Főoldal » Cikkek » TIMAIOSZ TÖRTÉNETEI

Stargate SG1- It wasn’t supposed to be like this - Nincs végzet, csak ha bevégzed! 1.fejezet 2.rész
***

Egy sarokban ültek le, hogy biztosak legyenek benne, egyedül lesznek. Mindenki a jövevényt bámulta, és próbálták féken tartani a kíváncsiságukat.

- A kaja nem valami jó, de jobb, mint a semmi, - mondta Jack, - de a süti, - mutatott Jack a villájával a tányérjára, - azt nem szabad kihagynod!

- Igen, tábornok, már hallottam vagy ötvenszer, - válaszolta Katana viccelődve. - Ezért van az én tálcámon is.

- Rendben, de már vagy százszor kértelek, hogy hívj Jacknek, - mondta a férfi, és mindenki, még Sam is meglepődött rajta. Még csak tíz perce volt, hogy Katana a legnagyobb ellenségnek számított, - most a legjobb barátja. Sam egyáltalán nem értette a pálfordulást, de igazából nem is zavarta.

Jack saját magán is elcsodálkozott, hogy milyen könnyen megbocsátott Katanának, amiért megbántotta Samet. Azzal az egyetlen szóval, amivel Danielnek válaszolt, a lány elérte azt, amit eddig csak két embernek sikerült egészen eddig. Meglágyítani a szívét. Charlie, Sam és most ez a lány.

- Már jó néhány alkalommal felajánlottad, hogy így hívjalak. De egyszerűen képtelen vagyok ’Jack’-nek hívni.

- Carter már egészen belejött. - mondta Jack vidáman, és megnevetette vele Katanát.

- Egyenlőre kezdjünk a tábornokkal, - pirult el Katana Jack utolsó megjegyzésére.

- Rendben, akkor menjen minden a maga útján.

- Tehát, Katana, elmondanád nekem, hogy mikor fogunk összeházasodni az én Danielemmel?

Daniel egy bosszús pillantást vetett a nőre.

- Tudod, - vetett fel egy újabb gondolatot, - Katana soha nem mondta, hogy el foglak venni! Nagyon sok ember van, akinek Jackson a vezetékneve! Ki tudja, hogy melyikük mellett fogsz kikötni?

Vala aggodalmas tekintetet vetett Katanára.

- Össze fogunk házasodni Daniellel?

Katana szája épp tele volt.

- A mindenségit, olyan éhes vagyok!

- Hozzámegyek Danielhez, vagy sem? - Vala cérnája kezdett elszakadni.

- Nézd, én igazán nem akarok megint olyat mondani, amivel bajt okozok. Már így is többet kikotyogtam, mint amit kellett volna, - nyilvánvaló volt, hogy lelkiismeret-furdalás gyötri, és a többiek csendben hallgatták. Katana Sam és Jack felé fordult, akik mellette ültek. - Igazán sajnálom azt, ahogy elmondtam, és azt is amit mondtam, és igazad volt, - szavait egyenesen Samhez intézte. - Szándékosan okoztam fájdalmat neked, és nagyon sajnálom.

Jack lehunyta a szemét és a düh érzése ismét elöntötte a szívét, de Sam egyenesen Katana szemébe nézett.

- Miért? - Ez egy teljesen logikus kérdés volt, de mit is válaszolhatott volna rá Katana. Semmilyen válasz nem lenne elég jó.

- Én,… - a lelkében dúló harc kiült az arcára is, - …nem mondhatom el neked, hogy miért.

- Úgy érted, hogy nem mondhatod el, mert nem tudod, vagy mert megváltoztathatja a történelmet, amit ismerünk, - Jack végre ránézett Katanára, ismét megbocsátva neki mindenért, - vagy azt, amit ismerni fogunk?

- Egy kicsit mindkettő, azt hiszem. Amióta csak találkoztunk… én…én nem tudom, miért - hazudta, mert pontosan tudta az okot.

Az asztalra csend telepedett.

- A bocsánatkérés elfogadva, - mondta egyszerűen Sam, és nem volt szüksége további magyarázatra. Hirtelen elöntötte az a vágy, hogy megölelje ezt a furcsa lányt, hogy megvigasztalja az őt ért fájdalmak miatt, és megmondja neki, hogy minden rendben lesz. De nem tette. Helyette csak felemelte a kezét, és megérintette Katana arcát egy pillanatra, majd visszatette a térdére.

Katana belül megremegett, de ennek ellenére sikerült viszonoznia a mosolyt. Ez volt az első alkalom, mikor megengedte Samnek, hogy megérintse őt. Hát, ez így nem volt teljesen igaz. Az első alkalommal, mikor Sam O’Neill megérintette őt, annyira megdöbbent, hogy elhúzódott. Katana akkor nem akart ennyire közel lenni hozzá, de most… Most minden, amire csak vágyott az volt, hogy ez a nő ölelje át és soha ne engedje el, arról a kellemes helyről, ahová képzeletben utazott. De az érintés véget ért, és Katanának már most rettenetesen hiányzott.

- Jack, - Sam szemeivel a férfi felé intett.

- Mi? - kérdezte Jack, begyűjtve Samtől egy rosszalló tekintetet. - Ó, rendben, - kezével nagyvonalúan intett. - Minden meg van bocsátva.

- Igen, minden meg van bocsátva, - ismételte Vala, - és most, hogy ti mind jól vagytok és boldogok is, itt az ideje, hogy én is az legyek! Összeházasodunk Daniellel, vagy nem? - és állhatatossága mindenkiből kuncogást váltott ki.

- Várj, - Sam abbahagyta az evést, - az irányítóteremben! Kétszer mondtad, hogy ’O’Neill tábornok’! Jack mögöttem volt, és engem láttál meg először!

Katana remélte, hogy senki sem emlékszik erre. De azzal nem számolt, hogy Sam mindent megjegyez.

- Hm…

- Hozzá fogok menni Jackhez! És tábornok leszek! - Sam nem tudta eldönteni, hogy melyik hír teszi boldogabbá. Egy pillanattal később, arra a következtetésre jutott, hogy az első nyert…

’A fene egye meg’ - gondolta Katana. - ’Itt már meg sem szólalhatok. ’ Ami a nagyapa paradoxont illeti, legalább még nem ölt meg senkit sem, legalábbis eddig.

- Hm… Én nem igazán… - próbálta ismét elmagyarázni, de elképzelése sem volt róla, hogyan mászhatna ki ebből.

- Carter, - lépett közbe Jack. - Én attól sem lennék meglepve, ha egy napon elnök lennél! Nem is szólva a tábornoki kinevezésről, - mindenki beleegyezően mosolygott. - És az sem lepett meg, hogy feleségül akarlak venni, - és nevetés helyett, az arcokon most döbbenet jelent meg.

’A fene egye meg,’ - szitkozódott magában Jack. Nem ezt akarta mondani; hát, éppenséggel, ezt akarta mondani, de nem itt és nem most.  Már mindent eltervezett. Vacsora, gyertyafény. Ó a nagy tervek!

Sam megpróbálta összeszedni magát, lehetőleg még mielőtt Daniel valami olyasmit nem mond, hogy ’Annyira örülök nektek.’

- Éppenséggel ez egy újdonság számomra, - sikerült a férfira néznie.

Jack tekintette annyira őszinte volt, amennyire csak lehetett.

- Tényleg? Meglepődtél rajta? - kérdezte és a hangja épp olyan nyíltságot türközött, mint a tekintete. - Az Isten szerelmére, - Jack körbe nézett, és köhintett egyet. Megteheti most is, Sam úgysem engedné, hogy témát változtasson.

Így felállt, majd fél térdre ereszkedett, elővett egy kis dobozt a zsebéből, ahol mindig tartotta, kinyitotta és ismét köhintett egyet.

Az összes jelenlévő áhítattal pillantott rájuk. Csak Daniel szólalt meg.

- Ó, Istenem, - amivel kiérdemelte Jack ’fogd be’ pillantásainak egyikét. Vala kezét a szájára szorította, és Katana visszatartotta a lélegzetét, nem hitt a saját szemének, és Sam… Ha képes lett volna még ennél is szélesebben mosolyogni, akkor megtette volna.

- Rendben, - kezdett hozzá Jack idegesen. - Úgy terveztem, hogy csak kettesben leszünk, - nézett körbe ismét, - de a tervek változnak, - rövid szünet után folytatta. - Sam, jobban szeretlek, mint a Simpsont, Marry Steenburgent és sört együtt véve, - próbált viccelődni, nevetést váltva ki mindenkiből, akik pontosan tudták, hogy Jack mennyire kedvelte ezeket, - jobban szeretlek, mint magát az életet, - folytatta komolyabban - elképzelni sem tudom, hogy a hátralévő életemet nélküled éljem le. Ha megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel, megtennék mindent, hogy boldoggá tegyelek, és soha ne bándd meg ezt a döntésedet. - Jack végre kimondta, és most már minden szem Samre irányult, a válaszára várva.

Mégha a mosolya világosan meg is mutatta az örömét, beleegyezését, nem mondta ki azt a bizonyos szót. Jack köhintett egyet, és még egyszer körbepillantott.

- Tudod, hogy a térdeim már nem olyan jók, mint régen voltak. Ha nem mondasz valamit hamarosan, akkor talán így maradok mindörökre, - suttogta, de mindenki hallotta és felnevettek.

Sam két kezébe fogta Jack arcát, és miközben továbbra is mosolygott szemeit elöntötték örömkönnyei.

- Igen.

- Igen?

- Igen, - csók, - igen, - csók, - igen, - és Sam egyre szenvedélyesebben csókolta Jacket, közben felsegítve őt.

Jack átölelte, és visszacsókolta, a többiek éljenzése közepette.

A hír szinte repült keresztül a bázis betonfalain, és alig tartott pár percig, és az egész Cheyenne Mountain tudta, hogy Sam igent mondott Jacknek.

Először Daniel lépett oda, hogy megrázza Jack kezét, majd átölelje őt, közben Vala Samet ölelte át olyan szorosan, hogy az levegőért kapkodott. Csak mikor Daniel elhúzta Valát, tudott Sam rendesen oxigénhez jutni. Vala hasonló intenzitással ölelte Jacket is, és Daniel megállt Sam előtt, mielőtt megölelte volna.

- Gratulálok. Ti ketten tényleg megérdemlitek, hogy boldogok legyetek. És bocsánatot kérek, amiért nem vettem észre hamarabb, Sam, sajnálom, hogy nem vettem észre a változást rajtad, pedig annyira nyilvánvaló volt. Gratulálok még egyszer! - és ekkor a karjaiba húzta a nőt.

- Nem kell semmiért sem bocsánatot kérned. És köszönöm! - suttogta Sam Daniel fülébe.

Ezután a jelenlévők egyesével minden jót kívántak a boldog párnak, némelyikük viccesen, mások inkább komolyabb megjegyzésekkel teletűzdelve mondanivalójukat, de mindegyikük szívből kívánt boldogságot kettejüknek.

Valahogy, egyedül maradtak. Az emberek sürgető vágyat éreztek arra, hogy elújságolják a nagy hírt. Csak Katana maradt ott. Egy szót sem szólt, csak hagyta, hogy a könnyek végigcsorogjanak az arcán. Eléjük állt és megölelte mindkettőjüket, arcát vállaikra hajtva.

- Gratulálok, - suttogta, és elengedte őket, majd elment a szálláshelye felé.

***

A mellé kijelölt őrt felmentették a szolgálat alól. Semmi szükség nem volt rá, bárhová el tudott jutni gond nélkül a bázison és azon kívül. Katana az ágyán ült, és meg sem próbálta visszatartani a könnyeit. Tudta, hogy mi minden vár rájuk, és azon tanakodott, hogy elmondja-e nekik vagy sem. De tudta, hogy nem teheti.

Katana elgondolkodott, hogyha tudta volna, hogy mi vár rá, mikor először Atlantiszra ment, talán megváltoztatta volna az eseményeket. Nem. Még így is hozzá akart volna menni Duncanhez, még ha olyan kevés idejük is volt egymásra. Annyira hiányzott neki a férfi. Egészen a haláláig nem volt képes megérteni a szüleit. De megismerve a fájdalmat, amit a szeretett lény elvesztése okozott, mérsékelődött a düh, amit azért érzett, mert elhagyták.

Természetesen, nem volt könnyű uralkodnia rajta. Még most is, úgy érezte, hogy bántania kell őket, de vágy egyre csökkent minden alkalommal, amikor megtette, és a szégyen és megbánás, amit a nekik okozott fájdalom miatt érzett, - egyre csak nőtt.

Mikor gyerek volt, arról álmodozott, hogy ő egy hercegnő és a szüleinek azért kellett otthagyniuk őt azon a szörnyű bolygón, hogy megvédjék valami sokkal szörnyűbb veszélytől. Vagy, hogy ő egy hétköznapi szülők gyermeke, akik meghaltak miközben valami veszélyes ellenséggel küzdöttek, vagy valami ilyesmi. Épp úgy, mint a többi gyerek, akivel élete első kilenc évében élt.

Végül, belefáradt a várakozásba, elképzelni valamit, ami biztosan nem igaz, és gyanította azt is, hogy Risi, aki utoljára került a család rabszolgái közé, talán nem éli túl a telet. A lány három évvel volt fiatalabb, mint Katana, és az alatt a rövid idő alatt, amíg ismerték egymást, húgaként szerette. Ezért megszöktek. Ekkor volt, hogy Katana feladta az álmát, hogy a szülei eljönnek érte, és a düh átjárta a lelkét.

Mikor először találkozott velük, a döbbenete nagyobb volt, mint bármi, amit korábban érzett. Annyira boldogok voltak, hogy találkoznak vele, boldogok, hogy végre megtalálták őt.

- Olyan régóta vártuk már ezt a napot, - mondta akkor Sam. - A napot, mikor újra megtalálunk téged, és megölelhetünk, lányunknak nevezhetünk. - ekkor Katanát Sam a karjaiba zárta, és a lány végre meghallotta azokat a szavakat, amikre oly régóta várt. Érezte a másik könnyeit, Sam próbálta elrejteni, de nem igazán sikerült neki.

- De nem ti találtatok meg engem, hanem én benneteket, - Katana szünetet tartott, amíg kibontakozott Sam öleléséből. - Egy kicsit későn, ha mondhatom így, - látta, hogy Sam értetlenkedve hátrább lép, és ekkor értette meg Katana szavainak jelentését. Sam Jackhez fordult, aki ott állt közvetlenül mellette, és csak figyelt. Ő abban a pillanatban megértette, mikor meglátta őt; Katana nem könnyen fog nekik megbocsátani. Ő éveken próbált megbocsátani saját magának, igazolást keresve, hogy senki és semmi nem tudta megváltoztatni az eseményeket, de elbukott.

Katana emlékezett a szülei arckifejezésére, színtiszta fájdalomról árulkodtak. Nem érdekelte, akkor nem.

Most sírt. Értük, magáért. Az ágy középére gördült és próbálta megvédeni magát, megfékezni a reszketését, de nem sikerült. Lassan álomba merült, de nem bánta. Örömmel fogadta a pihenést.





Kategória: TIMAIOSZ TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2011-08-19)
Megtekintések száma: 200 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: