Alma a fájától II.

A percek lassan órává gyarapodtak, mikor nyílt az ajtó és belökték rajta Abbigailt, egyenesen Jack karjaiba. Eszméletlen volt, arcán pedig jól látszódtak a goa’uld kézifegyver nyomai. Az ezredes gyengéden lefektette, de mielőtt akár a pulzusát megnézhette volna, kivonszolták a helyiségből.

2 jaffa taszigálta botfegyverével a helyes irányba, mígnem elérték a kígyó fészkét. Jack megkönnyebbülten sóhajtott, mikor nem fedezett fel a szobában egy kínzón vonzó rácsot, mint legutóbbi találkozásukkor ezzel az alakkal.

A goa’uld elégedetten üldögélt túldíszített trónján. Meg is volt rá az oka, hiszen ő volt a goa’uldok egyesített seregének ura, hála nekik, és még ők is a markában voltak. Nem mintha felért volna az elfogásuk egy hatalmas sereg irányításával, de igencsak sok borsot törtek már az idegenek orra alá.

A „nagyúr” elé érkezvén a jaffák, tőlük megszokott durvasággal térdre lökték majd egy lépést hátrálva fegyelmezetten várták uruk következő parancsát. Jacken ismerősen rossz érzés lett úrrá mégsem maga, hanem lánya épségéért aggódott. ~A lánya.- még most is furcsa volt neki a gondolat.

- Jack O’neill.- dőlt előre nevetve Ba’al. - Örülök, hogy újra látlak így szemtől szemben.

- Igen. - mosolyodott el gúnyosan Jack is. - Sajnálom, hogy a legutóbb nem volt alkalmam elköszönni, de nem erősségem a búcsúzkodás.

- Örömmel látom, hogy a humorérzéked sikeresen megmaradt, dacára a megannyi újraélesztésnek. - vigyorgott továbbra is.

- Fájt is volna, ha elvesztem, olyan ez nekem mintha neked a stílusodat vennék el. Óh, bocs az már megtörtént. - hervasztotta le mondatával a goa’uld arcáról az önelégült mosolyt.

- Gúnyolódj csak ember, de nem lesz jobb halálod. - kelt fel trónjáról.

- Mik közül lehet választani?- játszotta az érdeklődő kuncsaftot az ezredes.

- Kezdetnek végignézetem veled, hogy a lányodból gazdatest lesz, és garantálom, hogy sikítva fog az apja után epekedni. - járta körbe a goa’uld a térdelő férfit. - Végezetül pedig, ő maga fog téged, élvezettel megölni. - fenyegetőzött az idegen torz hangján. - Ez, hogy hangzik?

O’neill érezte, hogy szétárad benne a maró harag. Elborítja gondolatait, józan eszét, ítélőképességét. Ezeknek hiányában támadt hát a goa’uldnak ki kézifegyverével kényszerítette újra térdre.

*******

- Abbigail. - szólította Sam az ébredező lányt. - Hogy érzed magad?- bár jól tudta mit érezhet, jobb nem jutott az eszébe.

- Jól vagyok anya. - próbálta nyitva tartani szemeit.

~Anya.~ visszhangzott az őrnagy fejében a megszólítás. ~Ez nem lehet! Vagy mégis?! Hiszen az anyja egy „okostojás” ahogy az ezredes hívta. De ő és Jack… ők sosem… Vagy talán mégis?~ futott át agyán fénysebességgel a kérdéssor.

Hátrasimította az újfent eszméletét vesztő lány haját, szabaddá téve minden arcvonását. Árgus szemekkel kereste a hőn áhított hasonlóságot kettejük között. Megvolt az esély, hogy a lány csak félrebeszélt s talán csak emlékezteti az édesanyjára mégis a gondolat, hogy ez a lány az övé és az ezredesé teljesen magával ragadta. Képzeletben szőkére festette barna tincseit, kékkel itatta át mélybarna íriszét, majd gondolatban hátrálva egy lépést művétől megszemlélte azt. Ám mielőtt szignálhatta volna nyílott a cellaajtó és besétált rajta az ezredes mögötte két új barátjával.

- Hogy van?- ment oda Jack, Samhez és Abbigailhez.

- Kicsit még félrebeszél, de jól. - válaszolt Sam. -Az első mindig a legrosszabb.

- Talán utána jobb?- dörzsölte fájdalmasan a fejét.

-És ön, hogy érzi magát Uram?- nézett a férfira.

- Megvagyok Carter. - viszonozta pillantását.

A két katona egy végtelennek tűnő pillanatra kikerült a cellából, s közös kis világukba transzportálva magukat, csak néztek egymásra szótlanul, mégis több száz oldalt lehetett volna megtölteni a szemeikben megbúvó szavakkal.

A férfi látta a nő szemeiben bujkáló kérdést vagy inkább kijelentést. Ismerte minden nézését, az őket takaró bonyolult gondolatsorokat, most azonban tudta, hogy valamire rájött, valami fontosra mégis hezitál. Fél elmondani neki. Talán a lánya? Hiszen azt mondta jól van. Az ezredes épp szólni készült amikor:

- Apa?- ült fel a lány.

- Abby. - segített neki az említett.

- Jól vagy?- kérdezte.

- Igen. - mosolyodott el Jack. -És te?

- Elég jól ahhoz, hogy kijussunk innen. - nézett szét a cellában.

- Bármi ötlet?- nézett kérdőn lányára.

- Nem igazán. Majd szétrobban a fejem. - dörzsölte meg.

- Azt hiszem, van még egy kis időnk. - fordult csapata felé O’neill. - Mielőtt meg akart volna ölni és újra feléleszteni, csak a régi idők emlékére,- fűzte hozzá. - üzenetet kapott, amitől egy kicsit bosszús lett.

- Ez azt hiszem mázli, mert Daniellel kiszedtük a szarkofágból a kristályt. - vette elő Abby, pólója alól, a hosszúkás, hegyes kristályt.

*******

Sam, Abbigaillel a konzolt piszkálta, Daniel a sarokban üldögélt, a CSK-3 pedig ugrásra készen várta az ezredes parancsait a meditáló Teal’cel együtt. Jack pedig elmerengve mérlegelte esélyeiket valamint érdeklődve figyelte a két nőt, akik éppen a lehetséges opciókat vitatták meg. Volt bennük valami nagyon hasonló, amit már korábban is észrevett vagy minden okos nő ilyen lett volna.

Az ajtó nyílott és Jack várta, hogy most kit visznek el, vagy vele folytatják talán, arra viszont gondolni sem akart, hogy a lányából tényleg gazdatestet akar csinálni Ba’al ezzel is őt kínlasztva tovább. Ám olyasvalaki állt az ajtó túloldalán, akit bár már megszoktak mégis meglepődve fogadtak:

- Nincs sok időnk. Indulás. - hajtott ki mindenkit Jacob Carter.

- Apa, hogy kerülsz te ide?- kérdezte menet közben Sam.

- Hosszú történet lenne. Majd a hajón elmesélem. - zárta rövidre a beszélgetést.

A tok’ra kiosztott pár zatet Jack, Sam, Daniel és Teal’c között.

- Van még egy olyanja?- kérdezte Abbigail, Jacobtól a fegyverre mutatva.

- Nem. Bár azt hiszem a te kezedbe még nem is igazán lenne való. - méregette.

- Tok’rák. - kullogott odébb.

- Miért hoztatok egy lányt magatokkal?- fordult lányához.

- Utánunk jött és kiszabadított minket, csak akadt egy kis gond. - válaszolt Sam.

- Valahonnan nagyon ismerős nekem.

- A hajón majd elmondom. - zárta most ő a beszélgetésüket.

- Merre parkol Jacob?- fordult O’neill a tok’rahoz.

- Nemsokára odaérünk. - nyugtatta az idősebb Carter.

- Az jó, mert valami azt súgja, nemsokára felfedezik, hogy eltűntünk. - nézett ki a következő folyosóra.

- Jön valaki. - szólt Sam.

Egy pár jaffából álló őrjárat közeledett feléjük.

-Kölcsönkérhetem a zatet?- kérdezte Abbigail, Danielt.

A doktor még válaszolni sem tudott, de a fegyver már a lánynál volt.

- Abby!- szólt rá Jack, de hasztalanul, az említett már a jaffákat lőtte igen ügyesen.

- Tessék. - adta vissza az archeológusnak mikor végzett. -Szereztem magamnak.- lóbálta diadalittasan Jacob előtt a megszerzett zateket, majd kiosztotta a CSK-3 tagjai közt.

- Ha még egyszer, ilyet csinálsz, én esküszöm, hogy...- támadta le az idősebb O'neill a fiatalabbat. - Mutassa az utat Jacob. - morogta tovább.

-Van egy kis gond. - kémlelt ki a folyosón Daniel.

Jack is kikukkantott és csalódottan látta, hogy itt bizony nem jutnak ki. A jaffák szabályos és áthatolhatatlan sorfalat álltak a kijárat előtt.

- Figyelemelterelés kell. - lopakodott Jack mellé Abby.

- Mit érdemes itt szétlőni Carter?- fordult az ezredes az őrnagy felé.

- Az energiaellátó kristályokat. - válaszolta a nő.

- Rendben. Maga, Jacob és Teal’c elmennek és kiiktatják azokat a kristályokat. Mi pedig fedezzük magukat, amíg vissza nem érnek. Nyílván lesz néhány jaffa akik nem nézik majd jó szemmel a mi kis magánszámunkat. - vázolta a tervet Jack.

- Igen Uram. - vonult el a 3-as csoport.

Jacob Carter minden gond nélkül vezette el Samet és Teal’c-et a gépházba. Útközben sikeresen kikerültek minden őrjáratot kik a folyosókat pásztázták szorgalmasan. A kristályokat 3 jaffa védte csupán nyílván arra számítottak, hogy vendégeik inkább menekülőre fogják, ami voltaképp igaz is volt. Elkábították őket majd Teal’c őrt állva a bejáratnál maradt miközben Sam és Jacob a villogó kristályokhoz ment. Egyetlen lövés a zat'nik'tel-lel és volt- nincs energia.

-Jön valaki. - készítette a fegyverét Teal’c.

-Ez gyors volt. - szólt Abby mikor alig néhány perc elteltével elment a komplexum energiája.

Bevált az ezredes jóslata is mikor jaffák kezdtek el rohanni Carterék tartózkodási helye felé. A fedező csapat szembeszállt a kisebb sereggel kik mindenáron célba akartak érni.

- Az Isten szerelmére is, ezekkel a zatekkel nem tudjuk sokáig fenntartani őket!- elégedetlenkedett Abby.

- Tudom. Csak tüzelj tovább!- szólt rá Jack.

A hangosból ekkor enyhén eltorzult hangok jöttek valamit magyarázva goa’uld nyelven. Daniel épp fordította volna mikor Jack leintette mutatván, hogy nem érdekli a lényeg, hogy a jaffák más irányt vettek.

- El akarnak menekülni. - mondta azért mégis a régész.

- Miért tennék?- kételkedett Abby.

- Az önmegsemmisítés. - vonta le Jack. - A szemetek beindították.

- Energia nélkül? Hogyan?- kérdezte újfent a lány.

- Fogalmam sincs, de ne maradjunk itt megvárni. Mi tart ennyi ideig Carter?- mondta ki Jack hangosan, a mindannyiukat foglalkoztató kérdést. - Megyek és megnézem őket. Irány a kijárat. - intett a többieknek.

- Apa. - szólt Abby.

- Nem, most nem jöhetsz velem. - fordult felé. - Maradj…- kapta el az összeeső lányt.

Abbigail hirtelen fájdalmasan sikoltott fel, miközben légzése is látványosan szapora lett. Jack segélykérően pillantott Daniel felé ki viszont ugyanolyan értetlenül állt az eset előtt. A lány száját újabb fájdalmas kiáltások hagyták el, barna szemei a semmibe meredtek mialatt könnyel árasztották el az arcát. Jack O’neill életében nem érezte magát ilyen tehetetlennek, mint akkor. Nem talált semmilyen sérülést, ami a reakciót okozhatná. Csak térdelt, kezében zokogó lányával kinek éles sikolyai végül halk nyöszörgéssé csillapodtak, mielőtt elvesztette volna az eszméletét.

-Abby?- keltegette Jack. -CSK-3.- tért magához a majdnem sokkból. - Menjenek Carter őrnagyék után és hozzák őket vissza. - adta ki a parancsot, majd eszméletlen lányát ölébe kapva Daniel társaságában, megindult a kijárat felé.

Az ezredes lerakta Abbyt a kis teherhajó rakodó részében és leellenőrizte annak életfunkcióit. Ösztönösen sebesülést keresett rajta, de még mindig nem talált semmit. Pulzusa gyengén jelezte szívének verését miközben Jack könyörgött az égiekhez, mint még soha, hogy nehogy őt is elvegyék tőle. Ekkor lábak dobogása ütötte meg a fülét. Teal’c súlyos léptei megálltak a pilótaülésnél majd mikor Jacob is megjelent, mögötte a CSK-3-al, kezükben Carterrel, a jaffa felemelte a Tel’takot a földről.

- Mi az ördög történt?- kérdezte az ezredes az érkezettektől.

- Samet eltalálta egy botfegyver. - jelzett a tok’ra, hogy hova tegyék le az alélt őrnagyot.

- És, hogy van?- hagyta ott lányát egy pillanatra igaz, hogy csak egy lépéssel ment odébb, de intett a CSK-3 egy tagjának, hogy tartsa Abbyn a szemét.

- Azt hiszem csak súrolta, de lehetnek belső sérülései is. - szorította el a sebet. - Mihamarabb egy kapuhoz kell érnünk. Vele mi van?- bökött Jacob, Abbigail felé.

- Fogalmam sincs… ő egyszerűen csak összeesett. - követte a tok’ra tekintetét. - Nincs rajta külső sérülés, de alig él… Hatalmas fájdalmai voltak. - tartotta helyükön könnyeit.

A katonát átküldték Samhez mikor a vérzés elállt, majd Jacob alaposan szemügyre vette Abbigailt.

- Mikor történt?- kérdezte.

- Körülbelül 15 perccel ezelőtt. - saccolta.

- Közel ugyanakkor mikor Samet eltalálták. Érdekes. - vizslatta tovább.

- Mi?

- Valójában kicsoda ez a lány?- ellenőrizte ugyanazon rutin dolgokat, mint Jack nem sokkal ezelőtt.

-A lányom. - mondta O’neill.

- A lánya?- kérdezte mintha az ezredes szokásához híven viccelne.

- Igen. - bizonygatta. -Ő… a jövőből érkezett. - magyarázta.

- Ez igazán nagyon érdekes. - kutatott valami után a tok’ra tekintete.

- Megosztaná velem is, hogy mi olyan rohadtul érdekes?- kezdett kiborulni Jack.

- Nézze meg az orrát, az állát, a kis anyajegyeket a nyakán. - mutogatta. - Felismerem a lányom vonásait.

- A maga lányáét? Várjon… Azt akarja mondani…- cikázott tekintete az egymás mellé fektetett 2 nő között.

- Hogy valahol a sötét haj és a makacsul felelőtlen viselkedés mögött ez a lány kiköpött Sam. - fejezte be.

Jack úgy ledermedt, hogy visszavágni is elfelejtett az „makacsul felelőtlen viselkedés” megjegyzésre, mert köztudott volt, hogy azt tőle örökölte.

-Az nem lehet… Az azt jelentené….- dadogta O’neill.

- Hogy Sam az édesanyja. - segítette ki újfent szótárilag a Jacob. - És így ha ő meghal…

- Vele hal Abby is. - fejezte be most már ő a megkezdett gondolatot.

*******

- Carter őrnagy állapota stabil és úgy tűnik nincs maradandó károsodás sem. De a biztonság kedvéért elkülönítettük megelőzve minden esetleges fertőzést. - tájékoztatta Dr. Fraser, Jacobot, Hammondot és a CSK-1, 3 tagját a gyengélkedő előtti folyosón.

- És Abby?- érdeklődött Jack.

- Testileg teljesen egészségesnek tűnik, de mivel a jövőből jött azt hiszem, ezt csak Sam tudná megmagyarázni. - nézett bocsánatkérően az ezredesre.

Jack és Jacob visszafogottan néztek egymás felé. Egyikük sem mondta el senkinek, azt, amire rájöttek a két nővel kapcsolatban. Nem tartották bölcs döntésnek Carter kiselőadásai után a jövő megváltoztatásáról.

-Doktornő. - jött ki egy nővér az ajtón. - Felébredt.

Jack benyomult az ajtón és a lány ágyához sietett ki éppen a rákötött drótokat szedegette szorgalmasan.

- Abby. - ért oda az ezredes.

- Mi történt?- kérdezte a lány mialatt az utolsó géphez tartozó csövet is letépte magáról.

- Reméltük, hogy te esetleg tudod. - vette át a válaszadást Daniel.

- Nyilvánvalóan egy kisebb változás következett be a jövőmben. - húzta fel lazán Abbigail a vállait.

- Én ezt nem nevezném kicsinek. - vizsgálta Dr. Fraser.

- Ahogyan én sem. - jelentette ki komoran O’neill.

- Hol van Sam?- nézett hirtelen körül a lány.

- Eltalálta egy botfegyver. - szólt Jacob.

- Látni akarom. - mondta szinte követelően.

- Odaviszlek. - fogta karon lányát Jack és Dr. Fraser „Még el akarok végezni pár vizsgálatot.” kijelentése ellenére az elkülönítőbe vitte.

Az ezredes megállt az ajtóban míg Abby, Sam ágyához ment. A lány megvárta, amíg az összes nővér apja kérésére távozik, majd szinte észrevehetetlenül megfogta az őrnagy kezét. Ha Jack nem tudta volna, hogy hova nézzen észre sem vette volna a gesztust. Igazi profi volt a lány, de neki is voltak érzései. Ajkait lassan behúzta, visszafojtva bármilyen reakciót és tökéletesen ugyanolyan arcot vágott akár az anyja ilyen helyzetekben. Jack úgy érezte most esett le neki igazán, hogy Jacob igazat mondott. Hiába a barna haj, szem vagy a viselkedés. A lány okos volt, gyönyörű, magabiztos és a mosolya is hamisítatlanul Carter volt, meg aztán kinek másnak jutna eszébe visszamenni a múltba és összerakni egy képtelen szerkezetet. Csak nekik. És csak is nekik sikerülhet. Bár jelen körülmények között Jack nem érezte helyénvalónak örömét, az érzés mégis kellemesen futott rajta végig. Tudta, hogy Sam fel fog épülni mivelhogy Abbigail is magához tért és tudta, hogy valamikor a jövőben kettejüknek az őrnaggyal lesz közös jövője, hiszen ott áll a bizonyíték az orra előtt: Abbigail (S=Samantha) O’neill.

­*******

Másnap Jack reggelije fölött nézegette szemben lévő lányát ki kék zselébe próbálta fojtani aggódását Carter iránt, ám úgy tűnt nem járt sok sikerrel. Fél órája szemezett a pohárral melyből jó, ha egy kanálnyi hiányozhatott.  Mégis kirendelt még 4-et, csak ha megjönne az étvágya.

Abbigail elkapta apja aggódó pillantását és bekapott egy adaggal az édességből. Most jutott csak eszébe, hogy nem volt jó ötlet pont ezt kérnie a menzán, de úgy érezte, ha ez nem, akkor semmi sem hozhatja vissza a kedvét. Bekanalazta az első pohár tartalmát csak, hogy leplezze kedvtelenségét és apját is evésre késztesse ki előtt még mindig ugyanannyi mennyiségű cukros reggeliző pehely állt. Aztán mikor Jack is legyűrt pár kanállal megkapták a hírt miszerint Sam magához tért.

Mindketten a szobához siettek hol már Dr. Fraser, Daniel, Teal’c, Jacob és Hammond is a nő ágya körül állt. A két O’neill megkönnyebbülten nézett össze mindketten őrizve saját kis titkát mellyel a másik tökéletesen tisztában volt.

*******

Miután Sam teljesen felépült csatlakozott Abbigailhez és együtt dolgoztak a szerkezeten, ami majd egy nap megmenti az őrnagy életét. Napok mentek átdolgozva tova mialatt a lány ügyelt, hogy Sam ne sokat sajátítson el tudományából, ám ő is tisztában volt vele, hogy ez lehetetlen feladat. Együtt dolgoztak rajta nap-nap után és az anyja pedig tudós volt nem is akármilyen. De Abby legalább a lelkiismeretét megnyugtathatta, hogy ő megpróbálta, még ha ez nem is volt elég. De ami ennél is fontosabb volt, tökéletes bizonyossággal állíthatta, hogy Samantha Carter nem fogja felhasználni itt megszerzett tudását. Igyekezett elkerülni mindenféle jövőbeli beavatkozást, nagyon okosan. Vele ellentétben, ő ugyanis felborította az egész múlt - jelen - jövő körforgását.

- Te mentél vissza igaz?- kérdezte tétovázva Sam.

- Te is tudod, hogy…- fejezte be az utolsó simításokat a szerkezeten Abby.

- Erről nem beszélhetsz. - egészítette ki a megkezdett mondatot. - Tudom. De ez nem helyes.

- Micsoda?- nézett most már a nőre.

- Sokan meghalhattak már a bázisról. Fontos emberek. - mondta.

- Így van. - helyeselt.

- Másokon is segíthetnénk vele. - vetette fel a lehetőséget.

- Arra nem kaptam engedélyt. - sütötte le tekintetét maga is érezve, hogy az lenne a helyes.

- Hát persze.

- Nem babrálhatunk tovább a múlttal. - szögezte le.

- Az én életem sem ér többet, mint mondjuk a Janetté. - akadékoskodott. - Legkevésbé az övénél.

- Sam.

- Láttam, hogy, hogy néztél rá. Őt sem ismered, ahogy Hammondot sem és az apám…

- Nem menthetünk meg mindenkit. - érzett együtt a nővel.

- De engem igen?- maradt hajthatatlan.

- Nem tehettem mást érted!- csattant most már fel Abby.

- De! Hagynod kellene meghalni!- szállt vitába Sam is.

- A baj már megtörtént!- emlékeztette.

- Nem, ha oda mész vissza és megállítod magadat!- javasolta.

- Nem tehetem!- hitetlenkedett Abby, Sam képtelen ötletén. - Nem ugrálhatok ide- oda az időben!

- Nem tudod, vagy nem akarod?!- vádolta.

- Te is tudod, mivel járna mindez!

- És ez jobb?! Mi lesz, ha nem sikerül?!- vetette fel.

- Tudod ezt az előadásodat már végighallgattam egyszer!- fordult durcásan vissza a projektjük felé.

- Látom nem sok foganatja volt!- jegyezte meg.

- Nem! És tudod, akárhányszor kell is végigcsinálom akárhányféle módon, még ha ezzel egy átkozott spirált is hozok, létre megteszem újra és újra!- akadt ki a lány.

- Miért?!- követelte a magyarázatot.  

- Nem hagyhatom az anyámat meghalni!- kiáltotta túl.

- Istenem.- sóhajtott fel az őrnagy. - Tényleg igaz?- mondta hangszínében az ujjongás és a pánik ötvöződött.

- Ezért annyira meg fogsz ölni. - jött rá, hogy mit is mondott.

- Istenem tényleg az én lányom vagy. - mérte végig alaposan mintha most látná először majd magához vonta a lányt.

- Ne haragudj, hogy nem mondtam el. - ölelte át Samet, Abby.

- Nekem kell a legjobban megérteni, hogy milyen nagy baj lehet abból, ha babrálunk a múlttal. - idézte. - Annyira szép vagy. - engedte el, hogy még alaposabban szemügyre vehesse.

- Állítólag a szépségemet tőled örököltem. És az őrült ötleteim is tipikusan Carteresek nem?- mosolygott elégedetten.

- Én inkább az apádat…- akadt el a mondta közben. -Az apád… az ezredes. Te jó ég!- kezdett pánikolni.

- Lélegezz. - nyugtatta le.

*******

- Szia. - próbált Jack laza maradni, ahogy lánya váratlanul kinyitotta az ajtót.

- Épp hozzád indultam. - magyarázta a szerencsés egybeesést Abbigail. - Gyere be.

- Carter szerint holnap elmész. - vakargatta a fejét.

- Igen. Befejeztem a szerkezetet. Ő kérte, hogy gyere ide?- jutott eszébe a Sammel való beszélgetése.

- Nem én csak összefutottam vele és a sok tudományos hablatolás közül ezt sikerült kivennem. Még mindig nyaggat, hogy áruld el, hogy, hogyan utazgatsz az időben?

- Nyíltan nem, de tudom, hogy falja a kíváncsiság. A minap pedig láttam, hogy elcsórja az írisznyitó szerkezetemet az asztalról. - súgta oda mosolyogva.

- Akár a gyerek mikor a cukrot előtte hagyják. - vont párhuzamot Jack szintén mosolyogva.

- Nem hibáztatom, érte én sem bírnék magammal. - ismerte be a lány.

- Csak, hogy ő nem olyan szabadszellemű, mint te vagy én. - emlékeztette.

- Igen tudom. Egy pillanat alatt vissza is rakta. - játszotta a csalódottat. - Pedig hittem, hogy csapdába csalhatom.

- Direkt hagytad előtte?- kérdezte.

- Hát…- rántotta meg cinkosan a vállát.

- Nagyon aggódtam érted odaát a bolygón. - vallotta Jack gyors témaváltással. - Ha történt volna veled is valami… azt már nem bírtam volna… Egyszer már…- akadt el a befejezéssel miközben gondolatban újraélte Charlie halálának fájdalmas pillanatát. 

- Apa…- lépett közelebb Abby.

- Én ezzel csak azt akarom mondani. - intette hallgatásra a lányát. - Hogy ne haragudj, amiért nem voltam túl jó apa az elmúlt napokban.

- Én sem voltam éppen egy mintagyerek. - ismerte be.

- Azt hiszem túl sok tulajdonságomat örökölted. - állapította meg.

- Egy keveset. - mosolygott. - Talán nem kellene mondanom semmit sem, de nem tudom újra így fog e minden megtörténni. Lehet, hogy most is változtatok, de tudnod kell, hogy te vagy a legjobb apa, akit kívánhattam volna. Mindig ott voltál, ha szükségem volt rád és bármilyen csínyt is eszeltem ki velem tartottál. - nevette el magát. - Négy éves voltam mikor először rávetted anyát, hogy elvihess horgászni ki a minnesotai kis tavacskára. - emlékezett vissza. - Fogtam egy apró kis halat, alig volt nagyobb 15 centinél te mégis olyan büszke voltál mintha egy jól megtermett sügér akadt volna horogra. Az ott készült képet azóta is magadnál tartod. 8 éves koromra fújtam kívülről a Simpson család összes részét. 12 évesen önállóan is el tudtam volna vezetni egy repülőgépet persze a lelkemre kötötted, hogy anyának egy szót se.- sorolta büszkén. - Sorra nyertem a tudományos versenyeket és anyával azt hittétek tudós lesz belőlem. Aztán beállítottam a hírrel, hogy felvettek a légierőhöz és azt hiszem már nem láttam többé ugyanazt a csillogást a szemedben. - szomorodott el a hangja, arckifejezésével együtt. -Nem akartad, hogy katona legyek, nem akartad, hogy bármiféle közöm legyen, a Csillagkapuhoz pedig tudom, hogy, te is, hogy imádtad. Hihetetlenül hangzik, de jobban örültél volna, ha a tudósi pályán maradok, pedig úgy sem tudtad volna garantálni, hogy a légierő nem talál rám. A lényeg, hogy az akadémia évei alatt alig láttalak. Nem mentünk többet együtt horgászni és nem voltak közös csínyek sem. Akkor láttalak futólag mikor behívtak egy-két szabályszegésem miatt. - húzta „most mit vártál a lányodtól?” grimaszra a száját. - Mikor végeztem és bekerültem a programba kezdtünk újra jóban lenni, de nem tartott soká… Tettem valamit… amivel megszegtem rengeteg szabályt,- gondolt Samre és arra, hogy bárcsak elmondhatná. - de tudom, hogy te is ugyanezt tetted volna a helyemben. - bizonygatta. - Aztán idejöttem… Ez nem szemrehányás vagy panaszkodás ez csak… Én… egész életemben azért hajtottam, hogy büszke légy rám. - nézett Jack szemébe íriszének könnyes ikerpárja.

A lány próbálta visszanyelni könnyeit melyek oly régóta szorongathatják, de vesztésre állt.

-Nagy bolond lehet az apád, ha nem veszi, észre milyen nagyszerű lánya van. - lépett elé Jack letörölve a sírás előfutárait Abbigail arcáról. -És ha ő én vagyok, hát tudd meg, én nagyon büszke vagyok rád. - vonta magához lányát mire ő zokogva csimpaszkodott bele akár egy kislány az apja karjaiba.

*******

- Hammond Tábornok. - állt meg másnap Abbigail a kaputeremben, a komplexum vezetője előtt. - Nagyon örültem Uram. - szalutált.

- Sok sikert Miss. O’neill. - köszönt el a tábornok is.

- Aveo Daniel. - ölelte meg a régészt. - Vigyázz a tinédzser énemmel. - csókolta arcon.

- Rendben. - mosolygott. - Aveo.

- Teal’c. - karolta át őt is Abby.

- Alig várom, hogy együtt lógjunk Abbigail O’neill. - szólt halvány mosoly kíséretében a jaffa.

- Igen én is. - terült szét hatalmas mosoly a lány arcán.

Egy nehéz lépéssel újra tovább vándorolt így érkezve a két legfontosabb személyhez.

- Vigyázz magadra. - húzta karjaiba Sam.

- Te is. Nagyon szeretlek anya. - suttogta el az őrnagynak.

- Én is téged. - válaszolta ugyanolyan csöndesen.

Egy pillanatra mindenki érdeklődését felkeltette a két nő közötti meghitt pillanat. Nem hallották ugyan mit mondanak egymásnak ám érezték igen szoros lett néhány nap alatt az a kapcsolat. Csak Jack O’neill tudta mit a többiek sejtettek, hogy valójában nincs is annál erősebb erő mi e két nőt összetartja.

- Találkozunk odaát. - szólt Jack mikor Abbigail megállt előtte.

- Köszönök mindent. - mosolygott hálásan.

- Akárcsak én. - viszonozta.

- Szeretlek apa. - vetődött Abby az ezredes karjaiba.

- Én is téged. - nyomott csókot lánya hajára.

Amikor a féregjárat megnyílt Abbigail kibontakozott apja öleléséből és felsétált a rámpán.

- Óh, még valami. - fordult még hátra. - Egy jó tanács: Én a helyetekben jobban zárnám a Hexogént. Ha csak nem akartok sok pénzt fizetni egy balul sikerült iskolai kísérlet miatt. - kacsintott egyet mosolyogva, majd átlépett az eseményhorizonton.

- Javítson, ki ha tévedek Carter, de a Hexogén nem…- nézte még mindig a lekapcsolt kaput Jack.

- De Uram, a C4-es és más robbanóanyagok egyik hozzávalója. - erősítette meg.

- Igen. Pont ettől tartottam. - mondta, de nem tudta levakarni arcáról az ott ragadt büszke mosolyt.

*******

Békésen csillogott a tó felszínén a délutáni napsugár. A móló szélén ülve Jack jéghideg sörrel a kezében az ismerős tájat kémlelte.

- Apa. - szólalt meg váratlanul egy kellemes hang mellőle.

- Ne kímélj. - mert jól tudta mi is piszkálja lánya csőrét.

- Én gondolkoztam. - kezdte.

- Meg is lepődtem volna, ha nem teszed. - kortyolt bele italába.

- De most komolyan.

- Ide hallgass Abby. - fordult lánya felé. - Megértem, hogy a kötelességtudat azt diktálja, hogy jelentsd a légierőnek, de…

- Te is tudod, hogy nem fogom, és nem igazán hoznak lázba a szabályok sem. - lázadt fel a feltételezésre.

- Abby. - csitította egyben kérdőre is vonta.

- Én csupán arra céloztam, hogy tudod hány ember életét menthetnénk meg vele. - válaszolta nyugodtabb hangvételben.

- Tudom. - látta be. - De ha megtudják, hogy mit rejtegettünk ennyi éven át még rád is hadbíróság vár.

- Én inkább titeket féltelek.

- Anyáddal tudunk magunkra vigyázni. - ivott bele az üvegébe. - Mellesleg csak Hammond, Fraser, Daniel és Teal’c tudott arról, hogy annak idején miért is jöttél. - folytatta. - És nem fogjuk többször használni, nem élünk ezer évig, mert mi is tudjuk, hogy milyen hatásai vannak a tartós goa’uld szarkofág használatának. Kérdezd Danielt ebben ő a szakértő.

- Ez nem ugyanolyan. Nem alakít olyanfajta függőséget, mint a szarkofág. - magyarázta. - Tudod mondtam…

- Á! Á! Á!- állította le a kiselőadást még a kezdetén. - Elég nekem az ilyesmit anyádtól hallani.

- Azt hiszem fogtam valamit. - ragadta meg hirtelen a bot végét Abbigail.

- Akkor rajta el ne veszítsd. - termett ott Jack, hogy irányítsa.

- Apa, nincsenek is halak a tóban. - kacagta teljes szívből ilyenkor pedig tiszta anyja volt.

- Hát ti meg?- jelent meg Sam a hangokra.

- Horgászunk. - puszilta arcon Abby, Samet.

- Azt látom. És ez olyan vicces?- kérdezte.

- A lányod azt állítja nincsenek halak a tavamban. - magyarázta Jack.

- Hát akkor a „lányod”- emelte ki a szót Sam. - téved.

S mintha Samnek varázsereje lett volna a tó felszínén feltűnt néhány vidáman csapkodó hal.

- Akkor mégis volt értelme itt ülnöm hosszú éveken át. - mosolygott meglepetten Abby.

- Én már megmondtam nektek évekkel ezelőtt, hogy a horgászás nem csak a halról szól. A horgászat csupa móka és kacagás. - követte Jack lánya példáját és gyengéd csókot lehelt felesége arcára.

Vége.