Stargate SG1 - Mert én is
Stargate SG1 - Mert én is - Normális vagy? - Az intelligenciaszintem fényében kijelenthetem… - Költői kérdésnek szántam –intette le a nő haragtól remegve- Egyáltalán mire volt ez jó? - Ez is költői kérdés? - McKay! –tört ki idegesen - Megérte- jött a rövid válasz és hanyag mozdulattal Samre mutatott - Miért? Hogy betörjék az orrod és legyen holnapra egy csinos monoklid? Ha ezt akartad, csak szólnod kellett volna. Én is szívesen megcsinálom. - Ez a része nem volt betervezve. - Akkor mi? - Hogy végre boldog legyél. - Tény, hogy némi elégedettséggel tölt el jelenleg a látványod, de ezt leszámítva is az vagyok –jött az automatikus válasz - Lehet, de nem magad miatt. Mióta ide kerültél nem csillogott így a szemed. - Tényleg nagyon boldoggá tesz őrizni téged a gyengélkedőn összeverve- jegyezte meg epésen - Vicces. Csend telepedett közéjük, de Sam nem tudta annyiban hagyni a dolgot. - Tényleg nem értelek. - És még én vagyok szociálisan elmaradva. - Ezt meg sem hallottam. Inkább kezdj szépen bele a magyarázatba! - Rendben –sóhajtott fel megadóan- Mikor először találkoztunk és diszkréten lekoptattál, még nem értettem. Aztán kezdtem észrevenni az apró jeleket és összeraktam a dolgot. Utána már csak a nyulat próbáltam kiugrasztani a bokorból. Ami hozzáteszem sikerült is. Sam arcán értetlen arckifejezés jelent meg. - Mi van? - Amikor csak megfordultam a Parancsnokságon láttam hogyan kerülgetitek egymást. Csak a vak nem látta. Ott folyamatosan csillogott a szemed. Itt nem. Utoljára akkor láttam ezt, mikor egy hete átjött a kapun. Gondoltam előbbre mozdítom a kapcsolatot. - És te ezt így akartad elérni? Megcsókolsz- amiért mellesleg még számolunk- előtte és provokálod? Nem lett volna elég tőlem egy jó istenes pofon? - Nem. Nem teljesen. Nem számítottam rá, hogy ilyen drasztikusnak kell lennem és fizikailag is nekem esik. Sam elfordult és emésztette a hallottakat. Ez az arrogáns, nagyképű hülye, aki folyamatosan bepróbálkozott nála nem is annyira hülye. Jobban belegondolva tényleg csak akkor kezdett bele a magánszámaiba, mikor a- jelenleg- másik hülye is ott volt. - Mit állsz még itt? –hallotta meg McKay hangját- Menj és keresd meg! Nem szeretném még egyszer eltöretni az orrom. Visszafordult és végignézett a férfin: törött orr, feldagadt arc, összevarrt szemöldök. Ő sem szeretné ezt még egyszer látni. Legalább is nem ezért. - Köszönöm- majd odahajolva megpuszilta Rodney arcának épebb felét. - Menj! Kiérve a gyengélkedőről futásnak eredt. Tudta hol találja a másikat. Fel- alá járkált a szobában. Fájt a keze, de enyhítette a tudat, hogy miért fáj. Nem kellett volna, de már régóta érett a másik számára ez. Elvégre az ő türelme is véges. Minden pohár betelik egyszer. Az ő poharának évekbe került. Egy hete nézi, ahogy McKay körüllegyeskedi a nőt. Egy hete vészesen telik az a pohár. Dühítette. Dühítette, hogy ő nem teheti meg, míg más igen. Végül finoman értésére adta a másiknak, hogy vegyen vissza. Persze a tudós erre csak gúnyosan mosolygott és szó nélkül otthagyta. Apró cseppek. Este a folyosón befordulva aztán hidegzuhanyként érte a látvány. Sam és McKay… csókolóznak… Az utolsó csepp. Nem gondolkodott, csak ösztönösen cselekedett. Ütött. Elég nagyot. De milyen jól esett. És az az idióta ahelyett, hogy elkullog, még nekiállt kötözködni és olyat mondatott ki vele, amit évek alatt próbált elkerülni. - Szóltam! - Én inkább csak lábjegyzetnek nevezném. Még egy csepp és a pohár túlcsordult. - Uram, ne… De már érkezett is a következő ütés. - Na ebből elég legyen- hallotta Sam hangját, de nem foglalkozott vele. Lehet jobban járt volna. - Nem a tulajdona, csak a beosztottja. Nincs köze a magánéletéhez. - Szerintem egyértelmű voltam- hangzott a fenyegető válasz Sam ennél a pontnál állt a két férfi közé és próbálta távol tartani őket egymástól amennyire lehet. Mint két óvodás, csak nem húzkodják egymás haját. - Szerintem meg nem- kontrázott McKay - Ezt most hagyd abba és irány a gyengélkedő. Utána van mit megmagyaráznod- utasította a nő Rodneyt. Nem értette mi ütött a tudósba. Először „letámadja” a folyosón és megcsókolja, most meg a tábornokkal kötekedik. Meg akar halni?! - Szeretné. ha még jobban átrendezném az arcát?- de szívesen megtette volna most - Inkább árulja már el, hogy miért akarja átrendezni! Ez hülye, állapította meg magában a másik kettő. - Már mondtam, hogy szóltam. - Csak említette, hogy vegyek vissza. Sam nem értette miről is vitáznak a feje felett, de azt már tapasztalatból tudta, hogy nem lesz jó vége. - Rodney! Gyengélkedő. Most! - Tábornok! Jobb lenne, ha most inkább… McKay nem hagyta befejezni a mondatot neki, hanem amúgy is rossz helyzetére rátett még egy lapáttal. - Nem látom be, hogy Önnek ehhez- mutatott magára és Samre- mi köze? Jackben itt valami elpattant. Az a bizonyos pohár szétrobbant és a maradék józan gondolkodását is elmosta. Fenyegetően közelebb lépett és kitört belőle haraggal az igazság. - Mert szeretem és nem fogom hagyni hogy elvegye tőlem. Szavai visszhangzottak a folyosón. Sam dermedten állt vele szemben. - Gratulálok, hogy végre volt bátorsága bevallani- jegyezte meg marón Rodney, majd a nőhöz fordult- A dokinál megtalálsz. Azzal otthagyta a két döbbent embert a folyosón. Az egyik a hallottaktól, a másik a mondottaktól nem tudott megszólalni, csak nézték egymást. Most pedig ott tart, hogy fáj a keze és holnap lesz pár kínos beszélgetése. Nem értette magát. Mindig ügyelt rá, hogy kordában tartsa az érzéseit. Hiába, ha Samről volt szó, akkor nála is átértékelődött a fontossági sorrend. Gondolataiból kopogás szakította ki. Az ajtó elött pedig Carter állt kiismerhetetlen arccal. Ennyit a holnapi kínos beszélgetésről, meg lesz az még ma. Beengedte és az ajtó csukódása után Sam megszólalt. - Eltörte az orrát és össze kellett varrni a szemöldökét Rodneynak, de túléli. - Holnap elnézést kérek tőle. - Felesleges, ennyit kibír. Jack értetlenül nézett rá. - Direkt csinálta. Mindent. Az esti dolgot, az egész heti ömlengést. Konkrétan az évek során mindent. - Ezt hogy érti? - Féltékennyé akarta magát tenni, hogy végre lépjen. Csak arra nem számított, hogy tettlegességig fajul a dolog. Mindketten hallgattak. Sam tudta, hogy a másiknak emésztenie kell a dolgokat, de nem akart időt hagyni a túlzott gondolkodásra. Túl jól ismerte a másikat. - Igaz?- lépett közelebb és kérdezte meg a hirtelen beálló csendben - Mi? - Amit McKaynek mondott- lépett még közelebb Mindketten tudták, hogy Sam az utolsó mondatra gondol. Nem lett volna értelme tagadni. Már nem. - Igaz. - Akkor jó- még egy lépés Jack döbbenten nézett rá. Itt mindenki megőrült?! - Miért is? –kérdezett vissza - Mert én is. Ezzel lezártnak tekintve a beszélgetést megszüntette azt a kevés távolságot is kettejük között, ami az elmúlt évek alatt is elválasztotta őket. | |
|
| |
| Megtekintések száma: 854 | Hozzászólások: 12 | |
| Összes hozzászólás: 10 | |||||||||
| |||||||||
