4. fejezet
A tónál

Miután Sam, Jack és Janet megérkeztek St. Cloud-ba, Jack gyorsan elintézte az autóbérlést, majd bepakolta a csomagjaikat a terepjáróba. Silver Creek-be érve megebédeltek, majd az egyik kis üzletben élelmiszert vásároltak, azután ismét felkerekedtek, hogy megtegyék a Jack nyaralójáig hátralevő rövid utat.
Minél közelebb értek a tóhoz, Janet annál izgatottabbá, anyja pedig annál feszültebbé vált. Sam emlékeiben úgy élt az itt töltött néhány nap, mintha csak tegnap lett volna, és keserűen gondolt vissza arra, hogy akkor azt hitte, azok után, hogy oly sok évet várt arra, hogy a szeretett férfivel legyen, már semmi sem állhat a boldogsága útjába. A szeme sarkából lopva a tábornokra nézett, és ismét be kellett ismernie magának, hogy az érzései a férfi iránt mit sem változtak, ugyanúgy hevesebben dobogott a szíve, ha meglátta. Szeretett volna belelátni a férfi fejébe, hogy mire gondol, mik a tervei a későbbiekre nézve. Tudta, hogy Janet - azok után, hogy végre megismerte az apját - nehezen viselte az elmúlt heteket, amikor csak hétvégéken láthatta Jack-et, és azzal is tisztában volt, hogy ez az állapot hosszú távon nem fenntartható.
Sam úgy elmerült a gondolataiban, hogy észre sem vette, hogy megérkeztek, csak kislánya elragadtatott kiáltására eszmélt fel.
– Mesés! – nézte nagy szemekkel a hóval borított hatalmas fák között álló faházat a kislány, és már kapcsolta is ki a biztonsági övét.
Mikor kiszálltak az autóból, Sam meglepetten konstatálta a kéményből felszálló füstöt.
– Van egy házaspár a faluban, Smith-ék, ők szoktak időnként ránézni a házra, és mikor eldőlt, hogy eljövünk, megkértem őket, hogy kapcsolják be a fűtést. – magyarázta Jack a nőnek.
– Értem. – bólintott Sam, miközben elkezdte kiszedni a csomagjaikat az autóból.
Miután behordtak mindent a házba, Jack körbevezette a kislányt a házban. Megmutatta neki, melyik lesz az ő szobája, majd Sam-hez fordult:
– Úgy gondoltam, aludj te a nagy hálószobában, én pedig majd alszom a másik vendégszobában.
– Nem akarlak kitúrni a szobádból… – kezdte a mentegetőzést a nő, de a férfi félbeszakította.
– Így közelebb leszel Janet-hez is. – jelentette ki Jack.
– Rendben. – biccentett beleegyezése jeléül Sam.
Sam kipakolta a konyhában az élelmiszereket, eközben Jack kávét és forró csokit készített. Amíg a felnőttek a konyhában ténykedtek, a kislány a nappaliban nézelődött.
– Papa – fordult az apja felé a gyerek, mikor Sam és Jack csatlakoztak hozzá – ők kik? – mutatott a kandalló párkányán álló képekre Janet.
– A bal oldalin a nagyszüleim, a másikon pedig a szüleim vannak. – válaszolta Jack, miközben letette az italokkal a tálcát a dohányzóasztalra.
– Hol vannak? – érdeklődött tovább a kicsi lány.
– Nem élnek már.
– Ahogy a mami szülei sem. – mondta elgondolkodva Janet, majd a harmadik képre mutatott. – És ő ki?
– Ő a fiam, Charlie. – válaszolta szárazon Jack.
– A fiad? Van egy testvérem? – lepődött meg a kislány.
– Sajnos ő sem él már. Még kicsi gyerek volt, mikor meghalt. – felelte Jack elfelhősödő tekintettel.
– Mi történt? – folytatta a kérdezősködést Janet.
– Jan, gyere, idd meg inkább a kakaód. – szólt közbe Sam, mert tudta, hogy ez a téma nagyon felkavarja Jack-et.
– Semmi baj, Sam. – nézett ez pillanatra a nőre Jack. – Baleset történt.
– Olyan, mint nekem?
– Nem egészen. – ingatta a fejét Jack, és bízott benne, hogy ez a válasz elég lesz a kislánynak.
– Mami sosem beszélt arról, hogy volt másik gyereketek és otthon nincs kép Charlie-ról.
– Oh, neki nem a mamád volt az édesanyja. – magyarázta Jack. – Sok évvel azelőtt, hogy a mamádat megismertem, volt egy feleségem és ő volt Charlie mamája. Mikor a fiunk meghalt, elváltunk. Tudod mit, tényleg igyuk meg a kávét és a forró csokit, aztán, ha van kedvetek, sétálhatunk egyet és megnézhetjük a tavat.
Alig negyed óra múlva a kis család melegen felöltözve bandukolt a ház mögött húzódó tó felé.
– Hozhattunk volna korcsolyát. – jelentette ki Janet, ahogy a befagyott tóhoz értek. – A mamival sokat szoktunk télen korcsolyázni. – tette hozzá az apjára nézve.
– Nem hiszem. – ingatta a fejét az anyja. – Emlékszel, mit mondott Carolyn, még a tornaórák alól is fel leszel mentve jó néhány hétig, miután elkezdődik az iskola.
– Azon kívül, nem biztonságos rámenni a tó jegére. Még nem egyenletesen vastag a jégréteg. – tette hozzá az apja. – Erről eszembe is jutott egy nagyon fontos dolog. Egyedül soha nem jöhetsz ki a házból, Janet. Medvék is élnek az erdőben, és bár még sosem láttam a ház közelében egyet sem, nem árt az óvatosság. A medve veszélyes állat, nem az az aranyos kis mackó, mint akit a könyvekben vagy mesefilmekben látsz.
A kislány engedelmesen bólintott, hogy megértette apja intelmeit, és kesztyűs kezecskéit az apjáéba csúsztatva sétált tovább a szüleivel, ámulattal szemlélve a hatalmas fákat. Nem sok időt tudtak a szabadban tölteni, mert hamarosan kezdett sötétedni, és Jack javaslatára visszaindultak a házba. Csendben bandukoltak a ház felé, de néhány lépés után Janet hirtelen megtorpant. Szülei értetlenül néztek rá, nem értették, mi történt vele.
– Holnap már karácsony lesz. – jelentette ki a gyerek.
– Igen. És…? – kérdezte az anyja.
– Fogja tudni a Télapó, hogy itt vagyok nem pedig otthon? – tudakolta a kislány, láthatóan feszülten.
– Persze, a Télapó mindent tud. Emlékszel tavaly is tudta, hogy Mark-nál voltunk. – bólintott Sam.
– Akkor biztosan ide fogja hozni az ajándékaimat, ugye? – érdeklődött a gyerek, mert úgy tűnt anyja kijelentése nemigen nyugtatta meg.
– Természetesen. Holnap mire felébredsz, itt lesznek. – válaszolta Sam.
Mivel Daniel, Teal’c és Cassandra még az elutazásuk előtt odaadták Sam-nek Janet ajándékait, azokat a nő - az ő általa vásároltakkal együtt - a saját bőröndjébe rejtette a ruhái alá, így azok valóban várni fogják karácsony reggelén a gyereket.
– De nem fogja tudni, hova tenni… nincs karácsonyfánk. – görbült sírásra a kicsi lány szája.
 A felnőttek meglepetten néztek össze, valóban, erre ők nem gondoltak.
– Tudjátok, mit? Visszakísérlek benneteket a házba, azután bemegyek a városba fáért. – javasolta Jack.
– Mivel fogjuk feldíszíteni? – dilemmázott a kislány tovább.
– A fészerben vannak díszek, még a nagyszüleimé voltak. Behozom őket, mielőtt elmegyek, és amíg oda vagyok, át tudjátok nézni.
– Rendben. – biccentett a kislány most már megnyugodva.
Amíg Sam és Janet levetkőztek, Jack előkereste a réges-régen nem használt karácsonyfadíszeket tartalmazó dobozt, leporolta, majd bevitte a házba.
– Az égősor nem tudom, hogy működik-e még, legalább 15 éve nem volt használva. – mondta Jack, miközben letette a nappaliban a dohányzóasztalra a jókora dobozt.
– Ahm, nem hiszem, hogy még, ha működik is, biztonságos lenne. – szólt Sam kétkedve.
– Igazad lehet. Megpróbálok venni valahol azt is. – hagyta jóvá Jack, majd a tárcáját és a kocsi kulcsot a kezébe véve elindult kifele.
– Óvatosan vezess, sokat hűlt a levegő mióta megérkeztünk, biztosan kezd lefagyni az út. – szólt a férfi után Sam.
Jack csak egy pillanatig tudta leplezni a meglepettségét - amit a nő aggodalmas figyelmeztetése váltott ki belőle - ahogy a válla felett visszanézett a nőre.
– Úgy lesz. – bólintott, majd kilépett a házból.
* * *
Mire Jack visszaért a városból, sülő hús kellemes illata fogadta, mikor belépett a házba. A férfi lerúgta a bakancsát, és felakasztotta a kabátját a fogasra, majd a nappali felé vette az irányt. Sam és Janet a kandalló előtt ült a földön és a szépen megtisztogatott díszeket rakosgatták két külön kupacba.
– Megjöttem! – köszöntötte anyát és lányát a férfi és letette kezéből a karácsonyfaégős dobozt a dohányzóasztalra.
– Szia, papa! Hoztál fát? – ugrott fel a kislány.
– Persze, kint van a tornácon. Mindjárt behozom. – bólintott Jack mosolyogva.
– Mami közben kipróbálta ezeket a régi égőket is, de nem működnek. Még az áram is elment, mikor bedugta a konnektorba, szerencse, hogy égett a tűz a kandallóban és nem lett teljesen sötét.
– Zárlatos az égősor és lecsapta a biztosítékot. – fűzte hozzá magyarázatként Sam.
– Ahogy látom megoldottad…
– Igen, emlékeztem, hol van a biztosítéktábla.
– Hozod a fát, papa? – pattant fel Janet izgatottan a földről. – Még fel is kell díszítenünk.
– Hozom már, türelmetlen kisasszony. – borzolta össze tréfásan a kislány haját Jack.
– Megnézem addig a húst, szerintem lassan elkészül. Vacsora után lesz időnk feldíszíteni a fát, Janet. – mondta Sam, miközben ő is felállt a földről, és a konyha felé indult.
– Uram Isten! – hallotta Sam a kislánya kiáltását, miközben kivette az időközben elkészült sültet a sütőből. – Ez óriási!
A nő letette a sütőtálat a konyhapultra és kikukkantott a konyhából. Janet-nek igaza volt, a fa valóban hatalmas volt, jóval magasabb Jack-nél, aki nem is látszott a sűrű ágak mögött, és, ahogy cipelte a fát az előszobán keresztül, olyan látszatot keltett, mintha a fenyőfa magától járna. Sam kuncogva konstatálta magában a képet, majd visszament a konyhába, és hozzálátott megteríteni. Néhány perc múlva közölte Jack-kel és Janet-tel, hogy jöhetnek vacsorázni. Időközben a férfi - Janet instrukcióit követve - talált egy megfelelő helyet a fának, Sam felszólításának engedelmeskedve azonban elvonult a lányával kezet mosni.
Miután megvacsoráztak, Janet lelkesen vonult vissza a nappaliba, és nekiállt felaggatni a díszeket a fára. Jack segített Sam-nek elpakolni a konyhában, majd ők is csatlakoztak a gyerekhez.
– Jó, hogy jöttök, nem érem már el a fát. – fordult a szüleihez a kicsi lány, miközben épp lábujjhegyre állva próbált egy újabb gömböt felakasztani a fára.
– Jobban járunk, ha a mamád segít, nekem nemigen van érzékem ehhez. – ült le Jack a kanapéra.
Sam odalépett a kislányához, elvette tőle a díszt, és felakasztotta az egyik ágra. A következő bő fél óra a fa csinosításával telt el, végül felkerült a Jack által újonnan vásárolt égősor is.
Anya és lánya néhány lépésnyire vizsgálta művüket. Jack ellágyuló tekintettel figyelte őket, ahogy ugyanazt a pózt vették fel, öntudatlanul. Mindketten bal kezüket csípőre tették, a fejüket kissé oldalra hajtották, és jobb kezük mutatóujja az ajkukon volt. Jack jól ismerte Sam-nek ezt a mozdulatát, ami az elmélyült gondolkodásra utalt.
– Tökéletes lett. – adott hangot a tábornok a véleményének.
– Ühüm, szerintem is szép lett. – hagyta jóvá Janet. – Most már csak be kell kapcsolni az égőket.
– No, lássuk. – lépett Sam a legközelebbi konnektorhoz.
Egy pillanattal később az égősor számtalan színben kezdett világítani, melynek hatására a díszekről csodálatos fényjáték vetült a nappali falaira.
– Meseszép! – csapta össze a kezét Janet ámulatában.
– Valóban. – nyugtázta az anyja. – Most viszont irány a fürdőszoba, és az ágy, mert te is tudod, hogy a Télapó addig, amíg ébren vagy nem jön.
A gyerek szó nélkül megindult az ő és az anyja szobája közötti fürdőszoba felé, és alig 20 perc múlva már pizsamában, a maciját a karjában tartva feküdt az ágyában, és várta az esti mesét.
Sam miután elolvasta a történetet, amit a kislány választott, visszament a nappaliba. Jack nem volt a helyiségben, de ő ettől függetlenül leült a kanapéra. Nem akart megint olyan kurtán-furcsán elköszönni és ágyba bújni, mint az előző este. Főként azok után, hogy ma többször is úgy érezte, igazi család tudnának lenni ők így hárman, és Jack csodálatos apának bizonyult. Bár efelől nem volt a nőnek kétsége, hisz az együtt töltött szolgálati idő alatt számtalanszor látta Jack-et gyerekekkel, és már akkor megállapította, hogy nem véletlen, hogy minden gyerek rajong a férfiért, hisz’ ő nagyon értett a nyelvükön.
– Sam? Minden rendben? – hallotta a tábornok hangját Sam.
A férfi alig pár méternyire állt tőle, kezeiben egy-egy üveg sörrel.
– Hm? – nézett értetlenül a férfire Sam. – Persze. Miért?
– Csak mert kétszer szólítottalak, és nem reagáltál. Azt hittem nyitott szemmel alszol. – tréfálkozott Jack, miközben átnyújtotta az egyik üveget a nőnek.
– Köszönöm. – vette el Sam a palackot. – Csak elgondolkoztam.
– Igen, ismerős látvány volt. – somolygott a férfi, és leült a kandalló mellett álló fotelbe, majd feltette a lábát a dohányzóasztalra.
Sam kis fintort vágott a megjegyzésre, majd ivott néhány kortyot a söréből, azután letette az üveget az asztalra.
– Köszönöm, hogy elintézted a fát, nekem ez teljesen kiment a fejemből. Csak arra koncentráltam, hogy az ajándékokat elpakoljam, nehogy otthon maradjanak.
– Semmiség, és tényleg én sem gondoltam rá. – húzta el a száját Jack.
Néhány percig csendben üldögéltek, iszogatták a sörüket, és a kandallóban pattogó tüzet figyelték. Sam megköszörülte a torkát, majd így szólt:
– Sajnálom, ami délután történt. – ezúttal Jack-en volt a sor, hogy értetlenkedését kifejezze egy szemöldök felvonással. – A képek. – intett a fejével Sam magyarázatul a kandalló párkánya felé.
– Semmi gond. Janet még kisgyerek, természetes, hogy kíváncsi. – legyintett Jack.
– Jut eszembe, megnézem, alszik-e már és kihozom az ajándékait. Azután lefekszem, mert karácsony reggelén mindig korán ébred.
Azzal Sam felállt és csendesen bekukkantott a kislányhoz, aki mélyen aludt a maciját szorosan magához ölelve. A nő átment a saját szobájába és előszedte a gondosan elrejtett ajándékokat, majd visszament a nappaliba. Elrendezte a csomagokat a fa alatt, majd jó éjszakát kívánt Jack-nek és nyugovóra tért.
* * *
Másnap reggel Sam és Jack halkan beszélgetve iszogatták a kávéjukat a konyhában, mikor a kislányuk izgatott kiáltására kapták fel a fejüket.
– Megjött, megjött!
A felnőttek mosolyogva néztek össze, majd átvonultak a nappaliba, ahol Janet a fa mellett állva, kikerekedő szemekkel nézte az ajándékokat.
– Jó reggelt, édesem! – ölelte meg Sam a kislányát. – Boldog karácsonyt.
– Boldog karácsonyt, Janet. – köszöntötte Jack is a gyereket.
– Boldog karácsonyt nektek is. – válaszolta a kicsi, de jól láthatóan figyelmét a csomagok kötötték le. – Szabad? – nézett reménykedő tekintettel az anyjára egy pillanat erejéig a kislány, majd ismét a fa felé fordult.
– Persze. – bólintott Sam, majd leült a kanapéra.
Janet izgatottan vette a kezébe az első dobozt, amelyen az ő neve állt és elkezdte letépni a csomagolást. Alig néhány perc alatt nagy kupac csomagolópapír halmozódott fel a földön térdelő kislány körül, aki boldogságtól ragyogó szemekkel nézett végig a rengeteg játékon, ruhaneműn, és könyvön, amiket kapott. Végül elérkezett az utolsó csomaghoz is, melyen az ő neve szerepelt, és amely Sam-nek teljesen ismeretlen volt, így egyértelmű volt számára, hogy az Jack ajándéka lehet. Meglepődve konstatálta, hogy az ő általa Jack-nek odatett csomagon kívül van még egy a fa alatt.
– Hú, ez szenzációs! – sikkantott a kislány, ahogy meglátta, mi bújt meg a csomagolás alatt. – Mami, nézd, Jégvarázs Monopoly! – ugrott fel, és tartotta az anyja elé Janet a játékot.
– A Télapónak jó segítője volt, úgy látom. – mosolygott Sam Jack-re.
– Igen, úgy tűnik. – biccentett a férfi.
– Ti nem nézitek meg, mit kaptatok? – kérdezte Janet a szüleit. – Azon a két ajándékon a ti nevetek van. – azzal a kislány visszament a fához, és kezébe vette a kisebbet, de a nagyobbal nem boldogult, az túl nehéznek bizonyult számára. – Ezt nem bírom el.
– Várj, segítek. – állt fel Jack a fotelból, ahonnan eddig megindultan nézte kislánya boldogságát.
– Tessék, mami. – lépett a kicsi az anyjához, és kezébe adta a kb. 10x10 cm-es, kocka alakú dobozkát.
Sam meglepetten nézett Jack-re, akinek arcán ugyanaz a csodálkozás tükröződött, ahogy elvette a fa alól a csomagot, melyen a neve Sam - általa jól ismert - kézírásával szerepelt.
– Bontsátok már ki, olyan kíváncsi vagyok, nektek mit hozott a Télapó. – sürgette a gyerek a szüleit.
– Jól van. – nevetett Sam, miközben feltépte a csomagolást, Jack pedig a fotelbe visszaülve követte a nő példáját.
– Édes Istenem. – hebegte a nő, mikor kinyitotta a dobozkát, és meglátta a tartalmát.
– Igazad volt, mami, a Télapó mindent tud. – álmélkodott a kislány, majd az apja felé fordult. – Ez az óra teljesen olyan, mint a mama régi órája, ami még a nagyié volt. Múltkor egyszer mami véletlen leejtette és összetört, nem is tudták megjavítani. Mama nagyon szomorú volt, még sírt is.
Sam nem tudott megszólalni a torkát szorító gombóctól. A kislánynak igaza volt, az óra, mely a dobozkában, sötétkék szatén párnácskán feküdt, szakasztott mása volt annak, amit az édesanyjától örökölt és néhány hónapja a Parancsnokság öltözőjében kirántotta a szekrényéből, és összetört. Nagyon mélyen érintette az eset, és Janet jól mondta, akkor este, mikor elmesélte Cassandrának az esetet, sírva fakadt.
Sam könnyekkel a szemében nézett Jack-re, tekintetében hála és kíváncsiság tükröződött; vajon honnan tudhatta a férfi, mi történt. Ajkai köszönömöt formáltak, miközben kicsordult egy könnycsepp a szeméből, melyet gyorsan letörölt a keze fejével.
Jack elégedetten nézte a nő örömteli arcát, és aprót biccentett a fejével, majd figyelmét a saját ajándéka bontogatásának szentelte. A csomagban egy hosszúkás faládika volt, és mikor Jack kinyitotta, elámulva pillantott Sam-re. A doboz ugyanis egy komoly, felsőkategóriás teleszkópot tartalmazott, amely hasonló volt az ő régi távcsövéhez, ami elveszett a Washingtonba költözésekor.
– Egyet értek, Janet-tel, a Télapó vagy tényleg mindent tud, vagy valaki súg neki. – szegezte tekintetét hálásan Sam-re.
Janet ekkor az apja mellé lépett, és kíváncsian nézett az apja térdén levő dobozba.
– Ez egy távcső. – jelentette ki a nyilvánvalót.
– Igen. – biccentett az apja. – Régen egy szinte teljesen ilyen volt nekem, de amikor Washingtonba költöztem valahol elveszett. Mostanában fontolgattam, hogy vennem kellene egy újat, de sosem volt időm utánajárni. – mondta Jack Sam-re nézve.
Néhány hete, mikor Sam és Cassandra arról beszélgettek, hogy a nő mit vegyen Jack-nek Karácsonyra, egyáltalán vegyen-e neki valamit, a lány említette Sam-nek, hogy a tábornok még mindig nem vett másikat az elkallódott teleszkópja helyett, és a nő úgy gondolta, a férfi örülni fog, ha meglepi vele. Sejtése beigazolódni látszott, Jack örömteli arcát nézve.
– Játszunk az új Monopoly-val? – hallották a gondolataikba merült felnőttek kislányuk kérdését.
– Persze, de először felöltözünk, és reggelizünk. – válaszolta az anyja.
Amikor Janet engedelmesen elvonult a szobájába, Sam Jack-hez fordult:
– Nagyon köszönöm, Jack.
– Én is, Sam. Este ki is próbálhatnánk, Janet-nek biztosan tetszene.
– Jó ötlet. – nyugtázta a nő, majd feltette az oldalát furdaló kérdést: – Honnan tudtál az óráról?
– Mielőtt visszamentem Washingtonba, elmentem Cass laborjába elköszönni tőle. Épp telefonált és mikor letette a telefont meglehetősen gondterheltnek tűnt. Rákérdeztem, hogy mi a gond, és akkor elmondta, hogy mi történt az óráddal néhány héttel korábban és, hogy gondolta, megpróbál utánajárni, hátha be lehet még szerezni valahol, de egyelőre nem járt sikerrel. Megbeszéltem vele, hogy Washingtonban utánanézek. Tudom, hogy mennyire fontos volt neked az az óra, és bár ez nem ugyanaz, de… – Jack nem fejezte be a mondatot, csak megrántotta kissé az egyik vállát.
– Ennél csodálatosabb ajándékot el sem tudnék képzelni, Jack. – mondta Sam hálásan a férfinek.
– Örülök, hogy örülsz. – mosolyodott el a férfi.
– Nagyon. – bólogatott Sam, majd felállt. – Megyek én is felöltözöm, aztán készítek reggelit.
– Megcsinálom én, amíg öltözködtök Janet-tel. – javasolta a férfi. – Omlett? – nézett kérdőn a nőre.
– Rendben. – bólintott Sam, majd elvonult a szobájába.
Jack elgondolkozva nézett a nő után, majd ő is felállt és átment a konyhába, hogy elkészítse a híres O’Neill féle omlettet. Ahogy a hozzávalókat szedegette elő, visszagondolt az elmúlt hetekre, amikor minden szabadidejében a washingtoni antikvár üzleteket járta, és még az asszisztense is ezzel foglalkozott. Bár tudta, hogy nagyon kicsi az esély arra, hogy egy ennyire régi órát megtaláljon, elhatározta, hogy ha fene fenét is eszik, ő megszerzi. Végül az előző héten sikerrel járt. Az egyik üzlet, amit felkeresett egy országos hálózat tagja volt és az ő New York-i boltjukban megvolt a keresett óra. Ez volt Jack szerencséje, és két nappal később már a kezében is volt a hőn áhított ajándék.
Janet ért vissza hamarabb a konyhába, és vidám csiviteléssel szórakoztatta az apját. Mire Jack elkészült az omlettel, Sam is felöltözött és mindhárman leülhettek reggelizni.
A délelőttjük társasjátékkal telt, majd mikor befejezték a Monopoly-t, Sam gyors ebédet készített, amíg Jack ellapátolta a terasz és az autó közötti sávban az éjjel hullott havat, illetve a tóhoz is készített egy szélesebb jól járható ösvényt, Janet pedig az egyik új könyvét olvasgatta. Ebéd után pihentek kicsit, majd Janet emlékeztette apját az előző nap beígért sétára. Ennek okán melegen felöltöztek, majd a tavat megkerülve elindultak egy viszonylag jól járható erdei ösvényen. Sok időt ismét nem tudtak tölteni a szabadban, egyrészt, mert még a sötét beállta előtt vissza kellett érniük, másrészt nem akarták Janet-et kifárasztani. A kicsi lány nem kifejezetten örült, mikor apja javaslatára elindultak visszafele, de az esti csillagvizsgálat ígérete megnyugtatta.
Amíg Sam a vacsorával foglalatoskodott Jack felállította a teleszkópot a teraszon, és étkezés után kivonultak csillagokat nézni. Janet annak ellenére, hogy járt már az anyjával a Colorado Springs-ben levő csillagvizsgálóban, elámulva nézte a távcsőben az égitesteket, és közben figyelmesen hallgatta apja magyarázatait.
– Honnan tudsz ennyi mindent, papa?
– Már gyerekkoromban is érdekelt a csillagászat, és sok könyvet olvastam ebben a témában. – válaszolta Jack a kislányának.
– Akkor miért nem lettél te is tudós, mint a mami? – kérdezősködött tovább a gyerek.
– Mert a repülés jobban vonzott, ezért léptem be a Légierőbe. – felelte Jack türelmesen.
– Lehet mindkettő egyszerre. – jelentette ki Janet.
– Hm? – nézett felvont szemöldökkel a férfi a kislányra.
– A mami asztrofizikus és katona is, te is lehetnél mindkettő. – magyarázta Janet az apjának.
– Oh, igen, de én nem vagyok olyan okos, mint a mamád. – nézett Jack a szeme sarkából Sam-re, aki mókásan elhúzta a szája szélét a férfi kijelentését hallva.
– Ühüm, Daniel bácsi is sokszor szokta mondani, hogy a mami a legokosabb ember az egész világegyetemben. – közölte a kislány, jól hallható büszkeséggel a hangjában.
– Teljesen egyet értek. – biccentett mosolyogva Jack.
A gyerek a figyelmét ismét a csillagok felé fordította, Jack pedig a kislány feje felett Sam-re nézett, aki zavarát kuncogással leplezte. A férfi elfogódottan nézte a nő hidegtől kipirult arcát, apró mosolyra húzódó ajkait, a Hold és a csillagok fényét visszatükröző csodálatos szemeit és hirtelen azt kívánta, bár visszamehetne az időben, hogy meg nem történtté tegye azt a hét évvel azelőtti estét.
– Tudjátok, mit szeretnék nagyon? – rántotta vissza a gondolataiból Jack-et a kislányuk hangja.
– Mit? – kérdezték a felnőttek egyszerre.
– Egyszer elmenni egy másik bolygóra. – felelte a gyerek. – Szerintetek élnek emberek máshol is, nem csak a Földön?
Sam és Jack összenéztek egy pillanatra, mielőtt a nő válaszolt a kislánynak.
– Tudod, gyerekkoromban asztronauta szerettem volna lenni. Ezért lettem asztrofizikus, és ezért léptem be a Légierőbe, mert mindig arra vágytam, hogy egyszer másik bolygókra utazhassak. De, hogy a kérdésedre válaszoljak, biztos vagyok benne, hogy máshol is van élet, mert a Világegyetem túl nagy ahhoz, hogy csak egyetlen bolygón alakuljon ki élet benne.
– Abban a filmben is ez volt, amit a múltkor néztünk. Tudod, mami, amiben az a nagyon okos, de nagyon beteg bácsi volt. Nem jut eszembe a neve. – nézett elgondolkozva a kicsi az anyjára.
– Stephen Hawking-nak hívják, és véleményem szerint ő a ma élő legnagyobb tudós. Egyszer még az akadémiai éveim alatt volt szerencsém egy előadásán részt venni Londonban, és a szakdolgozatomhoz, illetve az évek során a munkámhoz is sokszor felhasználtam az ő tanulmányait, különösen a kvantumgravitációról és a fekete lyukakról alkotott elméletét. Szóval, az ő egyik elmélete szerint… – Sam észre sem vette, és szokása szerint, izgatottan lendült volna bele egy tudományos kiselőadásba, de Janet félbeszakította.
– Ah, mami, úgysem értem az egészet. – nézett a kicsi mókásan fintorogva az anyjára.
Jack-ből a gyerek reakciójára kitört a nevetés, mert annak ellenére, hogy a kicsi lány igencsak hasonlított az anyjára, ez a kijelentése önmagára emlékeztette.
– Ne aggódj, én sem értettem soha semmit a mamád tudományos magyarázataiból, amíg együtt dolgoztunk, csak úgy tettem, mintha…  – mondta Jack a kislánynak vigyorogva.
– Vagy csak úgy tettél, mintha nem értenéd. – vágott vissza somolyogva Sam, mert ő teljesen tisztában volt azzal, hogy Jack sokkal intelligensebb és műveltebb annál, amilyennek mutatja magát.
– Ah, Hammond már a kezdet kezdetén tudatosította bennem, hogy sokkal okosabb vagy nálam. – emlékeztette Jack a nőt a legelső találkozásukra.
– Te is ismered George nagypapát, papa? – kérdezett közbe Janet.
– Persze, mikor még én is a Parancsnokságon dolgoztam a mamáddal, nekem is ő volt a felettesem.
– Szeretem őt, és tudom, hogy nem az igazi nagypapám, de olyan, mintha az lenne, mert ő a mami keresztapja. – jelentette ki a kicsi lány mosolyogva.
– Igen, George Hammond a legjobb ember, akivel valaha találkoztam. – nyugtázta Jack, szeretettel gondolva egykori felettesükre, akivel az elmúlt években szintén nem sokat találkozott, a Sam-mel véget ért kapcsolata miatt.
– Lassacskán bemehetnénk, nagyon hideg van. – törte meg a közéjük telepedett rövid csöndet Sam.
– Ne még, mami! – könyörgött Janet.
– Édesanyádnak igaza van, Janet. Holnap este is nézelődhetsz a távcsővel, most viszont már nagyon rég kint vagyunk, és nem lenne szerencsés, ha megfáznál.
A kislány kelletlenül beleegyezett a felnőttek javaslatába, és miután összepakoltak a verandán, bevonultak a jó meleg házba.