Stargate SG1- My Dinner With Vala – Vacsora Valával
My Dinner With Vala – Vacsora Valával Jack O’Neill arrébb tolta a papírokat az asztalán és azon tanakodott, hogy mikor érkezik már meg a csapat. Jól választotta ki az éttermet, ebben biztos volt. Az órájára pillantott. Most már bármelyik percben itt lehetnek. További papírokat tolt odébb. Ekkor meghallotta a hangokat, mikor kinyitotta az ajtót látta, segédje hiábavaló kísérletét, hogy megállítsa őket a külső irodában, távol tartva őket a belső szentélytől. „Johnson, mondtam magának, hogy engedje be őket, amint megérkeznek!” Johnson a csapatról a felettesére pillantott, majd vissza, végül rájött, hogy ők azok, akikre a tábornok utalt. Bocsánatkérő hangot hallatott. Jack néhanap egy kicsit sajnálta a fiatal tisztet; rendes gyerek volt, de nem igazán volt képben. „Üdv, Hank. Szép öltöny Teal’c!” Teal’c finoman bólintott. „Hugo Boss.” De Jack igazából nem is Teal’c-re figyelt. Tetőtől talpig felmérte Valát és rámosolygott. „Tudtam, hogy hibát követek el,” motyogta Daniel, mikor Jack belekezdett, „Vala! Már nagyon sokat hallottam Önről! Sajnálom, hogy elkerültük egymást amikor a CSKP-n jártam! Megbeszéléseken,” tette hozzá szükségtelenül. „Jack, ismerd meg Valát; Vala, ő itt Jack.” Daniel feléjük intett és elsétált kettejük mellett hogy kinézzen Jack ablakán. „Szép kilátás.” Daniel kibámult az ablakon. „Hát, George ablakot ígért nekem.” Jack intett az említett tárgyak felé. „Ime, itt vannak. Nézz ki! Itt az Ég.” Elégedetten bólintott, mikor Daniel automatikusan felpillantott és mikor megfordult ott találta Valát meglepően közel magához. „Tehát, hogy talált rá a Földre?” „Ne ezt kérdezd” könyörgött Daniel. „Azt kérdezd meg, a Föld hogy talált rá,” tette hozzá elhalló hangon. Vala letelepedett Jack asztalának sarkára miután félreseperte a telefont és néhány aktát, amit Jack pedánsan az asztal egyik oldaláról a másikra tett. Majd keresztbe rakta a lábait. „A ti bolygótok, alapjában véve túl komolyan szokott venni mindent.” „Nem értek ezzel egyet.” mosolyodott el Jack. „Ó, még csak most kezdi megszokni a dolgokat,” figyelmeztette Daniel. „Jack, ha meg akarsz hívni minket vacsorázni, akkor nem indulhatnánk?” kérdezte Landry, mikor Vala belekezdett volna, „Szerintem…” „El kell érnünk a gépet,” emlékeztette a csapatot a tábornok, figyelemre sem méltatva Vala véleményét. „Mondtam nektek, hogy magunkkal vinni őt bárhová is hatalmas nagy baklövés,” mondta Daniel. „Mondhatok valamit?” kérdezte Vala. „Nem!” vágta rá Daniel, Landry és Teal’c egyszerre. Jack egy pillantig tátott szájjal bámulta őket, de észbekapott és megkérdezte, „Tehát, hogy ment a meghallgatás?” „Ó, egészen remekül,” felelte Landry. „A szenátor meg volt róla győződve, hogy a ti jó munkátok végeztével nincs is igazán szükség a Csillagkapura többé. Legyőztük a Replikátorokat, a Goa’uldokat…” „Azt hiszi, hogy csak kitaláltuk az Ori-t,” vettette közbe Daniel. „Micsoda?” „Hát, Dr. Jackson nem volt önmaga, mikor találkozott velük, ami nem igazán volt nagy segítség. És Vala…” Landry rápillantott. Vala elvigyorodott és megvonta a vállát. „Vala, azt mondta a szenátornak, hogy a mi bolygónk szánalmas, és hogy azért akar még több hajót építeni, hogy kompenzálja az ő…” Landry elbizonytalanodott. „Méretbeli problémáját,” egészítette ki Vala segítőkészen. „Irinyó-pirinyó…” Kissé lentebb irányította a pillantását mikor Jackre nézett, hogy ne hagyjon szemernyi kétséget sem, hogy mire gondolt. „Ó! Hogy elszaladt az idő!” mondta Jack anélkül, hogy az órájára nézett volna. „Igazad van Hank, jobb lenne, ha indulnánk.” Daniel Jackre nézett miközben elviharzott mellette az ajtó irányába, azt sziszegve: „Láttad őt, még mindig el akarod vinni egy nyilvános helyre?” „Örülök, hogy újra találkoztunk!” Landry elidőzött egy pillanatig, mielőtt elhagyta az irodát. „Jacksonnak igaza van, tudod. Elvinni őt egy étterembe? Neked teljesen elment az eszed.” Jack vállat volt és Landry hozzátette. „Én csak ámulni és bámulni fogok. Látványos lesz.” Mikor Jack elmondta nekik, hogy mehetnek az ő saját autójával, Vala azon nyomban kijelentette, hogy ő és Daniel vele utaznak, és a régész egyetértett vele. Landry, megjegyezvén, hogy Jack kocsija nem elég öt személy számára (különösen, ha az egyikük Teal’c volt, noha Landry ezt nem mondta ki hangosan), gyorsan előkerítette a Légierő furgonjának vezetőjét, aki elhozta őket a Pentagonból; Jack kissé csalódott volt, amiért Teal’c Landry-vel tartott. Vala azonnal elfoglalta az anyósülést és Daniel hangos sóhajjal huppant be a hátsó ülésre. Az étterem felé tartó rövid úton Vala előadta a saját verzióját a Földre érkezése óta történt eseményekről. „…És ekkor a Vezér hagyta lerogyni a fal mellett Danielt, és a csatlósai közül kettő összekaparta Danielt, és a többiek mind engem ragadtak meg. Természetesen, én jobban küzdök, mint Daniel, de négyen vagy öten voltak ellenem” mesélte épp Vala, mikor ismét ráfigyelt. „Egy kissé színesebb, mint a te jelentéseid, Daniel,” mondta Jack. „Ó, én már vagy félórája feladtam, hogy kijavítsam az ő verzióját.” „Még csak 25 perce vagyok úton!” „Igaz. Hát, azt hiszem, én már jó pár napja teljesen feladtam, hogy kijavítsam őt. Várj egy percet: azt mondod, hogy te olvastad a jelentéseimet?” „Persze!” Jack grimaszt vágott a visszapillantó tükörbe. „Meg vagyok bántva, hogy te mást hittél.” „Hm, hát – Jack, milyen Washington?” ismételte meg a kérdést Daniel, amit már vagy két-három alkalommal feltett ezelőtt. Korábban beléfojtották a szót. Jack-nek kész válasza volt. „Pocsék közlekedés, útban a sok unalmas találkozóra, papírhelyek – de van néhány igazán jó étterem.” Még folytatni akarta, de Vala a szavába vágott, „Ó, Istenem! Daniel nem fogja hagyni, hogy megkóstoljam az ételeiteket. Vagy lássak bármit is a ti nagyszerű bolygótokból. Nem mintha nem lettünk volna elfoglalva saját magunkkal, természetesen,” tette hozzá, jelentőségteljesen pillantva hátra Danielre. „Talán, csak nem akar osztozkodni rajtam?” „Daniel?” Daniel dúlt-fúlt és keresztbe tette a kezét, ami Jack szerint furcsa volt, mert meg mert volna esküdni rá, hogy Daniel egész idő alatt keresztbe tett kézzel ült. „Hát, most végre elviheted szórakozni! Mikor is volt az utolsó randid, az Isten szerelmére?” Vigyorgott Jack és hátrapillantott. „Ó, nem is emlékszem, mikor volt az utolsó alkalom? Jesszus, úgy rémlik, hogy „Világok Gyilkosával” lehetett, nem sokkal azután, hogy a feleségem meghalt!” Jack most nagy pácba került. „Feleség?” kérdezte Vala. „Daniel! Még soha nem mondtad…” Jack érezte Daniel vádló pillantását a tarkóján. „Hát, Vala, magára vár valaki otthon?” Jack arca megrezzent, tudva, hogy milyen hülyén is hangzott ez, de mindenre el volt szánva. „Én, hát, én… nem szeretem a kötöttségeket.” Jack meglepődött, mikor Vala hangja elcsuklott, de gyorsan összeszedte magát, és Daniel felé fordult, de még mindig Jackhez intézte a szavait. „Azt hiszem, Daniel miatt a talán képes lennék megváltozni. Nekünk van egy…” „Problémánk! Nekünk van egy közös problémánk! Ami a te hibád!” rázta az öklét Daniel. Eltartott egy pillanatig, amíg Jack rájött, hogy a rajta lévő karkötőre utalt. Jack nem tudta megállni. „Se vele, se nélküle.” „Pontosan így van!” kiáltotta Vala. Majd Jack felé hajolva ezt suttogta, „Hát neked is ez a bajod vele?” Jack magában elrebegett egy imát köszönetképpen, hogy épp befordultak a parkolóba. Jack egy csendes részen kért asztalt és természetesen sikerült egyet kapnia, de most már inkább azon gondolkodott, hogy amire igazán szüksége lenne, az egy magán terem. Vagy egy magán lakás, de nem volt hajlandó Valát a lakására vinni. Vala elérte, hogy Jack és Daniel között foglalhasson helyet, és rávette Danielt, hogy minden részletre kiterjedően fordítsa le és magyarázza el neki az étlapot. „Te mit eszel?” Tört ki Vala időről időre, amíg Jack megpróbálta elérni, hogy Teal’c tájékoztassa a legfrissebb eseményekről, anélkül, hogy bármi bizalmasat kikotyognának. Feltűnt a pincér és elkezdte felsorolni a specialitásokat. Vala Danielre pillantott. „Kérj tintahalat előételnek,” tanácsolta a férfi. „Imádni fogod. Vagy csigát.” „Ó!” fakadt ki Vala, odahajolva és könyökével megbökve Daniel vállát, ami nagy vigyort csalt a pincér arcára. „Nem tudok dönteni! Legyen mind kettő! Elfelezhetjük!” Landry elkapta a pincér pillantását. „Igazából egy kicsit csúszásban vagyunk, megrendelhetnénk a főételt is most?” A pincér bólintott és felvette a rendeléseket. Daniel Valára mosolyogva mondta, „Mi mindketten homárt kérünk.” A többieknek sikerült leadniuk a rendeléseiket mialatt Daniel továbbra is mosolygott Valára, aki megpróbált úgy tenni, mintha pontosan tudná, hogy mi folyik körülötte. „Hát, Daniel?” „Hát, Jack?” „Hogy vált be Mitchell?” „Unalmas,” válaszolta Vala Daniel helyett. „Reménytelen.” „Valójában, ő egy rendes srác,” helyesbített Daniel. „Vág az esze, mint a borotva; nagyon jól teljesített Avalonnál, éppenséggel ő jött rá a megoldásra, és utána megküzdött a holografikus lovaggal. Habár igazán meglepődtem, hogy mikor felfedeztem, hogy az Ősök arab számokat használtak, (amik éppenséggel eredetileg Indiából származnak)…” Jack felemelte az ujját, hogy belefojtsa a szót Danielbe, aki még hozzátette, „Valamint nagyon jó hallgatóság – nagy érdeklődéssel tanul más kultúrákról és civilizációkról.” „Valóban,” tette hozzá váratlanul Teal’c. „Nagy lelkesedést mutatott Daniel Jackson beszámolója iránt Avalonról.” „Húha. Ez, ez…” „Elég nagy változás.” Vigyorgott önelégülten Daniel. „Hát énszerintem, neked sokkal jobb vezetőnek kellett lenned,” mondta Vala, Jack felé hajolva. „Szégyen, hogy már nem rohangálsz a Parancsnokságon többé. Sok mindent hallottam ám rólad!” Jack összehúzott szemöldökkel meredt Danielre, és egy darabig mindenki a gondolataiba mélyedt. Mikor az előétel megérkezett, Vala megélénkült, előre hajolt és gyanakvóan megszaglászta az ételt. Daniel eltúlzott élvezettel kezdett hozzá, és Vala megpróbálta utánozni őt. „Nem tud a bolygótok ennél jobbat kínálni?” kérdezte Vala hangosan, a két tábornok megkísérelte elhallgattatni. „Úgy értem, ez,” mondta, majd felemelte a második csigáját a kisvillával, „ez úgy néz ki, mint egy irinyó-pirinyó pé…” „Ez egy haslábú,” világosította fel Teal’c. „’Csigának’ nevezik.” Daniel mosolygott és nagy örömmel falatozta a többi csigát. „De ezek,”mondta Vala élvezettel miután bekebelezett némi kalmárt, „igazán finomak. Hogy is hívják őket?” Daniel elkezdte részletesebben magyarázni, hogy mi is a kalmár, mint az igazából indokolt volt, de Valát nem igazán izgatta a téma és gyorsan befalta őket, meghagyva a maradék csigát Danielnek. „Hát, mindent tudni szeretnék a bolygótokról,” mondta óriási vigyorral az arcán Jack felé fordulva. „Ők” fejével az asztal többi része felé mutatva „nem mondanak nekem túl sokat.” „Igazán? Daniel nem folyamatosan a Földről – úgy értem, a különböző kultúrákról – magyaráz?” „Ó, de még mennyire! De az nem igazán érdekfeszítő. Úgy érzem, hogy önnek, O’Neill tábornok, biztosan határozott elképzelése van arról, hogy mi az igazán lényeges.” Vala kihangsúlyozta Jack rendfokozatát, olyan figyelemben részesítve őt, mint senki mást az asztalnál. Daniel kimentette magát. Jack figyelte a régész meghátrálását. „Teal’c? Milyen messze van a mosdó?” „Körülbelül 16 méter.” „Rendben lesz, Jack,” mondta Landry. „Dr. Lee úgy becsülte, hogy száz lábnyira eltávolodhatnak egymástól gond nélkül, és néha el is kell őket választani, nehogy valami gond legyen.” Jack magában motyogva az ujjain számolta át a métert lábba. „Amíg Daniel nem próbál meg megszökni a hátsó ablakon, nem lesz gond?” kérdezte Jack. Landry horkantott egyet. „És ha meg is próbál kiszökni az ablakon keresztül, elég hamar rá fogunk jönni, mikor Vala elkezd…” felemelte az egyik karját, majd az asztalra tette. „Ugye nem szerezte meg az autód kulcsait, Jack?” Hank csak viccelt, hogy Jack vegye észre magát, adjon egy esélyt Danielnek, Jack pár pillantig hezitált és hosszú pillantást vetett abba az irányba, amerre Daniel elment. „Hát, mit is mondhatnék?” kérdezte Jack. Majd halkan hozzátette, hogy senki más ne hallhassa, „A miénk egy olyan bolygó, ahol sok különböző ország és kultúra van.” Vala úgy meredt rá, mintha valami undorító dolgot mondott volna. „Ó, ne már megint!” „Mi a gond?” kérdezte Jack, körbenézve. „Ha a régi unalmas leckét akartam volna meghallgatni, akkor megkértem volna Danielt. Vagy Teal’c-et, aki nagyon szolgálatkész ebben a tekintetben,” tette hozzá Vala a Jaffa felé pillantva, aki elégedetten bólintott. „Bár Teal’c legalább tömörebb, mint Daniel.” „Hát, akkor mit akar, miről meséljek?” „Valami izgalmasról. Úgy értem, mit csinálnak szórakozásképpen itt az emberek?” „Hát, itt van a horgászat, a hoki…” „Ne feledkezz meg a bowlingról és a sakkról!” tette hozzá Landry segítőkészen. „Nem mutatta még meg a televíziót DanielJackson?” kérdezte Teal’c. „Teal’c! Megmutathatnád neki! Ebben igazán profi vagy! Próbálj meg nem túl rossz benyomást kelteni benne a mi kultúránkról,” mondta Jack, ismét a Jaffa mögé pillantva. „Nincs olyan messze, O’Neill,” biztosította őt Teal’c, válaszul Jack aggodalmára, fejével a mosdó irányába intve. „Azt hiszem, én is elmegyek oda, ahová a király is gyalog jár,” állt fel Jack. „Ahová a király is gyalog jár?” kérdezte Vala. „És én még azt hittem, hogy csak a nők járnak együtt bepúderezni az orrukat,” mondta Landry színpadias suttogással, Teal’c felé hajolva. „Nem hiszem, hogy O’Neill vagy Daniel Jackson be fogja púderezni az orrát,” jelentette ki határozottan Teal’c. Landry inkább nem is válaszolt, majd rápillantott az órájára. Jack még hallotta a háta mögül „Ti bepúderezitek az orrotokat ott ahová a király is gyalog jár? Mivel?” Jack hátra pillantott; az emberek a szomszédos asztaloknál mind oda fordították a fejüket. Jack hallotta, hogy megengedik a vízcsapot a mosdóban, épp az előtt, hogy belépett. Daniel nagy ügybuzgalommal mosta a kezét. „Jól vagy?” „Ó, jól. Minden klappol!” Daniel mosolya kissé túl széles volt. Jack megjegyezte, hogy valójában nincs ablak a mosdóban. „Az őrületbe fog kergetni téged.” „Persze, hogy az őrületbe fog kergetni! Ha neked még nem ment az agyadra, az csak azért lehet, mert nem ismered még elég rég! Vagy mert valamilyen perverz módon élvezed a bosszantásomat.” „Bosszantásodat?” „Ne játszd a hülyét, Jack.” „Hé,” szólalt meg Jack. „Valakinek ezt is meg kell tennie. Gyerünk már: én alig látlak téged és Teal’c-et mostanában; azt gondoltam, hogy jól érezhetnénk magunkat!” „Minden jó lenne, ha nem lenne itt Vala.” „Nem érezhetnéd csak egy kicsit jól magad. Nem sokáig, igazán.” Daniel felsóhajtott. „Rendben. Jó újra látni téged…” „Igen, mióta is? Pár napja? Mióta meglátogattam a CSKP-t?” „…főleg, ha nem mellőznél engem.” „Hé, nem mellőzlek! Valának egyszerűen jobb a beszélőkéje… vagy legalábbis hangosabb. És igazán nehéz előtte beszélni bizonyos dolgokról, és főleg egy étteremben.” „Igen. Annyi mondanivalóm van a az Oriról, az emberekről, akikkel találkoztam ott – abban a faluban. Jack, Fannis csak egy történész, de ő kockára akarja tenni az életét, hogy segítsen olyan embereken, akikkel soha nem találkozott azelőtt, és talán segíthetünk neki, hogy továbbadja az igazságot a többieknek!” Daniel még a kézmosásról is megfeledkezett egy pillanatra. „Csak egy történész? Ahogy te is csak egy régész vagy?” „Hát igen, valahogy úgy,” felelte Daniel elgondolkodva. „Bárcsak…, de képtelen vagyok itt állni és ezekről a dolgokról beszélni veled a férfi mosdóban.” Pillantott körbe Daniel. „Istenem! Ha túl sokáig maradunk, Vala talán utánam jön.” Jack úgy döntött inkább nem erősíti meg barátja legsötétebb félelmeit. „De a régi csapat újra együtt van.” „Hol van Sam? Az hittem, ő is ott szeretett volna lenni.” „Hát én nem.” „Miért nem? Többet tud a Csillagkapu program valódi előnyeiről, mint bárki más!” „Hülyéskedsz? Minden lehetségest elkövettem, hogy távol tartsam őt ezektől az emberektől. Hallottad már, mikor azt mondta, hogy az eddig visszhozott holmiknak a tanulmányozása több emberöltőig is eltarthat? Pontosan ez az, amit a szenátor hallani akar! És tudom, hogy megpróbálná a helyes szavakat mondani, de ő átkozottul lelkesedik azokért az izékért az 51-es körzetben…” Jack Daniel kezére pillantott. „Szerintem, már minden bacit lemostál és lassan a bőrödet is ledörzsölöd.” Daniel vállat vont, és automatikusan folytatta a kézmosást. „Rendben, talán ez nem lett volna jó ötlet. De miért volt ott Vala a meghallgatáson? Landry azt mondta, hogy a te ötleted volt.” „Azt hittem, hogy még több idegen meggyőzőbb lehet!” érvelt Jack. „Biztos vagyok benne, hogy Vala meggyőzte őket, hogy milyen komoly fenyegetéssel is állunk szemben. Ő meg a tisztelet! A szenátor republikánus, tudod jól!” Daniel lerázta a kezét, vízpermettel borítva be Jacket, aki hátrább lépett. „Miért nem Nyan? Ő is egy idegen! És ő éppenséggel tud is dolgokat! Használható információi vannak más tervekről is, más emberekről és kultúrákról, a veszélyről amivel számolnunk kell; és te nem hívtad meg őt!” „Nyan?” Jack kitartóan kutatott a memóriájában. „Az oldalszakállas?” Daniel megbántottan nézett fel. „Ő egy gyáva kukac! Nézd, Vala találkozott az Ori-jal. Te is találkoztál az Ori-jal. Ráadásul nem mehetsz nélküle sehová sem.” „Leláncolhattuk volna a széksorhoz a tárgyaló előtt?” Daniel végre elzárta a vizet, kicsit megrázta a kezét a mosdó felett. „Vagy benyugtatózzuk és bezárjuk a legközelebbi mosdóba?” dörmögte. „Te egy alternatív CSKP-t rábeszéltél az önfeláldozásra és hogy hagyjanak neked egérutat! Szembeszálltál egy Unas-szal és a magad oldalára fordítottad, anélkül, hogy megevett volna. Rávetted a ruszkikat, hogy adják nekünk a tárcsázójukat! Ezek után nem tudsz meggyőzni egy szenátort?” kérdezte Jack. „Ha tudtam volna Valáról, akkor az alternatív univerzumban maradok.” „Azt lerohanták a Goa’uldok! Megpróbáltak megölni téged!” Jacknek hirtelen eszébe ötlött, hogy hol is van éppen és körbepillantott a nyilvánvalóan üres mosdóban. Biztosan nem hallhatták meg őket kint sem. „Pontosan.” Jack megpróbált bűnbánó arcot vágni. „Nem fogtam fel, hogy ennyire a terhedre van.” „Persze, hogy a terhemre van! Az egyetlen hely, ahol egyedül lehetek, az ez a mellékhelység! És hátranézek a vállam felett, hogy biztos legyek benne, nem jött-e utánam!” „Akkor miért nem veszed rá Landry-t, hogy zárja be mikor a CSKP-n vagytok?” „Ahogy ők voltak Vala foglyai a Prometheuson?” „Rendben.” Jack felsóhajtott és védekezően emelte fel a kezét. „A vacsora rossz ötlet volt.” Daniel bocsánatkérően nézett rá. „Nem, nem Jack. Nem volt az.” „Csak Vala? Nem tűnik azért annyira rossznak!” „Azt hiszed, hogy nem annyira rossz? El sem tudod képzelni…” Daniel megragadta Jack karját a nedves kezével. Jack félreérhetetlen pillantással nézett a kezére, de Daniel nem vette észre. „Vala nem fog egyedül hagyni. Állandóan flörtöl velem és bárkivel, aki körülötte van. Azt mondta az embereknek, hogy gyereket vár tőlem!” Jack felöltötte a szigorú arckifejezését és igyekezett nem elnevetni magát. Daniel azt soha nem bocsátaná meg neki. Hát, talán mégis, de nem a vacsora befejezése előtt. „Mitchell a barátnőmnek hívja. És ilyen tekintetben ő olyan régimódi; nem olyan mint te…” Jack ezt magára vette és felhúzta szemöldökét, de nem úgy tűnt, hogy Daniel észrevette. Daniel levette a kezét Jack kabátujjáról, ami így csatlakozhatott a másikhoz a levegőben lengve. „És a legrosszabb az egészben az, hogy soha nem fogja be a száját! Nem számít, hogy mit csinálok, ő soha, de soha nem hagyja abba a szövegelést!” Jack nem tudott rá mit válaszolni, hacsak levegőt vesz, már akkor elneveti magát. Csendesen rázkódni kezdett. „Nem,” mondta Daniel, vádlóan rámutatva az ujjával. „Ne merészeld. Ez nem ugyanaz. Már dolgozni sem tudok, mert állandóan ott van körülöttem, be nem áll a szája, keresztül ront a dolgaimon – tulajdonképpen, rád jobban hasonlít, mint rám.” Daniel hozzáfogott keresztbe rakni a kezét mielőtt rájött volna, hogy legalább az egyik keze még vizes és beállt kézszárító elé. „De te legalább néha hagytál dolgozni!” Hőshöz illő erőfeszítések után, Jacknek sikerült legyűrnie a késztetést, hogy hangosan nevessen és gyorsan biztonságosabb témára váltott. „Még mindig nem találtad meg a borotvádat, vagy mi? Biztos vagyok benne, hogy tudnál másikat venni.” Daniel felnyögött. „Még soha nem mondtad el, hogy miért próbálsz szakállt növeszteni.” „Én nem csak próbálok,” motyogta Daniel, mielőtt megnyomta a szárító gombját. „Azért volt, mert Carter azt mondta, Mitchell úgy néz ki, mint te? Vagy azt gondoltad idősebbnek látszol majd tőle? Várj!” Jack hatásszünetet tartott. „Tudom már! Nem akartál katonásnak látszani, mikor az új tábornok megérkezik a fedélzetre!” Daniel összedörzsölte a kezét, miközben Jack közelebb lépett hozzá. „Nem akartál megint a hosszú hajjal vesződni, de a rövid haj és a bakancs, amit állandóan hordasz mostanában és a gyakorló: akár katona is lehetnél, és te ezt ki nem állhatod! Ezért megnövesztetted…a szakálladat!” Daniel úgy tett, mintha nem hallaná Jacket. „Tudom, hogy hallasz engem!” Kiáltotta Jack pár centire tőle. Jack megjegyezte, hogy Daniel keze már teljesen száraz. „Nem akarom kihagyni, Vala arckifejezését, mikor a homár megérkezik.” Kiáltotta vissza Daniel épp mielőtt a szárító kikapcsolt volna. „Nem túl gyerekes ez?” kiabált Jack, már nem tudta visszafogni, bár már ráébredt, hogy a szárító megállt. „Mióta zavar téged a gyerekes viselkedés?” Vágott vissza Daniel sokkal csendesebben. „Biztos, hogy az előléptetés nem ment az agyadra?” tette hozzá Daniel gúnyosan. „Nem kell elmenned?” biccentett a vizeldék felé, majd kisétált. Jack rápillantott a szóban forgó tárgyakra, és visszafordult az ajtó felé, majdnem összeütközött Landry-vel, aki épp akkor jött be. „Mi az? Nincs semmi gond!” Landry szigorúan nézett Jackre. „Nem miattad aggódtam. Tényleg ki kell mennem.” Jack elfordult, de Landry utána szólt, „Ó, tudnod kéne róla, de úgy néz ki van egy kis víz a kabátodon.” Jack épp időben érkezett a nagy belépőhöz. Vala csak bámulta a sajátját, dermedten, és Danielre nézett, Jack úgyszólván látta felgyulladni a kis villanykörtét a feje felett, miközben összehasonlította a saját ételét a sült hússal, ami a két tábornok előtt volt és a báránnyal, amit Teal’c rendelt. Daniel hozzáfogott a sajátjának anélkül, hogy nyíltan rá nézett volna és Vala azt figyelte, hogyan küzd meg a homárral mielőtt ő is hasonlóképpen tett volna. „Nagyon finom!” magyarázta teliszájjal. Daniel egy pillanatig ránézett, majd visszafordult a homárjához. „Hát, ma beszéltem Carterrel,” mondta Jack. Teal’c és Daniel várakozóan néztek rá. Legalábbis Daniel. Jack nem volt teljesen meggyőződve róla, hogy Teal’c arckifejezése megváltozott volna. „Mit mondott?” kérdezte Daniel. „Hogy mennek a dolgok odaát?” „Azt, hogy Teal’c igazán meglátogathatná, amíg még a f…- az országban van.” Teal’c nem reagált rá semmit sem. „Ő is meglátogathatna minket,” zúgolódott Daniel. „Nem gondolod, hogy eljöhetett volna, hogy saját szemével nézze meg a karkötőket. Én meg is kértem rá.” „Igen, hát, te is tudod. Úgy tűnik, hogy az, akinek most nem jut eszembe a neve nem az egyetlen, aki nem tartja biztonságban a kutatásairól készült feljegyzéseket.” „Bricksdale?” „Micsoda?” „Bricksdale.” Jack felvonta a szemöldökét és kiváltott Danielből egy sóhajt. „A tudós, aki a Trösztnek segített. Nem jutott eszedbe a neve.” Jack figyelmeztetően intett a kezével. „Én mindent félbehagytam volna, ha ő kérte volna a segítségemet,” folytatta Daniel, beledöfve a homárba. Vala hol az egyikre, hol a másikra pillantott, mintha csak egy tenisz meccsen lenne. Landry közbevette, „Sam nem akarta, hogy Mitchell és Dr. Lee azt gondolják, hogy nem bízik az ítéletükben, és ebben az esetben Lee többet tud erről a technológiáról, mint Sam.” „És, hidd el nekem, rengeteg dolga van,” tette hozzá Jack, jelentőségteljes pillantást vetve a régészre, emlékeztetve őt arra, hogy ezek a dolgokat itt nem beszélhetik meg. „Nyakig ül a…” - Jack felhúzta az orrát, és meglengette a kezét, mintha valami rossz szagot érezne – „a biztonsági problémákban.” „Ó, ” úgy tűnt Daniel végre felfogta, hogy miről is van szó. „Nem igazán említette ezt.” „Hát, te is nagyon el voltál foglalva.” „Tudod, Daniel, nem szép dolog kirekeszteni a vendégedet a beszélgetésből,” mondta Vala vállával megbökve Danielt. „Micsoda?” „Nem ismerem személyesen Samet, és nem igazán tudom, hogy miről beszéltek.” „Ha figyelmet szenteltél volna a videó konferenciánkra, akkor tudnád, hogy ki ő. Bemutattalak téged,” mondta Daniel csípősen. „Bár, tényleg személyesen kellene találkoznod Sammel. Szerintem… összeillenétek, mint egy lakás a tűzzel.” Mosolygott Daniel. Vala leejtette a villáját. „Ez nem vicces!” Daniel arcáról lehervadt a mosoly és elvörösödött miközben Vala folytatta, „Úgy becsmérelhetsz, ahogy akarsz, de ez egyáltalán nem volt vicces. Nem te voltál az, aki ropogósra sütögettek.” „Bocsánat! Én nem – nem akartalak becsmérelni – nem erre utaltam.” „Te az én káromon nevettél.” Daniel lesütötte a szemét, talán mert ez volt az igazság, csak nem olyan módon, ahogy Vala gondolta. „Ebben az esetben ráhibáztál, a tűzáltali halál tényleg nem vicces, valójában egészen fájdalmas…” Vala olyan hangos volt, hogy úgy tűnt mindenki feléjük fordult. Jack csítitóan emelte fel a kezét, de mivel a nő arca olyan közel volt Danieléhez, hogy Jack már azt várta mikor párásodik be Daniel szemüvege, nem csodálkozott rajta, hogy nem vette észre a jelzést. „Tudom,” mondta Daniel olyan csendesen, hogy még Teal’c-nek is előre kellett dőlnie, hogy meghallja. „Tűzhalált haltam. Radioaktív sugárzás. Nagyon lassú volt.” Vala hátradőlt és csodálkozva nézett rá. „Nem mondtad el neki?” sziszegett Jack Danielnek, figyelembe véve, hogy mások is hallgatják. Nem tudta elképzelni, hogy Daniel nem fejezte ki együttérzését Valának az átélt élmények után, de ezt nem akarta azt, megkérdezni, inkább azt mondta, „Hogyhogy nem mondtad el neki? Az év amit Oma-val töltöttél, valószínűleg lényeges a legutolsó problémánkkal kapcsolatban!” „Elmondtam neki!” mondta Daniel védekezően. „Csak azt nem említettem, hogy hogyan…találkoztam Oma-val. Említettem a sugárzást is, csak nem figyelt rá igazán,” tette hozzá Vala felé fordulva. Vala nem vett tudomást a kritikáról. „Meddig?” „Egy év.” „Egy év?” „Úgy értem, egy évet töltöttem… Oma-val. A haldoklás nem tartott ilyen sokáig. Csak pár óra volt. Vagy egy nap. Már el is felejtettem,” hazudta Daniel. „Miért nem mondtad el nekem?” „Nem tudom.” Sütötte le a szemét Daniel. „Talán inkább nem is gondolok rá.” Jack legnagyobb meglepetésére Vala arckifejezése meglágyult és Daniel vállára tette a kezét. „Épp Carter ezredesről beszélgettünk,” vetette közbe Teal’c. „Ó, igen!” mondta Daniel. „Amit igazából gondoltam az volt, hogy… nektek talán sok megbeszélni valótok lenne.” „Abból a kevésből, amit a képernyőn láttam, nem igazán hiszem,” mondta Vala, kissé megszorítva Daniel vállát mielőtt kezét visszatette volna a homár mellé. „Úgy értem, ő tisztában van,” meglengette a villáját, „ a tudománnyal, de nem igazán tud nekem olyat mondani, amit használhatnék, és úgy néz ki, hogy ezt a semmit örökké tudja folytatni. Nem igazán tud segíteni a mi kis problémánkban. És úgy öltözködik, mint egy férfi és körülöttük dolgozik, de nem úgy néz ki, mint aki tudja, hogy mit tegyen velük.” Daniel eltátotta a száját és Jack hallotta Landry motyogását, „És te milyen jól ki jössz velük,” de Vala tovább folytatta. „Nem csodálkozom rajta, hogy te is ő ilyen jól kijöttök egymással. De el sem tudom képzelni, hogy benne és bennem bármi közös lenne.” „Talán, hogy szeretnétek elbeszélgetni!” vetette fel Jack. Tartott egy kis szünetet, várva, hogy Daniel kortyoljon a borából mielőtt megszólalt. „Női dolgokról?” Daniel félrenyelt és gyorsan a szájához emelte a szalvétát. A francba. Jack egy az egész asztalt betöltő bor permetre számított. „Már megint rajtam nevettek, ugye?” kérdezte Vala, feszülten nézve egyikről a másikra. „Nem rajtad,” válaszolta Daniel. Majd Jackre vigyorgott. „Tudod, hogy el fogom mondani Samnek, amit mondtál?” „Még mindig magasabb a rendfokozatom az övénél.” Vigyorgott vissza Jack. „Ha a ti kedves barátotok túl elfoglalt, hogy találkozzon velünk, talán mi is meglátogathatnánk őt!” mondta Vala Danielnek, akinek a szemei elkerekedtek. „Mi nem mehetünk a Körzetbe – úgy értem, nem oda nem, te nem…” „Már látom, hogy miért volt Dr. Jackson mindvégig olyan hatékony az elmúlt években,” mondta Landry Jacknek mosolyogva. „Ékesszólása folyamatosan ámulatba ejt engem.” „Maybourne ezredes egyszer megpróbált odavinni engem, ahol most Carter ezredes dolgozik abból a célból, hogy kísérleteket hajtsanak végre rajtam.” Emlékeztette Teal’c Danielt. „Ez igaz!” kiáltott fel Daniel. Majd elgondolkodva nézett fel. „Talán mégis elmehetnénk oda látogatóba!” Vala barátságtalan tekintettet vetett Danielre, majd felélénkülve letette a villáját. „Hallottak ezek az emberek valaha is a desszertről?” kérdezte a férfit. Eljött az idő, hogy elinduljanak a reptérre, és a csapat a furgonnál gyülekezett. Mielőtt beszállt volna a saját autójába, Jack megragadta Danielt és pár lépéssel arrébb húzta, távol a többiektől, amíg Vala még mindig a desszertről áradozott. A nő megmozdult, hogy kövesse őket, de Teal’c elélépett és feltett neki egy kérdést, amit Jack nem igazán tudott kivenni. „Hogy tud így enni…” motyogta Daniel. „Nézd,” mondta Jack. „Minden rendben lesz…” hagyta félbe a mondatot, bizonytalanul abban, hogy ez bátorítás, vagy kérdés. „Igen. Ha először nem ölöm meg őt. Teal’c azt mondta, ha ő elmegy akkor én is.” Daniel elmosolyodott. „Talán még meg is érné.” Egyenesen Jackre nézett, habozva kezdett bele a mondandójába, „Tudod, nagyon hiányolunk téged.” Jack kacsintott és szélesen elmosolyodott. Nem igazán illett egy tábornokhoz az elérzékenyülés. „Természetes, hogy hiányzom.” „Minden rendben van veled itt? Igazán?” „Igen. Több papírtologatás, mint amit valaha is akartam, de legalább segíthetek átnézni az új hajók terveit és beleszólásom van a hadrendbe állításukba; még ki is hajíthatom az ablakon a terveket időről időre. Ráadásul hébe-hóba találkozok Carterrel is. Összeválogatom az új csapatokat. Nem olyan, mint keresztül menni a kapun, de a térdem már túl öreg lett ahhoz. Ezenkívül herótom van a kígyóktól és feldühítettek ezek az Ori-os srácok is. És tudod mit? Soha, de soha nem leszek bezárva a Pentagonba. Láthatom a napfényt! És néha még üzleti ebédekre is hivatalos vagyok.” „És ha ez újra és újra elismételed magadnak, akkor talán még magadat is meggyőzöd?” mosolyodott el újra Daniel. Jack felhorkant. „Te aztán nagy segítség vagy.” „Ez a munkám,” mondta Daniel. „Dr. Jackson?” szólította Landry. „Igen, hát, folytasd is tovább,” mondta Jack elhaló hangon. „Nem bánom, hogy nem mentél el a Deadalus-szal. A CSKP-n van rád szükségem. Kell oda valaki, aki igazán ismeri a helyet,” tette hozzá. Daniel meglepetten nézett rá. „Te magad választottad ki Landry-t!” „Daniel!” szólt Vala. „Én választottam őt, és bízom benne, teljes mértékben,” mondta Jack. „Főleg ha te is ott vagy, hogy tanácsot adj neki. Épp ahogy velem is tetted,” mondta Jack, a zsebébe süllyesztve a kezét. Daniel kinyitotta száját, de mielőtt bármit is mondott volna, megragadták és elfordították. „Daniel!” Vala volt az, Teal’c mellől. „Landry tábornok azt mondta, hogy késésben vagyunk.” Landry Danielre és Jackre pillantott. Teal’c kissé szórakozottnak nézett ki. Ismét. „És mi nem késhetjük le a gépünket,” kezdett bele Daniel, elsétálva a furgon irányába. „Mert akkor órákon keresztül a reptéren kellene várakoznunk! Együtt!” „Azt Isten szerelmére ez a Légi Erő!” mondta Jack bosszúsan. „Nem indulnak el nélkületek!” Landry Jackre mosolygott. „De mi talán elmegyünk nélkülük. Vissza kell érnünk a CSKP-re amint csak lehetséges.” És gyakorlatilag belökte a furgonba Danielt. „Jó látni, hogy nem unatkozol nélkülem sem Daniel!” kiáltotta Jack. „Ne dühítsd fel jobban… az embereket, mint szoktad!” Igazából az idegenekre gondolt, de talán nem lenne jó dolog ezt az utcán kiabálni. „Viszlát, Jack!” kiáltotta Daniel a furgonból. „Vigyázz azokkal a levélbontó késekkel!” „Viszlát, Jack!” utánozta Danielt nagy lelkesedéssel Vala, beszállva a furgonba, de kihajolt, méghozzá úgy, hogy kihangsúlyozza az alakját, amit szinte semmi sem takart. „Nagyon örültem, hogy találkozhattunk! Remélem hamarosan újra láthatlak majd!” Olyan hirtelen tűnt el, mintha csak berántották volna a kocsiba. Jack Teal’c felé sétált. „Tartsd rajtuk a szemed,” mondta, fejével a kocsi felé intve. „Valójában,” mondta Teal’c. „Őket, ahogy te mondanád, nehéz lenne elveszíteni.” Kissé biccentett Jack felé, és beszállt a furgonba. Landry visszanézett Jackre. „Kellemes vacsora, Jack; köszönöm! Bár nem annyira látványos, mint gondoltam” mondta nagy vigyorral. „Soha nem tudom, hogy mit fog csinálni. És még Jackson sem tudja kitalálni.” „Csatlakozz a klubhoz. Ó, és Hank?” mondta Jack. „Vigyázz a csapatomra.” Tette hozzá suttogva, „vagy valami ilyesmi.” Landry intett a kezével és beszállt. Az ajtó becsukódott és Jack egészen addig bámult utána, amíg teljesen el nem tűnt, majd visszasétált a kocsijához. Bízott benne, hogy megszokott úton vissza a Cheyenne Hegységbe minden rendben lesz. | |
|
| |
| Megtekintések száma: 563 | |
| Összes hozzászólás: 0 | |