Stargate SG1- Az új kezdet 12. fejezet - TIMAIOSZ TÖRTÉNETEI - Történetek - StargateLives - Csillagkapu Fan Fictions


Főoldal » Cikkek » TIMAIOSZ TÖRTÉNETEI

Stargate SG1- Az új kezdet 12. fejezet
- Milyen esélyeik vannak a túlélésre, doktor úr? - kérdezte a McMurdo orvosát Hammond tábornok. A bázis parancsnoka ideiglenesen átengedte a CSKP ideérkező tagjainak a tárgyalóját. Amedor és Kawalsky feszült figyelemmel várták a választ.

A bázis parancsnoka, Porter ezredes, egy negyvenes, szőke, kék szemű férfi volt, aki leginkább a magassága miatt maradt meg az emberek emlékezetében. Ő inkább csak kíváncsi volt, sőt kicsit hálás is, hogy a bázis viszonylag egyhangú életébe némi izgalmat hozott ez a kis közjáték. Ez egy olyan beosztás volt, ami nagyon jól fog mutatni a személyi lapján és nagyban elősegítheti majd a karrierjét, de végtelenül unalmas és egyhangú. A bázis épülete és a felszereléseik a lehető legmodernebbek és a készleteik több évre is elegendőek voltak, ha az időjárás kedvezőtlenre fordult volna. A kihelyezett érzékelők, amikkel az időjárást és még sok minden mást, leginkább szigorúan titkos felszerelések működését is figyelték, szintén teljesen automatikusak voltak. Rendszeresen ellenőrizték és kicserélték őket. Meghibásodásra évek óta nem került sor. Így nem sok váratlan esemény fordult elő az itt töltött másfél éve alatt. Kivéve ezt.

A bázis szinte felbolydult méhkasként reagált, mikor rádión értesültek róla, hogy négy ember rekedt egy közeli gleccserszakadékban. A kutató-mentő csapatuk azonnal elindult. Szerencsére folyamatosan készen álltak hasonló esetek elhárítására. A bázis orvosi személyzete, akiknek eddig csak kisebb fagyásokkal és taknyos orrokkal kellett megbirkózniuk, most szintén nagyobb kihívásokkal találkoztak. A négy kimentett emberből kettő egészséges volt, de egy férfi és egy nő szinte teljesen kihűlt. Amint visszaértek, rögtön elkezdték az óvatos felmelegítésüket. Több óráig is eltartott, míg annyira stabilizálni tudták az állapotukat, hogy az orvos elhagyhassa a gyengélkedőt a jelentéstétel idejére

- A következő 24 óra kritikus lesz, nagyon lehűltek mindketten, és az ezredesnek sérülései is  vannak, - kezdte a bázis orvosa, Dr. Adams. - A lábtörés miatt nem is aggódok, mert az csak egy sima törés, hat-nyolc hét múlva teljesen meggyógyul. Szerencsére sínbe rakták. A bordatöréssel is nagy szerencséje volt. Azonban mindkettőjük testhőmérséklete veszélyesen lecsökkent. Ha még negyed órát ott maradnak abban a barlangban, nem biztos, hogy életben lennének. Most sem ígérhetek biztosat. Ha nem ebbe a kórházba kerültek volna valószínűleg már nem lennének életben. Még jó, hogy fel vagyunk készülve az extrém kihűlésre, - fejezte be Dr. Adams, aki bár nagyon kíváncsi volt rá, hogyan is került ez a négy ember egy jégbarlangba az Anktartisz közepére, de mivel pontosan tudta, hogy nem kapna választ, inkább fel sem tette a kérdést. Régóta szolgált már katonaként ahhoz, hogy tudja, mikor és milyen kérdést érdemes feltennie és ez most nem olyan téma volt, amit érdemes lett volna feszegetnie. - Ha megbocsátanak, akkor én most visszatérnék a betegeimhez, - mondta és kiment az irodából.

- Tábornok úr, tudom, hogy semmi közöm, hozzá, de hogyan kerültek az emberei abba a barlangba? - kérdezte Porter.

- Egy valamiben igaza van, ezredes, tényleg semmi köze hozzá, - mondta neki Hammond tábornok. - És most ha megbocsát, négyszemközt szeretnék beszélni az embereimmel.

- Értettem, - felelt katonásan az ezredes és elhagyta a tárgyalót.

- Ha meghalnak, legalább együtt halnak meg, - jegyezte meg Kawalsky, amint becsukódott az ajtó az ezredes mögött.

- De azért jó lenne, ha túlélnék, - szólalt meg halkan, szinte magában Amedor. Az emlékezetében még élénken élt a kép, amikor átléptek a kapun és a jégbarlangban megtalálták O'Neill-t és Cartert. Összebújtak, kezüket összekulcsolták és pont úgy néztek ki, mint egy szerelmespár. Mikor meglátta őket, akaratlanul is Kawalsky-ra pillantott. Az őrnagy sem szólt semmit sem a látványra, ami eléjük tárult, inkább csak beindította a nagyhatótávolságú adót, amit magukkal hoztak, hogy jelezni tudják a műholdaknak a helyzetüket. Amedor és Kawalsky megpróbálták a végtagjaik dörzsölésével fenntartani a vérkeringésüket. Előtte óvatosan szétfejtették az összekulcsolódó ujjaikat. Kawalsky volt az, aki felfedezte O'Neill sínbe rakott lábát.

- Bocs, Sam, - suttogta Amedor, miközben óvatosan végigtapogatta Sam testét sérülések után kutatva. Alig egy óra múlva megérkeztek a kutató-mentő csapatok is.

Hammond tábornok pár órával később érkezett meg. A Légierő igencsak kitett magáért, és majdhogynem rekordot döntött, hogy ilyen gyorsan el tudták őt juttatni az Antarktiszra.

- Most már az orvosokon és rajtuk múlik minden, - jegyezte meg a tábornok. - Mi megtettük, amit tudtunk.

Hammond határtalanul megkönnyebbült, mikor Siler megjelentette, hogy az egyik Antarktisz felett pályára állított műhold vette a jelet. Az, hogy személyesen utazik el a McMurdo-ra, az nem volt kétséges. Ott akart lenni, amikor a CSK-1 eltűnt tagjait megtalálják. De akkor fog igazán megkönnyebbülni, ha már beszélni is tudott velük és az orvos is azt mondja, hogy elmúlt a veszély.

Erre majdnem 12 órával később került sor. A várakozásokkal ellentétben először az ezredes tért magához, a sérülései ellenére.

- Sam, hol van Sam, - suttogta, és megnyalta kicserepesedett ajkait. Kawalsky ott bóbiskolt mellette egy igencsak kényelmetlen széken.

- Ezredes, Sam jól van, az orvosok bizakodnak, de még nem tért magához.

- Hol van? - O'Neill alig tudta kinyögni a szavakat, mérhetetlenül fáradt volt, de szerencsére fájdalmai már nem voltak.

- Egy másik szobában. Amedor mellette van. Ne aggódjon, ezredes.

- Akkor jó. Azt hiszem, alszom egy kicsit.

Sam nem sokkal ezután ébredt fel.

- Jack... - suttogta, még mielőtt kinyitotta volna a szemét.

- Sam, én vagyok az, Amedor. Jack a szomszéd szobából az üdvözletét küldi, - lépett oda az ágya mellé a kimoli.

- Jól van? - Sam hangja még mindig alig volt hallható, de a szemét már kinyitotta egy pillanatra, majd a szokatlanul vakító fényáradat miatt, gyorsan vissza is csukta.

- Igen, jól van. Az orvos is megmondta, hogy hat hét múlva már szolgálatba is állhat, - mondta gyorsan Amedor, hogy megnyugtassa a nőt.

- Hol vagyunk? Hogy találtatok meg minket?

- A McMurdo bázison vagyunk, az Antarktiszon. Az történt, hogy energiaingadozás lépett fel, a Parancsnokságon kiégett pár vezeték, a Kapu lekapcsolódott, mielőtt átjöhetetek volna. De McKay-nek volt egy jó ötlete, hogy menjünk el egy másik bolygóra, tárcsázzuk a Földet. Észrevett ugyanis két felvillanást a kapun, amiből arra következtetett, hogy valahol lennie kell a mi címünk mellett egy  másik, tartalék kapunak is. A részletekről viszont fogalmam sincs. Mielőtt beléptünk volna a féregjáratba, ő előidézett egy energiaingadozást, hogy kipróbálja, mi történik. A féregjárat fennmaradt, csak átugrott arra a másik kapura, ami a jégbarlangban volt. Mi pedig szépen utánatok mentünk. Jöttünk volna hamarabb is, csak McKay-nek sokáig tartott megbütykölnie Kaput, - mondta el egy szuszra Amedor az egész történetet. Amikor így utólag belegondolt, annyira egyszerűnek tűnt, de akkor és ott, mikor a Kapuból kilépve a féregjárat összeomlott mögöttük és ők ketten hiányoztak, sokkal rémisztőbb volt.

Az első órák fejetlensége után, McKay ötlete szinte megváltásként érkezett. Még az sem tartotta vissza Kawalsky-t és Amedort, mikor Rodney a maga keresetlen stílusában közölte velük, hogy a terv elég veszélyes és bárki, aki vállalkozik rá az őrült.

Kawalsky és ő önként jelentkeztek a feladatra. Az eredmény pedig magáért beszélt. A CSK-1 újra együtt volt. Bár azért arra nagyon kíváncsi lett volna, hogy pontosan mi történt abban a barlangban Carter és O'Neill között. Remélte, volt hozzá bátorságuk, hogy beszéljenek kettejükről.

SJSJSJ

Sam alig egy hét múlva elhagyhatta a gyengélkedőt, de O'Neill ezredest Fraiser doktornő még további egy hétig bent tartotta a biztonság kedvéért. Mikor lejárt ez az idő is, minden ott dolgozó legnagyobb megkönnyebbülésére O'Neill-t a CSK-1 többi tagja hazafuvarozta. Az ezredes nem igazán tartozott a legtürelmesebb páciensek közé. Most a változatosság kedvéért Sam vezette az autóját, ő pedig megpróbált minél kényelmesebben elhelyezkedni a hátsó ülésen. A törött bordája már csak sajgott, de a lábán még ott volt a járógipsz. A hangulatán sokat javított, hogy végre kikerült a gyengélkedőből. Ott is csak Sam és a többiek rendszeres látogatása tette elviselhetővé az egyhangú és még annál is unalmasabb napokat. Még jó, hogy a srácok behoztak egy gameboy-t és pár képregényt.

Sammel azóta nem tudott négyszemközt beszélni a barlangban történtekről, mert a gyengélkedő nem igazán alkalmas ilyesmire. Őszintén szólva nem igazán tudta, hogyan is legyen tovább, hisz még mindig együtt dolgoztak, és még mindig jóval idősebb volt a nőnél. A barlangban történtek ezen semmit sem változtattak. De az érzelmein sem. A Parancsnokság segélyhelyén egymás melletti ágyban feküdtek az első héten, bár egy elhúzható függöny elválasztotta őket a vizsgálatok idején, a többi időt beszélgetéssel töltötték. Kettejük dolgát gondosan kerülték, de egyébként szinte minden szóba került. Több tucat randira való témát merítettek ki. Sam persze sokat dolgozott is, a laptopja szinte elválaszthatatlan volt tőle. A második, egyedül töltött hét nagyon magányosan telt, de azon is túl volt. A többiek sokat bejártak hozzá és szinte mindent kipróbáltak, hogy ne unja magát halálra.

Most pedig itt ült a saját autójában, amit Sam vezetett és nézte, ahogy a nő kibontott haja a vállára omlik. Tudta, hogy ma este még beszélniük kell kettejükről, de sejtelme sem volt róla, hogy pontosan mi jár a nő fejében ezzel kapcsolatban. Lehet, hogy azt fogja mondani, hogy felejtsék el a barlangban történteket, de lehet, hogy teljesen más tervei vannak kettejükkel. Jack szinte bármibe beleegyezett volna, de legalább munkatársként és barátként a nő életének része akart maradni, ameddig csak lehetett.

Szinte egy szót sem szóltak a férfi házáig vezető úton, mindketten a gondolataikba merültek. Mikor végre leparkoltak a ház előtt, Jack kikecmergett a kocsiból, és felnézett, olyan idegen és olyan ismerős is volt egyúttal. Már fél éve itt lakott, de mivel olyan sokat volt távol, még nem igazán tudta belakni. Még nem hívta otthonának, de már azt a házat sem, amiben Sarah-val lakott majdnem másfél évtizedig.

Épp mikor a hóna alá vette a mankóit, Kawalsky és Amedor is megérkezett a másik kocsival.

- Ezredes, vettük a bátorságot és hoztunk néhány dolgot, - szólt Kawalky és felnyitotta a csomagtartóját. Azt az egy-két dolgot ő és Amedor két fordulóval hordták be.

- Ennyit én három hónap alatt nem eszek meg, - szólalt meg O'Neill, mikor meglátta az asztalon sorakozó élelmiszereket, de a többiek figyelembe sem vették a tiltakozását. Csak hoztak neki egy sört és lehuppantak mellé a kanapéra, mintha csak otthon lettek volna.

Majd egy órát maradtak, legalábbis Kawalsky és Amedor, majd szedelőzködni kezdtek és az O'Malley-re hivatkozva továbbálltak. Jack-nek feltűnt, hogy Samet nem is hívták, hogy tartson velük. A nő volt az, aki kikísérte őket. Mikor visszajött, szinte azonnal a konyhába ment, hogy elpakolja a zacskók tartalmát. Jack a nappali és a konyha közötti átadó pulton át nézte a nőt. Csak pár percig bírta ki, majd megszólalt.

- Sam, - Jack látta, ahogy Sam szinte megdermed a neve hallatán. - Azt hiszem, beszélnünk kellene... a barlangban történtekről.

- Igen, szerintem is, - felelte a nő felé fordulva. Sam az egyik fotelbe telepedett le, viszonylag messze onnan, ahol Jack ült.

- Kezded te, vagy kezdjem én? - kérdezte Jack, és ő maga is zavarban volt.

- Kezdem én, ha nem bánnod... - mondta Sam és mikor Jack bólintott, kis köhintés után folytatta. - Ami a barlangban történt... én mindent komolyan gondoltam, amit ott mondtam...

- Én is, Sam, ezt el kell hinned nekem, - szólalt meg Jack, mikor Sam zavartan elhallgatott.

- És most hogyan tovább? - kérdezte Sam.

- Ez rajtad múlik, Sam, - mondta Jack. - Én nyitott vagyok bármilyen megoldásra...

Sam nem igazán tudta a választ, inkább csak hallgatott. Ha az asztrofizikáról vagy a Csillagkapu technológiáról volt szó, akkor mindig tudta a megoldást, vagy addig próbálkozott, míg meg nem találta, de a szív dolgaiban nem volt ennyire otthon. Volt ugyan pár rövidebb kapcsolata és egyszer egy barátja el is akarta jegyezni, de ő nemet mondott. Akkor és ott úgy érezte, hogy nem szereti annyira azt az embert, hogy hozzámenjen. Később sem bánta meg ezt a döntését. A munkája és az iránta érzett elkötelezettsége volt legtöbbször a probléma forrása, és a szakítások oka. De az sem segített, hogy mindegyiküknél okosabb és elhivatottabb volt. A tábornok úr kislányaként több tiszt megkörnyékezte, de szerencsére ő átlátott a szitán és jó messzire elkerült mindenkit, akinek bármilyen kapcsolata is volt a hadsereggel. Erre, most itt ül fülig belezúgva egy ezredesbe, akivel ráadásul együtt dolgozik.

- Sam, elgondolkodtál, - szólalt meg Jack. Általában türelmes ember volt, de most a szíve a torkában dobogott. Fogalma sem volt róla, hogy a nő mit fog mondani.

- Kezdjük apró lépésekkel, rendben? - mondta Sam és Jack határtalanul megkönnyebbült, hogy a nő esélyt adott kettejüknek.

- Akkor nem maradsz itt éjszakára? - próbált viccelődni Jack, még mindig nem tudott hinni a szerencséjének.

- Szó sem lehet róla, - nevetett fel Sam. - Először talán megpróbálkozhatnánk egy randival.

- Rendben, ahogy akarod, - felelte Jack, majd csend telepedett rájuk. Mindketten a gondolataikba merültek.

- Mi lesz, ha nem jön össze? - Sam volt az, aki kimondta azt, ami mindkettejük agyában megfogalmazódott.

- Sam, én életemben két nőnek mondtam, hogy szeretem, és Sarah-t elvettem feleségül. Ha esetleg mégsem jön össze, akkor is barátok és munkatársak maradunk, ezt megígérem.  

- Tudom és köszönöm, de éppen ezért nem akarok semmit sem elsietni, ugye megérted? - kérdezte Sam reménykedve.

- Persze. Ráadásul azt sem tudjuk, hogy a Légierő mit fog hozzászólni, - hajtotta le a fejét Jack.

- Egyenlőre még nincs semmi sem, amiről tudniuk kell, - jelentette ki határozottan Sam. - Én civil vagyok, és az állománytábla szerint a tudományos részleg vezetőjeként egyenesen a létesítmény mindenkori parancsnokának jelentek. Én vagyok az egyetlen, aki nincs a parancsnokhelyettes alá rendelve.

- Ezt jó tudni, akkor csak a CSK-1 miatt kell aggódnunk.

- Igen, jó lenne, ha a tábornok egyben tartaná a csapatot, - Sam jól tudta, hogy senki, így ő sem pótolhatatlan, de annyira élvezte ezt a munkát, ami annyira más volt, mint tanítani az egyetemen.

- Amíg nem bonyolódunk nagyon bele, addig nem is kell megtudniuk, - jelentette ki Jack, aki pontosan tudta, hogy mi jár Sam agyában. Neki is voltak kétségei azzal kapcsolatban, hogy ez az egész mennyire lesz hatással a CSK-1-re. És nem is Sammel kapcsolatban voltak kétségei, hanem inkább a saját ítélőképessége miatt aggódott. Képes lesz-e szükség esetén veszélyes helyzetbe küldeni a nőt ezek után? Abszurdan hangzott, de remélte, hogy igen. Eddig is nehéz volt, de most még nehezebb lesz. Az áthelyezés, vagy az ő újbóli nyugdíjazása is megfordult az agyában, de Sam tudása és tapasztalata egyedülálló, még McKay hozzáértése sem közelítette meg az ővét. Ő nélkülözhetetlen volt. De azt sem akarta, hogy őt leváltsák, nem mintha nem találtak volna olyan embert, aki helyettesíteni tudta volna. Sam és a többiek biztonságára viszont saját maga akart ügyelni.

- Az első kis lépés lehetne egy közös mozizás, - vetette fel Sam. - A biztonság kedvéért elhívhatnánk a fiúkat is.

- Miért, nem bízol benne, hogy tisztességesen fogok viselkedni? - kérdezte félig komolyan, félig viccesen Jack.

- Nem benned, hanem magamban nem bízok, - válaszolta hasonló stílusban Sam.

SJSJSJ

O'Neill már majd beleörült a semmittevésbe, majdnem egy hónapja volt betegszabadságon, be-bejárogatott látogatóba a Parancsnokságra, de a doktornő csak azt engedélyezte neki, hogy bepótolja a korábbi hiányosságait a jelentései terén. Volt mit behoznia, az biztos.   

A CSK-1 többi tagja, amíg újra össze nem állt a csapat, mind a saját dolgukkal foglalkoztak. Amedor elmerült a földi kultúra megismerésében, kiemelt tekintettel a randizási szokásokra, ebben Kawalsky nagyon nagy segítségére volt. Kimerítő beszélgetéseket folytattak a földi nőkről. O'Neill csak mosolygott magában, mikor az eszmecseréjüket hallgatta. Persze, azért dolgoztak is néhanapján és Wood őrnagy igencsak hálás volt a segítségért. A kiképzések és a látszat fenntartása sok emberébe és energiájába került. Bár kétségkívül sikeres volt benne, hisz még a külső őrség sem volt vele tisztában, hogy pontosan mi is folyik odalent. A katonákat, akik az ő keze alól kerültek ki, minden egységnél szívesen fogadták, bárhol is akartak szolgálni. Természetesen a legjobbakat megtartotta a Parancsnokság kötelékében.

Sam pedig nyakig elmerült a kutatásban, még azt is vállalta, hogy vendég előadóként részt vesz egy közeli egyetem munkájában. Jack alig látta, szinte csak akkor találkoztak, amikor "randiztak".  Nagyon jól érezték magukat egymás társaságában, de Sam volt az irányító, és O'Neill semmit sem akart siettetni, bár ez így nem volt teljesen igaz. Jack néha alig tudta visszafogni magát, és jó pár alkalommal kimondottan örült neki, hogy nyilvános helyen találkoztak. Ez némileg behatárolta a lehetőségeiket, bár a képzeletét nem.

SJSJSJ

A betegszabadságának utolsó szabad estéjén az O'Malley-ben találkoztak. Mivel O'Neill kocsija épp szerelőnél volt, Kawalsky vállalta, hogy elviszi. Sammel és Amedorral ott találkoztak.

- Ezredes, hogy állnak a dolgok? - érdeklődött Kawalsky, miután elindította a motort.

- Mivel kapcsolatban? - próbálta meg adni az ártatlant az ezredes.

- Mióta is ismerjük egymást, ezredes? - pillantott oldalra az őrnagy, majd ismét a vezetésre koncentrált. - Pontosan tudja, hogy mire gondoltam.

- Hát, barátok vagyunk... - O'Neill-nak nem igazán akaródzott bármit is mondania ezzel kapcsolatban, főleg nem Sam nélkül.

- Ezredes, Amedorral együtt pontosan tudjuk, hogy mi van maguk között, pontosabban, hogy mi nincs. Ott voltam, emlékszik, mikor megtaláltuk magukat az Antarktiszon...  - mondta Kawalsky.

- Rendben, értem a célzást, - vágott a szavába O'Neill.

- És?

- Mi és?

- Hogy állnak egymással?

- Barátok vagyunk.

- Csak barátok? Ugyan már ezredes, csak úgy szikrázik maguk között a levegő. Elég lenne egy féregjárat megnyitására is, - viccelődött Kawalsky, de a szeme komoly maradt.

- Nem akarunk bajt, és nem akarjuk, hogy bármilyen hatással is legyen a csapatra vagy a munkánkra, - jelentette ki O'Neill és most, hogy nyílt titok lett ez a dolog, igazán kíváncsi lett volna a  barátja véleményére. - Charlie, ha már szóba került, kíváncsi lennék a véleményére.

- Jack, tudja jól, hogyha nőről van szó, akkor én nem igazán szoktam nemet mondani, - nevetett fel Kawalsky, de magában a házasságának három csodálatos évére gondolt, amikor csak Linda volt és senki más. Olyan szerelmes volt, hogy még az eszét is elvesztette. De a munkája megint közbeszólt, és Linda választás elé állította, ő vagy a Légierő. A választ a sors hozta meg helyettük. Egy nagyon régi barátja bajba került a Közel-Keleten. Gyorsan kellett valakit találniuk, aki ismeri azt a területet, és őrá esett a választás. Még ma is emlékezett az utolsó veszekedésükre. Épp a kocsi kulcsait kereste, hogy elinduljon a bázisra és Linda ott kiabált vele. Mire visszaért, az asszony már elköltözött és csak az ügyvédjein keresztül volt hajlandó vele kommunikálni. De rég volt, igaz sem volt.

- Most komolyan, - szólalt meg ismét az ezredes. - Kíváncsi vagyok a véleményére.

- Ezredes, én drukkolok maguknak, és Amedor szintén.

- Köszönöm, Charlie.

- Én csak a személyes véleményemet mondtam el, de nagyon szívesen.

Az út további részében lényegtelen dolgokról beszélgettek. Mikor megálltak a bár előtt, Amedor épp akkor szállt ki a vadiúj autójából. Mióta megkapta a jogosítványát, és önállóan közlekedhetett, szinte teljesen más ember lett. Még mindig a bázison lakott, de a kevéske szabadidejének nagy részét a városban töltötte.

- Üdv mindenkinek, - mosolygott rájuk és elindultak az ajtó felé. O'Neill látta odakint Sam autóját, és ez megdobogtatta a szívét. Remélte, a többiek nem vették észre.

SJSJSJ

Mikor beléptek a bárba, ami vasárnap este lévén dugig volt, mindhárman Samet keresték a szemükkel. Eltartott pár percig, amíg a félhomályban és a nyüzsgő emberáradat ellenére O'Neill meglátta Sam szőke haját. Egy négyszemélyes asztalnál ült, előtte egy kávé és az elmaradhatatlan jegyzetei. Most is azokat bújta. Épp mikor szólni akart a többieknek, meglátta, hogy egy férfi, aki ismerős volt neki valahonnan, közelebb lépett Samhez és mondott neki valamit. A féltékenység és a felismerés érzése egyszerre öntötte el. A férfi az egyik kiképzésen vett részt. Még a sérülése előtt Jack is tartott neki foglalkozást a robbanóanyagok felhasználásáról. A férfinek tenyérbemászó stílusa volt, többször is megkérdőjelezte a szaktudását. Most pedig Sammel kezdett ki. O'Neill-nek ökölbe szorult a keze, és már indult is Sam felé, de elég lassan haladt a tömegben.

Bár nem hallotta, hogy mit beszélnek, de a mozdulataikból és az arckifejezésükből világosan látni lehetett, hogy Samnek nincs ínyére a beszélgető partnere. Ahogy közelebb értek, már ki tudta venni a beszélgetés foszlányait.

-... érdekel. Kérem, hagyjon magamra, - hallotta Sam hangját.

- Ugyan már, kislány, tudom, hogy csak kéreted magadat, - mondta vigyorogva a férfi. - Tudod, hogy hol szolgálok én?

- Nem, és mint már mondtam, nem is érdekel, - ismételte Sam nagyot sóhajtva.

O'Neill keze ökölbe szorult és már majdnem odaért a vitatkozókhoz, mikor Amedor megragadta a karját. Mikor kérdőn ránézett, a kimoli csak intett a fejével. O'Neill eddig észre sem vette a bajkeverő mögött teljes létszámmal felsorakozott CSK-3-at. Makepeace és emberei szép csendben körülvették a férfit. O'Neill bárhogy is törte a fejét, nem jutott eszébe a neve, de majd a sírkőjén elolvassa, mert ha Samnek egy haja szála is meggörbül, akkor biztos megöli.

- Ugyan már kislány, igazán megihatna velem egy pohárkával, - győzködte tovább a férfi Samet, és már le is telepedett az egyik székre. Sam már kezdte volna összeszedni a dolgait, amikor a férfi elkapta a kezét. Makepeace volt az, aki közbelépett.

- Én a maga helyében ezt nem tenném, - mondta és közvetlenül a férfi mellé lépett.

- Mert akkor mi lesz? - emelkedett fel a másik. Sam láthatóan megkönyebbülten figyelte az eseményeket. - Ugye nem akar itt verekedni?

- Ha kell, megteszem, - mondta Makepeace, és a férfi bár, majd egy fejjel felé magasodott, látta a tekintetében, hogy nem viccel. Nem is volt szükség másra, a fiatalabb férfi félrenézett és meghátrált.

- Rendben, és most kérjen bocsánatot Dr. Cartertől, - nézett vele farkasszemet Makepeace, aki szilárdan elhatározta, hogy nem hagyja annyiban a dolgot.

- Miért, én csak beszélgetni akartam vele egy kicsit...

- Ez a nő többször is megmentette már a bőrömet, - szólt Makepeace, és most már az emberei is megszólaltak.

- Az enyémet is, - mondta Thomson.

- Meg az enyémet is, - Haynes volt a következő.

- És az enyémet is, - fejezte be a sort Williams.

- Rendben, már megyek is, - dörmögte a férfi és odébbballagott.

- Köszönöm, ezredes, - mosolyodott el Sam. - a többieknek is.

- Nagyon szívesen, doktornő, ez a legkevesebb azok után, amit értünk tett és tesz - felelte az ezredes és biccentett egyet, majd az embereivel együtt visszaült az asztalához.

O'Neill látta, hogy Sam zavarban van, és nem igazán tudja, hogy mit feleljen.

- Üdv Sam, - hallotta maga mellett Kawalsky hangját, Sam felnézett, elmosolyodott mikor meglátta őket.

- Helló, láttátok, hogy mi történt? - kérdezte Sam izgatottan.

- Igen, láttuk, és a mentőangyaladiat is, - nevetett Kawalsky.

- Hát szerencse, hogy itt voltak, - felelte Sam és hálásan nézett a sörüket iszogató CSK-3-ra.

- Nyugi, Sam, legalább egy tucat ember van még itt a bárban, akinek már megmentetted az életét... - vetette közbe Jack. - Köztük az enyémet is.

- Zavarba hoztok fiúk, hagyjuk a témát, - pirult el Sam. Soha nem gondolt így a munkájára, vagy inkább a hivatására. A tudomány volt számára az elsődleges, és ha ezzel életeket menthet meg, az csak hab volt a tortán.

Az este további része eseménytelenül telt, hacsak nem számítjuk bele a steaket, ami mindenki szerint fenséges volt.

Mikor hazafelé készülődtek, a parkolóban állva Kawalsky és Amedor bejelentette, hogy ők még elugranának kivenni egy filmet. O'Neill már fáradt volt, mostanában nem igazán aludt jól.

- Sam, hazavinnéd az ezredest? - kérdezte Kawalsky és még meg sem igazán várta, hogy Sam bólintson, mikor már folytatta is. - Köszönöm szépen, lekötelezettél.

- Kawalsky, ugye nem lesz kerítőnő másodállásban? - kérdezte O'Neill.

- Nem, uram, - vigyorgott rájuk az őrnagy és Amedor karját megragadva arrébbvonszolta a kimolit. Sam és Jack még elköszönni sem tudott tőlük rendesen, mikor elviharzottak a kocsijaikkal.

- Gyere, hazaviszlek, - karolt bele Jackbe Sam.

- Köszi, - mosolygott rá Jack és nagyot sóhajtott, mikor meglátta Sam aprócska autóját. Nem lesz egyszerű belepréselnie magát.

A hazáig vezető út jól telt, semleges dolgokról beszélgettek.

- Bejössz még egy sörre? - kérdezte reménykedve Jack. – Igérem, jól fogok viselkedni, - vigyorodott el, látva a nő habozását.

- Rendben, de inkább üljünk ki a teraszra, olyan szép az idő, - és Sam mosolyogva állította le a motort, bár nem bánta volna, ha Jack kevésbé viselkedik úriemberként.

- Kawalsky, azt mondta ma délután, hogy sem őt, sem Amedort nem zavarná, ha mi ketten együtt lennénk, - mondta Jack, mikor kényelmesen elhelyezkedtek szorosan egymás mellé simulva a szerencsére kettejüknek is elég nagy nyugágyon a hátsó teraszon. Jack áldotta az eszét, hogy a nagyobbat választotta. Egy puha pléddel be is takaróztak, élvezték az éjszaka csendjét és a csillagok fényében gyönyörködtek.

- Micsoda? - kérdezte Sam döbbenten. - Hogy történt?

- Kíváncsi volt, hogy állunk egymással, én pedig megkérdeztem a véleményét, - mondta Jack, és közben óvatosan kisimította a nő haját az arcából.

- Amedor látta, amikor megcsókoltalak az Abydoson, - jelentette be halkan Sam és látta, hogy Jack keze megáll a levegőben. - Nem hiszem, hogy elmondta bárki másnak is.

- Biztos, hogy nem, - felelte Jack.

- Most mi legyen?

- A CSK-1 kipipálva, most már csak a Légi Erő maradt, - nézett rá Jack mosolyogva. A dolgok kezdtek egyre jobban alakulni. - Hammond tábornok holnapra egy újabb küldetést tervezett, de ha annak is vége, bemegyek a tábornokhoz, - jelentette ki Jack komolyan. Sam meglepetten kapta fel a fejét. - Azt hiszem ideje tiszta vizet önteni a pohárba, Sam. De ha még várni akarsz... ha bizonytalan vagy esetleg... Tudom, hogy a helyzetünk nem egyszerű, ezért nem haragszom meg, ha esetleg...

- Nem, nem akarok várni vele. Igazad van, nem halogathatjuk tovább, - mondta Sam és megcsókolta a férfit. - Ha Hammondnak kifogása lesz az ellen, hogy egy csapatban legyünk, akkor átkérem magam a CSK-2-be...

- Vagy helyettem keresnek valakit, - vágott a szavába Jack.

- De...

- Sam, ha más is lesz a csapat vezetője, Kawaslky és Amedor ott lesz melletted, és csak akkor lennék igazán nyugodt, ha tudnám, hogy ők vigyáznak rád.

- Értem, de a csapatnak rád is szüksége van, te vagy a vezető, aki mindig helyes döntést hoz, - erősködött Sam. - Meg fogjuk tudni győzni a tábornokot, hogy hagyjon minket egy csapatban, - jelentette ki Sam, majd gondolatban azért hozzátette, hogy 'Remélem'.

- Mindegy, hogy lesz, de én már nagyon várom, - mondta Jack vigyorogva. - Mert akkor már semmi sem akadályozhat meg benne, hogy levetkőztesselek és addig szeresselek, amíg már mozdulni sem bírunk...



Kategória: TIMAIOSZ TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2011-08-19)
Megtekintések száma: 149 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]