Stargate SG1 - Az Ötödik faj 13 - 18.fejezet
Az ori tervei

Varrel a tűzben állt. A jövőn gondolkozott. Bármit megadott volna érte, hogyha képes lenne a jövőbe látásra, de mivel nem volt képes, ezért a rendkívüli stratégiai képességeit alkalmazta. A magokat elvetette, már csak ki kell várnia, hogy "aratni" kezdjen, de addig is meg kell oldania az Arthur kérdést. Már ő is hallotta, hogy egy felemelkedett a szabályok ellen szól. Réges-régen is így kezdődött minden. Csak most épp ellenük, az Ori ellen akarnak tenni valamit. A megoldás már meg van... Adria.
Ráállítja majd Arthurra, hogy intézze el, persze kap majd „plusz erőt” is az Oritól. Ha sikerrel jár, akkor méltó helyet foglal majd el az oldalán. Ha nem, akkor sem kár érte…

Pegazusban a helyzet változik

Abohawyr egyeztetett a királynőkkel így - bár ha szívében ellen érvek bujkáltak, de esze ezt sugalta - tárcsázta Atlantiszt. Nem volt más lehetősége neki, mint a Wraith vezetőjeként gondoskodni kell a fajának fennmaradásáról. Soha sem gondolt volna rá, régebben bárkit kivégeztetett volna, ha csak megemlíti ennek a lehetőségét, de mára a helyzet megváltozott, az assuranok egy nap alatt megtámadták őket és Atlantiszt is. Wraithok ellen győzelmet arattak, de Atlantisz ellen sem sokan múlott győzelem. Nekik sikerült elmenekülniük a várossal, de az energiájuk kifogyott. Bárcsak ne kaptak volna segítséget a Tollanról! - gondolta magában. Sikerült elfogni pár rádió jelet, és innen tudták meg a dolgok alakulását -. A tárcsázás sikeres volt, már küldte is a video jeleket a kapun át. Kis idő után jött a válasz: Wier arcát lehetett látni.
- Itt dr Wier! Azonosítsa magát!
- Itt pedig Abohawyr, a wraithok képviseletében. A Wraith faj ura.
- Honnan tudta a címünket, illetve…
- Vannak forrásaim, amelyet ne kelljen elárulnom Önnek. Gratulálok az ötletükhöz, hogy az eredeti bolygóra tértek vissza a várossal. Ott nem fogják megtalálni önöket egyhamar.
- Mit akar?
- Tudom, hogy Atlantiszt megtámadta az Assuran csillagkapu. Önök nem tudhatják a támadás előtt, mi is megindultunk maguk ellen, de flottánk nem érte el a célt.
Wier rezzenéstelen arccal hallgatja tovább.
- Minket is megtámadtak, súlyos, nagyon súlyos vereséget szenvedtünk.
- Örömmel hallom.
- Gondolkodjon! Ha a Wraith nem lesz, akkor maguk következnek! De ha magukat támadják meg majd először és nem minket, akkor kis idő után, a maguk veresége után mi következünk.
- Mit akar ezzel mondani?
- Szövetséget nem akarok kötni, hiszen nem bízunk magukban annyira, hogy ez sikeres legyen. Gondolom hasonló képen éreznek irántunk.
- Jól gondolja.
- Olyan tűzszünetet ajánlok önöknek, miszerint a Wraith abba hagyja Atlantisz elleni hadjáratát, ezért cserébe maguk sem fognak nyíltan megtámadni minket.
- Ez teljesen reális illetve teljesíthető feltétel.
- De ha az assuranok elleni katonai lépésre kerül sor, akkor azt egyeztetjük és talán együtt is cselekszünk.
- Ezt nem ígérhetem meg elsőre, de a tűzszünetet elfogadjuk. Emlékeztetem magát, hogy ha maguk megsértik, vagy katonai agresszivitást érzékelünk az irányukból akkor a megállapodás érvényét veszti, és két ellenségük lesz ebben a galaxisban.
- Mint ahogy önöknek is. Ezen a címen elérhetnek, ha akarnak. - átküldött egy bolygó címét -
- Remélem nem egy feketelyukat kapunk.
- Nem, biztosíthatom. Próbálják meg akkor egy másik kapuval tárcsázni, ha nem bíznak meg bennünk.
- Ne vegye sértésnek, de ezt fogjuk tenni.
A wraith rádiójel megszűnt, a kapcsolat megszakadt.
- Wraith tűzszünetet ajánlott. Valamit terveznek. - Wier gondolatai. - Meg kell keresnem Jackéket is.

Valami elkezdődik

Pár perccel ezelőtt jelentkezett be Atlantisz és elmesélte a történteket: a wraithok tudják az új helyzetüket, és tűzszünetet ajánlottak nekik. Jack egyetértet, miszerint el kell fogadni azt. A három új hajó tesztelése teljesen beváltotta a kívánt reményeket. Az Akhilleusz központi számítógép átvizsgálásakor sokszor volt szó egy szimbólumról. Daniel felismerte, hiszen mikor Tanner fogságában volt akkor látta ezt: karjára volt tetoválva.
Jack, a Wierrel történő megbeszélése után, elment a szobájába és megkereste azt a tárgyat, amit még anno Tannertől kapott mikor elengedte őket. Azt mondta neki, hogy ezzel bármikor eltudja érni, ha szükséges. Aktiválta a berendezést és várta, hogy jelentkezzen Tanner.
Két nap is eltelt, de választ még nem kapott. A Nox elvesztése mély fájdalmat hozott neki, és egész Tollanon levő közösségnek. Az asgardok is megsiratták őket, hiszen a Négy Faj egyike örökre eltávozott.
Eközben a városban folytak az egyeztetések a szövetségesekkel egy katonai akció terveit illetően. Arthurról nem lehetett hallani semmit sem. Mckay és Kvasir a ZPM-ekkel dolgoztak, mert pontosabbá akarták tenni a tudásukat ezekről az energiaforrásokról: hátha tudnak majd ők is gyártani ZPM-eket. Sokat segített volna, ha a Nox itt hagyja a készítésük módját. Carter elment az Asgardhoz, Orillálra, onnan segített a tudósoknak. A tervek szerint fél év múlva jön vissza.
Egyszer csak, egy váratlan pillanatban Jack hallja, Tanner hangját, az általa kapott berendezésből. Egyből az irodájába ment, mert nem akarta, hogy más is hallja a beszélgetésüket. A kis tárgyat letette az asztalra, majd megjelent Tanner holografikus képe.
- Jó újra látni téged!
- Mint ahogy téged is. Még egyszer köszönetet szeretnék mondani.
- Nem szükséges. Mi van veled és társaiddal?
- Elmentünk az anyabolygónkra, melyet elpusztított a Goa’uld, hátha találunk túlélőket vagy valami mást, de nem találtunk semmit sem. Így járjuk a galaxist. És távolról figyeljük az eseményeket.
- Nem gondoltál a letelepedésre?
- Egyre többet. De még nem tehetjük.
- Miért nem? Itt a Tollanon mindig lesz hely.
- Tudom, és egyszer a szavadon is foglak majd… Miért kerestél meg öt év után?
- Lenne egy történetem. Meghallgatod?
- Persze.
- Hat évvel ezelőtt tudomást szereztünk, hogy egy polgár tud a CSKP-ról. Az ügyet kiderítettük, de a felelősök közül többen is elmenekültek. Fél év után visszatértek, mert nyugalmat szerettek volna kapni, ezért ott akarták hagyni a Földet. Elengedtem őket, de akkor nem tudtam miért. Szóval a lényeg: Martin és ti becsaptatok minket!
- Nem tudom, miről beszéltek! Martinnal mi van?
- Egy balesetben életét vesztette, de ne tereld el a szót! Egy kamu világot mutattatok nekünk meg, nem a bolygótokat. Minden egy nagyobb terv része volt, igaz?
- Még mindig nem tudom…
- Tudod te azt! Egy furling vagy!
Kicsit tétovázik Tanner, de megszólal.
- Honnan jöttél rá?
- Jártam a múltban…
- Komolyan, honnan jöttél rá?
- A tetoválásodról - Tanner felhúzza az ingét, újból megmutatja -. A Nox ősi hajóján voltak fent a szimbólum, mint a furlingek azonosítója.
- Minden furlingen van. És igazad volt! Minden egy nagyobb terv része volt! Eljöttünk ebbe a galaxisba, hogy felmérjük: vajon méltó-e vagy még az esküre? A szíved tiszta, és helyesen cselekszel. A népedet szolgálod, másokat is magad eléhelyezel. Miután felszálltunk a hajóra hazaindultunk, ahol beszámoltunk a dolgokról. És most az üzenetét küldöm a Nagy Tanácsnak. A Furling faj újból esküt tesz, hogy követ téged háborúba, békébe, halálba vagy egy új életbe. - meghajol előtte.
- Örülök, hogy nem felejtettétek el, az esküt örömmel elfogadom! Az Ori már a Tejútba is eljutott, invázióra készül. Jelenlegi esélyünk a győzelemre szinte nulla, a túlélésre is hasonló. A Nox elment, az Alteran kihalt. Asgard segít nekünk. Furling?
- Teljes mértékben veletek van. A tanácsodat is megfogadtuk. Készen vagyunk rá, hogy előjöjjünk. Az elmúlt 10000 évet békében és fejlődésben éltük át. Sokan felemelkedtek, de ők is a be nem avatkozás politikáját követik sajnos. A tudásunk hatalmas lett, melyet nem háborúra használtunk, hanem békés együtt élésre, de tudtuk, hogy eljön majd a mai nap is egyszer, ezért katonai téren is aktiváltuk magunkat: hatalmas hajóhadat építettünk az elmúlt időszakban.
- Ha az Ori megindul, akkor szükségünk lesz rájuk is.
- Értem. Hadba kívánod hívni őket?
- Nem kívánom, de muszáj.
- Értem. Pár hét múlva megérkezik a teljes flotta, de pár nap múlva itt lesz egy kisebb csoportja is, mert azokat már a Tejútba küldte a Tanács.
- Milyen szerepet töltesz be a társadalmatokban?
- A Nagy Tanács tagja vagyok, egy az öt közül. Én vagyok felelős a külkapcsolatokért. Ezen kívül a tagok külön-külön irányítják az alábbi tevékenységeket, de egymással elszámolással tartoznak: belügy, gazdaság, technológiai fejlődés, és hadügy. Ezt Martin vezette, de a híreket hallván valaki más fogja betölteni a szerepét.
- Választás útján kerültök be a Tanácsba?
- Természetesen.
- Jó hallani, hogy minden rendben veletek. Te mikorra érsz ide?
- A flotta első csoportjával. A fajom szeretné újból felvenni a kapcsolatot az Asgarddal és veletek is, mint ahogy a galaxis többi népével is.
- Értem. Akkor egy hét múlva találkozunk, majd szólók Thoréknak is.
- Akkor egy hét múlva.

Az egész városban, és a szövetségeseknél is nagyon megörültek, hogy a Furlingek meg fognak jelenni a galaxisban. Legfőbbként Daniel örült, hiszen egy új faj, amelyről szinte semmit sem tudnak, és amelyről rengeteget lehet tanulni.

Thor és O'Neill beszélgetett.
- Örömteli hír, hogy újból megjelennek!
- Így van. Milyen régóta várunk erre!
- De sajnos a Nox nincs többé. Idáig hárman beszéltük meg a dolgokat, de Ofer helyére kell valaki a Furlingtól is.
- Majd beszélünk velük is, de most örüljünk nekik.
Jack úgy döntött, hogy rátér a lényegre:
- A Furling újból esküt tett, elfogadott vezérüknek… mi a helyzet az Asgarddal?
- A Nagy Tanács már azóta vitatja eme kérdést, hogy először átjöttél a csillagkapun.
- Mit kell ezen vitatkozni?
- A tanácsunk talált egy „kiskaput”: nem rád, hanem a nevedre esküdtem fel oly régen!
A beszélgetést az asztalon levő telefon csörgése miatt hagyják abba, Jack felveszi. Lerakás után, komor arccal mondja:
- A Tok'ra szerint az Ori meg akarja támadni Serakint.
- Akkor itt az idő, hogy megnézzük hogyan működik együtt Camulus.

A kisebb háború

A megbeszéltek alapján eljött Camulus flottája, hogy a Tollannál egyesüljön (még csak egy időre) a szövetséges flottával. Ezek után pedig megindulnak az utolsó Ori hajó ellen, hiszen Jackék. még nem tudnak a közelítő veszélyről.
Carter most nem lehetett az Akhilleuszon, hiszen még az Orilállon volt
A flotta egy nap múlva érkezett meg az ellenséges hajóhoz, amely a megszállás alatt levő bolygó felett cirkázott. Ez a bolygó pedig a Serakin volt. Az a bolygó, mely legközelebb volt az Ori galaxisához a szövetségesek közül.
Az Ori hajó szembe állt a többi hajóval, lézerét Akhilleusz ellen fordította, de mit ér az ori lézer a valaha épített legerősebb hajó ellen? Semmit. Válaszként az egész flotta tüzelt, nem várták meg hogy nagyon közel kerüljön. A hajó felrobbant.
A felszínen a serakiniak által megjelölt célpontokat bombázták az űrből, majd leküldték a kull harcosokat, amelyek megtisztították a területet.
- Így kell harcolni O'Neill! – örvendezik Camulus a holokivetítőn
- Kis győzelmet arattunk, de győzelmet! – válaszol Jack

Assuran kérdés

Atlantisz eligazítójában voltak Johnék, hiszen a napi rendszerűségű megbeszélést tartották. Fő téma a Wraith és az Assuran kérdés volt.
- Abohawyr által megadott címet sikerült tárcsáznunk egy lakatlan bolygóról. Nem volt csapda. – jelenti ki John
- Végül tényleg szövetségesek leszünk! Nem gondoltam volna ezt évekkel ezelőtt. - Mckay
- A szövetségnek még a gondolata is távoli, de jó úton haladunk, így legalább rájuk nem kell figyelni, elég lesz az Assuran problémát megoldani. – dr Wier Rodney felé fordul - Dr Mckay?
- Igen, hm. A BMANF (bolygó mérető anti replikátor fegyver) elkészülését felgyorsította a Tollan technológia. Még nem tudjuk pontosan az elkészülésük időpontját, de már látótávolságon belül van.
- Wraithokat értesítjük? - Teyla
- Még nem. Várunk egy keveset. Nem muszáj mindent megtudniuk az első pillanatban. Igazam van Asszonyom? - John
- Teljes mértékben. - válaszol Elizabeth
- A hajóik egy része biztosan szervetlen anyagból van nem pedig nanocellákból, de lehet, hogy a támadásunk óta ez megváltozott. - Mckay
- Majd kiderül. - John - Már rég hallottunk felőlük. Biztosan készülnek valamire.


A félelem

Carter újból visszatért az Orilállról. Mindenki úgy tudta, hogy diplomáciai tevékenységet, illetve tudományos kísérleteket folytat, de az igazságot csak páran tudták: Jack, Carter, Jonas és az asgardok. A valódi okok miatt már Jack is egyre többször látogat el oda. Egyszer Jonas is velük ment.
Ez az utazás után Jack, a Tollan egy kisebb földrészére hívta és telepítette le a kelownai társadalmat hiszen az Ori flotta (amit Varrel indított útjára), a hírszerzések alapján ellenük indult, de sikerült az egész népet kimenteni. Ez szükséges is volt, hiszen egy ekkora méretű támadás esetében az egész bolygó lakosságát is kiírhatták volna.
Ez történik a Serakinnal is. Az ő kimenekítésük most is folyik, szerencsére az ütemtervtől gyorsabban. Úgy tűnik, hogy az Ori egyenként akar leszámolni az ellenségeivel.
Mind Kelowna, mind Serakin képviselteti magát a Nagy Tanácsban, mely így bővült két újabb néppel.

Jack a szokásos körútját tette a bázison. Találkozott többek között Daniellel, és Jonassal, vele külön is elbeszélgetett, kicsivel később.
Jonas belép Jack irodájába. Jack a laptopon irt valamit, talán egy levelet. Mikor meglátja Jonast abba hagyja az írást és feléje fordul.
- Hogyan halad a beilleszkedésetek?
- Köszönöm a kérdést, mint ahogy a meghívásodat is. Hála az embereidnek nagyon simán mennek a dolgok.
- Akkor jó. Beszélni szeretnék veled más dolgokról is.
- Tudom, ezért jöttem el hozzád.
Feláll az asztaltól és kinéz az ablakon. Szép kilátás, melynek közepén az Akhilleusz és Enterprise áll.
- Van egy rossz előérzetem… - kezd bele Jack
- ?
- Nem tudom pontosan, de engem és a „családomat” érinti.
- Akkor ezért akartál beszélni velem…
- Igen. Néha álmomban tüzet látok, talán robbanást. Olyan az egész, mintha az lenne az utolsó pillanat az életemben.
- A víziók miatt nem hoztad el őket a Tollanra?
- Részben. De úgy gondolom, hogy ez nem itt fog történni. Van más gondom is.
- Mégpedig?
- Ha igaz, amit érzek, akkor az Ötödik Faj vezető nélkül marad. Igaz, sosem volt kinevezés, vagy választás… nem akartam vezető lenni, de a sorsom így alakult. Nem bántam meg semmit sem amit cselekedtem, de nem vagyok biztos benne, hogy jó vezető voltam.
- Az itt élő emberek, és a galaxisban szétszórt híveid a halálba is követnének téged.
- Tudom, de nem erre gondoltam. Háborúból háborúba vezettem őket.
- Mással is így alakult volna.
- Lehet, hogy igen, lehet, hogy nem, de ha meghalok, akkor egy új vezetőnek kell lépnie a helyembe. Nekem kell választanom, mert csak így biztosíthatom a furlingek szövetségét.
- Nem fogsz meghalni olyhamar!
- Sosem tudni…
- Tanácsot szeretnél kérni, hogy kit javaslok? – kérdi Jonas
- Részben.
Kis gondolkozás után Jonas kiböki végül.
- Daniel.
- Miért rá gondoltál elsőként? – lepődik meg egy kicsit Jack
- Főleg a diplomáciai érzéke miatt. Őt ismeri az Asgard is, az emberek pedig tisztelik.
- Nem lenne helyes megoldás. Háborúban állunk, ha úgy alakul, akkor katonai lépéseket is el kell rendelni.
- Akkor legyen egy segítője… – gondolkozóba esik Jonas, hogy kit ajánljon, de Jack közbeszólt
- És esetleges vitába keveredjenek?
- Értem, hogy mire gondolsz… Akkor nem tudom.
Pár pillanat eltelik, a csendet újfent Jack töri meg.
- Magadat nem ajánlod?
- Miért tenném? - lepődik meg
- Mert diplomatikus vagy, de ugyanakkor képes vagy katonaként gondolkozni. Ugyanakkor otthonosan mozogsz a tudományok terén is. És van vezetési tapasztalatod is.
- Jó vicc lenne. – még egy mosolyt is elenged Jonas
- Tehát nemet mondanál a felkérésre?
- Nem ezt mondtam. Azt mondom, hogy végszükség esetén elvállalnám, de csak vég esetén. Ha lehet, akkor keress mást is rajtam kívül.
- Megpróbálom.
Újból csend ülepszik az irodára.
- Végrendeletet írtál már? - próbál viccelődni Jonas
- Most fejeztem be, amikor beléptél.
- Te tényleg komolyan gondolod az egészet.
- Tényleg. Ha történik velem valami, akkor a jelszó: pecázás.
Riasztók szólalnak meg. Jack felveszi a telefont. Az ügyeletes szólal bele a másik oldalon.
- Walter! Mi történik!
- Azonosítatlan hajók léptek ki a hipertérből!
- Hogyan? Miért nem láttuk közeledni őket?
- Nem tudom uram! A Tollan radar elvileg képes rá…
- Elvileg. Értesítse a flottát, hogy felszállunk!
- Igen is!
- Na Jonas! Gyere velem!
- Furlingek azok?
- Nem hiszem. Nem mára várjuk őket.
Mind a ketten az Akhilleuszon voltak azután, hogy Jack kiadta a parancsot a sugárzásra. Öt perc múlva már el is indult a flotta (Akhilleusz, Harag, Bosszú, Odüsszey, Enterprise). Élesített fegyverekkel indultak a megadott koordináták felé, mert féltek, hogy az Ori az.
Odaérve látják, hogy hatalmas flotta van előttük. A radar szerint 100 hajóból áll a megjelent flotta. Farkasszemet néz a két flotta, de ekkor rádió megszólal az Akhilleuszon.
- Üdv Jack O'Neill - egy ismerős hang - Remélem nem gond, hogy hamarabb jöttünk!
- Már a frászt hoztad ránk Tanner!
- Nem akartuk.
- Nem gond. A lényeg, hogy megjöttetek.

Kategória: TARNÓCZI ZOLTÁN TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2013-10-24)
Megtekintések száma: 709 | Helyezés: 4.0/1
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: