***
/Pegazus galaxis / M35-117 / Daedalus / Parancsnoki iroda /

A Daedalus kapitánya nemrég hívatta be a Brice Normant az irodájába.
- Üdvözlöm doktor. Foglaljon helyet. Nemrég eljutott egy jelentés az NID-hez, mely szerint az S4Z-175-ön eddig ismeretlen és rendkívül veszélyes lényeket találtak. Az NID a jelentések alapján szeretné megvizsgálni a lények gyalogsági fegyverként való bevetését. Ezért el akarnak küldeni a bolygóra visszatérő csapattal egy az ön szakterületein jártas szakembert. Én önt ajánlottam, mivel tudom, hogy a szakmája egyik legjobbja és rég óta szeretne már a hajón kívül is tevékenykedni egy kockázatos küldetésen.  Ez most elég kockázatos lesz, de több CsKA csapat is önnel tart majd. A csapat még nem áll készen, mert a küldetés leendő vezetője még a Parancsnokság gyengélkedőjén van, egy másik résztvevőt pedig pár napon belül előléptetnek. Ezért a küldetés végéig önt ideiglenesen áthelyezték Atlantiszra. A küldetéshez kapcsolódó összes aktát meg fogja kapni. Készüljön fel alaposan. Van kérdése?

Összekulcsolt kézzel ültem a nekem felkínált székben, és érdeklődve hallgattam az ezredest, aki mint mindig, most is kedves volt velem. A Daedaluson töltött idő alatt már visszanyertem valamennyit az önbecsülésemből ahhoz, hogy ne lássak a szavai mögé semmilyen cinizmust. Nem is olyan régen még azt képzeltem volna, hogy most akarnak innen eltávolítani, mert már itt sem kellek a kutyának sem.
~ Itt elfogadnak, neadjisten még kedvelnek is. Ezért kicsit ijesztő is, hogy kitépnek megszokott közegemből, és bedobnak a mélyvízbe.
A küldetés részletei egyelőre túl ködösek voltak, hogy véleményt formáljak róla, de egyvalami szöget ütött a fejemben, és nem hagyott nyugodni. Mindössze néhány másodperc gondolkozás után úgy döntöttem, hogy az egyetlen ember, akitől meg tudom kérdezni, és biztosan őszinte is lesz velem, az az ezredes.
-   Nos, először is megtisztelő, hogy rám gondolt, és higgye el, igyekezni fogok, hogy ne okozzak csalódást. Ahhoz azonban először el kell olvasnom az aktákat, hogy szakmai kérdéseket tudjak feltenni. Most egyelőre egyvalamit szeretnék tudni, amiről felteszem, olvasni nem fogok, de szeretném leszögezni már az elején, mert én is úgy állok majd hozzá. [Brice Norman]

- Kérdezzen. Ha tudok, válaszolok. - Az ezredes kiszúrta a vele szemben ülő férfi izgatottságát és megszeppentségét, mert egy barátságos mosollyal is igyekezett bátorítani. 

~ Elvégre, úgy tűnik, éles helyzetbe küldenek, tudnom kell.
Még mindig úgy ültem, mint aki fázik, és a tenyeremmel legyeztem egy kicsit, próbálva tettetni, hogy nem lepődtem meg és, hogy nem is izgulok. Egyik sem volt igaz.
-   Az NID, vagy akárki, aki a végső döntést fogja hozni, valóban építeni fog a véleményemre? Ha érti, mire célzok… Szóval, kirakatba kell a jelentésem, vagy komolyan veszik majd? [Brice Norman]

Aztán a kérdés hallatán kissé meglepődött.
- Nos köztünk szólva, én nem szívesen látnék a hajómon szörnyeket. Még katonai alkalmazásban sem. De tartok tőle, hogy az NID komolyan fontolgatja a dolgot. A jelentése egyáltalán nem kirakatba kell. Ha ön alkalmasnak ítéli azokat a dögöket erre, akkor komoly viták fognak erről kezdődni.  Én ajánlottam be, gondolom megérti nem szeretnék szégyenben maradni. Ne foglalkozzon senkivel és semmivel, járjon el a legjobb tudása szerint és írja meg azt a jelentést a lehető legszájbarágósabbra és legprecízebbre. Jó ha tuja, hogy nem e miatt mennek a bolygóra. Az előző csapat azért ment, hogy megvizsgáljon egy feltehetőleg Ősök által készített szerkezetet. Most is ez lesz a fő szempont, na meg kideríteni, hogy honnan származnak a szörnyek és mit lehet kezdeni a bolygón talált gyógyvízzel. De a jelentésekből mindent meg fog tudni. - Az ezredes ismét elmosolyodik. - Egyben térjen vissza.

~ Szörnyek, ős kütyü, gyógyvíz. Ezt a bolygót a lidércek is megirigyelnék.
- Izgatottan várom azokat a jelentéseket. A kérdéshez pedig nyitottan állok hozzá, de abban biztos lehet, hogy ha a leghalványabb jelét is látom dolog gyakorlati alkalmatlanságának, a hajója orkmentes marad.
~ Bár nem tudom, lehet, hogy itt inkább Godzillákról van szó?
A kezdeti ijedtségem még messze nem múlt el, csakhogy az ezredes következő megjegyzése már búcsúszagú volt, ugyanakkor számomra nagyon is kétértelmű. Arra legalább rádöbbentett, hogy miért is félek ennyire ösztönösen az egésztől.
~ Vicces, hiszen ő is tudja, hogy nincs értékesebb számomra ennél a testnél. Viszont pont emiatt nem engedhetem meg magamnak, hogy a túlzott félelem meggátoljon a túlélésben. Brice-nak ez az egyetlen esélye.
- Erre mérget vehet - mondtam némi késlekedéssel, de immár eltökélten.
Elköszönésképp felálltam és kezet nyújtottam az ezredes felé a köztünk levő asztal felett. [Brice Norman]
- Csak írja meg a jelentést, aztán a többit majd eldöntik odafent. - Mondja kis mosollyal az ezredes, majd az eltökélt mondatodra ő is komoly hangnemre vált. - Tudom doktor. Bízom magában, ezért merem odaküldeni.

***

//Atlantisz / Hálókörletek / V.I.P. lakosztályok //  

Brice nemsokára Atlantiszon találja magát, a neki kiutalt szálláson. Miközben kipakolja a Daedalosról elhozott pár holmiját, kopognak az ajtón. Amint ajtót nyit, egy katonával találja szembe magát, aki rögtön a kezébe is nyom egy halom dossziét.
- Üdvözlöm doktor Norman. Mr. Woolsey küldi ezt önnek. Az S4Z-175 történéseinek dokumentációi, valamint egy rövid összefoglaló az M5K-809 eseményeiről.

- Köszönöm. Igazán rendes maguktól, hogy gondolnak az én korosztályomra is, és nem csak digitalizálva adják oda a jelentéseket.
Ezzel a mondattal vettem át a várva várt papírkupacot, amit azonnal letettem az asztalomra. Az utazótáskámból elővettem a kedvenc fényképemet, azt is az asztalra helyeztem, majd leültem és elkezdtem tanulmányozni az aktákat. Ösztönösen is a szemüvegem után nyúltam, ám mikor az nem lógott a nyakamban, újra eszembe jutott Brice, és hogy mennyire elfeledkeztem erről az előbbi mondatommal. Mindenesetre nekiláttam a munkának. Egyelőre kimondottan csak a szörnyre vonatkozó utalásokat kerestem. Böngészés közben kijegyzeteltem a számomra értékesnek tűnő információkat:

Ismeretlen életforma (S4Z-175)
- magasság: kb. 6-7 láb
- ragadozó fogazat
- hosszú, éles karmok
- emberfölötti fizikai erő
- erős testszőrzet
- erős az agresszióra való hajlam
- intelligenciára utaló kivizsgálni való nyomok:
  + lehetséges arcmimika: csodálkozás, meglepettség kifejezése
  + falka életmód
  + éléskamra kialakítása
  + feltehető a lőfegyver hangjára való tanult érzékenység

Megpróbáltam már az olvasás közben is Dr. Jackson legendás nyitottságát szem előtt tartani, amit ő az Unasokkal szemben annak idején tanúsított. Nem lesz könnyű, de most ez a feladatom, és ehhez igyekeznem kell felnőni. Az olvasás közben jócskán megfeledkeztem magamról, az idő számomra szinte észrevétlenül telt. Ám egyszer csak azon kaptam magam, hogy nagyon megéheztem. A jegyzeteimet tartalmazó cetlit a zsebembe tettem, és elindultam a kantinba, amiről azonban fogalmam sem volt, hol lehet. Az ideiglenes szállásom ajtaján kilépve tehát kénytelen voltam megkérdezni az első járókelőt.
- Elnézést hölgyeim, megmondanák, hogy a kantint merre találom? [Brice Norman]

***

Aztán elindulunk a kantin felé. Pontosabban indulnánk, ha tudnánk, hogy az merre van. Jobb híján megkérdezzük az Evát szemmel tartó két katonát. Így az egyik katona elől mutatja az utat, mi mögötte Evával egymás mellett és a másik katona zárja a sort. 
~ Még is csak van némi haszna a katonai kíséretnek. ~ Jegyzi meg Zirion.
~ Na, hát ha választanom kellene, akkor inkább tévednék el a városban, csak szegény Evát hagynának már végre békén. ~
~ Ne aggódj, egyszer talán annak is eljön az ideje. ~
Sokat nem tudunk egymásközt beszélgetni "lakótársammal", mert vicces kis csapatunkat megszólítja egy ismeretlen férfi, aki maga is a táplálék lelőhelyét keresi.
- Mi is épp oda tartunk. Tartson velünk. - Mondom egy barátságos mosollyal. - Mi is alig egy órája vagyunk Atlantiszon, így nem ismerjük a járást. De ez a kedves úr - pillantok az eddig előttünk haladó katonára, - mutatja nekünk a helyes irányt. Sophie vagyok ő pedig Eva. Önben kit tisztelhetünk? - Mutatom be magam és a mellettem álló hölgyet, miközben kezet nyújtok a férfinek.
~ Mitől vagy ilyen laza? ~ Lepődik meg Zirion.
~ Fogalmam sincs. Jó kedvem van, nincs semmi dolgom és fejedelmi ellátást kapok. ~ Mondom egy mentális vigyorral.
~ Meg kellene kissé komolyodnod. ~ Fedd meg Zirion és elismerem, igaza van.
~ Jól van, igyekszem. Ez a beszélgetés Evával teljesen feloldott. ~
~ Nem csak téged, Evát is feloldotta, és ennek örülök is. De azért mindennek van határa. ~
~ Megértettem. Te is bemutatkozol? ~
~ Nincs értelme titkolni, hogy Tok'ra vagyunk. ~
Átadom Zirionnak az irányítást. Zirion egyenesen új brátunk szemébe néz és érzem, ahogy felvillannak a szemeim, majd Zrion kezet nyújt miközben szombionta hangon megszólal.
- Üdvözöllek. A nevem Zirion. Tok'ra vagyok.
A két katona mindeközben rezzenéstelenül, már-már zordan áll mellettünk. Ők tudják, hogy Tok'ra vagyok, ahogy Eva is, aki mindeddig szinte egy szót sem szólt, mióta kiléptünk a folyosóra.  [Sophie Almond/Zirion]

- Ha nem leszek a terhükre. 
Csatlakoztam hát a két hölgyhöz, akik közül az egyik villámgyorsan be is mutatta magukat, és már rajtam volt a sor.
- Brice Norman, örvendek.
Amint elfogadtam a kézfogást, rögtön éreztem, hogy valami nem oké. Elvégre a hölgyek keresztnévvel mutatkoztak be, én pedig automatikusan teljes névvel.
~ Mert nem vagyok egyik sem, és mégis mindkettő.
De nem volt időm korrigálni a dolgokat, vagy folytatni a mondatomat, mert a nő szeme, akivel az imént kezet ráztam, felfénylett, és torz hangon is bemutatkozott. Pár másodpercbe beletelt, mire leesett. Kb. mire ő is kimondta…
~ A teringettét! Egy Tok’ra. Atlantiszon?
- Nézze el a meglepődöttségemet – mondtam gyorsan. – Már régen volt, hogy találkoztam Tok’rával.
~ Pont akkor, amikor nem fogadtad el az ajánlatukat. Pedig akkor most Brice is élne.  [Brice Norman]

Míg a folyosókat róttam nézelődve közben az járt a fejemben, mi minden megváltozott, mióta én utoljára Atlantiszon jártam.
Még szoknom kellett azt a gondolatot, hogy a városban az Alteranok helyett most Emberek vannak. Sosem tagadnám, cseppet sem könnyű nekem mind ez, bár jól leplezem ezt mások előtt. A sétám közben sokat nézelődtem, illetve sokszor meg is álltam. Olykor a városban zajló életet szemlélve és azt tekintve, mivé változott ez a város, párszor el is mosolyodtam utam során. Mind e közben a gondolataimban is elkalandoztam
~ Ez elképesztő! Ezek az Emberek új életet leheltek ebbe a korábban általunk elhagyott városba. S az óta ismét a remény szimbólumává tették ezt a helyet. Szép teljesítmény tőlük annak ellenére, hogy még fiatal, naiv és tapasztalatlan faj. De majd ezek a gyerekek is felnőnek majd idővel. Meg kell hagyni, egész otthonosan beilleszkedtek ide Bár már, már azt is érdekesnek és egyben lenyűgözőnek tartom, hogy a sors fura fintorának köszönhetően megismerhetem a tízezer évvel későbbi univerzumot, persze az enyémhez képest. ~
S persze e gondolatokon kívül még sokkminden ezekhez kapcsolható gondolat motoszkált bennem, a túrám során. Azonban a sors, még nem fejezte be, a nekem szánt megpróbáltatásait 
A szemlélő körutam során felfigyeltem egy olyan érdekességre, amivel a városban eddig nem találkozhattam. Hiszen, ha jól értelmeztem az eddig látottakat, nem szokás fegyveres őr kísérete, a városban élő Emberek számára. Maximum, akkor, ha veszélyes, vagy harci helyzet állna fenn. De tudomásom szerint, most itt minden nyugodt és békés volt.
A bennem szunnyadó kíváncsiság ismét felébredt és úgy döntöttem, kiderítem, mire ez a nagy felhajtás
Ugyan is mikor elég közel értem hozzájuk, láthattam, hogy az egyik hölgynek felvilágított a szeme a bemutatkozása során. Ami elgondolkodtatott
~ Ez egyszerre különös és lehetetlen! Mit kereshet itt egy Goauld?! És miért nem állították már meg? Itt valami nagyon nem stimmel Lehet, hogy a Goauld-ok, már manipulálni és megtéveszteni is tudják az Embereket, de engem nem! Közbe kell lépnem, mielőtt tönkre tenne itt mindent! ~
Így hát heves, feldúlt és dühös érzelmi állapotba kerülve a látottak miatt, az öt fős társaság felé futottam. Persze az a gondolat is a fejembe villant, hogy most sem használhatok lőfegyvert, mert akkor bizonyára én húznám a rövidebbet. Éppen ezért a másik megoldást kellett választanom.
- Mindenki félre! Vigyázzanak egy Goauld van itt!  Kiáltottam a két katonának és a többieknek a környékükre indulatosan, közben futva.
S mikor eléggé közel értem a telekinetikus erőmet bevetve a Goauld-nak vélt nőt a falhoz löktem. Persze, csak annyira, hogy ártalmatlanná tegyem, de még nem öljem meg.
Majd mikor sikerült oda érnem, folytattam.
- Gyorsan önök veszélyben vannak! Ő egy Goauld, aki a maguk soraiba férkőzött! Zárják el, vagy valami... - Mondtam nekik a nagy érzelmi viharomban, majd láttam, hogy a katonák is fegyvert fogtak rám, mintha én lennék az ellenség Pedig nem így volt S ezért, mielőtt lelődtek volna, a fegyvert a telekinetikus erőmmel kiszedtem a kezükből és magasan a plafon felé lebegtettem őket.  [Vyleaus]

- Ugyan, dehogy lesz terhünkre, mi újoncok tartsunk össze. - Mosolygok barátságosan új barátunkra. A bemutatkozások rendben lezajlanak és elvetem magamban azt a bolond gondolatot, hogy a két katonát is bevonjam az ismerkedésbe. Tok'raságomon a férfi meglepődik, de hamar bocsánatot kér érte. Zirion már épp biztosítani akarja róla, hogy nincs miért bocsánatot kérnie, de hirtelen a levegőben találjuk magunkat. Még jó hogy nem én irányítok. Zirion egy pillanat alatt csavarodik egyet a levegőben és macskaügyességgel tompítja úgy a falnak csapódást, hogy még csak meg sem ütjük magunkat. Mire megfordulok addigra egy katona rohan a támadónk felé és dühösen ripakodik rá.
- Mit csinál maga szerencsétlen?! Azonnal tegye le azokat a katonákat. - A katona egyenruhájáról leolvasom a nevét és a rangját, Born hadnagy. - Miféle ámokfutást rendez itt, még is mi a fenéért támad maga lantiszi katonákra?!
- Sajnos Goa'uldnak nézte a hölgyet, aki Tok'ra. - Tájékoztatja Bornt Eva. 
Zirion kezdi kapisgálni mi folyik itt, így jobbnak látja nem harcba bocsátkozni. Csendesen megállunk a fal mellett és hallgatjuk Born mondandóját.
- Hagyja békén a hölgyet Vyleaus, ő nem jelent veszélyt. Nem Goa'uld, hanem Tok'ra. A kettő között az a különbség, hogy a Goa'uldok a Föld legrégebbi ellenségei, a Tok'rák pedig a Föld legrégebbi szövetségesei.
~ Ez most komolyan Goa'uldnak nézett minket? ~ A lazaságom egy pillanat alatt válik füstté. Én csak bosszús vagyok, Zirionban azonban forr a düh. De fegyelmezett, és faarccal hallgat, mozdulatlanul áll a fal mellett, miközben villámló szemekkel figyeli a Vyleaus nevű, telekinetikus erővel felvértezett öltönyös pasas minden mozdulatát.
~ Goauldnak nézett. Minket! Nem vagyunk Goa'uld! ~ Zirion legszívesebben itt helyben megverné a fazont. Nincs is a Tok'rák köreiben nagyobb sértés, mintha legoázzák őket. Átveszem, az irányítást és próbálok ugyan higgadt maradni, de Zirion dühe rám is hatással van.
- Honnan jött maga szerencsétlen? A holdról? Én csak egy orvos vagyok, de annyit még én is tudok, hogy ha lenne itt egy Goa'uld, az nem villogtatná csak úgy a szemeit Atlantisz kellős közepén. Magát viszont simán szitává lőtték volna a katonák megtámadása miatt, ha az érkező hadnagy épp nem ismeri önt. Még is hogy jön maga ahhoz, hogy csak úgy megtámadjon engem egy beszélgetés kellős közepén? Normális maga? Ha már engem Goa'uldnak nézett, legalább abból leszűrhette volna, hogy elszúrt valamit, hogy a katonák nem énrám fogtak fegyvert hanem önre. Még ha nem hallott volna életében a Tok'ráról akkor még megértem, hogy így reagál. De egy Atlantiszon szaladgáló öltönyös pasasról ezt elég nehéz elképzelnem. 
Nem adom vissza az irányítást Zirionnak mert a végén még felrúgja a fazont, bár engem sem sok választ el tőle, hogy egy nagy pofonnal jutalmazzam az iménti kis akcióját.
~ Még jó, hogy te irányítottál. ~ Mondom Zirionnak egyre dühösebben. ~ Ha én irányítok, akkor tuti eltörtük volna valaminket a becsapódáskor. De akkor úgy felpofoztam volna ezt a telekinézissel felvértezett, meggondolatlan keljfeljancsit, hogy azt még nagypapa korában is megemlegetné. ~
~ Vajon hogy tett szert a telekinetikus képességére? ~ Ziriont még sosem láttam ennyire dühösnek, de még ez a düh sem vakítja el annyira, hogy ne induljon be az elemző gondolkodása. 
- Önök jól vannak? - Érdeklődi meg Born Evát és Bricet.  [Sophie Almond/Zirion]

Egy szempillantás alatt egy harci jelenet kellős közepébe csöppentem. Nem láttam, miféle erő taszította el a Tok'ra-t, először még az sem fordult meg a fejemben, hogy a figyelmeztető hanghoz, vagyis annak gazdájához kapcsolódna az egész. Gondolkozás nélkül félreálltam, és miközben megpróbáltam felfogni, mi történik, nem avatkoztam az események menetébe. Amikor azonban dolgok kezdtek lebegni a levegőben, lassan már én is pedzegettem, hogy itt természetfeletti képességek birtokában van valaki. Innen már csak egy lépés volt, hogy mindezt összekössem az agresszív viselkedést tanusító öltönyös férfivel. Az egész jelenség lenyűgözött. Még sohasem láttam ilyesmit élőben, bár volt szerencsém olvasni CSK-1 és atlantiszi jelentéseket hasonló agytevékenységekről. Miközben a katonák próbáltak rendet teremteni, alig bírtam levenni a szemem a lebegtetett fegyverekről és arról, aki mindezt előidézte.
~ Szinte tapintani lehet a dühét. Nehéz lesz észérvekkel vagy korábban általa nem ismert tényekkel hatni rá, de lehetetlen, hogy szándékában állna bárki életét is kioltani, különben a Tok'ra már nem élne. Azonban ez bármikor megváltozhat. Elvégre meddig tartana eltörnie a nyakát?
Ennek fényében úgy éreztem, hogy nagyon kényes helyzet ez. Elő kellene vennem az agyfurkászt magamból, és valami frappánsat mondani. Milyen kár, hogy ilyesmi helyzeteket az egyetemen nem tanítanak. Amikor a katona a hogylétem felől érdeklődött, csak bólintottam. Mégis, ekkor már kötelességemnek éreztem, hogy hozzászóljak, így hát a telekinetikushoz fordultam, és bár valószínűleg teljesen feleslegesen, de az ellenséges felek közé álltam. Tudtam, minden erőmmel nyugalmat kell sugároznom, annak ellenére, hogy az öltönyös fickó legalább egy fejjel magasabb lehetett nálam. Úgy döntöttem, meg kell bíznom annyira támadóban, hogy ura a helyzetnek, és bátran beszélhetek vele, anélkül, hogy ezzel életeket kockáztatnánk.
- Ez nem trükk. Az imént valóban a gazdatest beszélt. Higgye el, megértem, ha ezt kétkedve fogadja, jómagam sem éltem a lehetősséggel, hogy gazdatest legyek. És bár már tudom, hogy akkor az lett volna a helyes lépés, most sem lennék képes rá. Arra nincs bizonyítékom, hogy valódi szimbiózisban élnek a gazdatestükkel, azonban abban teljesen biztos vagyok, hogy megkérdeztek engem, és elfogadták a nemleges döntésemet, annak ellenére, hogy számukra is létkérdés volt a dolog. Ön szerint tenne ilyet egy Goa'uld? [Brice Norman]

A jelek szerint ismételten egy kissé feszült légkört teremtettem magam körül S megint bele tenyereltem valamibe, melynek összefüggéseit, nem igazán értem
Mikor a falhoz akartam dobni a nőt, azt ő menet közben, ügyesen megoldotta, hogy elkerülje a sérüléseket. Majd felbukkant Born hadnagy is. Végig hallgattam Born és a nő mondanivalóit, bár a dühöm, még mindig erőteljes volt, már érezhetően, kezdtem lenyugodni és visszatérni a megfontolt és józan gondolkodásomhoz.
Majd a kezemet fokozatosan magam mellé eresztettem le. Ugyan is, mikor Born hadnagy megérkezett, már készültem volna egy újabb telekinetikus kis műveletre, az elhatalmasodó dühömből adódóan. De mind ezt már nem hajtottam végre
Végig kellett hallgatnom a Goauldnak titulált nő felháborodott mondanivalóit is. S szerencsémre sikerült nekem is eléggé lehiggadnom, a magyarázkodásokhoz is
- Nem a holdról jöttem, hanem a múltból! - Közöltem vele felháborodva, bár ez sem volt pontos kifejezés. Illetve, kicsit igaza is volt ennek a nőszemélynek a szemvillogtatást illetően. Ráadásul, a továbbiakban, már nem kívántam tovább vitázni vele. Majd egy férfi próbálta megmagyarázni a dolgot egy hozzá köthető eseménnyel. Majd aztán rémlett valami, amit korábban ezekről a Tokrák-ról olvastam. Bár még így is meglehetősen zavaros volt ez az egész. Majd ennek hangot is adtam
- Nézzék, bár érdekes, amit mondanak, de ezzel, még nem győztek meg! Ismerem a Goauldokat! Az én időmben ők nem voltak ilyen békés természetűek Annak idején ők világokat kezdtek leigázni és uralmuk alá vonni, az embereket, pedig kihasználni és rabszolgákat is lettek belőlük. Hatalom éhes szörnyetegek ezek!
Itt kis szünetet tartottam, hogy végig gondoljak mindent, de még így is eléggé zavaros volt minden
Aztán a fegyverek a levegőből hírtelen a földre zuhannak, persze nem okoznak kárt senkiben Majd ismét megszólaltam
- Ez az egész olyan zavaros. Túl sokkminden megváltozott mióta... mióta....  
Itt nem tudtam befejezni a mondanivalóm, csak elcsendesedtem és az egyik szememből láthatóan könnyek csordultak ki. Így mások számára is világossá válhatott, hogy nem vagyok éppen szokványos Ember, s hogy érdekes múltamban a veszteség és a fájdalom sem maradt el.  [Vyleaus]

A férfi szerencsére letesz támadó szándékáról, de olyat mond, amire nem tudok felelni.
~ A múltból? Időgép is van a CsKP-n? ~
~ Ilyen technológiával egyedül az ősök rendelkeztek, bár ők is csak a múltba tudtak utazni a jövőbe nem. Viszont van egy jelenség, amely talán magyarázhatja a dolgot. Ha a csillagkapu által nyitott féregjárat a megnyitásakor épp egy napkitörés közelében halad el, akkor elhajolhat az időben. Azaz az utazó a megadott címre fog érkezni, csak vagy a múltba, vagy jövőbe. ~
~ Akkor Ő is egy ilyen utazó lehet? De a múltban nem az ősök éltek itt? ~
~ Amennyiben ős, az megmagyarázná a telekinetikus képességeket. De ez esetben nem értem hogy kerül rá öltöny. ~
~ Talán vett magának egyet. ~
~ Hamarosan úgy is megtudjuk. ~
Majd Brice próbálja nyugtatgatni Vyleaust, de úgy tűnik, támadónk eléggé szkeptikus típus. Így én szólalok meg. Illetve szólalnék, mert támadónk a szemünk előtt alakul át titáni harcosból sebzett lelkű hősszerelmessé és ez kissé átalakítja a mondanivalómat. Eredetileg szerettem volna elküldeni a fenébe, de ez a sírásra görbült szája meg a könnyes szeme meggyőz róla, hogy nem egy őrült ámokfutóval akadtunk össze, hanem egy összezavarodott emberrel. A dühöm és Zirion dühe is szinte teljesen elpárolog, bár még nyomokban megtalálható. De azt hiszem Vyleausnk most nem szidásra, hanem megértésre van szüksége. Még is csak orvos vagyok, illik hát végre a szerint is viselkednem. Barátságos hangon szólalok meg.
- Jól ismeri a Goa'uldokat, ők mind a mai napig hataloméhes szörnyetegek. De mint ahogy előttem már elmondták önnek, a Tok'ra nem Goa'uld és a Goa'uld nem Tok'ra. Elismerem, a kettő között leginkább ideológiai különbségek vannak, de ezek a különbségek nagyon fontosak. A Tok'rák nem költöznek erőszakkal gazdatestbe és nem használják a szarkofágot. A Tok'ra szimbionta szimbiózisban él a gazdatesttel. Nekem speciel Zirion az egyik legjobb barátom. Zirion a szimbiontám neve. Az én nevem pedig Sophie.  Épp a kantinba tartottunk egy kiadós evésre. Tartson velünk és elmeséljük önnek a Tok'rák történelmét. Meg meghallgatjuk az ön történetét is, ha megosztja velünk. - A mondandóm vége felé már őszintén mosolygok is. Aztán Brice felé fordulok. - Az ön történetét is szívesen hallanám. Érdekel, hogy miért ajánlották fel önnek a Tok'rák az egyesülést, és hogy ön miért utasította el. Tok'raként én csak ajánlani tudom önnek a dolgot, és nem a Tok'rák miatt, hanem mert én élvezem a dolgot. [Sophie Almond/Zirion]

~ A múltból... Ez könnyedén megmagyarázza a félreértést és hát akkor nem is közülünk való. Vajon ő egy Ős lenne? Az ilyen természetfeletti képességek sokszor valahogyan kapcsolódtak a felemelkedéshez, amelynek úttörői az Ősök voltak... Ez hihetetlen! Nekem miért nem mondta senki, hogy a városban kószál egy két lábon járó kísérleti nyulam?
Szavaim nem győzték meg ugyan, de egyelőre a közvetlen életveszély elhárult. Fellélegeztem, mintha eddig visszatartottam volna a levegőt is.
- Sőt, most már tudjuk, hogy a Goa'uldok gonoszságának fő kiváltó oka a szarkofág lehetett.
~ Úgy tűnik, a Tok'ra is megenyhült.
Ezzel a szememben szereztek egy jó pontot, mert nem gondoltam volna, hogy ennyi elég, hogy az indulatuk hipp-hopp szublimáljon. Örömömben, hogy a veszélyhelyzet elmúlt, Evara mosolyogtam, aki az egészet majdnem szótlanul, de legalábbis nagyon objektíven szemlélte, én pedig eddig valamilyen oknál fogva még nem értem rá őt alaposabban szemügyre venni. De sokat nem időztem rajta, mert a különös fickó sokkal jobban érdekelt.
Sejtettem, hogy a Tok'ra...
~ Ejj, hát, szegényeknek nevük is van!
Szóval éreztem, hogy Sophie-ék kíváncsiak lesznek a történetemre ennyi ízelítő után. Sikerült elkotyognom, sajnos...
~ Pedig olyan tenyérbemászó képem van... bocs Brice... hogy amúgy a fenének se jutna eszébe, hogy rákérdezzen az élettörténetemre.
- Elég hosszú történet, és nem vagyok rá túl büszke. De ha mindenképp kíváncsi rá, elmondhatom - feleltem lehervadó mosollyal - ha Ön is elmondja, miért döntött másképp mint én - majd az öltönyös úriember felé fordultam. - Valamint ez a lenyűgöző telekinetikus képesség is nagyon érdekelne. Szigorúan szakmailag. Bocsásson meg, de Ön egy igazán ritka alkalom számomra, hogy ezt a jelenséget tanulmányozhassam és egy csipetnyit megérthessünk belőle. Brice Norman vagyok, örvendek a találkozásnak - nyújtottam kezet a férfinek. [Brice Norman]

Miközben az érzelmeim és a fájdalmam kiült az arcomra, magam elé meredtem és eszembe jutottak azok az idők, mikor sztázisba kerültem. Mikor akaratom ellenére utoljára láthattam a szerelmem és a szüleimet Nincs annál szörnyűbb érzés, mint mikor úgy veszünk el számunkra valami nagyon fontosat, hogy nem tehettünk ellene semmit. Hát velem sajnos pont ez történt. Valami oknál fogva a sors kicsit csúnyán elbánt velem
Ezek után letöröltem az arcomról a könnyeimet és az arcom most a komolyságomat, tükrözte vissza.
Kissé nehezemre esett elfogadni, hogy a Goauldok egy kis csoportja pusztán azzal, hogy más eszmék szerint élnek, alapjaiban változtatnák meg lényük egészét. Felsóhajtottam, azonban volt valami, ami nem tetszett Brice mondanivalójából. Kissé úgy festett le mintha a kísérleti nyula lennék. Éppen ezért kicsit mérgesen tekintettem rá, majd higgadt önuralommal fejeztem ki neki, hogy nem igazán tetszett a tanulmányozós része, a szavainak. De mielőtt elmondtam volna, amit akartam, azért viszonoztam a kézfogást.
- Nézze Brice, szeretném, ha megértené, hogy nem leszek senki kísérleti alanya. Ha kíváncsi mind arra, amire képes vagyok, vagy lehetek, azt ne bennem, vagy másokban keresse Sokkal inkább önmagában találja meg a válaszokat a kérdéseire, mint hogy, engem tanulmányozna. - Miközben bölcsen kioktattam a férfit, a jobb kezemmel, rá is mutattam, ezzel nyomatékosítva a válaszom helyességét és igazát. Majd Sophie-hez fordultam és vele is váltottam pár szót.
- Igen sokat tudok róluk, hiszen volt már dolgom velük párszor. Megértem, hogy védi őket, akiket Tokrák-nak hív. De önnek és a szimbiótájának is meg kell értenie, hogy nem törölhetik el, mind azt a sok ezer éves terrort, amit ez a faj okozott. Lehetnek mások az elveik és a gondolkodásmódúk is, amikre, nyílván büszkék is Azonban nem tehetnek úgy, mintha teljesen mások lenének a gyökereik Szóval mondhat bármit, a Tokrák népe, mindig, még ha kis részben is, de része marad a Goauldok-nak és az ő lényüknek is. Éppen úgy, mint ahogy az én népem is követett el nem is egyszer hibákat, mert felsőbbrendűnek hiszik magukat, és mert úgy döntenek, nem tesznek semmit sem. Pedig pont azzal ártottak a legtöbbet eme galaxis lakóinak is, hogy akkor sem tettek semmit, mikor lehetőségük lett volna rá. - Közöltem vele is a bölcsnek mutatkozó véleményemet. Bár a bennem lakozó gyűlölet, melyet a Goauldok iránt is épp úgy érzek, mint ahogy a lidércek iránt is, nem szűnt meg, csupán elcsendesítettem magamban ezeket, az erős érzelmeket, amik sosem múlnak el teljesen, csak megenyhülnek Aztán, jómagam is helyesnek véltem, hogy az étkezőben folytatjuk tovább az eszmecserét, hiszen én magam is, már jó ideje nem ehettem semmit. S a táplálékra is szükségem van. Így hát elindultam a kantinba.  [Vyleaus]

Egyre érdekesebb társaság kezd itt összejönni. Brice nekem címzett válaszára elnevetem magam.
- Nos, az én esetem eléggé kirívó, de el fogom mesélni, ha szeretné.
Vyl válasza hallatán érzem, ahogy Zirionban egyre inkább forrni kezd ismét a düh és én is bosszús leszek kissé ekkora csökönyösség láttán. De higgadtan válaszolok.
- Rendben, én nem fogon önt győzködni. Mindössze arra kérem, hogy a jövőben egy Tok'rát se nevezzen Goa'uldnak. Ugyan is a Tok'rák körében ez a legnagyobb sértés. De egyet értek önnel, irány a kantin.
Furcsa, hogy most én vagyok a nyugodtabb nem Zirion, de azt hiszem érthető. Remélhetőleg mire jóllakunk, addigra mindenki megnyugszik kicsit és nyugodtan elmesélhetjük egymásnak a történetünket.  [Sophie Almond/Zirion]