Főoldal » Cikkek » VICTÓRIA TÖRTÉNETEI

Stargate SG1 – Minden út Mitchellhez vezet III.

Minden út Mitchellhez vezet III.

- Maga mit csinál itt? - kérdezte Cam a két lépcsőfok között kucorgó Abbigailt.
- Hallgatózni próbálok, szóval, ha megtenné, hogy csendben marad. - válaszolta leintve tekintetét a tárgyaló felé szegezve.
- Úgy tudom a bolygóról visszatért tudósok osztják az észt a furcsa időjárásról. - folytatta mit sem törődve a nő kérésével.
- Pontosan. - bólintott rá.
- És magát nem hívták? - érdeklődött vajon mi lehet az oka, hogy a láthatóan tudományos érdeklődéssel megáldott jövőbeli nő miért van a kaputerem s a tárgyaló közötti lépcsőre kényszerülve.
- Dr. Hogyishívják kikötötte, hogy nem mehetek. - panaszolta.
- Csak nem volt némi nézeteltérésük? - találgatta.
- Nem emlékszem pontosan miért is kapta fel a vizet. - húzta meg értetlenül a vállait. 
- Nos, bármit is mondott neki nyilvánvalóan végig kedves és udvarias volt. - képzelte el a jelenetet az alezredes.
- A tudósok olyan sértődékenyek. - jelentett ki meg sem hallva a férfi hangjában a szarkazmust.
- Maga talán nem az? - kérdezett rá a nyilvánvalóra.
- Félig. - ismerte el. - De maga ezt honnan tudja? - nézett fürkészően a férfira. 
- Ráhibáztam. - mosolyodott el Mitchell kis győzelme felett. - Az évek alatt megtanultam, hogy soká tarthat, az ilyesmi- intett a tárgyaló felé. - szóval nem enne inkább valamit? - próbálkozott egy meghívással. - Úgysem hallani le idelentre semmit.
- Amennyit beszél nem is csoda. - fülelt tovább Abbigail.
- Ezt nemnek veszem. - mondta Cameron inkább magának. - Hozzak valamit? - kérdezett rá mielőtt távozott volna.
- Egy pohár kék zselét. - emelte égnek mutatóujját mintha csak a pincérhez beszélne. - Kösz. - tette végül hozzá.
- Persze. - ballagott el Mitchell.
*******
- Mi volt? - pattant fel Abby, anyját meglátva a lépcső tetején.
- Lényegében semmi. - fújt fáradtan Sam.
- Ezt azért nem mondanám alezredes. - kérte ki magának a tudós csapat vezetője.
- Doktor. Három órán át voltunk odabenn, de maga semmit nem tudott felmutatni. - emlékeztette Carter.
- Mert a bolygón nem volt semmi. - ragaszkodott az elméletéhez.
- Ne kezdje ezt megint. - kezdte Sam is elveszíteni a türelmét.
- Alezredes... - próbált volna magyarázkodni.
- Az Isten szerelmére látta azt az átkozott bolygót! - szólt bele ingerülten Abbigail is.
- Nézze hölgyem... - maradt továbbra is udvarias a doktor.
- Látod? - fordult Abby az anyjához. - Mondtam, hogy a leggázabb egység megy oda! - emlékeztette korábbi kijelentésére.
- Több mint 5 éve dolgozom itt és biztosíthatom eddig mindig meg voltak elégedve velem. - bizonygatta sértetten a doktor a folyosóra érve.
- Magának annyi érzéke van a tudományhoz, mint süketnek a csengőhanghoz. - vetette hátra Abbigail majd Sammel beszálltak a liftbe.
- Kell egy kávé. - jelentette ki Carter.
- Mit akarsz tenni? - kérdezte Abby.
- A tábornok lezáratta a dolgot. - közölte.
- Mi? - lepődött meg.
- A csapat nem talált semmi érdekeset. - sétáltak ki a liftajtón.
- Na és a hullák? - érdeklődött a kantinhoz vezető folyosón.
- Dr. Lam szerint az időjárási elemek sűrű váltakozásai miatt néztek ki úgy.
- És az egy kicsit sem érdekel senkit sem, hogy hogyan váltakoznak ilyen gyorsan azok az elemek?
- Nézd Abbigail, engem is idegesít, és ha lenyugodtak a kedélyek talán kicsikarok még egy vizsgálatot a bolygón, de emlékeztetnélek, hogy pillanatnyilag nem ez a legfőbb feladatunk. - állt meg az étkezde bejárata előtt.
- Mentsük meg a világot. - lobogtatta meg képzeletbeli kis zászlaját unottan.
*******
Mitchell a bázison keringett egy pohár kék zselével a kezében, mialatt kezdte egyre idétlenebbül éreznie magát. Mire visszaért a kantinból a nőnek már nyoma sem volt a lépcsőn és az eligazítás is véget ért odafenn. Kereste Sam laborjában, a szobájában, az edzőteremben s mivel jobb nem jutott eszébe Danielhez vette az irányt hátha a régész tud valamit Abbigail hollétéről vagy csak egyszerűen nem érzi majd magát olyan idétlenül, ha van egy úti célja.
Jackson laborjához közeledve a folyosó falai dallamos kacagást vertek vissza. A szobába betoppanva pedig megtalálta a hang birtokosát, aki történetesen az volt kit már legalább fél órája kutatott.
- Á Mitchell. - mosolygott rá Daniel.
- Üdv. - intett hátra a nő is ugyancsak mosolyogva.
- Jól mulatnak? - tette fel ingerülten a kérdést Cam.
Fogalma sem volt róla, hogy miért kapta fel egyszeriben a vizet, de ahogy ránézett a nőre ki itt szórakozik, ki tudja, mióta Jacksonnal mialatt ő kajtatja egy átkozott édességgel a kezében, kissé felszaladt benne az a bizonyos pumpa.
- Óh, azt nekem hozta? - bökött Abbigail az alezredes kezében lévő pohár felé. - Ne haragudjon. - pattant fel ültéből. - Teljesen kiment a fejemből. Miután véget ért az eligazítás volt pár keresetlen szavam a doktorhoz és… - ért a férfihoz majd lassan kicsúsztatta a keze közül az édességet.
- Talán nem ártana egy másik, ez már nem a legfrissebb. - enyhült meg azonnal a nő meglepően kedves reakciójára.
- Ugyan. - legyintett. - Ettem már ennél régebbi kaját is. - kapott be jóízűen egy kanállal majd Mitchellre kacsintott.
- Óh, Abbigail. - húzta el a száját Daniel.
- Mi az? - szólt két kanál közt.
- Kérlek, nyugtass meg, hogy az étkezési szokásaid kifinomultabbak, mint az apádé. - gondolt vissza Jack O’neill hűtőjének tartalmára.
- Mit értesz az alatt, hogy kifinomult? - kérdezett rá nem igazán értve, hogy Danielnek mi baja lehet az apja étkezési szokásaival.
- Egy hetes kaják a hűtőben és társai. - fejtette ki.
- Hé! Van, ám ami egy hét után is olyan friss, mint ha ma gördült volna le a szalagról. - jutott eszébe rögtön pár példa.
- Akkor ezt nemnek veszem. - könyvelte el.
- Ne légy finnyás Dany. - mosolygott rá. - De biztosíthatlak, a hadsereg mindig biztosít egy-két tasakos csodát.
- Szóval katona? - szólt bele Cameron is.
- Öhm… - komolyodott el. - Meglehet. - kanalazta ki a zselé maradékát Abbigail.
- Ugyan, akár be is vallhatja. Mind tisztában vagyunk vele, hogy a Parancsnokság nem küld tudósokat ilyen jellegű akciókra.
- CSK-1.- szegezte kiskanalát a jelen lévő két tagra. - Ti fogtok a sírba vinni. Ti meg a folytonos kíváncsiskodásotok. Legutóbb sem bírtatok magatokkal. - szólt ez inkább Daniel felé.
*******
- Szia. - jelent meg Abbigail Sam laborjának ajtajában. -Nem kellett volna már hazamenned?- vonta kérdőre.
- Öhm én csak… - kereste a kifogásokat.
- Ne is folytasd. - ült le az anyja mellé. - Apa még nem jött vissza?
- Nem. - sóhajtotta kicsit sem palástolt rosszkedvvel. - Tudod mióta ilyen fontos személyiség lett elég ritkán látom. Az meg, hogy itt van a Parancsnokságon maga a nosztalgia. Persze hol máshol is lehetne, ha te itt vagy. - mosolygott fáradtan lányára.
- És persze te. - viszonozta a mosolyt.
- Abbigail szeretnék kérdezni valamit. - húzódott közelebb.
- Tudom. Amióta csak a Földre tettem a lábam, de már apának is megmondtam, hogy nem beszélhetek róla. - emlékeztette a múltkori esetre, amiről nyílván az anyjának is volt tudomása.
- Ez most más. - biztosította.
- Ugye tudod, hogy… - figyelmezette volna.
- Semmi olyan információ, ami megváltoztathatja a jövőt. - fejezte be akár egy jól ismert mottót. - Ez most más. - ismételte.
- Akkor mondhatod. - bólintott rá.
- Jobban belegondolva kapcsolódik a jövőhöz, de… - kereste a megfelelő besorolást Sam. - Szóval én csak aggódom.
- Most már kíváncsi lettem szóval had szóljon. - helyezte magát kényelembe.
- Rólad van szó Abbigail. - vágott bele.
- Rólam? - kérdezett óvatosan vissza.
- És arról, amiről az előbb beszélgettünk. - folytatta. - Tudod, hogy az apád elfoglalt és nem sokat látom.
- Ugye most nem arra kérsz, hogy tárgyaljuk ki kettőtök kis találkáit. - futottak arcának vonásai furcsa grimaszba.
- Nem. - nyugtatta meg. - Én csak, mint mondtam aggódom. Abby, apádat alig látom, mindketten igen elfoglaltak vagyunk. Lehet, hogy a következő küldetésen meghalok vagy megsérülök és… - sorolta.
- Hé, még itt vagyok nem? - mutatott magára diadalmasan.
- Már nem vagyok húszéves, sőt már harminc sem. - hangzott borúlátóan. - Nem tudom, meddig kell várnom rád.
- Megértelek, de türelmesnek kell lenned. - fogta meg anyja kezét. - Ne aggódj minden rendben lesz. - ígérte.
*******
- Még mindig nem tud aludni? - hangzott fel a folyosón Mitchell hangja, Abbigail mögül, miután Samet sikeresen hazaparancsolta. 
- Úgy látom maga sem. - állt meg a nő.
- Talán be kellene ugrania a dokihoz. - javasolta mialatt beérte.
- A saját időmben kitűnő alvó vagyok. - indultak újra el.
- Szóval az időutazás kavarja meg a bioritmusát. - találgatott.
- Részben. - ismerte el.
- És a maradékban? - kíváncsiskodott, de nem hitte, hogy választ is fog kapni rá.
- Van olyan, akiért bármit megtenne? - csúszott ki a kérdés.
- Mindannyiunknak van.
- És mit tenne, ha a megmentése a lehetetlennel vetekedne? - folytatta.
- Létezik a maga számára ez a szó? - mosolygott rá.
- Tudja egyszer már megtettem. - maradt továbbra is komoly. - Megmentettem valaki olyat, akit megtiltottak. S meg is változtattam vele a múltat s a jövőt 2 alkalommal is. De korai lett volna, hogy elmenjen.
- És most? - érdeklődött.
- Most azt hiszem kettőnk közül csak számomra korai az elválás. - vallotta be saját magának is.
- Tudja, kevés ember mondhatja el magáról, hogy megteheti azt, amit maga tett. - próbálta vigasztalni. - S még kevesebben vannak, akik fel tudják mérni a következményeket. 
- Ez az! Egyszer már megtettem s bár eddig nem lett látható következménye, mert mondhatni mázlim volt most újra meg akarom, kísérteni a szerencsémet ráadásul itt van maga is! - fakadt ki. 
- Én? - nézett meglepetten.
- Nem veszíthetem szem elől azt, hogy maga miatt vagyok itt, a maga élete az első. - szögezte le.
- Szóval most már hisz Carter elméletében, hogy miattam van itt? - kérdezett rá.
- Én… 
- Nem kényszerítheti senki, sem hogy válasszon köztem s közte. - mondta mialatt együttérzés s némi kíváncsiság keveredett benne a rejtélyes ám annál fontosabb személy iránt.
- A jövőről van szó. - jelentette ki.
- És magáról. - tette hozzá.
- Ne is álmodjon róla, hogy megszabadul tőlem. - állt meg Abbigail mikor elérték a szobájának ajtaját.
- Higgye el, nem is szeretnék. - fordult vele szembe Cameron. - Mi lenne, ha segítenék?- ajánlotta fel maga sem tudván mivel kapcsolatban.
- Miben? - furcsállotta.
- Megmenteni, akit szeretne. - emlékeztette.
- Nem lehet alezredes. - szólt hálásan.
- Cam. - javította tegezésre.
- Cam. - mosolyodott el. - Azért köszönöm.
- Bármikor Abby. - indult útnak immár egyedül a saját szobája felé.

- Az Isten szerelmére Teal'c! - ijedt meg Abby a mögötte felbukkanó jaffától.
- Csak nem valaki másra számítottál Abbigail O'neill? - húzta fel a szemöldökét.
- Nem számítottam én senkire pontosan ezért ijedtem meg. - magyarázta barátjának.
- Bocsásd meg Abbigail O'neill és azt is, ha a következő kérdésem tolakodó lenne. Miért vagy ilyen későn az alezredessel a folyosón?
- Késő lenne? - nézett rá nem létező órájára.
- Gondolom, nem szeretnéd, ha ezt O'neill előtt megemlíteném. - vonta le a nő ideges reakciójából.
- Most ezt úgy mondod mintha valami csínyen kaptál volna rajta. Jegyzem meg később még lesz rá alkalmad. - kacsintott rá.
- Ha szükséged lenne valamire, tudod, hol találsz. - indult el ő is a saját szállása felé.
- Persze... - nézett tanácstalanul a jaffa után.
*******
- A PVD-628. - kezdett bele a másnap reggeli eligazításba Sam. - A CSK-13 jelentése szerint körülbelül hozzánk hasonló fejlettségi szinten állnak mínusz pár évtized. Ám a kaput csak nemrég fedezték fel.
- És az első vendégük rögtön egy hírnök volt. - folytatta Daniel.
- A segítségünket kérik? - találgatott Vala.
- Mondhatni. - válaszolta Sam. - Nem kívánják követni az Orait.
- Miért utasítják el az eredetet? - érdeklődött Cam.
- Soha nem volt goa'uld befolyás a bolygón legalábbis nem találtak erre utaló jeleket. - válaszolt Daniel.
- Ez furcsa nem? - szólt közbe Vala. - Úgy értem mekkora az esélye, hogy egy bolygó, ami ráadásul idáig fejlődött anélkül, hogy egy goa'uld is rátette volna a kezét.
- Mi is itt vagyunk. - húzta fel a vállait a régész.
- Jó, de az más.
- Egyet kell értenem Valaval. - szólalt meg Teal’c. - Ha a bolygó nem is bővelkedik naquadában gazdatestnek, szolgának akkor is jók lettek volna az ott élők.
 - Pontosan. - bólintott elégedetten Vala.
- Bárhogyan is történt. - szólt végül Landry. - Kilátásban van egy szövetségesünk.
- Feltéve, ha tényleg azok, akiknek mondják magukat. - kételkedett Abbigail.
- A CSK-13, 2 hetet töltött ott és szerintük barátságosak. - mondta Sam.
- Hát persze. - sóhajtotta a jövőbeli. 
- Abbigail szeretne valamit még hozzátenni? - tudakolta Landry a nő reakcióját.
- Igazán semmiség Uram, - egyenesedett ki a székében. - csak gondoljon vissza mindenki a pár évtized előtti Földre vagy akár csak Amerikára, hogy mekkora baráti légkör uralkodott. Nem mintha most egymás cipőfűzőjét kötögetnénk max összefelé hátha megbotlik valaki benne. 
- Szóval, csak mert mi nem voltunk olyanok így ők sem lehetnek? - vonta le Daniel.
- Te mondtad ki. - dőlt újra lazán hátra.
- Mit javasol? - érdeklődött a tábornok.
- Maradjunk a CSK módinál. - válaszolta egymondatos tervét. - Ne öleljünk mindenkit keblünkre, mert volt pár CSK akta, amiben bizony cuki kis kígyókkal tettük ugyanezt s sajnos megmartak. - fejtette ki. - Persze most nem a goa’uld féle kígyókra értem, mert belőlük eggyel sem…
- Abbigail. - szólt csendesen Sam leállítva lánya O’neill féle furcsa magyarázkodását.
- Van benne valami. - szólalt meg Mitchell.
- Alezredes, egyet ért Abbigaillel? - kérdezett rá a tábornok.
- Igen Uram. - bólintott. - Lássuk be az érvei jogosak. Jobban meg kell ismernünk ezeket az embereket mielőtt szövetségesnek, nevezhetnénk őket.
- Meggyőztek. - zárta le a témát Landry. - CSK-1 indulhatnak.
- Igen Uram. - állt fel Cameron amikor a tábornok távozott asztaluktól.
*******
Daniel, Abbigail és Teal’c az indulást és a többieket várta a kaputeremben. 
- Azért ne lőj le egyből senkit. - sandított Daniel a fegyverét igazgató Abbigail felé.
- Senkit, aki nem szolgál rá. - biztosította.
- Mivel szolgálna rá? - tette fel a kérdést kissé elhamarkodva.
- Nem is tudom, mondjuk a „kígyók” a formás kis hátsódba marnak s nekem kell kiszívni belőle a mérget, ami nem éppen az a legjobb megoldás, mert a nyálkahártyámon át felszívódhat a méreg és én is meghalok. - magyarázta. - Nem is tudom eldönteni, hogy röhejes vagy szexi lenne, ha a hátsódra tapadva halnék meg. - játszott el látszólag komolyan a gondolattal.
- Én meg azt nem tudom eldönteni, hogy sértőnek találjam a beszólásaidat vagy éppen oktatónak. - pirult zavarodottan el. - Zavaró, ha két ember személyisége keveredik benned.
- Csak számodra, mert te mindkettőt ismered. - mondta. - Nem mellesleg én, én vagyok Daniel. 
- Nekem akárhányszor is szólalsz meg mintha Jack O’neill beszélne hozzám. - cáfolta.
- Szóval ez az oka, hogy nem tetted meg a kezdő lépést. - jelentette ki „heuréka” hangnemben.
- Miféle kezdő lépést? - nézett zavartan a doktor.
- Ugyan már Dany. - tett egy lépést a férfi felé.
- Lemerem fogadni, hogy te ezt határozottan élvezed. - fordult felé.
- Ugyan mit? - játszotta a tudatlant.
- Hogy zavarba ejtesz, hogy heccelsz, hogy… - érezte a jól ismert zavart mintha Jack O’neillal vitázott volna.
- Ugye tudod, hogy csak azon tudod felhúzni magad aminek, van valóságalapja. - közölte nyugodtan.
- De ennek nincs. - sóhajtotta kétségbeesetten.
- A mi szerelmünk örök és… - közeledett még inkább a doktor felé. - Segíts ki Teal’c milyen szóval is illettem. - fordult hátra a jaffa felé.
- Nem tudom, miről beszélsz Abbigail. - vágott továbbra is komoly arcot Teal’c.
- Ez az felejthetetlen! Kösz cimbora. - intett hátra barátjának.
- Hihetetlen vagy. - kezdte feladni Daniel.
- De szerethető. - nyomott csókot az idegileg kikészített Jackson arcára.  
A többiek a rögtönzött kis csókra értek a kaputerembe. Sam a fejét csóválta és várta a pillanatot mikor elbeszélgethet újfent Abbigaillel, Daniel kínlasztásáról. Vala furcsállotta és háttér információ hiányában égette a kíváncsiság mi történt a távollétében. És furcsállta Cameron, mert bár köztudottan baráti vagy egyéb kapcsolatok fűzik Abbyt az eredeti CSK-1- hez, s ez talán az egyéb kategóriába lesz sorolható mégis furcsa volt a helyzet. Mialatt a kapu tárcsázott az alezredes továbbra is a párost figyelte kik néha mondtak még egymásnak valamit mielőtt az eseményhorizont látható lett volna.
*******
- Mitchell? - próbálkozott a kivehetetlen alak kilétének eltalálásával Abbigail.
- Igen. - ment közelebb Cam.
- Homályosan látok. - panaszolta Abby.
- Ne félj, nemsokára elmúlik. - nyugtatta a nőt.
- Hol vagyunk? - próbált további támpontokat kivenni.
- Egy cellában. - válaszolta.
- Még a városban? - dörzsölte meg a szemeit.
- Fogalmam sincs. - vallotta.
- Sam? - pásztázta riadtan körbe a cellát. - Daniel? Teal'c?
- Ők nincsenek itt. - tette nyugtatóan kezeit a nő vállára.
- Hol vannak? - kezdte egyre élesebben kivenni az alezredes vonásait.
- Nem tudom. - rázta meg a fejét.
- Az Isten szerelmére. - imbolygott meg mialatt felállt.
- Pihenned kéne. - támogatta meg Mitchell.
- Ki kell jutnunk s meg kell találnunk a többieket. - rázta le magáról a segítő kezeket.
- Jó terv. - figyelte immár csak szemmel a nő kissé bizonytalan lépteit.
- Mire emlékszel? - állt meg a cella közepén.
- A városiak megkínáltak valamivel és itt ébredtem. - foglalta össze. - Te?
- Igen én is. Ütős anyag lehetett. - mosolyodott el halványan. - De miért zártak be? - tette fel a mindkettejüket foglalkoztató kérdést.
- Fogalmam sincs. - támaszkodott a falnak Mitchell. - Pedig állítólag a bolygó népe szimpatizál velünk.
- Először is könyveljünk el egy „Én megmondtam-ot” Daniel felé. Másodszor pedig állítsuk össze, hogy mi az, amit tudunk. - indult el a férfi felé immár biztos léptekkel.
- Nem lesz nehéz, mert nem valami sokat. - tette karba kezeit.
- Szóval egy fejlett bolygó népessége áthív azzal, hogy elutasítja az eredetet és pacsizzunk le emelkedett barátaink ellen. - indult el fel és alá járkálni. - Meghívnak vacsira majd kiütnek a helyi LSD-vel és rács mögé raknak.
- Nagyvonalakban. - bólintott rá Mitchell.
- De továbbra is fennáll a kérdés: Miért? - morfondírozott Abbigail immár megállva.
- Talán csapda.
- Nahát, te is észrevetted? - jött elő a már jól ismert gúnyolódó én.
- Jön valaki. - hallotta meg a lépéseket Cameron.
- Te. - ért az ajtóhoz a hírnök majd Abbigailre mutatott.
- Azt hiszem, engem keresel cimbora. Cam Mi… - szakadt félbe bemutatkozásával mikor a hírnök egyetlen mozdulattal félresöpörte.
- Rendben van. - lépett előre Abby. - Mutassa az utat Padre. Van némi apród a perselybe? - szólt vissza az alezredesnek mielőtt az ajtón túl lépett volna.
Abbigail emlékei homályosan visszatértek az épület folyosóiról melyen a hírnök végigvezette. Halványan átélt útjáról le tudta vonni a következtetést, hogy már nem a városban vannak ahová megérkeztek. Emlékezett a vacsorára, ahogyan Daniel érdeklődik valami történelmi dolog után, Vala a helyi nők viseletéről mondott véleményt, Teal’c mereven szemlélte a szobát, az anyja próbált érdeklődően kedves arcot mutatni, Cameron a katonai vezetővel tárgyalt mialatt ő a nép főztjével volt elfoglalva. Mire rövid emlékei végére ért az út is célig ért. A hírnök bevezette egy szobába ahol 4 megviselt nő borult a földre a hírnök láttán. Mikor az ajtó bezárult a négy láthatóan rabszolga nekiállt volna levetkőztetni Abbigailt.
- Hé! - hátrált egy lépést ingerülten Abby. - Most az egyszer tekintettel leszek sanyarú sorsotokra, de ha nem veszitek, le a kezeteket rólam hamar eltöröm őket.
 - Kérlek, vedd fel az új ruhádat mielőtt visszatér. - könyörgött az egyikük.
- Új ruha? - nézett meglepődve. - Nem leszek Barbie hercegnő, aki minden részben új ruhát kap mikor egy újabb mérföldkőhöz ér az élete.
- Kérlek. - fakadt sírva.
Abbigail elvette a neki nyújtott durva anyagú nadrágot, s felsőt mely kicsit sem volt hercegnős. Homokszínű volt s alaktalan, szúrós és kényelmetlen. Mikor a hírnök visszatért áttaszigálta még pár folyosón egy nagyobb terembe ahol több száz nő és kislány volt az övével megegyező ruhában.
-Sam! - kiáltotta az anyja keresztnevét nehogy illetéktelen fülek is tudomást szerezzenek a rokoni kapcsolatról. - Sam!
Pár órába beletelt minden nő megvizsgálása a hatalmas teremben, de egyikük sem hasonlított Samantha Carterre vagy Vala Mal Doranre.  
- Mi ez az egész? - jutott el a megfelelő kérdésig az utolsóként megnézett nőnél.
- Az hírnök elvezet minket a megtisztuláshoz. - mondta mintha parancsba kapta volna a választ.
- És az hol is van? - bár nem remélte, hogy a nő hasznos információval tud szolgálni. - Azt hiszem ismét lemaradtam egy tájékozatóról.
- Átvezetnek minket a sivatagon, és aki túléli, megérdemli, hogy az Orait kövesse. - válaszolta.
- De ti hisztek az Oraiban? - kérdezte.
- Nem. Ezért kell a hírnöknek próbára tennie minket, hogy az út végén megtaláljuk a megtisztulást, a békét az Orait. - mondta hitetlensége ellenére úgy, mint aki hisz benne.
- És aki nem tisztul meg? - kérdezett rá, de valahol sejtette a választ.
- Azzal a sivatag vagy az Orai maga végez.
- Akkor éljen a megtisztulás. - sóhajtotta mialatt agya forgatókönyveket kezdett gyártani.

 

Kategória: VICTÓRIA TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2017-06-04)
Megtekintések száma: 62 | Helyezés: 4.0/1
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: