24. fejezet O'Neill élettelen teste nehezebb volt, mint várta, de Amedor nem mert megállni egy másodpercre sem. A terve végrehajtásában pont az időtényező volt a legfontosabb. A felszínről, még a harcok ideje alatt el kellett érnie a kaput, hogy a végig nyitott féregjáraton keresztül jusson a túloldalra. A fent megölt katona egyenruhája nagy segítségére volt ebben. Bár az álarc, amit álcázásul bekapcsolt, kissé megnehezítette, hogy kényelmesen vállára vegye O'Neill-t. A barátja viszont úgysem érzett ebből semmit sem. Halott volt. Épp, ahogy sejtette, vagy inkább csak remélte, a kapu másik oldalán egy Goa'uld anyahajó gyomrában kötött ki. A szarkofágot megtalálni ezután már gyerekjáték volt. A gép biztatóan sokáig dolgozott. Az ajtó nyitás előtti felvillanására Amedor szíve kihagyott egy ütemet, majd még egyet. Gyorsan lebukott a szarkofág mögé és csak remélni tudta, hogy a szerkezet nem pont most végez a munkájával. - Gyere elő, Tau'ri - A Jaffa hangja erőteljes, és nyugodt volt. - Láttam, hogy O'Neill testét hoztad, a CSK-1 parancsnokáét. Csak közülük való lehetsz. Én Bra'tac vagyok, a lázadó Jaffák vezére. A zatet készenlétben tartva Amedor óvatosan felegyenesedett. - Te Amedor vagy, az utolsó kimoli,- jelentette ki Bra'tac, mikor megpillantotta és a hangjában a kétségnek szikrája sem volt. - Üdvözöllek, barátom. A terv jó, de gyorsan kell cselekednünk, mert Apofisz katonái ide tartanak. Ők is szeretnék használni ezt a gépet. - O'Neill nélkül sehová sem megyek... - kezdte volna az ellenkezést Amedor, mikor végre a szarkofág ajtaja megmozdult. - Van valakinél egy aszpirin? - ült fel a fejét fogva O'Neill és Amedor majdnem megölelte megkönnyebbülésében. Itt van, és ami még fontosabb, életben van. - Sam és Kawalsky... - ez volt O'Neill következő kérdése, de be sem kellett fejeznie, Amedor pontosan tudta, hogy mire gondol. Csak arról nem volt fogalma sem, hogy hol is vannak a barátaik. - Remélem, átjutottak... - Nem adtam rá utasítást, hogy kövessék az Elnököt. A parancs szerint vissza kellett térniük a felszínre... - O'Neill ezt olyan hangon mondta ki, mintha nem is a feleségéről és a legjobb barátjáról beszélne. Amedor viszont, mivel semmi biztatót nem tudott mondani, inkább csak hallgatott. - Sajnálom, de most mennünk kell - Bra'tac csak most tűnt fel O'Neill-nak, aki hátrafordult. - Amedor, most tényleg egy Jaffa áll ott, vagy teljesen elvette az eszem ez a vacak? - A szarkazmusát még a szarkofágban töltött idő sem tudta befolyásolni. - Bra'tac vagyok, de most nincs idő az élettörténetemet megvitatni - csattant fel a Jaffa. - Gyertek utánam! - Mégis hová? - mászott ki O'Neill a szerkezetből. SJSJSJ - Mit kívántok tenni? - tette fel a kérdést a Tok'ra Nagytanács egyik tagja. - Segítséget szeretnénk kérni tőletek... - kezdte a legdiplomatikusabb hangján Amedor. - Az SGA épp a hasonló helyzetek miatt alakult meg... - A szövetség még nem elég erős, hogy közvetlenül felvegye a harcot Apofisszal - lépett a terembe Egeria. - Bár mélységesen megrendít a veszteség, amit te és a barátaid elszenvedtek, O'Neill még sem engedhettem meg, hogy a vesztünk be rohanjunk. Nem tudunk segíteni. - Akkor legalább adjatok egy hajót, amivel észrevétlenül odajuthatunk - szólalt meg az ezredes vészesen csendesen, a bolygóra érkezésük óta először. - Azt hiszem, ebben tudok segíteni, barátom - emelkedett fel a székéből Bra'tac, mielőtt még bárki válaszolhatott volna. - Ha már a segítségnél tartunk... Kaphatnék egy másik ruhát? - kérdezte O'Neill felvont szemöldökkel, miközben eltúlzott mozdulattal mutatott az egyenruhája közepén tátongó, égett szélű, botfegyver ütötte lyukra. SJSJSJ - Ugye nem fog szétesni ez a tragacs? - kérdezte Amedor, mikor a teherhajó, amivel útra keltek, ismételten fura, kísérteties hangot adott ki magából, és ami még ijesztőbb volt, közben sűrű fekete füstöt eregetett magából a raktár részen. O'Neill szerint pont olyan volt, mint egy régi gőzmozdony, de Amedor nem túl sokat tudott kezdeni ezzel az információval. - Ne aggódj, barátom, alig fél óra és megérkezünk a Tau'ri naprendszerébe - mosolyodott el a Jaffa, de azért Amedor látta rajta, hogy azért ő is megkönnyebbült, amiért ennyire közel vannak a végcélhoz. - Valami baj van... Egy ismeretlen hajó vár minket pont a találkozási pontnál. - A tok'rák mégis meggondolták magukat? - kérdezte O'Neill reménykedve, hisz direkt ezért hagyták meg a találkozási pont koordinátáit, hátha mégis meggondolják magukat és eljönnek. - Nem tok'ra - jelentette be Bra'tac a kijelzőre pillantva, némileg csendesedve. - De van jó hírem is, nem is goa'uld. - Akkor meg ki a fene lehet? - csattant fel Amedor, még az ő legendás türelme is fogytán volt. Nem volt elég, hogy eltűnt Sam és Kawalsky, de ha nem sikerül visszaszerezniük a kapu feletti irányítást, a protokoll szerint meg sem közelíthetik a Béta bázisnak helyet adó bolygót, ahol pedig Janet és Cassie várta... - Üdv O'Neill... - hallatszott hirtelen egy ismerős hang a hangszóróból. - Polne... ha itt lenne, eszküszöm, megcsókolnám... - tört ki megkönnyebbült nevetésben Amedor. - Akkor tiszta szerencse, hogy nem vagyok a hajójukon - jegyezte meg szárazon a parancsnok. - Mégis mi szél hozta magukat erre? - vette át a szót az ezredes. - Hát, én is örülök, hogy hallom a hangját, ezredes... - Szakrazmusban Polne méltó ellenfele volt O'Neill-nak. - Gondoltam, eljövök segíteni maguknak... - Akkor, azt hiszem, életemben először örülök neki, hogy összefutottunk - vágta rá O'Neill, de homlokán még nem simultak el a gondterheltség ráncai. SJSJSJ Jacob Carter tábornok még most, három nappal a támadás után sem igazán tudta, hogy min lepődött meg jobban. A kapott parancson, miszerint az ő feladata az állítólagos Kiképző bázis visszafoglalása egy idegen támadó fajtól. Vagy, azon, hogy a terveken és a szigorúan titkos tájékoztató anyagokon a veje, és ami még furcsább, a saját lánya aláírása díszelgett. Abba bele sem mert gondolni, hogy ezek ketten hol lehetnek. De nem sok ideje volt a gondolkodásra, hisz egy komoly hadműveletet kellett koordinálnia. A cél egyelőre a terepfelderítése volt. A sátortábort alig pár kilométerre a Csillagkapu Parancsnokságtól - vagy hogy is hívták ezt az átkozott helyet - állították fel. A hírek viszont, amik az előretolt figyelőktől érkeztek, nem igazán adtak örömre okot. Az ellenség olyan fegyverekkel és olyan védelmi taktikákkal rendelkezett, amit nem is igazán értett. Hogyan is tudott támadást indítani ellenük, főleg egy ilyen őrült tervvel? A parancsnoki sátor ajtajában megjelenő katona riasztotta fel borús gondolataiból. - Uram, azt hiszem, sikerült foglyokat ejtenünk. - jelentette a százados kissé zavartan. - Azt hiszi, százados? - emelte fel a hangját a tábornok. Ez nem igazán a legjobb napja volt. - Hogy érti, hogy azt hiszi?! Valaki vagy foglyul ejt valakit vagy nem!!! Azt hiszem, ez elég egyértelmű,- a mondat végre Carter már szinte ordított. - Uram, ketten közülük az ellenség ruhájában vannak, van egy szakasznyi zsoldos, vagy legalábbis annak néznek ki, és van egy, akinek teljesen más a ruhája... - kezdte a százados és közben arra gondolt, hogy a felesége megfogja ölni, ha annyira elszúrja, hogy a tábornok büntetésből Alaszkába helyezi a jelenlegi állomás helyéről, a napfényes Kaliforniából. Vagy legalábbis jó pár álmatlan, magányos éjszakát tölthet el a kanapén. - És miért kell ezzel is nekem foglalkozni?! - ordította a tábornok, gondolatban már fogalmazva az áthelyezési parancsot. - Dugja be őket egy cellába... - Uram, elnézést, de a furcsa ruhás azt állítja, hogy ő a Légierő ezredese és az Ön veje... SJSJSJ - Jack, most úgy, őszintén, a te vagy a lányom briliáns ötlete volt az önmegsemmisítő használata? - szegezte a kérdést a vejének a tábornok. - És ha már szóba került... Hol is van pontosan a lányom? - Jacob... Meg mondom őszintén, nem tudom, hogy hol van Sam. - jelentette ki egyenesen az apósa szemébe nézve az ezredes. - Mikor utoljára láttam, azt a parancsot kapta, hogy kísérje le Kawalsky-val együtt az Elnököt a kapuhoz. Azóta nem láttam őket - fejezte be O'Neill és arról inkább bölcsen hallgatott, hogy a parancs szerint vissza kellett volna térniük a felszínre. - Az Elnök a Kapu túloldalán van, vagy hogy is hívjátok azt az átkozott szerkezetet... - bólogatott a tábornok. - Tehát azt mondod, hogy a lányom védte az Elnököt úton a kapu felé? Az én lányom, aki asztrofizikus és rádióteleszkópokat bütyköl? - Mint te is rájöhettél az elmúlt napokban, Jacob, a valóság teljesen más, mint amit eddig hittél - szögezte le O'Neill. - És jobb, ha tőlem hallod, de a lányod több éles harcban vett részt, mint egynémely veterán... SJSJSJ Mint minden korábbi őrült tervük, ez is sokkal jobban hangzott a biztonságos tervező asztalnál, mint a megvalósítás közben. Pedig annyira egyszerű volt. Egy vacsora közben jutott Sam eszébe, épp akkor, mikor O'Neill-nak teljesen máson járt az esze, amik jóval pajzánabbak voltak, de legnagyobb sajnálatára meg kellett várnia, míg a felesége akkurátusan lejegyzetelte és titkosította az ötletet. Most, az ellenséges haderő által elfoglalt Parancsnokság felé lopakodva próbált arra gondolni, a szerelem vette el a józan eszét, mikor ebbe belement. Viszont ez nem volt igaz, ezt saját maga is belátta. Lépésről lépésre, minden szóba jöhető lehetőséget számba véve tervezték meg a hadműveletet és úgyis fogja végrehajtani. Egyetlen jó dolog volt abban, hogy Carter tábornokot jelölték ki a feladatra. Ő engedélyezte nekik, hogy amíg O'Neill - a jestaniak támogatásával - előkészíti az atomtöltetet a robbantásra, túlélők után kutathassanak. SJSJSJ A bejutás szinte mesésen egyszerű volt, mintha csak sarki közért mentek volna. Amedor most volt csak igazán hálás a goa'uldok önteltségéért. Eszükbe sem jutott volna, hogy bárki is arra vetemedhet, hogy támadást indít ellenük. A megfigyelőszobában Amedor volt az, aki lehuppant a vezérlő elé, O'Neill pedig már a monitorokat pásztázta. A termet őrző két Jaffa élettelen testét a jestaniak és Bra'tac rejtette el egy közeli raktárhelység sötétjébe. A járőrútvonalak és a bombarejtekhelyének megfigyelése után, épp mikor indultak volna, akkor látta meg Amedor. Sam. Épen és egészségesen, Teal'c az első Jaffa kísérte. A kimoli fogcsikorgatva figyelte, ahogy Apophis színe elé rángatják a nőt. Tudta, hogy a kéz, ami fájdalmasan megszorította a vállát, O'Neill-é volt. És, gondolatolvasónak sem kellett lennie ahhoz, hogy tudja, mi jár az ezredes fejében. - Én megyek érte - jelentette ki Amedor. - Csak te tudod beindítani a bombát. Ha lehetséges, én kiviszem innen. - Tudom - biccentett O'Neill, majd egy a monitorra vetett pillantással később már kint is volt a teremből. A jestaniak árnyékként követték. - Nem lesz egyszerű feladat... - vetette fel Bra'tac, aki szemmel láthatóan csatlakozni szándékozott Amedor küldetéséhez. - Megmentem, még ha ez is lesz a legutolsó cselekedetem - fogadkozott Amedor és a helyzetet jelenlegi állását nézve, reális esélynek tűnt, hogy ott hagyja a fogát. De nem bánta, egy cseppet sem. Ha Sam nem lett volna az egyik legjobb barátja, akkor is tartozott azzal Jack-nek, hogy mindent megtesz, ami emberileg lehetséges. Janetért. A kép az űrhajó belsejében a forróságtól és a kiszáradástól haldokló Janetről, örökké beleégett a tudatába. Ahogy az is, hogy O'Neill a saját élete kockáztatásával mentette meg. Olyan sokkal tartozik neki érte. Ez a legkevesebb, amit megtehet. Arra gondolni sem mert, hogy akár Janet is járhatott volna így. Ez a gondolat volt az ami végül megadta a végső lökést a cselekvésre. Bra'tac egyenruhájának sisakja csak egy hajszálnyival később siklott a helyére, elrejtve arcukat a kíváncsi tekintetek elöl. SJSJSJ A szándék szép és jó dolog, de teljesen más volt a tényleges megvalósítás. Hogyan is menekítse ki Samet anélkül, hogy megsérülne? Teal'c akár túszként is használhatja egy esetleges tűzharcban? Amedor agyában egymást kergették a gondolatok és a vadabbnál vadabb ötletek. A döntés végső határideje viszont rohamosan közeledett, épp olyan tempóban, ahogy az irányító terem felé közeledtek, ahová Teal'c vezette Samet. Jó lett volna, ha előbb odaérnek, minthogy mások is csatlakoznak a pároshoz, de a sors máshogy akarta. Amedor és Bra'tac épp befordult a sarkon, mikor meghallották a jellegzetes hangot. Botfegyver. Amedor torkában dobogó szívvel rohant a hang irányába. Már épp a fegyveréért nyúlt, mikor a szeme elé táruló látványtól szó szerint földbe gyökerezett a lába a kaputerem ajtajánál. Sam a nyitott féregjárat esemény horizontja felé rohant, miközben Teal'c az őt üldöző Jaffákat zavarta össze. De nemcsak ők zavarodtak meg. Amedor és a nyomában loholó Bra'tac is értelelenül állt az események eme fordulata előtt. Szerencsére a többi Jaffa, tévesen, azt feltételezte, hogy közéjük tartoznak. Sam már biztonságban volt, bárhová is tartott éppen. Így Amedor óvatosan biccentett egyet Bra'tac felé, majd mindketten beálltak a menetelő Jaffák kötelékébe. Álcájuk még sértetlen volt. A kimoli a parancsnok eligazításából azt vette ki, hogy ellenállókat fedeztek fel az egyik távolabbi helyiségben. Az elfogás biztosítására rendelték ki őket. Amedor szívverése akkor hagyott ki egy dobbanást, mikor a folyosó végén észrevette az ellenállókat': O'Neill-t, Kawalsky-t és egy ismeretlent CSK egyenruhában a Jaffák gyűrűjében. Még szerencse, hogy időben felhúzta páncélja maszkját, mert látatlanban is tudta, hogy az arckifejezése valószínűleg leleplezte volna. Az értetlensége – mindannyiuk szerencséjére – csak addig tartott, amíg meg nem látta a tükröt a szobában. Samnek igaza volt, mint mindig. A tükör volt a megoldás! De akkor mit keresnek még mindig itt? És ki a fene az a szemüveges pacák, aki miatt O'Neill és Kawalsky gondolkodás nélkül lerakta a fegyverét? Ilyen és ehhez hasonló kérdések cikáztak át az agyán, miközben a Jaffák botfegyvereikkel az irányító terem felé taszigálták foglyaikat. Amedornak akkor esett le végleg az álla, mikor társai elvonszolták Teal'c holtestét közvetlenül az orra előtt. Két Teal'c van. És még sok más dolog folyamatban, amiről nekik fogalmuk sem lehet. Meg kell állítania O'Neill-t és a bombát. SJSJSJ A jestaniak tényleg kitettek magukért. A semmi mással össze nem téveszthető hangok ezt igazolták. Botfegyver. MP-90-es. Zatt. A hangok egy szimfóniában egyesülve gyorsabb futásra ösztökélték Amedort és Bra'tacot. Minden másodperc számított. A fegyverropogás nem sokkal az előtt hallgatott el teljesen, hogy odaértek. - Mi történt? - csattant fel O'Neill, miután fegyverrel a kezében előlépett az egyik sarok mögül. Láthatóan felkészültek rá, hogy ameddig csak lehetséges és szükséges a bomba mellett maradnak. - Le kell állítanod a bombát! - ordította Amedor, még mielőtt odaértek volna. - Leállítani? - vonta fel a szemöldökét Polne értetlenül. Az embereivel együtt az életüket, a népük végső pusztulását kockáztatták azzal, hogy ide jöttek. És most hirtelen vissza minden? - Jack, nincs időm elmondani... De hinned kell nekem! - erősködött Amedor. Hogyan is kezdhetne bele az egész történetbe, mikor még ő sem igazán értette, hogy mi is történik? Csak azt tudta, érezte mélyen a zsigereiben, hogy ennek így kell lennie. - Bízz bennem! - Rendben. Hiszek neked, de ha ezzel végeztünk, és túléljük, akkor töviről hegyire el kell mesélned mindent. Amedor először semmit sem érzett, csak O'Neill sokkolt arckifejezését látta. Épp rá akart kérdezni, mikor meghallotta a botfegyver jellegzetes hangját. A fájdalom mindent betöltött. Mintha csak egy vörösre izzított kardot szúrtak volna a hátába. Még mielőtt térdre zuhant volna, tudta, hogy itt a vég. Janet és Cassie arca villant be utoljára, még ott, a padlón fekve, az utolsó lélegzetéért küzdve. Az arcuk látványa az utolsó szívdobbanásaival egy időben halványult el örökre. SJSJSJ O'Neill biztos kézzel ütötte be a deaktiváló kódot. Nem engedhette meg, hogy akár az ajtón kívül fekvő barátja holtteste, akár a harcok fülsüketítő zaja megzavarja, mert a számláló monoton gépiességét sem zavarta meg semmi sem. Az eltévedt lövés, mintha csak a sors keze lett volna, épp az utolsó számjegy beütése előtt törte ripityára a billentyűzetet és majdnem a kezét is. Egy pillanatra átvillant az agyán, hogy figyelmezteti a jestaniakat, de rájött, hogy ebben az esetben édes mindegy, hogy a bázis tíz kilométeres körzetében hol tartózkodnak. Eddig tartott hát a szerencséje. 10... 9... 8... 7... 6... 5... 4... 3... 2... A vakító villanás, amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen távozott is. A bombával és a folyosón tornyosuló holttestekkel és a támadó jaffákkal együtt. Bra'tac, Amedor és a többiek, mintha ott sem lettek volna. Az elmúlt csatára csak a falban éktelenkedő lövésnyomok utaltak. O'Neill-nak szüksége volt pár másodpercre, mire rájött, hogy a bomba nem fog felrobbanni. Több kérdés is cikázott az agyában, de a rejtélyes eltűnéseknél is jobban izgatta az, hogy miért is kellett volna leállítania a bombát. De aki a választ megadhatta volna, már halott, most viszont nincs itt az ideje a gyásznak, vagy azon elmélkedni, hogyan is mondja meg ezt Janetnek és Cassie-nek. SJSJSJ - Polne... - szólt O'Neill a még mindig döbbenten bámuló jestani parancsnoknak. - Szedje össze a maradék embereit és védje meg ezt a termet. Bármi áron. - Rendben. - felelte elcsukló hangon a parancsnok. Még mindig nem igazán fogta fel, hogy mindösszesen alig fél tucatnyian maradtak a népéből. O'Neill fejében több ezer kérdés cikázott egyszerre, de a legfontobb az volt, hogy vajon Sam és Kawalsky túl élték-e? Jobb ötlete nem lévén a megfigyelőszobában kezdte. Bár eltartott egy ideig, míg odaért, bár az ég adta világon senkivel sem futott össze, de a látvány, ami fogadta, minden képzeletét felülmúlta. Sam épp a vezérlőben volt és Kawalsky vállán zokogott. Jaffáknak hírük-hamvuk sem volt. O'Neill alig két perc további kattintgatás, keresgélés után öles léptekkel, de azért az évtizedek alatt beléivódott óvatossággal, dobogó szívvel haladt a vezérlő felé. SJSJSJ Sam nem igazán tudta, hogy most megkönnyebbülésében vagy bánatában potyognak a könnyeit. Talán mindkettőben. Az hogy itt vannak, biztonságban, azt jelenti, hogy Jack gyermekét nem is olyan sokára a karjába szoríthatja. Viszont ez a gyermek soha nem ismerheti az apját, sem pedig az alteregóját! Bármi is volt az ok, most semmi sem esett jobban, mint itt állni és könnyeivel áztatni Kawalsky gyakorlóját. Fogalma sem volt róla, mennyi idő után vette észre, hogy Kawalsky teste hirtelen megfeszül, és a lélegzete elakad. Épp rá akart kérdezni, mikor meghallotta... - Szia, Sam... Talán a döbbenet miatt, talán az elmúlt napok feszültsége miatt, talán a terhesség miatt, de Sam érezte, hogy miközben lassan megfordult és megpillantotta Jack-et, minden elsötétedett a szeme előtt. Halványan még hallotta az ijedt kiáltásokat és Kawalsky óvó karjait. A gyengélkedő falai sajgóan ismerősek voltak. Samnek fogalma sem volt róla, hogy mennyi ideig nem volt magánál. De ahogy oldalra fordult, csak Kawalsky-t látta az ágya mellett egy meglehetősen kényelmetlen széken üldögélni. - Csak álmodtam... - suttogta inkább csak magának és érezte, hogy a könnyek ismét elöntik a szemét. - Nem álmodtad - szólalt meg Jack, aki épp akkor lépett be az ajtón. - Uram, Isten! Jack hát te élsz?! - vetette magát a férje nyakába Sam kacagva. - Hosszú történet... - szorította magához Samet O'Neill. - Legalább olyan hosszú, mint a tiéd. Kawalsky már mindent elmesélt. - Azért nem mindent... - vigyorodott el Kawalsky, majd kifelé menet még visszaszólt. - A szaftosabb részeket meghagytam neked. - Mi van még? Azt hiszem, ma már nem biztos, hogy tudnék több újdonságot elviselni... - jelentette ki Jack. - Hát pedig, van egy jó hírem... - kuncogott Sam. A hír, hogy gyermekük lesz, most sokkal fontosabb volt, mint megtudni, hogyan is lehet életben a férje. - Jack, apa leszel... SJSJSJ - Sam, én tudod, hogy mit nem értek? - kérdezte O'Neill később, mikor végre napirendre tért a hír felett, hogy apa lesz. - Ha a haverjaid, tudod, a kis zöld emberkék... - Igazából szürkék... - vágott a szavába Sam. Mióta újra találkoztak, nem bírta abba hagyni a mosolygást. - Jól van, akkor szürkék - biccentett O'Neill elgondolkodva. - Szóval, ha még a jestaniak is feltámadtak poraikból, akkor hol van Amedor? SJSJSJ Annál jobb nem is igazán létezhet, ha valaki feltámad halottaiból. Ezt már Amedor pontosan tudta. Amikor materializálódott, és rádöbbent, hogy a halál torkából, sőt gyomrából szabadult meg, majdnem felkacagott. De a társaság a torkára fagyasztotta a szót... Jaffák! Amerre csak nézett, mindenütt jaffák voltak, ameddig csak a szeme ellátott... Vége az utolsó fejezetnek!
| |
|
| |
| Megtekintések száma: 635 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |