Stargate SG1- Az új kezdet 9. fejezet - TIMAIOSZ TÖRTÉNETEI - Történetek - StargateLives - Csillagkapu Fan Fictions


Főoldal » Cikkek » TIMAIOSZ TÖRTÉNETEI

Stargate SG1- Az új kezdet 9. fejezet
O'Neill az ajtóban állva figyelte kettőjüket, ahogy a törött leolvasó fölé hajolva beszélgettek. Mióta visszaértek a P4X-362-ről, ők ketten sok időt töltöttek együtt, barátok lettek. Amedor mindenkivel barátságosan viselkedett és ma reggel a tábornok is engedélyt adott a két katona távozására, akik felváltva voltak állandóan a sarkában. A férfi minden kért információt átadott, ami csak eszébe jutott, a maradék idejében pedig Samnek segített a leolvasó megbütykölésében. Mikor visszatértek, Amedor elővette a saját ruháját, ami sokban hasonlított egy katonai egyenruhához. Mivel a ruha jellegzetesen kimoli volt, a férfi a biztonság kedvéért inkább a földi gyakorlót részesítette előnyben. Csak a nyakláncához, egy ezüst színű láncon függő, furcsa alakú kristályhoz ragaszkodott. O'Neill még soha nem látott ilyet korábban, és mikor rákérdezett a jelentőségére, Amedor elmondta, hogy csak emlékként hordja magával. O'Neill-nak az volt az érzése, hogy valami más is van a háttérben, de nem kérdezősködött, mert ha Amedor ártani akart volna nekik, már akkor megtehette volna, amikor még láthatatlan volt. Lelepleződése után, Wood őrnagy töviről hegyire átkutatott mindent a bázison. Olyan alaposak voltak, hogy még Amedornak a szellőzőrendszerbe rejtett kis batyuját is megtalálták, csak a tábornok kíváncsi volt rá, hogy a tulajdonosa mikor veszi elő önként.

- Hogy s mint, uram, - Kawalsky volt az, aki hirtelen megállt mellette, felriasztva álmodozásából. Az őrnagy hangjára Carter és Amedor is felkapta a fejét.

- Minden rendben, csak elgondolkoztam... - felelte O'Neill nagyot sóhajtva. Ma még sok mindent el kell intéznie.

- Min? Az élet értelmén? - az őrnagy ma nagyon jó kedvében volt, folyton vigyorgott. O'Neill sejtette, hogy az O'Malley egyik igencsak formás pincérnőjének is lehet valami köze a dologhoz. A mázlista, gondolta irigykedve, az őrnagyra nézve.

- Nem, Kawalsky, arra már rájöttem, - felelte, majd látva a beosztottja kérdően felvont szemöldökét hozzá tette, - hogy letöröljem azt az elégedett vigyort a képéről...

- Ez ma nem fog sikerülni, uram, - felelte az őrnagy magabiztosan.

- Csak figyeljen... - válaszolta az ezredes szélesen elmosolyodva. Kawalsky ismerte ezt a nézést, és tudta, hogy semmi jót nem jelenthet számára.

- Sokáig évődnek ott az ajtóban, vagy be is jönnek, - szólalt meg Sam, aki nagyon kíváncsi lett volna rá, mióta állt ott az ezredes, őket figyelve.

- Most beszéltem a tábornokkal, aki az iránt érdeklődött nálam, hogy a kedvenc asztrofizikusa és idegene, hogy áll a leolvasó javításával, - mondta O'Neill lerogyva az egyik székbe. Szokása szerint, matatni kezdett valamivel Sam felszerelései közül. Most egy nyomtatott áramkört forgatott épp az ujjai között. Sam mélyet sóhajtva felállt, és kivette az elképedt ezredes kezéből az áramkört, de egyikük sem szólt egy szót sem. Helyette egy jojót nyomott az elképedt férfi kezébe.

- Készültem, ezredes, - mondta neki nevetve, miközben visszaült az asztalához.

- Tehát, van valami eredmény a leolvasóval? - kérdezte az ezredes a jojóval játszadozva.

- Sajnos nincs, - felelte Sam a fejét ingatva. - Olyan alkatrészek mentek tönkre, amiket képtelen vagyok megjavítani vagy helyettesíteni. A működési elvét már értem, de akkor sem tudom működésbe hozni...

- Én sem voltam valami nagy segítség, - szólalt meg Amedor is. - A műszaki dolgokhoz nem nagyon értek...

- Amedor, én értem, de mégsem tudom megjavítani, van pár nélkülözhetetlen alkatrész, ami teljesen tönkrement... - mondta Sam és O'Neill-ra pillantott, aki épp feltekerte a jojóját. - El kellene mennünk a Kimolra...

A bejelentést döbbent csend fogadta, csak a jojó csendes, ritmikus surrogása hallatszott.

- Mikor akar indulni? - kérdezte az ezredes a legnagyobb lelki nyugalommal. Kawalsky meg sem tudott szólalni. Alig pár napja érkeztek vissza... és a Kimol valószínűleg hemzseg a Jaffáktól. Amedor is hasonló döbbenettel fogadta a hírt.

- Ma összeírjuk, hogy mi az, ami feltétlenül kellene a leolvasóhoz, esetleg holnap reggel? - kérdezte Sam halálos komolysággal. Amedor azt várta, hogy O'Neill a következő pillanatban a combját csapkodva fog kacagni, de az ezredes válaszától elakadt a szava.

- Rendben, holnap nyolckor indul a MALP.  

Amedor majdnem felröhögött kínjában, eddig meg volt róla győződve, hogy csak viccelődnek, de most rájött, hogy ez tulajdonképpen a holnapi feladat. Kawalsky egy egyszerű fejbólintással fogadta a hírt.

- Makepeace sokkal jobban van, - jelentette be O'Neill, - pár hét és jobb lesz, mint új korában. A tábornok hivatalossá tette, hogy ő lesz a CSK-3 parancsnoka.

- A CSK-3-é? - kérdezte Kawalsky.

- Igen, a CSK-2-nek más jellegű feladatai lesznek, hogy úgy mondjam, ők lesznek az ész és a CSK-3 pedig az erő. Csak azért aggódik, hogy melyik embere helyett kell valakit keresnie, - folytatta az ezredes. - Mondtam, hogy egyik helyett sem, mert más valaki lesz a CSK-1 negyedik tagja.

- Kicsoda, uram? - Kawalsky alapvetően türelmes ember volt, de most már jó ideje fúrta az oldalát a kíváncsiság, hogy kinek a lábszagát kell majd elviselnie a küldetések alatt.

- Amedor, - robbantotta a bombát, ha nem is szó szerint, hanem csak képletesen az ezredes, de hatás hasonló volt. Minden tekintet Amedorra szegeződött, még az ezredes is kérdően nézett rá. - Persze, csak ha vállalja.

- Megtiszteltetés lenne számomra ezredes, ha a csapata tagja lehetnék, és szolgálhatnám a Taurit, - szólalt meg Amedor pár másodperc múlva.

- Akkor megalakult a végleges CSK-1, - mondta az ezredes és kiment a szobából. A többiek döbbenten bámultak utána.

SJSJSJ

Szerencséjük volt, Jaffa aktivításnak nyoma sem volt a Kimolon. Amedor képtelen volt megszólalni, csak bámulta a korábban virágzó civilizációjuk romjait, a füstölgő épületeket, a felborult a járműveket, de nem is ez volt a legmegdöbbentőbb, hanem a mozdulatlanság, ami körbefonta az egész várost. Még emlékezett a legutóbbi alkalomra, mikor egy hosszabb utazása után megérkezett a városba. Élénk, nyüzsgő és annyira otthonos volt. Samon küldte el egy kereskedelmi tárgyalásra, és mikor visszatért, a kapun átlépve egy pár percig csak bámulta a várost, az embereket. De most minden annyira más volt. Nem Tamun állt mellette, hanem O'Neill, Carter és Kawalsky. A városiak pedig egy idegen bolygón haltak meg, hiábavalóvá téve oly sokak áldozatát.

- Minden rendben? - Carter volt az. - Ha egyedül akar lenni egy kicsit...

- Semmi gond, - válaszolta Amedor, - menjünk, keressük meg azt a leolvasót, és tűnjünk innen.

- Rendben, - szólalt meg O'Neill. - Hol találhatunk ilyen leolvasót vagy mit...

- A könyvtárban, ott több tucatnak lennie kell, biztos épségben maradt valamelyik, ráadásul ott van az archívum is lent az épület alatti alagsorban, - mondta Amedor és elindult a könyvtár épülete felé.

Alig félóra gyaloglás, vagy inkább mászás és bukdácsolás után érkeztek meg a könyvtár épületéhez, pontosabban annak romjaihoz. Az épületet több találat is érte, az alagsor falai nem bírták a terhelést és beomlottak. Egy hatalmas nagy romhalmaz volt az egész.

- A Jaffák rendesen elintézték ezt az épületet - jegyezte meg a fejét csóválta Kawalsky. Útban ide sok összeomlott épületet láttak, de ez volt messze a legrosszabb állapotban.

- Sietnünk kell... - mondta Amedor és mikor a többiek kérdően néztek rá, folytatta. - Ha a szokásos taktikájukat folytatják, akkor hamarosan itt lesznek az Alkesh-ek, hogy befejezzék a tisztogatást, és a földdel tegyék egyenlővé azt, ami még megmaradt a városból.

- De hát már így is leromboltak mindent, - csodálkozott Sam.

- Mik azok az Alkesh-ek? - érdeklődött O'Neill felvonva a szemöldökét.

- Vadászgépek, amik komoly tűzerővel rendelkeznek, valószínűleg ezért nincsenek itt Jaffák, hogy a gépek nyugodtan tudjanak dolgozni...

- Mennyi időnk lehet még? - kérdezte Kawalsky.

- Nem tudom, pár óra, de attól is függ, hogy mikor mentek el a Jaffák... mindenesetre jobb lesz sietni, nem gondoltam volna, hogy már itt tartanak, sajnálom ezredes...

- Semmi gond, - felelte O'Neill. - Nézzük meg, hogy találunk-e itt valamit...

Körbejárták az épületet, felmásztak rá, de csak egy nagyon keskeny repedést találtak fent a tetőn. Annyira szűk volt, hogy képtelenség lett volna bárkinek is bemásznia oda. Bevilágítottak a lámpával és mákjuk volt, lent a majdnem 30 méter mély gödör alján megláttak egy leolvasót, ami úgy tűnt, hogy teljesen épségben van. Az üreg oldala tele volt törmelékkel és éles kövekkel.

- Carter, ugye nem fél a bezártságtól... - nézett a nőre vigyorogva az ezredes.

- Nem, ezredes, nem félek a bezártságtól, - felelte nagyot sóhajtva a nő, mikor meglátta, hogy mekkora a nyílás, már tudta, hogy ő lesz az, akinek be kell oda másznia. - Bár nem hiszem, hogy ez benne lenne a munkaköri leírásomban, ezredes...

- Kawalsky, Amedor, szerezzenek valahonnan egy kötelet - adta ki a parancsot O'Neill és mikor a két férfi szó nélkül elbaktatott egy közeli üzlet romjai felé, Samhez fordult. - Sajnálom, de nincs más választásunk, magán kívül senki sem fér be oda...

- És én vagyok a legkönnyebb is, csak fogják erősen azt a kötelet, mert nem szeretnék a szükségesnél több időt tölteni odalent, - nevetett rá idegesen Sam.

- Rendben, vigyázni fogok magára, ígérem.

- Tudom...

Amedor és Kawalsky a bolt ajtaját berúgva jutottak be az épületbe, és épp megfelelő hosszú és erősségű kötelet kerestek, mikor Amedor megszólalt.

- Nem Samnek kellene megtennie.

- Egyikük sem férne be oda, - felelte Kawalsky.

- De akkor is, túl nagy a kockázat, meg is sérülhet...

- Nyugalom, ha Samről van szó, akkor O'Neill a lehető legóvatosabban jár el...

- Az biztos... - vigyorodott el Amedor mindentudóan.

- Miért van az az érzésem, hogy tudsz valamit, amit én nem...

- Itt a kötél, menjünk és essünk túl rajta... - felelte Amedor, és többet egy szót sem szólt.

Gyorsan készítettek egy ideiglenes beülőt és olyan óvatosan, ahogy csak tudták, leengedték Samet az üregbe. Még ő is alig fért át a nyíláson, a gyakorlója vastag anyaga ellenére is több helyen lehorzsolta magát, mire leért. De szerencsére a leolvasó működött, óvatosan berakta a hátizsákjába és jelzett a fentieknek, hogy felhúzhatják. Már vagy 5 méternyire felért, mikor meghallotta a robbanások zaját, és abban a pillanatban megérezte, hogy az őt tartó kötél meglazul, kétségbeesetten próbált megkapaszkodni, de a fal túl porózus volt és ő lezuhant, vissza a padlóra. Mikor leért, éles fájdalom nyílalt a karjába, vetett rá egy pillantást, látta, hogy egy csúnya horzsolás van a bal karján.

- Au, - jajdult fel hangosan. Előkapott egy gézt a mellényzsebéből és amennyire tudta, rátekerte a karjára, hogy elállítsa a vérzést. Utána ellenőrizte a leolvasót, szerencsére nem sérült meg.

- Hahó, mi történt... - kiáltott fel a többieknek, de nem érkezett válasz, csak a lövések hangja hallatszott le hozzá. A P-90-eseké és botfegyvereké. Jack... A szíve őrülten kezdett el dobogni. Megtámadták őket... és ő semmit sem tehet, itt ragadt egy gödör alján. Vadabbnál vadabb gondolatok keringtek az agyában. Akár mindenki meghalhatott odafent, akinek egyáltalán fogalma volt róla, hogy ő ott van lent. Mit csináljon, kiabáljon, vagy inkább maradjon csendben? Van-e esélye arra, hogy egyedül, segítség nélkül kikeveredjen innen? Ekkor hirtelen érezte, hogy a kötél megfeszül, és ő emelkedni kezd.

- Sam, kapaszkodjon, - hallotta Amedor hangját.

Alig pár perc múlva fent volt a felszínen. Látta, hogy négy Jaffa is ott fekszik a közelben, valószínűleg halottak, de nem is ez volt a legmegrázóbb látvány, hanem O'Neill ezredes, akinek a fején vérző seb volt. Fáradtan ült az egyik kőtömbön, miközben egy tekercs gézt szorított a fejéhez. Samnek egy pillanatra elállt a lélegzete.

- Mi történt? - kérdezte.

- Mégsem az Alkesh-ek következnek... Pár perce rajtunk ütöttek a Jaffák, a lövéseik miatt leomlott némi törmelék és elsodródtunk, O'Neill ezredes megpróbálta tartani a kötelet, de egy kő eltalálta a fejét... - kezdte regélni Kawalsky, miközben összekapkodták a felszerelésüket, hogy minél hamarabb elindulhassanak vissza a kapuhoz.

- Sajnálom, Carter, - mondta az ezredes, és az arca megrándult, mikor meglátta Sam bekötözött karján az átütő vért. – Meg van a leolvasó?

- Igen, szerencsére nem tört össze, mikor visszazuhantam...

- Akkor menjünk, nem szeretnék meg egy csapat Jaffával összefutni, - adta ki a parancsot az ezredes. - Kawalsky, hozzon magával párat azokból a kézifegyverekből, még egész jó szolgálatot tehetnek nekünk.

- Zat, - szólalt meg Amedor. - Zatnek hívják őket.

A visszaút meglehetősen feszült hangulatban telt.

- Már egy ideje gondolkodom azon, hogy vajon honnan tudhattak a Jaffák az új bolygóról és a kristályokról... - elmélkedett hangosan Amedor.

- Magukon kívül ki tudhatott volna róla? - kérdezte Sam.

- A csillagászati kutatóállomás létezéséről mindenki tudott, de hogy pontosan hol van, az nem volt köztudott. A kristályok jelentősége nem volt közismert, titokban tartottuk a nyilvánosság előtt, a biztonság kedvéért, az apám még a harcosok többsége előtt is titkolta a létét... És ezek a Jaffák egyenesen a könyvtárhoz jöttek... Régebben ott tároltuk a kristályokat... - magyarázta Amedor útban visszafelé.

- Nem lehet, hogy valaki a Jaffáknak kémkedett? - kérdezte meg Sam, de mikor meglátta Amedor rávetett pillantását, már meg is bánta.

- Nem, egyikük sem volt áruló, mindegyiküket személyesen ismertem, együtt harcoltunk, küzdöttünk, olyanok voltak nekem, mint a testvérek, vagy még annál is közelebb álltunk egymáshoz, - jelentette ki határozottan Amedor.

- Pedig valaki fecsegett, és nemcsak a titkaitokat árulta el, hanem a népedet is... - mondta ki O'Neill azt, ami mindannyiuk, még Amedor fejében is ott zakatolt. - Gondolkodjon, ki lehet még életben a népéből?

- Senki, tudtommal mindenki meghalt... - kezdte Amedor, majd hirtelen elhallgatott. - Tamun... ő az egyetlen, akiről nem tudhatom biztosan, hogy meghalt.

- Ki az a Tamun? - kérdezte O'Neill.

- Egy társam, akivel nagyon közel álltunk egymáshoz, barátok voltunk. Őt is Samon választotta ki, hogy harcos legyen. Úgy tudtam, hogy még az első támadáskor meghalt, de utána az apám mondta, hogy álcázta magát, és feljutott Ré hajójára. Ő üzente meg, hogy Ré az Abydosra tart. Az apám biztos volt benne, hogy akkor bukott le, mikor azt az üzenetet elküldte nekünk, arra egyikünk sem gondolt, hogy fogságba esett...

- Miért nem? - kérdezte O'Neill. - Én nem sokat tudok a goa'uldokról, de abban biztos vagyok, hogy van rá módszerük, hogy bárkit szóra bírjanak.

- Mi nem hagyjuk, hogy élve elfogjanak minket, - mondta Amedor. - És meg vannak a módszereink, hogy kijátsszuk akár a szarkofágot is...

Kawalsky, aki a sor elején haladt, hirtelen jelzést adott a megállásra, mindannyian fedezékbe húzódtak.

- Mi az? - szólt előre az ezredes.

- Jaffák a kapunál, - suttogta vissza Kawalsky, és a többiek odakuporodtak a közelébe. Szerencsére egy kidőlt házfal takarásában észrevétlenek maradhattak. Két Jaffa volt ott, láthatóan hosszútávra berendezkedve.

- Carter, hogy van a keze?  - kérdezte O'Neill.

- Fáj egy kicsit, de nem vészes, és a maga feje?

- Fáj egy kicsit, de nem vészes, - vigyorodott el az ezredes, de utána elkomolyodott.  - Most kell rajtuk ütnünk, amíg nem lesznek még többen. Még van elég muníciónk, és itt vannak a zatok is. Kawalsky... - kezdte az ezredes, mikor féregjárat aktiválódott és két goa'uld lépett át rajta, egyikük feltűnően magas, sűrű, fekete hajú volt és erőtől duzzadt, a másik inkább vékony volt, két további Jaffa kísérte őket.

- Tamun... - suttogta Amedor, mindannyiuk legnagyobb megrökönyödésére. - ő a magasabbik és Apophisz, ő az, aki díszesebben van felöltözve. Ez sok mindent megmagyaráz...

- Sajnálom, Amedor, - mondta O'Neill, és tényleg így is gondolta. Nincs rosszabb, mint egy harcos társat, barátot az ellenség oldalán látni, még akkor is, ha nem önszántából teszi ezt. - Mi történhetett?

- Sok goa'uld van, nemcsak rendszerurak, és mind gazdatestet akar, utána a rendszerurak szolgálatába lépnek és megpróbálnak előrébbjutni. Nagyon ritka, hogy rendszerúr lesz belőlük, de mindegyikük hataloméhes és önimádó... Elnézést, de most nem tudok erről beszélni, kell egy pár perc, míg rendezem a gondolataimat... - csuklott el Amedor hangja. Sam biztatóan szorította meg a kezét. A gesztus nagyon jól esett Amedornak.

O'Neill szíve belesajdult a látványba, féltékeny volt Amedorra, nem azért, mert bármi is kibontakozóban lenne kettejük között, tudta jól, hogy csak barátok. Inkább azt a fesztelenséget irigyelte tőle, ahogy Carter vele szemben viselkedett. Az ő és Carter kapcsolatára inkább az óvatosság volt jellemző. Mindketten hímes tojásként bántak a másikkal, tartva a két lépés távolságot. Fogalma sem volt, hogy mi fog ebből az egészből kisülni.

Közben Amedor elhatározásra jutott.

- Meg kell támadnunk őket, - jelentette ki.

- Hogy mondja? - értetlenkedett O'Neill. Biztos volt benne, hogy rosszul értette.

- Meg kell őket támadnunk, - ismételte meg Amedor. - Nem hagyhatom, hogy Tamun goa'uldként éljen! Ha elfognánk, akkor  a Tok'ra megszabadíthatná a szimbiótától!

- És mi lesz, ha úgy eltaláljuk, hogy meghal, ebbe belegondolt már? Ráadásul túlerőben vannak, és ketten is sérültek vagyunk! Bármennyire is szeretném, hogy a barátja kiszabaduljon, ez most nagyon rizikós... - érvelt az ezredes.

- De akkor sem hagyhatjuk, csak így a goa'uldok fogságában... - Amedor szinte remegett a visszafojtott feszültségtől. Kikukucskált a romhalmaz mögül és látta, ahogy az egyik Jaffa hozzájuk lépett jelentéstételre.

- Valószínűleg most mondják meg nekik, hogy a négy Jaffa meghalt, - kommentálta az eseményeket Kawalsky.  

- Amedor, tudom, hogy igaza van, és ki kellene szabadítani, de még mindig nem garantálhatom, hogy nem hal meg. Ahhoz túl kevesen vagyunk, - ingatta a fejét még mindig O'Neill.

- Ezredes, nem számít, hogy veszélyes, Tamun ott van bent, és teljesen tehetetlen. Börtönbe van zárva a saját testébe, ennél már a halál is jobb, és tudom, hogy ő is ezt választaná, - győzködte O'Neill-t.

O'Neill a szíve szerint most rögtön támadott volna, hogy kiszabadítsák Tamunt, de nem akarta kockáztatni a többiek testi épségét. Egyikükét sem.

- Uram, talán ha kihasználnánk a meglepetés erejét, de... - húzta el a száját Kawalsky. Négy Jaffa és két goa'uld ráadásul úgy, hogy nem tudhatják, hogy ki van még a környéken, akár több százan is lehetnek. Épp elég rejtekhely van a városban, hisz ők is itt rejtőztek már egy ideje. Ennyi erővel, minden egyes romkupac mögött lehetne egy szakasznyi Jaffa. - Nekem is viszket a tenyerem, ezredes. Ha egy mód van rá, akkor támadnunk kell, uram. Ha én lennék hasonló helyzetben, akkor én azt szeretném, hogy minél hamarabb szabadítsanak ki, vagy öljenek meg.

O'Neill vett egy mély lélegzetet és végignézett a csapatán. Amedor ott kuporgott a romhalmaz tetején, és próbálta figyelemmel kísérni az eseményeket. Kawalsky a felszerelésüket, fegyvertárakat vette számba. Carter pedig épp kicserélte az átvérzett kötést a kezén. Csúnya horzsolás volt, szerencsére nem komoly, csak elég fájdalmas. Vajon kockáztathatja-e az életüket egy idegenért? Amedort már a csapata tagjának tekintette, és az, hogy megmentette az életüket többször is, sokat nyomott a latba. Még közel sem voltak barátok, de bajtársak igen. Ráadásul ők nem hagynak hátra senkit sem.

- Kawalsky, maga és Carter lopakodjanak át oda amögé a kőrakás mögé, és a jelemre megtámadjuk őket. Carter itt a zat, próbálja meg Tamunt csak egyszer eltalálni vele, ha lehetséges. De meg kell bénítanunk valahogy, különben nem fogjuk tudni elvinni magunkkal. Kawalsky, Amedor, próbálják meg minél hamarabb ártalmatlanná tenni a Jafffákat. Apophis-szal mi legyen? - kérdezte az ezredes Amedort.

- Nem hiszem, hogy most komoly esélyünk lenne rá, hogy kárt tegyünk benne. Ő is, pont úgy, mint Ré, mindig személyi védőpajzsot visz magával, mikor elhagyja a hajóját. Őt legfeljebb csak megcsiklandozhatjuk. Sajnos, - tette hozzá Amedor.

- Készüljünk fel, akkor támadunk, ha visszaértek, - jelentette ki O'Neill, és megtapogatta a fejét, ott ahol a kőszilánk eltalálta. Már nem vérzett, de azért nem ártott volna átkötözni. Sam csúszott oda mellé némi gézzel és fertőtlenítőszerrel. Volt még egy kis idejük, míg ezek eldöntik, hogy mit is akarnak kezdeni a hírrel, hogy eltűnt négy Jaffa.

- Jöttek még ketten, - szólalt meg Kawalsky, - és még ketten, már összesen nyolcan vannak és a két goa'uld. Lehetnek még páran...

Mind a négyen óvatosan kinéztek a fedezékükből. A tervnek lőttek, gondolta O'Neill, pedig milyen jó kis terv volt. Itt az ideje kitalálni a B változatot.

- Kawalsky jelentse, ha változás van, - mondta az őrnagynak, ő maga pedig kissé hátrább húzódott, hogy figyelje, nem került-e valaki mögéjük. Ki tudja hány ilyen tetovált homlokú ürge szaladgál itt állig felfegyverkezve.

Az események félóra múlva gyorsultak fel. Kawalsky szólt, hogy a Jaffák mind összegyűltek. Több mint húszat számoltak össze belőlük. A legtöbbjük már jó ideje itt bóklászhatott a városban, mert elég elcsigázottak voltak és az egyébként csili-vili egyenruhájuk is poros volt. Az sem javított sokat a helyzetükön, hogy szemmel láthatóan nem találtak semmit sem. Apophis még távolról sem látszott elégedettnek. Az Első Jaffája, egy magas, kopasz, barna bőrű férfi letérdelt előtte, és bár nem hallották, amit mond, a mozdulataikból következtetni tudtak rá, hogy nem valami kellemes beszélgetésben van része. Apophis felemelte a karját, a kezén egy olyan sárga köves szerkezet volt, mint amivel Ré végezte ki az Első Jaffáját és a másik goa'uld felé fordította, akit a támadás meglepetésként ért. O'Neill Amedorra pillantott, aki rezzenéstelen arccal figyelte az eseményeket. Tamun lassan térdre rogyott a fájdalomtól, majd alig pár perc múlva összeesett, és nem mozdult többet. Mikor végzett, Apophis tárcsázott és a Jaffáival együtt eltűnt a Csillagkapuban.

A CSK-1 ekkor jött elő a rejtekéből és Amedor előrerohant a barátja holttestéhez. A többiek lassan követték, időt akartak neki hagyni, hogy összeszedje magát. Mikor odaértek, Amedor már ott térdelt Tamun mellett, kezét a barátja mellkasára téve imát mormolt érte. Majd felegyenesedett.

- Sajnálom, Amedor, hogy nem tudtuk megmenteni a barátodat, - mondta O'Neill és tényleg így is érzett.

- Tudom. Ennek így kellett lennie, - mondta Amedor lehajtva a fejét. - Legalább már nem szenved tovább a goa'uldtól. Most már tényleg én maradtam az utolsó kimoli, - jelentette ki mélységes szomorúsággal.

- Menjünk haza, - szólt az ezredes, megveregetve Amedor vállát.



Kategória: TIMAIOSZ TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2011-08-19)
Megtekintések száma: 162 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]