Stargate SG1- It wasn’t supposed to be like this - Nincs végzet, csak ha bevégzed! 8.fejezet
Stargate SG1- It wasn’t supposed to be like this - Nincs végzet, csak ha bevégzed! 8.Fejezet Vissza a jövőbe! A Kapuból kilépve, Katana észrevette, hogy senki sincs a közelében. Nem vesztegette az időt, a tárcsázóhoz lépett, és tárcsázta Atlantiszt. Semmilyen más módja nem volt, hogy megtudja, jó évben van-e, csak ha megkísérli a kapcsolatfelvételt. Abban a pillanatban, mikor a féregjárat megjelent, Katana elküldte a kódját, remélve, hogy elfogadják. - Katana! - hallotta Shephard tábornok ismerős hangját. - Uram! - kiáltotta örömmel Katana, - lenne olyan kedves és megmondaná nekem a dátumot, - hisz akár a húsz évvel ezelőtti Shephard ezredes is lehetett. A lány hallotta, ahogy a férfi felnevetett. - Május 25-e van, 2032. Katana óriási megkönnyebbülést érzett. Sikerült. - Átjön vagy, csak a dátumot akarta ellenőrizni? - nevetett John megint. - Megyek, uram. Azzal egy időben, hogy kimondta, ismét átlépett a Kapun, és egy teljesen más Atlantiszt talált, mint amit maga mögött hagyott. Ez az ő Atlantisza volt. - Katana, - sétált le a tábornok a lépcsőkön. - Jó újra látni. - Szintúgy, uram, - mosolyodott el szélesen Katana az ismerős arcot látva. - Meghozta a döntését? - emlékeztette a férfi félévvel korábbi beszélgetésükre, mielőtt elhagyta Atlantiszt, egyenesen a lényegre térve. Duncan temetése után, Katana némi időt kért, hogy kitalálhassa, mi legyen a következő lépése, és akkor azt mondta, hogy akkor fog csak visszatérni, ha meghozta a döntését. Johnnak nem igazán akaródzott elengedni őt, mert látott rá egy kis esélyt, hogy soha nem tér vissza. Egy hónapot adott neki, de kettő, majd három lett belőle és így tovább. Végül lemondott róla. De Katana mégis itt volt. - Igen, uram. De nem maradok Atlantiszon. A Földre szeretnék menni, - jelentette ki Katana. Valaki lesétált a lépcsőn Shephard mögött és Katana nagyon jól ismerte ezeket a lépteket. - Katana! - lépett hozzá Rodney egy pillanatig meglepődve a hirtelen felbukkanásán, de utána rögtön átölelte őt. - Úgy örülök, hogy látlak. - Rodney, el sem tudod képzelni! - Katana olyan szorosan ölelte át az apósát, ahogy csak tudta. - Jól vagy? - tolta el magától a férfi egy kicsit, hogy rá tudjon nézni. Mikor a fiúk meghalt, Rodney és a felesége is vigasztalhatatlanok voltak. Az elejétől fogva tisztában voltak vele, hogy ez megtörténhet, miután Duncan belépett az egyik atlantiszi felderítő csapatba, de ennek ellenére nem voltak rá felkészülve. Hogy is készülhetne fel egy szülő arra hogy elveszíti a gyerekét. - Igen, - felelte gyengéden Katana, - Jól vagyok. És te? - Jól, jól, - jelentette ki, de a lány még látta a bánatot a szemeiben, a szomorúságot, amit ő is érzett. - Katana, úgy határozott, hogy elmegy a Földre, - mondta Shephard jelentőségteljesen. - A Földre? Miért? - kérdezte Rodney, aki ugyan gyanította, hogy tudja a választ a saját kérdésére, de biztosra akart menni. Katana rájuk mosolygott. - Röviden és tömören. Épp most érkeztem meg a 25 évvel ezelőtti Atlantiszról. - Azóta várom ezt a pillanatot, mióta először megláttalak, - ölelte át gyorsan Rodney. - Nincs szükség több magyarázatra, mi már mindent tudunk, - tette hozzá John. - Szóval, akár most is indulhat. Ez volt az, amire Katana mindennél jobban vágyott. - Igen, uram, köszönöm, - majd Rodney-hoz fordult. - Sajnálom, de nem maradhatok tovább, annyi minden van, amit... - Katana kereste a megfelelő szót, - ...helyre kell hoznom. - Tudom, és ne aggódj, minden rendben lesz, - simogatta meg Katana arcát Rodney szeretettel. A lány olyan volt neki, mintha a sajátja lett volna, és annyira fájdalmas volt látni a szenvedését egész idő alatt, és a legrosszabb az volt, hogy bár tudta az igazságot, mégsem mondhatta el neki. John a vezérlő felé nézett. - Hadnagy, - szólt a számítógép mögött ülő férfinak, - tárcsázza a Földet. - Igen, uram. A féregjárat szinte azonnal létrejött, és John a csuklóján lévő kommunikációs berendezésre csapott. - Csillagkapu Parancsnokság, itt Shephard tábornok. - Vettem, John, - a hang, ami válaszolt, Lorne tábornokhoz tartozott. - Utazó indul. - Megérkezett a kód, jónak látszik, - nézett fel Lorne-ra Prescott őrmester. - Az erőteret le, - hallatszott ismét Lorne hangja. - Hölgyeké az elsőbbség, - tett egy lovagias mozdulatot John, és bár ő nem ment sehová, mégis jól hangzott. Ezen a napon már harmadszor, Katana belépett a ragyogó, kék gyűrűbe, csak másodpercek kérdése volt és ismét a Parancsnokságon találta magát. - Isten hozta a Földön, Katana, - köszöntötte a tábornok. Már ismerték egymást korábbról, így nem volt szükség a bemutatkozásra. - Tábornok, - biccentett Katana. - Megkérdezhetem, hogy mi hozta ide? - Hm... azért jöttem, hogy találkozzam... a szüleimmel, - furcsa volt így hívnia őket, mert a kapcsolat ellenére, amit az elmúlt évben kialakított velük, még soha nem nevezte őket így. Lorne rájött, hogy mi történt, épp úgy mint mindenki, aki tudott róla. - Jó ezt hallani. Katana hirtelen annyira közel érezte magához ezt az embert, akiről alig tudott valamit. - Intézkedem az utazásáról, amint szeretné, indulhat is a felszínre. - Igen, ezt nagyra értékelem. Köszönöm, - mosolyodott el Katana. A tábornok visszamosolygott rá és biccentett. Elkísérte a lifthez és mire a lány felért a felszínre, egy autó várt rá. - Hölgyem, - köszöntötte a sofőr kinyitva előtte az ajtót, majd ő is elfoglalta a helyét. - Kérem, vigyen... - Már tájékoztattak, hölgyem. Katana egy pillanatra elgondolkodott azon, hogyha a sofőr mondta volna, hová kell vinnie, talán meg sem tudta volna mondani. Sam és Jack biztos elköltözött, a régi ház nem volt elég nagy négy gyereknek. Miután megérkeztek a házhoz, a sofőr elhajtott, otthagyva őt egyedül. Nem hagyott magának időt a gondolkodásra, mert ha engedi, hogy az emlékek felszínre törjenek, arról amit a szüleivel tett az eltelt négy és fél évben, amíg Atlantiszon élt, elfutott volna szégyenében. Helyette odalépett az ajtóhoz és megnyomta a csengőt; győzködve magát, hogy szembe kell néznie velük. - Kathryn? - Katana felismerte a lányt, aki ajtót nyitott, Gracie volt az. Pont úgy nézett ki, mint Sam a hosszú szőke hajával, ami a vállát verdeste, de a barna szeme Jacké volt. - Miért csengettél? Tudod, hogy nyitva van, - nézett a húga csodálkozva Katanára. - Én... - próbálta elmagyarázni Katana, hogy ő nem Kathryn, de Gracie a szavába vágott. - Ne is foglalkozz vele, - húzta be Katanát a házba, - épp időben vagy. Anya és Apa perceken belül megérkezik, gyerünk már! – vezette keresztül a házon, a hátsókert felé. - Gracie, én... - próbálkozott újra Katana. - Már mondtam, hogy ne hívj Gracie-nek, már nem vagyok kislány, - nézett rá vissza a lány és látvány megállította. - Mi van rajtad? - ráncolta a homlokát, - mi ez a farmer? Már tíz éve kiment a divatból! Katana lenézett a ruhájára, és rájött, hogy még nem cserélte le. Még mindig ugyanabban volt, amiben elment. - Hol találtad ezeket? - mondta Gracie, maga után húzva őt. - Hé srácok! Megjött Kathryn! - kiáltotta a kert közepén álló asztal körül állóknak. Egy táblán felettük ez volt olvasható: Boldog 26. évfordulót! 'Hát persze, május 25-e, az esküvőjük napja.' Katana megállt a társaság előtt. Mind itt voltak: Daniel, Vala, Teal'c Ishtával, Cameron, Dr. Lam, aki természetesen már Carolyn Mitchell volt, valamint James és Patrick. Teal'c közelebb lépett hozzá és mélyen Katana szemébe nézett. - Ő nem Kathryn O'Neill, - jelentette ki határozott hangon. - Hát persze, hogy ő az, - mosolygott Gracie a bácsikájára, - ki más lehetne... - a felismerés szinte mellbe vágta. - Helló! Itt vagyok! Bocsánat, hogy késtem, - tűnt fel Kathryn, kissé zavart volt és egy hatalmas tortát tartott a kezében. - Úgy döntöttem, hozok sütit, tudjátok, hogy Apa mennyire szereti... - mikor megállt és végre felnézett, mintha káprázott volna a szeme. - Katana? - kérdezte hitetlenkedve és izgatottan. Abban a pillanatban, mikor meglátta az ikertestvérét, Katana érezte, hogy minden idegessége megszűnik. - Kathryn, - üdvözölte a testvérét mosolyogva. - Annyira örülök, hogy látlak. A két nővér meg szerette volna ölelni egymást, de mikor rájöttek, hogy valami van közöttük, elvigyorodtak. Kathryn letette a tortát és kirobbanó örömmel zárta karjaiba Katanát. - Jól vagy? - suttogta Kathryn. - Annyira hiányoztál. - Még annál is jobban vagyok, - suttogta vissza Katana, - és te is hiányoztál nekem, - és még szorosabban ölelte át, érezte, hogy amíg Kathryn itt van, minden rendben lesz. Mosolyogva léptek hátra egyet. - Jó újra látni téged Katana O'N... - Teal'c nem folytatta, mert eszébe jutott, hogy mikor legutóbb így hívta őt, a lány nem igazán úgy reagált, ahogy várták. - Semmi gond, Teal'c, - Katana szintén emlékezett arra a bizonyos esetre. - Én is örülök, hogy látlak. Mindenkit - pillantott a régi társaira. - Mit keresel itt? - Gracie hangja türelmetlen és dühös volt. Világos volt, hogy ő is emlékszik a saját veszekedésére Katanával. - Én... - Ha azért vagy itt, hogy még több bajt okozz a szüleinknek, akkor jobb, ha most rögtön elmész, mert nem fogom engedni, hogy megint bántsd őket, - mondta kihívóan Gracie, és Katana majdnem felnevetett, látva, hogy a kishúga mennyire hasonlít Jackre. - Grace! - utasította rendre Kathryn a húgát, közben Patrick és James csak csendben állt ott, éppúgy mint a CSK-1 többi tagja. - Katana ennek a családnak a tagja, és bármikor is jön, örömmel fogadjuk, - Kathryn hangja ellentmondást nemtűrő volt, és épp elég arra, hogy Gracie egy kicsit megnyugodjon, bár tovább duzzogott. - De a kérdés még mindig az, hogy miért van itt, - kérdezte James, közelebb lépve. A hangja nem volt vádló, inkább kíváncsi. Mindkét fiú elég idős volt már ahhoz, hogy megértse mi történt, de talán nem tudtak azokról az eseményekről, amik a születésének évében történtek. - Találkozni és beszélgetni szeretnék a szüleimmel, a mi , - igazította ki magát, - szüleinkkel, - szinte meztelennek érezte magát, zavarban volt a saját testvérei előtt. Katana soha nem tudta, hogy milyen is egy igazi család, nem várta el, hogy megbocsássanak neki, de Kathryn, James és Patrick nem látszottak sértődöttnek. Bár a család legfiatalabb tagja az volt. A fene egye meg, elpusztította az Ori-t, és most fél egy gyerektől. - Ez soha nem fog megtörténni, - Gracie nagyon emlékeztetett az apjára. - Menj el, most! - Gracie! - egy figyelmeztető hang nyugtatta le a kedélyeket. Jack volt az. Katana a szülei felé fordult, akik alig pár méterre álltak tőle, annyira mások voltak ahhoz képest, amikor pár órája látta őket. Idősebbek voltak, a ráncaik mélyebbek lettek, jobban kirajzolódtak, ami a különbséget még egyértelműbbé tette. - Sziasztok! - Katana csak ennyit tudott mondani. - Hát, szia, - Jack arca megrándult egy kicsit, de próbált nyugodt maradni. - Szia, -üdvözölte Sam óvatosan. Nem volt elég erős hozzá, hogy elviseljen még egy veszekedést Katanával, ma nem. - Jack, Sam, - Katana megpróbálta Anyának és Apának hívni őket, de úgy érzete, még nem érdemli meg, hogy így szólítsa őket. Szomorúan elmosolyodott mikor rájött, hogy ami az elmúlt évben történt, az a szüleinek sok-sok ével ezelőtt volt. - Visszajöttem. - Visszajöttél, - mondták mindketten egyszerre, sejtették, hogy mit jelent ez pontosan, de nem akarták elkapkodni a következtetést. Katana megint elmosolyodott, az idegessége kezdett megmutatkozni az arcán is. - Visszajöttem a jövőbe, - jelentette ki esetlenül, nem tudva, hogy mit is kezdjen a kezével. - Ó, Istenem, - kapta a kezét a szájához Sam, majd Jackhez fordult, a szemei megteltek könnyekkel. - Ó, Istenem, - hallották Vala hangját maguk mögül, ahol a többiek csendben álltak. Senki sem szólalt meg. De Katana már nem tudott tovább egyszerűen csak álldogálni. - Tudom, mennyire szereted a kliséket, - próbált meg viccelődni az apjával, - de egész úton idefelé ezen gondolkodtam.. és azt hiszem ez egy nagyon jó dolog. - Hát én is valami ilyesmit mondtam volna, - Jacknek sikerült magához térnie a sokkból. - Jó hogy végre visszakaptunk téged, - mosolyodott el végül, és Sammel együtt közelebb mentek, miközben Katana próbálta visszatartani a könnyeit, amíg várta, hogy megtegyék a köztük lévő távolságot, ami szinte végtelennek tűnt. Mikor átölelték egymást, Katana végre elsírta magát, rázkódva a boldogságtól és a bánattól. - Mi is szeretünk téged, - suttogta a szavakat Sam, amire olyan sokáig kellett várnia, hogy végre kimondhassa. A CSK-1-nek, a családjuk új tagjával együtt, és az O'Neill gyerekeknek is könnyek gyűltek a szemeikbe. Végre, az élet megint szép lett. Még Gracie is boldog volt, de esze ágában sem volt elmondani ezt Katanának. Nem, nem, hadd szenvedjen előbb még egy kicsit. Vége. Köszönöm, hogy elolvastátok.  | |
|
| |
| Megtekintések száma: 460 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |