***

Ismét belemerülne a tárcsázó vezetékeinek foltozgatásába, vagyis kötögetésébe, mikor ős barátjuk hangját hallotta a rádiójában.
~ No, végre a nevét is megtudtam. ~ gondolta, majd a férfi szavait hallva, majdnem felkacagott. ~ Teázni vagy beszélgetni... Még, ha angolok lennének.
- Nem hinném, hogy egy idegen bolygón éppen teaszeánszra készülnek, főleg ennyien. - válaszolta Vylnak, majd Erica fele fordult: - Vendégeink jönnek, doktornő. - következő szavait a korábbi ólomkatona felé intézte: - Ha harcképes, fogjon fegyvert, bár amennyien ezek vannak Vyleaus szerint, esélyünk sincs, ha ellenséges szándékkal érkeznek.
Korábbi optimizmusa, ami a tárcsázó félig sikeres működésre bírása kapcsán fellépett, egy pillanat alatt semmissé lett. Pisztolyát a kezébe fogta, de nem tartott célra, teljesen értelmetlen lett volna.
Miközben a Vyl által megadott irányba figyelt eszébe jutott valami. Az eltűnt néhány száz római, akikről a másik bolygón beszélt a főmufti.
~ Lehet, hogy úgy döntöttek befejezik az eltűnősdit? ~ dilemázott. ~ Bár az sem biztos, hogy a jobbik megoldás, elég harcias népségnek tűntek. [Dr. Rodney McKay]

***

Rodney után Simonson szólal meg.
- Dr. McKay. Azonnal tűnjenek el a kapu közeléből.
Közben az életjeldetektor pontjai újabb érdekességeket mutatnak. A Simonsonra két óra felől vadászó pontot becserkészte és eltette láb alól Simonson pontja. A másik pont, amely hét óra felől közelített Simonsonhoz, hirtelen irányt vált és Jan felé indul el. De nem sokat megy. Pár lépés után megáll és halványulni kezd. El nem tűnik, de valami lett a lucival az bizonyos. Közvetlen ez után a rádió Wright hangján szólal meg.
- Százados. A hét óra felől közelítő ellenséget ártalmatlanítottam. Még él.
- Kötözze meg és hagyja ott. Vyleaus. A detektor segítségével tartsa szemmel a foglyot. Ha mozog, jelentse.
Az életjel detektor tanulsága szerint Ronon közben elérte a nagy ellenséges pöttyöt, azaz a lucian tábort és tisztes távolságban megállt tőle, be is jelentkezik rádión.
- Az ellenséges tábor mellett vagyok. Négy luciant látok. Egy súlyosan sérült, egy könnyebben a másik kettő sértetlen. Born még él, Dwighter sértetlen.
Ad villámgyors tájékoztatást a setadai.
- Vyleaus lát bármiféle azonosítatlan életjelet a lucian táboron és a kapu felé közelítőkön kívül?

Dr. McKay válaszán elmosolyodtam, majd tovább figyeltem a detektorom mi is történik körülöttem. Közben a Földi kissé nagy egóval megállott tudósnak a százados is utasítást adott, hogy el kell hagyniuk a kaput. Közben a Lucian katonák közül egyet Simonson is ártalmatlanított, míg a másikat Wright százados ártalmatlanította, melyet a detektor is jelzett. Majd Simonson szólt nekem rádión, hogy tartsam szemmel az imént említett Luciant, erre röviden válaszoltam is.
- Részemről rendben. – Szóltam bele a rádióba a századosnak. Majd figyelve a csapataink mozgását láttam, hogy Ronon is a Lucian tábor közelébe ért. Rögtön ismertette is az ottani helyzetet, majd tőlem is tájékoztatást kértek. Sajnos én már nem szolgálhattam ilyen bíztató hírekkel. Mivel az életjeldetektort figyelve az eddigi életjeleket leszámítva még nyolc csatlakozott „a mi kis bulinkhoz”. Így gyorsan is közöltem ezt a hírt Dr. McKayel és a századossal is. Fogtam ismét a rádióm és máris értesített mindenkit a helyzetről.
- Sajnos a helyzetünk rosszabbodik Simonson. Még nyolc életjel közeledik a kapuhoz, méghozzá emberfeletti gyorsasággal. Nyílván a kis szörny barátunk, akivel kétszer is elbántam, meghívta a barátait egy kis wellneszre ahogy maguk, mondanák. – Miután ezzel is megvoltam, magamban mérgelődtem kicsit a kialakult helyzet miatt.
~ Hogy az a….! Amennyi életjel összegyűlt a környéken, ennyi erővel egy hatalmas táblát is kirakhatnánk, hogy a bolygó minden veszedelme ide rohangáljon… Vagy akár kirakhatnánk egy szuptér jeladót is, hátha ide jön pár lidérc kaptár is és beszállnak ebbe a kis buliba is. Akkor legalább teljes lenne a gazfickók létszáma is… Ráadásul késztelen vagyok Simonsonra is hallgatni, mert különben biztosan nem örülnek Atlantiszon a többi Földi, ha valami gond lenne miattam. Bár az a nyolc fenevad valószínűleg nagy gondokat okozhat még nekünk. Bár elméletileg el tudok velük bánni egyszerre is, de ehhez nagyon össze kéne koncentrálnom minden erőmet, hogy jó nagy hatást érjek el. Ami biztosan jól ki is merítene. Viszont jó nagyot is szólna az biztos. Kár, hogy a Földi barátaim nem hoztak magukkal nagyobb tűzerőt, így a szörnyek ellen csak én segíthetnék. De majd inkább megvárom, mi történik. Nehogy az óvó bácsi leharapja a fejem. ~ [Vyleaus]

***

~ Na, ez bevált. ~
Nyugtáztam mikor láttam az ellenségem reakcióját, majd egy nagyot nyeltem mikor felém emelte a fegyvert.
- Hékás.
Mondtam a férfi felé, de egy kő fejen találta csórikámat. Az éppen időben érkező százados megmentette az életem. Parancsára visszakapcsoltam a rádiómat és hallgattam a beszélgetést. [Jan Templar]

Wright százados jelenik meg és rádión jelent a másik századosnak. Jan, Josh rádióján keresztül informálódik a párbeszédet illetően.
- Százados. A hét óra felől közelítő ellenséget ártalmatlanítottam. Még él.
- Kötözze meg és hagyja ott. Vyleaus. A detektor segítségével tartsa szemmel a foglyot. Ha mozog, jelentse.
Josh csíkokra vágja az eszméletlen lucian pulóverét és azzal kötözi meg a foglyot miközben rád néz.
- Most már kapcsolja vissza a rádióját, főhadnagy.
Amint visszakapcsolta a rádiót, Ronon hangja csendül fel benne.
- Az ellenséges tábor mellett vagyok. Négy luciant látok. Egy súlyosan sérült, egy könnyebben a másik kettő sértetlen. Born még él, Dwighter sértetlen.
Ad villámgyors tájékoztatást a setadai.
- Vyleaus lát bármiféle azonosítatlan életjelet a lucian táboron és a kapu felé közelítőkön kívül?
Érdeklődik Simonson. Közben Josh felszívódik, bizonyára visszament fedezni Simonsont.

Sok érdekes dolgot hallottam, s mire befejezték, a százados már el is tűnt. Elővettem az adó-vevőm, majd beszélni kezdtem.
- Simmonson százados, megpróbálhatnánk célzott lövésekkel semlegesíteni a Lucian katonákat, mert már nem hinném, hogy belemennének a fogolycserébe. Templar, vétel.
Fejeztem be és tovább indultam az ellenséges tábor felé várva a százados válaszát.[Jan Templar]

***
Simonson azonnal reagál.
- Dr. McKay. Azonnal tűnjenek el a kapu közeléből.
Kisvártatva a rádió ismét megszólal, ez úttal az átlőtt tenyerű katona hangján.
- Százados. A hét óra felől közelítő ellenséget ártalmatlanítottam. Még él.
- Kötözze meg és hagyja ott. Vyleaus. A detektor segítségével tartsa szemmel a foglyot. Ha mozog, jelentse.
Reagálja le a dolgot Simonson. Majd Ronon hangja tölti be a rádiód.
- Az ellenséges tábor mellett vagyok. Négy luciant látok. Egy súlyosan sérült, egy könnyebben a másik kettő sértetlen. Born még él, Dwighter sértetlen.
A setadai tájékoztatására ismét Simonso felel.
- Vyleaus lát bármiféle azonosítatlan életjelet a lucian táboron és a kapu felé közelítőkön kívül?

- Mi van? - morogta maga elé Rodney, mikor meghallottaa a százados válaszát. - Az életben nem megyünk haza, ha ez így megy.
Kihúzta a kábelt a tabletből, azt magához ölelte, mint egy csecsemőt - nem hiányzik, hogy baja essen - majd odakiáltotta a dokinak:
- A százados azt mondta menjünk innen. Nyomás, be a fák közé!
Közben hallotta a kommunikációt a rádióján, és nagyon nem tette boldoggá a helyzet ilyetén alakulása. Az ős utolsó mondata pedig szabályosan a kétségbeesésbe taszította a kanadait.
~ Nem, nem akarok ezen az istenverte helyen meghalni, Jennifertől távol. ~ gondolta, miközben a többiek után rohant.
Meghúzta magát egy vastagabb fa mögött, és kapkodó lélegzettel  figyelte a rádión folyó kommunikációt. Kidugta a fejét a fa mögül, és a kapu felé lesett, hátha odaért a nyolc pöttyes valami. [Dr. Rodney McKay]

***

- Simmonson százados, megpróbálhatnánk célzott lövésekkel semlegesíteni a Lucian katonákat, mert már nem hinném, hogy belemennének a fogolycserébe. Templar, vétel.
Szólal meg a rádió Templar főhadnagy hangján, amit rögtön Simonson válasza követ.
- Én is erre gondoltam főhadnagy. Ön és Vyleaus az életjeldetektor segítségével keressék meg a tárcsázónál maradt csapatot, és segítsenek nekik. Mauser. Zárkózzon fel Rononhoz. Százados. Maga zárkózzon fel hozzám. Már csak ez a négy van, ezekkel négyen már elbánunk.
Az életjeldetektoron könnyű beazonosítani Jant, alig húsz méterre. A kapunál maradt csapat már jó ötven méterre van, Jannal ellenkező irányban. A rengeteg életjelből álló csapat már csak kőhajításnyira van a kaputól, és a nyolc fős szörnykülönítmény sincs sokkal messzebb.

Végig hallgattam Templar rádiós válaszát, melyet Simonson felé intézett. Ezt követve a százados válaszolt reagálva Jan üzenetére és szólt, hogy én és a hadnagy segítsünk Mr. Nagy egónak a tárcsázónál. De mielőtt bármi elhamarkodott cselekvésbe vagy döntésbe kezdtem volna bevártam a hadnagyot, míg ide ér hozzám. Közben néztem a jobb kezemben lévő detektort, mi minden történik, amiről nem árt tudnom. S közben neki is támaszkodtam a közelemben lévő egyik fa törzsének, így kényelmesen bevárhattam Jan-t. Mauser válaszán meg elmosolyodtam, mikor közölte, hogy a századoséknak kell hozzá felzárkóznia. Majd kicsit jobban megnéztem a hadnagy és a Mr. Nagy egó csapatának helyzetét, bele értve a lelkesen közeledő közönség helyzetét is. Így sikeresen megállapítottam, hogy a hadnagy alig húsz méterre volt tőlem, míg a kapu közelében rekedt csapatunk jó ötven méterre van a helyzetemtől.
~ A rossz fiúk miért is ne, hát persze, hogy egy kő hajításnyira vannak tőlem. Csak még be ne köszönjenek. ~ 
Futott át a gondolat a fejemben, míg a társamra vártam. Közben persze folyamatosan figyeltem a detektoron a mozgolódásokat is.... Aztán eszembe jutott, hogy Templarnak is jó lenne szólnom, hogy bevárom és együtt menyünk segíteni a tárcsázós különítményünknek.
- Templar hadnagy, itt Vyleaus! Én itt a fák közt bevárom magát és aztán együtt mehetünk segíteni a többieknek. Ha útba igazítást kér, merre is talál, csak szóljon. - Küldtem a rádiós üzenetet Jannek, aztán vártam a reakcióját... [Vyleaus]

***

Jan Templar főhadnagy.

A felvetésedre azonnal válasz érkezik Simonsontól.
-  Én is erre gondoltam főhadnagy. Ön és Vyleaus az életjeldetektor segítségével keressék meg a tárcsázónál maradt csapatot, és segítsenek nekik. Mauser. Zárkózzon fel Rononhoz. Százados. Maga zárkózzon fel hozzám. Már csak ez a négy van, ezekkel négyen már elbánunk.
A megkötözött lucian úgy alszik mint akit fejbe vertek. Bizonyára azért, mert fejbe lett verve. Vele egy darabig biztos nem lesz gond.

- Értettem uram.
Feleltem a rádión, majd elmentem a leütött Lucian zsoldoshoz és gyorsan kifosztottam. Csak fegyvert, esetleg gránátot igyekeztem elvenni tőle, illetve az előbb használt rádióját, amit még hasznosíthatok a későbbiekben.[Jan Templar]

Csóri lucian kizsebelése nem hiábavaló. Az egyik kezében tartott rádió és a másikban tartott nagy kaliberű pisztoly szó szerint  Jan szeme előtt van. A pisztolyhoz tartozó három darab, egyenként tizenöt lövedékes tárat és a rugós bicskát már csak a zsebek áttapogatása után találhatja meg, aki keresi. Aki pedig nagyon keres, az még egy jól elrejtett kis kaliberű forgótáras pisztolyt is találhat. 

- Csóri.
Mondtam neki, miután befejeztem a dolgot, majd felálltam mellőle.
- Azonnal ott vagyok.
Üzentem az adó-vevőn az ősnek, ezután futólépésben elindultam felé. [Jan Templar]

***

Rodney két lépést sem tehet meg, mert Erica hangja megállítja.
- Vele mi lesz? - Kérdezi megrovóan a tudóst, miközben a földön fekvő sebesültre pillant. - Egyedül nem tudom elvinni.
- Talán én segíthetnék.
Ajánlkozik fel a frissen talpra állított katona De elhallgat rögtön, mert Erica úgy néz rá, mint a tanárnéni az óra közepén böfögő kisdiákra.
- Maga tíz perccel ezelőtt még haldoklott. A sebét mindössze csak néhány szál cérna tartja össze. Maga csak saját magát hozza. Ráadásul ön az egyetlen katona közülünk, ön tud a legjobban lőni.
Rodney-ból kitörni készült az éppen soros felháborodás, de látva a doki arckifejezését, dohogva, grimaszolva inkább lehajolt, hogy segítsen neki a sebesültet becúbolni a fák közé. Látta, hogy a segítséget ajánló katona is jobbnak látta meghúzni magát, így inkább nem szólt semmit.
~ Akár Jennifer. Ezek az orvosok mind egyformák, Carson is ilyen volt. Nagy hiba hatalmat adni a kezükbe, tessék, egyből vissza is élnek vele.
Egyik karjával a sebesült hóna alá nyúlt, másik kezével a tabletet szorongatta. [Dr. Rodney McKay]

Szegény összeszidott katona csak pislogva nézi, ahogy a doktornővel együtt felemelik az eszméletlen sebesültet és nem túl gyorsan, de stabilan haladnak. Cipekedés közben ért el a rádión zajló párbeszéd.
- Simmonson százados, megpróbálhatnánk célzott lövésekkel semlegesíteni a Lucian katonákat, mert már nem hinném, hogy belemennének a fogolycserébe. Templar, vétel.
- Én is erre gondoltam főhadnagy. Ön és Vyleaus az életjeldetektor segítségével keressék meg a tárcsázónál maradt csapatot, és segítsenek nekik. Mauser. Zárkózzon fel Rononhoz. Százados. Maga zárkózzon fel hozzám. Már csak ez a négy van, ezekkel négyen már elbánunk.

 Ahogy húzták a fák közé a katonát, hallotta a rádión a többiek eszmecseréjét.
- Szóljon nekik, adja meg a helyzetünket. - mondta a kis segítőkésznek, akik Erica leteremtett. - Remélem, ennyit még engedélyez neki. - tette hozzá fújtatva a cipekedéstől.
Nem bírta ki, hogy ne szóljon vissza valamit, főként, hogy úgy érezte az életben nem érik el a fákat, és a karja is majd leszakadt már. [Dr. Rodney McKay]

***

A rádióval, a rugós bicskával a nagy kaliberű pisztollyal és a hozzá tartozó három pót tárral (4x15) valamint a kis forgótárassal (1x12) felszerelkezve Jan hamar eléri az őst. 

Ahogy oda értem, nem haboztam, azonnal utasítást adtam neki.
- Mielőbb indulnunk kell. Vezessen el egy biztonságos helyre a csillagkapu környékén.
Mondtam, de a válaszára nem is vártam, azonnal elindultam a kapu felé, ám ahogy utolért az ős, rögtön az ő tanácsát követtem.[Jan Templar]

Miközben mindketten lendületes tempóban haladnak a kapunál hagyottak felé, az egyik Rodneyval levő kaona rádión megadja a keresett csapat helyzetét. Erre ugyan nincs szükség, hisz az életjel detektorral könnyen beazonosíthatóak, már a fák között haladnak. De sajnos egyenesen a szintén könnyen beazonosítható szörnykülönítmény felé tartanak. A detektor tanulsága szerint a szörnyek nem támadnak egyből a csapatra, hanem előbb becserkészik őket, hogy több irányból támadhassanak. Nyilván való, hogy Jan és Vyl nem fog odaérni a doktornőékhez időben és rádión sincs idő figyelmeztetni a veszélyben lévőeket. De az életjeldetektor jelei alapján, mindkét férfi láthatja, hogy a három legközelebbi szörny számukra is elérhető távolságban van. A három szörny ugyan három különböző helyen van egyik sincs húsz méternél messzebb és a mozgásuk alapján nem vették még észre a duót.

Ifjú társammal siettünk a társainkhoz, ugyanis a rádióból szóló hangok aggodalomra adtak okot. Sajnos nem haladtunk sokat, vagyis inkább nem haladhattunk. Megálljt mutattam az ősnek, majd rámutattam a társamnál lévő eszközre. Az ellenség, az életjel detektor alapján becserkészni készült az ellenséget. Társaink szerencséjéré három ellenséget mi is likvidálhatunk. A faromhoz csúsztatott berettát előhúztam és átadtam az ősnek.
- Még szüksége lehet rá.
Mondtam neki, majd elővettem a korábban zsákmányolt nagy kaliberű pisztolyt, amit rögtön kibiztosítottam.
- Na, ezt a hármat nekünk kell elintézni, valahogy közelebb kellene őket csalnunk, csak nem tudom, hogy hogyan...[Jan Templar]

Amíg ideért Templar, addig az életjeldetektor segítségével. S miközben fél szemmel a detektort figyeltem, elindultunk a többiek felé. Azonban a Hadnagy valami kézjelet használva megállított. Majd a kezembe adott egy kezdetleges mechanikus kis kaliberű fegyvert. Aztán azt fűzte hozzá, még szügségem lehet rá.
~ Még hogy szügségem?! Eddig is, remekül elbántam a szörnyekkel fegyver nélkül is. De talán még jó lesz valamire.. Bár abba nem avattak be, hogy a Földi fegyvereiket hogyan is kel használni. ~
Röpke gondolat menetemet átfutva rögtön egy kérdést is intéztem a nagyon ifjú amatőr társamhoz.
- Nézze hadnagy. Szép kis gondolat magától, hogy fegyvert ad a kezembe, hogy ezzel segítsek. Csakhogy fogalmam sincs, hogyan kell ezt az izét használni. Tudja, amíg a Földön voltam, a fegyvereik használatába nem avattak be. S ha már fegyvereknél tartunk a közelharci fegyverekhez jobban értek. Azok közül is inkább a kardforgatáshoz és a bot harchoz.  Tettem hozzá a gondolataimat, amikor a kezembe nyomta a fegyvert. Majd Jan a három szörnyről kezdett beszélni, akik tőlünk húsz méterre voltak, nekünk háttal. Ehhez csak rövid véleményt és információt fűztem.
- Ami a szörnyikéinket illeti, ők húsz méterre vannak tőlünk.  [Vyleaus]

***

A doktornő elengedi a füle melett Rodney szurkálódását, a katona pedig engedelmesen megadja a csapat helyzetét a közeledő két fős erősítésnek. Miután elteszi a rádiót, szinte azonnal megálljt és egyben csendet int. Ő maga is megáll és körülnéz, majd Rodney fegyverére mutat, jelezve a tudósnak, hogy szedje azt elő.
- Tud lőni?
Pillant Ericára, aki csak megrázza a fejét, miközben egy gyors ellenőrzést végez a már földre tett eszméletlen katonán. A pár pillanatnyi baljós csendet égi áldás követi. Nem eső, hanem egy szörny formájában, ami a fák ágai közül veti magát a négy fős csapatra. Egyenesen Rodney és a neki épp háttal áló katona közé érkezik és még esés közben végigkarmolja a katona hátát. A katona felüvölt a fájdalomtól, de azért megereszt egy célzott sorozatot a szörny felé. A szörny a fejébe és nyakába fúródó golyók hatására holtan esik össze. De pillanatokon belül ott terem másik négy fenevad. Egy Rodneyra, egy az eszméletlen katonára és kettő a megvágott hátú katonára támad. A meggyötört katonának még a hátán tátongó sebe ellenére is van annyi lélekjelenléte, hogy egy újabb fejre célzott sorozattal leszedje az egyik támadóját, aztán a fájdalomtól elájul. Három ember, Rodney, és a két eszméletlen katona felé egy-egy vérszomjas borzalom tart, és Rodneynak csak két szörnyet van ideje leszedni. A harmadok szörny prédája meghal.

Rodney szuszogva, lihegve próbálta a szívverését normalizálni, miközben társuk tájékoztatta a többieket a tényállásról. Amikor a katona csendre inti és a fejével jelzi, hogy vegye elő a fegyverét, nem állja meg, hogy megjegyezze:
- Nekem már csak egy táram van. - suttogja.
A következő pillanatban azonban az iménti csendre szóló utasítás ellenére felordít. Most már tudja, mik voltak a pontok, amiket Vyleaus jelzett.
Ami ezek után következett legvadabb rémálmait is felülmúlta az összes bálnával, és Sam citromos csirke mániájával együtt. A katona a jól érzékelhető kín ellenére leteríti a rátámadó szörnyet, de az utánpótlás nem késik. Rodney remegő kézzel húzza meg háromszor egymás után a ravaszt, a rá támadó szörny fejére célozva, magában imádkozva, hogy legyen szerencséje. Látta, hogy társa az őt támadó két fenevadból egyet leterít, viszont a másikra már nem marad ereje. Rodney bízott benne, hogy csak elájult és nem halt meg, mikor összeesett. A borzalomtól remegő gyomorral Ericára üvölt:
- Vegye el a fegyverét, és próbáljon lőni!
Ő is teszi, amit a dokinak mondott, és a három rájuk támadó szörny közül kettőt sikerül megölnie. Az egész tárat kilőtte, így a harmadik szörny feltartóztathatatlanul jön feléjük. Rodney elborzadva nézte, ahogy a harmadik rettenet iszonyú sebességgel tartott feléjük. Tudta, hogy a társainak esélyük sincs, ezért önmagát is meglepő cselekedetre szánta el magát. A szörny felé lépett, a karját a feje fölé emelve integetett, és ahogy a torkán kifért ordított:
- Hééé, ideee! - majd elkezdett rohanni az ellenkező irányba, amerre a lucian tábort és a többieket sejtette, remélve, eléri őket, és a segítségére lesznek. [Dr. Rodney McKay]

***

Csak egy pillanatra gondolkodtam el, de abban a rövid másodpercben meghallottam McKay hangját.
- Ez meg mit művel?
Tettem fel a költői kérdést társamnak.
~ Mondjuk ez nem is rossz terv. ~
- Induljunk a doktor pozíciója felé, de óvatosan közelítsünk, nem akarom, hogy meglássanak a lények. Ha bármi közel érkezik hozzá, akkor szóljon neki a rádión és adjon le figyelmeztető lövést, hogy ránk figyeljenek. Próbálom minél tovább megőrizni az inkognitónkat, hogy velünk legyen a meglepetés ereje.
Mondtam a társamnak és kocogva, picit görbe háttal, a pisztolyt két kézzel tartva indultam meg a hang irányába.[Jan Templar]

 Ekkor hallottam meg Mr. Szuper nagy egó kétségbe esett kiáltásait és ebből már leszűrtem, mit is akart ezzel elérni.
~ A kvancba, nekem is épp ez volt az elképzelésem, bár nem pont így kiviteleztem volna, ahogy Mr. Szuper egó tette. Bár amint felkínálkozik a lehetőség én is csinálok valami hasonlót, de sokkal hatásosabbat. ~ 
Majd Jan felvázolta nekem az elképzelését, miképp akar segíteni Rodneynak. Melyez hozzá, fűztem egy gondolatomat is.
- Megértem, hogy rejtve akar maradni, de tartok tőle, szörny barátaink nem fogadnák nagy lelkesessel, hogy is nevezik az a, áááá. A bújócskás rajtaütésünket. Persze azért kezdi nekifutásnak remek ötlet. Azonban én inkább azt mondanám, amint felkínálkozik a lehetőség magunkra kéne vonni a figyelműket, és én már tudom is, hogyan csináljuk. Majd felhozom, hogy az egyik társuknak már kétszer elláttam a baját is, meg ehhez hasolók. Erre remélem, ráharapnak majd, és akkor hamar lekapcsoljuk őket. De ehhez inkább magának kéne asszisztálnia. Vagyis én segítek magunkra vonni a szörnyeink figyelmét és az első adandó alkalommal maga, segít semlegesíteni őket. Veszteni valónk meg csak az életünk van, de olykor kockáztatnunk is kell sikerért.  Vártam a hadnagy reakcióját, remélve, hogy érteni fogja a mondandóm lényegét és nem ért férre semmit sem. [Vyleaus]

Az őssel való eszmecserém nem sikerült valami túl jól, belekötött az utasításomba és a fegyver sem tetszett neki.
~ Mintha olyan nehéz lenne használni a földi fegyvereket. ~
Nyugtáztam magamban.
- Maga valami tábornok volt annak idején, hogy ennyire tudja mit kell csinálni? Meg miből gondolja, hogy értelmes lények és megértik magát? A pisztolyról meg csak annyit, hogy amit korábban átadtam lucian fegyvert azt vissza is adhatja, a berettát pedig Dr. McKaynek, ha túléli ezt...
Mondtam az ősnek bőszült hangon, mire meghallottam a doktor és lövések hangját.[Jan Templar]

Templar hadnagy válasza nem kecsegtetett túl sok jóval. Láthatóan nem viselte túl jól, hogy felvázoltam egy elképzelésemet. 
~ Remek, ezek a Földi katonák kissé merevek tudnak lenni. Ha nem az övék az irányítás, vagy ha nem oszthatnak parancsot, már ki vannak idegileg. Bezzeg a régi szép időkben, olyan társaságban volt szerencsém bejárni a galaxist, akikkel egyenrangú félként kezeltük egymást. Úgy tűnik, hogy ez ma már idejétmúltnak tekintik. ~ 
Majd pillanatokkal később reagáltam a hadnagy megjegyzésére is.
- Nem, nem voltam tábornok, vagy katona korábban. Bár utazgattam párszor a népem katonáival is. Elnézést, ha az önérzetébe tapostam volna Templar hadnagy. De azt tanácsolnám, néha kérem, tegye félre az előítéleteit, és fogadja el a másik ember döntéseit is. Elvégre, mind tanulhatunk egymástól valami újat is. Ezt ne feledje.  Közöltem vele gyorsan és jól érthetően a válaszomat.  [Vyleaus]