Stargate Atlantis- Hóesés

Hóesés

-Holnapután karácsony mi meg itt körözünk valahol az Isten háta mögött.- bosszankodott Rodney.- Mégis meddig repkedünk még itt?

-Ameddig fel nem derítettük a bolygót. Mellesleg ha jól tudom te sem fogsz a Földre utazni.- oltotta le John.

-De a karácsony az minden bolygón karácsony.

-De az még két nap úgyhogy hűtsd le magad. Apropó a maga nevét sem láttam felírva százados.- fordult hozzám Sheppard.- Ez azt jelenti, hogy számíthatok a szolgálataira az ünnepek alatt.

Hirtelen belefeledkeztem a szó hátterébe: „szolgálataira”. Szinte érkezésem óta azaz körülbelül fél éve fennáll az a helyzet, hogy az ezredes láthatóan vonzódik hozzám, s finoman ezt a tudtomra is adja. Vacsorameghívásokkal melyeken bár ott van a csapat többi tagja is de mások is említették már a dolgot. Ezenkívül ott vanna még a bókjai és az a kék szempár is. Be kell valljam élvezem e kitűnő férfi figyelmét mégis emészt a bűntudat mert én más iránt érzem amit ő irántam.

-Igen. Persze.- böktem ki végül.

Az ugró lassan ereszkedett miközben McKay tovább nyomta az üneppel kapcsolatos megfigyeléseit, élményeit.

A bolygón zöld növényzet burjánzott. Hihetetlen mennyire földi hatása volt mégis valami csodásan érinthetetlen hatás keveredett bele. Ahogy egyre beljebb jutottunk úgy vettük észre, hogy lakatlan, ezzel mégjobban növelve vonzerejét a szememben.

 

 

-Találtunk egy nyaralóhelyet!- lelkendezett Sheppard a megbeszélésen.

-Ezen kívül van más előny e a bolygónak?- kérdezte Woolsy.

-A levegő koncentrációja és annak szennyezetlensége valamint a terület lakatlansága éskedvező földrajzi viszonyok miatt- vettem át a szót- azt kell mondjam ez a bolygó tökéletes.

-Tökéletes? Ez tudósszájból igencsak szokatlan kijelentés.

-Tudom Uram de ez az igazság.

-Rendben Dr. Carlton. Akkor megvan az új Alfa-bázis.- zárta le Mr. Woolsy.

 

 

Az ebédlő kihalt vol szenteste előestéjén. Csupán néhányan szálingóztunk az asztalok között.

-Hallottatok az összejövetelről?- törte meg a csendet Teyla.

-Miféle összejövetelről?- érdeklődtem.

-Mr. Woolsy rendezi nekünk akik itt maradtak azért, hogy mi is ünnepelhessünk.

-Ez csodás.- dobta a tányérjára az ételt Rodney.

-Gondolom nem kötelező részt venni rajta.- tettem hozzá.

-Hát persze aztán meg megjelennek az ajtaja előtt katonákból, orvosokból meg tudósnak nevezett egyedekből összeállított karácsonyi kórus.

-Ezzel nem tudok vitatkozni.

-Köszönöm.- mondta a doktor.

-Szóval maga sem szeretne jönni?- nézett rám John.

-Biztos hatalmas banzáj lesz de én inkább kihagyom.- válaszolt helyettem McKay.

Sheppard továbbra is engem nézett várva a megérdemelt választ.

Inkább aludni mentem.

 

 

 

Másnap már egészen kihalt lett a város. Teylához igyekeztem egy kis teára amikor látom, hogy ő is csomagol.

-Maga is elmegy?- kérdeztem.

-Óh Dr. Carlton. Ige de csak a szárazföldre.

-Aha.- bólogattam.

-Minden rendben Rebecca?

-Igen. Csak tartok ettől az estétől.

-Nem szereti a karácsonyt?

-Nem erről van szó csak már nagyon régen nem ünnepeltem.

-Biztos jól fogja magát érezni. John és Rodney is ott lesz.

-És Ronon?

-Ő velem jön. Kér egy csésze teát?

-Igen ha még ráér.

A tea lazítóan hatott rám szinte kioltotta a görcsöket a testemből.

-Nagyon finom a tea.- intettem felé a kis pohárral.

-Kérdezhetek valamit?- kezdte Teyla.

Intettem, hogy folytassa.

-Sheppard ezredes miatt nem akar menni?

-Én nem is tudom. Nem tudom, hogy mit tegyek.- bukott ki belőlem.- Kedvelem őt és bátor,vicces és helyes de… Nem akarom megbántani.

-Na és Dr. McKay?

-Mi van vele?

-Láttam ahogyan egymásra néznek.

-Ez bonyolult. De nem is akarom tovább feltartóztatni. Jobb ha megyek. Üdvözlöm a népét.

Azzal kisétáltam az ajtón.

 

 

 

Este tanácstalanul lépkedtem az ünneplők között. A tekintetek megtaláltak és én kezdtem magam kényelmetlenül érezni a piros pántnélküli sifonruhámban.

-Nagyon csinos ma este Rebecca. Pezsgőt?- nyújtotta felém a talpas poharat John.

-Köszönöm Uram.- kortyoltam bele az italba.

-Csak John.- mosolygott rám.

 

A teremben mindenhol fűzérek és fagyöngyök lógtak amiket igyekeztem a legnagyobb ívben kikerülni amíg egy asztalt kerestünk az ezredessel.

Mikor találtunk egyet, kihúzta a széket majd be is tolta azt alattam.

-Furcsa kiengedett hajjal.- kezdett bele.

-Gondoltam a hajam is had ünnepeljen.

Bár kicsit sem volt vicces ő mégis elnevette magát s ezzel együtt én is.

A terem hangulatosan volt megvilágítva, halk zene szólt melyet beszélgetések színeztek. Nem is tudom meddig azt sem, hogy miről beszélgettünk de azon kaptam magam, hogy nagyon jól érzem magam. Vagy csak a pezsgő hatása lett volna.

A szomzéd asztalnál Rodney egy nővérkével beszélgetett és úgy tűnt ők is élvezik egymás társaságát.Mikor felpillantott a tekintetünk találkozott.

Farkasszemezésünket katonák egy kisebb csoportjának érkezése törte meg.

-Uram!- szólt Barry tizedes- Meghívhatjuk egy italra?

-Most nem igazán alkalmas.- válaszolta a kérdezett.

-Ugyan menjen csaknem akarom kisajátítani. Én is megyek, elvegyülöm.- szabadkoztam.

Azzal felálltam és a búvóhelyemre mentem.

Nem volt szokatlan dolog, hogy szinte mindenkinek a városban volt egy külön kis erkélye ahol egyedül lehetett. Az enyém csodás kilátást nyútott az előttem elterülő városrészre, az óceánra és a napnyugtákra. Akár egy öcsillagos szálloda.

A hűvös esti szellő simogatta a bőrömet és húzgálta a szoknyámat. Meredten a gondolataimba merülve bámultam a sötétséget, észre sem véve, hogy valaki bejött.

-Jól van?- kérdezte egy hang melytől végigfutott valami a gerincemen borzongásba hozva az egész testemet.

-Igen köszönöm.- néztem bele a mélykék szempárba.- Hogy talált meg?

-Tudom, hogy idejár.

-Óh, kémkedik utánnam Dr. McKay?

-Nem én nem csak megfigyeltem mármint észrevettem.

Muszály volt nevetnem a kis esetlenségén.

-Köszönöm, hogy aggódik de a partnere már biztos hiányolja.

-Ő? Ő nem a partnerem.

-De én azt hittem…

Nemlegesen rázta a fejét láttam ahogyan morfondírozik valamin de mire szóvá tettem volna megszólalt.

-Maga és Sheppard maguk?

-Nem mi nem! Mi sem!

-Értem.

-Nem fázik?- kérdezte de már terítette is rám a zakóját.

Mosolyogva biccentettem felé.

Néztük a koromfekete égboltot amin ma egy csillag sem ragyogott. Csendes és üres volt az éjszaka.

-Itt nem esik a hó?- törtem meg a csendet és ezzel együtt a pillanatot is.

-Nem a bolylgó éghajlata…- kezdett bele én azonban elnevettem magam.- Mi az?

-Semmi. Csak hihetetlen, hogy az ember feltesz egy egyszerű eldöntendő kérdést s maga képes kiselőadást csinálni belőle.-Ne haragudjon- tettem hozzá rögtön- nem azért mondtam én csak… Hiányzik a hó.

-Akkor miért nem ment a Földre?

-Nem lett volna sok értelme.

-Miért?

-Nem lenne hova mennem. És úgy érzem ez a város már az otthonom. Ezek az emberek pedig a barátaim. A családtagjaim.

-Egyáltalán nincs senkije?

-A szüleim meghaltak még öt éves koromban testvéreim pedig nincsnek.

-Sajnálom.

-De ha jól tudom önnek van egy húga igaz?

-Igen de elutaztak a rokonokhoz. S tudja az ilyesmi nem az én asztalom. Csak beszélnek egész álló nap a legostobább témákról és ha mégi netalántán felmerül valami normális téma nem tudnak értelmesen hozzászólni. Az emberek ostobák!

-Hm. Ez igaz.- értettem vele eggyet.

- Szóval miért szereti a havat?- váltott hirtelen témát.

-Nem a hó maga amit szeretek hanem amit számomra jelent.

-És mit jelent?

-Tényleg érdekli?

-Persze.- csusszant kicsit közelebb.

-Az egyetlen emléket a szüleimről egy havas kertet. Azt sem tudom megtörtént e. De mégis mikor esik a hó közelebb érzem őket. Ez butaság nem?- nyeltem vissza a könnyeimet.

-Nem egyáltalán nem.

Égszínkék szempár találkozott az enyémmel s éreztem ahogy az egész testemben szétárad a forróság ahogy egyre közelebb hajolt hozzám. Már szinte érztem az ajka ízét amikor megsercent a rádió a zakó zsebében.

-Rodney.- hallatszott Sheppard hangja.

A pillanat elszállt. Mozdulni sem tudtam ezért ő vette ki a készüléket. Ahogy az ujjai a felsőrész zsebében igyekztek megtalálni a tárgyat finoman az oldalamat súrolták amitől mintha kanócokat gyújtottak volna meg azokon a pontokon s a testemben tekeregve jutták volna el mindenhova a forróságot.A művelet közben egyszer sem nézett oldalra. Úgy nézett a szemembe mintha egy térképet talált volna a kezének a rádióhoz. Az érzékszerveim eltompultak,  külső szemlélője voltam csupán a jelennek. A beszélgetésből semmit sem érzékeltem.

-Valami bekrepált fenn a kaputeremben.

-Akkor menjünk.- jutottam végre szóhoz.

-Megoldom. Menjen csak vissza.

-És ön vissza jön még?

-Nem valószínű.

-Ez esetben.- kezdtem bele.

Majd gyengéd csókot leheltem az arcára magamon is meglepődve.

-Boldog karácsonyt Rodney!

-Boldog karácsonyt Rebecca!

 

Nem mentem vissza egyenest a szobám felé vettem az irányt. Az ágyamra dőltem úgy ahogy voltam és kitört belőlem a zokogás.

Csak feküdtem ott és néztem ki a semmibe amikor kopogtattak az ajtón. Jóval elmúlt már éjfél amikor ajtót nyitottam.

-Rodney.

-Van egy meglepetésem velem jönne?

-Én…én…- dadogtam.

-Bízzon bennem. Hunyja le a szemét.

Elképzelni sem tudtam hová visz az éjszaka közepén. Egy nem gyakran használt folyosóra vezetett éreztem itt alacsonyabb a hőmérséklet így a harisnyás lábaim kissé fáztak. A felsőtestem meglepően nem fázott és akkor jöttem rá, hogy a zakó még mindig rajtam van. Rodney keze a hideg ellenére is finom meleg volt ahogy a csuklómnál fogva vezetett.

-Itt is vagyunk. Még ne nyissa ki a szemét.- utasított.

Hallottam ahogy az ajtó kinyílik majd gyengéden bevezet. A hőmérséklet itt kedvezőbb volt mint odakinn.

-Most már kinyithatja.

Életemben nem tárult elém szebb látvány mint akkor. És ennyire meghatódva sem voltam soha. A könnyeimmel küszködve csodáltam a szobát melyet digitális hóesés borított be.

-Én szóhoz sem jutok.- szipogtam.- Ez annyira gyönyörű. Még soha senki…

Éreztem, hogy el fogom sírni magam. A hópelyhek lassan hullottak alá szinte igazi hatást keltve. A szoba félhomályban úszott kiemelve a pelyhek fehérségét. Majd felcsendült egy dal: Gary Jules-Mad World.

-Szabad?- nyújtotta felém a kezét.

Válasz nékül megfogtam és hagytam, hogy vezessen. Összhangban ringatóztunjk a zene ritmusára miközben szorosan magánál tartott. Éreztem a szíve lüktetését ami közel azonos őrült tempóval üzemelt akárcsak az enyém. Az orrából kiáramló meleg levegő simogatta a nyakmat amitől az egész testem libabőrös lett.

-Köszönöm Rodney.- mondtam átkarolva a nyakát. Megindult néhány könnycseppem is melyek a gallérján landoltak. Örömkönnyek voltak ezek mert éreztem nem is lehetnék boldogabb. Mert tudtam, hogy ebben a pillanatban visszavonhatatlanul beleszerettemRodney Mckay-be.

Kategória: VICTÓRIA TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2014-12-25)
Megtekintések száma: 455 | Hozzászólások: 3 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 3
1 Lockhart  
0 Spam
Szia!
Nos tegnap mivel tetszett a másik történeted, ezért úgy gondoltam ma elkezdem olvasni a többit is. Ez még jobban tetszik, mint az! Érdekes, hogy E/1 személyből olvashatjuk az eseményt! Nem találkoztam emlékeim szerint még ilyen fanfiction- nel, bár nem olvastam annyit, mint szerettem volna.
Mellesleg itt is élt az a hatás, hogy mosoly kúszott az arcomra, és végig ott ragadt (mint a Fagyöngy című írásod esetében)! Úgy néz ki szeretni fogom a stílusodat? ...
A dalt is meghallgattam a végén! Szuper! David Hewlett szemei színét is leellenőriztem ám! biggrin Most már azt is tudom melyik az a sifon ruha. biggrin Éppen a napokban kellett női ruházatot tanulmányoznom, ugyanis az aktuális történetemben kellett női cipőket megneveznem. smile

Egyet mondok csak nagyon halkan: Woolsey, nem pedig Woolsy.

Grat!
LJL

2 Victoria  
0 Spam
Szia!
Örülök, hogy elnyerte tetszésedet ez az alkotásom is. Eleinte csak ezt a részt írtam meg egy karácsonyi felhívásra, de úgy megtetszett az írás, hogy belelendültem és a végére egy egész jó kis történet kerekedett ki belőle.
Olvastam más történeteket és tényleg én sem találkoztam ilyennel, hogy E/1-be van írva. És az új szereplő bevonása is felkeltett szerintem néhány érdeklődőt.
Imádom azt a dalt. smile

(Előfordulhat, hogy elírtam zavaromban biggrin )

Remélem a sztorim további részei és megjelenő alkotásaim is szintén elnyerik a tetszésedet.

Köszönöm.
Victoria

3 Lockhart  
0 Spam
Nincs mit!
Közben gondolkoztam ezen az E/1 dolgon, és rájöttem hogy anno 2008- ban mikor megírtam az első mini történetemet, mely egyben az egyik első Stargate történetem is volt, azt pont így írtam én is. Erre az oldalra csupán az elmúlt hónapban került ki. A címe "Trevor Ted Dunn alhadnagy személyes naplója".

LJL

Név *:
Email *:
Kód *: