Főoldal » Cikkek » TIMAIOSZ TÖRTÉNETEI

Stargate SG1- Az új kezdet 18. fejezet
- Üzenetet kaptunk a Tok'rá-tól, - dugta be a fejét Amedor O'Neill irodájába, ahová az ezredes azzal az indokkal vonult vissza, hogy megírja az elmaradt jelentéseket, de mindenki tudta, hogy csak egy kis magányra vágyott. A Sam távozása óta eltelt két hónap alatt ez elég sokszor előfordult. Nem is hibáztatta érte senki. Ráadásul, ha mindez nem lett volna elég embert próbáló, Sam helyét McKay vette át a csapatban, Hammond tábornok utasítására és O'Neill bősz tiltakozására.

- Ugyan már, tábornok, - háborodott fel még az ötlet említésére is Jack, - Sam lehet, hogy egy hét múlva visszatér...

- Ezredes, megértem az érzéseit, higgye el, - kezdte a tábornok, - nekem is hiányzik a doktornő, de a CSK-1 a vezető csapatom, és szükségük van valakire, aki ért a goa'uld technológiához. Ebben McKay a második legjobb. Megnyugtatom, ezredes, hogy ő sem lelkesedett a megbízásért.

- Azt elhiszem... - motyogta O'Neill, és többet egy szót sem szólt azon az eligazításon.

McKay csatlakozása a csapathoz igencsak kockára tette a többiek béketűrését. A fizikus személyisége mindenkiből képes volt kihozni a legrosszabbat. Kawalsky és Amedor viszonylag jól viselte a megpróbáltatásokat, de ezzel nem mindenki volt így.

O'Neill kevésbé volt ellenálló a tudóssal szemben, ő nyíltan kimutatta az érzéseit. Kettejük ordítása felverte az egyébként olajozottan működő bázis folyosóinak szokásos 'csendjét'.

Kawalsky az esetek többségében szúrós megjegyzéseket tett mindenre, amit csak McKay tett vagy mondott, de a hidegvérét nem vesztette el. Egyszer O'Neill sörözés közben megkérdezte, hogyan is csinálja, de az őrnagy csak szélesen elvigyorodott és elsétált a pulthoz, ahol egy feltűnően szép lábú  szőke üldögélt.

Amedor egyetlen egy esetben akarta lenyomni McKay torkán a Woodtól kapott kölcsöncitromot, amit azóta O'Neill hordott magával állandóan, hogy szükség esetén hatástalaníthassa a jó doktort, mikor az szemet vetett Zirára. Szerencsére a lányra nem hatottak McKay 'bájai' és udvariasan bár, de elutasította a férfi közeledését. Amedor ezt nagy megkönnyebbüléssel fogadta.

Amedor testvéreként szerette Tamunt és Zirát is, akit bár, nem volt meg a szertartás, a hősi halált halt kimoli feleségének tekintett. A kislányuk Dena, már három éves volt. Amedor minden adandó alkalommal meglátogatta őket. A Loundenek egész jól berendezkedtek a Fény Földjén, de azért a Parancsnokság emberei, elsősorban Wood őrnagy, sokat segítettek. Az őrnagy többször is személyesen ellenőrizte, hogyan is megy az áttelepítettek sora. Amedornak ez hatalmas nagy megnyugvás volt. Tudta, hogy ha esetleg vele valami történne, Dena, aki rajta kívül az egyetlen élő kimoli, továbbra is a Tau'ri gondoskodását élvezheti. De addig is mindentől és mindenkitől meg akarta védeni őket. Túlbuzgósága nem egyszer volt vicc tárgya a csapaton belül, sőt Kawalsky félig-meddig komolyan féltékenységgel vádolta, de ő csak nevetett ezen. Nem volt szerelmes Zirába, de nagyon tisztelte azért, hogy a népe nyomásának ellenállva, a szokásaikkal szöges ellentétben nem ment férjhez Vitolhoz, hanem hű maradt Tamun emlékéhez.

Amedor ma is világosan emlékezett arra a napra, amikor alig pár nappal a szülés várható ideje előtt ő maga is felajánlotta a lánynak, hogy elveszi feleségül, persze csak plátói alapon, biztosította a lányt szándékai tisztességéről. A válasz ennek ellenére egyértelmű nem volt. Amedor nem feszegette tovább a dolgot. Azóta nagyon jó barátok lettek a lánnyal. Nemrég még Cassie is engedélyt kapott a tábornoktól, hogy meglátogathassa őket, akikről már olyan sokat hallott Amedor elbeszéléseiből.

Amedor épp engedélyt akart kérni Hammond tábornoktól, hogy meglátogassa Denát és Zirát, mikor befutott a 'hívás'. Mivel pont egybeesett egy csapatuk tervezett visszaérkezési idejével, nem is volt riasztás. A protokoll szerint az Íriszt azon nyomban lezárták, amint a kapu forogni kezdett és Walter lepődött meg legjobban, mikor a CSK csapat kódja helyett rádióadást fogtak a Tok'rá-tól.

Amedor rögtön O'Neill-ért indult, még az előtt, hogy bármit is tudott volna a részletekről, Hammond tábornok utasítását meg sem várva. Most pedig itt loholt az ezredes után, aki futtában majdnem elsodort egy, a folyosón sétáló hadnagyot. Mire a kapuszobába értek, az Írisz már nyitva volt és egy féregjárat kéken csillogó felszíne ragyogta be az egész helyiséget. Hammond tábornok már ott várta az érkezőket, de mikor a CSK-1 parancsnoka nyomában Amedorral beviharzott a szobába, nem mosolyodott el biztatóan. Nagyot sóhajtott és ismét a kapura szegezte a tekintetét. O'Neill megtorpant, mintha csak láthatatlan falba ütközött volna. Korábbi lendülete teljesen elveszett. Amedor alig bírt megállni mögötte, épphogy csak el tudta kerülni az összeütközést.

A féregjáratból két alak lépett ki, egy ismeretlen nő és Martouf, mindketten a Tok'rák egyenruháját viselték. O'Neill mérhetetlen csalódottságát érezni lehetett, mikor a kapu lekapcsolódott utánuk.

- Üdvözlöm Önöket a Földön, - szólalt meg Hammond tábornok elővéve legudvariasabb hangját, de azért aki ismerte, észrevette rajta, hogy valaki más felbukkanásában reménykedett ő is.

- Nagy örömömre szolgál, hogy végre meglátogathatjuk a Tau'ri népét, - szólalt meg az ismeretlen Tok'ra. - Selmac vagyok, a Tok'ra Nagytanács tagja.

- Selmac? - vonta fel a szemöldökét O'Neill és jelentőségteljesen nézett végig a fiatal nő karcsú alakján, szőke haján és barna szemén. - Hát nem mondom sokat változott, mióta utoljára láttam...

- Valóban, O'Neill, - biccentett a Tok'ra és könnyed léptekkel az ezredes elé lépett. - A korábbi gazdatestem, Sarosh haldoklott és Sam úgy döntött, hogy átengedi nekem az elsőbbséget... Ezért nem térhetett még vissza hozzád, de üdvözletét küldi neked.

- Á, értem, - felelte O'Neill, de Amedor látta, hogy a tekintete pont olyanná vált, mint Ziráé, mikor a kis Dena-ra pillantott, aki szakasztott az apja volt. A megtalált és elvesztett szerelem emléke kísértette mindkettőjüket. Csak egy különbség volt kettejük között, hogy O'Neill még reménykedhetett.

SJSJSJ

- Egy kémünk jelentette, hogy Ba’al, egy befolyásos rendszerúr egy új bázist hozott létre, - kezdte a mondandóját Selmac, amikor helyet foglaltak a tárgyalóban. Amedor a szokásos helyén ült és innen tisztán láthatta, hogy Kawalsky tekintete gyakran elkalandozik Selmac arcáról. Magában elvigyorodott. Az őrnagy most sem tudott kibújni a bőréből, bár el kellett ismernie, hogy Selmac új gazdateste a bombázó kategóriába tartozott, ez még az egyenruhában is világosan látszódott. O’Neill viszont még saját magához képest is egy kicsit furcsa volt. Szándékosan kerülte a Selmac tekintetét és Amedornak eltartott pár percig, amíg rájött, hogy miért. Az új gazdatest Egeriaé is lehetett volna… A kimoli ismerte annyira a Tok’rát, hogy tudja felelősségteljes döntéseket hoznak a gazdatestekkel kapcsolatban, de Sam már két hónapja távol volt, és pokolian hiányzott a csapatukból, és legjobban O’Neill szenvedte meg a távollétét.

- Az információink szerint ez egy titkos kutatóállomás, ahová csak maga Ba'al léphet be… - folytatta a beszámolóját a Tok'ra.

- És nekünk mi közünk ehhez? - vetette fel O'Neill, egy kicsit ingerültebben, mint kellett volna, legalábbis Amedor szerint, bár azt el kellett ismernie, hogy az ezredes helyében ő nem tudta volna ennyire féken tartani az érzelmeit. Ha a feladat végrehajtásáról vagy a harcról volt szó, Amedor volt a világ legtürelmesebb embere, napokat tudott fekve eltölteni egy rejtett figyelőben, ha a szükség úgy hozta, de a szeretteivel kapcsolatban már más volt a helyzet. Talán ezért is reagált olyan erőteljesen, mikor McKay Zira körül kezdett el legyeskedni. Akkor Amedor jó egy fejjel a fizikus fölé magasodott, és bár nem volt feltűnően izmos, mindenki tudta a bázison, hogy a kimoli harcművészet, aminek ő az utolsó művelője, nagy előnnyel ruházza fel őt bárkivel szemben. Ez a magasságbeli fölény és a 'kétes hírneve' elég volt ahhoz, hogy egy hangos szó nélkül meghátrálásra kényszerítse a másik férfit. McKay utána csak köszönni mert Zirának, és azt is csak tisztes távolból. Amedor látta, hogy Zira megkönnyebbülten lélegzett fel erre a fejleményre. Furcsa módon Amedor Kawalsky miatt nem aggódott, aki pedig kezdettől fogva nagyon szoros barátságot táplált a lánnyal. Majdnem olyan szorosat, mint Sammel.

- Feltétlenül meg kell tudnunk, hogy mi folyik ott, - jelentette ki Selmac, - de sajnálatosan olyan védelmi rendszerrel van ellátva, ami Ba'al-on kívül egyetlen egy szimbiótát sem enged át a kapun. Egy lehetőségünk van…

- A CSK-1, - fejezte be helyette a mondatot O'Neill. Az ezredes felegyenesedett ültében és az asztalra könyökölt, bár továbbra is a tárgyalóasztalra tett ceruzával babrált. - Tábornok?

- Beszéljék meg a részleteket, és ha kivitelezhető tervvel tudnak előállni, akkor jelentsék meg. Végeztem, távozhatnak- mondta Hammond és gondolatai már a következő eligazítás részletei körül jártak.

SJSJSJ

- Ez hát az étkezőjük… - mondta Martouf, mikor a kezükben egy-egy tálcával leültek mind a hatan. McKay-t úgy kellett elrángatni a helyéről. A korábbi események ellenére Amedor volt az, aki mindig is ragaszkodott hozzá, hogy a fizikus rendszeresen velük étkezzen. A másik két CSK-1 tag nem tiltakozott ez ellen, bár nem is igazán lelkesedtek az ötletért. - Sam nagyon sokat mesélt erről a helyről… - folytatta a Tok'ra, miután Selmac is elfoglalta a helyét az asztalnál.

- Igazán? - vonta fel a szemöldökét Amedor. - És hogy van? - tette fel a kérdést, ami mindenkit foglalkoztatott.

- Jól van, ne aggódj miatta Amedor. Ő a legféltettebb kincsünk, a legjobb embereink vigyáznak rá. Mivel Jolinarral és a gazdatestével Roshával nagyon jó barátságba került, így én is nagyon sok mindent meg tudtam rólatok.

- Igen, a nők, állandóan fecsegnek… - vigyorodott el Kawalsky is, mint a téma szakavatott ismerője, de azért lehetett rajta is látni, hogy megkönnyebbült a jó hírek hallatán.

- Mikor jön haza? - O'Neill robbantotta a bombát, és furcsa módon nem is Martoufnak szegezte a kérdést, hanem Selmac-nak.

- Minden Tok'ra, aki épp nincs küldetésen, vagy nincs halaszthatatlan feladata a bolygókat járva, megfelelő gazdatestet keres Egeria számára. Mivel ő a királynőnk, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, hisz a léte a Tok'rák egyetlen lehetősége a túlélésre. Mielőtt megmentettétek őt, haldokló faj voltunk, mert a számunk, ha lassan is, de folyamatosan csökkent. El sem tudom mondani, hogy mit jelent ez a számunkra. Amint elég erős lesz hozzá Egeria, újra gyerekeknek fog életet adni…

- Úgy érti, hogy Sam szexelni fog valakivel, ha nem találnak másik gazdatestet? - szakította félbe a szóáradatot felháborodottan O'Neill.

- Mivel a goa'uld utódnemzés egy aszexuális folyamat, - szólt közbe McKay, - erre azt hiszem nem lesz szükség.

- Várjunk csak egy pillanatot, a feleségemről van szó, az Isten szerelmére! - O'Neill felháborodása egyre csak nőtt, szinte oda sem figyelt McKay-re. Kawalsky feszülten figyelte az eseményeket. Csak az volt a kérdés, hogy szükség esetén O'Neill-t akarja-e megfékezni, vagy a Tok'rák baját ellátni.

- McKay jól mondta. A goa'uld királynőknek nincs szüksége szexuális kapcsolatra az utódnemzésre. A folyamat… - lendült bele a magyarázatba Selmac.

- Ez már a túl sok információ kategóriába tartozik, - szólt közbe fintorogva O'Neill. A többiek szinte hálásak voltak érte. A Tok'ra utódnemzés és világrahozatal részleteire nem igazán volt kíváncsi senki sem, de egy valamire igen.

- Mi lesz a Jaffákkal? - kérdezte Amedor és mikor a többiek kérdően néztek rá, gyorsan folytatta. - A goa'uld lárváknak a teljes kifejlődéshez szüksége van a Jaffákra, enélkül az egyesülés az esetek felében sikertelen és a gazdatest vagy a goa'uld életébe is kerülhet.

- Találtunk egy lázadó Jaffa csoportot... - kezdte a magyarázatot Martouf, de Amedor közbevágott.

- Lázadó Jaffák? Ez hihetlen! Soha nem hallottam még, hogy a Jaffák valaha is fellázadtak volna az isteneik ellen...

- Pedig ez történt. Apophis korábbi első Jaffája maga mellé állította néhány növendékét és megtagadták az istenüket, - folytatta Martouf.

- És mit szólt ehhez Apophis? - kérdezte vigyorogva O'Neill. Ez a hír nagyon jót tett a lelkivilágának.

- Hát nem volt éppen boldog, - felelte Martouf szintén szélesen vigyorogva. - A vezetőjüket Bratac-nak hívják. Mivel nekik is az életük függ attól, hogy van-e rendelkezésre álló szimbióta, kölcsönösen előnyös szövetséget kötöttünk. De amíg meg nem győződünk a megbízhatóságukról, addig nem tudhatnak a Tau'ri-val kötött szövetségünkről.

- Ezt kérni is akartam, - motyogta O'Neill, majd folytatta. - Talán akkor beszélhetnénk arról a bizonyos Ba'al-ról is...

SJSJSJ

A terv a lehető legegyszerűbb volt. Csak bemennek, McKay letölti a szükséges anyagokat és utána olyan gyorsan visszamennek a kapuhoz, ahogy csak tudnak. Nehezítésként mindezt anélkül kellett végrehajtaniuk, hogy bárki is észrevegye a jelenlétüket. Nem akarták a tűzharcot vagy akár azt kockáztatni, hogy az egész létesítményt a galaxis túlsó sarkába költözteti a tulajdonosa. O'Neill ez egyszer kifejezetten örült a Tok'rák segítségének, hisz a kémük az őrség elhelyezkedéséről is rendkívül pontos leírást adott, így ő és Kawalsky egy kivitelezhető támadási tervet is össze tudtak hozni, igaz egy kis szerencse sem fog ártani. Közben McKay és Selmac, Amedor nem túl lelkes közreműködésével - Sam korábbi ez irányú kutatásait felhasználva - kidolgoztak egy módszert a kristályokban található információk földi adathordozókba való átmásolására.

Amedor alig pár perccel az indulás előtt összefutott a folyosón Wood őrnaggyal, aki épp a Loundenekhez készült.

- Őrnagy, köszönöm szépen, hogy ilyen sokat segít Zirának és a népének, - szólította meg hálásan Amedor a férfit. Már régóta szerét akarta ejteni ennek a beszélgetésnek, de valahogy soha nem volt rá megfelelő alkalom, legalábbis ezidáig.

- Nagyon szívesen, - köszörülte meg a torkát idegesen az őrnagy. - Ez a dolgom.

- Minden rendben van, őrnagy? - kérdezte Amedor, aki furcsálta, hogy a mindig nyugodt és vígkedélyű őrnagy most ilyen idegesen és zavartan viselkedik.

- Igen, persze, minden rendben, - vörösödött el Wood, és mintha a bűntudat szikrája tűnt volna fel egy pillanatra a szemében, de Amedor ezt a fáradtság számlájára írta, nem tulajdonított neki nagyobb jelentőséget.

- Nagyon sokat jelent nekem, hogy ilyen sokat segít Zirának és Denának, ő olyan nekem, mintha csak a lányom lenne... - folytatta Amedor és igazából fel sem tűnt neki, hogy Wood egész teste megfeszült, mikor ezeket a szavakat kiejtette, csak barátilag hátbaveregette a másik férfit, és továbbsietett. Ott hagyva Wood-ot, aki még jó darabig nézett mereven az elsiető kimoli után, majd egy mélyet sóhajtott és fejcsóválva indult összeállítani a Loundeneknek ígért gyógyszerszállítmányt.

A CSK-1 indulásakor most Selmac és Lantash is ott volt. Mindkét Tok'ra próbálta még az utolsó pillanatban is jó tanácsokkal ellátni az indulókat. O'Neill alig pár perc múlva véget vetett a dolognak.

- Ideje indulni... Tábornok úr? - fordult a felettese felé, aki a kontrol teremből kísérte figyelemmel az eseményeket és az ezredes kérdésére csak beleegyezően bólintott.

Mikor a féregjárat létrejött, Amedor még vetett egy utolsó pillantást a kontroll teremre és csodálkozva vette észre, hogy Martin Wood őrnagy ott áll, és egy kifürkészhetetlen pillantást vetett rá. Ha lett volna lehetősége, hogy beszéljen vele, akkor megtette volna, de mivel erre esélye sem volt, inkább csak gondosan eszébe véste, hogy miután visszajött, el kell beszélgetnie az őrnaggyal a furcsa viselkedéséről. De most csak annyit tudott csinálni, hogy a szeme elé húzta az éjjellátót, és ellenőrizte a fegyverét...

Az információk szerencsére helyesnek bizonyultak és senkit sem találtak a kapu közelében. Az éjjellátón keresztül furcsán zöldes fényben világosan kirajzolódott a környező táj. A kapu egy domb oldalában helyezkedett el és a csillagok fényét felerősítő szerkezettel tökéletes kilátásuk nyílt a szemben lévő domb tetején elhelyezett építmény felé, ami annyira jellegtelen volt, hogy O'Neill-ban még az is felmerült, hogy rossz címet tárcsáztak. De mikor a távcsövön keresztül meglátta a szakasznyi Jaffát, már semmi kétsége nem maradt, hogy jó helyen járnak. Szerencsére a magas fák sűrű lombozata eltakarta a kíváncsi tekintetek elől az aktív féregjárat kékes csillogását, de ennek ellenére a korábbi terveknek megfelelően majdnem két óra hosszán keresztül csendben, szinte mozdulatlanul várták meg a létesítményt őrző Jaffa szakasz őrjáratának végét. A kém jelentése most is pontos volt, de azért O'Neill fellélegzett, mikor végre elhaladtak a rejtekhelyük mellett. Szerencsére McKay is fékezni tudta a nyelvét és még az ő állandó szövegelése sem buktatta le őket.

A labor bejáratáig vezető majdnem két órás úton viszont nem folytatta ezt a jó szokását és alig pár kilométer után O'Neill szíve szerint beragasztotta volna a száját, de sajnos nem tehette. Rég nem volt már egy ennyire csábító dolog, aminek ellen kellett állnia. Szerencsére sikerült...

A fogadalma addig tartott, amíg McKay szóba nem hozta Samet.

- Hát ezredes, fogalmam sincs, hogy mit eszik magán Sam! - kezdte fecsegő stílusban a fizikus, és mivel O'Neill pár lépéssel mögötte baktatott, nem láthatta az arcára kiülő komor arckifejezést, ezért továbbra is fesztelenül szövegelt tovább. - Tudja, ezredes, én is meghívtam párszor ide-oda Samet, de soha nem gondoltam volna, hogy inkább egy hűbele-balázs katonát választ egy hozzám hasonló intellektusú tudós helyett...

O'Neill-nek minden önuralmára szüksége volt, hogy le ne ordítsa a fizikus haját... de McKay észre sem vette, hogy milyen viharok dúlnak a parancsnoka lelkében, csak folytatta a tovább a fesztelen csevegést egészen addig, míg meg nem érkeztek az épület közelébe.

- McKay most már fogja be! - szólt rá O'Neill és gyorsan lekuporodott az egyik bokor mögé, ahonnan megfigyelhette a bejáratot. Az információik alapján az őrjárat még egy óráig nem tér vissza, most kellett cselekedniük. Az ezredes kézjelekkel a többiek tudomására hozta, hogy itt az ideje indulni. A bejáratot minden gond nélkül meg tudták közelíteni... McKay előhalászta a laptopját a zsákjából és egy a Tok'rától kapott szerkezetet összekapcsolt az ajtó oldalán található panellel.

- Ugye tudja, hogy mit csinál? - kérdezte Kawalsky majdnem negyedórával később, mikor az őrjárat visszaérkezése már bármikor várható volt. O'Neill és Amedor is igencsak ideges volt már a fizikus bénázása miatt. Indulás előtt McKay fennhangon bizonygatta, hogy alig három perc alatt képes lesz megfejteni az ajtózár kódját, ehhez képest már vagy negyed órája szobroztak itt az épület előtti kis téren. - McKay két perce van, hogy...

- Már készen is vagyok... - nézett fel vigyorogva McKay, de mikor megjelentek mellette a gyűrűk, lefagyott az arcáról a vigyor, és döbbent tekintettel nézett rá a társaira.

McKay eltűnése után O'Neill villámgyorsan intett a többieknek, hogy kövessék a gyűrűkhöz. Szerencsére elég közel volt McKay-hez, hogy lássa, mit babrált a tudós a gépen. Mikor a társai is beértek a gyűrű hatósugarába, megnyomta a megfelelő gombokat...

A hely, ahová a gyűrűk vitték őket, annyira jellegzetes volt, hogy a padló alig érezhető vibrálását figyelmen kívül hagyva is tudta O'Neill, hogy egy űrhajón vannak. Kawalsky odalépett a teremből kivezető egyetlenegy ajtóhoz, és miután meggyőződött róla, hogy a többiek is felkészültek, megpróbálta kinyitni, de nem járt sikerrel.

- Hát ezt jól megcsinálta, McKay... - fakadt ki Kawalsky. - Még hogy három perc alatt kinyitja...

- Nagyon sajnálom, de én mindent úgy csináltam, ahogy a Tok'rák mutatták... - védekezett hevesen gesztikulálva McKay. - Nem rontottam el semmit sem, az ő információjuk volt a téves...

- Az Isten szerelmére, ez most már mindegy, inkább azt találjuk ki, hogyan jutunk ki innen, - csattant fel O'Neill. - McKay...

- Igen, tudom, találjak ki valamit, hogy kijuthassunk innen... - sóhajtott fel McKay kicsit flegmán.

- Ez a legkevesebb, miután ilyen helyzetbe hozott minket... - jelentette ki O'Neill mogorván és mikor McKay meg akart szólalni, egyetlenegy pillantásával elhallgattatta a fizikust.

Nem egészen húsz perc kellett ahhoz, hogy McKay ráébredjen, hogy még a falakban található kristályok is ki vannak iktatva rendszerből. A teremnek semmilyen összekötetése sem volt a hajó többi részével.

- Ezredes... - kezdte a mondandóját McKay, és mikor O'Neill rávetette a tekintetét, nyelt egy nagyot. - Nem tudom kinyitni az ajtót, és mielőtt megkérdezi, már a gyűrűket is megpróbáltam használni, de semmire sem jutottam vele. A falak olyan ötvözetből készültek, amilyet eddig csak nagyon ritkán láttam. Sajnos nincs semmink sem, amivel áttörhetnénk.

- Hát akkor várunk, - jelentette ki szkeptikusan az ezredes. Nem volt ínyére ez a helyzet, de épp elég ideje volt a Parancsnokságon és a Légierő kötelékében, hogy tudja, van olyan helyzet, amivel nem lehet mit kezdeni. Igy lecsatolta a hátizsákját és letelepedett az egyik sarokba, a többiek követték a példáját.

McKay alig pár percig állta meg, hogy meg ne szólaljon. A többiek érdektelenségét teljesen figyelmen kívül hagyva kezdett bele a monológjába. O'Neill, Kawalsky és Amedor az eltelt két hónap alatt megtanulták, hogyan ne figyeljenek oda.  Akár több óra hosszán keresztül...

- ... hát ez a Wood nem semmi, bár el kell ismernem, hogy Zira tényleg nagyon szemrevaló menyecske...

Ez volt az, mikor Amedor mindenkit meglepve felpattant abból a sarokból, ahol eddig üldögélt, majd öles léptekkel McKay-hez lépett és a fizikus gyakorlóját a mellkasánál megragadva felrántotta a férfit az ültéből, szószerint a falnak szegezve. Rodney lábaival a levegőben kalimpált, próbálta lefejteni magáról a kimoli kőkemény markát, de persze minden eredmény nélkül. Kawalsky és O'Neill szinte egyszerre ugrottak fel, és léptek oda melléjük. Amedor viselkedésén mindketten megdöbbentek. A kimoliról alapesetben meg lehetett volna formázni a nyugalom szobrát. Talán csak mikor a kis Dena megszületett...

O'Neill majdnem a homlokára csapott a felismeréstől, de még idejében megállította a mozdulatot. Zira. Ő volt a nagy kirohanás oka.

- Amedor... Azt hiszem jobb lenne, ha elengednéd McKay-t, mert ha megfullad, akkor semmi hasznát nem fogjuk venni, és te sem tudsz meg tőle semmit sem... - próbálkozott nyugodt hangon O'Neill és csak remélte, hogy nem kell valamilyen fegyverhez nyúlnia. Legnagyobb megkönnyebbülésére Amedor lassan letette McKay-t és vonakodva bár, de eleresztette a zubbonyát. Közben egyetlen egy pillanatra sem vette le róla a szemét.

- Most pedig McKay mindent elmond, amit csak tud Ziráról és Woodról, - jelentette ki O'Neill. - És egyetlen egy részletet se felejtsen ki.  

McKay bizonytalanul nézett a fölé magasodó kimolira és miután megigazította az egyenruháját, belekezdett.

- Hát Wood amikor csak teheti, elmegy a Fény Földjére, - mondta McKay.

- A lényeget, McKay! Ne köntörfalazzon itt nekem! - ripakodott rá az ezredes. Már ő is nagyon kíváncsi volt a történetre.

- Jól van, jól van. De én csak a rossz hír hozója vagyok, ezt ne felejtsék el, - mondta McKay és mielőtt tovább folytatta volna, vett egy mély lélegzetet. - Woodnak nagyon tetszik Zira...

- Micsoda! Az az alávaló gazember és még én biztattam, hogy menjen csak nyugodtan a Loundenekhez... - kiáltott fel mérgesen Amedor. - Hogy lehettem ennyire vak! Az az álnok kígyó kihasználja azt a szegény lányt! Csak kapjam a kezem közé! Azt nem teszi zsebre, amit tőlem kap...

- Amedor! Az Isten szerelmére, higgadj le! - szólt rá a beosztottjára és barátjára O'Neill. - Előbb hallgassuk végig, hogy miről is van szó pontosan. McKay, folytassa.

- Ott tartottam, hogy Woodnak nagyon tetszik Zira. Az őrnagy mindig szakít időt rá, hogy ellátogasson hozzájuk. Ezt Zira mesélte a múltkor. Sokat beszélgetnek, és Denával is nagyon jól kijön...

- Hát ezt nem hiszem el... -kezdte volna Amedor, de O'Neill egyetlen egy pillantásával beléfojtotta a szót.

- ... sokat játszanak együtt, - fejezte be McKay, de kerülte a többiek tekintetét.

- McKay, biztos, hogy ez minden? - kérdezett rá O'Neill felvont szemöldökkel és mikor McKay továbbra sem nézett a szemébe, kicsit keményebb hangon folytatta. - Ha nem mondja el önként, amit tud, nem igazán hiszem, hogy meg tudnám akadályozni Amedort abban, hogy kiszedje magából.

A fenyegetés hatásos volt, mert McKay ismét megszólalt, bár előbb pár lépéssel arrébb sétált a kimoli mellől, mintha csak félne annak reakciójától.

- Wood szerelmes Zirába, és ez kölcsönös, - hadarta el gyorsan.

- Ez nem lehet igaz! - Amedor most már szinte üvöltött és idegességében fel-alá járkált a szobában. O'Neill a biztonság kedvéért elővette a zattot, hogy szükség esetén használhassa.

- Már szinte a kezdetektől fogva barátok és pár hete Wood bevallotta Zirának, hogy többet érez iránta, mint barátságot... - folytatta McKay.

- Most már hagyja abba! - kiáltott rá O'Neill, de a szemét egy percre sem vette le Amedorról, aki a homlokát a falnak támasztva vészes némaságban állt.

- ... és Zira is hasonlóképpen érez az őrnagy iránt, ezt ő maga mondta nekem, mikor dobott... - mesélte az emlékeibe merülve a fizikus.

- Elég legyen! - O'Neill szinte ordított, de McKay, mintha csak meg sem hallotta volna, csak folytatta tovább.

- ...az nem tudom, hogy lefeküdtek-e egymással...

Ez a mondat volt az utolsó csepp a pohárban. O'Neill anélkül, hogy a szemét levette volna Amedorról, rászegezte a mellette álldogáló McKay-re a kezében lévő zat-ot és meghúzta a ravaszt. McKay testén kék villámok cikáztak át, majd eldőlt, mint egy darab fa.

- Évek óta vágytam már erre! - jelentette ki vigyorogva az ezredes. Kawalsky és még Amedor is szélesen elvigyorodtak, majd hangosan  elnevették magukat.

- Meg tudom érteni uram,  tenyérbemászó pofa, az biztos, - mosolygott szélesen Kawalsky, de azért lehajolt az eszméletlen McKay mellé, hogy ellenőrizze a pulzusát.

- Amedor, van valami, amit még azelőtt kellene tisztáznunk, hogy McKay magához tér, - komolyodott el O'Neill és Amedor tudta, hogy mire akar kilyukadni.

- Nem vagyok szerelmes Zirába, - jelentette ki határozottan a kimoli és mikor látta, hogy Kawalsky-t nem igazán győzte meg, tovább folytatta. - Ő csak egy nagyon jó barátom, aki történetesen Tamun felesége és a lánya anyja.

- Amedor, Zira nem Tamun felesége... - emlékeztette Kawalsky a barátját.

- Tudom, hogy nem volt meg a szertartás, de azért az én szememben akkor is házasok voltak, - erősködött Amedor és egy kicsit csalódott is volt, mert nem hitte volna, hogy épp Kawalsky lesz az, akit erről meg kell győznie.

- Félreértesz, én nem erre gondoltam, - folytatta Kawalsky. - Zira Tamun özvegye.

Amedor erre nem tudott semmit sem mondani. Bár már három év telt el a barátja halála óta, mégis nehéz volt így szembesülnie ezzel a ténnyel, és azzal is, hogy az élet nem áll meg.

- Tudom, de akkor is! Woodnak nem volt joga így visszaélni a helyzettel!

- Amedor, Zira egy felnőtt nő, - mondta Kawalsky. - Nagyon sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de Tamun meghalt. Zira viszont él és már több mint három éve egyedül van. Hiába látogatjuk meg rendszeresen, hiába áll mellette a népe és a Tulpo is a lányával együtt, akkor is egyedül van, - jelentette ki az őrnagy és mikor Amedor közbe akart szólni, nem hagyta. - Ha igazán a barátja vagy, akkor támogatnod kell, bármilyen döntést is hoz.

- Én tényleg a barátja vagyok és bármit is hittetek, nem vagyok szerelmes belé, csak nagyon elszomorít, hogy eddig nem mondta el ezt, - mondta Amedor kissé megnyugodva. McKay közben kezdett éledezni és egyre növekvő érdeklődéssel figyelte az eseményeket.

- Hát most már tudod, és talán így jobb is, mert lesz egy kis időd, hogy eldöntsd, mit is akarsz csinálni, - jelentette ki O'Neill és visszatért a sarokba, ahol korábban üldögélt. A többiek is követték a példáját.

Majd félóráig ültek ott a gondolataikba merülve, mikor Amedor hirtelen felemelte a fejét és McKay-nek intézve a szavait, megszólalt.

- Biztos, hogy nem feküdtek még le?

- Ebben teljesen biztos vagyok, - jelentette ki megkönnyebbülten McKay.

- Akkor jó, - biccentett elégedetten Amedor.

- Tudom, hogy nem mindenben értek egyet az őrnaggyal, de az eltelt évek alatt megismertem és barátok is lettünk, bár ez nem mindig látszik. Kevés nála becsületesebb embert ismerek, - jelentette ki határozottan McKay.

- Ezt örömmel hallom, de azért lesz még egy-két szavam az őrnagyhoz, hogy ha hazaérünk.

SJSJSJ

Az ajtó több, mint tizenkét óra múlva nyílt ki és, egy goa'uld kábítógránát gurult be rajta. O'Neill-nak csak annyi ideje maradt, hogy egy elmormoljon egy cirkalmas káromkodást, mielőtt elvesztette volna az eszméletét. Mikor magához tért, egy rácson feküdt és képtelen volt megmozdulni. Egy  férfi állt előtte...

- Ba'al vagyok, - jelentette be az ismeretlen jellegzetes, mély hangon.

- Ha azt mondanám, hogy örülök a találkozásnak, akkor hazudnék, - próbált poénkodni O'Neill, de nem aratott osztatlan sikert, csak egy halvány mosolyt sikerült kicsalnia a goa'uldból.

- Én viszont annál inkább örülök a találkozásnak, O'Neill, - jelentette ki szélesen elmosolyodva Ba'al. - Igen, tudom a neved és még sok minden mást. Régóta meg szerettelek volna ismerni benneteket. Nagyon sok energiát fektettem ebbe a csapdába, és lám itt az eredmény.

- Csapda? - vonta fel a szemöldökét O'Neill. Ez sok mindent megmagyarázott...

- Igen, csapda, - erősítette meg Ba'al. - Már jó ideje várok egy ilyen lehetőségre, hogy Apophis-szal üzletet köthessek. Tudom, hogy van Tok'ra az embereim között és ezt ki is használtam. Elhitettem vele, hogy csak szimbióta nélkül lehet bejutni abba a laborba... lám itt is az eredménye. Most pedig megtudom tőled, hogy ki az áruló... - jelentette ki Ba'al és az ővéből előhúzta a díszes tőrét.

O'Neill-nak egészen addig fogalma sem volt róla, hogy mit is akar vele, amíg a goa'uld előre nem lépett egyet és a kezében logó tőr fel nem emelkedett, pont a szíve magasságában. Mesterséges gravitáció. Lám mennyi mindent tanultam Samtől, gondolta O'Neill, és majdnem elmosolyodott. De csak majdnem, mert Ba'al elengedte a tőrt...



Kategória: TIMAIOSZ TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2011-08-19)
Megtekintések száma: 184 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: