Főoldal » Cikkek » VICTÓRIA TÖRTÉNETEI

Stargate SG1 – Talán egy másik életben III.

Talán egy másik életben III.


- Mit is mondott Daniel kié ez a bolygó? - kérdezte az ezredes átérve a kapun.
- Anhur.
- Anhur. - próbálgatta a nevet Jack. -Nem ismerem.
- Mert eddig még nem volt dolgunk vele. Egy nem túl neves goa’uld. - magyarázta Daniel.
-És honnan kerítünk itt egy szimbiótát?
- Arra van egy templom. - válaszolt Teal’c.
- Akkor irány arra. Csk-2 maguk itt maradnak veled együtt. - szólt a hasonmásához.
- Én is menni akarok.
- Nézd megengedtem, hogy velünk gyere, de így is elég zavaró a jelenléted szóval szeretném, ha a kapunál maradnál. Ide is el kell egy jó katona. Már bocs fiúk. - intett a Csk-2 felé.
- Ne nézz gyereknek. De nem bánom végül is te vezeted az akciót.
- Remek. Akkor hol is tartottam. Áh, igen. Irány arra.

- Carter van valami?- kérdezte a templom elé érkezve O’neill.
- Semmi. - válaszolta szűkszavúan az őrnagy.
Jack tudta, hogy a nő még mindig haragszik rá, de azért megpróbálkozott a beszélgetéssel:
- Biztos?- ~Te jó ég komolyan csak ennyi tellett tőle?- oltotta magát gondolatban.
- Igen Uram biztos.
Bár a hangszín és a viselkedés nem árulta el, hogy haragudna, de Jack tudta, hogy így van állandó 5 méteres távolságot diktált közéjük és a nullával egyenlő szemkontaktust. Érezte, hogy ebbe bele fog őrülni.
- Szokatlanul üres. - nézett körbe Sam az ajtón belépve. -És sötét.
- Valóban. - értett egyet Teal’c.
- Biztos, hogy van itt valami?
- Derítsük ki. - ment előre Jack megvilágítva a sötét templom belsejét.
- Kívülről nem tűnt ekkorának. - szólt pár folyosó után Sam.
- Bizonyára egy földalatti hosszabb komplexummal van dolgunk. Emlékezzenek ő egy nem túl nagyhatalmú goa’uld volt szüksége némi trükkre a fennmaradáshoz. - magyarázta Dr. Jackson.
- Szóval számítsunk még néhány meglepetésre?- de ahogy ezt Jack kimondta érezték valami történik.
A föld remegni kezdett és valami készült feltörni. O’neill egyetlen pillanat alatt elhúzta Cartert, aki pont a feljövő fal rejtekén állt meg.
Vad porfelhő takarta be a teret Jack pedig köhögve mászott le a testével védelmezett Samről. Felsegítette a nőt majd a falhoz mentek.
- Daniel! Teal’c! - kiáltott át Jack a túloldalra.
- Jól vagyunk! - érkezett Danieltől a megnyugtató válasz.
- Hál Istennek. - sóhajtott Sam.
- Azt javaslom, menjünk tovább és valahol talán keresztezik egymást az alagutak!
- Jó meglátás! - szólt szarkasztikusan Jack. - Jól van Carter?
- Igen Uram köszönöm.
- Menjünk.
- Várjon.
- Mi az?
- Vérzik a feje.
- Mi ez semmiség.
- Azért megnézném.
Sam kotorászni kezdett a ruhája zsebeiben a gézlap után. Mikor megtalálta elővette a kulacsát és öntött belőle az anyagra.
- Ne pocsékoljon, nem tudni meddig leszünk itt. - szólt rá az ezredes.
- Ha nem tisztítom ki maga még addig sem.
- Áú. - szisszent fel Jack.
- Elnézést.
Sam keze remegni kezdett, ahogy az, az átható barna szempár minden mozdulatát követte. Hatalmas erőfeszítés volt nem viszonoznia.
- Baj van Carter?- fogta meg az ezredes a nő remegő kezét.
- Nincs Uram.
De ettől a mozdulatától csak még őrültebb tempóval kezdett dobogni a szíve ezáltal remegni az egész belsője.

- Nincs itt az égvilágon semmi. - rúgta maga előtt a köveket unottan Jack.
- Már jelentkeznünk kellett volna a CSk-2 már biztos hívott segítséget. - bíztatta Sam.
Jack megörült a nő hangjának, aki most önmagától szólalt meg. Megkockáztatta hát a beszélgetést:
- Gondolja? - ~Egy újabb nagyszerű válasz! Ez nem lehet igaz! Mikor fogja valami értelmes elhagyni a számat!
- Hát igen. Végül is így szokott lenni. Nem szédül?
- Hogy én?- ~És rákontrázok a hülyeségemre. -Nem.
- Ha akarja, pihenhetünk. Nem tudni mennyire súlyos a fejsérülése.
- Köszönöm Carter, de menjünk tovább, ha bármit érzek, ígérem, szólok.

-Álljunk meg itt éjszakára. Legalábbis az órám szerinti éjszakára. - rakta le magát O’neill.
Csendben majszolták az energiaszeletüket még véletlenül sem nézve a másikra.
- Mit gondol Daniel és Teal’c még mindig a szomszédos alagútban van?- törte meg újra a csendet Jack.
- Ha ott is vannak nem biztos, hogy ugyanott járnak.
- Ezt, hogy érti?
- Nem tudni odaát is olyan sima e a terep mint itt vagy, hogy egyáltalán végig szabad e az út és nem kell útközben ásniuk vagy kerülniük. Továbbá tempóbeli különbségek is lehetnek Teal’c felveszi Daniel tempóját és tekintve, hogy Daniel nem katona bár az utóbbi évek megedzették mégis előnyben vagyunk. 
- Szóval meg se próbáljak átszólni nekik?
- Megpróbálhatja, de az is lehet, hogy a fal kettőnk között vastagabb lett. Nem hiszem, hogy ez itt most jött volna fel az előbbivel együtt szerintem ez mindig is itt volt. És ha tényleg így van, akkor több méter vastagságú falról is beszélhetünk. Most min mosolyog?
- Semmin. - rázta meg a fejét közben arra gondolt milyen jó volt újra a nő kiselőadását hallgatni.
Sam haragudni akart rá tényleg mindazok után, amit mondott, de ahogy rámosolygott végleg felolvasztotta a benne lévő haragot.
-Megyek, körbenézek.- kelt fel az ezredes.

Sam átfagyva üldögélt, ugyanott amikor az ezredes visszatért. Próbált úgy tenni, mint aki alszik, vagy legalább pihen, de felettesét nem tudta átejteni.
- Nyugodtan aludhat Carter nincs itt semmi és őrködöm is.
- Igen Uram. - dőlt hátra a még hidegebb falnak.
Vánszorogtak a percek és Sam érezte ő így nem tud aludni. Csendben figyelte az öngyújtóval játszó ezredest.
-Elnézést. - szólt mikor a tárgy pont a nő lábai előtt ért földet.
Sam felvette a fémesen csillogó átmeneti játékszert és odanyújtotta gazdájának.
- Jég hideg a keze. - simított végig az ujjaival Jack, Sam kézfején. 
- Semmiség.
- A fenébe is. - forgott magán körül O’neill valami melegítő hatású után kutatva.
- Ezredes.
- Mi az?
- Ön… nem… fázik?
- Én… De.
Jack közelebb csusszant Samhez majd átkarolta a vállait. Sam egész kicsire összehúzta magát fejét pedig Jack vállára fektette. Az ezredes lekapcsolta a kis lámpát majd simogatni kezdte az őrnagy hátát hátha ezzel egy kicsit is fölmelegíti.

Mikor Sam felébredt ugyanolyan sötét volt. Arcának valami meleg, puha ám egy kicsit szúrós valami nyomult. Gondolatban feltérképezte a testét és érezte egy kar öleli hátulról a kézfej pedig a derekán nyugodott. Lábai elgémberedve kuszálódtak össze egy másik pár lábbal. Jobb combján pedig egy újabb tenyeret érzett. Karjai saját ölében voltak félig, másik fele ugyanis egy derekat fogtak körbe. 
Tudta, hogy az ezredes az vagy legalábbis remélte. Bár ha egy goa’uld vagy szörny lenne, biztos nem ülne vele ilyen intim helyzetben. Már rég gazdatest vagy eledel lenne. ~Méghogy szörny. - nevetett saját ostoba elképzelésén. Mindazonáltal talán mégis jobb lenne, ha egy szörny lenne, kevésbé lenne kínos, mint majd lámpafénynél nézni egymás zavart arckifejezését az ezredessel. 
Már mindene elzsibbadt, de nem tudott mit tenni, ha csak megmozdul Jack biztos, hogy felébred, de az is igaz, hogy nem aludhat a végtelenségig. ~Várjak, míg felébred? De ki tudja mikor lesz az. - peregtek a gondolatok korán reggel az őrnagy fejében. Elhatározta hát, hogy megpróbál egy kicsit kényelmesebb pózba helyezkedni. Karjai egészét visszahúzta saját ölébe a lehető legóvatosabban. Majd földet tapogatva próbált támasztékot keresni mikor ez megvolt lassan elhúzta arcát a férfiétól ám a derekát ölelő karról megfeledkezett és enyhén hátradőlt mire mindketten a földön végezték, azaz ő a földön az ezredes meg rajta.
- Mit művel Carter. - motyogta álmosan Jack.
- Elnézést Uram nem akartam felébreszteni csak próbáltam…
- Mit?
- Kiszabadulni. - mondta alig érthetően.
Sam még mindig érezte magán az ezredes súlyát és hálát adott a sötétségnek, hogy nem látszik a nyílván rákvörös arca.
- Uram…
- Persze ne haragudjon, csak reggel egy kicsit lassú vagyok és az sem szokatlan, hogy fekszem valakin. Mármint… Tudja nem úgy… Hanem… Hát…
- Semmi baj Uram.

A reggel történtek óta kerülték a bármiféle kontaktust. Csak haladtak nyílegyenesen valódi katonák módjára.
- Zsákutca. - mordult fel Jack.
- Talán csak keresni kell egy másik bejáratot. - tapogatta a falat Sam.
Hangos morajlás rázta meg a csendes alagutat majd ugyanolyan hirtelen abba is maradt.
-Carter. - hívta halkan az őrnagyot el a faltól mintha attól félne, a hangjától újból megremeg a föld.
Sam tett egy lépést ám valami éleset reccsent a lába alatt.
-Carter! - kiáltott a nő után a sötét lyukba. - Carter?! - világított le. 
Az őrnagy ott feküdt egy rakás törmeléken nem túl kényelmes pózban és eszméletlenül. Jack nem gondolkodott utána ugrott.
-Carter. - térdelt le mellé. - Carter. Hall engem?- fogta körbe az arcát.
Az őrnagy nem válaszolt az ezredes tekintete pedig egy a nő oldalából kiálló törmelékre tévedt. Óvatosan kitapogatta mire egy ismerősen meleg és ragacsos dolog tapadt a kezéhez. A hideg ellenére levette kabátját és óvatosan a szilánk köré tekerte, amennyire csak lágyan tudta megnyomta, erre a nő felnyitotta szinte világító kék szemeit melyek most fájdalmasan meredtek a beomlott padlóból lett mennyezet felé.
- Carter. - tette Jack a nő vállára a kezét.
- Uram. - köhögte Sam.
- Az oldalába fúródott egy törmelék. Ki kell húznom.
- Igen pont ettől tartottam.
- Felkészült?
- Amennyire csak lehet.
- Akkor háromra. Egy.
- Kettő.
Egy hirtelen rántással húzta ki az igencsak méretes törmelékdarabot. Sam nem sikoltott, de közel járt hozzá. 
Jack leszorította a sebet majd felnézett az újra meredten a plafont bámuló Samre ki az ajkait harapdálta nyílván ordítás helyett, szemeiből pedig patakzott a könny.
-Carter. - szólt szelíden az ezredes.
A nő nem reagált csak feküdt mozdulatlanul.
-Carter. - hajolt immár közvetlenül felé. 
Sam válaszul pislogott egyet Jackre jelezve, hogy hallotta és a könnyeket is ezzel a mozdulattal próbálta eltávolítani melyek homályosították látását.
-El kell állítanom a vérzést.
Sam halványan bólintott.
Jack elvette kabátját és lehúzta az őrnagyén a cipzárt. Sam pólóján már a meglévő lyuknál végigrepesztette az anyagot épp csak szabaddá téve a hasát majd kigombolta nadrágját és lehúzta a csípője vonaláig. Ezután nem kevés akaraterővel elvette tekintetét a nő hófehér bőréről és figyelmét a sérülésre próbálta összpontosítani. Elővett egy kis vizet majd a sebbe locsolta mire Sam izmai megfeszültek és még gyorsabban emelkedett fel alá a felsőteste. Jack nyugtatóan tette tenyerét Sam meztelen hasára mire az lassan csillapodni kezdett. A férfi megpróbált minél gyorsabban végezni látván és hallván mekkora, ám de szükséges fájdalmat okoz a nőnek. Mikor végzett visszahúzta rá a ruhát.
-Kész vagyunk Carter. - törölte meg Jack a kezét. - Carter! Carter! - szólongatta a nőt mellé térdelve. - Sam! - simogatta meg az arcát. - A fenébe!
Kitapogatta a pulzusát mely gyengén, de adta az egyenletes ritmust.
-Sam ébredj! Nem szabad elaludnod! Sam!
Sam felnyitotta ólomból készült szemhéját és felismerte az ezredes körvonalait.
-Sam. - hallotta a férfi hangját.
Látta, hogy ott áll mégis mintha egész távolról szólt volna hozzá. Behunyta szemeit és érezte maga alatt a durva hideg földet. Kezeivel markolni akart valamibe, ami talán visszahúzza őt, mert ő is tudta: ~Nem szabad elaludnia! Ordított a fejében a saját és az ezredes hangja, de nem bírt ellenállni, hogy el ne szenderedjen remélve, hogy ha felébred jobban lesz, még akkor is, ha tudta, hogy nem ébredne fel. Érezte a hideget és, hogy ennyi volt, már épp feladta mikor szíve az utolsókat dobbantotta, de valami vagy inkább valaki visszarántotta az élők világába. Puha ajkakra ébredt melyek levegőt próbáltak préselni pangó tüdejébe és úgy tűnt sikerült is nekik. Köhögve próbált felülni amennyire tudott, de valaki tartotta és nem engedte visszaesni. Szinte a halálból visszatérvén pániszerűen kapaszkodott az ezredes karjába.
-Jól van Carter. - hallotta most már egész tisztán az ezredes hangját. - Itt vagyok.

Kategória: VICTÓRIA TÖRTÉNETEI | Hozzáadta:: Emilia (2015-12-27)
Megtekintések száma: 104 | Helyezés: 3.5/2
Összes hozzászólás: 0
Név *:
Email *:
Kód *: