vérvörös. Ez a szín a barlangtól távolodva egyre halványodik és a térkép a térkép alapján a barlangtól bő tíz kilométernyire teljesen meg is szűnik. A kijelző másik felén valami adatok vannak egy sugárzásról, ám ennek tanulmányozását kintről jövő lövések zaja szakítja meg.

~ Mi a csoda lehet ez, hogy ekkora? Egyenes az összefüggés: nagy szörny - nagy gép. ~ vonja le a konzekvenciát, miközben a szerkezet képernyőit tanulmányozza. 
Odalép a legnagyobb kijelzőhöz, mely akkora mint egy jobbfajta TV és figyelmesen szemléli az alatta elhelyezkedő konzolt. Ekkor tűnik fel neki a kiálló nem kis méretű kar.
~ Egy félkarú rabló, személyesen, mi más, itt az Isten háta mögött, egy messzi-messzi galaxisban. ~ csóvája Rodney a fejét értetlenül.
Ekkor a korábban szemlélt tableten megjelenik két kép. Az egyik egy térképnek tűnik a kanadai számára, tavat és a barlangot látja rajta, és nem utolsó sorban egy nagy vörös óriásra emlékeztető korongot.
~ Vajon miért halványodik a színe? A veszélyre figyelmeztet? ~ morfondírozik magában. ~ Persze, itt a legsötétebb vörös, mert itt szörnyek vannak, amarra már semmi extra csak egy kis tavacska, fű, fa, bokor.
Mivel nem tud napirendre térni a dolog felett a másik ábrát nézi, mely sugárzási adatokat mutat. 
~ Talán a vörös korong a sugárzás mértékét jelöli? ~ döbben le Rodney.
Mire ezen véleményének felháborodottan hangot adna, lövéseket hall, majd Preston tényszerű megállapítását.

Nem tudom, hogy mennyi ideig voltam eszméletlen, de egyszer csak színfoltokat kezdtem látni. Ez megnyugtatott, mert azt jelentette, hogy élek. Lassan álltak össze a színek és lett belőle egy kép. Egy kép a barlangról, az ott sürgő emberekről. Erőm még nem volt, így csak néztem mindenkire némán. [Emilia Von]

Emili lassan nyíló szeme Long őrmestert és Preston főhadnagyot pillantja meg elsőként. A két katona fellélegzik, mikor az általuk kezelt nő végre magához tér.
- Jó reggelt. - Mosolyog Leila. - Hogy van?
Az előttem levő két katona jelenléte megnyugtat, hogy még a barlangban vagyok. A kérdésre, az állapotomról, hirtelen elkezdek fájdalom után kutatni, vagy újabb sérüléseket keresni. Semmi, csak az eddigi harcomból levők nehezítenek rajtam. Elmosolyodom. 
- Jól...ahogy nézem csak az eddigiek - válaszoltam. 
Hirtelen fordítottam fejem a lövések irányába, miközben felálltam, láttam, hogy a nemrég érkezett pár is jól van. 
- Az alezredesék lehetnek? - kérdezem meg hangosan. [Emilia Von] 

- Ez egy beretta. - Állapítja meg Preston.
- A szörnyek megtámadtak valakit. - Néz a barlangot a külvilágtól elválasztó kékesen derengő erőtér felé Geller. - Az erőtér túloldalán nemrég még nyolc szörny állt.
- Dr. McKay. - Szólal meg Long. - Iktassa ki azt az erőteret.

- Zseni. Még szerencse, hogy nem az eszedért fizetnek. - morogja, majd megborzong Dr. Geller kijelentésén. Mielőtt azonban erre reagálhatna az őrmester a legképtelenebb ötlettel áll elő.
~ Persze, ilyen baromság is csak egy nőnek juthat eszébe. Még, hogy megszüntetni az erőteret, hogy ide is bejöjjön még egy, sőt akár nyolc ilyen förmedvény. ~ háborog magában a kanadai, majd hangosan is kimondja, amit gondol:
- Tényleg úgy véli, hogy ez okos ötlet? Egyáltalán kik vannak odakint? Ráadásul, fogalmam nincs mit csináljak, még azt sem tudom, mi ez a szerkezet, nemhogy megtegyem, amit kér. Sok mindenre képes vagyok, de varázsolni nem tudok, adjon egy kis időt. - zúgolódik, miközben még mindig ezen a sugárzás témán töri a fejét.

McKay válaszához az aláfestést M4-esek lövései adják.
- Mindenképp okos ötlet Dr. McKay. - Válaszol Long barátságosan. - Nem hagyhatjuk cserben a kintieket. Tudjuk, hogy a mieink, mások nem mászkálnak berettával meg M4-essel.
Keller lép oda Rodneyhoz és olyan kedvesen néz rá, hogy Atlantisz vezető tudósa akár citromevő bajnokságon is elindulna ezért a nőért. A nő pedig lehalkítja a hangját.
- Rodney. Onnan is jöhetnek szörnyek. - Mutat a barlang sötétbe vesző, enyhén lejtős folytatására. - Akkor pedig csapdába esünk.
Nem szól többet, csak kedvesen mosolyog szíve választottjára.

Mikor az őrmester rávilágított, hogy csakis Lantisziak lehetnek odakint, Rodney egy "képzeld erre magamtól is rájöttem" pillantást küldött felé, de megszólalni már nem volt ideje, mert Jennifer lépett mellé. Szavai után Rodney csak morgott az orra alatt, de a lelke mélyét tudta, hogy a nőnek igaza van. [Dr. Rodney McKay]

Leila parancsa, ami McKay-nek szól, kissé felkavarja drága tudósunk érzelmeit a szörnyekkel kapcsolatban. 
~ Van benne logika...~ jegyzem meg magamban Leila szavaira, arról, hogy földi fegyverei csak az atlantisziaknak lehetnek. 
Dr. Jennifer Keller próbálja jobb belátásra téríteni a párját, így egy mosollyal könyvelem el az eseményt, mint egy reményt, mert talán Jennifernek van a legnagyobb esélye arra, hogy rávegye erre Rodney-t. Örömmel észleltem, hogy Jennifer hatott egy kicsit Rodney-ra.  Megvárom, míg a pillanat véget ér és hátul megszólalok. 
- Lehet segíthetek kikapcsolni az erőteret. Mivel én kapcsoltam be. Igaz, hogy kívánsággal, de lehet ki is tudom kapcsolni. - A szerkezetre nézek. - Sajnos azt még nem sikerült kiderítenem, mi lehet ez... - visszafordulok -, De segíthetek pajzsot kapcsolgatni, ha a szerkezet még hajlandó teljesíteni a kéréseimet. - Álltam ott s vártam a reakciókat. [Emilia Von]
Színpadias sóhajjal kezébe elővette az ős élet- és energiadetektort és odament a szerkezethez. Próbált energiajeleket keresni a berendezés körül, rájönni, hogyan lehetne üzembe helyezni legalább a legnagyobb kijelzőt.
Ekkor Emilia hangja ütötte meg a fülét.
- Remek! Nem tudtam, hogy a kívánságkúthoz van szerencsém. - mondta a nőnek nem kis cinizmussal a hangjában, majd közelebb hajolt a géphez: - Azt kívánom kapcsold le a pajzsot. [Dr. Rodney McKay]

A tudós megindult megnézni a gépet és a kezében tartott eszköztől reméltem, hogy többre jut, mint én eddig. Pedig próbáltam rájönni mi ez, mikor épp nem az életemért küzdöttem. Nem lepett meg túlzottan a cinizmusa. Már megszoktam. 
- Lehet, hogy kívánságkút, de valami sugárzik belőle...csak még nem tudom mi az. Arra gondoltam, hogy valami jel, energia, vagy hasonló. Csak nem jutottam oda, hogy jobban átnézzem, mivel rám dőlt egy szörny... - válaszoltam Neki, s tudta, hogy értem a cinikus humorát és nem ijeszt meg vele. - Inkább derítsük ki együttes erővel, hogy mi ez. Minél előbb jövünk rá, annál előbb mehetünk haza. Gondolom nem így tervezték a mai napjukat. [Emilia Von]

Rodney realista éne természetesen erre számított.
~ Végül is nem egy kívánságműsorban vagyunk. ~ nyugtázta a semmi történését a kanadai magában, majd Emili felé fordulva ennyit mondott:
- Hamarabb meglepődnék, ha egyszer valami az eredeti terveknek megfelelően történne. [Dr. Rodney McKay]

A két katona már felkészülten áll a kékesen derengő energiafal mellett mikor a lövések hirtelen abba maradnak. Hamarosan léptek zaja hallatszik, majd hat Atlantiszi katona bukkan fel. Egyenruhájuk alapján a CsKA-6 három tagja és a fél CsKA-4. Utóbbi csapatból az egyetlen női tag van jelen és a fekete bőrű Lynch őrmester. Fegyverzetük alapján ők adták le az imént a lövéseket. Sérülésmentesnek tűnnek. Megállnak az erőtér túloldalán.
- Örülök, hogy még élő emberekre bukkantunk itt. - Szólal meg egyikük és a barlangban heverő sebesülteket látva folytatja. - Két orvos is van velünk, de sajnos beleestek a tóba és beszívta őket egy víz alatti áramlat. Egy föld alatti folyó, ami a vízfelszín alatt a sziklafalban képződött járatban folyik. Még nem tudjuk milyen hosszú.
Miközben a katona ismerteti a helyzetet, a tablet továbbra is makacsul ragaszkodik a sugárzási adatok állandó kijelzéséhez. McKay a látottakból leszűri, hogy valamiféle radioaktív sugárzásról van szó. A mértéke a megengedettnél magasabb, néhány hónap alatt megölne egy embert. 

Rondey hiába kérlelte a szerkezetet, nem csinált semmit. Mire megkérdezhettem volna, segítsek-e, a nemrégiben hallható lövések irányából atlantiszi katonák tűntek fel. Megörültem, hogy végre van itt valaki más is, aki talán több információval rendelkezik a barlangon kívül levő eseményekről. A katonák láttán biztos voltam abban, hogy a megmentésünkre küldték ide őket. Figyelmesen vártam azt, hogy megszólaljanak. 
~ Folyó, eltűntek...ó ne...ez már egyre rosszabb lesz...~ sóhajtottam tehetetlenül. 
Mikor befejezték, megérdeklődtem. 
- Van hírük Sheppard alezredesről, Croft századosról és Rononról? A faluban kellene lenniük... - néztem rájuk, hátha választ kapok az előbbi kérdésre. 
- Eddig sajnos semmi információ nincs róluk. - Ingatja meg a férfi enyhén a fejét.
A kérdésemre adott válaszra csak ennyit mondtam. 
- Köszönöm. Azért reméljük jól vannak. [Emilia Von]

Lépésekre figyelt fel, majd meglátta a katonákat az erőtér másik oldalán. Egyikük gyors helyzetjelentést tesz a kint történtekről.
- Remek. Szörnyek, sugárzás, víznyelők... másra már nincs is szükség, hogy taccsra vágjanak egy jól induló napot. - morgott Rodney az orra alatt, majd a tabletre nézve felnyögött.
- Nem, nem, nem és nem! Radioaktív sugárzást mutat a tablet a barlang mélyéből. Sokszorosa a megengedett élettani határnak, pár hónap alatt megölne bennünket. Le kell kapcsolnunk az erőteret, bármi is történjen, és ki kell innen jutnunk. Gyerünk, Emili, próbálkozz ismét azzal a kézrátéttel, ha más nem megy. - mondta, majd nekiveselkedett ő is a gépnek ismét, hogy rájöjjön, hogyan lehet megszüntetni az őket a külvilágtól elvágó energiafalat. [Dr. Rodney McKay]

Ekkor Rodney hangja ütötte meg a fülem és gyorsan mellé értem az adatokat tanulmányozni. A hangja aggódó csengése elárulta, hogy jobb lesz innen mielőbb kijutni. 
- Rajta vagyok Rodney...csak adj egy... - ekkor már maga is megpróbált valamit kieszközölni a gépnél, de pajzs maradt, búgás jött...mi meg mire befejezhettem volna az elkezdett mondatnomat...mentünk... [Emilia Von]

***
Ám ugrásommal túlságosan is mélyre süllyedtem, ahol elkapott egy víz alatti áramlat, s csak sodort magával. Elég erősen vitt magával, testem pedig nem tudtam kordában tartani. A levegőm már fogyóban volt, mikor a sötétségben éreztem, hogy zuhanok és nem éri minden testrészemet a víz, de egy csobbanással ismét elmerültem. A hátamon éreztem a csapódást, így tudtam merre kell felúsznom. Amint fent voltam, levegőért kapkodtam, s a helyet pásztáztam. Sokat nem láttam belőle, de hatalmasnak képzeltem el a gondolataimban. Amikor elakartam indulni valamerre, csobbanások hangját véltem felfedezni a sötétségben. Elég hangosnak tűnt, bár állítólag ha elveszítjük az egyik érzékünket, a többi felerősödik. Bár nekem mind meg volt, aminek köszönhetően meg láttam a vízben két világító szempárt. [Jan Templar]
Egy goa'uld fénnyel világító szempár bukkan Jan mellett a felszínre és az érkező lény dr. Almond hangján szólal meg.
- Üdv százados. Hogy van?

- Jó látni doktornő.
Mondtam volna még valamit, ám nem voltam rá képes, mert újabb csobbanást hallottam, majd egy ismeretlen nyelven történő beszéd ütötte meg a fülem.
- Nem tán a Sztratégosz az? [Jan Templar]
- Kövessenek. - Érkezik az utasítás Ziriontól, Nikosztratosz számára is jól hallhatóan. Majd a tok'ra nő úszni kezd.

Néztem Sophie két világító szemére, ám csak bólintott, vagyis szerintem bólintott, majd kiadta a parancsot az indulásra.
- Szóval nem csak erősebbé teszi a Goa... Akarom mondani Tok'ra, hanem képes még a sötétben is látni. Egyre jobbak ezek a szimbionták a fejben.
Mondtam, majd ismét egy csobbanást hallottam, ám nem csak én, a társaim is. Erre abból jöttem rá, hogy nem hallottam az úszásuk hangját, s megtorpantak.
- Várunk még valakit? Talán egy szörny az?
Ám mikor Sophie megerősítette, hogy nem az, csak egy emberünkre tudtam gondolni. Gyors úszásban elindultam a csobbanás hangja felé, majd egy jó nagy levegőt véve lemerültem, közben lekaptam a gépkarabélyomról a taktikai lámpát és bekapcsoltam. Nem ért sokat, de rövid távon láttam néhány tájékozódást segítő elemet, például buborékokat.  [Jan Templar]

***

Rachel szavait a fentiek nyugtázták és hamarosan egy katona el is indult lefelé az ominózus táskával. De a táska még fél úton sem járt mikor aktualitását vesztette. Rachel bakancsának ugyan is nem csak az orrán volt májdarabka, hanem a talpán is. Rachel a szorgos munka közben megcsúszott a vértől iszamós sziklapárkányon és beleesett a tóba. Szinte rögtön elkapta egy áramlat és megpillantotta a másfél méter átmérőjű lyukat is a sziklafalban. Bár hogy küzdött a föld alatti folyó könyörtelenül magával ragadta és végigsodorta egy éjsötét, levegőtlen járaton. Szerencséjére hamar kiért a járat túloldalán és egy rövid zuhanás után egy újabb vízfelszínbe csapódott. Mivel neki nem volt ideje felkészülni az úszásra, ezért már fogytán volt a levegője. Eléggé le is süllyedt.

Egy pillanat volt az egész. Egyik pillanatban még a mintákat vett a vízből, óvatosan, nehogy vér is kerüljön a tesztbe, a következő pillanatban pedig fejjel előre becsapódott a vízbe, jól beverte a térdét, elmerült, és egy áramlás magával rántotta. 
~Francba ez hideg.~
Érdekes dolog az agy, hogy mennyi információt tud tárolni, és ezek az információk mikor bukkannak fel. Van akinek lepereg az egész élete halálközeli élmény közben, van aki mindenfélét vizionál, van, aki retteg és van, akit úgy szívat meg az agya, hogy a rémület hátterében duruzsolva elmondja, hogy mi is fog történni vele a következő pár percben. Tehát miközben Rachel kevés levegővel a tüdejében és rémülten dobogó szívvel az alagútban sodródott, a következő dolgok jártak a fejében, biztos nem azért, hogy megnyugtassák:
~  Még kb egy percig vissza fogod tudni tartani a levegőt, de utána a reflexek hyperpnoe-t okoznak, jó mélyen belélegzed ezt a vizet, emiatt a gégéd szépen lezáródik. Oxigénhiány, széndioxidszint felgyűlik, elájulsz 3 percen belül, majd reflexszerűen csak belélegzel még ebből a remek gyógyvízből, jól teleszívod magam. Idegrendszered jelzései gyengülnek, szívműködésed lassul és három percen belül meghalsz, szép kék leszel. Rohadtul fájni fog és még a temetésen is rusnya leszel. ~
Ezek a gondolatok segítették abban, hogy mikor hirtelen friss levegőre jutott, zuhanás közben jó mélyet belélegezzen az éltető levegőből. Újra vízbe csapódott, de ott a racionális agya már cserben hagyta, nem érezte, merre van a felszín és a mély, csak a pánik vette körül. [Rachel Nathingale]

Kategória: Szörnybarlang | Hozzáadta:: Emilia (2018-12-28)
Megtekintések száma: 5 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Összes hagulatjel
Kód *: